TÚLÉLŐK FÖLDJE
Betáplálva: 2003. jún. 12. 15h:59'
EZ A 454. JÁTÉKHETED, 454. FORDULÓD
455. játékheted kezdete: jún. 19.
A következő fordulódat legkorábban
a 455. játékhéten tudjuk betáplálni.
KALANDOZÓ: #1038
SZÁMLA : XXXX
ZSETONOK : 94

BEAN-SIDHE KALANDJAI


3 nap telt el azóta, hogy letáboroztál. [Két fordulód között sor került az olimpiai játékokra. Az ezzel kapcsolatos információkat ld. a soronkívüli fordulódban, amit már postáztunk.] Ez az idő nem múlt el esemény nélkül: A táborozás 1. napján összefutsz G'run'dyyggal. Tagja az Igaz Barátok Rendjének. Mellkasán a Jáde Sárkány tetoválását viseli. Egy angyalok gyűrűjét, egy dalebg.kristályvértet, egy hatalom fülbevalóját, egy Huddens kesztyűjét, egy jégisten amulettet, egy óriás fülbevalót, egy óriások övét, egy örökkéval.gyémántját, egy őselemek köpenyét, egy ősi karkötőt, egy ősi nyakláncot, egy ősi sisakot, egy ősi vállvédőt és egy ryuku nadrágot, egy tleikan karkötőt, egy törpe bakancsot visel. Ruházatát egy md'blatherat trófea, egy Dl'orkhaugruk trófea és egy triklem drakolder trófea színesíti. Furcsa jelvénye van: Otthonát védelmező Jáde-sárkány. Bal kezében egy Urgol káoszpajzsát tart. Lőfegyvere egy hosszú íj. Hátasállata egy tüskés gigaféreg! Málhásállata egy bazaltelementál. Nem tudod elképzelni, hogyan lehetséges, de lát téged. Auráját érzékelve máris tudod, semleges jellemű az alávaló. 11 tanítvány kíséri, lesi minden mozdulatát. Mikor elhaladsz mellettük, egy tanítvány megszólít: Már megbocsáss, de olyan sután vonszolod magad! Gyere és tanuld el Te is a Mesterünktől, hogyan lép egy igazi, büszke harcos! Az ifjoncok elköszönnek tőled, és te magadra maradsz a gondolataiddal. Egymásra mosolyogtok, híreket cseréltek. A mentális kapcsolat megerősítése után elbúcsúztok egymástól. Táborozásod alatt találkozol az Aukciós Ház ügynökével. - Jó hírem van, - közli veled. - a tételeink között szereplő 1 kreommat szirmot te nyerted meg, mivel a legmagasabb összeget (50 aranyat) te ajánlottad érte. Átadod a pénzt, az ügynök átadja a tárgyat. Tökéletes minőség. Táborozásod alatt találkozol az Aukciós Ház ügynökével. - Jó hírem van, - közli veled. - a tételeink között szereplő 1 kreommat szirmot te nyerted meg, mivel a legmagasabb összeget (51 aranyat) te ajánlottad érte. Átadod a pénzt, az ügynök átadja a tárgyat. Tökéletes minőség. Táborozásod alatt találkozol az Aukciós Ház ügynökével. - Jó hírem van, - közli veled. - a tételeink között szereplő 1 raaba-főzetet te nyerted meg, mivel a legmagasabb összeget (200 aranyat) te ajánlottad érte. Átadod a pénzt, az ügynök átadja a tárgyat. Tökéletes minőség. Leinád, amikor összefutottatok, adott Neked 3 sötét italt, egy roxati zárfalót, 19534 aranyat, 10 tintát és 31 purifikátor hájat. Varázserőd regenerálódik. (+1822 varázspont.) Pszi energiáid is töltődnek. (+140 pszi pont.) Erőt merítesz a Közös Tudatból. (+3 tudatpont.) A táborozás ideje alatt hosszú időt töltöttél azzal, hogy gothag döglidérc nyomok után kutattál. A keresgélés eredménytelen volt. A sok gyakorlás növelte tudásodat (+1 szörnyismeret). [7 pontot használtál fel, van még 726.]

* 1. KP: elmormolod a 71. varázslatot a 147. varázslatot a 243. varázslatot
Szupersebesen mormolsz. Újabb lehetőségek nyílnak meg előtted szürkeállományod kihasználására. [-12 pszi pont.] [2 pontot használtál fel, van még 724.] Hihetetlen sebességgel varázsolsz. Csillogó energiafelhő jelzi, hogy képes vagy a mágikus teremtmények megsebzésére. [-20 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 724.] Szupersebesen mormolsz. Bemetszést végzel az idő szövetén, az idő folyása rövid időre lelassul (kaptál 30 TVP-t). [-35 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [5 pontot használtál fel, van még 749.]

* 2. KP: elmormolod a 26. varázslatot a 165. varázslatot a 188. varázslatot
Fürgén varázsolsz! A varázslat működésbe lép, láthatatlanul védelmezve testedet. [-18 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 747.] Hihetetlen sebességgel varázsolsz. Esszenciavédelem vonja be tested. [-17 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 745.] Szupersebesen mormolsz. Kékes fény vonja be bőröd. [-17 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 743.]

* 3. KP: elmormolod az 57. varázslatot a 157. varázslatot a 209. varázslatot
Sajnos nincs a birtokodban valamilyen komponens, ami feltétlenül szükséges lenne a varázslat elmondásához (1 mocsári penke.) [0 pontot használtál fel, van még 743.] Sajnos nincs a birtokodban valamilyen komponens, ami feltétlenül szükséges lenne a varázslat elmondásához (1 kaktuszbogyó.) [0 pontot használtál fel, van még 743.] Beizzik a turbómágia. Felkészülsz a vadászatra. [-40 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 741.]

* 4. KP: elmormolod a 224. varázslatot a 88. varázslatot az 59. varázslatot
Szupersebesen mormolsz. Munkád gyümölcsözni fog! [-18 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 741.] Sajnos nincs a birtokodban valamilyen komponens, ami feltétlenül szükséges lenne a varázslat elmondásához (1 szopókő.) [0 pontot használtál fel, van még 741.] Beizzik a turbómágia. Szerencsésebb lettél 1 körre (+4 szerencse.) [-17 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 739.]

* 5. KP: elmormolod az 53. varázslatot a 161. varázslatot a 127. varázslatot
Beizzik a turbómágia. Csapásaid erősebbek lesznek! (+18 sebzés támadásonként.) [-24 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 737.] Gyorsvarázsolsz! Következő fordulódban varázsenergiát nyersz ki. [-35 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 735.] Hihetetlen sebességgel varázsolsz. Az erőpajzs láthatatlanul vibrálni kezd körülötted. [-30 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 733.]


vv 261 28 210 elmormolod a 261. varázslatot a 28. varázslatot a 210. varázslatot
Fürgén varázsolsz! Sötéten kavargó aura kezd vibrálni körülötted. [-200 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 731.] Szupersebesen mormolsz. Izmaid megnőnek, megdagadnak (+21 erő). [-12 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 729.] Fürgén varázsolsz! [-40 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 727.]

vv 182 23 112 elmormolod a 182. varázslatot a 23. varázslatot a 112. varázslatot
Hihetetlen sebességgel varázsolsz. Zöldes fényű erőtér kezd körülötted vibrálni. [-20 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 725.] Beizzik a turbómágia. Működni kezd a jellemtükör. [-12 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 723.] Hihetetlen sebességgel varázsolsz. Vooooaaaaah! Irtózatos fájdalom jár át, ahogy agyi kapacitásodat egy parányi mértékben megnöveled a hatalmas mennyiségű szabadjára engedett pszi energia segítségével. [-27 életpont.] A sok gyakorlás növelte tudásodat (+1 pszi). Ezúttal nem kapsz új pszi képességet (csak egy későbbi szinten). Mentális képességed érezhetően fejlődött. (+10 max. pszi pont.) [-300 pszi pont.] [15 pontot használtál fel, van még 708.]

kf 466 441 560 kézbeveszed/felveszed a 466. tárgyat a 441. tárggyal az 560. tárgyat
Leveszed a lidérckoronát, majd a fejedre teszed a Morgan sipkáját. Leveszed a mágusköpenyt, majd felöltöd a láthatatlan köpenyt. Láthatatlanná váltál. [-7 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Leveszed a láthatatlan köpenyt, majd felöltöd az őselemek köpenyét. [0 pontot használtál fel, van még 708.]

ftv 35 4810 felt. tám/véd. varázslat a 35. varázslatot a 4810. kalandozót
Ok, a megadott támadó varázslat-lény feltétel törölve. [0 pontot használtál fel, van még 708.]

ftv 236 450 felt. tám/véd. varázslat a 236. varázslatot a 450. szörnyet
Ok, ezt a védekező varázslatot fogod használni, ha a megadott lénnyel szembekerülsz. [0 pontot használtál fel, van még 708.]

a 722 4373 átadod a 722. tárgyat a 4373. kalandozónak
Alkalmazod a tudatkinézist. Ok, sikeresen átadtál 1 a háború gyűrűjét Clod Onar részére. [5 pontot használtál fel, van még 703.]

a 956 3705 átadod a 956. tárgyat a 3705. kalandozónak
Alkalmazod a tudatkinézist. Ok, sikeresen átadtál 1 Xanathal karkötőjét Fekete Tetü részére. [5 pontot használtál fel, van még 698.]

aa 743 739 843 átadod a 743. tárgyat a 739. tárgyat a 843. tárgyat
Tudatkinézist hajtasz végre! Ok, sikeresen átadtál 1 bo'adhun gyűrűt Fekete Tetü részére. Nincs elég TU pontod ennek a parancsnak a végrehajtásához. Tudatkinézissel küldesz tárgyat. Ok, sikeresen átadtál 1 hókeresztet Fekete Tetü részére. [10 pontot használtál fel, van még 688.]

aa 890 844 891 átadod a 890. tárgyat a 844. tárgyat a 891. tárgyat
Tudatkinézist hajtasz végre! Ok, sikeresen átadtál 2 agvari manafókuszt Fekete Tetü részére. Tudatkinézist hajtasz végre! Ok, sikeresen átadtál 1 teriadan karkötőt Fekete Tetü részére. Alkalmazod a tudatkinézist. Ok, sikeresen átadtál 1 rogalhal csuklópántot Fekete Tetü részére. [15 pontot használtál fel, van még 673.]

a 615 2275 1 átadod a 615. tárgyat a 2275. kalandozónak (1 darabot)
Tudatkinézissel küldesz tárgyat. Ok, sikeresen átadtál 1 Ovgun nyakláncát Leinád részére. [5 pontot használtál fel, van még 668.]

kf 564 608 527 kézbeveszed/felveszed az 564. tárgyat a 608. tárggyal az 527. tárgyat
Lecsatolod a Batharak vértjét, majd magadra öltöd a dalebg.kristályvértet. A füledre akasztod az ősmágus fülbevalóját. A csuklódra húzod a Luthius karkötőjét. [0 pontot használtál fel, van még 668.]

kf 865 518 1087 kézbeveszed/felveszed a 865. tárgyat az 518. tárggyal az 1087. tárgyat
A nyakadba akasztod a natharion gömböt. Az ujjadra húzod a Rughar gyűrűjét. Leveszed az Urgod fétisét, majd a nyakadba akasztod a jégisten amulettet. [0 pontot használtál fel, van még 668.]

v 96 143 61 elmormolod a 96. varázslatot
Miközben a varázsigéket mormolod, kezeddel fura mozdulatokat teszel. Az utolsó szavakra megtelsz energiával. Elmondtad a városi teleport varázslatot! Vuuush, elteleportálsz!

A TELEPORTÁLÁS PILLANATA ELŐTTI TÉRKÉPED

[143,61] Lakott területre érkeztél. Oopsz, e mellett nehogy elmenj! Éles szemeddel kiszúrtál egy főutcát. Szemedet összehúzva előrekémlelsz: igen, jól látod, találtál egy fekete lótuszt. Miközben fütyörészve sétálsz, megpillantasz a közelben egy házat. (no:1. építését Aranysárkány kezdte, eddig 950 TVP épült bele.) Látsz egy borkonyó cserjét. Felfedeztél egy gyöngymangó bokrot. Érett termése van. Begyűjtesz 1 gyöngymangót. Felfedeztél egy barátság szent tüzét. Észreveszel egy szent tölgyfát.
(Vándorcirkusz:)
Hirtelen rengeteg összekeveredett lábnyomra leszel figyelmes az út porában. Nagyon nagy lehetett itt a forgalom az utóbbi órákban! Mikor felnézel, megérted miért. A vándorcirkusz épp az út mellé telepedett, színes sátrai hívogatóan állnak előtted. Mielőtt belépnél, egy törpe lép eléd. Közlöd vele, hogy most nem mennél be, csak nézelődtél kicsit, majd továbbindulsz. [Jelenleg nincs olyan hely, ahol próbálkozhatnál (vagy nincs rá aktív CIR parancsod).] A kapualjban egy sötét tekintetű Maffiózó rejtőzködik! Még 32 hétig lesz itt. Van itt egy jáde sárkány kolostor (701. épület.), egy Vérvörös Lángok Oktató Központ (702. épület.), egy Zan fogadó a Rövidlátó Drakolderhez. (703. épület.) és egy Serény Múmiák Shop (704. épület.). Összeakadsz egy kopasz, szürke szemű troll nővel. Bőre teljesen fehér! Egy arany papi karkötőt, egy Bufa páncélját, egy Eldaran karkötőjét, egy hósárkánybőr csizmát, egy lidérckoronát, egy natharion gömböt, egy nehéz harci kesztyűt, egy örökkéval. rubinját, egy Ovgun nyakláncát, egy Rughar gyűrűjét, egy ryuku nadrágot, egy smaragd védőgyűrűt és egy zafír erőövet, egy zafír fülbevalót visel. Fegyverzetét egy quwarg anyakirálynő trófea, egy mouthlan trófea és egy acélkolosszus trófea színesíti. Jelet látsz a ruhájára festve: Táguló téridő kontinuum. Bal kezében egy pengepajzsot tart. Lőfegyvere egy vas dobónyíl. Hátasállata egy pikkelyes ptog! Teherhordója is van: egy sivatagi doareg! Szegény állat majd megszakad. Jól megnézed, bár ő nem lát téged. [-50 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [10 pontot használtál fel, van még 658.]

be 701 bemész a 701. épületbe
Közelebb mész, és bekopogtatsz az ajtón. Hamarosan lépéseket hallasz, és kinyílik a lesőnyílás. - Mit akarsz? - szól egy barátságtalan hang. (Isteni sugallattól vezérelve, gyorsan elmorzsolsz egy purifikátor hájat a jellemrejtés megerősítésére.) Bemutatkozol, a szerzetesek üdvözölnek. A rend főnöke utasít egy papot, hogy kezdje meg az oktatásodat. Hosszú és kemény edzés következik, amelynek a végén érzed, hogy fejlődtél. A következő szinthez még sokat kell gyakorolnod. Elbúcsúzol a szerzetesektől, és továbbállsz. [5 pontot használtál fel, van még 653.]

be 701 bemész a 701. épületbe
Közelebb mész, és bekopogtatsz az ajtón. Hamarosan lépéseket hallasz, és kinyílik a lesőnyílás. - Mit akarsz? - szól egy barátságtalan hang. (Isteni sugallattól vezérelve, gyorsan elmorzsolsz egy purifikátor hájat a jellemrejtés megerősítésére.) Bemutatkozol, a szerzetesek üdvözölnek. A rend főnöke utasít egy papot, hogy kezdje meg az oktatásodat. Hosszú és kemény edzés következik, amelynek a végén érzed, hogy fejlődtél. Még gyakorolnod kell a következő szinthez. Elbúcsúzol a szerzetesektől, és továbbállsz. [5 pontot használtál fel, van még 648.]

be 701 bemész a 701. épületbe
Közelebb mész, és bekopogtatsz az ajtón. Hamarosan lépéseket hallasz, és kinyílik a lesőnyílás. - Mit akarsz? - szól egy barátságtalan hang. (Isteni sugallattól vezérelve, gyorsan elmorzsolsz egy purifikátor hájat a jellemrejtés megerősítésére.) Bemutatkozol, a szerzetesek üdvözölnek. A rend főnöke utasít egy papot, hogy kezdje meg az oktatásodat. Hosszú és kemény edzés következik, amelynek a végén érzed, hogy fejlődtél. Még gyakorolnod kell a következő szinthez. Elbúcsúzol a szerzetesektől, és továbbállsz. [5 pontot használtál fel, van még 643.]

be 701 bemész a 701. épületbe
Közelebb mész, és bekopogtatsz az ajtón. Hamarosan lépéseket hallasz, és kinyílik a lesőnyílás. - Mit akarsz? - szól egy barátságtalan hang. (Isteni sugallattól vezérelve, gyorsan elmorzsolsz egy purifikátor hájat a jellemrejtés megerősítésére.) Bemutatkozol, a szerzetesek üdvözölnek. A rend főnöke utasít egy papot, hogy kezdje meg az oktatásodat. Hosszú és kemény edzés következik, amelynek a végén érzed, hogy fejlődtél. Még gyakorolnod kell a következő szinthez. Elbúcsúzol a szerzetesektől, és továbbállsz. [5 pontot használtál fel, van még 638.]

be 701 bemész a 701. épületbe
Közelebb mész, és bekopogtatsz az ajtón. Hamarosan lépéseket hallasz, és kinyílik a lesőnyílás. - Mit akarsz? - szól egy barátságtalan hang. (Isteni sugallattól vezérelve, gyorsan elmorzsolsz egy purifikátor hájat a jellemrejtés megerősítésére.) Bemutatkozol, a szerzetesek üdvözölnek. A rend főnöke utasít egy papot, hogy kezdje meg az oktatásodat. Hosszú és kemény edzés következik, amelynek a végén érzed, hogy fejlődtél. Még gyakorolnod kell a következő szinthez. Elbúcsúzol a szerzetesektől, és továbbállsz. [5 pontot használtál fel, van még 633.]

be 701 bemész a 701. épületbe
Közelebb mész, és bekopogtatsz az ajtón. Hamarosan lépéseket hallasz, és kinyílik a lesőnyílás. - Mit akarsz? - szól egy barátságtalan hang. (Isteni sugallattól vezérelve, gyorsan elmorzsolsz egy purifikátor hájat a jellemrejtés megerősítésére.) Bemutatkozol, a szerzetesek üdvözölnek. A rend főnöke utasít egy papot, hogy kezdje meg az oktatásodat. Hosszú és kemény edzés következik, amelynek a végén érzed, hogy fejlődtél. Egy kis gyakorlás még, és megvan a következő szint! Elbúcsúzol a szerzetesektől, és továbbállsz. [5 pontot használtál fel, van még 628.]

m 1 3 3 mozogsz északkeletre, délkeletre, délkeletre
Gyomorkavaró érzés vesz erőt rajtad: a teleport varázslat befejezéseképp most visszarepít a kiinduló mezőre. Hushhh, elteleportálsz! [245,53] Félig kiégett területen vagy. Kiégett bozótok, halott fák tűnnek fel. Oopsz, e mellett nehogy elmenj! Éles szemeddel kiszúrtál egy tükörtornyot. Miközben fütyörészve sétálsz, megpillantasz a közelben egy oltárt. Leah hívei emelték. Két tazunkarókakölyök talált egy kerek sajtot, de nem tudják megfelezni. Ahhoz, hogy segíthess nekik, szükséged van egy mérlegre és 5 TVP-re (31. jellempróba).
(Feltételes mászás:) Miután a pókkarmokat a végtagjaidra csatoltad, rátapadsz a torony gyorsan forgó oldalára. Hosszú órákig izzadsz a falon, és sok-sok kört megteszel, míg felérsz a bejáratig. A sötét átjáró végén egy fényes teremre bukkansz. Szokatlanul nagy ahhoz képest, hogy a tükörtorony kívülről milyen keskenynek nézett ki. Miközben ráébredsz, hogy a tükörtorony egy egyértelműen idegen civilizáció elképesztő remekműve, arra is rájösz, hogy nem vagy egyedül. Ez egy shokara bogár!

