TÚLÉLŐK FÖLDJE

Betáplálva: 2000. szept. 29. 14h:32'
EZ A 304. JÁTÉKHETED, 304. FORDULÓD
305. játékheted kezdete: szept. 28.
A következő fordulódat legkorábban
a 305. játékhéten tudjuk betáplálni.
KALANDOZÓ: #2208
SZÁMLA : XXXX
ZSETONOK : 188

ZICHO KALANDJAI


3 nap telt el azóta, hogy letáboroztál. Ez az idő nem múlt el esemény nélkül: A táborozás 2. napján összeakadsz Bow Syckkel. Tagja az Igaz Barátok Rendjének. Egy nap szimbólumot, egy Rughar gyűrűjét, egy Morgan sipkáját, egy zafír erőövet, egy varkaudar csizmát, egy mithril kesztyűt, egy mágusköpenyt, egy angyalok gyűrűjét, egy dalebg.kristályvértet, egy obszidián karkötőt, egy zafír fülbevalót és egy Luthius karkötőjét visel. Felszerelését egy triklem drakolder trófea, egy kisebb quwarg isten trófea és egy mópat gigász trófea díszíti. Egy szövetséghez tartozik, mutatja a ruhájára festett jel: egy hófehér farkasfej. Jobb kezében egy Mjölborg kalapácsát, bal kezében egy harci kalapácsot tart. Lőfegyvere egy bogyógránát. Málhásállata egy sivatagi doareg. Elég egy mentális pillantás aurájára: jó jellemű, ahogy Te is az vagy. Egymásra mosolyogtok, híreket cseréltek. A mentális kapcsolat megerősítése után elbúcsúztok egymástól. A 2. napon összefutsz Pol-'de Formoshával. Fairlight főpap-jelöltje. Homlokán a mágia ezüst színű rúnáját látod. Egy kvazár sisakot, egy villám szimbólumot, egy fekete bőrcsizmát, egy lánckesztyűt, egy arany papi karkötőt, egy rejtőköpenyt, egy zafír erőövet és egy smaragd védőgyűrűt visel. Felszerelését egy adószedő trófea, egy sziklaskorpió trófea és egy ongóliant trófea ékesíti. Egy szövetséghez tartozik, mutatja a ruhájára festett jel: két kört formázó ezüst kígyó. Jobb kezében egy csontpálcát, bal kezében egy vámpírtőrt tart. Lőfegyvere egy hosszú íj. Mentális auráját felismered, színtelen semleges. Talán a magad oldalára állíthatod. Egy meleg kézfogás, rövid hírcsere, aztán újból elváltok. A 3. napon összeakadsz egy hosszú ezüsthajú, zöld szemű elf férfival. A bőre sötétebb az átlagosnál. Dornodon eljövendő papja. Egy fekete bőrcsizmát, egy denevér szimbólumot, egy tankány karmot, egy bíbor erőövet és egy vassisakot visel. Fegyverzetét egy ekharion trófea, egy Raia szent lovagja trófea és egy óriásféreg trófea ékesíti. Jelet látsz a ruhájára festve: egy mosolygó angyalka rózsaszín bugyiban. Övén 2 kalandozóskalp fityeg! Jobb kezében egy vashegyű lándzsát, bal kezében egy ezüsttőrt tart. Hátasa egy idomított aurapollátor. Ahogy jobban megnézed, észreveszed, milyen gusztustalan nyál csorog a szájából. Egyszer csak egy hatalmas, orkánszerű tüsszentés közepette az arcodba küldi azt, ami az előbb még a szájából ömlött. Fúj de undorító! Ha nem lenne itt a gazdája, biztos kitekernéd a nyakát. Mentális auráját felismered, csúf fekete, jelezve, hogy mennyire elvetemült gonosz! Barátságosnak néz ki, de Te nem vagy túl barátkozós kedvedben. Motyogni kezd: " Mit bámulsz? Szétszedlek, mint hülyegyerek a meséskönyvet!" Folytatod utadat. A 3. napon találkozol egy hollófekete, copfos hajú, zöld szemű árnymanó férfival. A bőre sötétebb az átlagosnál. Leah kisebb avatárja. Egy szerencsetalizmánt, egy lánckesztyűt, egy dentor vértet, egy koponya szimbólumot, egy mágusköpenyt, egy smaragd védőgyűrűt, egy Rughar gyűrűjét, egy zafír erőövet, egy obszidián karkötőt, egy Morgan sipkáját, egy umbatari karkötőt, egy törpe bakancsot és egy Eldereth kristályt visel. Felszerelését egy kisebb quwarg isten trófea, egy magnetikus praglonc trófea és egy őrjáratozó katona trófea díszíti. Hovatartozását apró jelvény mutatja: denevérek gyűrűjében fekete obszidián koponya. Övén 2 kalandozóskalp fityeg! Jobb kezében egy biami kvazárlándzsát, bal kezében egy árnyéktőrt tart. Egy tüskés gigaféreg a hátasa. Málhásállata egy Thargodan csontváz. Mentális auráját felismered, sötét, mint az éj. A gonosz követője! Csak néhány pillantásra méltatjátok egymást. Folytatod utadat.

Egy díszes teremben állsz, fényes páncélban, fehér ruhában, mikor egy apród szólít, és szélesre tárja előtted a hatalmas ajtót. Mikor belépsz a zsúfolásig telt terembe, első pillantásod a trónra, és a rajta ülő koronás férfira esik. Mindenki tapssal üdvözöl, és a király is feláll tiszteletedre. Az elejtett megjegyzésekből tudod meg, hogy megöltél egy sárkányt, és kiszabadítottad a király leányát. Igen, most már te is emlékszel! De aztán eszedbe jutnak a sárkány szinte még vak kicsinyei, s az a két őrszem, akiket a kapunál lesből kellett levágjál, hogy észrevétlenül tudj belopódzni. Hát igen, róluk nem meséltél ezeknek az embereknek... Lelkiismereted furdalására ébredsz, s még sokáig töprengsz azon, mikor mi a helyes és mi a helytelen.

A táborozás alatt próbáltál minél többet pihenni. Ennek köszönhetően visszanyerted erőd egy részét. (+4 életerő.) Varázserőd regenerálódik. (+330 varázspont.) Pszi energiáid is töltődnek. (+31 pszi pont.) A poszogó möszék csámcsogva habzsolják pszi energiáidat. (-4 pszi pont.) Erőt merítesz a Közös Tudatból. (+2 tudatpont.) A lottó 365. hetének nyerőszámai: 21, 4, 11. 1 db 0 találatos szelvényed volt. 1 db 1 találatos szelvényed volt. Erre összesen 12 arany nyereményt kapsz. 8 tanítványod van, akik mindenhová követnek, lesik minden mozdulatodat.
* 1. KP: elmormolod a 26. varázslatot a 88. varázslatot a 224. varázslatot
Gyorsvarázsolsz! A varázslat működésbe lép, láthatatlanul védelmezve testedet. [-16 varázspont.] [2 pontot használtál fel, van még 642.] Sajnos nincs a birtokodban valamilyen komponens, ami feltétlenül szükséges lenne a varázslat elmondásához (1 szopókő.) [0 pontot használtál fel, van még 642.] Beizzik a turbómágia. [-10 varázspont.] [0 pontot használtál fel, van még 642.]
* 2. KP: elmormolod az 59. varázslatot a 165. varázslatot a 209. varázslatot
Szupersebesen mormolsz. (+4 szerencse.) [-15 varázspont.] [2 pontot használtál fel, van még 640.] Fürgén varázsolsz! [-15 varázspont.] [2 pontot használtál fel, van még 638.] Beizzik a turbómágia. Felkészülsz a vadászatra. [-40 varázspont.] [2 pontot használtál fel, van még 636.]
* 3. KP: t. energia kisütése: 145 2
Felkészülsz a kasztroplanáris transzformáció förtelmesen undorító szertartására. (-1 TU.) [10 pontot használtál fel, van még 626.]


vv 211 215 184 elmormolod a 211. varázslatot a 215. varázslatot a 184. varázslatot
Hihetetlen sebességgel varázsolsz. [-40 varázspont.] [2 pontot használtál fel, van még 624.] Fürgén varázsolsz! Lelked tisztul! 713 tapasztalati pontot kaptál. (+5 jóság.) [-30 varázspont.] [2 pontot használtál fel, van még 622.] Szupersebesen mormolsz. [-9 varázspont.] [2 pontot használtál fel, van még 620.]

hu 390 114 70 hulladék: 390 114 70
Hulladékgyűjtés törölve: halcsont. Hulladék, ezért nem gyűjtesz kaktusztüskét. Hulladék, ezért nem gyűjtesz rézdarabot. [0 pontot használtál fel, van még 620.]

dd 92 272 eldobod a 92. tárgyat a 272. tárgyat
Elhajítasz 5 kötelet. Elhajítasz 3 aranytűt. [0 pontot használtál fel, van még 620.]

le 397 leveszed/lerakod a 397. tárgyat
Lecsatolod a zafír erőövet. [0 pontot használtál fel, van még 620.]

tno 1 1 növeled az 1. tulajdonságodat
A tapasztalat meghozta gyümölcsét: Erősebbnek érzed magad. [0 pontot használtál fel, van még 620.]

tno 2 1 növeled a 2. tulajdonságodat
A tapasztalat meghozta gyümölcsét: Okosabbnak érzed magad. [0 pontot használtál fel, van még 620.]

kf 397 kézbeveszed/felveszed a 397. tárgyat
Felcsatolod a zafír erőövet. [0 pontot használtál fel, van még 620.]

kno 11 3 képesség-növelés 11
Hosszú időt töltesz gyakorlással. (+1 taumaturgia.) Varázsenergiád fejlődik. (+6 max. varázspont.) Hosszú időt töltesz gyakorlással. (+1 taumaturgia.) Varázsenergiád fejlődik. (+6 max. varázspont.) Hosszú időt töltesz gyakorlással. (+1 taumaturgia.) Varázsenergiád fejlődik. (+6 max. varázspont.) [0 pontot használtál fel, van még 620.]

fvh 26 felt. varázslat haszn. 26
Harci varázslataidat használni fogod minden 26. vagy magasabb szintű ellenfélre. [0 pontot használtál fel, van még 620.]

h 305 2 használod a 305. tárgyat
Porrá zúzol 2 varázskövet. (+200 varázspont.) [0 pontot használtál fel, van még 620.]

v 163 188 31 elmormolod a 163. varázslatot
Nekilátsz a varázslat elmondásának. Ismerős meleg fut végig karjaidon. Elmormoltad a dimenzióugrás varázslatot! A táj képe lassan elmosódik, és halványan villódzva egy másik vidék képe tárul szemed elé, ahogy a térkapu megnyílik akaratod parancsára. Egy darabig izgatottan figyeled a jelenséget, de mikor lassan kezd összehúzódni, gyorsan átlépsz rajta.

A teleportálás pillanata előtti térképed

Dombos terepre érkeztél. A feléd lépkedő lény meg sem próbál rejtőzni, ezért hamar kiszúrod. Megbújsz két szikla között egy kis hasadékban. Előkandikálsz, és megpillantod a szörnyet. Ráismersz a távolodóra. Egy ongóliant hadúr. Most már nincs semmi gáz. Előbújsz. Látsz egy térkaput. Látsz egy vaskohót. Szemedet összehúzva előrekémlelsz: igen, jól látod, találtál egy oltárt. Dornodon hívői építették. Megtorpansz: valami azt súgja, hogy a földfelszín közelében fémet találsz.
(Feltételes ásás:) Leásol elég mélyre. Sikeres volt a földtúrás: Kiástál 2 rézdarabot! [rézdarab ládikóba-> 2 arany, -2 ÉP] A sok gyakorlás növelte tudásodat (+1 bányászat). A távcsővel lassan körülnézel. Ahogy a szemedet erőlteted, észreveszel délnyugatra egy ősi csatamezőt. Nyugatra nézve látsz egy rúnakövet. Északnyugatra egy vaskohó van. Északra egy Tharr oltár van. Elteszed a látcsövet. Megvizsgálod a talajt. Nem valami friss (kb. 1 hetes) alakváltó nyomok vezetnek nyugatra. Találsz még kb. 1 hetes kobudera nyomokat, amelyek északkeletre, kb. 3 hetes árnymanó nyomokat, amelyek délnyugatra, kb. 2 hetes törpe nyomokat, amelyek nyugatra, kb. 1 hetes alakváltó nyomokat, amelyek északra, kb. 3 hetes alakváltó nyomokat, amelyek délre, kb. 1 hetes kobudera nyomokat, amelyek északra vezetnek. [-55 varázspont.] [23 pontot használtál fel, van még 597.]

dx 1 repítsen a d.ex.m. 1 lépésig
Mentálisan összpontosítasz. Igen, a következő pillanatban érzed, létrejött a kapcsolat a deus ex machinával! Utasítod, hogy vészhelyzetben 3 mérföldre repítsen el. [0 pontot használtál fel, van még 597.]

m 5 6 mozogsz délnyugatra, nyugatra
A buckák mögötted maradnak, síkságon vagy. A végtelen síkság egyhangúságát csak néha töri meg egy-egy littara bozótos. Utad során felfedezel egy ősi csatamezőt. Találsz egy oltárt. Leah híveié. Felemeled a távcsövedet, és körülnézel. Messze északra látsz egy rúnakövet. Elégedetten elrakod a távcsövet, és továbbmész. Megérezve magas fűből érződő szagot, rájössz, hogy valami rád leselkedik. Pár lépést teszel a szörny felé, és felismered. Egy Raia szent lovagja. Inkább unatkozva, mint harciasan bámul rád. Te meg sem moccansz, mire ő elfordul és továbbáll. Éles szemeddel azonnal kiszúrod, hogy van valami a földön... Nagyon régi (kb. 3 hetes) alakváltó nyomok vezetnek északkeletre. Találsz még kb. 3 hetes árnymanó nyomokat, amelyek nyugatra, friss árnymanó nyomokat, amelyek északkeletre vezetnek. Csillapítod az éhségedet. (-1 kaja.)

