TÚLÉLŐK FÖLDJE
Betáplálva: 2003. szept. 10. 9h:41'
EZ A 466. JÁTÉKHETED, 466. FORDULÓD
467. játékheted kezdete: szept. 11.
A következő fordulódat legkorábban
a 467. játékhéten tudjuk betáplálni.
KALANDOZÓ: #1038
SZÁMLA : XXXX
ZSETONOK : 1322

BEAN-SIDHE KALANDJAI


8 nap telt el azóta, hogy letáboroztál. Táborozásod egyik napján felkeresett az Aukciós Ház ügynöke. Kifizetted a megvett 10 vizestömlőt (410 arany). Fekete Tetü, amikor összefutottatok, adott neked egy pókkarmokat. Egy sziklás vidéken bandukolsz, amikor csata zajára leszel figyelmes. Kíváncsian a hang irányába futsz, ahol észreveszed, hogy egy hatalmas, pikkelyes bőrű rémség harcol egy nála jóval kisebb alakkal. Közelebb haladva észreveszed, hogy egy több sebből vérző törpe hadakozik vitézen a démonnal, de már nem bírja sokáig. A vörös szemű szörny hatalmas csapást mér a törpére, akit az ütés ereje messzire repít. A monstrum diadalmasan üvölteni kezd és megindul a törpe felé, hogy kivégezze. A kis alak feltérdel, ujjait a földbe mélyeszti, és számodra hallhatatlanul mormolni kezd valamit. Kisvártatva váratlan dolog történik. Hatalmas robajjal egy láthatatlan erő lesújt a démonra, a földre taszítva azt. Páncélja lerobban testéről újabb sebeket okozva ezzel neki. A csontrepesztő csapásnak még ő sem tudott ellenállni. Összetört testtel fekszik a földön a halál küszöbén. A törpe még mindig zihálva térdel, és a nyakában lévő Tharr szimbólumot markolja vérző tenyerében. Ahogy felnéz rád, észreveszed a páncéljára festett jelet: egy izzó magmából előtörő gránit monolitot ábrázol. A vízió lassan foszlik csak szét, talán csak álom volt az egész? Varázserőd regenerálódik. (+1923 varázspont.) Mentális erőd regenerálódik. (+155 pszi pont.) Erőt merítesz a Közös Tudatból. (+3 tudatpont.) A lottó 519. hetének nyerőszámai: 25, 28, 18. 1 db 0 találatos szelvényed volt. (ld. enc.) [A két forduló között 1 új/megváltoztatott Encyclopedia Fantasia-t kaptál.] (Szörnykeresés: ilyen terepen a keresett szörny nem él, ezért nem is pazarolsz most kutatásra TVP-t.)

* 1. KP: elmormolod a 71. varázslatot a 147. varázslatot a 243. varázslatot
Szupersebesen mormolsz. Újabb lehetőségek nyílnak meg előtted szürkeállományod kihasználására. [-12 pszi pont.] [2 pontot használtál fel, van még 804.] Gyorsvarázsolsz! Csillogó energiafelhő jelzi, hogy képes vagy a mágikus teremtmények megsebzésére. [-18 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 804.] Gyorsvarázsolsz! Bemetszést végzel az idő szövetén, az idő folyása rövid időre lelassul (kaptál 30 TVP-t). [-35 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [5 pontot használtál fel, van még 829.]

* 2. KP: elmormolod a 26. varázslatot a 165. varázslatot a 188. varázslatot
Fürgén varázsolsz! A varázslat működésbe lép, láthatatlanul védelmezve testedet. [-16 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 827.] Fürgén varázsolsz! Esszenciavédelem vonja be tested. [-15 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 825.] Fürgén varázsolsz! Kékes fény vonja be bőröd. [-15 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 823.]

* 3. KP: elmormolod az 57. varázslatot a 157. varázslatot a 209. varázslatot
Sajnos nincs a birtokodban valamilyen komponens, ami feltétlenül szükséges lenne a varázslat elmondásához (1 mocsári penke.) [0 pontot használtál fel, van még 823.] Hihetetlen sebességgel varázsolsz. [-24 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 821.] Fürgén varázsolsz! Felkészülsz a vadászatra. [-40 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 819.]

* 4. KP: elmormolod a 224. varázslatot a 88. varázslatot az 59. varázslatot
Gyorsvarázsolsz! Munkád gyümölcsözni fog! [-10 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 819.] Sajnos nincs a birtokodban valamilyen komponens, ami feltétlenül szükséges lenne a varázslat elmondásához (1 szopókő.) [0 pontot használtál fel, van még 819.] Fürgén varázsolsz! Szerencsésebb lettél 1 körre (+4 szerencse.) [-15 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 817.]

* 5. KP: elmormolod az 53. varázslatot a 161. varázslatot a 127. varázslatot
Beizzik a turbómágia. Csapásaid erősebbek lesznek! (+19 sebzés támadásonként.) [-24 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 815.] Szupersebesen mormolsz. Következő fordulódban varázsenergiát nyersz ki. [-35 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 813.] Sajnos nincs a birtokodban valamilyen komponens, ami feltétlenül szükséges lenne a varázslat elmondásához (1 tükör.) [0 pontot használtál fel, van még 813.]


vv 261 28 210 elmormolod a 261. varázslatot a 28. varázslatot a 210. varázslatot
Gyorsvarázsolsz! Sötéten kavargó aura kezd vibrálni körülötted. [-200 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 811.] Gyorsvarázsolsz! Izmaid megnőnek, megdagadnak (+22 erő). [-10 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 809.] Sajnos nincs a birtokodban valamilyen komponens, ami feltétlenül szükséges lenne a varázslat elmondásához (1 szvó-ektoplazma.) [0 pontot használtál fel, van még 809.]

vv 182 64 105 elmormolod a 182. varázslatot a 64. varázslatot a 105. varázslatot
Beizzik a turbómágia. Zöldes fényű erőtér kezd körülötted vibrálni. [-12 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 807.] Beizzik a turbómágia. [-6 pszi pont.] [2 pontot használtál fel, van még 805.] Szupersebesen mormolsz. A fájdalom iszonytató (-18 max. pszi). [A következő UL-re (vagy egy későbbire) rávéshetsz egy EXT kódot, aktivizálva ezzel a létrehozott időtágítást.] [-60 pszi pont.] [5 pontot használtál fel, van még 800.]

v 75 258 elmormolod a 75. varázslatot
Mély koncentrációban hozzálátsz a varázslat elmondásának. Bizsergető, csípős érzés fut végig rajtad. Elmondtad a mágiafeloldás varázslatot! Elmúlt az ősi sorvasztás hatása. Sikerrel jártál! [-19 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [5 pontot használtál fel, van még 795.]

kf 466 441 560 kézbeveszed/felveszed a 466. tárgyat a 441. tárggyal az 560. tárgyat
Leveszed a lidérckoronát, majd a fejedre teszed a Morgan sipkáját. Leveszed a mágusköpenyt, majd felöltöd a láthatatlan köpenyt. Láthatatlanná váltál. [-7 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Leveszed a láthatatlan köpenyt, majd felöltöd az őselemek köpenyét. [0 pontot használtál fel, van még 795.]

p 69 15 használod a 69. pszi képességet
Lazítani kezdesz, és lehunyod szemeidet. Hamarosan érzed az erő áramlását. Kisütöd a kí koncentráció pszi képességet. Érzed, hogy nagyobb a kontrollod a testedben buzgó kí felett. [-14 pszi pont.] [5 pontot használtál fel, van még 790.]

tv 40 47 51 támadó/véd. varázslat a 40. varázslatot a 47. varázslatot az 51. varázslatot
Védekező varázslatok listájára került: tompítás. Védekező varázslatok listájára került: fehér glóbusz. Védekező varázslatok listájára került: elektromos pajzs. [0 pontot használtál fel, van még 790.]

ftv 186 272 felt. tám/véd. varázslat a 186. varázslatot a 272. szörnyet
Ok, a megadott támadó varázslat-lény feltétel törölve. [0 pontot használtál fel, van még 790.]

ftv 47 401 felt. tám/véd. varázslat a 47. varázslatot a 401. szörnyet
Ok, a megadott védekező varázslat-lény feltétel törölve. [0 pontot használtál fel, van még 790.]

ftv 106 488 felt. tám/véd. varázslat a 106. varázslatot a 488. szörnyet
Ok, ezt a támadó varázslatot fogod használni, ha a megadott lénnyel szembekerülsz. [0 pontot használtál fel, van még 790.]

ftv 106 468 felt. tám/véd. varázslat a 106. varázslatot a 468. szörnyet
Ok, ezt a támadó varázslatot fogod használni, ha a megadott lénnyel szembekerülsz. [0 pontot használtál fel, van még 790.]

kb 199 30 kiveszel a bankból a 199. tárgyat (30 darabot)
Kiveszel a bank széfjéből 30 karbin plazmát. [0 pontot használtál fel, van még 790.]

kb 189 30 kiveszel a bankból a 189. tárgyat (30 darabot)
Kiveszel a bank széfjéből 30 vas dobónyilat. [0 pontot használtál fel, van még 790.]

tv 33 60 támadó/véd. varázslat a 33. varázslatot a 60. varázslatot
33. varázslat listáról törölve. Támadó varázslatok listájára került: puha ütés. [0 pontot használtál fel, van még 790.]

m 8 8 8 mozogsz északra, északra, északra
[233,103] A bokrok megritkulnak, most sík terepen vagy. Egyszercsak megtorpansz. Hohó, nicsak, mit fedeztél fel: egy márványtornyot.
(Vándorcirkusz:)
Törpék, óriások, zsonglőrök, erőművészek és bohócok. Először nem is tudod hova keveredtél, majd mint a villám ér a felismerés: ez a vándorcirkusz. Már úgyis bizsergett a tenyered némi megpróbáltatás után, úgyhogy határozottan a sátrak közé lépsz. Aztán arra leszel figyelmes, hogy egy törpe rohan utánad, majd aranyat kér belépő gyanánt. A tenyerébe perkálod a kért 20 aranyat, majd kíváncsian a cirkuszba lépsz.