Védekezésképp villámgyorsan felhúzol egy lidércidézés varázst. Megjelenik egy lidérc! Gyógyulsz (+2 életpont). Egy kézmozdulatot teszel, majd ellősz egy pusztító végzet varázslatot. 569 életpontot sebeztél. Gyógyulsz (+2 életpont). A lény szeméből hősugár lövell ki. Szerencsére idejében félreugrasz. Ököllel fogsz harcolni. Elszántan ellenfeledre rontasz. A kí-energiák fókuszálása lehetővé tesz számodra egy Kobraharapást. Ököllel többször eltalálod a shokara bogár testét. (6 támadással 431 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+87 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 41 sebzést okozott.) Pestisaurád működik (14 ép-t sebezve). Csípéseket kapsz a lábaidba. (2 támadástól 259 életpontot vesztesz.) Megpróbál megragadni. Lerázod magadról! Felkészülsz Acél ököl alkalmazására. Ököllel néhányszor megcsapod a shokara bogár bal vállát. (5 támadással 395 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+80 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 38 sebzést okozott.) Ellenfeled 16 pontot sebződik a pestisaurától. Marásokat ejt rajtad a shokara bogár. (2 támadástól 273 életpontot vesztesz.) A szörny kitárja karjait, és megpróbál átölelni. Azonban te erősebbnek bizonyulsz - ellököd magadtól. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-10 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Felötlik benned egy gondolat: nem akarod húscafatként végezni, úgyhogy futásnak eredsz. A pókkarmokat újra felcsatolva, lefelé mászol. Mintha csillapodott volna a torony forgási sebessége, hamar leérsz.
(Felt. gyógyítás:) Elmondtad az életszívás III varázslatot! [-5 TVP] A növényzet elsorvad körülötted, miközben a gyógyító energia a testedbe áramlik (+234 életerő). [-17 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Keresel egy magasabb pontot, és onnét körbenézel a távcsöveddel. Ahogy a szemedet erőlteted, észreveszel északkeletre egy Leah oltárt. délkeletre nézve látsz egy tükörtornyot. Elégedetten elrakod a távcsövet, és továbbmész. Szürke por száll a levegőben, ahogy a távolban valami feléd közeledik. Felismered a közeledőt. Csak egy vastagbőrű mutak. Nem jelenthet különösebb problémát. Ha a szörny harcolni akar, ám legyen. Majd megmutatod neki.

Megfontoltan felméred a helyzeted, majd elmormolsz egy lidércidézés varázslatot. Megjelenik egy lidérc! A szilánk működik (+2 életpont). Távolról puha ütés varázslatot lősz a másikra. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. A szilánk működik (+2 életpont). Vas dobónyilat küldesz ellenfeled felé. Elrepül 6 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja a vastagbőrű mutak oszlopos lábát. (6 támadással 255 életpontot sebezve.) Megmarkolva az ősi kardot ellenfeledre támadsz. {GYD:} Ősi karddal irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod a vastagbőrű mutak vastag bőrét. (8 támadással 928 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+186 életerő). {GYD:} Nitmák pengével néhányszor megcsapod a vastagbőrű mutak vastag bőrét. (6 támadással 370 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+75 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 43 sebzést okozott.) A pestisaura 16 ép-t sebez. A vastagbőrű mutak rúgásaival megsorozza a bal lábadat. (4 támadástól 65 életpontot vesztesz.) Ordítasz, ahogy a szörnyeteg rád tapos. 103 életpontot vesztettél. Néhány döfést ejt rajtad a vastagbőrű mutak agyarával. (2 támadástól 19 életpontot vesztesz.) Ősi karddal néhányszor megcsapod a vastagbőrű mutak testét. (2 támadással 234 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+47 életerő). Nitmák pengével kicsit megvágod a vastagbőrű mutak nyakát. (1 támadással 61 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+13 életerő). Távolról villámsújtás varázslatot lősz a másikra. 36 életpontot sebeztél. A lidérced támad! (3 támadással 39 sebzést okozott.) Ellenfeled 16 pontot sebződik a pestisaurától. Patájával a vastagbőrű mutak többször megrúgja az oldaladat. (4 támadástól 74 életpontot vesztesz.) A lény összetapos! 98 életpontot vesztettél. Agyarával a vastagbőrű mutak a combodat és az oldaladat döfködi. (2 támadástól 18 életpontot vesztesz.) A másik elterül, rángatózik egy kicsit majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 13734 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-10 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Öreg nyomkövetőként körbeszaglászol. Nem túl friss (kb. 1 hetes) alakváltó nyomok vezetnek délkeletre. Találsz még kb. 3 hetes kobudera nyomokat, amelyek északkeletre, kb. 2 hetes törpe nyomokat, amelyek északkeletre, kb. 1 hetes kobudera nyomokat, amelyek délkeletre, kb. 1 hetes gnóm nyomokat, amelyek északnyugatra vezetnek. (láth. észlelése:) Találkozol G'run'dyyggal. Tagja az Igaz Barátok Rendjének. Mellkasán a Jáde Sárkány tetoválását viseli. Egy angyalok gyűrűjét, egy dalebg.kristályvértet, egy hatalom fülbevalóját, egy Huddens kesztyűjét, egy jégisten amulettet, egy óriás fülbevalót, egy óriások övét, egy örökkéval.gyémántját, egy őselemek köpenyét, egy ősi karkötőt, egy ősi nyakláncot, egy ősi sisakot, egy ősi vállvédőt és egy ryuku nadrágot, egy tleikan karkötőt, egy törpe bakancsot visel. Fegyverzetét egy md'blatherat trófea, egy Dl'orkhaugruk trófea és egy triklem drakolder trófea teszi egyedivé. Jelet látsz a ruhájára festve: Otthonát védelmező Jáde-sárkány. Bal kezében egy Urgol káoszpajzsát tart. Lőfegyvere egy hosszú íj. Hátasállata egy tüskés gigaféreg! Tárgyainak egy részét egy bazaltelementál viszi. Úgy látszik, a másik tökéletesen lát téged! Elég egy mentális pillantás aurájára: semleges a nyomorult. 11 tanítvány kíséri, lesi minden mozdulatát. Mikor elhaladsz mellettük, egy tanítvány megszólít: Már megbocsáss, de olyan sután vonszolod magad! Gyere és tanuld el Te is a Mesterünktől, hogyan lép egy igazi, büszke harcos! Az ifjoncok elköszönnek tőled, és te magadra maradsz a gondolataiddal. Üdvözlitek egymást, mint két régi jóbarát. Rövid trécselés után folytatod utadat.

(Továbbmész...) [246,54] A terület, amelyre érkezel, kiégett pusztaság. Egy-két nyomorultul élni próbáló bokron kívül semmi élőt nem látsz. Ahogy keletre nézel, látod, hogy egyre gyakoribbak a zöld foltok. Ahogy cammogsz, egyszercsak hogy, hogynem: kiszúrsz egy tükörtornyot. Találsz egy oltárt. Chara-din híveié. Zajt hallasz a közeledből. Nem is zaj ez, hanem beszéd. Fülelsz egy percig: "Gyerekikispocok! Nembántalakkispocok!" Mi lehet ez? Odasettenkedsz. Egy, az átlagnál is alacsonyabb gnóm férfi térdenállva beszél egy lyukba... Köszöntöd, majd atyáskodva megkérded mi jót csinál errefelé. Elmondja, hogy az Alanori Tudományegyetem biológiaszakos novíciusza és Ghalla állatfajait tanulmányozza. Most épp egy bíborgörényt próbál kicsalogatni a vackából, de nem nagyon megy. Ha segítesz, szükség van 10 TVP-re és egy amnioszra (48. jellempróba).
(Feltételes mászás:) A pókkarmokat a kezedre és a lábadra csatolod, majd mászni kezdesz felfelé. A gyors forgás miatt elég nehézkes a tapadás a torony felületén. Lépésről-lépésre haladsz, így hosszú órák telnek el míg eléred a lentről megpillantott ajtót. A sötét átjáró végén egy fényes teremre bukkansz. Szokatlanul nagy ahhoz képest, hogy a tükörtorony kívülről milyen keskenynek nézett ki. Nézelődsz egy darabig a különös helyiségben, míg meg nem érzed, hogy veszély leselkedik rád. Ez egy shokara bogár!

Védekezésképp villámgyorsan felhúzol egy lidércidézés varázst. Megjelenik egy lidérc! A szilánk működik (+2 életpont). Távolról pusztító végzet varázslatot lősz a másikra. 567 életpontot sebeztél. A szilánk működik (+2 életpont). A lény szeméből hősugár lövell ki. Szerencsére idejében félreugrasz. Ököllel fogsz harcolni. Félelmet nem ismerve a másikra ugrasz. Mozgásod felgyorsul, emberi szem számára követhetetlenné válik, ahogy a Sziklazuhataggal bombázod ellenfeledet. Ököllel párszor keményen megütöd a shokara bogár kitinpáncélját. (7 támadással 462 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+93 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 39 sebzést okozott.) Pestisaurád működik (7 ép-t sebezve). Több marást ejt rajtad a shokara bogár csáprágójával. (2 támadástól 249 életpontot vesztesz.) Megpróbál karjaival összeroppantani. Egymásnak feszültök, de te bizonyulsz az erősebbnek. Legutolsó sejtjeidből is összegyűjtve a kí-energiákat, egy Sziklaököl bevitelére koncentrálsz. Ököllel néhányszor megcsapod a shokara bogár kitinpáncélját. (5 támadással 355 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+72 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 39 sebzést okozott.) Ellenfeled 13 pontot sebződik a pestisaurától. Több marást ejt rajtad a shokara bogár csáprágójával. (2 támadástól 306 életpontot vesztesz.) A szörny kitárja karjait, és megpróbál átölelni. Azonban te erősebbnek bizonyulsz - ellököd magadtól. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-10 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Hátra sem fordulva sprintelni kezdesz visszafelé. Lefelé mászva már nem is zavar annyira sem a visszaverődő fény, sem a torony forgása. Hamar leérsz.
(Felt. gyógyítás:) Befejezted az életszívás III varázslatot! [-5 TVP] A növényzet elsorvad körülötted, miközben a gyógyító energia a testedbe áramlik (+222 életerő). [-17 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Egy szörny közeledik, szerencsére a szél felőle fúj, így Te hamarabb megérzed. Pár lépést teszel a szörny felé, és felismered. Egy vastagbőrű mutak. No, ma sem fognak berozsdálni az izmaid. Felkészülten várod ellenfeled.

Úgy ítéled meg, hogy nem árt egy lidércidézés védekező rúna felrakása. A következő pillanatban már meg is idézted. Megjelenik egy lidérc! A szilánk működik (+2 életpont). Üdvözlésképpen egy puha ütés varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Gyógyulsz (+2 életpont). Vas dobónyilat markolva becélzod a mozgó célpontot. Elrepül 6 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja a vastagbőrű mutak vastag bőrét. (6 támadással 245 életpontot sebezve.) Vad csatakiáltással, felemelve az ősi kardot ellenfeledre támadsz. Ősi karddal többször mélyen végigmetszed a vastagbőrű mutak oszlopos lábát. (8 támadással 887 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+178 életerő). {KCC:} Nitmák pengével végigvágdosod a vastagbőrű mutak testét. (6 támadással 361 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+73 életerő). Mélyen koncentrálva, megidézel egy villámsújtás varázslatot, majd ellenfeledre küldöd. 33 életpontot sebeztél. A lidérced támad! (3 támadással 32 sebzést okozott.) Ellenfeled 11 pontot sebződik a pestisaurától. A vastagbőrű mutak rúgásaival megsorozza a jobb lábadat. (4 támadástól 49 életpontot vesztesz.) A lény összetapos! 87 életpontot vesztettél. Belédöklel a vastagbőrű mutak! bal karodat és kezedet találja el. (2 támadástól 13 életpontot vesztesz.) Ősi karddal végigvágdosod a vastagbőrű mutak testét. (3 támadással 346 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+70 életerő). {KCC:} Nitmák pengével megkarcolod a vastagbőrű mutak oszlopos lábát. (1 támadással 57 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+12 életerő). Ellenfeledre villámsújtás varázslatot lősz. 36 életpontot sebeztél. A lidérced támad! (3 támadással 36 sebzést okozott.) A pestisaura 19 ép-t sebez. Rúgásokat kapsz a kezedre és a lábadra. (4 támadástól 62 életpontot vesztesz.) A lény összetapos! 92 életpontot vesztettél. Agyarával a vastagbőrű mutak a combodat és az oldaladat döfködi. (2 támadástól 31 életpontot vesztesz.) Ennyi! A másik kigúvadt szemmel borul a földre. Meghalt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 13734 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-10 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Körbevizsgálódsz. Kicsit régi (kb. 1 hetes) kobudera nyomok vezetnek délkeletre. Találsz még kb. 2 hetes törpe nyomokat, amelyek északnyugatra, kb. 2 hetes alakváltó nyomokat, amelyek északnyugatra, friss kobudera nyomokat, amelyek északnyugatra, kb. 1 hetes gnóm nyomokat, amelyek északnyugatra vezetnek. Jóízűen falatozol. (-1 kaja.)

(Továbbmész...) [247,55] A halott tájat végérvényesen felváltja az élettel teli, hullámzó, zöld füvű síkság. Az irányodba osonó szörny tehetségtelen a rejtőzködésben, ezért rögtön kiszúrod. Egy vastagbőrű mutak nem ijeszthet meg. Nyugodtan várod a találkozást. Úgy döntesz, itt az ideje, hogy demonstráld hatalmadat. Rárontasz a szörnyre.

Nem árt az elővigyázatosság! Egy lidércidézés varázslattal készülsz a csatára. Megjelenik egy lidérc! Gyógyulsz (+2 életpont). Távolról puha ütés varázslatot lősz a másikra. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Gyógyulsz (+2 életpont). Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, vas dobónyilat ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 6 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja a vastagbőrű mutak testét. (6 támadással 242 életpontot sebezve.) Megmarkolva az ősi kardot ellenfeledre rontasz. {GYD:} Ősi karddal párszor kilyukasztod a vastagbőrű mutak testét. (8 támadással 902 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+181 életerő). {GYD:} Nitmák pengével megvagdalod a vastagbőrű mutak vastag bőrét. (6 támadással 367 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+74 életerő). Támadó varázslatot alkalmazol: ellenfeledre villámsújtás varázslatot lősz. 33 életpontot sebeztél. A lidérced támad! (3 támadással 36 sebzést okozott.) A pestisaura 5 ép-t sebez. A vastagbőrű mutak szinte eltipor támadásaival! (4 támadástól 122 életpontot vesztesz.) A teremtmény rád tapos. 95 életpontot vesztettél. Mellkasodba bök a vastagbőrű mutak néhányszor agyarával! (2 támadástól 26 életpontot vesztesz.) {KCC:} Ősi karddal megvagdalod a vastagbőrű mutak fejét. (3 támadással 319 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+64 életerő). {GYD:} Nitmák pengével kissé megkarcolod a vastagbőrű mutak testét. (1 támadással 69 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+14 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 39 sebzést okozott.) Pestisaurád működik (14 ép-t sebezve). Rúgásokat kapsz a kezedre és a lábadra. (4 támadástól 58 életpontot vesztesz.) A lény összetapos! 81 életpontot vesztettél. Agyarával a vastagbőrű mutak a combodat és az oldaladat döfködi. (2 támadástól 20 életpontot vesztesz.) Ennyi! A másik kigúvadt szemmel borul a földre. Meghalt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 13734 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-10 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont).
(Felt. gyógyítás:) Létrehoztad az életszívás III varázslatot! [-5 TVP] A növényzet elsorvad körülötted, miközben a gyógyító energia a testedbe áramlik (+270 életerő). [-17 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Zajt hallasz a közeledből. Nem is zaj ez, hanem beszéd. Fülelsz egy percig: "Gyerekikispocok! Nembántalakkispocok!" Mi lehet ez? Odasettenkedsz. Egy, az átlagnál is alacsonyabb gnóm férfi térdenállva beszél egy lyukba... Köszöntöd, majd atyáskodva megkérded mi jót csinál errefelé. Elmondja, hogy az Alanori Tudományegyetem biológiaszakos novíciusza és Ghalla állatfajait tanulmányozza. Most épp egy bíborgörényt próbál kicsalogatni a vackából, de nem nagyon megy. Ha segítesz, szükség van 10 TVP-re és egy amnioszra (48. jellempróba). Oppsz, itt járt már valaki! Nem valami friss (kb. 1 hetes) kobudera nyomok vezetnek keletre. [143 pontot használtál fel, van még 485.]

a 886 2315 átadod a 886. tárgyat a 2315. kalandozónak
Tudatkinézissel küldesz tárgyat. Ok, sikeresen átadtál 1 pókkarmokat Big G részére. [5 pontot használtál fel, van még 480.]

m 3 1 1 mozogsz délkeletre, északkeletre, északkeletre
[248,56] A síkság nyíltsága után valamivel bátrabban érzed magad egy ritka erdőbe belépve. Azonnal észreveszed a feléd tartó lényt. Már gyerekkorodban sem ijedtél meg, ha egy verg elmeszaggató közeledett feléd. Most sem aggódsz különösebben. Végre egy kis testmozgás. Fincsi!

Ki tudja, mire készül a másik - jobb az óvatosság! A biztonság kedvéért felraksz egy lidércidézés varázst. Megjelenik egy lidérc! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Sunyi ellenfeled, egy láthatatlan védekező pszi felrakásával szöszmötöl! Távolról puha ütés varázslatot lősz a másikra. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Gyógyulsz (+2 életpont). Mentális támadást alkalmaznak ellened: ellenfeled rádzuhogtat egy agybénítás II pszit. A támadás átmenetileg megbénított (nem tudsz lőfegyvert használni). Elszántan ellenfeledre rohansz. Ősi karddal hatalmas csapásokat adva felmetszed a verg elmeszaggató tekergő csápját. (8 támadással 993 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+199 életerő). {KCC:} Nitmák pengével mély sebeket nyitva megvagdosod a verg elmeszaggató testét. (6 támadással 389 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+78 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 38 sebzést okozott.) Pestisaurád 5 sebzést okoz. Csápok szívnak vért a combjaidból. (2 támadástól 13 életpontot vesztesz.) Borzasztó hideg hatol a csontjaidba (-4 erő kör végéig). Csápjaival a verg elmeszaggató lecsap a jobb karodra. (2 támadástól 20 életpontot vesztesz.) Megpróbál karjaival összeroppantani. Azonban te erősebbnek bizonyulsz - ellököd magadtól. Csápjaival a verg elmeszaggató lecsap a jobb karodra. (2 támadástól 16 életpontot vesztesz.) A szörny az artériádra tapasztja magát. A vérszívástól még 38 életpontot vesztettél. Ősi karddal néhányszor megcsapod a verg elmeszaggató ruganyos bőrét. (2 támadással 248 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+50 életerő). Nitmák pengével kicsit megvágod a verg elmeszaggató bal oldalát. (1 támadással 70 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+15 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 39 sebzést okozott.) Pestisaurád működik (15 ép-t sebezve). A verg elmeszaggató csápjai a bal lábad köré tekerednek. Kikászálódsz, de milyen áron! (2 támadástól 18 életpontot vesztesz.) Csontjaidba hideg kúszik (-4 erő kör végéig). Csápok tekergődznek feléd. Megpróbálod elkerülni őket, de néhány lecsap a testedre. (2 támadástól 21 életpontot vesztesz.) A szörny kitárja karjait, és megpróbál átölelni. Lerázod magadról! Csápok tekergődznek feléd. Megpróbálod elkerülni őket, de néhány lecsap a testedre. (2 támadástól 33 életpontot vesztesz.) Fogait mohón a sebbe mélyeszti. A vérszívástól még 37 életpontot vesztettél. Ennyi! A másik kigúvadt szemmel borul a földre. Meghalt. 13470 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-10 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont).