(Továbbmész...) Egy kisebb településhez érkeztél. Egy feléd lopakodó alakot pillantasz meg a túl oldalon. Hmm, csak egy részeg kalandozó. Ettől nincs semmi félnivalód. Éhes szörny kalandozóval álmodik. Ez viszont nem alszik, hanem éppen neked akar ugrani.

A másik mormol valamit: egy hhaar burka varázslat! Ellenfeled villámcsapás varázslatot lő rád. 20 életpontot vesztettél. Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 5 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja a részeg kalandozó horpadt páncélját. (5 támadással 107 életpontot sebezve.) Elszántan ellenfeledre rohansz. Ellenfeled nem menekülhet: a kí döbbenetes Haláltáncába kezdesz. Felkészülsz, hogy lesújts az Erő Öklével. Ököllel kegyetlenül megütöd a részeg kalandozó testét. (1 támadással 58 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+5 varázspont.) {HD:} Pengepajzzsal végigvágod a részeg kalandozó bal oldalát. (1 támadással 18 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+1 varázspont.) Fényaurád működik (11 ép-t sebezve). A részeg kalandozó feléd sújt, de csak horzsolja a bal karodat. (1 támadástól 5 életpontot vesztesz.) Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 4 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Átvizsgálod a testet. Érdemes volt keresni: kincsre bukkansz! A zsákmány egy obszidián karkötő [obszidián karkötő ládikóba-> 30 arany, -2 ÉP]. Szereztél 1 szöges bunkót. [szöges bunkó ládikóba-> nem kaptál semmit! -2 ÉP] 1368 tapasztalati pontot kaptál. Hatodik érzéked veszélyt jelez. Már majdnem megijedtél, de aztán felismered, hogy ez egy csapat őrjáratozó katona. Valahogy hiányzik belőletek ezúttal az igazi harci szellem. Unottan végigméritek egymást, aztán továbbálltok. [14 pontot használtál fel, van még 583.]

h 150 használod a 150. tárgyat
Mivel kevesebb, mint 50 ép-d hiányzik, ennek most nem sok értelme lenne. [0 pontot használtál fel, van még 583.]

fv 390 2 74 felveszed a 390. tárgyat (2 darabot) 74
Rábukkansz a rejtekhelyre! Magadhoz vettél 2 halcsontot. [4 pontot használtál fel, van még 579.]

m 7 mozogsz északnyugatra
Továbbmész a város utcáján. Valami érdekesre bukkantál: azonosítasz magad előtt egy teljesen lerombolt templomot. Hatodik érzéked veszélyt jelez. Már gyerekkorodban sem ijedtél meg, ha egy őrült varázsló közeledett feléd. Most sem aggódsz különösebben. No, ma sem fognak berozsdálni az izmaid. Felkészülten várod ellenfeled.

Néhány mozdulatot teszel, mormolsz, és a következő másodpercben már életpajzs vibrál körülötted. Ellenfeled ujjai a levegőben táncolnak, ajkai hangtalanul mozognak. Varázsol! Aha, egy számodra ismeretlen védekező mágia... Ellenfeled néhány elegáns kézmozdulata után már süvít is feléd egy méregfelhő II. Semmi hatás! Üdvözlésképpen egy pszi ragyogás varázslatot ereszt meg irányodba ellenfeled. Szerencsére nem hatott rád. Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 5 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod az őrült varázsló jobb lábát. (5 támadással 111 életpontot sebezve.) Elszántan ellenfeledre támadsz. A kí zenél testedben, ahogy fókuszálódik egy Sziklazuhatag megindításához. Ököllel többször kegyetlenül megütöd az őrült varázsló testét. (3 támadással 141 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+14 varázspont.) {FM:} Pengepajzzsal súrolod az őrült varázsló testét. (1 támadással 18 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+1 varázspont.) Fényaurád 8 sebzést okoz. Az őrült varázsló kemény csapásokat osztogatva kényszerít védekezésre. (2 támadástól 12 életpontot vesztesz.) A mágus vámpirizál rajtad. 14 életpontot vesztettél. Az őrült varázsló összeesik, és nem mozdul többé. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Érdemes volt keresni: kincsre bukkansz! A zsákmány egy rókafarok és 2 fekete gyöngy [fekete gyöngy ládikóba-> 12 arany, -2 ÉP]. 2020 tapasztalati pontot kaptál. Van itt egy kvazár kohó (627. épület.) és egy fegyvermester háza (630. épület.). [7 pontot használtál fel, van még 572.]

be 630 3 bemész a 630. épületbe
Belesel az ajtón. Párba állított kalandozók vívnak egymással, ki kőhegyű lándzsával, ki szöges bunkóval, ki rövid karddal harcol. Vannak, akik egzotikusabb fegyvereket forgatnak. Odasétál hozzád az oktatást vezető fegyvermester, és megkérdezi, mit parancsolsz. Elmondod, hogy szeretnél néhány professzionális trükköt ellesni vágófegyverek szakértelem terén. A hátsó terembe vezetnek, és megkezdődik a tanulás. A fegyvermester elismeri, hogy nagyon profi a technikád, majd megtanít néhány új trükkre, amelyet még te sem ismertél! (+1 vágófegyverek.) Hálásan megköszönöd a segítséget, majd átnyújtod a most már nevetségesen kevésnek tűnő 125 aranyat fizetségképp. Köszönsz és távozol. [50 pontot használtál fel, van még 522.]

m 8 mozogsz északra
Folytatod sétádat a házak közt. Ahogy cammogsz, egyszercsak hogy, hogynem: kiszúrsz egy teljesen lerombolt templomot. Egy feléd lopakodó alakot pillantasz meg a túl oldalon. Jobban megnézed, és rájössz, hogy ez csak egy őrült varázsló lehet. Végre egy kis testmozgás. Fincsi!

Még megfelelő a távolság - felhúzol egy életpajzs varázslatot. Ellenfeled számodra ismeretlen védekező varázslattal készül a csatára. Távolról tűzvihar varázslatot lő rád a másik. 53 életpontot vesztettél. Ellenfeled támadó varázslatot alkalmaz: tűzvihar varázslatot lő rád. 49 életpontot vesztettél. Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 5 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja az őrült varázsló jobb lábát. (5 támadással 110 életpontot sebezve.) Félelmet nem ismerve ellenfeledre rohansz. A kí mesterfokát jelenti a Haláltánc, amelybe döbbent ellenfeled körül kezdesz. Gyors, pergő támadásokkal útjára indítasz egy Sziklazuhatagot. Ököllel halálos csapásokat osztva péppé vered az őrült varázsló törékeny testét. (3 támadással 139 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+13 varázspont.) {FM:} Pengepajzzsal épp hogy megvágod az őrült varázsló jobb lábát. (1 támadással 21 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+2 varázspont.) Ellenfeled 8 pontot sebződik a fényaurától. Az őrült varázsló vadul, minden technika nélkül támad: csak apró sebet ejt a jobb kezeden. (1 támadástól 6 életpontot vesztesz.) A varázsló vámpirizál belőled. 19 életpontot vesztettél. A másik elterül, rángatózik egy kicsit majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 4 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Érdemes volt keresni: kincsre bukkansz! A zsákmány 4 pirkit és 2 sallank karom. 2020 tapasztalati pontot kaptál.
(Feltételes gyógyítás:) A kóbor macskákat majdnem mindenki veszélyesnek tartja. Csak néhány szakértő tudja, hogy ha jó helyen karmolnak meg, akkor az jobb mint az akupunktúra. Te ezek közé tartozol, és az erre járó macskát is rá tudod venni az együttműködésre. (+14 életerő.) Van itt egy fekete mágustorony (641. épület.). Összefutsz Genius Mátrával. Fairlight főpapja. Homlokán a mágia ezüst színű rúnáját látod. Egy villám szimbólumot, egy mágusköpenyt, egy smaragd védőgyűrűt, egy mithril kesztyűt, egy obszidián karkötőt, egy Rughar gyűrűjét, egy arany papi karkötőt, egy törpe bakancsot, egy zafír erőövet, egy arany pikkelyvértet és egy optiri agysisakot visel. Ruházatát egy kisebb quwarg isten trófea, egy taalru trófea és egy jégelementál trófea díszíti. Furcsa jelvénye van: két kört formázó ezüst kígyó. Jobb kezében egy biami kvazárlándzsát, bal kezében egy agyartőrt tart. Lőfegyvere egy nyu-shuriken. Mentális auráját felismered, az ő jelleme semleges. A tolvajszem működésbe lép! Néhány, a zsákban lapuló tárgy: remák szív, purifikátor háj, moa stuki, bájital, pirkit. Egymásra mosolyogtok, híreket cseréltek. A mentális kapcsolat megerősítése után elbúcsúztok egymástól. [17 pontot használtál fel, van még 505.]

vtn 185 varázslat tanulás: a 185. varázslatot
Félve közelebb óvakodsz. Remegve kopogtatsz a lapos rézkoponyával. Sokáig semmi, de aztán nyikordul az ajtó, és megjelenik egy sebekkel borított testű alak! Őt a sebek azonban cseppet sem zavarják. Talán egy lélek nélküli, emberi maradványokból összevart, miksziszi húsgólemmel állsz szemben? A mágus örömmel fogad, és a tandíj kifizetését követően kezdetét veszi a hosszadalmas tanulás. A kézmozdulatokon, varázsszavakon, anyagi komponenseken kívül még rengeteg fontos dolgot elsajátítasz. Most már el tudod mondani a varázslatot, de másnak sajnos nem tudod megtanítani. A varázsló varázslat, amelyet kaptál: vízlélegzés. (ld. enc.) A húsgólem kikísér a bejárathoz. [35 pontot használtál fel, van még 470.]

vv 185 58 58 elmormolod a 185. varázslatot az 58. varázslatot az 58. varázslatot
Fürgén varázsolsz! [-15 varázspont.] [2 pontot használtál fel, van még 468.] Beizzik a turbómágia. A gyógyító energia a testedbe áramlik (+99 életerő). [-15 varázspont.] [2 pontot használtál fel, van még 466.] Fürgén varázsolsz! A gyógyító energia a testedbe áramlik (+73 életerő). [-15 varázspont.] [2 pontot használtál fel, van még 464.]

m 7 7 7 mozogsz északnyugatra, északnyugatra, északnyugatra
Továbbmész a város utcáján. Egy kapualjban gyanús árnyat pillantasz meg. Kissé összehúzod a szemed, hogy jobban lássál. Á, csak egy őrült varázsló. Legjobb védekezés a támadás, kiáltod, és már ugrasz is.