- Ilyen szörnyekkel még sehol másutt nem találkozhattatok - hallatszik egy érces férfihang a távolból, te pedig sietősen arra veszed az irányt. A céllövöldét irányító óriás felvidul érdeklődésed láttán, és pillanatok alatt rábeszél a sátorba lépésre. Már vár itt rád valami. Egy kék rothasztó. {egyik sebzési módja: 2x 2d5+50.}

Ki tudja, mire készül a másik - jobb az óvatosság! A biztonság kedvéért felraksz egy lidércidézés varázst. Megjelenik egy lidérc! A szilánk működik (+2 életpont). Egy kézmozdulatot teszel, majd ellősz egy puha ütés varázslatot. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. A szilánk működik (+2 életpont). Vas dobónyilat markolva becélzod a mozgó célpontot. Elrepül 6 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja a kék rothasztó nyúlós nyelvét. (6 támadással 314 életpontot sebezve.) Egy pukkanást hallasz, és a következő pillanatban émelyítő bűz ölel körül. Leküzdöd a feltörő rosszullétet. Fegyvert váltasz: előkapod az ősi kardot. Elszántan ellenfeledre ugrasz. Ősi karddal többször mélyen végigmetszed a kék rothasztó testét. (7 támadással 921 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+185 életerő). {KCC:} Nitmák pengével kissé megkarcolod a kék rothasztó jobb hátsó lábát. (1 támadással 74 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+15 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 37 sebzést okozott.) Húsodat át- meg átjárja a kék rothasztó szarva. (2 támadástól 28 életpontot vesztesz.) A kék rothasztó nyelvével fájdalmas sebeket ejt a jobb karodon. (2 támadástól 2 életpontot vesztesz.) A tulajdonságpajzs védelmez. A másik elterül, rángatózik egy kicsit, majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 12439 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-20 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Az ajtó előtt még mindig ott álldogál az óriás. - Legyőztem - mondod neki lihegve, majd a tenyered az orra alá tartod, remélve, hogy a kívánt jutalmat megkaphatod tőle. Ő megrázza a fejét. - Hát nem elég neked az élvezet, ami az iménti testmozgásodat kísérte? - kérdezi, majd morcos arckifejezésedre pillantva, folytatja: - A kincset nem tőlem kapod! Minden legyőzött bestia egy különös ékszert tartogat számodra, csak az a kérdés, megtalálod-e nála. - Ahamm - dörmögöd, majd hátat fordítasz, és továbbindulsz. Az ötpróbás sátor felé veszed az irányt. Az előtte álló alakváltó fiúcska - felfigyelve érdeklődésedre - rögtön befelé tessékel. Úgy döntesz, próbát teszel. Erőpróba. Az alakváltó megmutatja, melyik súlyzót kellene a magasba emelned, te pedig két kézzel megragadod. Derékmagasságig sikerül felemelned, de hiába, tovább nem megy. 2045 tapasztalati pontot kaptál. Lelógó orral állsz odébb. Hamar felfedezed a sátrat, melyben a boszi a legutóbbi küldetésed adta. Az öregasszony mosolyogva fogad. - De jó, a karbin plazma. - örömködik, majd mérgesen folytatja: - De hol a többi?!? Nem lehet semmit rád bízni... - Indulni készülsz, közben szomorúan konstatálod, hogy a tárgyadat már nem fogod visszakapni. A boszorka utánad szól, mielőtt távoznál: - Lehet, hogy meghaladja a tudásod ezeket a tárgyakat idehozni. Akkor adok másik feladatot, hozd a következőket: 6 szvó-ektoplazma, 4 vaskulcs, 5 csontkulcs, 4 fémrúd, 2 csuklyavirág. A sátor előtt, ahova kerekedtél, egy asztal áll, a túloldalán egy sunyi képű árnymanó ül, kezében egy pakli kártyával. - Gyere, próbáljuk ki, vajon le tudsz-e győzni - kiált rád, és az asztalra csap. Úgy döntesz, megleckézteted a pimasz alakot. Hamar kiderül ellenfeledről, hogy nem kispályázik. Látni akarja, hogy van nálad elég pénz. Még csak az kellene, hogy aggódjon! Egyesével leszámolsz 100 aranyat magad elé az asztalra. 1. kör: Remegő kézzel veszed szemügyre a leosztott lapokat: 2 Piromenyét, 1 Illúziópalota, 1 Ellenvarázslat, 1 Temető. Ez egy pár! Az árnymanó emel a téten. Tartod. Látszólag elégedetten tovább emel. Elgondolkozol, érdemes-e kockáztatni. Inkább nem. Feladod. 2045 tapasztalati pontot kaptál. Bánatosan állsz fel az asztaltól és továbbindulsz. Még annyi megjegyzést teszel kártyapartnerednek, hogy ezt a 34 aranyat legközelebb visszanyered tőle. Lépteidet tudatosan a szirén sátrához irányítod. Most is kisebb tömeg várakozik a bejáratnál, így beállsz a sorba. Rögtön kiderül, hogy nem is a belépésre várnak, hanem csak kíváncsiak, milyen bátor lelkű kalandozókat sodor erre a balszerencséjük. Büszkén kihúzod magad, és peckesen a bejáratot őrző cirkuszos férfihez lépsz, majd közlöd vele, hogy megpróbálnád. Miután leadtad tárgyaid, még egy-két elismerő pillantást elcsípve a sátorba lépsz. Egy félhomályos szűk járatba kerültél. Jobbra indulsz, majd toronyiránt keresztülvágsz az ott húzódó sötét folyosón. Gyomrod hangos morgással jelzi, hogy kényeztetésre vágyik. - Hol találhatsz itt kaját - morfondírozol, majd a folyosó egyik réséből előbukkanó patkányra veted magad. Viszont az állat bizonyul gyorsabbnak, mire feltápászkodsz, már hűlt helyét sem találod. Kis idő elteltével, mikor végképp feladod az élelemszerzés reményét, visszasétálsz az idevezető úton. 2045 tapasztalati pontot kaptál. Csüggedten hagyod ott a szirén sátrát, miután visszakaptad a tárgyaidat. Felhágsz egy magasabb pontra, és a ryuku kalózkendőn keresztül körbevizslatod a tájat. Amikor délkeletre nézel, észreveszel egy Tharr oltárt. Nyugatra nézve látsz egy drakolder csatamezőt. Megérezve a magas fűből érződő szagot, rájössz, hogy valami rád leselkedik. Úgy gondolod, hogy a közeledő tüskés totemblarg nem jelenthet komoly veszélyt. {támadása: 50.} Itt csata lesz.

Megfontoltan felméred a helyzeted, majd elmormolsz egy lidércidézés varázslatot. Megjelenik egy lidérc! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Egy puha ütés varázslattal köszöntöd a másikat. A lény immúnis erre a varázslatra! Gyógyulsz (+2 életpont). Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 6 vas dobónyíl. Alaposan megsorozod a tüskés totemblarg testét. (6 támadással 316 életpontot sebezve.) A szörny sugárzása sejtjeidet roncsolja. (-31 életerő.) A dolgot még 10 aranyad bánja. A szörny ragacsos lét öklend rád. Még idejében félreszökkensz. Fegyvert váltasz: előkapod az ősi kardot. Megmarkolva az ősi kardot a másikra rohansz. {KCC:} Ősi karddal kegyetlenül összevagdalod a tüskés totemblarg egyik lábát. (8 támadással 1003 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+201 életerő). {KCC:} Nitmák pengével mély sebeket nyitva megvagdosod a tüskés totemblarg egyik lábát. (4 támadással 278 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+56 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 37 sebzést okozott.) Akárhogyan is védekezel, itt is, ott is csáprágók marják húsodat! (2 támadástól 273 életpontot vesztesz.) A szörny antennáit hozzád érinti, majd váladékot enged a nálad levő ezüstdarab felszínére. Szerencsére a kiváló anyag ellenáll. A lényből áradó sugarak sejtjeidet pusztítják. (-16 életerő.) Ezenkívül elkorrodált 11 aranyad. A tüskés totemblarg még megpróbál elszaladni, de két-három lépés után összeesik, és nem mozdul többet. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a kőkést, szereztél 1 kitintüskét. 11976 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-20 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont).

(Továbbmész...) [233,102] A sík vidéket bozótos váltja fel. Már messziről meghallod a feléd tartó lényt. Egy elmeszonda közeledik. Mivel nyilván Te vagy az erősebb, elmosolyodsz. {egyik sebzési módja: 1x 20d10+20.} Mivel minden egyéb kommunikációs lehetőséget kizár a szörny agresszív magatartása, felkészülsz a csatára.