(Továbbmész...) [249,55] Az erdőt síkság váltja fel. Egyszercsak megpillantasz egy vermet. Egy kövér ember nő üldögél benne. Elhaló nyöszörgéssel próbálja a segítségedet kérni. Ha segíteni akarsz rajta, szükséged van egy szuperkötélre és 8 TVP-re (42. jellempróba). Keresel egy magasabb pontot, és onnét körbenézel a távcsöveddel. Amikor délkeletre nézel, észreveszel egy márványtornyot. Elteszed a látcsövet. A feléd lopakodó szörny nem volt elég óvatos, ezért már messziről kiszúrod. Csak egy pengekarú nitmák. Megvető mosollyal várod a találkozást. Nyugodtan várod, hogy megleckéztethessed a pimasz lényt.

Hatalmadat demonstrálandó, mormolni kezdesz. Létrejött egy elnyelés. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Ellenfeled számodra ismeretlen védekező varázslattal készül a csatára. Az elnyelés kiolt minden védekező varázslatot. Egy kézmozdulatot teszel, majd ellősz egy pusztító végzet varázslatot. 766 életpontot sebeztél. A szilánk működik (+2 életpont). Egy puha ütés varázslatot dob rád a másik. A támadása szerencsére hatástalan volt. Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 6 vas dobónyíl. Alaposan megsorozod a pengekarú nitmák testét. (6 támadással 163 életpontot sebezve.) Ököllel fogsz harcolni. Elszántan ellenfeledre rontasz. Mint a harcművészetek igazi mestere, megpróbálkozol az Erő Öklével. Ököllel gyilkos csapásokat szórva összezúzod a pengekarú nitmák testét. (5 támadással 609 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+122 életerő). Pestisaurád 12 sebzést okoz. Jobbra-balra szökkenve osztja a pengekarú nitmák nehezen védhető csapásait. (4 támadástól 315 életpontot vesztesz.) A pengekarú nitmák most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 13183 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-10 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont).

(Továbbmész...) [250,54] Magasabb területen vagy, dombokkal tarkítva. A feléd lépkedő lény meg sem próbál rejtőzni, ezért hamar kiszúrod. Egy szárnyaló halál nem ijeszthet meg. Nyugodtan várod a találkozást. Az ellenfeled úgy döntött, eljött a halálod napja. Szerinted pedig az övé.

Megfontoltan felméred a helyzeted, majd elmormolsz egy lidércidézés varázslatot. Megjelenik egy lidérc! A szilánk működik (+2 életpont). A csata nem lesz könnyű: célpontod fehér glóbusz varázslatot rak magára. Távolról puha ütés varázslatot lősz a másikra. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Gyógyulsz (+2 életpont). Ellenfeled egy kézmozdulatot tesz, majd ellő egy nekromanta csókja varázslatot. 70 életpontot vesztettél. Ellenfeled ugyanennyit gyógyult. Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, vas dobónyilat ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 6 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja a szárnyaló halál rugyanos testét. (6 támadással 283 életpontot sebezve.) A lény kiáltásával megpróbálja megállítani a szívedet. De te csak kacagsz rajta. Csak ennyit tudsz, rém? Marokra fogva az ősi kardot ellenfeledre támadsz. Ősi karddal többször mélyen végigmetszed a szárnyaló halál farkát. (8 támadással 982 életpontot sebezve.) Nitmák pengével megvagdalod a szárnyaló halál bal oldalát. (6 támadással 407 életpontot sebezve.) A lidérced támad! (3 támadással 39 sebzést okozott.) A pestisaura 5 ép-t sebez. A szárnyaló halál fogai megkarcolják kézfejedet. (1 támadástól 81 életpontot vesztesz.) A szárnyaló halál farkával meglegyinti a válladat. (1 támadástól 6 életpontot vesztesz.) Majdnem elhányod magad, annyira rosszul leszel (-4 minden tulajdonságodra kör végéig). {GYD:} Ősi karddal megkarcolod a szárnyaló halál testét. (1 támadással 124 életpontot sebezve.) {KCC:} Nitmák pengével súrolod a szárnyaló halál testét. (1 támadással 63 életpontot sebezve.) A lidérced támad! (3 támadással 45 sebzést okozott.) A pestisaura 10 ép-t sebez. A szárnyaló halál beleharap a kezedbe. (1 támadástól 128 életpontot vesztesz.) Rossz előérzeted támad - lehet, hogy a csípés mérgező volt, bár most még nem érzel semmit. A szárnyaló halál farkával meglegyinti a válladat. (1 támadástól 56 életpontot vesztesz.) Rosszullét fog el (-4 minden tulajdonságodra kör végéig). A szörny még egy utolsó halálüvöltést hallat, majd eldől. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 13711 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. (Varázsolsz:) Gyorsan semlegesíted a mérget. Megfelelő mozdulatok kíséretében mormolni kezdesz. Az utolsó szavakra megtelsz energiával. Egy végső mozdulattal előhívod a méregsemlegesítés varázslatot! A varázslat az agyadban lapul, használatra készen. [-12 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont).
(Felt. gyógyítás:) Az utolsó ige kiejtésével elmondtad az életszívás III varázslatot! [-5 TVP] A növényzet elsorvad körülötted, miközben a gyógyító energia a testedbe áramlik (+246 életerő). [-17 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Felfedeztél egy krómkaktuszt. Érzékeled, hogy valamilyen fémszerű anyag (rézdarab) van alattad. Némi ásással hozzájuthatnál. Felkapaszkodsz egy magasabb pontra, ahonnét jó kilátás nyílik, és körbevizsgálódsz a távcsővel. Néhány mérföldre északnyugatra megpillantasz egy Tharr oltárt. Leereszted a távcsövet, és továbbindulsz. Oppsz, itt járt már valaki! Kicsit régi (kb. 1 hetes) kobudera nyomok vezetnek északnyugatra. Találsz még kb. 1 hetes kobudera nyomokat, amelyek keletre vezetnek. [23 pontot használtál fel, van még 457.]

m 8 3 4 mozogsz északra, délkeletre, délre
[250,53] Vége a dombságnak, a terep átvált sík, de bokrokkal teli vidékbe. Remek ösztöneidnek köszönhetően hamar megérzed a rád leselkedő veszélyt. Kissé összehúzod a szemed, hogy jobban lássál. Á, csak egy natharion gólem. A szörny a halálodat akarja, és neked ront.

Gyorsan felraksz egy lidércidézés varázslatot. Megjelenik egy lidérc! Gyógyulsz (+2 életpont). Néhány elegáns kézmozdulat után már süvít is ellenfeled felé egy puha ütés. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Gyógyulsz (+2 életpont). Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 6 vas dobónyíl. Nem találtad el. Félelmet nem ismerve ellenfeledre támadsz. {GYD:} Ősi karddal párszor kilyukasztod a natharion gólem fejét. (8 támadással 953 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+191 életerő). {GYD:} Nitmák pengével megvagdalod a natharion gólem sziklakemény testét. (6 támadással 375 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+76 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 38 sebzést okozott.) Ellenfeled 9 pontot sebződik a pestisaurától. A natharion gólem Neked esik, és mancsaival püffölni kezd. (2 támadástól 158 életpontot vesztesz.) {GYD:} Ősi karddal végigvágdosod a natharion gólem nyakát. (3 támadással 351 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+71 életerő). {GYD:} Nitmák pengével kissé megkarcolod a natharion gólem sziklakemény testét. (1 támadással 68 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+14 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 44 sebzést okozott.) Pestisaurád 5 sebzést okoz. Mielőtt észbekapnál, a natharion gólem megsorozza az oldaladat és a hasadat mancsával. (2 támadástól 206 életpontot vesztesz.) A natharion gólem szemében félelem villan, aztán lassan lehúnyja, miközben lelke kitör testének fogságából. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 13654 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-10 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Felfedeztél egy csillagbozótost. A sűrű bozótban a szörnynek esélye sem volt arra, hogy meglepjen. Már távolról sem tűnik túl veszélyesnek a szörny. Amint közelebb ér, rá is ismersz. Egy vadkos. No, ma sem fognak berozsdálni az izmaid. Felkészülten várod ellenfeled.

Még megfelelő a távolság - felhúzol egy lidércidézés varázslatot. Megjelenik egy lidérc! Gyógyulsz (+2 életpont). A sok gyakorlás növelte tudásodat (+1 teológia). Ellenfeledre puha ütés varázslatot lősz. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 6 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja a vadkos előremeredő szarvát. (6 támadással 284 életpontot sebezve.) Meglengetve az ősi kardot ellenfeledre rontasz. {GYD:} Ősi karddal hatalmas csapásokat adva felmetszed a vadkos testét. (8 támadással 929 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+186 életerő). Nitmák pengével kicsit megvágod a vadkos testét. (1 támadással 64 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+13 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 42 sebzést okozott.) A pestisaura 9 ép-t sebez. A vadkos többször beléd döfi a szarvát. (2 támadástól 108 életpontot vesztesz.) A teremtmény rád tapos. 75 életpontot vesztettél. A másik elterül, rángatózik egy kicsit majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 8798 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-10 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Kajaszünetet tartasz. (-1 kaja.)

(Továbbmész...) [251,54] Dombok, majd hegyek jelennek meg, a bokrok sűrűjét elhagyva. Alacsonyhegység. A feléd lépkedő lény meg sem próbál rejtőzni, ezért hamar kiszúrod. Egy zseléféreg közeledik. Mivel nyilván Te vagy az erősebb, elmosolyodsz. Az ellenfeled láthatólag harcra készül. Te felkészülten várod.

Néhány mozdulatot teszel, mormolsz, és a következő másodpercben már lidércidézés vibrál körülötted. Megjelenik egy lidérc! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Távolról puha ütés varázslatot lősz a másikra. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Vas dobónyilat markolva becélzod a mozgó célpontot. Elrepül 6 vas dobónyíl. A célpont mellett süvít el a lövedéked. Ellenfeled kitátja pofáját, és savat böfög rád. Félrehajolsz, ezért csak kevésbé marja szét a bőrödet. (97 életpontot vesztettél.) Meglengetve az ősi kardot a másikra rohansz. Ősi karddal párszor kilyukasztod a zseléféreg fejét. (8 támadással 988 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+198 életerő). {GYD:} Nitmák pengével megvagdalod a zseléféreg kocsonyás testét. (6 támadással 371 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+75 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 37 sebzést okozott.) A pestisaura 9 ép-t sebez. A zseléféreg fogait a derekadba mélyeszti. (1 támadástól 182 életpontot vesztesz.) A zseléféreg farkával megérint. (1 támadástól 70 életpontot vesztesz.) Felfénylik az esszenciavédelem II! {KCC:} Ősi karddal párszor kilyukasztod a zseléféreg farkát. (6 támadással 732 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+147 életerő). {GYD:} Nitmák pengével kicsit megvágod a zseléféreg testét. (1 támadással 63 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+13 életerő). Mélyen koncentrálva, megidézel egy villámsújtás varázslatot, majd ellenfeledre küldöd. 57 életpontot sebeztél. A lidérced támad! (3 támadással 38 sebzést okozott.) Pestisaurád 10 sebzést okoz. A zseléféreg beleharap a kezedbe. (1 támadástól 145 életpontot vesztesz.) Lehet, hogy a csípés mérgező volt? A zseléféreg farkával megérint. (1 támadástól 77 életpontot vesztesz.) Felfénylik az esszenciavédelem II! A zseléféreg most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Alaposan átvizsgálod a tetemet. A következő kincseket találtad: egy vasérc [vasérc ládikóba-> 2 arany, -2 ÉP], egy ezüst papi karkötő [ezüst papi karkötő ládikóba-> 30 arany, -2 ÉP], egy szent jogar [szent jogar ládikóba-> 50 arany, -2 ÉP], egy obszidián függő [obszidián függő ládikóba-> 10 arany, -2 ÉP], 3 aranylánc [aranylánc ládikóba-> 60 arany, -2 ÉP], egy nagy vaskulcs [nagy vaskulcs ládikóba-> nem kaptál semmit! -2 ÉP] és 3 fekete gyöngy [fekete gyöngy ládikóba-> nem kaptál semmit! -2 ÉP]. Felhasználva a kőkést, szereztél 1 vörös zselét. 14251 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-10 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). (Varázsolsz:) Gyorsan semlegesíted a mérget. Énekbe kezdesz a mágia különös nyelvén. A kitörni készülő energia már az ujjaidban is van! Egy végső mozdulattal előhívod a méregsemlegesítés varázslatot! A varázslat az agyadban lapul, használatra készen. [-12 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont).
(Felt. gyógyítás:) Egy végső mozdulattal előhívod az életszívás III varázslatot! [-5 TVP] A növényzet elsorvad körülötted, miközben a gyógyító energia a testedbe áramlik (+240 életerő). [-17 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Speciális mentális képességed segítségével megérzed, hogy fém (rézdarab) közelében vagy. Éles szemeddel azonnal kiszúrod, hogy van valami a földön... Nem túl friss (kb. 1 hetes) alakváltó nyomok vezetnek délre. Találsz még kb. 1 hetes kobudera nyomokat, amelyek délre vezetnek.

(Továbbmész...) [251,55] Továbbra is alacsonyhegység. Egy kolostor romjaira bukkansz. Sok-sok évszázad eltelhetett már azóta, hogy itt esthar papok laktak, ma már csak a buja növényzet az úr. Néhány lefelé guruló kő figyelmeztet a veszélyre. Felismered a közeledőt. Csak egy sziklaelementál. Nem jelenthet különösebb problémát. A ellenséges teremtmény a földbe akar döngölni. Nem hagyod magad.

Hatalmadat demonstrálandó, mormolni kezdesz. Létrejött egy lidércidézés. Megjelenik egy lidérc! A szilánk működik (+2 életpont). Egy puha ütés varázslatot dobsz ellenfeledre. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Gyógyulsz (+2 életpont). Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 6 vas dobónyíl. Alaposan megsorozod a sziklaelementál testét. (6 támadással 166 életpontot sebezve.) Marokra fogva az ősi kardot ellenfeledre ugrasz. {GYD:} Ősi karddal irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod a sziklaelementál tömör fejét. (8 támadással 565 életpontot sebezve.) {KCC:} Nitmák pengével mély sebeket nyitva megvagdosod a sziklaelementál tömör fejét. (6 támadással 227 életpontot sebezve.) Egy kézmozdulatot teszel, majd ellősz egy villámsújtás varázslatot. 57 életpontot sebeztél. A lidérced támad! (3 támadással 42 sebzést okozott.) Ellenfeled 14 pontot sebződik a pestisaurától. A sziklaelementál leken néhány pofont. (2 támadástól 185 életpontot vesztesz.) {GYD:} Ősi karddal hatalmas csapásokat adva felmetszed a sziklaelementál testét. (8 támadással 553 életpontot sebezve.) Nitmák pengével kicsit megvágod a sziklaelementál bal oldalát. (1 támadással 41 életpontot sebezve.) A lidérced támad! (3 támadással 35 sebzést okozott.) Ellenfeled 10 pontot sebződik a pestisaurától. A sziklaelementál mancsával csapásokat mér karjaidra. (2 támadástól 187 életpontot vesztesz.) A sziklaelementál összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 12023 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál.
(Felt. gyógyítás:) Az utolsó ige kiejtésével elmondtad az életszívás III varázslatot! [-5 TVP] A növényzet elsorvad körülötted, miközben a gyógyító energia a testedbe áramlik (+240 életerő). [-17 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Különleges érzékeid megállítanak: a közelben fém (rézdarab) kell, hogy legyen! Keresel egy magasabb pontot, és onnét körbenézel a távcsöveddel. Amint a kukkert délnyugatra fordítod, megpillantasz egy márványtornyot. Elégedetten elrakod a távcsövet, és továbbmész. Alaposan körülnézel a földön. Nem valami friss (kb. 1 hetes) kobudera nyomok vezetnek északnyugatra. Találsz még friss kobudera nyomokat, amelyek északra vezetnek. [28 pontot használtál fel, van még 429.]

ek 116 80 284 t. energia kisütése: 116 80 284
Sötét ital gyógyító tárgyat fogsz használni, ha életerőd 80 százalék alá zuhan. [0 pontot használtál fel, van még 429.]

h 697 3000 használod a 697. tárgyat
Megfújod az Ezüstmágusok kürtjét. Életenergiád mágikus energiává alakul! (+621 varázspont, -1242 életpont.) [0 pontot használtál fel, van még 429.] Ledöntesz egy adagnyi sötét italt. A hatás szinte azonnal jelentkezik. (+1405 életerő.) [0 pontot használtál fel, van még 429.]

ek 116 80 128 t. energia kisütése: 116 80 128
Életszívás III varázslatot fogsz használni, ha életerőd 80 százalék alá zuhan. [0 pontot használtál fel, van még 429.]

be 105 bemész a 105. titkos labirintusba
Rövid keresgélés után felfedezed az egyik hegyhát mögött húzódó éles szakadékot, melynek egyik pontjáról barlangbejárat nyílik. Óvatosan leereszkedsz, míg a nyílás elé nem érsz. A járatban sötét félhomály van. Megfelelő mozdulatok kíséretében mormolni kezdesz. Az erő gyűlik, egyre csak gyűlik benned. Egy utolsó kézmozdulattal kisütöd az infralátás varázslatot! Hirtelen sokkal jobban kezdesz látni! [-10 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Izgatottan lépsz rá a hegy mélye felé vezető lépcsőre, majd óvatosan lejjebb ereszkedsz. A sziklába vájt kőfalak ezerévesnek néznek ki, a rajta lévő apróbb repedéseket azonban már benőtte a moha. Pár percnyi erőltetett menet után egy T elágazásba érkezel. [5 pontot használtál fel, van még 424.]

kf 475 189 kézbeveszed/felveszed a 475. tárgyat a 189. tárggyal
Leveszed az ősi csizmát, majd felhúzod a törpe bakancsot. Elrakod a bogyógránátot, majd előkészíted a vas dobónyilat. [0 pontot használtál fel, van még 424.]

lm 903 14 mozogsz 903 14
A gyanúsabb helyeken (ajtók előtt, ládáknál, sarkoknál) fokozottan figyelsz a csapdákra, egyébként nem annyira. Viszonylag jól karbantartott folyosón haladsz előre. A falak csupaszok, a padló törmelékes. [21. PONT.] Jóízűen falatozol. (-1 kaja.) Az élesen elkanyarodó járatban minden apró zaj felerősödik. Vagy nem is visszhang kelti ezeket a hangokat? [20. PONT.] Korgó gyomrodra hallgatva, megállsz enni. (-1 kaja.) Teljesen leizzadsz, mire átjutsz a beomlott részeken. [19. PONT.] Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy bíbor tenyészet! (ld. enc.) Legjobb védekezés a támadás, kiáltod, és már ugrasz is.