Megfontoltan felméred a helyzeted, majd elmormolsz egy életpajzs varázslatot. Sajnos ellenfeled sem kezdő: felhelyez egy számodra ismeretlen védekező varázslatot. Ellenfeled tűzgolyó varázslatot lő rád. 22 életpontot vesztettél. Egy pszi ragyogás varázslatot dob rád a másik. A támadása szerencsére hatástalan volt. Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 5 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod az őrült varázsló törékeny testét. (5 támadással 112 életpontot sebezve.) Félelmet nem ismerve a másikra rohansz. A helyzet alkalmas egy Sziklaököl támadás bevitelére! Ököllel halálos csapásokat osztva péppé vered az őrült varázsló bal vállát. (3 támadással 159 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+15 varázspont.) {FM:} Pengepajzzsal épp hogy eltalálod az őrült varázsló testét. (1 támadással 22 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+2 varázspont.) Fényaurád 8 sebzést okoz. Elhajolsz az őrült varázsló ütése elől, de a fejed tetejét így is horzsolja. (1 támadástól 6 életpontot vesztesz.) A varázsló vámpirizál belőled. 14 életpontot vesztettél. Az őrült varázsló szemében félelem villan, aztán lassan lehúnyja, miközben lelke kitör testének fogságából. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Érdemes volt keresni: kincsre bukkansz! A zsákmány egy kék orchidea [kék orchidea ládikóba-> 4 arany, -2 ÉP] és 2 sallank karom. 2020 tapasztalati pontot kaptál. Ahogy cammogsz, egyszercsak hogy, hogynem: kiszúrsz egy teljesen lerombolt templomot. Eszel valamit. (-1 kaja.)

(Továbbmész...) Még mindig füves síkságon vagy. A végtelen síkság egyhangúságát csak néha töri meg egy-egy szomorúfűz. A hőségtől a távolban meg-megremeg a levegő. A feléd lopakodó szörny nem volt elég óvatos, ezért már messziről kiszúrod. Megörülsz, amikor rájössz, hogy egy ősdentor került az utadba. Nem tetszik a szörny képe. Úgy döntesz kiplasztikázod egy kicsit.

Gyorsan felraksz egy varázsvédelem varázslatot. A másik mormol valamit: egy védelem tűz ellen varázslat! Távolról villámcsapás varázslatot lősz a másikra. 107 életpontot sebeztél. Mélyen koncentrálva, ellenfeled megidéz egy méregfelhő II varázslatot, majd rád küldi. Semmi hatás! Ezüstshurikent markolva becélzod a mozgó célpontot. Elrepül 5 ezüstshuriken. Ellenfeled könnyedén félreüti! Elszántan ellenfeledre támadsz. A kí fantasztikus tánclépéseket ad: Haláltáncba kezdesz. Felkészülsz, hogy lesújts az Erő Öklével. Ököllel többször kegyetlenül megütöd az ősdentor jobb vállát. (6 támadással 342 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+34 varázspont.) {FM:} Pengepajzzsal néhányszor súrolod az ősdentor bal lábát. (2 támadással 26 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+2 varázspont.) Ellenfeled 12 pontot sebződik a fényaurától. Az ősdentor többször végigkarmolja a derekadat. (2 támadástól 37 életpontot vesztesz.) Ellenfeled mormol, majd ujjaiból kirepül egy méregfelhő II varázslat. Szerencsére nem hatott rád. Fókuszálod kí-energiáidat, és minden idegszáladat megfeszítve, megindítasz egy Sziklaököl-támadást. Ököllel súrolod az ősdentor testét. (1 támadással 57 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+5 varázspont.) {GYD:} Pengepajzzsal épp hogy megvágod az ősdentor testét. (1 támadással 15 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+1 varázspont.) Ellenfeled 7 pontot sebződik a fényaurától. A szörny több karmával is a lábadra csap. (2 támadástól 37 életpontot vesztesz.) Ellenfeled mormol, majd ujjaiból kirepül egy méregfelhő II varázslat. A támadása szerencsére hatástalan volt. A szörny még egy utolsó halálüvöltést hallat, majd eldől. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 ezüstshurikent találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a mágusölőt, szereztél 1 dentor bőrt. [dentor bőr ládikóba-> 35 arany, -2 ÉP] 3400 tapasztalati pontot kaptál. Miközben fütyörészve sétálsz, megpillantasz a közelben egy kristálypalotát. Miközben fütyörészve sétálsz, megpillantasz a közelben egy oltárt. Dornodon híveié. Egy kapkodó, fűben kotorászó ember nőre leszel figyelmes. Kérdésedre könnyes szemmel válszolja, hogy családja megbetegedett és ő most gyógyfüveket próbál nekik keresni, bár még sohasem csinált ilyet. Ha segíteni akarsz a lányon és családján itt az alkalom, 25 TVP-ért (46. jellempróba). A távcsővel lassan körülnézel. Amikor délnyugatra nézel, észreveszel egy márványtornyot. Elteszed a látcsövet. Találsz valamit: 1 ezüsttőr [ezüsttőr ládikóba-> 8 arany, -2 ÉP]. Elrakod. Oppsz, itt járt már valaki! Már nehezen felismerhető (kb. 2 hetes) kobudera nyomok vezetnek délkeletre. Találsz még kb. 2 hetes emberi nyomokat, amelyek északnyugatra, friss árnymanó nyomokat, amelyek délkeletre, kb. 3 hetes troll nyomokat, amelyek keletre, friss kobudera nyomokat, amelyek északnyugatra, kb. 2 hetes törpe nyomokat, amelyek északnyugatra vezetnek. Mindenfelé különböző árnyalakokat látsz meg. Mintha szellemek táncolnának körülötted mindenhol. Meglepetten nézel körül, ilyet még sosem láttál. Már kezdesz arra gyanakodni, hogy valamilyen ismeretlen szörny próbál hatalmába keríteni, mikor egy jól kivehető alak indul meg feléd. Először csak egy fehér lepeles szellemnek tűnik, de ahogy közelebb ér, felfedi arcát. De hisz ez Fealefel Throm! Megszólalni se tudsz a meglepetéstől. Tisztán érzed auráját: semlegesnek tűnik. A tolvajszem működésbe lép! Néhány, a zsákban lapuló tárgy: zárnyitó készlet, lótuszvirág, tünde nyíl, ragasztó. Kisebb villámok cikáznak körülötte. Fagyos tekintete megdermeszti a vért az ereidben. Egymásra mosolyogtok, híreket cseréltek. A mentális kapcsolat megerősítése után elbúcsúztok egymástól.

(Továbbmész...) Sűrű bozóttal teli terepre érkeztél. Fehér nyárfavirág szállong a levegőben. Már messziről meghallod a feléd tartó lényt. Pár lépést teszel a szörny felé, és felismered. Egy kronotapír. Úgy tűnik ma Te vagy a főfogás a szörny étlapján. Mivel szavakkal úgy sem tudnád meggyőzni, jöhetnek a fegyverek.

A csata nem lesz könnyű: célpontod számodra ismeretlen védekező varázslatot rak magára. Távolról a káosz szava varázslatot lő rád a másik. A támadásnak - hála az égnek - semmi eredménye sem volt. Vas dobónyilat küldesz ellenfeled felé. Elrepül 5 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja a kronotapír pörsenéses hátát. (5 támadással 102 életpontot sebezve.) A szörny sugárzása sejtjeidet roncsolja. (-13 életerő.) Sajnálatos módon tönkrement 12 aranyad is. Félelmet nem ismerve ellenfeledre támadsz. Brutális kegyetlenséggel kezded meg a Kos Csapása manőverét. Ököllel borzalmas ütéseket mérve rá összetöröd a kronotapír testét. (6 támadással 185 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+18 varázspont.) Pengepajzzsal épp hogy megvágod a kronotapír testét. (1 támadással 7 életpontot sebezve.) Ellenfeled 7 pontot sebződik a fényaurától. A kronotapír fogai végigkarcolják a bal combodat. (1 támadástól 24 életpontot vesztesz.) Ez kronoérintés volt (-6 TVP). Válladon apró sebet ejt a szörny nyelvével. (1 támadástól 9 életpontot vesztesz.) Kronoérintette aurádat (-5 TVP). A lényből áradó sugarak sejtjeidet pusztítják. (-7 életerő.) Sajnálatos módon tönkrement 8 aranyad is. A kí nagymesterek precizitásával hajtasz végre egy Sziklazuhatag manővert. Ököllel gyilkos csapásokat szórva összezúzod a kronotapír testét. (6 támadással 164 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+16 varázspont.) {GYD:} Pengepajzzsal kissé megkarcolod a kronotapír testét. (1 támadással 7 életpontot sebezve.) A fényaura 9 ép-t sebez. Egy kis bőrt csippent le a lábfejedről a kronotapír, ahogy megpróbál megharapni. (1 támadástól 32 életpontot vesztesz.) Ez kronoérintés volt (-8 TVP). Válladon apró sebet ejt a szörny nyelvével. (1 támadástól 4 életpontot vesztesz.) Egy mikronnyit öregedtél (-7 TVP). A szörny sugárzása sejtjeidet roncsolja. (-17 életerő.) A dolgot még 5 aranyad bánja. A kronotapír most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a fűszertartót, szereztél 3 csepp sáfrányport. 2891 tapasztalati pontot kaptál. Szemedet összehúzva előrekémlelsz: igen, jól látod, találtál egy szent ligetet. Valami furcsát érzel: békesség és harmónia uralja a tájat. Észreveszel egy oltárt. Leah hívei emelték. Valamilyen épületet látsz! Felismered, egy erdei bölcs háza (666. épület.). Éles szemeddel azonnal kiszúrod, hogy van valami a földön... Kicsit régi (kb. 1 hetes) törpe nyomok vezetnek északkeletre. Találsz még kb. 2 hetes kobudera nyomokat, amelyek délkeletre, kb. 2 hetes emberi nyomokat, amelyek északkeletre, kb. 1 hetes troll nyomokat, amelyek délre, kb. 1 hetes kobudera nyomokat, amelyek északnyugatra, kb. 1 hetes árnymanó nyomokat, amelyek délkeletre, friss kobudera nyomokat, amelyek északra, kb. 2 hetes elf nyomokat, amelyek délnyugatra vezetnek. [21 pontot használtál fel, van még 417.]

be 666 bemész a 666. épületbe
Közelebb mész, és bekopogsz az ajtón. Valami motyogásféle hangzik bentről, amit igennek veszel. Belépsz. Odabent barátságos meleg fogad. Mindenfelé könyvek hevernek, és egy ócska, rosgatag asztal mögött egy vénségesen vén öregapót pillantasz meg, orrán hatalmas okuláréval. Éppen egy megsárgult lapokból álló kötetet lapozgat. - Üdv, erdei bölcs! - köszöntöd az apókát, mire ő is feléd biccent. Mesélsz arról, hogy mi mindent láttál kalandjaid során. - Sikerült! - közlöd az apókával mosolyogva. [ 3000 tapasztalati pontot kaptál.] A bölcs izgatottan a harmadik darabot az előző kettőhöz illeszti. A boton a kék kígyótest - vagy inkább sárkány? - egyre jobban kirajzolódik. Hirtelen zizegő hang hallatszik, a botból elektromos szikrák pattognak, és a bölcs összes haja feláll. A bölcs elvigyorodik. - Uhú! Csak óvatosan! Nos... - koncentrálni kezd, és megjelenik előttetek tisztán a pálca következő darabjának rejtekhelye. Micsoda mágia! - ...attól tartok, ez valahol a tengerben lesz! Tehát nagy valószínűség szerint vízalatti labirintus. Mindenképpen sajátítsd el a vízlélegzés varázslatot, mielőtt oda bemész!

Ez a 77. labirintus térképe. A bejárat innét nyugatra 39, északra 60 mérföldre található. - Elbúcsúzol a könyvmoly bölcstől, és kilépsz a parányi vályogházikó ajtaján. [5 pontot használtál fel, van még 412.]

v 198 170 7 elmormolod a 198. varázslatot
Koncentrálsz, majd hozzálátsz a mágia megidézésének. A kitörni készülő energia már az ujjaidban is van! Elmondtad a tiltott teleport varázslatot! Vuuush, elteleportálsz!

A teleportálás pillanata előtti térképed

(182,27) kronotapír (#286), erdei bölcs háza (#666), szent liget (#439), Leah oltár
(183,28) ősdentor (#282), kristálypalota (#401), Dornodon oltár, 46. jellempróba, Fealefel Throm (2444. kalandozó)
(184,29) őrült varázsló (#255), oltár
(185,30) fekete mágustorony (#641), oltár, őrült varázsló (#255), Genius Mátra (5685. kalandozó)
(185,31) kvazár kohó (#627), fegyvermester háza (#630), oltár, őrült varázsló (#255)
(186,32) részeg kalandozók (#187), őrjáratozó katona (#274)
(187,32) ősi csatamező (#263), Leah oltár, Raia szent lovagja (#239)
(188,31) ongóliant hadúr (#178), térkapu (#452), vaskohó (#155), Dornodon oltár, érclelőhely

Homokos tengerpartra érkeztél. Északról a tenger hullámai nyaldossák a homokos fövenyt. Ki nyitott szemmel jár, talál: esetedben egy natali követ. (ld. enc.) Egy szörnyet veszel észre a parton, amint éppen feléd indul. Megörülsz, amikor rájössz, hogy egy purifikátor került az utadba. Felkészülsz, hogy minnél jobban el tudd kalapálni az agresszort.