Nem árt az elővigyázatosság! Egy lidércidézés varázslattal készülsz a csatára. Megjelenik egy lidérc! Gyógyulsz (+2 életpont). Ellenfeled szemöldökét összehúzva koncentrál, ahogy felrak egy láthatatlan védekező pszit. Egy háló varázslattal köszöntöd a másikat. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! A szilánk működik (+2 életpont). Távolról agyroppantás varázslatot lő rád a másik. A támadása szerencsére hatástalan volt. Ellenfeled speciális támadást alkalmaz: harsogva csattan rajtad egy agykorbács pszi hatás. 14 életpontot vesztettél. Ellenfeled pszi ragyogás varázslatot lő rád. 79 életpontot vesztettél. Kábán tántorogsz (-4 támadás). Egy agyroppantás varázslatot dob rád a másik. Semmi eredménye! Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 6 vas dobónyíl. Nem találtad el. Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Fegyvert váltasz: előkapod az ősi kardot. Vad csatakiáltással, felemelve az ősi kardot a másikra támadsz. {KCC:} Ősi karddal párszor kilyukasztod az elmeszonda testét. (8 támadással 1069 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+214 életerő). {GYD:} Nitmák pengével végigvagdosod az elmeszonda testét. (4 támadással 293 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+59 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 32 sebzést okozott.) Csápjával megérint az elmeszonda. (1 támadástól 75 életpontot vesztesz.) A szörny magába szívja csekélyke mentális erődet. (-13 pszi pont, -3 TU.) Egy pszi ragyogás varázslattal köszönt csatapartnered. 64 életpontot vesztettél. Kábán tántorogsz (-4 támadás). A szörny hatalmas detonáció közepette darabokra robban (-123 életerő). Az elmeszonda összeesik, és nem mozdul többé. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Átkutatod a tetemet. A következő kincseket találtad: 1 adamantit érme. 12632 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-20 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Csatazajra leszel figyelmes. Közelebb lopózva látod, hogy egy iszonytató ragyás burástya magasodik egy kalandozó fölé. Pajzsát az elf a feje fölé emeli, de látod, hogy nem sok esélye van, mivel a hátizsákjából egy szopókő kandikál ki, amit bizonyára még észre sem vett. Egy módon segíthetsz: ha odarohansz, és elveszed tőle a szopókövet! [ettől a szerencséd 1 lesz!] Ez 5 TVP-be kerül (44. jellempróba). Kiásol a földből pár vadhagyma-gubót. (+1 kaja.)

(Továbbmész...) [233,101] A bozótost újra a nyílt síkság váltja fel. Látsz egy tükörtornyot. A mesebeli kis vakondot pillantod meg, ahogy egy nadrág megszövésére próbálja rábírni a pókot. A pók vállalkozna rá, de az alapanyagok lent vannak a földön, a pók hálója pedig a fa egyik ágán. Ha segíteni akarsz rajta, szükséged van egy mászókaromra. Ez a tevékenység 6 TVP-be kerül (22. jellempróba).
(Feltételes mászás:) A pókkarmokat a kezedre és a lábadra csatolod, majd mászni kezdesz felfelé. A gyors forgás miatt elég nehézkes a tapadás a torony felületén. Lépésről-lépésre haladsz, így hosszú órák telnek el míg eléred a lentről megpillantott ajtót. Csak pár lépés, és a sötét átjárót magad mögött hagyva egy fényesen kivilágított terembe érkezel. Nézelődsz egy darabig a különös helyiségben, míg meg nem érzed, hogy veszély leselkedik rád. Ez egy algaleioda! {max. életpontja: 1601-1700.}

Úgy ítéled meg, hogy nem árt egy lidércidézés védekező rúna felrakása. A következő pillanatban már meg is idézted. Megjelenik egy lidérc! A szilánk működik (+2 életpont). Távolról puha ütés varázslatot lősz a másikra. A lény immúnis erre a varázslatra! A szilánk működik (+2 életpont). Vas dobónyilat küldesz ellenfeled felé. Elrepül 6 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod az algaleioda testét. (6 támadással 301 életpontot sebezve.) A szörny mérgező gázt lehel! Küzdesz a méreg ellen, a siker részleges. (59 életpontot vesztettél.) Fegyvert váltasz: előkapod az ősi kardot. Elszántan a másikra ugrasz. {KCC:} Ősi karddal kegyetlenül összevagdalod az algaleioda nyakát. (8 támadással 999 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+200 életerő). {KCC:} Nitmák pengével mély sebeket nyitva megvagdosod az algaleioda gyorsmozgású csőrét. (6 támadással 440 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+89 életerő). Ellenfeledre villámsújtás varázslatot lősz. 48 életpontot sebeztél. A lidérced támad! (3 támadással 40 sebzést okozott.) Többször megcsíp az algaleioda. (3 támadástól 312 életpontot vesztesz.) Érzed, ahogy a csápok a tested víztartalmát szívják el. A szörny még egy utolsó halálüvöltést hallat, majd eldől. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a kőkést, szereztél 3 madártollat. 13010 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-20 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Fellélegezni sincs időd, egy újabb szörny materializálódik meg a hátad mögött. Ez egy tleikan ölőművész! {max. életpontja: 2151-2250.}

Úgy ítéled meg, hogy nem árt egy lidércidézés védekező rúna felrakása. A következő pillanatban már meg is idézted. Megjelenik egy lidérc! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Távolról puha ütés varázslatot lősz a másikra. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. A szilánk működik (+2 életpont). Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 6 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod a tleikan ölőművész nyakát. (6 támadással 300 életpontot sebezve.) A szörny mérgező gázt lehel! Hasra vágod magad, azonban így is jut a gázból. (66 életpontot vesztettél.) Fegyvert váltasz: előkapod az ősi kardot. Meglengetve az ősi kardot a másikra ugrasz. Ősi karddal irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod a tleikan ölőművész fejét. (8 támadással 944 életpontot sebezve.) Nitmák pengével megvagdalod a tleikan ölőművész bal oldalát. (6 támadással 419 életpontot sebezve.) A lidérced támad! (3 támadással 45 sebzést okozott.) A tleikan ölőművész többször végigkarmolja a derekadat. (2 támadástól 207 életpontot vesztesz.) Ősi karddal mély sebeket nyitva megvagdosod a tleikan ölőművész rusnya testét. (5 támadással 595 életpontot sebezve.) {KCC:} Nitmák pengével épp hogy megvágod a tleikan ölőművész bal lábát. (1 támadással 66 életpontot sebezve.) A lidérced támad! (3 támadással 38 sebzést okozott.) A tleikan ölőművész csapásokat oszt a bal karodra karmaival. (2 támadástól 260 életpontot vesztesz.) A másik elterül, rángatózik egy kicsit, majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 15694 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Rémülten felnyögsz: még egy szörny ront rád! Ez egy kreiton átokmester!

Nem árt az elővigyázatosság! Egy lidércidézés varázslattal készülsz a csatára. Megjelenik egy lidérc! A szilánk működik (+2 életpont). A csata nem lesz könnyű: célpontod láthatatlan védekező varázslatot rak magára. Támadó varázslatot alkalmazol: ellenfeledre puha ütés varázslatot lősz. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Gyógyulsz (+2 életpont). Ellenfeled támadó varázslatot alkalmaz: Asylux átka varázslatot lő rád. Kaptál egy szopókövet! Az ősi nyaklánc semlegesíti a szopókövet. Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, vas dobónyilat ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 6 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod a kreiton átokmester jobb karját. (6 támadással 329 életpontot sebezve.) Ellenfeled bűzfelhőt bocsát rád. Leküzdöd a feltörő rosszullétet. Fegyvert váltasz: előkapod az ősi kardot. Meglengetve az ősi kardot a másikra támadsz. Ősi karddal irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod a kreiton átokmester ráncos csápját. (8 támadással 1033 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+207 életerő). {GYD:} Nitmák pengével végigvagdosod a kreiton átokmester fejét. (6 támadással 427 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+86 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 41 sebzést okozott.) Csápjaival a kreiton átokmester csapásokat mér a hasadra. (2 támadástól 42 életpontot vesztesz.) Rosszullét fog el. (-5 minden tulajdonságodra kör végéig.) Ellenfeled támadó varázslatot alkalmaz: Asylux átka varázslatot lő rád. Kaptál egy szopókövet! Az ősi nyaklánc semlegesíti a szopókövet. {GYD:} Ősi karddal néhányszor megcsapod a kreiton átokmester nyakát. (2 támadással 247 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+50 életerő). {GYD:} Nitmák pengével épp hogy megvágod a kreiton átokmester testét. (1 támadással 76 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+16 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 36 sebzést okozott.) Csápok tekergődznek feléd. Megpróbálod elkerülni őket, de néhány lecsap a testedre. (2 támadástól 39 életpontot vesztesz.) Rosszullét fog el. (-5 minden tulajdonságodra kör végéig.) Távolról Asylux átka varázslatot lő rád a másik. Kaptál egy szopókövet! Az ősi nyaklánc semlegesíti a szopókövet. Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 18577 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-20 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Folytatod a helyiség átvizsgálását. Nem hiába! Az egyik sarokban kincsre bukkansz, találsz 5 gyógykenőcsöt. A pókkarmokat újra felcsatolva, lefelé mászol. Mintha csillapodott volna a torony forgási sebessége, hamar leérsz. A ryuku kalózkendőnek köszönhetően messzire ellátsz. Ahogy a szemedet erőlteted, észreveszel nyugatra egy Leah oltárt. Szerencsédre hamar észreveszed a fűben feléd lopakodó valamit. Úgy gondolod, hogy a közeledő harcos hárpia nem jelenthet komoly veszélyt. {védettsége: 80 szúró, 75 vágó, 80 ütő ellen.} Éhes szörny kalandozóval álmodik. Ez viszont nem alszik, hanem éppen neked akar ugrani.