Nem árt valamilyen védekező mágiát alkalmazni: lidércidézés létrehozásához szükséges szavakat mormolsz. Megjelenik egy lidérc! Gyógyulsz (+2 életpont). Üdvözlésképpen egy puha ütés varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. A szilánk működik (+2 életpont). Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 6 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja a bíbor tenyészet testét. (6 támadással 276 életpontot sebezve.) Vad csatakiáltással, felemelve az ősi kardot ellenfeledre rohansz. Ősi karddal párszor kilyukasztod a bíbor tenyészet rezegő levelét. (8 támadással 981 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+197 életerő). {KCC:} Nitmák pengével megvagdalod a bíbor tenyészet testét. (6 támadással 371 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+75 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 43 sebzést okozott.) Pestisaurád 11 sebzést okoz. A bíbor tenyészet csápjai a bal lábad köré tekerednek. Kikászálódsz, de milyen áron! (4 támadástól 33 életpontot vesztesz.) A bíbor tenyészet csápjai a bal lábad köré tekerednek. Kikászálódsz, de milyen áron! (4 támadástól 33 életpontot vesztesz.) Borzasztó hideg hatol a csontjaidba (-4 erő kör végéig). {GYD:} Ősi karddal megkarcolod a bíbor tenyészet testét. (1 támadással 129 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+26 életerő). Nitmák pengével épp hogy eltalálod a bíbor tenyészet bíbor nyúlványát. (1 támadással 63 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+13 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 39 sebzést okozott.) Ellenfeled 17 pontot sebződik a pestisaurától. Csápjaival a bíbor tenyészet lecsap a bal karodra. (4 támadástól 58 életpontot vesztesz.) Csápjaival a bíbor tenyészet lecsap a bal karodra. (4 támadástól 58 életpontot vesztesz.) Jeges érzés járja át tested (-4 erő kör végéig). A bíbor tenyészet összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 12459 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-10 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). A szűk folyosó töretlenül halad előre, te pedig követed. [18. PONT.] Nem volt hiábavaló az óvatosságod: csapdát veszel észre magad előtt. Vigyázva kikerülöd. Elhaladsz egy ősi szobor mellett, melynek végtagjai hiányoznak. Egy harcost ábrázol, minden bizonnyal a rakshallionok testőrségének egy tagját. [17. PONT.] Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy veszett gorilla! (ld. enc.) Az ellenfeled úgy döntött, eljött a halálod napja. Szerinted pedig az övé.

Néhány mozdulatot teszel, mormolsz, és a következő másodpercben már lidércidézés vibrál körülötted. Megjelenik egy lidérc! Gyógyulsz (+2 életpont). Mormolsz, majd ujjaidból kirepül egy puha ütés varázslat. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Vas dobónyilat küldesz ellenfeled felé. Elrepül 6 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja a veszett gorilla megtépázott szőrét. (6 támadással 286 életpontot sebezve.) Ellenfeled bűzfelhőt bocsát rád. Majdnem elhányod magad, de aztán megacélozod magad. Félelmet nem ismerve ellenfeledre rohansz. {GYD:} Ősi karddal irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod a veszett gorilla jobb vállát. (8 támadással 941 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+189 életerő). {KCC:} Nitmák pengével néhányszor megcsapod a veszett gorilla jobb lábát. (6 támadással 384 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+77 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 35 sebzést okozott.) Ellenfeled 15 pontot sebződik a pestisaurától. A veszett gorilla Neked esik, és mancsaival püffölni kezd. (2 támadástól 53 életpontot vesztesz.) Megpróbál karjaival összeroppantani. Lerázod magadról! A veszett gorilla fogai végigkarcolják a jobb combodat. (1 támadástól 64 életpontot vesztesz.) A csípéssel együtt bénító mérget is kaptál. [-7 támadás.] {GYD:} Ősi karddal néhányszor megcsapod a veszett gorilla testét. (3 támadással 347 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+70 életerő). {GYD:} Nitmák pengével súrolod a veszett gorilla fejét. (1 támadással 62 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+13 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 37 sebzést okozott.) A pestisaura 13 ép-t sebez. A veszett gorilla mancsával csapásokat mér karjaidra. (2 támadástól 35 életpontot vesztesz.) Megpróbál karjaival összeroppantani. Egymásnak feszültök, de te bizonyulsz az erősebbnek. Egy gyenge harapást kapsz a bal válladba. (1 támadástól 61 életpontot vesztesz.) A csípéssel együtt bénító mérget is kaptál. [-7 támadás.] A veszett gorilla szemében félelem villan, aztán lassan lehúnyja, miközben lelke kitör testének fogságából. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 12712 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-10 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). (Varázsolsz:) Gyorsan semlegesíted a mérget. Miközben a varázsigéket mormolod, kezeddel fura mozdulatokat teszel. A kitörni készülő energia már az ujjaidban is van! Elmormoltad a méregsemlegesítés varázslatot! A varázslat az agyadban lapul, használatra készen. [-12 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Követed a sziklába vájt éles kanyarokat. [16. PONT.] Lassan haladsz előre a kelet-nyugat irányú folyosón, miközben az orrodig alig látsz a gyér fényben. [15. PONT.] Egy sunyi csapda van előtted, de szerencsére időben észrevetted. Vigyázva kikerülöd. Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy smaragd tenyészet. (ld. enc.) Mivel meglepni nem sikerült, ezért gondolkodás nélkül neked ront a szörny. Persze te sem maradsz tétlen.

Nem árt az elővigyázatosság! Egy lidércidézés varázslattal készülsz a csatára. Megjelenik egy lidérc! Gyógyulsz (+2 életpont). Mélyen koncentrálva, megidézel egy puha ütés varázslatot, majd ellenfeledre küldöd. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. A szilánk működik (+2 életpont). Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 6 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja a smaragd tenyészet testét. (6 támadással 274 életpontot sebezve.) Félelmet nem ismerve ellenfeledre ugrasz. Ősi karddal hatalmas csapásokat adva felmetszed a smaragd tenyészet rezegő levelét. (8 támadással 969 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+194 életerő). {GYD:} Nitmák pengével néhányszor megcsapod a smaragd tenyészet testét. (6 támadással 393 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+78 életerő). Üdvözlésképpen egy villámsújtás varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. 66 életpontot sebeztél. A lidérced támad! (3 támadással 37 sebzést okozott.) Pestisaurád 15 sebzést okoz. Csápok szívnak vért a combjaidból. (4 támadástól 53 életpontot vesztesz.) Csápjaival a smaragd tenyészet csapásokat mér a hasadra. (4 támadástól 76 életpontot vesztesz.) Megpróbál karjaival összeroppantani. Azonban te erősebbnek bizonyulsz - ellököd magadtól. Ősi karddal kissé megkarcolod a smaragd tenyészet rezegő levelét. (1 támadással 116 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+24 életerő). {GYD:} Nitmák pengével épp hogy megvágod a smaragd tenyészet egyik csápját. (1 támadással 67 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+14 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 42 sebzést okozott.) Pestisaurád 13 sebzést okoz. Csápjaival a smaragd tenyészet csapásokat mér a hasadra. (4 támadástól 41 életpontot vesztesz.) Csápjaival a smaragd tenyészet lecsap a jobb karodra. (4 támadástól 78 életpontot vesztesz.) A szörny kitárja karjait, és megpróbál átölelni. Azonban te erősebbnek bizonyulsz - ellököd magadtól. Véres nyál csordul ki a smaragd tenyészet száján, majd halk hörgéssel a porba hull. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 13057 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-10 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Továbbmész. Egy mindennek ellenálló titanit ajtó a következő akadály. Találsz egy kilincset: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő kulcskarika nyitja az ajtót. Belépsz a térképen is feltüntetett félhomályos csarnokba. A levegőben megpörkölt hús szaga terjeng. [14. PONT.] Megpillantasz egy elmozdítható kormányra emlékeztető kereket. Érdeklődve megvizsgálod, majd, miután nem látsz semmi gyanúsat, elfordítod. OUAÖAÁÁHHHHAAAARGGGHH! - hallatszik a messzeségből. Furcsa, mintha épp most beleztek volna ki egyszerre tíz ongóliantot. Egy lidérctűz lakik itt. Legjobb védekezés a támadás, kiáltod, és már ugrasz is.

Néhány mozdulatot teszel, mormolsz, és a következő másodpercben már lidércidézés vibrál körülötted. Megjelenik egy lidérc! A szilánk működik (+2 életpont). Egy armageddon varázslattal köszöntöd a másikat. 722 életpontot sebeztél. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Mélyen koncentrálva, ellenfeled megidéz egy energiaspirál varázslatot, majd rád küldi. 165 életpontot vesztettél. Egy energiaspirál varázslatot dob rád a másik. 150 életpontot vesztettél. Egy tűzgolyó varázslatot dob rád a másik. 40 életpontot vesztettél. Vas dobónyilat markolva becélzod a mozgó célpontot. Elrepül 6 vas dobónyíl. Ez mellément. Megmarkolva az ősi kardot ellenfeledre rontasz. Támadásodat elkerülte ellenfeled. A lidérced támad! (3 támadással 37 sebzést okozott.) Pestisaurád 7 sebzést okoz. Ellenfeled támadó varázslatot alkalmaz: jégoszlop varázslatot lő rád. 53 életpontot vesztettél. (-20 védekezés). Ellenfeled néhány elegáns kézmozdulata után már süvít is feléd egy ősvillám. 74 életpontot vesztettél. Úgy döntesz, ebből elég volt. Olyan gyorsan futsz el, hogy ellenfeled csak döbbenten áll és bambán bámul utánad. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 9073 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Rövid körbevizsgálódás után találsz egy fémládikót. A láda csapdával van védve! Szerencsére észrevetted, így tudod hatástalanítani. A sok gyakorlás növelte tudásodat (+1 csapdaészlelés). Sajnos zárva van. Rövid próbálkozás után kiderül, hogy a birtokodban levő kulcskarika nyitja a ládát. Megnézed, hogy mi a zsákmány: 1 manakristály és 1 sötét ital. Gyorsan kiüríted a ládát. [48 pontot használtál fel, van még 376.]

vv 205 elmormolod a 205. varázslatot
Hihetetlen sebességgel varázsolsz. Elhelyezed Pörhemór körét. [-30 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 374.]

lm 900 4 903 mozogsz 900 4 903
Mostantól nem foglalkozol a csapdákkal. Lassan haladsz előre a kelet-nyugat irányú folyosón, miközben az orrodig alig látsz a gyér fényben. [15. PONT.] Követed a sziklába vájt éles kanyarokat. [16. PONT.] Elhaladsz egy ősi szobor mellett, melynek végtagjai hiányoznak. Egy harcost ábrázol, minden bizonnyal a rakshallionok testőrségének egy tagját. [17. PONT.] A szűk folyosó töretlenül halad előre, te pedig követed. [18. PONT.] Teljesen leizzadsz, mire átjutsz a beomlott részeken. [19. PONT.] Az élesen elkanyarodó járatban minden apró zaj felerősödik. Vagy nem is visszhang kelti ezeket a hangokat? [20. PONT.] Viszonylag jól karbantartott folyosón haladsz előre. A falak csupaszok, a padló törmelékes. [21. PONT.] Szűk és kanyargós járatban haladsz előre. Az egyik szakaszon alig férsz át a romok között. [3. PONT.] Az egyik falon egy kőbe vésett ábrát fedezel fel, de mivel ilyet soha nem láttál azelőtt, fogalmad sincs mit jelenthet. [4. PONT.] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy bíbor tenyészet van előtted! Nyugodtan várod, hogy megleckéztethessed a pimasz lényt.

Néhány mozdulatot teszel, mormolsz, és a következő másodpercben már lidércidézés vibrál körülötted. Megjelenik egy lidérc! A szilánk működik (+2 életpont). Egy kézmozdulatot teszel, majd ellősz egy puha ütés varázslatot. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, vas dobónyilat ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 6 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod a bíbor tenyészet bíbor nyúlványát. (6 támadással 288 életpontot sebezve.) Meglengetve az ősi kardot a másikra rohansz. {GYD:} Ősi karddal irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod a bíbor tenyészet egyik csápját. (8 támadással 936 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+188 életerő). Nitmák pengével mély sebeket nyitva megvagdosod a bíbor tenyészet bíbor nyúlványát. (6 támadással 382 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+77 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 40 sebzést okozott.) Pestisaurád működik (18 ép-t sebezve). A bíbor tenyészet csápjai a jobb lábad köré tekerednek. Kikászálódsz, de milyen áron! (4 támadástól 50 életpontot vesztesz.) A bíbor tenyészet csápjai a bal lábad köré tekerednek. Kikászálódsz, de milyen áron! (4 támadástól 39 életpontot vesztesz.) Hideg markol a szívedbe (-4 erő kör végéig). {GYD:} Ősi karddal mély sebeket nyitva megvagdosod a bíbor tenyészet bíbor nyúlványát. (2 támadással 227 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+46 életerő). Nitmák pengével kissé megkarcolod a bíbor tenyészet testét. (1 támadással 64 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+13 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 36 sebzést okozott.) Ellenfeled 14 pontot sebződik a pestisaurától. Csápok tekergődznek feléd. Megpróbálod elkerülni őket, de néhány lecsap a testedre. (4 támadástól 37 életpontot vesztesz.) A bíbor tenyészet csápjai a bal lábad köré tekerednek. Kikászálódsz, de milyen áron! (4 támadástól 51 életpontot vesztesz.) Csontjaidba hideg kúszik (-4 erő kör végéig). A másik elterül, rángatózik egy kicsit majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 12459 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-10 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). A gyanúsabb helyeken (ajtók előtt, ládáknál, sarkoknál) fokozottan figyelsz a csapdákra, egyébként nem annyira. [27 pontot használtál fel, van még 347.]

lm 7 12 mozogsz 7 12
A sziklába vájt alacsony járat éles kanyart vesz. Kezedet a fegyvereden tartva osonsz tovább. [5. PONT.] Megtorpansz: valamilyen csapda van előtted! Beméred, hogy mi a veszélyes terep, és kikerülöd. Egy elágazáshoz érkeztél. Mindhárom járat vége homályba veszik. [6. PONT.] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy esthari vérszopó van előtted! Nem tetszik a szörny képe. Úgy döntesz kiplasztikázod egy kicsit.

Nem árt az elővigyázatosság! Egy lidércidézés varázslattal készülsz a csatára. Megjelenik egy lidérc! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Mormolsz, majd ujjaidból kirepül egy puha ütés varázslat. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 6 vas dobónyíl. Ellenfeled megpróbálja félreütni a lövedéket, sikertelenül. Lövedékeiddel perforálod az esthari vérszopó testét. (6 támadással 286 életpontot sebezve.) Megmarkolva az ősi kardot a másikra rontasz. Ősi karddal irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod az esthari vérszopó jobb vállát. (8 támadással 877 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+176 életerő). {GYD:} Nitmák pengével néhányszor megcsapod az esthari vérszopó vicsorgó pofáját. (6 támadással 366 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+74 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 47 sebzést okozott.) Pestisaurád 12 sebzést okoz. Karmával néhányszor az esthari vérszopó megcsapja a fejedet. (2 támadástól 52 életpontot vesztesz.) Előremozdulva, az esthari vérszopó kitátja a pofáját és beléd harap! (1 támadástól 179 életpontot vesztesz.) {KCC:} Ősi karddal mély sebeket nyitva megvagdosod az esthari vérszopó vörös bundáját. (4 támadással 468 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+94 életerő). {GYD:} Nitmák pengével súrolod az esthari vérszopó vörös bundáját. (1 támadással 65 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+14 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 40 sebzést okozott.) Pestisaurád 7 sebzést okoz. Az esthari vérszopó néhányszor belevágja karmát a bal válladba. (2 támadástól 65 életpontot vesztesz.) Ellenfeled fogaival elkapja a jobb lábadat. (1 támadástól 166 életpontot vesztesz.) A másik elterül, rángatózik egy kicsit majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 13171 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-10 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Huh, egy nagyobb terem! Végre felegyenesedhetsz. A helyiség közepén egy sziklaasztal áll, tetejét odaszáradt vércsíkok teszik színessé. [7. PONT.] Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy bíbor tenyészet. Itt csata lesz.

Hatalmadat demonstrálandó, mormolni kezdesz. Létrejött egy lidércidézés. Megjelenik egy lidérc! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Távolról puha ütés varázslatot lősz a másikra. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Gyógyulsz (+2 életpont). Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 6 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja a bíbor tenyészet rezegő levelét. (6 támadással 288 életpontot sebezve.) Meglengetve az ősi kardot a másikra támadsz. {KCC:} Ősi karddal hatalmas csapásokat adva felmetszed a bíbor tenyészet testét. (8 támadással 883 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+177 életerő). {GYD:} Nitmák pengével mély sebeket nyitva megvagdosod a bíbor tenyészet testét. (6 támadással 387 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+78 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 43 sebzést okozott.) Ellenfeled 16 pontot sebződik a pestisaurától. Csápok szívnak vért a combjaidból. (4 támadástól 52 életpontot vesztesz.) Csápok szívnak vért a combjaidból. (4 támadástól 45 életpontot vesztesz.) Csontjaidba hideg kúszik (-4 erő kör végéig). {GYD:} Ősi karddal mély sebeket nyitva megvagdosod a bíbor tenyészet testét. (2 támadással 213 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+43 életerő). {GYD:} Nitmák pengével súrolod a bíbor tenyészet testét. (1 támadással 58 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+12 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 43 sebzést okozott.) Pestisaurád működik (12 ép-t sebezve). Csápok szívnak vért a combjaidból. (4 támadástól 38 életpontot vesztesz.) Csápok szívnak vért a combjaidból. (4 támadástól 45 életpontot vesztesz.) Csontjaidba hideg kúszik (-4 erő kör végéig). Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 12459 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-10 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Egy smaragd tenyészet lakik itt. Legjobb védekezés a támadás, kiáltod, és már ugrasz is.

Néhány mozdulatot teszel, mormolsz, és a következő másodpercben már lidércidézés vibrál körülötted. Megjelenik egy lidérc! Gyógyulsz (+2 életpont). Egy puha ütés varázslatot dobsz ellenfeledre. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 6 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod a smaragd tenyészet testét. (6 támadással 284 életpontot sebezve.) Meglengetve az ősi kardot ellenfeledre rontasz. {GYD:} Ősi karddal hatalmas csapásokat adva felmetszed a smaragd tenyészet rezegő levelét. (8 támadással 879 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+176 életerő). {KCC:} Nitmák pengével végigvágdosod a smaragd tenyészet egyik csápját. (6 támadással 346 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+70 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 47 sebzést okozott.) Ellenfeled 18 pontot sebződik a pestisaurától. Csápjaival a smaragd tenyészet csapásokat mér a hasadra. (4 támadástól 67 életpontot vesztesz.) A smaragd tenyészet csápjai a bal lábad köré tekerednek. Kikászálódsz, de milyen áron! (4 támadástól 65 életpontot vesztesz.) Megpróbál megragadni. Azonban te erősebbnek bizonyulsz - ellököd magadtól. {KCC:} Ősi karddal mély sebeket nyitva megvagdosod a smaragd tenyészet testét. (3 támadással 349 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+70 életerő). {GYD:} Nitmák pengével épp hogy eltalálod a smaragd tenyészet testét. (1 támadással 58 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+12 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 36 sebzést okozott.) A pestisaura 7 ép-t sebez. A smaragd tenyészet csápjai a jobb lábad köré tekerednek. Kikászálódsz, de milyen áron! (4 támadástól 62 életpontot vesztesz.) Csápjaival a smaragd tenyészet lecsap a bal karodra. (4 támadástól 49 életpontot vesztesz.) A szörny kitárja karjait, és megpróbál átölelni. Azonban te erősebbnek bizonyulsz - ellököd magadtól. A smaragd tenyészet összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 13057 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-10 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Felderítettél egy titkos kapcsolót a falon! Viszkető bizsergést érzel, és megnyomod. Először nem történik semmi, majd tompa morajt hallasz nem is olyan messziről. Rögtön szemet szúr az egyik sarokban megbúvó titkos kapcsoló. Első számú alapelv - egy labirintusban minden kapcsolót meg kell nyomni! Így cselekszel te is. Egy pillanatra megrettensz tetted következményétől. De aztán nem történik semmi, csak halk dübörgést hallasz a messzeségből. Valamit észreveszel a földön! Szerzeményed: 1 dizen kulcs, 1 smaragd kulcs és 1 ezüst kulcs [ezüst kulcs ládikóba-> 12 arany, -2 ÉP]. Felpakolsz. Egy elágazáshoz érkeztél. Mindhárom járat vége homályba veszik. [6. PONT.] Meggörnyedten haladsz előre az alacsony és szűk járatban, követed annak éles kanyarjait. [8. PONT.] Egy hosszabb egyenes szakasz után újra kanyarogni kezd a lábad alatt elterülő folyosó. [9. PONT.] Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy smaragd tenyészet. Kicsit sokat tud ez az állat. Majd Te megtanítod a jómodorra...