Ellenfeled támadó varázslatot alkalmaz: energiatüskék varázslatot lő rád. 14 életpontot vesztettél. Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, vas dobónyilat ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 5 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod a purifikátor ruganyos törzsét. (5 támadással 105 életpontot sebezve.) Félelmet nem ismerve ellenfeledre ugrasz. Félelmetes Haláltáncba kezdesz, elvágva ellenfeled menekülésének útját. Ököllel iszonyatosan megcsapod a purifikátor testét. (1 támadással 52 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+2 varázspont.) {HD:} Pengepajzzsal megvágod a purifikátor ruganyos törzsét. (1 támadással 24 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+1 varázspont.) Ellenfeled 10 pontot sebződik a fényaurától. A purifikátor megpróbál felöklelni szarvaival, de sikertelenül. A purifikátor szemében félelem villan, aztán lassan lehúnyja, miközben lelke kitör testének fogságából. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a mágusölőt, szereztél 1 purifikátor hájat. 930 tapasztalati pontot kaptál. Észreveszel valamit a földön. Kicsit régi (kb. 1 hetes) kobudera nyomok vezetnek délkeletre. Jóízűen falatozol. (-1 kaja.) [-100 varázspont.] A sok gyakorlás növelte tudásodat (+1 taumaturgia). Varázsenergiád fejlődik. (+6 max. varázspont.) [10 pontot használtál fel, van még 402.]

m 6 mozogsz nyugatra
Bátran belegázolsz a tengerbe. Magabiztosan tempózol előre. Az idő ideális strandolásra. [7 pontot használtál fel, van még 395.]

h 150 használod a 150. tárgyat
Minden sebed tökéletesen begyógyult! A szent jogar használat után porrá válik. [2 pontot használtál fel, van még 393.]

be 77 bemész a 77. titkos labirintusba
Lemerülsz a vízbe. Csodálatos érzés a vízlélegzés! Fel-alá úszkálva, végül megtalálod a barlangbejáratot. Elég félelmetes kalandnak tűnik ez az egész! Bepillantasz: teljes a sötétség. Beúszol a bejáraton. Döbbenetes ez a víz alatti világ! Halak spriccelnek melletted el. [5 pontot használtál fel, van még 388.]

kf 475 kézbeveszed/felveszed a 475. tárgyat
Leveszed a vascarai csizmát, majd felhúzod a törpe bakancsot. [0 pontot használtál fel, van még 388.]

v 6 30 elmormolod a 6. varázslatot
Ujjaid táncba kezdenek, ahogy hozzálátsz az idézéshez. A forró energia testedbe áramlik. Elmondtad az áldomás varázslatot! A következő csatában pontosabban fogsz találni. [-5 varázspont.] [5 pontot használtál fel, van még 383.]

lm 3 905 6 mozogsz 3 905 6
Egy hatalmas terembe érsz. A sziklákat tündöklő színű vízinövények borítják, köztük apró, narancsszínű halak kutakodnak. [2. PONT.] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy opati polip van előtted! Felkészülsz, hogy minnél jobban el tudd kalapálni az agresszort. [védettséged: 24]

Elszántan a másikra ugrasz. {FM:} Pengepajzzsal irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod az opati polip puha testét. (2 támadással 44 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+2 varázspont.) Fényaurád működik (8 ép-t sebezve). Az opati polip csápjai a bal lábad köré tekerednek. Kikászálódsz, de milyen áron! (2 támadástól 4 életpontot vesztesz.) A másik elterül, rángatózik egy kicsit majd csendben meghal. Felhasználva a mágusölőt, szereztél 3 polip szívókát. 150 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy opati polip. Már éppen kezdted elunni a céltalan bóklászást. Egy kis csata éppen jól jön. [védettséged: 24]

Elszántan ellenfeledre rohansz. A kí fantasztikus tánclépéseket ad: Haláltáncba kezdesz. {HD:} Pengepajzzsal kegyetlenül összevagdalod az opati polip testét. (2 támadással 43 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+2 varázspont.) Fényaurád működik (11 ép-t sebezve). A szörny csápja feléd sújt, de Te fürgén félreugrasz. Csak súrol az ütés. (1 támadástól 2 életpontot vesztesz.) Az opati polip összeesik, és nem mozdul többé. Megölted! Felhasználva a mágusölőt, szereztél 3 polip szívókát. 150 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] Továbbúszol. Elérkezel egy T-elágazáshoz. [3. PONT.] Hú, de nehéz itt tájékozódni! Minden lépés után igen alaposan körbevizsgálódsz, hogy nem csapdagyanús-e a környék, minden ismert típus után kutatsz. A teremben, ahová beérsz, rengeteg hínár akadályozza a látást. [6. PONT.] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy kacagó szépia van előtted! Az ellenfeled úgy döntött, eljött a halálod napja. Szerinted pedig az övé. [védettséged: 24]

A szörny tintát bocsát ki magából. Egy gyors karcsapással átúszol a lény túloldalára, kikerülve a fekete felhőből. Elszántan ellenfeledre támadsz. {FM:} Pengepajzzsal többször mélyen végigmetszed a kacagó szépia testét. (2 támadással 42 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+2 varázspont.) Fényaurád 11 sebzést okoz. Csápok szívnak vért a combjaidból. (4 támadástól 28 életpontot vesztesz.) A kacagó szépia most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! Felhasználva a mágusölőt, szereztél 3 polip szívókát. 423 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy kacagó szépia. Már éppen kezdted elunni a céltalan bóklászást. Egy kis csata éppen jól jön. [védettséged: 24]

A teremtmény fekete váladékot pumpál a vízbe. Gyorsan kiúszol a tintafelhőből. Marokra fogva a pengepajzsot ellenfeledre rontasz. A kí fantasztikus tánclépéseket ad: Haláltáncba kezdesz. {KCC:} Pengepajzzsal párszor kilyukasztod a kacagó szépia testét. (2 támadással 40 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+2 varázspont.) Fényaurád 11 sebzést okoz. Csápjaival a kacagó szépia lecsap a bal karodra. (3 támadástól 29 életpontot vesztesz.) A szörny még egy utolsó halálüvöltést hallat, majd eldől. Felhasználva a mágusölőt, szereztél 3 polip szívókát. 423 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] A sok gyakorlás növelte tudásodat (+1 teológia). Megpillantasz egy elmozdítható kormányra emlékeztető kereket. Érdeklődve megvizsgálod, majd, miután nem látsz semmi gyanúsat, elfordítod. Tompa dübörgést hallasz a távolból. [14 pontot használtál fel, van még 369.]

lm 6 900 4 mozogsz 6 900 4
Egyhelyben toporogsz. Mostantól nem foglalkozol a csapdákkal. Továbbúszol. Elérkezel egy T-elágazáshoz. [3. PONT.] Hú, de nehéz itt tájékozódni! Vigyázva mozogsz, nehogy hozzáérj a falakból kiálló éles szikláknak. Kelet felé egy nagy termet látsz, benne gyanús sötét árnyak mozognak. [4. PONT.] [6 pontot használtál fel, van még 363.]

lm 905 7 900 mozogsz 905 7 900
Minden lépés után igen alaposan körbevizsgálódsz, hogy nem csapdagyanús-e a környék, minden ismert típus után kutatsz. Beúszol egy nagy terembe. Sötét árnyak mozognak körülötted. [7. PONT.] Egy moszatráját veszel észre magad előtt. Mivel minden egyéb kommunikációs lehetőséget kizár a szörny agreszív magatartása, felkészülsz a csatára. [védettséged: 24]

Vad csatakiáltással, felemelve a pengepajzsot ellenfeledre rohansz. {FM:} Pengepajzzsal többször mélyen végigmetszed a moszatrája moszatszerű testét. (2 támadással 44 életpontot sebezve.) Fényaurád működik (6 ép-t sebezve). A moszatrája farkával a kezedre csap. (1 támadástól 6 életpontot vesztesz.) A másik elterül, rángatózik egy kicsit majd csendben meghal. Felhasználva a mágusölőt, szereztél 1 rájabőrt. (ld. enc.) 177 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] Egy moszatrája lakik itt. Már éppen kezdted elunni a céltalan bóklászást. Egy kis csata éppen jól jön. [védettséged: 24]

Vad csatakiáltással, felemelve a pengepajzsot ellenfeledre rohansz. {FM:} Pengepajzzsal irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod a moszatrája farkát. (2 támadással 46 életpontot sebezve.) Fényaurád működik (11 ép-t sebezve). A moszatrája farkával melletted a levegőbe suhint. Véres nyál csordul ki a moszatrája száján, majd halk hörgéssel a porba hull. Felhasználva a mágusölőt, szereztél 1 rájabőrt. 177 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] A falból egy elforgatható kerék áll ki. Nem tudsz ellenállni a késztetésnek, lassan elforgatod. Tompa dübörgést hallasz a távolból. A sok gyakorlás növelte tudásodat (+1 felderítés). Mostantól nem foglalkozol a csapdákkal. [8 pontot használtál fel, van még 355.]

lm 14 16 18 mozogsz 14 16 18
Vigyázva mozogsz, nehogy hozzáérj a falakból kiálló éles szikláknak. Kelet felé egy nagy termet látsz, benne gyanús sötét árnyak mozognak. [4. PONT.] Továbbúszol. Elérkezel egy T-elágazáshoz. [3. PONT.] Hú, de nehéz itt tájékozódni! Egy hatalmas terembe érsz. A sziklákat tündöklő színű vízinövények borítják, köztük apró, narancsszínű halak kutakodnak. [2. PONT.] Valaha az egész barlangrendszer a föld felett lehetett, ezt tanúsítják a folyosó ajtói, amelyeket úszás közben látsz. [13. PONT.] Felkészülve a legrosszabbra is, tovább merészkedsz. Egy régi, rozsdás ajtó! Lenyomod a kilincset: Könnyen nyílik. A termet, amelybe besuhansz, a vízivilág mára már teljesen birtokba vette. Egy szörnyet pillantasz meg - innét úgy tűnik, hogy egy hínárevő piranha. Nem tetszik a szörny képe. Úgy döntesz kiplasztikázod egy kicsit. [védettséged: 24]

Félelmet nem ismerve ellenfeledre rohansz. {FM:} Pengepajzzsal kilukasztod a hínárevő piranha jobb oldalát. (1 támadással 21 életpontot sebezve.) Ellenfeled 8 pontot sebződik a fényaurától. A hínárevő piranha megpróbál beléd marni, de kudarca teljes. A hínárevő piranha még megpróbál elszaladni, de két-három lépés után összeesik, és nem mozdul többet. Felhasználva a mágusölőt, szereztél 2 kaját. 90 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy hínárevő piranha. Már éppen kezdted elunni a céltalan bóklászást. Egy kis csata éppen jól jön. [védettséged: 24]

Marokra fogva a pengepajzsot ellenfeledre támadsz. Félelmetes Haláltáncba kezdesz, elvágva ellenfeled menekülésének útját. {KCC:} Pengepajzzsal kilukasztod a hínárevő piranha pikkelyes testét. (1 támadással 19 életpontot sebezve.) Ellenfeled 5 pontot sebződik a fényaurától. A hínárevő piranha belemar bal oldaladba, de jó reflexeidnek köszönhetően csak gyenge sebet ejt. (1 támadástól 6 életpontot vesztesz.) A hínárevő piranha összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. Felhasználva a mágusölőt, szereztél 2 kaját. 90 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] Valaha az egész barlangrendszer a föld felett lehetett, ezt tanúsítják a folyosó ajtói, amelyeket úszás közben látsz. [13. PONT.] A vájat kanyarát követve, óvatosan tempózol. Észak felé egy rozsdás ajtót látsz. [15. PONT.] Folytatod a felderítést. Egy régi, rozsdás ajtót látsz. Megvizsgálod: Szerencsére nyitva van. Beúszol egy kis szobába. Medúzák suhannak el előtted! Csodás látvány. Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy elektromos angolna! Már éppen kezdted elunni a céltalan bóklászást. Egy kis csata éppen jól jön. [védettséged: 24]

Meglengetve a pengepajzsot ellenfeledre rontasz. {FM:} Pengepajzzsal kegyetlenül összevagdalod az elektromos angolna testét. (2 támadással 42 életpontot sebezve.) A fényaura 10 ép-t sebez. Az elektromos angolna feléd harap, de sikertelenül. Az elektromos angolna mellédcsap a farkával! Az elektromos angolna összeesik, és nem mozdul többé. Megölted! 210 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] Egy szörnyet pillantasz meg - innét úgy tűnik, hogy egy elektromos angolna. Itt csata lesz. [védettséged: 24]