Védekezésképp villámgyorsan felhúzol egy lidércidézés varázst. Megjelenik egy lidérc! Gyógyulsz (+2 életpont). Mormolsz, majd ujjaidból kirepül egy puha ütés varázslat. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, vas dobónyilat ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 6 vas dobónyíl. A lény megpróbálja félreütni, de elügyetlenkedi. Lövedékeiddel perforálod a harcos hárpia testét. (6 támadással 283 életpontot sebezve.) Vörösen izzó szemű csontváz-herceg lép be a látóteredbe. Kezében élesre köszörült kaszát tart. - Nem, nem lehet - mondogatod magadban - lehetetlen, hogy maga a halál jött értem... - Akaratodat összpontosítva mondogatod magadban: - nem hiszem el, nem hiszem el! - És sikerült! Az illúzió szertefoszlik. Mögötte megpillantod az illuzió keltőjét. Fegyvert váltasz: előkapod az ősi kardot. Megmarkolva az ősi kardot a másikra ugrasz. {KCC:} Ősi karddal irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod a harcos hárpia bal lábát. (8 támadással 890 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+179 életerő). {GYD:} Nitmák pengével végigvagdosod a harcos hárpia testét. (6 támadással 376 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+76 életerő). Üdvözlésképpen egy villámsújtás varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. 44 életpontot sebeztél. A lidérced támad! (3 támadással 34 sebzést okozott.) Karmával néhányszor a harcos hárpia megcsapja a fejedet. (2 támadástól 172 életpontot vesztesz.) A szörny önbizalmadból merítve huhog. 55 életpontot vesztettél. {GYD:} Ősi karddal végigvagdosod a harcos hárpia nyakát. (3 támadással 334 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+67 életerő). {KCC:} Nitmák pengével megkarcolod a harcos hárpia testét. (1 támadással 58 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+12 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 42 sebzést okozott.) A harcos hárpia többször végigkarmolja a derekadat. (2 támadástól 152 életpontot vesztesz.) A szörny vérfagyasztó módon huhog! 55 életpontot vesztettél. A harcos hárpia szemében félelem villan, aztán lassan lehunyja, miközben lelke kitör testének fogságából. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a kőkést, szereztél 15 madártollat. 13321 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-20 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Lepihensz, és eszel. (-1 kaja.) [123 pontot használtál fel, van még 667.]

a 886 2315 átadod a 886. tárgyat a 2315. kalandozónak
Alkalmazod a tudatkinézist. Ok, sikeresen átadtál 1 pókkarmokat Big G részére. [5 pontot használtál fel, van még 662.]

m 8 1 1 mozogsz északra, északkeletre, északkeletre
[233,100] Továbbra is síkságon vagy. Nagy vartyogás közepette egy csapat szárnyas gömböc húz el a magasban. Az irányodba osonó szörny tehetségtelen a rejtőzködésben, ezért rögtön kiszúrod. Hmm, csak egy purifikátor császár. Ettől nincs semmi félnivalód. {támadása: 50.} Itt csata lesz.

Egy becsületjel varázslattal köszönt csatapartnered. A támadásnak - hála az égnek - semmi eredménye sem volt. Vas dobónyilat küldesz ellenfeled felé. Elrepül 6 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod a purifikátor császár testét. (6 támadással 233 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod az ősi kardot. Félelmet nem ismerve ellenfeledre rohansz. Ősi karddal irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod a purifikátor császár ruganyos törzsét. (5 támadással 460 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+93 életerő). {GYD:} Nitmák pengével épp hogy eltalálod a purifikátor császár testét. (1 támadással 54 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+11 életerő). Húsodat át- meg átjárja a purifikátor császár szarva. (6 támadástól 41 életpontot vesztesz.) Aurád tisztul. (+0 jóság.) A purifikátor császár összeesik, és nem mozdul többé. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a kőkést, szereztél 3 purifikátor hájat. (Ez idézett szörny volt, TP sajnos nem jár érte.) Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-20 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). A ryuku kalózkendőn keresztül alaposan szemügyre veheted a környéket. Amikor délnyugatra nézel, észreveszel egy Leah oltárt. Hogy kerül ide egy csokivirág? Na mindegy, no problemo, lehántod az édes héját. Igazi ínyencfalat! (+1 kaja.)

(Továbbmész...) [234,99] Szűnni nem akar a zöld síkság. A zöld mező egyhangúságát csak néha töri meg egy-egy nagyobb cserje. Az irányodba osonó szörny tehetségtelen a rejtőzködésben, ezért rögtön kiszúrod. Felismered a közeledőt. Csak egy ében tigris. Nem jelenthet különösebb problémát. {max. életpontja: 1601-1740.} No, ma sem fognak berozsdálni az izmaid. Felkészülten várod ellenfeled.

Gyorsan felraksz egy fehér glóbusz varázslatot. A szilánk működik (+2 életpont). Egy pusztító végzet varázslatot dobsz ellenfeledre. 808 életpontot sebeztél. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 6 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja az ében tigris fejét. (6 támadással 318 életpontot sebezve.) A szörny nagy levegőt vesz, majd borzalmasan hideg levegőt okád. A pára kicsit hűvösen, de ártalmatlanul ölel körül. Ököllel fogsz harcolni. Elszántan a másikra ugrasz. A kí méhkasként zsong bőröd alatt: szinte magától fókuszálódik az Erő Öklévé. Ököllel többször kegyetlenül megütöd az ében tigris testét. (5 támadással 607 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+122 életerő). Egy villámsújtás varázslatot dobsz ellenfeledre. 48 életpontot sebeztél. Az ében tigris többször végigkarmolja a derekadat. (2 támadástól 250 életpontot vesztesz.) Harapásokat kapsz a bal karodba és kezedbe! (2 támadástól 130 életpontot vesztesz.) A csípéssel együtt bénító mérget is kaptál. [-7 támadás.] Az ében tigris még megpróbál elszaladni, de két-három lépés után összeesik, és nem mozdul többet. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 13251 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-20 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). (Varázsolsz:) Gyorsan semlegesíted a mérget. Kántálni kezdesz. Ereidben a vér forrón lendül előre. Elmormoltad a méregsemlegesítés varázslatot! A varázslat az agyadban lapul, használatra készen. [-10 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont).
(Felt. gyógyítás:) Megidézted az ősi gyógyítás varázslatot! [-5 TVP] Ősi energiák regenerálják tested (+304 életerő). [-30 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Látsz egy quwargot. Undorodva lépsz rá. 1 tapasztalati pontot kaptál. A ryuku kalózkendőnek köszönhetően messzire ellátsz. Amint a kukkert keletre fordítod, megpillantasz egy márványtornyot.

(Továbbmész...) [235,98] Továbbra is síkságon vagy. A végtelen síkság egyhangúságát csak néha töri meg egy-egy nagyobb cserje. Egy barna csuhás öregemberrel találkozol, aki egy szem szimbólumot visel a nyakában. Elmondja, hogy ő Elenios papja, és éppen szent küldetésen van. Azt a feladatot kapta, hogy keressen és áldozzon fel két mocsári penkét. Egyet már talált, de szükség lenne még egyre. Ha van nálad egy, akkor nem kell TVP-t költened a segítségre (37. jellempróba). A ryuku kalózkendőnek köszönhetően messzire ellátsz. Messze délkeletre látsz egy kristálypalotát. Délre nézve látsz egy márványtornyot. A fű zizzenésére felfigyelve, észreveszel egy feléd törtető szörnyet. Kissé összehúzod a szemed, hogy jobban lássál. Á, csak egy harcos hárpia. {egyik sebzési módja: 2x 12d18+50.} Mivel minden egyéb kommunikációs lehetőséget kizár a szörny agresszív magatartása, felkészülsz a csatára.

Nem árt az elővigyázatosság! Egy lidércidézés varázslattal készülsz a csatára. Megjelenik egy lidérc! Gyógyulsz (+2 életpont). Üdvözlésképpen egy puha ütés varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 6 vas dobónyíl. A lény megpróbálja félreütni, de elügyetlenkedi. Alaposan megsorozod a harcos hárpia jobb vállát. (6 támadással 290 életpontot sebezve.) Vörösen izzó szemű csontváz-herceg lép be a látóteredbe. Kezében élesre köszörült kaszát tart. - Nem, nem lehet - mondogatod magadban - lehetetlen, hogy maga a halál jött értem... - Mentális energiáidat összegyűjtve, az agykérgedet védetté teszed a külső beavatkozással szemben. A következő pillanatban a kép kitisztul, az illúzió eltűnik! Fegyvert váltasz: előkapod az ősi kardot. Vad csatakiáltással, felemelve az ősi kardot ellenfeledre rontasz. {KCC:} Ősi karddal kegyetlenül összevagdalod a harcos hárpia testét. (8 támadással 910 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+183 életerő). Nitmák pengével mély sebeket nyitva megvagdosod a harcos hárpia fejét. (6 támadással 372 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+75 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 41 sebzést okozott.) A harcos hárpia többször végigkarmolja a derekadat. (2 támadástól 149 életpontot vesztesz.) Az ocsmány teremtmény huhog! 56 életpontot vesztettél. {KCC:} Ősi karddal néhányszor megcsapod a harcos hárpia szélfútta haját. (3 támadással 351 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+71 életerő). {KCC:} Nitmák pengével épp hogy eltalálod a harcos hárpia testét. (1 támadással 63 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+13 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 41 sebzést okozott.) A harcos hárpia csapásokat oszt a bal karodra karmaival. (2 támadástól 158 életpontot vesztesz.) A szörny vérfagyasztó módon huhog! 58 életpontot vesztettél. A harcos hárpia most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a kőkést, szereztél 18 madártollat. 13321 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-20 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [23 pontot használtál fel, van még 639.]

m 1 1 8 mozogsz északkeletre, északkeletre, északra
[236,97] Szűnni nem akar a zöld síkság. Fehér mandula illatát hozza a szél. A ryuku kalózkendőn keresztül alaposan szemügyre veheted a környéket. Messze északkeletre látsz egy Tharr oltárt. Megérezve a magas fűből érződő szagot, rájössz, hogy valami rád leselkedik. Úgy gondolod, hogy a közeledő fekélyes hernyó nem jelenthet komoly veszélyt. {támadása: 50.} Úgy döntesz, itt az ideje, hogy demonstráld hatalmadat. Rárontasz a szörnyre.