Megfontoltan felméred a helyzeted, majd elmormolsz egy lidércidézés varázslatot. Megjelenik egy lidérc! Gyógyulsz (+2 életpont). Ellenfeledre puha ütés varázslatot lősz. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Gyógyulsz (+2 életpont). Vas dobónyilat küldesz ellenfeled felé. Elrepül 6 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod a smaragd tenyészet testét. (6 támadással 284 életpontot sebezve.) Meglengetve az ősi kardot ellenfeledre rohansz. {GYD:} Ősi karddal kegyetlenül összevagdalod a smaragd tenyészet testét. (8 támadással 878 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+176 életerő). {GYD:} Nitmák pengével mély sebeket nyitva megvagdosod a smaragd tenyészet rezegő levelét. (6 támadással 365 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+74 életerő). Távolról villámsújtás varázslatot lősz a másikra. 57 életpontot sebeztél. A lidérced támad! (3 támadással 41 sebzést okozott.) Ellenfeled 10 pontot sebződik a pestisaurától. Csápjaival a smaragd tenyészet csapásokat mér a hasadra. (4 támadástól 57 életpontot vesztesz.) Csápok szívnak vért a combjaidból. (4 támadástól 44 életpontot vesztesz.) Megpróbál megragadni. A hatalmas karok iszonyú erővel ragadnak meg, és préselni kezdenek. 882 életpontot vesztettél. {KCC:} Ősi karddal mély sebeket nyitva megvagdosod a smaragd tenyészet nyúlványát. (2 támadással 225 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+46 életerő). {KCC:} Nitmák pengével épp hogy megvágod a smaragd tenyészet bal oldalát. (1 támadással 58 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+12 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 35 sebzést okozott.) A pestisaura 11 ép-t sebez. Csápok tekergődznek feléd. Megpróbálod elkerülni őket, de néhány lecsap a testedre. (4 támadástól 81 életpontot vesztesz.) A smaragd tenyészet csápjai a bal lábad köré tekerednek. Kikászálódsz, de milyen áron! (4 támadástól 100 életpontot vesztesz.) Megpróbál megragadni. Lerázod magadról! Ennyi! A másik kigúvadt szemmel borul a földre. Meghalt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 13057 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-10 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). A magad mögött hagyott alacsony és szűk járatok láttán abban reménykedsz, nem fog nagytestű lény hátulról meglepni. [10. PONT.] Hajszál híján belegyalogoltál egy csapdába. Alapos körbevizsgálódás után kikerülöd. Felkészülve a legrosszabbra is, tovább merészkedsz. Egy mindennek ellenálló titanit ajtó körvonalai bontakoznak ki előtted. Megpróbálod a kilincset: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő smaragd kulcs nyitja az ajtót. Egy nagyobb terembe érkeztél. Az ősi csarnok mennyezetét arany freskó díszíti, mely egy régmúltban történt esthar vadászatnak állít emléket. A falakról már lekopott az eredetiség, és amellett, hogy csupaszok, több helyen be is omlottak. [11. PONT.] Megpillantasz egy elmozdítható kormányra emlékeztető kereket. Érdeklődve megvizsgálod, majd, miután nem látsz semmi gyanúsat, elfordítod. Nyekergő hang szűrődik el a füledhez a labirintus mélyéről. A sok gyakorlás növelte tudásodat (+1 felderítés). Az egyik sarokban találsz egy fémládikót. Kiszúrod, hogy csapda van a ládán! Ügyesen eltávolítod. Sajnos zárva van. Rövid próbálkozás után kiderül, hogy a birtokodban levő kulcskarika nyitja a ládát. Megnézed, hogy mi a zsákmány: 1 manakristály és 1 sötét ital. Gyorsan kiüríted a ládát. Egy szerényen díszített terem bontakozik ki előtted. A padlót kockakövekből készítették, amelyek meglepően fényesek ahhoz képest, hogy milyen rég járhatott erre valaki előtted. [12. PONT.] Egy gothag döglidérc lakik itt. Nyugodtan várod, hogy megleckéztethessed a pimasz lényt.

Hatalmadat demonstrálandó, mormolni kezdesz. Létrejött egy lidércidézés. Megjelenik egy lidérc! Gyógyulsz (+2 életpont). Ellenfeledre puha ütés varázslatot lősz. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Vas dobónyilat markolva becélzod a mozgó célpontot. Elrepül 6 vas dobónyíl. Alaposan megsorozod a gothag döglidérc bal oldalát. (6 támadással 280 életpontot sebezve.) Vad csatakiáltással, felemelve az ősi kardot ellenfeledre rohansz. Ősi karddal hatalmas csapásokat adva felmetszed a gothag döglidérc bal karját. (8 támadással 886 életpontot sebezve.) {GYD:} Nitmák pengével mély sebeket nyitva megvagdosod a gothag döglidérc rothadó alakját. (6 támadással 345 életpontot sebezve.) Támadó varázslatot alkalmazol: ellenfeledre villámsújtás varázslatot lősz. 61 életpontot sebeztél. A lidérced támad! (3 támadással 41 sebzést okozott.) Pestisaurád működik (9 ép-t sebezve). A gothag döglidérc többször végigkarmolja a derekadat. (2 támadástól 25 életpontot vesztesz.) A csípés nyomán a szervezetedbe bénító méreg is jutott. [-7 támadás.] Karmával néhányszor a gothag döglidérc megcsapja a fejedet. (2 támadástól 64 életpontot vesztesz.) Rossz előérzeted támad - lehet, hogy a csípés mérgező volt, bár most még nem érzel semmit. Ősi karddal mély sebeket nyitva megvagdosod a gothag döglidérc jobb vállát. (2 támadással 224 életpontot sebezve.) {KCC:} Nitmák pengével kissé megkarcolod a gothag döglidérc rothadó alakját. (1 támadással 61 életpontot sebezve.) Távolról villámsújtás varázslatot lősz a másikra. 62 életpontot sebeztél. A lidérced támad! (3 támadással 38 sebzést okozott.) A pestisaura 11 ép-t sebez. A gothag döglidérc néhányszor belevágja karmát a bal válladba. (2 támadástól 18 életpontot vesztesz.) Testedbe bénító méreg áramlik! [-7 támadás.] A szörny több karmával is a lábadra csap. (2 támadástól 38 életpontot vesztesz.) Lehet, hogy a csípés mérgező volt? A gothag döglidérc még megpróbál elszaladni, de két-három lépés után összeesik, és nem mozdul többet. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva 2 csepp spirituszt, szereztél 1 xirnox szivet. 13435 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. (Varázsolsz:) Gyorsan semlegesíted a mérget. Koncentrálsz, majd hozzálátsz a mágia megidézésének. Hamarosan érzed, hogy kezed erővel telik meg. Megidézted a méregsemlegesítés varázslatot! Semlegesíted a szervezetedbe jutott mérget. A varázslat az agyadban lapul, használatra készen. [-22 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy smaragd tenyészet. No, ma sem fognak berozsdálni az izmaid. Felkészülten várod ellenfeled.

Ki tudja, mire készül a másik - jobb az óvatosság! A biztonság kedvéért felraksz egy lidércidézés varázst. Megjelenik egy lidérc! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Üdvözlésképpen egy puha ütés varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. A szilánk működik (+2 életpont). Vas dobónyilat küldesz ellenfeled felé. Elrepül 6 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja a smaragd tenyészet testét. (6 támadással 286 életpontot sebezve.) Félelmet nem ismerve ellenfeledre ugrasz. {KCC:} Ősi karddal párszor kilyukasztod a smaragd tenyészet testét. (8 támadással 879 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+176 életerő). Nitmák pengével megvagdalod a smaragd tenyészet testét. (6 támadással 342 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+69 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 44 sebzést okozott.) Pestisaurád 11 sebzést okoz. Csápok szívnak vért a combjaidból. (4 támadástól 66 életpontot vesztesz.) Csápok szívnak vért a combjaidból. (4 támadástól 31 életpontot vesztesz.) A szörny kitárja karjait, és megpróbál átölelni. Egymásnak feszültök, de te bizonyulsz az erősebbnek. Ősi karddal megvagdalod a smaragd tenyészet testét. (3 támadással 327 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+66 életerő). {KCC:} Nitmák pengével kissé megkarcolod a smaragd tenyészet testét. (1 támadással 60 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+13 életerő). Távolról villámsújtás varázslatot lősz a másikra. 117 életpontot sebeztél. A lidérced támad! (3 támadással 43 sebzést okozott.) Ellenfeled 12 pontot sebződik a pestisaurától. A smaragd tenyészet csápjai a jobb lábad köré tekerednek. Kikászálódsz, de milyen áron! (4 támadástól 75 életpontot vesztesz.) Csápjaival a smaragd tenyészet csapásokat mér a hasadra. (4 támadástól 63 életpontot vesztesz.) Megpróbál megragadni. Lerázod magadról! A smaragd tenyészet még megpróbál elszaladni, de két-három lépés után összeesik, és nem mozdul többet. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 13057 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-10 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Alapos vizsgálódásod meghozza eredményét. Zsákmányod: 1 dizen kulcs. Felpakolsz. [54 pontot használtál fel, van még 293.]

v 205 1 elmormolod a 205. varázslatot
Huss, visszateleportálsz a körre! (14. referenciapontra érkezel.) [0 pontot használtál fel, van még 293.]

lm 13 900 2 mozogsz 13 900 2
Egy egészen nagy terem bontakozik ki előtted. Falait megkopott képek díszítik, egyikük egy áldozati ceremóniát ábrázol a rakshallionok uralkodásának idejéből. A padlón itt-ott található ép részek a régmúlt gazdagon díszített csarnokára utalnak. [13. PONT.] Egy gothag döglidércet veszel észre magad előtt. Legjobb védekezés a támadás, kiáltod, és már ugrasz is.

Hatalmadat demonstrálandó, mormolni kezdesz. Létrejött egy lidércidézés. Megjelenik egy lidérc! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Támadó varázslatot alkalmazol: ellenfeledre puha ütés varázslatot lősz. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Gyógyulsz (+2 életpont). Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 6 vas dobónyíl. Alaposan megsorozod a gothag döglidérc testét. (6 támadással 294 életpontot sebezve.) Meglengetve az ősi kardot a másikra rohansz. {GYD:} Ősi karddal többször mélyen végigmetszed a gothag döglidérc rothadó alakját. (8 támadással 902 életpontot sebezve.) Nitmák pengével végigvágdosod a gothag döglidérc rothadó alakját. (6 támadással 367 életpontot sebezve.) A lidérced támad! (3 támadással 36 sebzést okozott.) A pestisaura 8 ép-t sebez. Karmával néhányszor a gothag döglidérc megcsapja a fejedet. (2 támadástól 50 életpontot vesztesz.) A csípés nyomán a szervezetedbe bénító méreg is jutott. [-7 támadás.] Karmával néhányszor a gothag döglidérc megcsapja a fejedet. (2 támadástól 35 életpontot vesztesz.) Ősi karddal néhányszor megcsapod a gothag döglidérc testét. (2 támadással 226 életpontot sebezve.) Nitmák pengével épp hogy megvágod a gothag döglidérc jobb lábát. (1 támadással 57 életpontot sebezve.) A lidérced támad! (3 támadással 39 sebzést okozott.) Ellenfeled 10 pontot sebződik a pestisaurától. A gothag döglidérc néhányszor belevágja karmát a jobb válladba. (2 támadástól 54 életpontot vesztesz.) A csípés nyomán a szervezetedbe bénító méreg is jutott. [-7 támadás.] A gothag döglidérc többször végigkarmolja a derekadat. (2 támadástól 47 életpontot vesztesz.) Rossz előérzeted támad - lehet, hogy a csípés mérgező volt, bár most még nem érzel semmit. Véres nyál csordul ki a gothag döglidérc száján, majd halk hörgéssel a porba hull. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva 2 csepp spirituszt, szereztél 1 xirnox szivet. 13435 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. (Varázsolsz:) Gyorsan semlegesíted a mérget. Nekilátsz a varázslat elmondásának. Hamarosan összegyűlik a szükséges varázsenergia. Létrehoztad a méregsemlegesítés varázslatot! Semlegesíted a szervezetedbe jutott mérget. A varázslat az agyadban lapul, használatra készen. [-22 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy smaragd tenyészet. Úgy döntesz, itt az ideje, hogy demonstráld hatalmadat. Rárontasz a szörnyre.

Néhány mozdulatot teszel, mormolsz, és a következő másodpercben már lidércidézés vibrál körülötted. Megjelenik egy lidérc! Gyógyulsz (+2 életpont). Távolról puha ütés varázslatot lősz a másikra. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Gyógyulsz (+2 életpont). Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 6 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja a smaragd tenyészet rezegő levelét. (6 támadással 277 életpontot sebezve.) Megmarkolva az ősi kardot ellenfeledre támadsz. {GYD:} Ősi karddal irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod a smaragd tenyészet egyik csápját. (8 támadással 906 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+182 életerő). Nitmák pengével mély sebeket nyitva megvagdosod a smaragd tenyészet testét. (6 támadással 367 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+74 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 40 sebzést okozott.) A pestisaura 8 ép-t sebez. Csápok szívnak vért a combjaidból. (4 támadástól 56 életpontot vesztesz.) Csápok tekergődznek feléd. Megpróbálod elkerülni őket, de néhány lecsap a testedre. (4 támadástól 59 életpontot vesztesz.) A szörny kitárja karjait, és megpróbál átölelni. Lerázod magadról! {GYD:} Ősi karddal néhányszor megcsapod a smaragd tenyészet nyúlványát. (2 támadással 236 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+48 életerő). {GYD:} Nitmák pengével épp hogy eltalálod a smaragd tenyészet testét. (1 támadással 63 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+13 életerő). Üdvözlésképpen egy villámsújtás varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. 62 életpontot sebeztél. A lidérced támad! (3 támadással 38 sebzést okozott.) Pestisaurád 9 sebzést okoz. A smaragd tenyészet csápjai a jobb lábad köré tekerednek. Kikászálódsz, de milyen áron! (4 támadástól 65 életpontot vesztesz.) Csápjaival a smaragd tenyészet lecsap a jobb karodra. (4 támadástól 60 életpontot vesztesz.) Megpróbál megragadni. Azonban te erősebbnek bizonyulsz - ellököd magadtól. A smaragd tenyészet most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 13057 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-10 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Felderítettél egy titkos kapcsolót a falon! Viszkető bizsergést érzel, és megnyomod. Távoli dübörgést hallasz, aztán semmi. Az egyik sarokban találsz egy bronzból öntött nagy dobozt. Sajnos zárva van. Rövid próbálkozás után kiderül, hogy a birtokodban levő dizen kulcs nyitja a ládát. A törékeny mágikus kulcs összeroppan! Megnézed, hogy mi a zsákmány: 1 drakolder kulcs és 1 kyorgölő kés (ld. enc.). Gyorsan kiüríted a ládát. Mostantól nem foglalkozol a csapdákkal. Belépsz a térképen is feltüntetett félhomályos csarnokba. A levegőben megpörkölt hús szaga terjeng. [14. PONT.] Megpillantasz egy elmozdítható kormányra emlékeztető kereket. [már elforgattad] Rövid körbevizsgálódás után találsz egy fémládikót. Nincs bezárva: óvatosan kinyitod. Kellemetlen csalódás ér: a láda üres. Továbbmész. Egy mindennek ellenálló titanit ajtót látsz. Elővigyázatosan próbát teszel: Nyitva van! Lassan haladsz előre a kelet-nyugat irányú folyosón, miközben az orrodig alig látsz a gyér fényben. [15. PONT.] Követed a sziklába vájt éles kanyarokat. [16. PONT.] Elhaladsz egy ősi szobor mellett, melynek végtagjai hiányoznak. Egy harcost ábrázol, minden bizonnyal a rakshallionok testőrségének egy tagját. [17. PONT.] A szűk folyosó töretlenül halad előre, te pedig követed. [18. PONT.] Teljesen leizzadsz, mire átjutsz a beomlott részeken. [19. PONT.] Az élesen elkanyarodó járatban minden apró zaj felerősödik. Vagy nem is visszhang kelti ezeket a hangokat? [20. PONT.] Viszonylag jól karbantartott folyosón haladsz előre. A falak csupaszok, a padló törmelékes. [21. PONT.] Folytatod a felderítést. Egy fémesen csillogó mithril ajtóban végződik az út. Találsz egy kilincset: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő dizen kulcs nyitja az ajtót. Nem tudod a varázsszót, ezért a kulcs elfüstöl. Egy nagyobb terembe érkeztél, melynek közepén egy csigalépcső vezet az emeletre. Óvatosan elkezdesz felfelé mászni, míg az egy szinttel feljebb lévő hasonlóan barátságtalan folyosóra nem érsz. [33 pontot használtál fel, van még 260.]

lm 3 903 24 mozogsz 3 903 24
Gazdagon díszített folyosón haladsz keresztül. A falakra festett rajzok ősi csatajeleneteket ábrázolnak. [2. SZINT - 2. PONT.] Egy bíbor tenyészetet veszel észre magad előtt. No, ma sem fognak berozsdálni az izmaid. Felkészülten várod ellenfeled.