Megmarkolva a pengepajzsot a másikra rontasz. A kí mesterfokát jelenti a Haláltánc, amelybe döbbent ellenfeled körül kezdesz. {HD:} Pengepajzzsal többször mélyen végigmetszed az elektromos angolna testét. (2 támadással 45 életpontot sebezve.) A fényaura 8 ép-t sebez. Az elektromos angolna feléd harap, de sikertelenül. Az elektromos angolna farkával a kezedre csap. (1 támadástól 7 életpontot vesztesz.) A szörny még egy utolsó halálüvöltést hallat, majd eldől. 210 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] A vájat kanyarát követve, óvatosan tempózol. Észak felé egy rozsdás ajtót látsz. [15. PONT.] Furcs így, hogy nem kell levegőt venned, mégsem fuldoklasz. Szokatlanul mozogsz a szokatlan környezetben. [17. PONT.] Továbbmész. Egy régi, rozsdás ajtót látsz. Találsz egy kilincset: Könnyen nyílik. Újabb, hínárral és egyéb vízinövénnyel teli szobába mész be. Egy étkezési homárt veszel észre magad előtt. Nem tetszik a szörny képe. Úgy döntesz kiplasztikázod egy kicsit. [védettséged: 24]

Megmarkolva a pengepajzsot a másikra rohansz. Félelmetes Haláltáncba kezdesz, elvágva ellenfeled menekülésének útját. {HD:} Pengepajzzsal párszor kilyukasztod az étkezési homár testét. (2 támadással 26 életpontot sebezve.) Fényaurád 7 sebzést okoz. Kitines ollójával az étkezési homár bőrt csippent le a kézfejedről. (1 támadástól 6 életpontot vesztesz.) {FM:} Pengepajzzsal megcsapod az étkezési homár testét. (1 támadással 12 életpontot sebezve.) A fényaura 6 ép-t sebez. Itt is, ott is célba talál az étkezési homár ollója. (2 támadástól 14 életpontot vesztesz.) A szörny még egy utolsó halálüvöltést hallat, majd eldől. 324 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] Magadra kensz egy adag gyógykenőcsöt. A hatás szinte azonnal jelentkezik. ( +102 életerő.) [33 pontot használtál fel, van még 322.]

lm 20 25 34 mozogsz 20 25 34
Tempó, tempó! Úszol tovább. [19. PONT.] Körültekintően, óvatosan lopódzkodsz tovább. Egy régi, rozsdás ajtó bukkan fel a sötétből. Lenyomod a kilincset: Könnyen nyílik. Benézel a parányi szobába. Rövid körbevizsgálódás után találsz egy fémládikót. Nincs bezárva: óvatosan kinyitod. Megnézed, hogy mi a zsákmány: 4 halcsont, 1 szigony [szigony ládikóba-> 14 arany, -2 ÉP], 120 arany, 1 krapixlon fürdőruha, 1 szent jogar és 1 tudás gyöngye. Gyorsan kiüríted a ládát. Ahogy a szűk, kanyargó folyosót követed, elgondolkodsz, hogy vajon még meddig elegendő a vízlélegzés varázslat. [21. PONT.] Egy T-elágazáshoz értél. Most vajon merre? [22. PONT.] A terem kibővül, és beúszol sok ezer apró hal közé. A halak hirtelen megriadnak - láthatóan nem tőled! - és elsuhannak északi irányba. [23. PONT.] Egy moszatrája lakik itt. A ellenséges teremtmény a földbe akar döngölni. Nem hagyod magad. [védettséged: 29]

Félelmet nem ismerve a másikra rontasz. Ellenfeled nem menekülhet: a kí döbbenetes Haláltáncába kezdesz. {KCC:} Pengepajzzsal kegyetlenül összevagdalod a moszatrája moszatszerű testét. (2 támadással 41 életpontot sebezve.) A fényaura 6 ép-t sebez. Siralmas támadást intéz farkával a moszatrája, épp csak megsuhint. (1 támadástól 6 életpontot vesztesz.) A moszatrája összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. Felhasználva a mágusölőt, szereztél 1 rájabőrt. 177 tapasztalati pontot kaptál. A gyakorlástól megnőtt tudásod (+1 víziharc). Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy moszatrája! Nem tetszik a szörny képe. Úgy döntesz kiplasztikázod egy kicsit. [védettséged: 29]

Vad csatakiáltással, felemelve a pengepajzsot a másikra támadsz. {HD:} Pengepajzzsal párszor kilyukasztod a moszatrája testét. (2 támadással 44 életpontot sebezve.) Fényaurád működik (7 ép-t sebezve). A moszatrája farkával megérint. (1 támadástól 5 életpontot vesztesz.) A moszatrája összeesik, és nem mozdul többé. Megölted! Felhasználva a mágusölőt, szereztél 1 rájabőrt. 177 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] Továbbúszol. Szorgalmasan tempózol. Lassan hallá változol, ha így folytatod! Kelet felől enyhe áramlatot érzel. [25. PONT.] Ezt a terem különösen sötét, sarkai beláthatatlanok. Bármelyikben rejtőzhet valamilyen igazán rémisztő mélytengeri szörny! [34. PONT.] Egy diuretikus krákent veszel észre magad előtt. No, ma sem fognak berozsdálni az izmaid. Felkészülten várod ellenfeled. [védettséged: 29]

A teremtmény fekete váladékot pumpál a vízbe. Gyorsan kiúszol a tintafelhőből. Elszántan ellenfeledre támadsz. A kí fantasztikus tánclépéseket ad: Haláltáncba kezdesz. {HD:} Pengepajzzsal hatalmas csapásokat adva felmetszed a diuretikus kráken gigászi testét. (2 támadással 45 életpontot sebezve.) A fényaura 9 ép-t sebez. Csápjaival a diuretikus kráken lecsap a bal karodra. (6 támadástól 25 életpontot vesztesz.) A diuretikus kráken belemar jobb oldaladba, de jó reflexeidnek köszönhetően csak gyenge sebet ejt. (1 támadástól 6 életpontot vesztesz.) {FM:} Pengepajzzsal egy hatalmas csapással felmetszed a diuretikus kráken testét. (1 támadással 24 életpontot sebezve.) Fényaurád működik (9 ép-t sebezve). Csápok tekergődznek feléd. Megpróbálod elkerülni őket, de néhány lecsap a testedre. (5 támadástól 21 életpontot vesztesz.) A diuretikus kráken állkapcsa a levegőben csattan. A diuretikus kráken összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. Felhasználva a mágusölőt, szereztél 6 polip szívókát. 671 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] Némi kutatás után találsz egy nehéz kőládát. Sajnos zárva van. A falból egy elforgatható kerék áll ki. Érdeklődve megvizsgálod, majd, miután nem látsz semmi gyanúsat, elfordítod. Távoli dübörgést hallasz, aztán semmi. [24 pontot használtál fel, van még 298.]

lm 34 33 33 mozogsz 34 33 33
Egyhelyben toporogsz. Szorgalmasan tempózol. Lassan hallá változol, ha így folytatod! Kelet felől enyhe áramlatot érzel. [25. PONT.] Továbbúszol. A terem kibővül, és beúszol sok ezer apró hal közé. A halak hirtelen megriadnak - láthatóan nem tőled! - és elsuhannak északi irányba. [23. PONT.] Egy T-elágazáshoz értél. Most vajon merre? [22. PONT.] Egy tágas, gömb alakú termen úszol keresztül. [27. PONT.] Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy hínárevő piranha. Végre egy kis testmozgás. Fincsi! [védettséged: 29]

Vad csatakiáltással, felemelve a pengepajzsot a másikra rontasz. Félelmetes Haláltáncba kezdesz, elvágva ellenfeled menekülésének útját. {FM:} Pengepajzzsal kilukasztod a hínárevő piranha pikkelyes testét. (1 támadással 23 életpontot sebezve.) Ellenfeled 8 pontot sebződik a fényaurától. A hínárevő piranha megpróbál beléd marni, de kudarca teljes. Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. Felhasználva a mágusölőt, szereztél 2 kaját. 90 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy opati polip. Kicsit sokat tud ez az állat. Majd Te megtanítod a jómodorra... [védettséged: 29]

Félelmet nem ismerve ellenfeledre ugrasz. A kí fantasztikus tánclépéseket ad: Haláltáncba kezdesz. {FM:} Pengepajzzsal egy hatalmas csapással felmetszed az opati polip testét. (1 támadással 24 életpontot sebezve.) Fényaurád 9 sebzést okoz. Csápok tekergődznek feléd. Megpróbálod elkerülni őket, de néhány lecsap a testedre. (2 támadástól 4 életpontot vesztesz.) Az opati polip összeesik, és nem mozdul többé. Megölted! Felhasználva a mágusölőt, szereztél 3 polip szívókát. 150 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] Egy hínárevő piranhát veszel észre magad előtt. No, ma sem fognak berozsdálni az izmaid. Felkészülten várod ellenfeled. [védettséged: 29]

Meglengetve a pengepajzsot ellenfeledre ugrasz. Pengepajzzsal egy irtózatos ütéssel felvágod a hínárevő piranha farkát. (1 támadással 21 életpontot sebezve.) A fényaura 11 ép-t sebez. A hínárevő piranha megpróbál beléd marni, de kudarca teljes. A hínárevő piranha összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. Felhasználva a mágusölőt, szereztél 2 kaját. 90 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] Kezd víziszonyod lenni. Már nagyon mélyen jársz a labirintusban! [28. PONT.] Töretlenül úszol tovább. Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy trosnyogó szakóca van előtted! Legjobb védekezés a támadás, kiáltod, és már ugrasz is. [védettséged: 29]

Vad csatakiáltással, felemelve a pengepajzsot ellenfeledre rohansz. A kí fantasztikus tánclépéseket ad: Haláltáncba kezdesz. {GYD:} Pengepajzzsal egy irtózatos ütéssel felvágod a trosnyogó szakóca jobb első lábát. (1 támadással 21 életpontot sebezve.) Ellenfeled 13 pontot sebződik a fényaurától. A trosnyogó szakóca csápjával feléd suhint, de ügyesen félrehajolsz. Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. 28 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] Hmm, ezt a teljesítményt még Krapixlon Cousteau is megirigyelné! Egy egész szűk átjáróhoz érsz, a falról acélkarmok meredeznek. Vajon kit vagy mit kellett visszatartaniuk? [31. PONT.] Széttépett halak teteme között úszol. Ajjaj! [32. PONT.] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy trosnyogó szakóca van előtted! Már éppen kezdted elunni a céltalan bóklászást. Egy kis csata éppen jól jön. [védettséged: 29]

Meglengetve a pengepajzsot a másikra ugrasz. A kí mesterfokát jelenti a Haláltánc, amelybe döbbent ellenfeled körül kezdesz. Pengepajzzsal végigmetszed a trosnyogó szakóca jobb hátsó lábát. (1 támadással 20 életpontot sebezve.) A fényaura 8 ép-t sebez. A trosnyogó szakóca csápjával feléd suhint, de ügyesen félrehajolsz. A trosnyogó szakóca szemében félelem villan, aztán lassan lehúnyja, miközben lelke kitör testének fogságából. 28 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] Egy csupasz terembe érkeztél. Hirtelen halálfélelmed támad. A terem végében hatalmas, szürke test villan meg. [33. PONT.] Egy vércápa lakik itt. Már éppen kezdted elunni a céltalan bóklászást. Egy kis csata éppen jól jön. [védettséged: 29]

Meglengetve a pengepajzsot a másikra rohansz. A kí mesterfokát jelenti a Haláltánc, amelybe döbbent ellenfeled körül kezdesz. {FM:} Pengepajzzsal kegyetlenül összevagdalod a vércápa sikamlós testét. (2 támadással 45 életpontot sebezve.) A fényaura 12 ép-t sebez. A vércápa belemar bal oldaladba, de jó reflexeidnek köszönhetően csak gyenge sebet ejt. (1 támadástól 13 életpontot vesztesz.) {HD:} Pengepajzzsal kilukasztod a vércápa uszonyát. (1 támadással 23 életpontot sebezve.) A fényaura 12 ép-t sebez. A vércápa fogai végigkarcolják a bal combodat. (1 támadástól 8 életpontot vesztesz.) A vércápa összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. 505 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy vércápa. Úgy tűnik ma Te vagy a főfogás a szörny étlapján. Mivel szavakkal úgy sem tudnád meggyőzni, jöhetnek a fegyverek. [védettséged: 29]