Védekezésképp villámgyorsan felhúzol egy lidércidézés varázst. Megjelenik egy lidérc! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Üdvözlésképpen egy Asylux csapdája varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. Ellenfeled támadása csökkent hússzal. A szilánk működik (+2 életpont). Vas dobónyilat markolva becélzod a mozgó célpontot. Elrepül 6 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod a fekélyes hernyó testét. (6 támadással 303 életpontot sebezve.) A szörny sugárzása sejtjeidet roncsolja. (-40 életerő.) Ezenkívül elkorrodált 12 aranyad. A lény bűzfelhőt lő rád! Visszafojtod lélegzetedet. Fegyvert váltasz: előkapod az ősi kardot. Vad csatakiáltással, felemelve az ősi kardot ellenfeledre rontasz. {KCC:} Ősi karddal többször mélyen végigmetszed a fekélyes hernyó fejét. (8 támadással 966 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+194 életerő). {KCC:} Nitmák pengével megvagdalod a fekélyes hernyó fekélyes bőrét. (6 támadással 437 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+88 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 40 sebzést okozott.) A fekélyes hernyó állkapcsa a levegőben csattan. A lény szörnyű sugárzása káros az egészségedre! (-40 életerő.) A dolgot még 11 aranyad bánja. Ősi karddal néhányszor megcsapod a fekélyes hernyó fekélyes bőrét. (3 támadással 364 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+73 életerő). {KCC:} Nitmák pengével súrolod a fekélyes hernyó testét. (1 támadással 65 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+14 életerő). Egy villámsújtás varázslatot dobsz ellenfeledre. 47 életpontot sebeztél. A lidérced támad! (3 támadással 36 sebzést okozott.) A fekélyes hernyó megpróbál beléd marni, de kudarca teljes. A szörny sugárzása sejtjeidet roncsolja. (-15 életerő.) Ezenkívül elkorrodált 10 aranyad. A másik elterül, rángatózik egy kicsit, majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 12850 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-20 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont).

(Továbbmész...) [237,96] Dombos terepre érkeztél. Ahogy sétálsz, egyszercsak megragadja valami a figyelmedet. Megvizsgálod közelebbről: találtál egy oltárt. Tharr hívői építették. Séta közben felkapod az orrodat: semmi kétség, itt valahol a föld alatt fém (vasérc) van! A feléd lépkedő lény meg sem próbál rejtőzni, ezért hamar kiszúrod. Hmm, csak egy csupaszbőrű maclogh. Ettől nincs semmi félnivalód. (ld. enc.) {támadása: 65.} Az ellenfeled láthatólag harcra készül. Te felkészülten várod.

Néhány mozdulatot teszel, mormolsz, és a következő másodpercben már lidércidézés vibrál körülötted. Megjelenik egy lidérc! Gyógyulsz (+2 életpont). Egy puha ütés varázslattal köszöntöd a másikat. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Gyógyulsz (+2 életpont). Vas dobónyilat küldesz ellenfeled felé. Elrepül 6 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja a csupaszbőrű maclogh fejét. (6 támadással 313 életpontot sebezve.) A lény szeméből hősugár lövell ki. Szerencsére idejében félreugrasz. Fegyvert váltasz: előkapod az ősi kardot. Marokra fogva az ősi kardot ellenfeledre támadsz. {GYD:} Ősi karddal párszor kilyukasztod a csupaszbőrű maclogh jobb szárnyát. (8 támadással 1023 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+205 életerő). {KCC:} Nitmák pengével megvagdalod a csupaszbőrű maclogh zöldes bőrét. (6 támadással 407 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+82 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 39 sebzést okozott.) Néhány csípés eltalálja a bal lábadat. (2 támadástól 78 életpontot vesztesz.) Lehet, hogy a csípés mérgező volt? A csupaszbőrű maclogh többször végigkarmolja a derekadat. (2 támadástól 56 életpontot vesztesz.) Elszenveded a kronoérintést (-13 TVP). Ősi karddal néhányszor megcsapod a csupaszbőrű maclogh testét. (3 támadással 383 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+77 életerő). {GYD:} Nitmák pengével épp hogy megvágod a csupaszbőrű maclogh testét. (1 támadással 70 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+15 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 40 sebzést okozott.) Belecsipked a csupaszbőrű maclogh a bal karodba és a nyakadba. (2 támadástól 102 életpontot vesztesz.) Rossz előérzeted támad - lehet, hogy a csípés mérgező volt, bár most még nem érzel semmit. A csupaszbőrű maclogh csapásokat oszt a bal karodra karmaival. (2 támadástól 33 életpontot vesztesz.) Maga az idő szivárog el (-15 TVP). A csupaszbőrű maclogh most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 14136 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-20 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). (Varázsolsz:) Gyorsan semlegesíted a mérget. Mormolni kezdesz. Pezsgő mágikus energia terjed szét benned. Egy végső mozdulattal előhívod a méregsemlegesítés varázslatot! A varázslat az agyadban lapul, használatra készen. [-10 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Nyomok után kutatsz, sikeresen! Elég régi (kb. 3 hetes) troll nyomok vezetnek délkeletre. Lepihensz, és eszel. (-1 kaja.)

(Továbbmész...) [237,95] Elmarad a göröngyös terep, sűrű bozótos váltja fel. Felfedeztél egy raaba-fát. Már messziről meghallod a feléd tartó lényt. Egy bo'adhun lidérc nem lehet ellenfél a hozzád hasonló profinak. Nyugodtan várod a találkozást. {egyik sebzési módja: 1x 1d0.} Éhes szörny kalandozóval álmodik. Ez viszont nem alszik, hanem éppen neked akar ugrani.

Megfontoltan felméred a helyzeted, majd elmormolsz egy lidércidézés varázslatot. Megjelenik egy lidérc! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Ellenfeled varázstudó! Elmond magára egy energiapajzs varázslatot. Egy puha ütés varázslattal köszöntöd a másikat. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Gyógyulsz (+2 életpont). Távolról sorvasztás varázslatot lő rád a másik. Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 6 vas dobónyíl. Alaposan megsorozod a bo'adhun lidérc szellemalakját. (6 támadással 317 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod az ősi kardot. Marokra fogva az ősi kardot a másikra támadsz. {GYD:} Ősi karddal irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod a bo'adhun lidérc áttetsző mellkasát. (8 támadással 996 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+200 életerő). Nitmák pengével végigvagdosod a bo'adhun lidérc testét. (6 támadással 390 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+79 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 44 sebzést okozott.) Ellenfeled néhány elegáns kézmozdulata után már süvít is feléd egy jégcsóva. 36 életpontot vesztettél. Ellenfeled mormol, majd ujjaiból kirepül egy sorvasztás varázslat. Szerencsére nem hatott rád. A bo'adhun lidérc feléd sújt, de csak horzsolja a jobb karodat. (1 támadástól 43 életpontot vesztesz.) Felfénylik az esszenciavédelem! Ellenfeled regenerálódik! Ősi karddal megvagdalod a bo'adhun lidérc testét. (2 támadással 253 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+51 életerő). {GYD:} Nitmák pengével kicsit megvágod a bo'adhun lidérc testét. (1 támadással 69 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+14 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 40 sebzést okozott.) Ellenfeled mormol, majd ujjaiból kirepül egy jégcsóva varázslat. 34 életpontot vesztettél. Mélyen koncentrálva, ellenfeled megidéz egy sorvasztás varázslatot, majd rád küldi. A bo'adhun lidérc egy felső támadása részben eléri célját, kisebb zúzódás keletkezik a jobb válladon. (1 támadástól 47 életpontot vesztesz.) Felfénylik az esszenciavédelem! A teremtmény fülsiketítő robbanással szakad darabokra (-67 életerő). Ennyi! A másik kigúvadt szemmel borul a földre. Meghalt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 14917 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-20 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Működik a gonosz varázslat, lassan sorvadsz (-3 életerő). [18 pontot használtál fel, van még 593.]

fno 12 4 fejl. pont elköltés 12 4
Elköltesz 400 fejlesztés pontot a halhatatlanság képesség növelésére. (+4% halhatatlanság.) [0 pontot használtál fel, van még 593.]

vv 79 167 11 elmormolod a 79. varázslatot a 167. varázslatot a 11. varázslatot
Sajnos ezen a mezőn nincs olyan felszentelt oltár, amit elpusztíthatnál. [0 pontot használtál fel, van még 593.] Hihetetlen sebességgel varázsolsz. Sikeresen létrehoztál egy felszentelt oltárt! Áldott legyen az istened! [-50 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [5 pontot használtál fel, van még 588.] Szupersebesen mormolsz. Váratlanul csepegni, majd zuhogni kezd az eső. Végre! Tátott szájjal, felfelé fordított fejjel, csukott szemmel állsz, és kortyokban nyeled az életet adó nedűt. Vizestömlődet is az ég felé fordítod, hogy feltöltődjön. Amilyen gyorsan jött, olyan hamar a zápor véget is ér. Kicsit megfáztál a hideg víztől (-2 életerő). [-20 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 586.]