Megfontoltan felméred a helyzeted, majd elmormolsz egy lidércidézés varázslatot. Megjelenik egy lidérc! A szilánk működik (+2 életpont). Üdvözlésképpen egy puha ütés varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Gyógyulsz (+2 életpont). Vas dobónyilat küldesz ellenfeled felé. Elrepül 6 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja a bíbor tenyészet testét. (6 támadással 285 életpontot sebezve.) Elszántan a másikra ugrasz. {KCC:} Ősi karddal párszor kilyukasztod a bíbor tenyészet testét. (8 támadással 899 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+180 életerő). Nitmák pengével végigvágdosod a bíbor tenyészet bal oldalát. (6 támadással 358 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+72 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 47 sebzést okozott.) Ellenfeled 3 pontot sebződik a pestisaurától. Csápjaival a bíbor tenyészet csapásokat mér a hasadra. (4 támadástól 58 életpontot vesztesz.) A bíbor tenyészet csápjai a jobb lábad köré tekerednek. Kikászálódsz, de milyen áron! (4 támadástól 51 életpontot vesztesz.) Csontjaidba hideg kúszik (-4 erő kör végéig). Ősi karddal megvagdalod a bíbor tenyészet egyik csápját. (2 támadással 227 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+46 életerő). {KCC:} Nitmák pengével súrolod a bíbor tenyészet testét. (1 támadással 62 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+13 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 42 sebzést okozott.) Pestisaurád 5 sebzést okoz. A bíbor tenyészet csápjai a bal lábad köré tekerednek. Kikászálódsz, de milyen áron! (4 támadástól 58 életpontot vesztesz.) Csápok szívnak vért a combjaidból. (4 támadástól 55 életpontot vesztesz.) Csontjaidba hideg kúszik (-4 erő kör végéig). A bíbor tenyészet szemében félelem villan, aztán lassan lehúnyja, miközben lelke kitör testének fogságából. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 12459 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-10 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Egy smaragd tenyészet lakik itt. Nem tetszik a szörny képe. Úgy döntesz kiplasztikázod egy kicsit.

Ki tudja, mire készül a másik - jobb az óvatosság! A biztonság kedvéért felraksz egy lidércidézés varázst. Megjelenik egy lidérc! A szilánk működik (+2 életpont). Üdvözlésképpen egy puha ütés varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Gyógyulsz (+2 életpont). Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 6 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja a smaragd tenyészet rezegő levelét. (6 támadással 295 életpontot sebezve.) Félelmet nem ismerve ellenfeledre rohansz. {KCC:} Ősi karddal irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod a smaragd tenyészet jobb oldalát. (8 támadással 889 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+178 életerő). {KCC:} Nitmák pengével megvagdalod a smaragd tenyészet nyúlványát. (6 támadással 356 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+72 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 37 sebzést okozott.) Pestisaurád működik (12 ép-t sebezve). Csápjaival a smaragd tenyészet lecsap a bal karodra. (4 támadástól 65 életpontot vesztesz.) Csápjaival a smaragd tenyészet lecsap a jobb karodra. (4 támadástól 52 életpontot vesztesz.) A szörny kitárja karjait, és megpróbál átölelni. Lerázod magadról! {KCC:} Ősi karddal mély sebeket nyitva megvagdosod a smaragd tenyészet nyúlványát. (2 támadással 214 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+43 életerő). Nitmák pengével kissé megkarcolod a smaragd tenyészet nyúlványát. (1 támadással 59 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+12 életerő). Egy villámsújtás varázslattal köszöntöd a másikat. 58 életpontot sebeztél. A lidérced támad! (3 támadással 43 sebzést okozott.) Ellenfeled 3 pontot sebződik a pestisaurától. Csápjaival a smaragd tenyészet lecsap a jobb karodra. (4 támadástól 56 életpontot vesztesz.) Csápjaival a smaragd tenyészet csapásokat mér a hasadra. (4 támadástól 52 életpontot vesztesz.) Megpróbál karjaival összeroppantani. Mintha egy satuba kerültél volna! Csontjaid recsegnek ropognak. 404 életpontot vesztettél. A smaragd tenyészet szemében félelem villan, aztán lassan lehúnyja, miközben lelke kitör testének fogságából. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 13057 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-10 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Egy bíbor tenyészetet veszel észre magad előtt. Ha a szörny harcolni akar, ám legyen. Majd megmutatod neki.

Gyorsan felraksz egy lidércidézés varázslatot. Megjelenik egy lidérc! Gyógyulsz (+2 életpont). Üdvözlésképpen egy puha ütés varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Gyógyulsz (+2 életpont). Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 6 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja a bíbor tenyészet bíbor nyúlványát. (6 támadással 278 életpontot sebezve.) Meglengetve az ősi kardot ellenfeledre támadsz. Ősi karddal hatalmas csapásokat adva felmetszed a bíbor tenyészet testét. (8 támadással 907 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+182 életerő). {KCC:} Nitmák pengével megvagdalod a bíbor tenyészet bíbor nyúlványát. (6 támadással 362 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+73 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 43 sebzést okozott.) Pestisaurád működik (11 ép-t sebezve). A bíbor tenyészet csápjai a bal lábad köré tekerednek. Kikászálódsz, de milyen áron! (4 támadástól 32 életpontot vesztesz.) Csápjaival a bíbor tenyészet lecsap a jobb karodra. (4 támadástól 49 életpontot vesztesz.) Borzasztó hideg hatol a csontjaidba (-4 erő kör végéig). {GYD:} Ősi karddal néhányszor megcsapod a bíbor tenyészet testét. (2 támadással 209 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+42 életerő). {KCC:} Nitmák pengével épp hogy megvágod a bíbor tenyészet bíbor nyúlványát. (1 támadással 57 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+12 életerő). Távolról villámsújtás varázslatot lősz a másikra. 131 életpontot sebeztél. A lidérced támad! (3 támadással 43 sebzést okozott.) Pestisaurád 14 sebzést okoz. Csápjaival a bíbor tenyészet lecsap a jobb karodra. (4 támadástól 56 életpontot vesztesz.) A bíbor tenyészet csápjai a jobb lábad köré tekerednek. Kikászálódsz, de milyen áron! (4 támadástól 25 életpontot vesztesz.) Jeges érzés járja át tested (-4 erő kör végéig). A bíbor tenyészet összeesik, és nem mozdul többé. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 12459 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-10 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Az egyik sarokban egy lefelé vezető járatra bukkansz. Óvatos léptekkel indulsz el rajta, és a kanyargó lépcsőfokokat követve hamar az alsóbb szintre érsz. Egy díszes terem bontakozik ki előtted. A falakat gyenge fény világítja meg, de nem tudod megállapítani a sugarak forrását. Délre, egy négy méteres, teljesen ép boltíven keresztül egy másik szobába lehet jutni. A gyanúsabb helyeken (ajtók előtt, ládáknál, sarkoknál) fokozottan figyelsz a csapdákra, egyébként nem annyira. Egy boltíves terembe kerültél, ami a térképen is jelölt két díszes csarnokot köti össze. [23. PONT.] Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy smaragd tenyészet! A szörny a halálodat akarja, és neked ront.

Gyorsan felraksz egy lidércidézés varázslatot. Megjelenik egy lidérc! A szilánk működik (+2 életpont). Néhány elegáns kézmozdulat után már süvít is ellenfeled felé egy puha ütés. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Gyógyulsz (+2 életpont). Vas dobónyilat markolva becélzod a mozgó célpontot. Elrepül 6 vas dobónyíl. Alaposan megsorozod a smaragd tenyészet testét. (6 támadással 276 életpontot sebezve.) Marokra fogva az ősi kardot ellenfeledre támadsz. {GYD:} Ősi karddal párszor kilyukasztod a smaragd tenyészet testét. (8 támadással 857 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+172 életerő). {KCC:} Nitmák pengével végigvágdosod a smaragd tenyészet testét. (6 támadással 364 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+73 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 35 sebzést okozott.) A pestisaura 7 ép-t sebez. Csápok szívnak vért a combjaidból. (4 támadástól 58 életpontot vesztesz.) Csápok tekergődznek feléd. Megpróbálod elkerülni őket, de néhány lecsap a testedre. (4 támadástól 43 életpontot vesztesz.) Megpróbál karjaival összeroppantani. A hatalmas karok iszonyú erővel ragadnak meg, és préselni kezdenek. 349 életpontot vesztettél. {KCC:} Ősi karddal megvagdalod a smaragd tenyészet testét. (3 támadással 320 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+65 életerő). Nitmák pengével kissé megkarcolod a smaragd tenyészet rezegő levelét. (1 támadással 61 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+13 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 48 sebzést okozott.) Pestisaurád működik (3 ép-t sebezve). Csápok tekergődznek feléd. Megpróbálod elkerülni őket, de néhány lecsap a testedre. (4 támadástól 105 életpontot vesztesz.) Csápok szívnak vért a combjaidból. (4 támadástól 58 életpontot vesztesz.) Megpróbál karjaival összeroppantani. Mintha egy satuba kerültél volna! Csontjaid recsegnek ropognak. 139 életpontot vesztettél. Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 13057 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-10 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Lenyűgözve, földbe gyökerező lábbal állsz a cicomás csarnok bejáratában. A kupolás mennyezetről világító fénysugarak bíbor fénybe vonják a széles, arany díszítésű falakat. Az esthar papok gazdagságának képe lebeg a szemed előtt. [24. PONT.] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy őstenyészet van előtted! (ld. enc.) Túl kockázatos lenne megtámadni - inkább visszavonulsz. Ismét a térkép szerinti 23. pontnál vagy. [18 pontot használtál fel, van még 242.]

v 109 elmormolod a 109. varázslatot
Kezed lágy mozdulatokba kezd, miközben a varázsigét mormolod. Ereidben a vér forrón lendül előre. Kimondva az utolsó varázsszót, létrehoztad a felszínre ugrás varázslatot! Elhagyva a sötét labirintust, kiteleportálsz a felszínre. [-25 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [5 pontot használtál fel, van még 237.]

(Felt. gyógyítás:) Sikerült elmondanod az életszívás III varázslatot! [-5 TVP] A növényzet elsorvad körülötted, miközben a gyógyító energia a testedbe áramlik (+240 életerő). [-17 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont).
(Felt. gyógyítás:) Elmondtad az életszívás III varázslatot! [-5 TVP] A növényzet elsorvad körülötted, miközben a gyógyító energia a testedbe áramlik (+240 életerő). [-17 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont).
(Felt. gyógyítás:) Az utolsó ige kiejtésével elmondtad az életszívás III varázslatot! [-5 TVP] A növényzet elsorvad körülötted, miközben a gyógyító energia a testedbe áramlik (+240 életerő). [-17 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont).
(Felt. gyógyítás:) Egy utolsó kézmozdulattal kisütöd az életszívás III varázslatot! [-5 TVP] A növényzet elsorvad körülötted, miközben a gyógyító energia a testedbe áramlik (+240 életerő). [-17 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont).
(Felt. gyógyítás:) Megidézted az életszívás III varázslatot! [-5 TVP] A növényzet elsorvad körülötted, miközben a gyógyító energia a testedbe áramlik (+240 életerő). [-17 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [25 pontot használtál fel, van még 212.]

v 198 242 44 elmormolod a 198. varázslatot
Kezed lágy mozdulatokba kezd, miközben a varázsigét mormolod. A földből energia áramlik testedbe. Elmormoltad a tiltott teleport varázslatot! Vuuush, elteleportálsz!

A TELEPORTÁLÁS PILLANATA ELŐTTI TÉRKÉPED

(245,53) tükörtorony (#885), Leah oltár, 31. jellempróba, shokara bogár (#436), vastagbőrű mutak (#442), G'run'dyyg
(1852. kalandozó)
(246,54) tükörtorony (#885), Chara-din oltár, 48. jellempróba, shokara bogár (#436), vastagbőrű mutak (#442)
(247,55) vastagbőrű mutak (#442), 48. jellempróba
(248,56) verg elmeszaggató (#430)
(249,55) 42. jellempróba, pengekarú nitmák (#450)
(250,53) natharion gólem (#428), csillagbozótos (#928, belőle készíthető: #929), vadkos (#461)
(250,54) szárnyaló halál (#456), krómkaktusz (#46, belőle készíthető: #43), érclelőhely
(251,54) zseléféreg (#453), érclelőhely
(251,55) sziklaelementál (#437), a 105. labirintus bejárata, érclelőhely, bíbor tenyészet (#517), veszett gorilla (#446),
smaragd tenyészet (#518), lidérctűz (#457), esthari vérszopó (#431), gothag döglidérc (#429)

[242,44] A sziklák elmaradoznak mögötted. Bozótos területre érkeztél. Egy színváltó pille libben el az orrod előtt, de mire utánafordulsz, már el is tűnt. Ahogy cammogsz, egyszercsak hogy, hogynem: kiszúrsz egy szent ligetet. A természet tökéletes összhangja feléd is a béke érzetét sugározza. Döbbenetes látvány tárul a szemed elé: egy hatalmas méretű verem szélén egy óriási fa álldogál, egy vastag ágáról a verem fölé egy ketrec lóg. A ketrecben egy rémült tekintetű mutáns lapul. A verem mélyéről mocorgást hallasz. Ha segíteni akarsz a szerencsétlen mutánson, egy zárnyitó készletre, legalább 5-ös zárnyitás szakértelemre, és 14 TVP-re van szükség (43. jellempróba). Valamilyen épületet látsz! Felismered, egy történelemkutató intézet (691. épület.). Észreveszel valamit a földön. Nem túl régi (maximum néhány napos) alakváltó nyomok vezetnek északnyugatra. Találsz még friss árnymanó nyomokat, amelyek délnyugatra, friss kobudera nyomokat, amelyek keletre, friss mutáns nyomokat, amelyek északkeletre, kb. 1 hetes árnymanó nyomokat, amelyek keletre, friss kobudera nyomokat, amelyek északkeletre, kb. 1 hetes alakváltó nyomokat, amelyek északkeletre, kb. 1 hetes törpe nyomokat, amelyek északnyugatra vezetnek. Összefutsz Sauron Juniorral. Egy a szirén köpenyét, egy adamantit kesztyűt, egy angyalok gyűrűjét, egy arany papi karkötőt, egy drag'kór fülkarikát, egy drag'kór lábvédőt, egy drag'kór vértet, egy Eldereth kristályt, egy gólemgyűrűt, egy lidérckoronát, egy Luthius karkötőjét, egy natharion talizmánt, egy örökkéval.gyémántját, egy Ovgun nyakláncát, egy regeneráló övet, egy rogalhal csuklópántot, egy szerencsetalizmánt, egy tűzúr csizmáját és egy zafír védőgyűrűt, egy Zu'lit fülkarikáját visel. Fegyverzetét egy triklem drakolder trófea, egy sötét kaszás trófea és egy nekromanta kóborló trófea teszi egyedivé. Hovatartozását apró jelvény mutatja: egy hófehér farkasfej. Jobb kezében egy bronz taidert, bal kezében egy cápafogat tart. Lőfegyvere egy vas dobónyíl. Láthatatlan vagy: ezért elmegy melletted. [-100 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [10 pontot használtál fel, van még 202.]
be 691 bemész a 691. épületbe
Megközelíted a kunyhó félig földbe vájt faajtaját, és beólálkodsz rajta. Az apró lépcsőfokok a föld alá vezetnek. Lesétálsz a lenti szobába, ahol Kratifixet a szokásos asztal fölé görnyedő pozíciójában találod. Mesélsz neki legutóbbi kalandjaidról. Az öregember felállva fogad, az eltelt idő alatt mintha éveket öregedett volna, mégis arca mosolygósan pirospozsgás. Újabb instrukciókat kérsz a feladattal kapcsolatban, de kiderül, Kratifix már nem tud további tanácsokat adni: magadra vagy utalva. Szívélyesen megrázod Kratifix kezét, majd utadra indulsz. [5 pontot használtál fel, van még 197.]

vv 79 167 elmormolod a 79. varázslatot a 167. varázslatot
Sajnos ezen a mezőn nincs olyan felszentelt oltár, amit elpusztíthatnál. [0 pontot használtál fel, van még 197.] Beizzik a turbómágia. Sikeresen létrehoztál egy felszentelt oltárt! Áldott legyen az istened! [-50 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [5 pontot használtál fel, van még 192.]

im 0 4 imádkozol
Az oltárra helyezel 6 szent kelyhet, remélve, hogy istened feltölti könnycseppjeivel. Egy óra telik el buzgó mormolással. A szent kehely megtelt! Jóleső meleg fut végig a testeden. Figyelmedet a földenergiavonalak rezdülései irányítják a földelem síkját megzavaró lényre: egy púpos zsokarg.

Még megfelelő a távolság - felhúzol egy lidércidézés varázslatot. Megjelenik egy lidérc! Gyógyulsz (+2 életpont). A halálraítélt, aki veled szemben áll, küszködik életéért: elmormol egy láthatatlan védekező varázst. Üdvözlésképpen egy puha ütés varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. Semmi hatás! Gyógyulsz (+2 életpont). Egy izomernyesztés varázslattal köszönt csatapartnered. A támadása szerencsére hatástalan volt. Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 6 vas dobónyíl. Alaposan megsorozod a púpos zsokarg testét. (6 támadással 285 életpontot sebezve.) Ellenfeled bűzfelhőt bocsát rád. Ellenállsz a borzalmas rosszullétnek. Megmarkolva az ősi kardot a másikra támadsz. {GYD:} Ősi karddal többször mélyen végigmetszed a púpos zsokarg szőrös púpját. (8 támadással 862 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+173 életerő). Nitmák pengével súrolod a púpos zsokarg szőrös púpját. (1 támadással 58 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+12 életerő). Egy villámsújtás varázslatot dobsz ellenfeledre. 65 életpontot sebeztél. A lidérced támad! (3 támadással 39 sebzést okozott.) Pestisaurád működik (11 ép-t sebezve). Mielőtt észbekapnál, a púpos zsokarg megsorozza az oldaladat és a hasadat mancsával. (2 támadástól 131 életpontot vesztesz.) Mellkasodba bök a púpos zsokarg néhányszor agyarával! (2 támadástól 90 életpontot vesztesz.) A púpos zsokarg összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Átkutatod a tetemet. Úgy tűnik, alkalmasan betápoltál. Szerzeményed: 1 áldott kő. 8207 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-10 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [30 pontot használtál fel, van még 162.] Megtalálod az oltárt, és imádkozni kezdesz. Hosszú idő telik el csendes meditációban. Jóleső meleg fut végig a testeden. Figyelmedet a földenergiavonalak rezdülései irányítják a földelem síkját megzavaró lényre: egy vadkos.

Gyorsan felraksz egy lidércidézés varázslatot. Megjelenik egy lidérc! Gyógyulsz (+2 életpont). Mélyen koncentrálva, megidézel egy puha ütés varázslatot, majd ellenfeledre küldöd. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Gyógyulsz (+2 életpont). Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, vas dobónyilat ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 6 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja a vadkos testét. (6 támadással 286 életpontot sebezve.) Meglengetve az ősi kardot ellenfeledre rontasz. Ősi karddal irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod a vadkos előremeredő szarvát. (8 támadással 858 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+172 életerő). {KCC:} Nitmák pengével kicsit megvagdalod a vadkos előremeredő szarvát. (2 támadással 108 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+22 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 41 sebzést okozott.) Pestisaurád 11 sebzést okoz. A vadkos sorozatos szúrás-támadásai egyre hátrébb szorítanak. (2 támadástól 198 életpontot vesztesz.) Összetipor lábával. 80 életpontot vesztettél. A vadkos összeesik, és nem mozdul többé. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 8798 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-10 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [30 pontot használtál fel, van még 132.] Rábukkansz az oltárra. Letérdelsz, és imádkozni kezdesz. Egy óra telik el buzgó mormolással. Jóleső meleg fut végig a testeden. Figyelmedet a földenergiavonalak rezdülései irányítják a földelem síkját megzavaró lényre: egy púpos zsokarg.