Meglengetve a pengepajzsot ellenfeledre támadsz. {FM:} Pengepajzzsal irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod a vércápa testét. (2 támadással 44 életpontot sebezve.) A fényaura 10 ép-t sebez. A vércápa megpróbál beléd marni, de kudarca teljes. {HD:} Pengepajzzsal kilukasztod a vércápa testét. (1 támadással 23 életpontot sebezve.) Fényaurád működik (10 ép-t sebezve). A vércápa belemar jobb oldaladba, de jó reflexeidnek köszönhetően csak gyenge sebet ejt. (1 támadástól 10 életpontot vesztesz.) A másik elterül, rángatózik egy kicsit majd csendben meghal. 505 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy vércápa. Nyugodtan várod, hogy megleckéztethessed a pimasz lényt. [védettséged: 29]

Meglengetve a pengepajzsot ellenfeledre rohansz. {FM:} Pengepajzzsal irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod a vércápa uszonyát. (2 támadással 44 életpontot sebezve.) Fényaurád működik (12 ép-t sebezve). Egy gyenge harapást kapsz a jobb válladba. (1 támadástól 9 életpontot vesztesz.) Pengepajzzsal végigvágod a vércápa sikamlós testét. (1 támadással 19 életpontot sebezve.) Fényaurád működik (8 ép-t sebezve). Egy gyenge harapást kapsz a bal válladba. (1 támadástól 8 életpontot vesztesz.) A vércápa még megpróbál elszaladni, de két-három lépés után összeesik, és nem mozdul többet. 505 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy vércápa van előtted! Rögtön látod, hogy ez nem lesz békés találkozó. Felkészülsz az összecsapásra. [védettséged: 29]

Vad csatakiáltással, felemelve a pengepajzsot a másikra ugrasz. A kí mesterfokát jelenti a Haláltánc, amelybe döbbent ellenfeled körül kezdesz. {KCC:} Pengepajzzsal hatalmas csapásokat adva felmetszed a vércápa uszonyát. (2 támadással 39 életpontot sebezve.) Fényaurád 9 sebzést okoz. Egy gyenge harapást kapsz a bal válladba. (1 támadástól 6 életpontot vesztesz.) {FM:} Pengepajzzsal egy irtózatos ütéssel felvágod a vércápa sikamlós testét. (1 támadással 23 életpontot sebezve.) A fényaura 12 ép-t sebez. Egy kis bőrt csippent le a lábfejedről a vércápa, ahogy megpróbál megharapni. (1 támadástól 14 életpontot vesztesz.) Ennyi! A másik kigúvadt szemmel borul a földre. Meghalt. 505 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] Egy nagyobb vércápa lakik itt. A ellenséges teremtmény a földbe akar döngölni. Nem hagyod magad. [védettséged: 29]

Megmarkolva a pengepajzsot ellenfeledre rohansz. {FM:} Pengepajzzsal irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod a nagyobb vércápa testét. (2 támadással 45 életpontot sebezve.) Fényaurád 3 sebzést okoz. Egy gyenge harapást kapsz a jobb válladba. (1 támadástól 25 életpontot vesztesz.) Felfénylik az esszenciavédelem! {FM:} Pengepajzzsal hatalmas csapásokat adva felmetszed a nagyobb vércápa jobb oldalát. (2 támadással 42 életpontot sebezve.) Fényaurád működik (6 ép-t sebezve). A nagyobb vércápa belemar bal oldaladba, de jó reflexeidnek köszönhetően csak gyenge sebet ejt. (1 támadástól 27 életpontot vesztesz.) Felfénylik az esszenciavédelem! Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] Ismét a térkép szerinti 32. pontnál vagy. Magadra kensz egy adag gyógykenőcsöt. A hatás rögtön érezhető! ( +84 életerő.) Magadra kensz egy adag gyógykenőcsöt. A hatás szinte azonnal jelentkezik. ( +105 életerő.) Egy csupasz terembe érkeztél. Hirtelen halálfélelmed támad. A terem végében hatalmas, szürke test villan meg. [33. PONT.] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy nagyobb vércápa van előtted! Úgy tűnik ma Te vagy a főfogás a szörny étlapján. Mivel szavakkal úgy sem tudnád meggyőzni, jöhetnek a fegyverek. [védettséged: 29]

Félelmet nem ismerve ellenfeledre támadsz. {FM:} Pengepajzzsal hatalmas csapásokat adva felmetszed a nagyobb vércápa testét. (2 támadással 44 életpontot sebezve.) Fényaurád 11 sebzést okoz. A nagyobb vércápa belemar jobb oldaladba, de jó reflexeidnek köszönhetően csak gyenge sebet ejt. (1 támadástól 27 életpontot vesztesz.) Felfénylik az esszenciavédelem! {KCC:} Pengepajzzsal párszor kilyukasztod a nagyobb vércápa testét. (2 támadással 41 életpontot sebezve.) Fényaurád 10 sebzést okoz. Egy gyenge harapást kapsz a bal válladba. (1 támadástól 28 életpontot vesztesz.) Felfénylik az esszenciavédelem! Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] Ismét a térkép szerinti 32. pontnál vagy. [36 pontot használtál fel, van még 262.]

lm 33 33 33 mozogsz 33 33 33
Egy csupasz terembe érkeztél. Hirtelen halálfélelmed támad. A terem végében hatalmas, szürke test villan meg. [33. PONT.] Egy nagyobb vércápa lakik itt. Mivel minden egyéb kommunikációs lehetőséget kizár a szörny agreszív magatartása, felkészülsz a csatára. [védettséged: 29]

Elszántan a másikra támadsz. A kí fantasztikus tánclépéseket ad: Haláltáncba kezdesz. {FM:} Pengepajzzsal párszor kilyukasztod a nagyobb vércápa uszonyát. (2 támadással 44 életpontot sebezve.) Fényaurád működik (4 ép-t sebezve). Egy kis bőrt csippent le a lábfejedről a nagyobb vércápa, ahogy megpróbál megharapni. (1 támadástól 35 életpontot vesztesz.) Felfénylik az esszenciavédelem! {FM:} Pengepajzzsal párszor kilyukasztod a nagyobb vércápa uszonyát. (2 támadással 46 életpontot sebezve.) A fényaura 10 ép-t sebez. A nagyobb vércápa belemar jobb oldaladba, de jó reflexeidnek köszönhetően csak gyenge sebet ejt. (1 támadástól 28 életpontot vesztesz.) Felfénylik az esszenciavédelem! {FM:} Pengepajzzsal irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod a nagyobb vércápa farkát. (2 támadással 43 életpontot sebezve.) A fényaura 8 ép-t sebez. A nagyobb vércápa fogai megkarcolják kézfejedet. (1 támadástól 23 életpontot vesztesz.) Felfénylik az esszenciavédelem! A nagyobb vércápa szemében félelem villan, aztán lassan lehúnyja, miközben lelke kitör testének fogságából. 845 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] Egy szörnyet pillantasz meg - innét úgy tűnik, hogy egy nagyobb vércápa. Úgy döntesz, itt az ideje, hogy demonstráld hatalmadat. Rárontasz a szörnyre. [védettséged: 29]

Félelmet nem ismerve ellenfeledre rohansz. Félelmetes Haláltáncba kezdesz, elvágva ellenfeled menekülésének útját. {GYD:} Pengepajzzsal irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod a nagyobb vércápa testét. (2 támadással 41 életpontot sebezve.) Fényaurád működik (10 ép-t sebezve). A nagyobb vércápa fogai megkarcolják kézfejedet. (1 támadástól 32 életpontot vesztesz.) Felfénylik az esszenciavédelem! {FM:} Pengepajzzsal kegyetlenül összevagdalod a nagyobb vércápa sikamlós testét. (2 támadással 45 életpontot sebezve.) Fényaurád működik (9 ép-t sebezve). Egy gyenge harapást kapsz a bal válladba. (1 támadástól 26 életpontot vesztesz.) Felfénylik az esszenciavédelem! {GYD:} Pengepajzzsal végigvágod a nagyobb vércápa testét. (1 támadással 17 életpontot sebezve.) Fényaurád 9 sebzést okoz. Egy kis bőrt csippent le a lábfejedről a nagyobb vércápa, ahogy megpróbál megharapni. (1 támadástól 26 életpontot vesztesz.) Felfénylik az esszenciavédelem! A nagyobb vércápa szemében félelem villan, aztán lassan lehúnyja, miközben lelke kitör testének fogságából. 845 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 moa obszidiánt [moa obszidián ládikóba-> 12 arany, -2 ÉP]. A moszat és hínár között felfigyelsz egy vörösen parázsló tárgyra. Nicsak, a varázsbot negyedik darabja! Hurrá! Mosolyogva teszed el. Magadra kensz egy adag gyógykenőcsöt. Rövid időn belül érzed a hatást. ( +114 életerő.) Magadra kensz egy adag gyógykenőcsöt. A hatás szinte azonnal jelentkezik. ( +97 életerő.) Egyhelyben toporogsz. Egyhelyben toporogsz. [3 pontot használtál fel, van még 259.]

vv 109 elmormolod a 109. varázslatot
Hihetetlen sebességgel varázsolsz. Elhagyva a sötét labirintust, kiteleportálsz a felszínre. [-25 varázspont.] [2 pontot használtál fel, van még 257.]

kf 370 kézbeveszed/felveszed a 370. tárgyat
Leveszed a törpe bakancsot, majd felhúzod a vascarai csizmát. [0 pontot használtál fel, van még 257.]

m 6 mozogsz nyugatra
Homokos tengerpartra érkeztél. Északról a tenger hullámai nyaldossák a homokos fövenyt. Valami érdekesre bukkantál: azonosítasz magad előtt egy nekrofunt. VALAMIT megpillantasz egy parti bokor mögött. Már távolról sem tűnik túl veszélyesnek a szörny. Amint közelebb ér, rá is ismersz. Egy purifikátor. Ha a szörny harcolni akar, ám legyen. Majd megmutatod neki.

Ellenfeled mormol, majd ujjaiból kirepül egy jégcsóva varázslat. 11 életpontot vesztettél. Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 5 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod a purifikátor szürke hengertestét. (5 támadással 108 életpontot sebezve.) Félelmet nem ismerve a másikra rohansz. Ellenfeled nem menekülhet: a kí döbbenetes Haláltáncába kezdesz. Koncentrálva kí energiáidat, az Acél Ökölre összpontosítasz! Ököllel egy borzalmas ütést mérve rá összetöröd a purifikátor testét. (1 támadással 50 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+1 varázspont.) {GYD:} Pengepajzzsal végigvágod a purifikátor testét. (1 támadással 21 életpontot sebezve.) Fényaurád 10 sebzést okoz. A purifikátor feléd döf szarvaival, de félrehajolsz. A szörny még egy utolsó halálüvöltést hallat, majd eldől. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a mágusölőt, szereztél 1 purifikátor hájat. 930 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] Találsz néhány eldobott tárgyat: 2 púderkő. Elteszed őket. [7 pontot használtál fel, van még 250.]

szk 157 keresed a 157. szörnyet
Elhatározod, hogy táborozás alatt megpróbálsz felkutatni egy purifikátort. [0 pontot használtál fel, van még 250.]

ef 5 energia fejlesztése 5
Nem sajnálva az áldozatot, tudati energiáidat a KT elmetavába döntöd, az új tudati képesség kifejlesztése végett. [-2 TU.] A befejezéshez még 844 TU szükséges. [20 pontot használtál fel, van még 230.]

* 1. BP: használod a 336. tárgyat
Ravasz csapdát állítasz a táborhelyed közelében. [4 pontot használtál fel, van még 226.]
* 2. BP: elmormolod a 62. varázslatot a 83. varázslatot
Sajnos nincs a birtokodban valamilyen komponens, ami feltétlenül szükséges lenne a varázslat elmondásához (1 szárnyas hernyó.) [0 pontot használtál fel, van még 226.] Szupersebesen mormolsz. Elkezted a szörnycsábító illat gerjesztését. [-14 varázspont.] [1 pontot használtál fel, van még 225.] Több pontod maradt, mint amennyit a következő körre át tudsz vinni. Ebből automatikusan gyógyítasz / gyakorolsz / élelmet szerzel.


tf 4 25 fejleszted a 4. tulajdonságodat 25 pontért
Alaposan átválogatod a kajakészletedet, törekedve az egészségesebb életmódra. Ez még édeskevés ahhoz, hogy az egészséged komolyan megnőjön. Jelez a hatodik érzéked! Egy szörny közeledik feléd. Már gyerekkorodban sem ijedtél meg, ha egy purifikátor közeledett feléd. Most sem aggódsz különösebben. Éhes szörny kalandozóval álmodik. Ez viszont nem alszik, hanem éppen neked akar ugrani.