im 0 6 imádkozol
Az oltárra helyezel 6 szent kelyhet, remélve, hogy istened feltölti könnycseppjeivel. Egy óra telik el buzgó mormolással. A szent kehely megtelt! Megszólal az ismerős hang. - Jól van, halandó, hűségesen szolgálsz! Jutalmad nem marad el. (+1 max. életerő, +26 max. varázspont.) Jutalmad ezúttal nem egy újabb varázslat: inkább mágikus hatalmadat növelem, ezentúl a fordulód elején +10 varázspontot fogsz regenerálni. [Ezt a nekrofun és egyéb hatások nem növelik.] A teljesített feladat helyett kapsz egy újabbat, és természetesen továbbra is kihívás számodra a másik kettő: 1.) A hegyi yetik élettartama hihetetlenül hosszú. Rövidítsd hát meg, ne maradjanak túl sokáig távol birodalmamtól. Végezz tízzel! 2.) Az ősi idők relikviáit gyűjtöm, különösen a ritkaságokat kedvelem. Hozz számomra 3 barna immunitáskövet! 3.) Az élőholtak csakis engem szolgálhatnak. Semmisíts meg tíz bo'adhun lidércet, majd én vendégül látom őket! [30 pontot használtál fel, van még 556.] Megtalálod az oltárt, és imádkozni kezdesz. Hosszú idő telik el csendes meditációban. Forró, simogató fuvallat szalad végig hátadon. Az imád meghallgatásra került. Figyelmedet a földenergiavonalak rezdülései irányítják a földelem síkját megzavaró lényre: egy harcos hárpia. {egyik sebzési módja: 2x 12d18+50.}

Megfontoltan felméred a helyzeted, majd elmormolsz egy lidércidézés varázslatot. Megjelenik egy lidérc! Gyógyulsz (+2 életpont). Üdvözlésképpen egy puha ütés varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Vas dobónyilat küldesz ellenfeled felé. Elrepül 6 vas dobónyíl. A lény megpróbálja félreütni, de elügyetlenkedi. Pár lövedéked átjárja a harcos hárpia szélfútta haját. (6 támadással 283 életpontot sebezve.) Szikrázó energialény suhan feléd veszett gyorsasággal. Félreugrani próbálsz, de mozgásod szánalmas lassított felvételnek tűnik az élő villámcsapással szemben. Tudatodat megacélozva, legyőzöd az illúzióvarázst! A következő pillanatban már a valódi ellenfeled áll előtted. Fegyvert váltasz: előkapod az ősi kardot. Elszántan ellenfeledre támadsz. {GYD:} Ősi karddal párszor kilyukasztod a harcos hárpia testét. (8 támadással 892 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+179 életerő). {GYD:} Nitmák pengével mély sebeket nyitva megvagdosod a harcos hárpia bal lábát. (6 támadással 364 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+73 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 41 sebzést okozott.) A harcos hárpia néhányszor belevágja karmát a bal válladba. (2 támadástól 202 életpontot vesztesz.) A szörny vérfagyasztó módon huhog! 55 életpontot vesztettél. Ősi karddal mély sebeket nyitva megvagdosod a harcos hárpia testét. (4 támadással 428 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+86 életerő). {GYD:} Nitmák pengével épp hogy eltalálod a harcos hárpia bal karját. (1 támadással 57 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+12 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 40 sebzést okozott.) A harcos hárpia csapásokat oszt a jobb karodra karmaival. (2 támadástól 177 életpontot vesztesz.) A szörny vérfagyasztó módon huhog! 54 életpontot vesztettél. Ennyi! A másik kigúvadt szemmel borul a földre. Meghalt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a kőkést, szereztél 16 madártollat. 13321 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-20 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [30 pontot használtál fel, van még 526.] Rábukkansz az oltárra. Letérdelsz, és imádkozni kezdesz. Hosszú idő telik el csendes meditációban. Forró, simogató fuvallat szalad végig hátadon. Az imád meghallgatásra került. Figyelmedet a földenergiavonalak rezdülései irányítják a földelem síkját megzavaró lényre: egy harcos hárpia. {egyik sebzési módja: 2x 12d18+50.}

Még megfelelő a távolság - felhúzol egy lidércidézés varázslatot. Megjelenik egy lidérc! Gyógyulsz (+2 életpont). Támadó varázslatot alkalmazol: ellenfeledre puha ütés varázslatot lősz. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Gyógyulsz (+2 életpont). Vas dobónyilat markolva becélzod a mozgó célpontot. Elrepül 6 vas dobónyíl. Alaposan megsorozod a harcos hárpia testét. (6 támadással 279 életpontot sebezve.) Maga a levegő sűrűsödik össze, és változik félelmetes levegő-démonná. Forgószélként csap le rád, és felragad a levegőbe. Nem kapsz levegőt, fuldoklani kezdesz... Akaratodat összpontosítva mondogatod magadban: - nem hiszem el, nem hiszem el! - És sikerült! Az illúzió szertefoszlik. Mögötte megpillantod az illuzió keltőjét. Fegyvert váltasz: előkapod az ősi kardot. Marokra fogva az ősi kardot ellenfeledre támadsz. {GYD:} Ősi karddal párszor kilyukasztod a harcos hárpia testét. (8 támadással 945 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+190 életerő). Nitmák pengével megvagdalod a harcos hárpia szélfútta haját. (6 támadással 388 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+78 életerő). Mélyen koncentrálva, megidézel egy villámsújtás varázslatot, majd ellenfeledre küldöd. 42 életpontot sebeztél. A lidérced támad! (3 támadással 37 sebzést okozott.) A harcos hárpia néhányszor belevágja karmát a jobb válladba. (2 támadástól 199 életpontot vesztesz.) Az ocsmány teremtmény huhog! 52 életpontot vesztettél. {GYD:} Ősi karddal kicsit megvagdalod a harcos hárpia szélfútta haját. (2 támadással 207 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+42 életerő). {GYD:} Nitmák pengével megkarcolod a harcos hárpia szélfútta haját. (1 támadással 66 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+14 életerő). Támadó varázslatot alkalmazol: ellenfeledre villámsújtás varázslatot lősz. 41 életpontot sebeztél. A lidérced támad! (3 támadással 41 sebzést okozott.) A harcos hárpia csapásokat oszt a jobb karodra karmaival. (2 támadástól 210 életpontot vesztesz.) A szörny vérfagyasztó módon huhog! 52 életpontot vesztettél. A harcos hárpia összeesik, és nem mozdul többé. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a kőkést, szereztél 17 madártollat. 13321 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-20 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [30 pontot használtál fel, van még 496.] Megtalálod az oltárt, és imádkozni kezdesz. Egy óra telik el buzgó mormolással. Kellemes, bizsergető érzés fut végig rajtad, ahogy istened tudtul adja, hallotta imád. Figyelmedet a földenergiavonalak rezdülései irányítják a földelem síkját megzavaró lényre: egy harcos hárpia. {egyik sebzési módja: 2x 12d18+50.}

Megfontoltan felméred a helyzeted, majd elmormolsz egy lidércidézés varázslatot. Megjelenik egy lidérc! Gyógyulsz (+2 életpont). Üdvözlésképpen egy puha ütés varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. A szilánk működik (+2 életpont). Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 6 vas dobónyíl. Alaposan megsorozod a harcos hárpia jobb oldalát. (6 támadással 275 életpontot sebezve.) Borzalmas méretű, vörös bőrű lebegő gomba nő ki előtted a földből. Mérgező spórákból álló, sárga gáz indul feléd. Menekülni szeretnél, de lábad a földbe gyökerezett! Átlátva az illúzión, koncentrálni kezdesz, meggyőzni az agyadat arról, hogy a szemeddel lásson, és ne a nyúlványként a tudatodba tapadó varázslattal. Igen, úgy tűnik sikerült! Az illúzió semmivé foszlik. Fegyvert váltasz: előkapod az ősi kardot. Elszántan a másikra rohansz. {KCC:} Ősi karddal hatalmas csapásokat adva felmetszed a harcos hárpia testét. (8 támadással 880 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+177 életerő). {GYD:} Nitmák pengével néhányszor megcsapod a harcos hárpia szélfútta haját. (6 támadással 376 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+76 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 35 sebzést okozott.) A szörny több karmával is a lábadra csap. (2 támadástól 231 életpontot vesztesz.) A szörny önbizalmadból merítve huhog. 54 életpontot vesztettél. Ősi karddal néhányszor megcsapod a harcos hárpia fejét. (3 támadással 344 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+69 életerő). {KCC:} Nitmák pengével megkarcolod a harcos hárpia testét. (1 támadással 62 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+13 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 41 sebzést okozott.) A szörny több karmával is a lábadra csap. (2 támadástól 196 életpontot vesztesz.) A szörny önbizalmadból merítve huhog. 55 életpontot vesztettél. A harcos hárpia most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a kőkést, szereztél 16 madártollat. 13321 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-20 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [30 pontot használtál fel, van még 466.] Megtalálod az oltárt, és imádkozni kezdesz. Egy óra telik el buzgó mormolással. Kellemes, bizsergető érzés fut végig rajtad, ahogy istened tudtul adja, hallotta imád. Figyelmedet a földenergiavonalak rezdülései irányítják a földelem síkját megzavaró lényre: egy harcos hárpia. {támadása: 60.}