Néhány mozdulatot teszel, mormolsz, és a következő másodpercben már lidércidézés vibrál körülötted. Megjelenik egy lidérc! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). A halálraítélt, aki veled szemben áll, küszködik életéért: elmormol egy láthatatlan védekező varázst. Ellenfeledre puha ütés varázslatot lősz. Semmi eredménye! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Egy izomernyesztés varázslatot dob rád a másik. Szerencsére nem hatott rád. Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, vas dobónyilat ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 6 vas dobónyíl. Alaposan megsorozod a púpos zsokarg szőrös púpját. (6 támadással 280 életpontot sebezve.) Durranás, és máris bűzfelhővel vagy körülvéve! Visszafojtod lélegzetedet. Meglengetve az ősi kardot ellenfeledre rohansz. {GYD:} Ősi karddal többször mélyen végigmetszed a púpos zsokarg testét. (8 támadással 886 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+178 életerő). Nitmák pengével épp hogy eltalálod a púpos zsokarg szőrös púpját. (1 támadással 53 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+11 életerő). Mormolsz, majd ujjaidból kirepül egy villámsújtás varázslat. 53 életpontot sebeztél. A lidérced támad! (3 támadással 31 sebzést okozott.) Ellenfeled 19 pontot sebződik a pestisaurától. A púpos zsokarg mancsával csapásokat mér karjaidra. (2 támadástól 108 életpontot vesztesz.) Belédöklel a púpos zsokarg! jobb karodat és kezedet találja el. (2 támadástól 111 életpontot vesztesz.) Véres nyál csordul ki a púpos zsokarg száján, majd halk hörgéssel a porba hull. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Alaposan átvizsgálod a tetemet. Úgy tűnik, alkalmasan betápoltál. Szerzeményed: 1 áldott kő. 8207 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-10 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [30 pontot használtál fel, van még 102.] Megtalálod az oltárt, és imádkozni kezdesz. Egy óra telik el buzgó mormolással. Jóleső meleg fut végig a testeden. Figyelmedet a földenergiavonalak rezdülései irányítják a földelem síkját megzavaró lényre: egy natharion gólem.

Néhány mozdulatot teszel, mormolsz, és a következő másodpercben már lidércidézés vibrál körülötted. Megjelenik egy lidérc! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Néhány elegáns kézmozdulat után már süvít is ellenfeled felé egy puha ütés. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. A szilánk működik (+2 életpont). Vas dobónyilat küldesz ellenfeled felé. Elrepül 6 vas dobónyíl. Nem találtad el. Megmarkolva az ősi kardot ellenfeledre rontasz. Ősi karddal hatalmas csapásokat adva felmetszed a natharion gólem testét. (8 támadással 859 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+172 életerő). Nitmák pengével néhányszor megcsapod a natharion gólem jobb oldalát. (6 támadással 347 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+70 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 41 sebzést okozott.) A pestisaura 16 ép-t sebez. A natharion gólem Neked esik, és mancsaival püffölni kezd. (2 támadástól 236 életpontot vesztesz.) {KCC:} Ősi karddal párszor kilyukasztod a natharion gólem testét. (7 támadással 752 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+151 életerő). Nitmák pengével épp hogy megvágod a natharion gólem sziklakemény testét. (1 támadással 56 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+12 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 33 sebzést okozott.) Pestisaurád működik (13 ép-t sebezve). Mielőtt észbekapnál, a natharion gólem megsorozza az oldaladat és a hasadat mancsával. (2 támadástól 219 életpontot vesztesz.) Véres nyál csordul ki a natharion gólem száján, majd halk hörgéssel a porba hull. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 13654 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-10 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [30 pontot használtál fel, van még 72.]


* 1. BP: kézbeveszed/felveszed az 531. tárgyat a 453. tárggyal
Leveszed a Morgan sipkáját, majd a fejedre teszed a lidérckoronát. Leveszed az őselemek köpenyét, majd felöltöd a mágusköpenyt. [0 pontot használtál fel, van még 72.]

* 2. BP: használod a 369. tárgyat
Sajnos nincs a birtokodban az a tárgy. [0 pontot használtál fel, van még 72.] Szerencsére van még víz a kulacsodban. Csillapítod szomjadat. Lassan visszatér az erő bénult tagjaidba. [KT képesség hatása:] Üzenetet kapsz a Fairlight banktól: mivel ebben a körben elfelejtettél lottót vásárolni, megtették helyetted, 1 szelvénnyel, általuk választott számokkal játszották meg neked. A 10 arany költséget a bank fizette. Vásárolsz egy lottószelvényt, amelyen a tippjeid: 2, 30, 19. Etetési idő! Megeteted a szörnyeidet. 2 kaját bezabál a pikkelyes ptog. Egy kaját nyel le a smaragd őrsárkány. Kissé nyúzott állapotban a mai fáradalmaktól, táborozásra alkalmas helyet keresel. A fáradtság a legjobb altatómester: szinte azonnal elalszol. Karaktered megállíthatatlanul fejlődik, a tapasztalatoknak köszönhetően. (+1 max. életerő.) Elmúlt a szürkeáll. aktiv hatása. Elmúlt a mágikus ütés hatása. Elmúlt a tulajdonságpajzs hatása. Elmúlt az esszenciavédelem hatása. Elmúlt az esszenciavédelem 2 hatása. Elmúlt a vadászat hatása. Elmúlt az a munka gyümölcse hatása. Elmúlt a hadiszerencse III hatása. Elmúlt az erőpajzs III hatása. Elmúlt a Techiulan aurája hatása. Elmúlt a csupasz izom hatása. Elmúlt a Symulf rúnája hatása.
Ebben a körben 72 pontod maradt, ebből a következő körre 72 pontot vihetsz át. Kapsz még 595 pontot. A következő körben tehát 667 pontot költhetsz el.

NEKIK ÍRHATSZ
G'run'dyyg (#1852) : Varga János, Debrecen, Civis u.13.VIII/69, 4032 Tel:20/382-7967, E-mail: qpica@mail.szabolcs-gabona.hu

ENCYCLOPEDIA FANTASIA


BÍBOR TENYÉSZET (517. SZÖRNY)
Ha egy barlang mélyén bíbor levelű növényre bukkansz, mely teljes egészében elállja a továbbhaladásod útját, csupán két lehetőséged maradt: 1. utat vágsz magadnak a bozótoson keresztül, 2. beletörődötten visszafordulsz. Igazából teljesen mindegy, hogy döntesz, a következő fog történni: amint a bíbor tenyészet agresszív csápjai megérzik jelenlétedet (ez ha mozogsz, egyértelműen megtörténik) és neked esnek; derekadra tekerednek, hogy a szuszt is kiszorítsák megadóan kalimpáló testedből. Ezek a különös húsevő növények már ősidők óta az Esthar császárság vidékein élnek, és mindennapjaik abból állnak, hogy hosszú nyúlványaikkal az apró kiszögellésekbe kapaszkodva szelik a felügyeletük alá tartozó barlangfolyosókat.

VESZETT GORILLA (446. SZÖRNY)
A kontinens óriásgorillái között gyakori valamilyen betegség, amitől ezek az - aránylag ártalmatlan - mindenevők habzó szájú, villódzó szemű ámokfutókká válnak. Ilyenkor vagy futsz, mented az irhád, vagy véded magad. Egy tapasztalt kalandozó számára nem kétséges, hogy mi a teendő...

SMARAGD TENYÉSZET (518. SZÖRNY)
Ezek a smaragdszínben tündöklő levelekkel megáldott ragadozó növények lényegesen ritkábban fordulnak elő az Esthar vidék barlangjaiban, mint bíbor színezésű társaik. Viszont sokkal veszélyesebbek is. Indáik csápokként tekergőznek, míg élő húsra nem bukkannak, majd ha ez megtörtént, egyetlen koncentrált erejű roppantással Leah kegyébe ajánlják a szerencsétlent. Roelaoth legradikálisabb vezetőinek támadt az az ötlete, hogy a császárság kincseit ezekkel a ragadozó növényekkel befont barlangokba rejtsék, hiszen így biztosak lehettek abban, hogy felbecsülhetetlen értékű ereklyéik nem fognak ellenségeik kezébe kerülni. Valószínűleg most azon töprengenének, hogy hogyan szerezzék vissza azokat...

KYORGÖLŐ KÉS (868. TÁRGY)
A kyorgölő kés tökéletes szúrófegyver, melyet akár a bal kezedben is forgathatsz. A sötétben a hegyes penge halványkék derengéssel világít, ami arra persze kevés, hogy fáklya helyett használd, viszont könnyen rálelhetsz, ha esetleg kiejtenéd a kezedből. Ez persze csak elméletben lehetséges: a kyorgölő kés annyira ragaszkodik gazdájához, hogy ha másik kalandozónak adnád, elvesztené minden mágikus tulajdonságát. Tehát elajándékozni, vagy eladni nem lehet. Miközben 3D4+4-et sebez ellenfeleden, +5 támadást is ad, ha pedig Ghalla keleti csücskében, a kyorgok volt lakhelyén élő szörnyek ellen használod, kapsz még +8 sebzést.

ŐSTENYÉSZET (519. SZÖRNY)
Nincs másik olyan lény, aki oly régóta lakná Ghallát, mint az előtted tekergőző őstenyészet. Valószínűleg a természettudósok őrjöngenének dühükben, ha megtudnák, hogy éppen kárt készülsz tenni egy ilyen ritka, és sokat megélt életformában. Persze nem ők állnak az őstenyészet félelmetes csápjai előtt, melyekről ismeretlen színű és állagú baljós folyadék csurog alá, miközben arra készülnek, hogy a nyakad köré tekeredve véget vessenek gyarló életednek.



KARAKTERLAP
Bean-sidhe, egy fekete, rövid hajú, zöld szemű árnymanó nő vagy. A bőröd kreolszínű. Leah személyes testőrként szolgáló avatárja vagy. Papi hited: 967. A MAFFIA (#9124) K.T. tagjai közé tartozol. Ez a 454. fordulód.

 Erő:80 (89)  Szint:52  Merészség:10/5 Magasság:96 cm 
 IQ:70 (73)  Támadás:69  Agresszió:3 Testsúly:35 kg 
 Ügyesség:74 (77)  Védekezés:97  Menekülés:15 % Életkor:34/46 év 
 Egészség:70 (79)  Életpont:1166/975  Jellem: gonosz (666) Tul. pont:
 Szerencse:78 (81)  Varázspont:3211/246  Pénz:34113 arany Kép. pont:
 Tudatpont:21/3   Pszi pont:439/70   Halhatatlanság:11 %   EFejl:30 
Eddig összesen 6340 szörnyet (31 ebben a körben) és 7 kalandozót öltél meg. Ebben a fordulóban 384678 TP-t kaptál. Jelenleg 38802789 TP-d van. A következő szinthez még 2197211 TP szükséges. Trófeáid: triklem drakolder, md'blatherat, kisebb jégisten. A 419. fordulódban 5372 arany került a bankszámládra. 6312 aranyat vehetsz fel a kamatokat is beleszámítva.

HARCI ISMERETEK
  víziharc: 8/10   ökölvívás: 33/30 (+1%)   szúrófegyverek: 32/32
  vágófegyverek: 54/28 (+10%)   ütőfegyverek: 1/56   lőfegyverek: 22/0
  dobófegyverek: 43/25 (+5%)        

Feltételes fegyverváltás: ököl (#28) (175%) << ősi kard (#810)
Feltételes lőfegyver használat: semmi (0 .); vas dobónyíl (#189) (1 -19.); vas dobónyíl (#189) (20 -43.); vas dobónyíl (#189) (44 -);
Óvatosság (labirintusokban): 3 KPCS: automatikusan minden kapcsolónál

EGYÉB ISMERETEK
  1. rejtőzködés: 48/71   2. nyomkövetés: 140/32 (+32%)   3. lopás: 23/42
  4. mászás: 29/83 (+16%)   5. csapdakészítés: 17/51   6. csapdaészlelés: 27/22 (+36%)
  7. gyógyítás: 29/14   8. titkosírás: 9/7   9. felderítés: 25/8 (+30%)
  10. szörnyidomítás: 15/69   11. teológia: 229/76 (-1981%)   12. taumaturgia: 138/52 (+16%)
  13. szerencsejáték: 4/41   14. versengés: 1/88   15. harcművészetek: 28/87 (+66%)
  16. szörnyismeret: 38/9 (+18%)   17. pszi: 42/2 (+2%)   18. zárnyitás: 6/36
  19. vadászat: 6/14   20. vitalitás: 4/72   21. bányászat: 36/64 (+3%)
  22. úszás: 7/22        

FEJLESZTÉSI PONTOK
Felhasználatlan fejlesztési pont: 148

FELTÉTELES PARANCSOK
deus ex machinád 0 mezőre repítsen
totem 80% életpont alatt [életszívás III (#128)]
ásol max. 40 TVP-ért csak 352. fémet, vagy jobbat
készítesz bűvös shurikent (#562) (max. 10 darabot ), sötét italt (#284) (max. 10 darabot )
mászol max. 200 TVP-ért
maradék TVP-dből az egészség (4) tulajdonságodat TF-eled
Feltételes támadás (aktív: 12, max: 16)
szintszívó lények (#9097), halált okozó lények (#9098), őrjáratozó katona (#274), jók (#990), Folrang (#331), armageddont lövő lények (#9099), halálmadár (#351), Dl'orkhaugruk (#425), ezerszemű bestia (#288), kreiton lich (#536), Morghatal A'ton (#544), tleikan főbíra (#512)
Barátságosság (aktív: 3, max: 16)
9366. szövetség (#9366), elemi hidegörvény (#664), bosszantó apróság (#452)

VARÁZSLATAID ÉS PSZI KÉPESSÉGEID
Varázslói varázslataid
energiatüskék (#29, 5 VP) tüskepajzs (#30, 4 VP) hhaar burka (#32, 6 VP)
izomernyesztés (#33, 6 VP) varázsvédelem (#34, 8 VP) mágiatörés (#35, 10 VP)
védelem sav ellen (#36, 12 VP) tompítás (#40, 8 VP) jégcsóva (#41, 15 VP)
fehér glóbusz (#47, 13 VP) elektromos pajzs (#51, 14 VP) mágiafeloldás (#75, 5 VP, 5 TVP)
láthatatlanság (#76, 15 VP, 5 TVP) városi teleport (#96, 50 VP, 10 TVP) varázsital főzése (#100, 30 VP)
varázsvédelem II (#108, 18 VP) felszínre ugrás (#109, 25 VP, 5 TVP) var.tárgy készítés (#153, 300 VP)
tűzgolyó (#155, 25 VP) tűzmágia (#157, 24 VP, 5 TVP) familiáris idézése (#159, 40 VP, 20 TVP)
varázskő készítés (#160, 120 VP, 10 TVP) varázsenergia (#161, 35 VP, 5 TVP) hhaar burka II (#162, 10 VP)
dimenzióugrás (#163, 55 VP, 5 TVP) városi teleport II (#181, 60 VP, 10 TVP) Symulf rúnája (#182, 12 VP, 5 TVP)
varázsszem (#184, 9 VP, 5 TVP) vízlélegzés (#185, 15 VP, 5 TVP) háló (#186, 24 VP)
állatvédelem (#192, 25 VP, 5 TVP) tiltott teleport (#198, 100 VP, 10 TVP) a munka gyümölcse (#224, 10 VP)
jégoszlop (#231, 24 VP) Asylux csapdája (#233, 20 VP) elnyelés (#236, 35 VP)
minta formázása (#237, 120 VP, 10 TVP) Thargodan illúzió (#242, 50 VP) időtorzítás (#243, 35 VP, 10 TVP)
éjfattyak végzete (#260, 100 VP) Techiulan aurája (#261, 200 VP, 5 TVP) tl'urlang formázás (#262, 500 VP)
Papi varázslataid
vámpirizáció (#1, 8 VP, 5 TVP) auralátás (#4, 8 VP, 5 TVP) áldomás (#6, 5 VP, 5 TVP)
alkímia (#7, 7 VP, 3 TVP) gondolatolvasás (#8, 9 VP, 1 TVP) varázsfesték (#9, 4 VP, 5 TVP)
életszívás (#10, 5 VP, 5 TVP) erőpajzs I (#12, 6 VP, 5 TVP) méregsemlegesítés (#14, 10 VP, 5 TVP)
beszéd a holtakkal (#17, 10 VP, 5 TVP) vak őrület (#18, 3 VP, 5 TVP) unkreáció (#22, 0 VP, 5 TVP)
jellemrejtés (#23, 10 VP, 5 TVP) hadiszerencse II (#24, 6 VP, 5 TVP) tulajdonságpajzs (#26, 16 VP, 5 TVP)
harmadik szem (#27, 12 VP, 5 TVP) csupasz izom (#28, 10 VP, 5 TVP) méregfelhő (#37, 12 VP)
éhínség (#39, 7 VP) sötét halál (#45, 18 VP) vérbeli borzongás (#46, 9 VP)
óriáserő (#53, 24 VP, 5 TVP) kristálygömb (#54, 20 VP, 5 TVP) Sötét Ceremónia (#55, 50 VP, 10 TVP)
a lélek védelme (#57, 32 VP) hadiszerencse III (#59, 15 VP, 5 TVP) puha ütés (#60, 18 VP)
erőpajzs II (#63, 24 VP, 5 TVP) oltár eltörlése (#79, 60 VP, 10 TVP) életszívás II (#80, 12 VP, 5 TVP)
szörnyészlelés I (#82, 8 VP, 5 TVP) szopókőpusztítás (#88, 21 VP, 5 TVP) fürgülés (#92, 22 VP)
halotthívás (#93, 34 VP, 5 TVP) rúnapukkasztás (#94, 0 VP) DEM kreálása (#95, 50 VP, 10 TVP)
sorvasztás (#102, 20 VP) energiapajzs (#103, 20 VP) pusztító végzet (#106, 30 VP)
halálvarázslat (#124, 50 VP) szopógödör kreálás (#125, 60 VP, 10 TVP) halálkapu (#126, 50 VP, 5 TVP)
erőpajzs III (#127, 30 VP, 5 TVP) életszívás III (#128, 15 VP, 5 TVP) mágikus ütés (#147, 18 VP)
esszenciavédelem (#165, 15 VP, 5 TVP) oltár teremtése (#167, 50 VP, 10 TVP) infralátás (#171, 8 VP)
szopókőirtás (#174, 10 VP, 5 TVP) túlvilág lehelete (#177, 22 VP, 5 TVP) tárgyvédelem (#178, 14 VP, 5 TVP)
gyorsvarázslás (#179, 0 VP) kényszerport (#183, 8 VP) esszenciavédelem 2 (#188, 15 VP, 5 TVP)
méregfelhő II (#193, 18 VP) megfejtés (#199, 28 VP, 5 TVP) Pörhemór köre (#205, 30 VP, 5 TVP)
kisebb kívánság (#208, 300 VP, 30 TVP) vadászat (#209, 40 VP, 5 TVP) pestisaura (#210, 40 VP, 5 TVP)
menekülés (#212, 12 VP) áldomás III (#217, 15 VP, 5 TVP) armageddon (#218, 100 VP)
lidércidézés (#219, 30 VP) csapdaészlelés (#222, 12 VP, 5 TVP) a mágia megértése (#226, 0 VP)
meditáció (#250, 0 VP) avatár idézése (#253, 300 VP, 20 TVP) enyészet (#256, 21 VP, 5 TVP)
bo'adhun gyógyítás (#272, 0 VP) kyorg tudás (#273, 0 VP)  
Pszi képességeid
pszi-ernyő (#64, 6 PP, 5 TVP) auratranszformáció (#65, 10 PP, 10 TVP) pszi-regeneráció (#66, 12 PP, 5 TVP)
felejtés (#68, 5 PP, 5 TVP) kí koncentráció (#69, 14 PP, 5 TVP) agyletapogatás (#70, 20 PP, 2 TVP)
szürkeáll. aktiv (#71, 12 PP, 5 TVP) mentális pajzs (#72, 9 PP, 5 TVP) pszi fejlesztés (#73, 20 PP, 20 TVP)
molekulaátrendezés (#74, 20 PP, 5 TVP) agykorbács (#97, 18 PP) pszi-acéltorony (#98, 14 PP)
tudatkutatás (#99, 20 PP, 10 TVP) térképelemzés (#104, 50 PP, 30 TVP) kontinuum-tágítás (#105, 60 PP, 10 TVP)
tudatrombolás (#111, 25 PP) pszi-gyűjtés (#112, 300 PP, 30 TVP) pszi-ernyő II (#113, 10 PP, 3 TVP)
agybénítás (#114, 24 PP) pszi-konverzió (#115, 50 PP, 20 TVP) az elme fölénye (#116, 16 PP, 5 TVP)
szuperpszi kif. (#117, 400 PP, 60 TVP) teljes őrület (#118, 50 PP) térképelemzés II (#119, 80 PP, 40 TVP)
nagyobb agypajzs (#120, 23 PP, 5 TVP) direkt kontaktus I (#121, 35 PP) direkt kontakt. II (#122, 45 PP)
az elme hatalma (#123, 32 PP, 5 TVP) a möszék kiirtása (#189, 8 PP, 5 TVP) igazlátás (#190, 3 PP)
ragály (#191, 10 PP, 5 TVP)    
Butaság ára beállítás: teológia: +2 vp 20 költség alatt; taumaturgia: +8 vp 18 költség alatt;
A varázslatok tanulására elkölthető: 170 kör eleji VP regeneráció.