Ellenfeled jégcsóva varázslatot lő rád. 10 életpontot vesztettél. Vas dobónyilat markolva becélzod a mozgó célpontot. Elrepül 5 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja a purifikátor testét. (5 támadással 109 életpontot sebezve.) Elszántan a másikra rontasz. Mozgásod felgyorsul, emberi szem számára követhetetlenné válik, ahogy a Sziklazuhataggal bombázod ellenfeledet. Ököllel iszonyatosan megcsapod a purifikátor testét. (1 támadással 51 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+1 varázspont.) {KCC:} Pengepajzzsal felnyitod a purifikátor ruganyos törzsét. (1 támadással 20 életpontot sebezve.) Fényaurád 9 sebzést okoz. Szarvaival a purifikátor megböki a bal karodat. (1 támadástól 3 életpontot vesztesz.) Aurád tisztul. (+0 gonoszság.) A szörny még egy utolsó halálüvöltést hallat, majd eldől. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a mágusölőt, szereztél 1 purifikátor hájat. 930 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod az áldomás varázslatot. [-5 varázspont.] [25 pontot használtál fel, van még 200.]
Uhhh, de megszomjaztál! Mohón kortyolsz a vizestömlőből. [KT képesség hatása:] Üzenetet kapsz a Fairlight banktól: mivel ebben a körben elfelejtettél lottót vásárolni, megtették helyetted, 1 szelvénnyel, általuk választott számokkal játszották meg neked. A 10 arany költséget a bank fizette. Vásárolsz egy lottószelvényt, amelyen a tippjeid: 27, 26, 7. Kimerített a gyorsvágta. (-5 életerő) Etetési idő! Megeteted a szörnyedet. 3 kaját nyel le a sivatagi doareg. Fáradtan a napi megpróbáltatásoktól, táborozásra alkalmas helyet keresel. Amint ledőlsz, szemeid lecsukódnak, és a következő percben már a lóbőrt húzod. A heti megpróbáltatások megedzették a szervezetedet. (Szerencséd egy picit megnövekedett - kb. 5 TVP-nyi fejlesztésnek megfelelő mértékben.) Elmúlt a tulajdonságpajzs hatása. Elmúlt az a munka gyümölcse hatása. Elmúlt a hadiszerencse III hatása. Elmúlt az esszenciavédelem hatása. Elmúlt a vadászat hatása. Elmúlt a vízlélegzés hatása.
Ebben a körben 200 pontod maradt, ebből a következő körre 200 pontot vihetsz át. Kapsz még 445 pontot. A következő körben tehát 645 pontot költhetsz el.

Nekik írhatsz
Bow Syck (#2327) : neve, címe titkos
Pol-'de Formosha (#2499) : Fekete Tibor, Cegléd, Jókai u.15., 2700 E-mail: csornij@freemail.hu
Genius Mátra (#5685) : Mátrabérci Dávid, Szeged, Budapesti Krt. 2/A V.em.17.a., 6723 Tel:62/466-972, E-mail: matra@petra.hos.u-szeged.hu
Fealefel Throm (#2444) : Nagy Barna, Debrecen, Derék út 74. IV/12., 4031 Tel:52/428-810 E-mail: emc@kfrtkf.hu


ENCYCLOPEDIA FANTASIA


VÍZLÉLEGZÉS (185. VARÁZSLÓ VARÁZSLAT)
A vízlélegzés varázslat egy olyan csodálatos, kevés humán által megtapasztalható élményben részesít: amíg a varázslat tart, képes vagy egyszerre levegőt belélegezni és a halak kopoltyújához hasonlóan, mágia segítségével a vízből oxigént kinyerni. A varázslat egyben azt is megakadályozza, hogy a tüdőd/gyomrod megteljen vízzel, így amikor kijössz a vízből és elmúlik a varázslat hatása, természetesen nem fogsz megfulladni. A varázslatra nem sok szükség van a tavacskákban vagy a tengerben való pancsoláshoz, akkor kell inkább használnod, amikor egy olyan labirintust akarsz felderíteni, amely teljes egészében víz alatt van. A varázslat hatása a kör végéig tart, elmondásához egy halcsontra és 15 VP-re van szükség. Ügyelj rá, hogy kör végére a labirintust mindenképpen elhagyd (akár mozgással, akár felszínre ugrással), különben borzalmas halált halsz, amikor a varázslat hatása elmúlik. A varázslatot mindenképpen a labirintusba (ill. a vízzel borított részbe) való belépést megelőzően használd! A víz alatti labirintusokban a harcra a víziharc szabályai érvényesek. Magától értetődően, vízalatti labirintusban nem tudsz fáklyát használni. Szerencsére, a vízlélegzés egyben elhelyez egy halványan világító foltot a homlokodra, ami miatt ugyan minden ragadozó hal rád fog támadni, de legalább látsz valamit. [Megjegyzés: ha gyermeked van, a vízlélegzést nem kell rá külön elmondani, a varázslat rá is vonatkozik.]
NATALI KŐ (388. TÁRGY)
A natali kő egy ősi, rúnákkal telerótt oszlopcsonk. Sajnos az írást manapság senki sem ismeri, de állítólag nagy hatalomhoz juthat az, aki megfejti az ezeréves titkot. Sokak szerint egy speciális mágikus rítust kell a natali kőnél elvégezni, mások szerint a megoldás sokkal, de sokkal egyszerűbb.
RÁJABŐR (404. TÁRGY)
Ha elég óvatos vagy, hozzáértő, finom mozdulatokkal lenyúzhatot a rája rugalmas, kemény bőrét. [Bár a kiírás szerint a bőrt rögtön a lény leölése után szerzed meg, feltesszük, hogy az alacsonyabb úszás szakértelemmel rendelkezők kicipelik a dögöt a partra, és ott nyúzzák meg.]

KARAKTERLAPOD


Zicho, egy fekete, copfos hajú, zöld szemű kobudera férfi vagy. Körszakállad és rövid bajuszod van. A bőröd kreolszínű. Raia korlátlan hatalmú főpapja vagy. Az Acél Öklök (#9123) K.T. tagjai közé tartozol. Ez a 304. fordulód.

erő : 45
iq : 36
ügyesség : 31
egészség : 33
szerencse: 45
tudatpont: 14/ 0
szint : 31
támadás : 34
védekezés: 73
életpont : 480/435
varázspt : 806/313
pszi pont: 98/148
merészség: 10/ 5
agresszió: 3
menekülés: 30 %
jellem: jó (777)
pénz : 1791 arany
halhatatlanság: 2%
magasság: 145 cm
testsúly: 54 kg
életkor: 34/ 80 év
tul.pont: 2
kép.pont: 1
EFejl: 17 TU

Eddig összesen 2682 szörnyet (34 ebben a körben) öltél meg. Ebben a fordulóban 27767 TP-t kaptál. Jelenleg 3549010 TP-d van. A következő szinthez még 450990 TP szükséges. Trófeáid: mópat gigász, őrjáratozó katona, halálelementál. A quwarg rajzásban leölt quwargjaid: 1 ősmágus, 1 anyakirálynő. A 298. fordulódban 2513 arany került a bankszámládra. 2663 aranyat vehetsz fel a kamatokat is beleszámítva.

Harci ismeretek (szint)


víziharc: 7/81 ökölvívás: 37/58 vágófegyverek: 25/01 lőfegyverek: 2/77 dobófegyverek: 33/66 Felt. lőfegyver használat: semmi (0.); vas dobónyíl (1-23.); mérg. vas dobónyíl (24-29.); bogyógránát (30-996.); ezüstshuriken (997.); bűvös shuriken (998.); bumeráng (kalandozókra); Óvatosság (labirintusokban): 0 KPCS: automatikusan minden kapcsolónál

Egyéb ismeretek (szint)


rejtőzködés: 36/83 nyomkövetés: 81/50 mászás: 12/82 csapdakészítés: 18/93 csapdaészlelés: 5/07 gyógyítás: 41/11 titkosírás: 5/71 felderítés: 26/08 szörnyidomítás: 6/33 teológia: 49/05 taumaturgia: 49/02 szerencsejáték: 1/79 harcművészetek: 41/29 zene: 11/18 szörnyismeret: 11/45 pszi:*19/00 zárnyitás: 2/76 vadászat: 8/37 bányászat: 17/00 úszás: 8/42

Feltételes parancsok


ásol max. 16 pontért; gyógyítasz 80 % életerő alatt, 10 pontért max. 1 alkalommal; *készítesz 447. tárgyat (max. 10 db-ot); *készítesz 582. tárgyat (max. 10 db-ot); maradék tvp-dből 4. tulajdonságodat TF-eled; Felt. támadás: *96; *234; *154; *250; *223; *290; *247; *126; *284; *217; Barátságosság: 189; 256; 200; 287; 178; 213; 316; 274; 279;

Varázslataid és pszi képességeid (#sorszám, *hány pontba kerül)


éber kakukk (#3 *6) auralátás (#4 *8) áldomás (#6 *5) erőpajzs I (#12 *6) méregsemlegesítés (#14 *10) vak őrület (#18 *3) korgó gyomor, huss (#21 *3) unkreáció (#22 *0) hadiszerencse II (#24 *6) tündérfény (#25 *1) tulajdonságpajzs (#26 *16) energiatüskék (#29 *5) lángcsóva (#31 *5) hhaar burka (#32 *6) varázsvédelem (#34 *8) védelem tűz ellen (#38 *12) tompítás (#40 *8) vakító fény (#43 *7) tisztítótűz (#44 *13) fehér glóbusz (#47 *13) villámcsapás (#50 *18) gyóntatás (#56 *10) azonnali gyógyítás (#58 *15) hadiszerencse III (#59 *15) puha ütés (#60 *18) tűzeső (#61 *16) éber vadászkutya (#62 *12) erőpajzs II (#63 *24) pszi-ernyő (#64 *6) auratranszformáció (#65 *10) pszi-regeneráció (#66 *12) felejtés (#68 *5) kí koncentráció (#69 *14) agyletapogatás (#70 *20) szürkeáll. aktiv (#71 *12) mentális pajzs (#72 *9) pszi fejlesztés (#73 *20) molekulaátrendezés (#74 *20) láthatatlanság (#76 *15) fúzió (#77 *25) láth. észlelése (#78 *7) oltár eltörlése (#79 *60) szörnyészlelés I. (#82 *8) szörnycsábítás (#83 *14) restoráció (#85 *50) vasszervezet (#86 *8) szopókőpusztítás (#88 *21) fürgülés (#92 *22) rúnapukkasztás (#94 *0) DEM kreálása (#95 *50) városi teleport (#96 *50) agykorbács (#97 *18) pszi-acéltorony (#98 *14) tudatkutatás (#99 *20) varázsital főzése (#100 *30) tükörpajzs (#101 *26) térképelemzés (#104 *50) kontinuum-tágítás (#105 *60) varázsvédelem II (#108 *18) felszínre ugrás (#109 *25) pszi-gyűjtés (#112 *300) erőpajzs III (#127 *30) varázslatfelejtés (#130 *20) teljes gyógyulás (#133 *50) élőholt pozdorja (#134 *40) tárgyészlelés (#135 *30) energiafolyam (#136 *24) fiatalítás (#140 *40) életpajzs (#142 *16) mágikus ütés (#147 *18) tűzmágia (#157 *24) varázskő készítés (#160 *120) dimenzióugrás (#163 *55) égető tekintet (#164 *25) esszenciavédelem (#165 *15) oltár teremtése (#167 *50) feltámadás (#168 *0) szopógödöreltörlés (#173 *30) tűzvihar (#175 *24) gyorsvarázslás (#179 *0) városi teleport II (#181 *60) kényszerport (#183 *8) varázsszem (#184 *9) vízlélegzés (#185 *15) állatvédelem (#192 *25) méregfelhő II (#193 *18) tiltott teleport (#198 *100) vadászat (#209 *40) fényaura (#211 *40) menekülés (#212 *12) aranyeső (#214 *12) lélektisztulás (#215 *30) áldomás III (#217 *15) armageddon (#218 *100) a munka gyümölcse (#224 *10) a mágia megértése (#226 *0)

Jelenleg rajtad levő aktív varázslatok és pszi hatások


állatvédelem méregsemlegesítés fényaura varázsszem áldomás szörnycsábítás

Feltételes varázslat-használat: 26. és magasabb szintűek ellen Támadó varázslat lista (var. szám) : 136 175 193 Védekező varázslat lista (var. szám): 142 108 Feltételes támadó/védekező varázslat használat: Mit 44 60 60 50 60 50 92 92 34 40 142 40 47 142 34 Kire 154 227 236 282 160 258 309 293 282 230 255 234 237 212 236 Mit 38 38 Kire 238 159

Elfogott szörnyeid: sivatagi doareg (#240) (málhás: +40 kg teher) státusz: OK;

Isteni küldetéseid


1.) Most pedig kérlek, kutasd fel személyes áldásomat! Meg fogod ismerni, ha megtalálod. 2.) Mesés anyag az eknozol. Hozz nekem belőle 4 darabot, és áldozd fel oltáromnál! 3.) A Sötét Erőkkel való harc igazi diadala lenne, ha le tudnád győzni a Sötétség egy Hercegét.