Gyorsan felraksz egy lidércidézés varázslatot. Megjelenik egy lidérc! Gyógyulsz (+2 életpont). Egy puha ütés varázslattal köszöntöd a másikat. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. A szilánk működik (+2 életpont). Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 6 vas dobónyíl. Ellenfeled megpróbálja félreütni a lövedéket, sikertelenül. Alaposan megsorozod a harcos hárpia szélfútta haját. (6 támadással 279 életpontot sebezve.) Vörösen izzó szemű csontváz-herceg lép be a látóteredbe. Kezében élesre köszörült kaszát tart. - Nem, nem lehet - mondogatod magadban - lehetetlen, hogy maga a halál jött értem... - Akaratodat összpontosítva mondogatod magadban: - nem hiszem el, nem hiszem el! - És sikerült! Az illúzió szertefoszlik. Mögötte megpillantod az illuzió keltőjét. Fegyvert váltasz: előkapod az ősi kardot. Meglengetve az ősi kardot ellenfeledre rontasz. Ősi karddal hatalmas csapásokat adva felmetszed a harcos hárpia bal vállát. (8 támadással 901 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+181 életerő). {KCC:} Nitmák pengével mély sebeket nyitva megvagdosod a harcos hárpia jobb lábát. (6 támadással 377 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+76 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 42 sebzést okozott.) A harcos hárpia többször végigkarmolja a derekadat. (2 támadástól 190 életpontot vesztesz.) Az ocsmány teremtmény huhog! 54 életpontot vesztettél. {GYD:} Ősi karddal végigvagdosod a harcos hárpia testét. (3 támadással 344 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+69 életerő). Nitmák pengével megkarcolod a harcos hárpia fejét. (1 támadással 59 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+12 életerő). Támadó varázslatot alkalmazol: ellenfeledre villámsújtás varázslatot lősz. 47 életpontot sebeztél. A lidérced támad! (3 támadással 40 sebzést okozott.) A harcos hárpia csapásokat oszt a jobb karodra karmaival. (2 támadástól 207 életpontot vesztesz.) A lény huhog! 53 életpontot vesztettél. A harcos hárpia szemében félelem villan, aztán lassan lehunyja, miközben lelke kitör testének fogságából. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a kőkést, szereztél 20 madártollat. 13321 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-20 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [30 pontot használtál fel, van még 436.] Megtalálod az oltárt, és imádkozni kezdesz. Hosszú idő telik el csendes meditációban. Forró, simogató fuvallat szalad végig hátadon. Az imád meghallgatásra került. Figyelmedet a földenergiavonalak rezdülései irányítják a földelem síkját megzavaró lényre: egy agyfröccsentő. {védettsége: 70 szúró, 70 vágó, 70 ütő ellen.} Villámgyorsan eliszkolsz, félve a megsemmisülés fekete végtelenjétől... Hirtelen Tharr hangja tölti be a teret: Kudarcot vallottál! Sokat kell tanulnod, hogy jóvátehesd hibád! [-43422 TP] [30 pontot használtál fel, van még 406.]

m 1 mozogsz északkeletre
[238,94] A bokrok megritkulnak, árnyékba vonja őket az új terep, a ritka erdő. Az ágak reccsenése idejében jelzi a közelgő veszélyt. Úgy gondolod, hogy a közeledő varkaudar remete nem jelenthet komoly veszélyt. (ld. enc.) {egyik sebzési módja: 2x 14d12+40.} Itt csata lesz.

Megfontoltan felméred a helyzeted, majd elmormolsz egy lidércidézés varázslatot. Megjelenik egy lidérc! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Sajnos ellenfeled sem kezdő: felhelyez egy számodra ismeretlen védekező varázslatot. Mélyen koncentrálva, megidézel egy puha ütés varázslatot, majd ellenfeledre küldöd. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Gyógyulsz (+2 életpont). Vas dobónyilat markolva becélzod a mozgó célpontot. Elrepül 6 vas dobónyíl. Alaposan megsorozod a varkaudar remete jobb karját. (6 támadással 311 életpontot sebezve.) A lény egy savdárdát dob rád. Eltalált téged. (24 életpontot vesztettél.) Fegyvert váltasz: előkapod az ősi kardot. Meglengetve az ősi kardot ellenfeledre ugrasz. {GYD:} Ősi karddal kegyetlenül összevagdalod a varkaudar remete bal oldalát. (8 támadással 1024 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+205 életerő). {GYD:} Nitmák pengével néhányszor megcsapod a varkaudar remete testét. (6 támadással 428 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+86 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 35 sebzést okozott.) Ütések érik a mellkasodat. (2 támadástól 104 életpontot vesztesz.) Borzasztó hideg hatol a csontjaidba (-4 erő kör végéig). A másik elterül, rángatózik egy kicsit, majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 12482 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-20 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Találsz egy kék orchideacserjét. Egyszercsak megtorpansz. Hohó, nicsak, mit fedeztél fel: egy teljesen lerombolt oltárt. Észreveszel egy Chara-din monolitját. A sorvasztó varázslat kifejti hatását (-2 életerő). Alaposan körülnézel a földön. Épphogy megismerhető (kb. 2 hetes) gnóm nyomok vezetnek északra. Találsz még kb. 3 hetes troll nyomokat, amelyek nyugatra vezetnek. [6 pontot használtál fel, van még 400.]

ek 116 80 284 t. energia kisütése: 116 80 284
Sötét ital gyógyító tárgyat fogsz használni, ha életerőd 80 százalék alá zuhan. [0 pontot használtál fel, van még 400.]

h 697 3000 használod a 697. tárgyat
Megfújod az Ezüstmágusok kürtjét. Életenergiád mágikus energiává alakul! (+875 varázspont, -1750 életpont.) [0 pontot használtál fel, van még 400.] Ideje kortyintani! Felhajtasz egy adag sötét italt. Már érzed is a hatást. (+1804 életerő.) [0 pontot használtál fel, van még 400.]

ek 116 85 267 t. energia kisütése: 116 85 267
Ősi gyógyítás varázslatot fogsz használni, ha életerőd 85 százalék alá zuhan. [0 pontot használtál fel, van még 400.]

be 108 bemész a 108. titkos labirintusba
A térkép útmutatásai alapján hamar megtalálod a palotának nevezett építményt. Kis csalódást jelent, hogy kiderül: egy egyszintes házról van csupán szó, melyet az eltelt idő alatt alaposan benőtt a környék elburjánzott növényzete. Megkeresed a főkaput, és szélesre tárod az öreg szerkezetet. Semmi fényt nem látsz odabent. Kántálni kezdesz. A kitörni készülő energia már az ujjaidban is van! Elmormoltad az infralátás varázslatot! Hirtelen sokkal jobban kezdesz látni! [-20 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Elszántan indulsz befelé. Ha igazat mondott a sámánúr, Krossan nem ellenség, gondolod, miközben abban reménykedsz, hogy az érintett is így gondolja. Egy kisebb terembe érkezel. A falakat és a padlót por lepi, így rögtön szemet szúrnak a befelé vezető lábnyomok. Amennyire meg tudod állapítani, nem humanoid lénytől származnak. [5 pontot használtál fel, van még 395.]

kf 475 kézbeveszed/felveszed a 475. tárgyat
Leveszed az ősi csizmát, majd felhúzod a törpe bakancsot. [0 pontot használtál fel, van még 395.]

lm 21 17 mozogsz 21 17
Folytatod a felderítést. Egy nagy vasalt ajtó bukkan fel a sötétből. Megvizsgálod: Szerencsére nyitva van. Egy T elágazásba érkezel. [8. PONT.] Kajaszünetet tartasz. (-1 kaja.) A sorvasztó varázslat kifejti hatását (-2 életerő). Néhány lépést teszel, és egy négyfelé ágazó kereszteződés tűnik fel előtted. [10. PONT.] Egy szörnyet pillantasz meg - innét úgy tűnik, hogy egy zztrissh harcos. (ld. enc.) {egyik sebzési módja: 2x 8d16+44.} Az ellenfeled láthatólag harcra készül. Te felkészülten várod.

Megfontoltan felméred a helyzeted, majd elmormolsz egy lidércidézés varázslatot. Megjelenik egy lidérc! A szilánk működik (+2 életpont). Távolról puha ütés varázslatot lősz a másikra. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). A sok gyakorlás növelte tudásodat (+1 teológia). Vas dobónyilat markolva becélzod a mozgó célpontot. Elrepül 6 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja a zztrissh harcos kitinpáncélját. (6 támadással 329 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod az ősi kardot. Vad csatakiáltással, felemelve az ősi kardot a másikra ugrasz. {GYD:} Ősi karddal irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod a zztrissh harcos éles csáprágóját. (8 támadással 999 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+200 életerő). Nitmák pengével végigvagdosod a zztrissh harcos kitinpáncélját. (6 támadással 415 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+84 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 37 sebzést okozott.) A zztrissh harcos megkarcolja csáprágójával a karodat. (1 támadástól 76 életpontot vesztesz.) A zztrissh harcos többször végigkarmolja a derekadat. (2 támadástól 89 életpontot vesztesz.) {GYD:} Ősi karddal megkarcolod a zztrissh harcos testét. (1 támadással 111 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+23 életerő). {GYD:} Nitmák pengével kissé megkarcolod a zztrissh harcos egyik karját. (1 támadással 68 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+14 életerő). Néhány elegáns kézmozdulat után már süvít is ellenfeled felé egy villámsújtás. 51 életpontot sebeztél. A lidérced támad! (3 támadással 39 sebzést okozott.) A zztrissh harcos csáprágója kisebb sebet ejt a jobb kezeden. (1 támadástól 68 életpontot vesztesz.) A zztrissh harcos többször végigkarmolja a derekadat. (2 támadástól 54 életpontot vesztesz.) A szörny még egy utolsó halálüvöltést hallat, majd eldől. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 12493 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-20 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Itt az ebéd ideje. (-1 kaja.) A sorvasztó varázslat kifejti hatását (-2 életerő). Árnyakkal körülvéve, elszántan mész tovább. Egy mindennek ellenálló titanit ajtó bukkan fel a sötétből. Megvizsgálod: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő márványkulcs nyitja az ajtót. Egy hosszúkás terembe érkezel. Étkező lehetett, a terem méreteihez tervezett faasztal áll középen, mellette hosszú padok húzódnak. Itt-ott amortizálódott faedényeket is felfedezel, némelyikben kétes eredetű trutyit tároltak. [21. PONT.] Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy zztrissh harcos. {max. életpontja: 1801-1900.} Kicsit sokat tud ez az állat. Majd Te megtanítod a jómodorra...