JELENLEG RAJTAD LEVŐ AKTÍV VARÁZSLATOK ÉS PSZI HATÁSOK
állatvédelem (#192) vámpirizáció (#1) áldomás III (#217) óriáserő (#53)
varázsenergia (#161) pestisaura (#210) jellemrejtés (#23) láthatatlanság (#76)
Pörhemór köre (#205) (105,14,1) méregsemlegesítés (#14)    

TÁMADÓ ÉS VÉDEKEZŐ VARÁZSLATOK LISTÁJA
Feltételes varázslat-használat
30. és magasabb szintűek ellen
Támadó varázslatok (aktív: 2, max: 10)
éjfattyak végzete (#260), puha ütés (#60)
Védekező varázslatok (aktív: 1, max: 10)
lidércidézés (#219)
Feltételes támadó varázslatok (aktív: 39, max: 39 - védekező varázslatokkal együtt)
háló (#186) >> magnetikus praglonc (#200)   háló (#186) >> Thargodan mágus (#318)
háló (#186) >> albinó küklopsz (#338)   pusztító végzet (#106) >> Nateilena úrnő (#404)
háló (#186) >> sötét ölész (#314)   pusztító végzet (#106) >> drótszőrű mópat (#426)
háló (#186) >> pszi elementál lord (#272)   puha ütés (#60) >> férfiak (#998)
puha ütés (#60) >> nők (#999)   agybénítás (#114) >> jégdémon (#652)
armageddon (#218) >> kristályförgeteg (#658)   halálvarázslat (#124) >> Dl'orkhaugruk (#425)
tűzgolyó (#155) >> ősöreg hósárkány (#663)   armageddon (#218) >> lidérctűz (#457)
armageddon (#218) >> greén örvény (#443)   háló (#186) >> sötét ülnök (#508)
háló (#186) >> tleikan főbíra (#512)   pusztító végzet (#106) >> krathan csontváz (#432)
pusztító végzet (#106) >> shokara bogár (#436)   izomernyesztés (#33) >> kreiton idéző (#510)
pusztító végzet (#106) >> pengekarú nitmák (#450)        
Feltételes védekező varázslatok (aktív: 39, max: 39 - támadó varázslatokkal együtt)
elnyelés (#236) >> pengekarú nitmák (#450)   fürgülés (#92) >> kisebb jégisten (#662)
fürgülés (#92) >> ősöreg hósárkány (#663)   fehér glóbusz (#47) >> hósárkány (#659)
varázsvédelem II (#108) >> smaragd sárkány (#326)   varázsvédelem II (#108) >> Folrang (#331)
elektromos pajzs (#51) >> Nateilena úrnő (#404)   védelem sav ellen (#36) >> ében hadúr (#294)
védelem sav ellen (#36) >> ezerszemű bestia (#288)   elektromos pajzs (#51) >> zafír drakón (#320)
fehér glóbusz (#47) >> márvány drakón (#322)   fehér glóbusz (#47) >> lidércóriás (#401)
fehér glóbusz (#47) >> Notermanthi báró (#323)   tompítás (#40) >> őrült varázsló (#255)
energiapajzs (#103) >> Thargodan mágus (#318)   energiapajzs (#103) >> Raia angyala (#333)
elektromos pajzs (#51) >> zafír sárkány (#329)   védelem sav ellen (#36) >> ében sárkány (#327)

ELFOGOTT SZÖRNYEID
smaragd őrsárkány (#344) státusz: OK
pikkelyes ptog (#470) (hátas: 10 lépés/kör; 6 TVP/lépés; +6 védettség;) státusz: OK

ISTENI KÜLDETÉSEID
1.) A hegyi yetik élettartama hihetetlenül hosszú. Rövidítsd hát meg, ne maradjanak túl sokáig távol birodalmamtól. Végezz tízzel! (számláló: 7)
2.) Fejlesztési pontjaidat használva, növeld halhatatlanságodat legalább 4%-kal!
3.) Lássuk, közeledsz-e a birodalmamba vezető rejtélyes kaland felé - mutass be oltáromnál egy dalebgad kristálykulcsot!

NÁLAD LÉVŐ TÁRGYAK (*-gal jelöltek bekészítve)
Páncélok és pajzsok
2   angyalok kesztyűje (#609) 1   Batharak vértje (#739) 1 * dalebg.kristályvért (#564)
1   láthatatlan köpeny (#441) 1 * lidérckorona (#531) 1 * mágusköpeny (#453)
1   mihlanil kesztyű (#603) 1   Morgan sipkája (#466) 1 * óriások öve (#613)
1   őselemek köpenye (#560) 1   ősi csizma (#804) 1   ősi sisak (#807)
1 * ősi vállvédő (#805) 1   rinóbőr öv (#685) 1 * tleikan kesztyű (#893)
1 * törpe bakancs (#475)        
Fegyverek és lövedékek
2   agyartőr (#420) 10   bogyógránát (#430) 1   kőkalapács (#13)
1   kőkés (#6) 1   kyorgölő kés (#868) 1 * nitmák penge (#837)
53   nyílvessző (#108) 1 * ősi kard (#810) 5   szögletes kő (#17)
43 * vas dobónyíl (#189)        
Ékszerek és egyéb csecsebecsék
3   a vortex amulettje (#607) 25 * angyalok gyűrűje (#529) 1   esthari rubin (#748)
1   gólemgyűrű (#866) 1 * jégisten amulett (#1087) 1   jegygyűrű (#736)
2   koponya szimbólum (#139) 1   kreiton fókusz (#853) 2 * Luthius karkötője (#527)
1   malachit füzér (#755) 1   mászó-karperec (#392) 1 * natharion gömb (#865)
2   natharion opál (#747) 1   nyers zafír (#752) 2   obszidián kereszt (#756)
1 * óriás fülbevaló (#614) 1 * ősmágus fülbevalója (#608) 1   rd'alv amulett (#796)
1   ro'galhal lánc (#763) 1 * Rughar gyűrűje (#518) 1 * smaragd karkötő (#707)
1   Urgod fétise (#561)        
Eszközök, használati tárgyak, készletek
12   a fiatalság itala (#473) 7   áldott kő (#642) 1   aranytermő ládikó (#504)
1   árnyékkulcs (#566) 1   ásó (#34) 8   deus ex machina (#1)
1   drakolder kulcs (#524) 1   Ezüstmágus kürt (#697) 1   gh'raiton fókusz (#795)
4   gyógykenőcs (#313) 45   kaja (#2) 1   kinemfogyó tegez (#368)
1   kis aranykulcs (#240) 1   kulcskarika (#648) 5   manakristály (#500)
2   márványkulcs (#245) 1   ml'othag abroncs (#797) 3   moa katalizátor (#386)
1   Morgan szilánkja (#508) 2   pszi kő (#248) 1   raaba-főzet (#937)
1   roxati zárfaló (#314) 1   smaragd kulcs (#241) 1   szeksztáns (#32)
1   távcső (#42) 2   tl'urlang erőkő (#825) 16   tl'urlang fiola (#788)
12   varázskő (#305)        
Löttyök és porok, tartóstul
20   aranyló ugarhéj (#100) [bennük 40 csepp tinta (#101), fér még: 160]
3   Fekete Kehely (#283) [bennük 15 korty sötét ital (#284), fér még: 0]
27   fűszertartó (#210) [bennük 9 csepp sáfránypor (#211), fér még: 126]
6   kavadu iszák (#25) [üres, kapacitás: 60]
25   sullár hólyag (#168) [bennük 312 csepp spiritusz (#170), fér még: 188]
6   szent kehely (#257) [bennük 60 csepp isteni könnycsepp (#260), fér még: 0]
20   toxyl üvegcse (#592) [bennük 18 csepp toxyl (#591), fér még: 182]
8   uzbány csőr (#169) [bennük 1 csepp ugh méreg (#166), fér még: 95]
7   vizestömlő (#3) [bennük 125 korty víz (#27), fér még: 15]
13   zöld üveg (#82) [bennük 57 csepp ragasztó (#83), fér még: 203]
Egyéb bigyók és gyanús csúnyaságok
3   arx formázó minta (#298) 4   borkonyó bibe (#312) 4   cápazsír (#932)
4   dlathog kőzet (#829) 1   Eldereth szilánk (#512) 9   ezüstdarab (#326)
3   fokhagyma (#403) 9   főnixtoll (#563) 13   galachmit (#310)
11   gh'raiton származék (#789) 12   gyöngymangó (#135) 1   hósárkány szív (#1082)
37   jégkristály (#593) 33   karbin plazma (#199) 22   kék orchidea (#68)
1   kitintüske (#879) 1   kr'uagon esszencia (#800) 22   kr'uagon származék (#791)
2   kreommat szirom (#925) 30   lótuszvirág (#447) 30   madártoll (#112)
1   mihlanil (#539) 3   mithril (#352) 4   moa burát (#384)
3   moa gyémánt (#385) 2   moa jádekő (#382) 11   moa obszidián (#380)
5   moa rubin (#379) 11   moa smaragd (#377) 3   moa zafír (#381)
1 * örökkéval.gyémántja (#1065) 29   pirkit (#153) 69   púderkő (#119)
57   purifikátor háj (#269) 5   quwarg tojás (#360) 1   rasáth orrkarika (#859)
1   rd'alv esszencia (#799) 6   rd'alv származék (#790) 12   rókafarok (#124)
15   sallank karom (#128) 2   szvó-ektoplazma (#151) 81   Thargodan esszencia (#328)
11   trikornis szarv (#198) 25   vg'axtol származék (#793) 6   vörös zselé (#862)
5   vörös zyel (#606) 4   xirnox szív (#213)    

Összsúly: 151.69 kgMegterheltség: 80%
GYJ: Legalább 1 arany értékű tárgyakra, ha megterheltséged 300% alatt van.
Még 8 fajta tárgynak van hely a listádon (max. 150 fajta tárgyad lehet egyszerre)

TÁRGYAID A BANK SZÉFJÉBEN
1   adamantit pajzs (#630) 43   fokhagyma (#403) 33   galachmit (#310)
164   isteni könnycsepp (#260) 347   kaja (#2) 81   kaktuszbogyó (#429)
235   karbin plazma (#199) $10   törpe őskő ($633) 108   trikornis szarv (#198)
1   Tudás Könyve (#567) 250   vas dobónyíl (#189)    

A FORDULÓ ELEJÉN MÉG MEGVOLT...
186 arany (#50) 1 a háború gyűrűje (#722) 2 agvari manafókusz (#890)
1 bo'adhun gyűrű (#743) 1 ezüstdarab (#326) 1 hókereszt (#843)
7 kaja (#2) 3 karbin plazma (#199) 1 lótuszvirág (#447)
29 madártoll (#112) 1 nyílvessző (#108) 1 Ovgun nyaklánca (#615)
1 pókkarmok (#886) 7 purifikátor háj (#269) 1 quwarg tojás (#360)
1 rogalhal csuklópánt (#891) 1 rókafarok (#124) 1 sáfránypor (#211)
1 sallank karom (#128) 4 spiritusz (#170) 1 szvó-ektoplazma (#151)
1 teriadan karkötő (#844) 1 tükör (#43) 1 varázskő (#305)
2 vas dobónyíl (#189) 4 víz (#27) 1 Xanathal karkötője (#956)

EBBEN A FORDULÓBAN KERÜLT HOZZÁD...
2 áldott kő (#642) 1 drakolder kulcs (#524) 1 gyöngymangó (#135)
2 isteni könnycsepp (#260) 1 kyorgölő kés (#868) 2 manakristály (#500)
1 smaragd kulcs (#241) 1 sötét ital (#284) 1 vörös zselé (#862)
2 xirnox szív (#213)        



E körben tett lépéseid térképe

(242,44) történelemkutató intézet (#691), szent liget (#439), 43. jellempróba, púpos zsokarg (#451), vadkos (#461),
natharion gólem (#428)


© Beholder Kft., 1992-2003


A PROBLÉMÁKRÓL, AMIK FELMERÜLHETNEK:

Ha a játékkal bármilyen gondod van, a következő címre írj: tf@beholder.hu!
Ha az e-mailes UL ill. forduló küldéssel van gondod, ide írj: beholder@beholder.hu!
Minden e-mailben kért fordulót automatikusan feltöltünk a Beholder Kft. szerverén található fordulóarchívumba. Ha egy fordulót nem kaptál meg, elvesztetted, stb., akkor onnan azt bármikor letöltheted. Az arcívum címe: www.beholder.hu/l1.htm.
A térkép megtekintéséhez szükséges class és képek letölthetőek a Beholder Kft home page-éről. A titkosirások megtekintéséhez szükséges képeket szintén külön kell letöltened oldalunkról. Ha nincs webes hozzáférésed, akkor jelezd (beholder@beholder.hu) és elküldjük e-mailben.

Aki észrevesz egy hibát, és szeretné, ha azt javítanánk, az a problémát leíró levelében a következőkre legyen szíves fokozottan ügyelni:
1) Az e-mail fejlécében feltétlenül tüntesd fel azt, hogy a TÚLÉLŐK FÖLDJE játunkról van szó!
2) A levelet azzal kezdd, hogy megírod a karakterszámodat, fordulószámodat és a számlaszámodat.
3) Írd le - minél tömörebben - a jelenséget, a hibát. Ezt tedd meg minden alkalommal, mikor erről levelezünk, utalva az addig megbeszéltekre. Ha nem tudod kitalálni, hogy az adott probléma kezeléséhez milyen adatokra van szükség, inkább többfélét adj meg, mint hogy pont a szükséges hiányozzon!
4) Ne lépj addig, amíg nem kapsz tőlünk visszajelzést! Aki mégis lép, az a továbbiakban önként lemond mindenfajta javításról, és elfogadja a hiba miatt módosult képességek korábbi forduló alapján történő visszaírását. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ha úgy gondoljuk, a hibát ne javítanánk.

AZ ELKÜLDÖTT UL JAVÍTÁSA:

A már elküldött UL javítására korlátozott lehetőség van.
Ha elrontottad az UL-t, akkor minél hamarabb küldd el mégegyszer. Ügyelj rá, hogy a forulószáma feltétlenül ugyanaz legyen, mint az eredeti UL-é volt. Az UL-ek letöltése után a konvertáló program a később érkezett UL-t javításként értékeli, és ezt fogja betáplálni az eredetileg küldött UL helyett. (Figyelem: ilyenkor az eredetileg küldött UL-re is UL OK jelzést fogsz kapni!) Szükség esetén több javítást is küldhetsz, az utolsó UL-ből lesz a forduló. Ha egy e-mailben több UL-t is küldtél, akkor a javítás során elég csak a hibás UL-t elküldened, az UL-ek abban a sorrendben lesznek betáplálva, ahogy az eredeti e-mailben voltak. (Természetesen figyelembe véve a fentebb leírt korlátozásokat.)
Figyelem! Ez a javítás csak akkor működik, ha a hibás UL még nem került letöltésre!! Ha már letöltöttük, akkor a javító UL hibás forulószám jelzéssel visszamegy.
Abban a speciális esetben ha pl. nincs zsetonod, vagy még nem léphetsz, a később (esetleg másnap, harmadnap) küldött UL-re is UL OK üzenetet fogsz kapni (itt most nem részletezett technikai okokból), de ilyenkor is az először küldött UL kerül táplálásra! Tehát egy már elküldött UL-t a letöltése után akkor sem lehet javítani, ha az valamilyen okból még nem lett betáplálva!
Az UL-ek letöltése reggel 9-10 között délután 2-4 között történik általában. (Esetenként ettől eltérő időpont is előfordulhat.)

EGYEBEK:

- Ha megváltozott az e-mail címed akkor azt feltétlenül jelezd nekünk a beholder@beholder.hu címen. (A számlaszámodat is írd meg!). Amikor az új címet beírtuk, akkor kapsz egy visszajelzést. CSAK ezután küldj új UL-t!
- Megadhathatod az ún. állandó netkódodat, és így nem kell minden UL-en feltüntetni a netes kérést. A netkód a számlán lévő összes karakterre vonatkozik. Az állandó netkód megadásához a számlaszámodra és magára a kódra (u, b, u+, b+) van szükség. További részletek a Beholder Home Page-en.
- Az Alanori Krónika megrendelése: A dolgod mindössze annyi, hogy a beholder@beholder.hu címre irsz egy e-mailt, amiben megrendeled az újságot, és természetesen megírod mellé a számlaszámodat is. Az újsággal együtt automatikusan elküldjük a számlán lévő összes karakter üzeneteit is! Az AK ára így 20 zseton. (Ez tartalmazza a postázás költségeit is.) Ha később le akarod mondani a megrendelést, feltétlenül jelezd, hogy nem a hagyományos, hanem a netes előfizetésről van szó (azaz a Krónikát nem a fordulóddal, hanem külön kaptad)!
- Ha a fordulód fejlécében szerepel az Üzeneted jött felirat, akkor mentális üzenete érkezett a karakterednek. Az üzenetet a karaktered legközelebbi hagyományos fordulójával, vagy amennyiben előfizető vagy, az Alanori Krónikával együtt postázzuk. (Addig azonban minden e-mailes fordulódban meg fog jelenni az üzenet.) Lehetőséged van azt kérni, hogy az üzeneteket külön postázzuk számodra, ez azonban 5 zsetonba kerül. Azt is kérheted, hogy az üzeneteidet egy másik karaktered hagyományos fordulójával postázzuk. (Ezt természetesen nem kerül zsetonba.)
- 2003 elején megváltozott a netes fordulók kinézete. Az egyik legszembetűnőbb változás, hogy minden karakternek más színekben pompázik a fordulója, attól függően, hogy melyik isten híve. Ha esetleg neked jobban tetszett a fekete-fehér forduló, letölthetsz egy profile.zip file-t a honlapunkról, amit a fordulóid könyvtárába kicsomagolva, máris a megszokott fekete-fehérré változik minden, az adott könyvtárban levő fordulód. A fordulókinézetváltozással járó másik újdonság, hogy sok szörny ill. tárgy encyclopediája mellett láthatod a képüket is, de csak akkor, ha fordulóidat online nézegeted. Sajnos, ha éppen nincs élő internet kapcsolatod, amikor a fordulódat nézed, akkor a képek nem jelennek meg.