Tárgyaid (*-gal jelöltek bekészítve, zárójelben tárgy sorszáma)


Páncélok és pajzsok

1 mithril pajzs (#460) 1 törpe bakancs (#475) 1*zafír erőöv (#397) 1 krapixlon fürdőruha (#454 $1*tankány karom (#237) 1*vascarai csizma (#370) 1 mithril sisak (#465) 1*mágusköpeny (#453)

Fegyverek és lövedékek

14*vas dobónyíl (#189) 7 ezüstshuriken (#327) 5 bűvös shuriken (#562) 4 bogyógránát (#430) 2 kerek kő (#19) 1 mágusölő (#422) 1 bányászcsákány (#434) 11 tolmokov-koktél (#351) 1 kőkés (#6) 1 szívkereső (#423) 8 nyílvessző (#108) 1*pengepajzs (#425)

Ékszerek és egyéb csecsebecsék

$1*nap szimbólum (#141) $1*umbatari karkötő (#278) 2 mópat token (#585) 1 a vortex amulettje (#607) 1*roxati üvegszem (#443) 1*smaragd védőgyűrű (#223) $1*obszidián karkötő (#229) 1*Rughar gyűrűje (#518)

Eszközök, használati tárgyak, készletek

4 kristályfolyadék (#449) 1 ásó (#34) 1 áldott kő (#642) 1 acéltű (#334) 39 kaja (#2) 3 furulya (#233) 1+aranytermő ládikó (#504) 3 fáklya (#36) 4+pukkanó tűcsapda (#336) 14 deus ex machina (#1) 1 tudás gyöngye (#522) 1 alkímiázó üst (#341) 1 szeksztáns (#32) 6 szent jogar (#150) 3 bájital (#261) 1 kholden kulcs (#470) 1 távcső (#42) 2+manakristály (#500) 8 gyógykenőcs (#313)

Löttyök és porok, tartóstul

7 vizestömlő (#3) [ bennük 95 korty víz (#27) ] 3 aranyló ugarhéj (#100) [ bennük 10 csepp tinta (#101) ] 6 kavadu iszák (#25) [ bennük 24 csepp gyenge méreg (#26) ] 11 uzbány csőr (#169) [ bennük 45 csepp ugh méreg (#166) ] 6 fűszertartó (#210) [ bennük 9 csepp sáfránypor (#211) ] 7 sullár hólyag (#168) [ bennük 60 csepp spiritusz (#170) ] 4 zöld üveg (#82) [ bennük 80 csepp ragasztó (#83) ] 2 huhogó bibe (#332) [ bennük 5 csepp rákfatty váladék (#333) ] 4 szent kehely (#257) [ bennük 16 csepp isteni könnycsepp (#260) ]

Egyéb bigyók és gyanús csúnyaságok

6 smirglilevél (#29) 5 főnixtoll (#563) 14 fokhagyma (#403) 27 madártoll (#112) 1 eknozol (#540) 5 halcsont (#390) 96 drótszőr (#37) 3 küklopsz szem (#643) 1 kazmár gyökér (#205) 1 rókafarok (#124) 3 amniosz (#203) 16 púderkő (#119) 21 polip szívóka (#391) 4 arkog kő (#632) 14 pirkit (#153) 2 mithril (#352) 4 rájabőr (#404) 3 xirnox szív (#213) 54 gyöngymangó (#135) 5 grifftojás (#179) 11 purifikátor háj (#269) $9 rézdarab (#70) 1 era formázó minta (#418) 29 óndarab (#85) $1 kaktusztüske (#114) 10 sünmedve tüske (#14) 11 ezüstdarab (#326) 7 Thargodan esszencia (#328 1 mihlanil (#539) 20 borkonyó bibe (#312) 5 varányszem (#30) 1 moa gyémánt (#385) 1 lótuszvirág (#447) 1 moa burát (#384) 22 sallank karom (#128) 1 din formázó minta (#301) 1 galachmit (#310) 2 tükör (#43) 6 kvazár (#244)

Összsúly: 102.59 kg megterheltség: 73 %

GYJ: Tetszőleges értékű tárgyakra, ha megterheltséged 150% alatt van.

E körben tett lépéseid térképe

(168,7) nekrofun (#173), purifikátor (#157)
(169,7) a 77. labirintus bejárata, opati polip (#195), kacagó szépia (#206), moszatrája (#198), hínárevő piranha (#194),
elektromos angolna (#196), étkezési homár (#197), diuretikus kráken (#207), trosnyogó szakóca (#192), vércápa (#193),
nagyobb vércápa (#246)
(170,7) natali kő (#388), purifikátor (#157)


© Beholder Kft. 1992-1999.
Ha a fordulóval bármilyen gondod van a következő címre írj: beholder@mail.datanet.hu!
Soha NE küld vissza az e-mailben kapott fordulódat!! Elég a karakterszámot, és a fordulószámot megírni!! Ha mégis megteszed, az az e-mailes játéklehetőséged elveszítését jelentheti!!!!!


Aki észrevesz egy hibát, és szeretné, ha azt javítanánk a fordulójában, az a következőkre legyen szíves fokozottan ügyelni:
1) A levelet azzal kezdje, hogy megírja KARAKTERSZÁMÁT, FORDULÓSZÁMÁT és SZÁMLASZÁMÁT.
2) Írja le - minél tömörebben - a jelenséget, a hibát. Ezt tegye meg MINDEN alkalommal, mikor erről levelezünk, utalva az addig megbeszéltekre.
3) NE LÉPJEN addig, míg nem kap tőlünk visszajelzést.
AKI MÉGIS LÉP, az a továbbiakban ÖNKÉNT LEMOND mindenfajta JAVÍTÁSRÓL, és elfogadja a hiba miatt módosult képességek korábbi forduló alapján történő visszaírását. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ha úgy gondoljuk, ne javítanánk.
Segítségeteket előre is köszönjük!
Az utóbbi időben rendkívül sok probléma volt a drotpostagalamb nevű remek ingyenes e-mail szolgáltatóval. Ezért nagyon szépen kérek mindenkit, hogy keressen egy valóban megbízhatóan működő szolgáltatót, hiszen nektek is, nekünk is jobb, ha a kiküldött e-mailek már az első alkalommal hibátlanul megérkeznek. A drótposta több féle címet is kínál pl. dpg.hu, drotposta.hu, aramszu.net, stb.
Ismételten kérek mindenkit, hogy ha bármi problémád van akármelyik játékkal kapcsolatban, akkor az erről szóló e-mail fejlécében feltétlenül tüntesd fel azt, hogy melyik játékról is van szó!!!!!!! Arra is szeretnék mindenkit megkérni, hogy a probléma taglalása mellett arra is szánjon időt, hogy az olyan mellékesnek tünő adatokat, mint karakterszám, fordulószám, számlaszám ne felejtse ki a levélből. (Ha nem tudod kitalálni, hogy az adott probléma kezeléséhez milyen adatokra van szükség, inkább többfélét adj meg, mint hogy pont a szükséges hiányozzon!)
Ezúton szertnék mindenkit tájékoztatni, hogy karakterátadás e-mailben továbbra sem lehetséges!
Kérek mindenkit, hogy mielőtt UL javítás, AK stb. miatt reklamál, legalább egyszer olvassa el a fordulo végén található tájékoztatót.
Maci

Elküldött UL javítása

A már elküldött UL javítására korlátozott lehetőség van.
Ha elrontottad az UL-t, akkor minnél hamarabb küldd el mégegyszer. Ügyelj rá, hogy a forulószáma feltétlenül ugyanaz legyen, mint az eredeti UL-é volt. Az UL-ek letöltése után a konvertáló program a késöbb érkezett UL-t, javításként értékeli, és ezt fogja betáplálni az eredetileg küldött UL helyett. (Figyelem: ilyenkor az eredetileg küldött UL-re is UL OK jelzést fogsz kapni!) Szükség esetén több javítást is küldhetsz, az utolsó UL-ből lesz a forduló. Ha egy e-mailben több UL-t is küldtél, akkor a javítás során elég csak a hibás UL-t elküldened, az UL-ek abban a sorrendben lesznek betáplálva, ahogy az eredeti e-mailben voltak. (Természetesen figyelembe véve a fenteb leírt korlátozásokat.)

Figyelem! Ez a javítás csak akkor működik, ha a hibás UL még nem került letöltésre!! Ha már letöltöttük, akkor a javító UL hibás forulószám jelzéssel visszamegy.
Az UL-ek letöltése reggel 9-10 között délután 2-4 között történik általában. (Esetenként ettől eltérő időpont is előfordulhat.)


Ha M$ IE-t használsz UL küldésre, és javítani akarod az UL-t, akkor esetenként komoly problémáid lehetnek, mert az M$ IE által küldött UL-ek fejlécéből rendszeresen hiányzik a dátum mező. Emiatt előfordulhat, hogy az UL-ek sorrendje felcserélődik, és nem a javító UL kerül táplálásra. Ha biztosra akarsz menni, akkor NE használj Explorert, mert emiatt nem áll módunkban a fordulódat újra táplálni!
Többeknek problémája volt az UL-javítással. Tehát UL-t javítani csak bizonyos esetekben lehet. A javítás feltétele, hogy az új UL még az előtt megérkezzen, hogy a régit LETÖLTÖTTÜK. (Naponta általában kétszer van letöltés: reggel 9 körül, és du. 3 körül.)
Tehát ha a reggel 8-kor elküldött UL javítását du. 2-kor küldöd, akkor az már nem lesz javítás csak egy Hibás UL.
Abban a speciális esetben ha pl. nincs zsetonod, vagy még nem léphetsz, a később (esetleg másnap, harmadnap) küldött UL-re is UL OK üzenetet fogsz kapni (itt most nem részletezett technikai okokból), DE ILYENKOR IS AZ ELŐSZÖR KÜLDÖTT UL KERÜL TÁPLÁLÁSRA! Tehát egy már elküldött UL-t a letöltése után akkor sem lehet javítani, ha az valamilyen okból még nem lett betáplálva!


Ha megváltozott az e-mail címed akkor azt feltétlenül jelezd nekünk a beholder@mail.datanet.hu címen. (A SZÁMLASZÁMODAT is írd meg!!). Amikor az új címet beírtuk, akkor kapsz egy visszajelzést. CSAK ezután küldj új UL-t!
Figyelem! A térkép megtekintéséhez szükséges class és képek letölthetőek a Beholder Kft home page-éről. Ha nincs www hozzáférésed, akkor jelezd (beholder@mail.datanet.hu) és elküldjük e-mailben. A java class mellett találhatsz egy dos-os progit is, amely segítségével elő tudod állítani a térképet gif formátumban.
Mostantól (97.08.19) megadhatod az un. állandó netkódodat, és így nem kell minden UL-en feltüntetni a netes kérést. A netkód a számlán lévő összes karakterre vonatkozik. Az állandó netkód megadásához a számlaszámodra és magára a kódra (u,b,u+,b+) van szükség. További részletek a Beholder Home Page-en.
Az Alanori Krónika megrendelése:
Ezentúl minden hónapban megjelenéskor megkaphatod a Krónikát. A dolgod mindössze annyi, hogy a beholder@mail.datanet.hu címre irsz egy e-mailt amiben megrendeled az újságot, és megírod a számlaszámodat. Az újsággal együtt automatikusan elküldjük a számlán lévő összes karakter üzeneteit is! Az AK ára így 20 zseton. (Ez tartalmazza a postázás költségeit is.)
Ha késöbb le akarod mondani a megrendelést, feltétlenül jelezd, hogy a nem a hagyományos, hanem a netes előfizetésről van szó (azaz a Krónikát nem a fordulóddal, hanem külön kaptad)!
Ha a fordulód fejlécében szerepel az Üzeneted jött felirat, akkor mentális üzenete érkezett a karakterednek. Az üzenetet a karaktered legközelebbi hagyományos fordulójával postázzuk. (Addig azonban minden e-mailes fordulódban meg fog jelenni az üzenet.)
Lehetőséged van azt kérni, hogy az üzeneteket külön postázzuk számodra, ez azonban 5 zsetonba kerül. Azt is kérheted, hogy az üzeneteidet egy másik karaktered hagyományos fordulójával postázzuk. (Ezt természetesen nem kerül zsetonba.)