Hatalmadat demonstrálandó, mormolni kezdesz. Létrejött egy lidércidézés. Megjelenik egy lidérc! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Ellenfeledre puha ütés varázslatot lősz. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 6 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja a zztrissh harcos éles csáprágóját. (6 támadással 320 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod az ősi kardot. Megmarkolva az ősi kardot a másikra rohansz. {GYD:} Ősi karddal többször mélyen végigmetszed a zztrissh harcos nyakát. (8 támadással 972 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+195 életerő). {GYD:} Nitmák pengével mély sebeket nyitva megvagdosod a zztrissh harcos jobb vállát. (6 támadással 419 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+84 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 41 sebzést okozott.) Ellenfeled feléd csápol, de csak apró sebet ejt a bal bokádon. (1 támadástól 76 életpontot vesztesz.) A zztrissh harcos csapásokat oszt a bal karodra karmaival. (2 támadástól 98 életpontot vesztesz.) {KCC:} Ősi karddal súrolod a zztrissh harcos éles csáprágóját. (1 támadással 118 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+24 életerő). Nitmák pengével kicsit megvágod a zztrissh harcos bal vállát. (1 támadással 70 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+15 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 34 sebzést okozott.) A zztrissh harcos csáprágója kisebb sebet ejt a bal kezeden. (1 támadástól 56 életpontot vesztesz.) A szörny több karmával is a lábadra csap. (2 támadástól 119 életpontot vesztesz.) A zztrissh harcos összeesik, és nem mozdul többé. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 12493 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-20 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy zztrissh harcos! {egyik sebzési módja: 2x 8d16+44.} Az ellenfeled láthatólag harcra készül. Te felkészülten várod.

Védekezésképp villámgyorsan felhúzol egy lidércidézés varázst. Megjelenik egy lidérc! Gyógyulsz (+2 életpont). Támadó varázslatot alkalmazol: ellenfeledre puha ütés varázslatot lősz. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. A szilánk működik (+2 életpont). Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, vas dobónyilat ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 6 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod a zztrissh harcos éles csáprágóját. (6 támadással 316 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod az ősi kardot. Félelmet nem ismerve ellenfeledre ugrasz. {GYD:} Ősi karddal kegyetlenül összevagdalod a zztrissh harcos jobb oldalát. (8 támadással 986 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+198 életerő). {KCC:} Nitmák pengével végigvagdosod a zztrissh harcos kitinpáncélját. (6 támadással 402 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+81 életerő). Ellenfeledre villámsújtás varázslatot lősz. 45 életpontot sebeztél. A lidérced támad! (3 támadással 33 sebzést okozott.) Csáprágójával a zztrissh harcos megsebzi a bal combodat. (1 támadástól 58 életpontot vesztesz.) A zztrissh harcos néhányszor belevágja karmát a bal válladba. (2 támadástól 92 életpontot vesztesz.) {GYD:} Ősi karddal épp hogy megvágod a zztrissh harcos kitinpáncélját. (1 támadással 116 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+24 életerő). {GYD:} Nitmák pengével megkarcolod a zztrissh harcos éles csáprágóját. (1 támadással 65 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+14 életerő). Támadó varázslatot alkalmazol: ellenfeledre villámsújtás varázslatot lősz. 81 életpontot sebeztél. A lidérced támad! (3 támadással 39 sebzést okozott.) Csáprágójával a zztrissh harcos megsebzi a bal combodat. (1 támadástól 71 életpontot vesztesz.) A zztrissh harcos csapásokat oszt a jobb karodra karmaival. (2 támadástól 96 életpontot vesztesz.) Ennyi! A másik kigúvadt szemmel borul a földre. Meghalt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 12493 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-20 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Alapos vizsgálódásod meghozza eredményét. Zsákmányod: 1 amul kulcs és 1 gyógykenőcs. Felpakolsz. Sorvadsz (-2 életerő). Néhány lépést teszel, és egy négyfelé ágazó kereszteződés tűnik fel előtted. [10. PONT.] Tested lassan sorvadozik (-3 életerő). A folyosó kanyarodik. Furcsa szag terjeng az állott levegőben. [12. PONT.] Tested lassan sorvadozik (-3 életerő). Haladsz előre, bátor harcoshoz illően. Egy fémesen csillogó mithril ajtó állja utadat. Elővigyázatosan próbát teszel: Szerencsére nyitva van. Egy nagyobb terem nyílik meg előtted. A félig leomlott falak törmelékkel szórták tele a padlót, melyet egyébként színes márványkövekből raktak ki. [17. PONT.] Egy szörnyet pillantasz meg - innét úgy tűnik, hogy egy zztrissh harcos. {védettsége: 75 szúró, 75 vágó, 75 ütő ellen.} A ellenséges teremtmény a földbe akar döngölni. Nem hagyod magad.

Védekezésképp villámgyorsan felhúzol egy lidércidézés varázst. Megjelenik egy lidérc! A szilánk működik (+2 életpont). Ellenfeledre puha ütés varázslatot lősz. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Gyógyulsz (+2 életpont). Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 6 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod a zztrissh harcos testét. (6 támadással 311 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod az ősi kardot. Meglengetve az ősi kardot ellenfeledre rohansz. Ősi karddal kegyetlenül összevagdalod a zztrissh harcos testét. (8 támadással 1003 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+201 életerő). Nitmák pengével mély sebeket nyitva megvagdosod a zztrissh harcos testét. (6 támadással 413 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+83 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 37 sebzést okozott.) A szörny belemar a bal térdedbe. (1 támadástól 52 életpontot vesztesz.) A szörny több karmával is a lábadra csap. (2 támadástól 82 életpontot vesztesz.) {GYD:} Ősi karddal megkarcolod a zztrissh harcos bal vállát. (1 támadással 129 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+26 életerő). {GYD:} Nitmák pengével megkarcolod a zztrissh harcos kitinpáncélját. (1 támadással 68 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+14 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 32 sebzést okozott.) A zztrissh harcos csáprágója kisebb sebet ejt a bal kezeden. (1 támadástól 58 életpontot vesztesz.) Karmával néhányszor a zztrissh harcos megcsapja a fejedet. (2 támadástól 101 életpontot vesztesz.) Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 12493 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-20 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy zztrissh veterán van előtted! (ld. enc.) {támadása: 62.} Mivel meglepni nem sikerült, ezért gondolkodás nélkül neked ront a szörny. Persze te sem maradsz tétlen.

Hatalmadat demonstrálandó, mormolni kezdesz. Létrejött egy lidércidézés. Megjelenik egy lidérc! A szilánk működik (+2 életpont). Távolról puha ütés varázslatot lősz a másikra. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. A szilánk működik (+2 életpont). Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, vas dobónyilat ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 6 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod a zztrissh veterán éles csáprágóját. (6 támadással 325 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod az ősi kardot. Vad csatakiáltással, felemelve az ősi kardot ellenfeledre támadsz. {GYD:} Ősi karddal párszor kilyukasztod a zztrissh veterán testét. (8 támadással 985 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+198 életerő). {KCC:} Nitmák pengével néhányszor megcsapod a zztrissh veterán testét. (6 támadással 428 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+86 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 35 sebzést okozott.) Csáprágójával a zztrissh veterán megsebzi a jobb combodat. (1 támadástól 48 életpontot vesztesz.) Karmával néhányszor a zztrissh veterán megcsapja a fejedet. (2 támadástól 114 életpontot vesztesz.) {GYD:} Ősi karddal megvagdalod a zztrissh veterán testét. (3 támadással 332 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+67 életerő). {GYD:} Nitmák pengével épp hogy eltalálod a zztrissh veterán jobb lábát. (1 támadással 64 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+13 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 33 sebzést okozott.) Csáprágójával a zztrissh veterán megsebzi a bal combodat. (1 támadástól 52 életpontot vesztesz.) A zztrissh veterán csapásokat oszt a bal karodra karmaival. (2 támadástól 96 életpontot vesztesz.) A szörny még egy utolsó halálüvöltést hallat, majd eldől. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 13251 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-20 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Valamit észreveszel a földön! Szerzeményed: 1 norgat kulcs. Felpakolsz. Tested lassan sorvadozik (-2 életerő). [18 pontot használtál fel, van még 377.]

lm 4 3 13 mozogsz 4 3 13
A folyosó kanyarodik. Furcsa szag terjeng az állott levegőben. [12. PONT.] Tested lassan sorvadozik (-3 életerő). Néhány lépést teszel, és egy négyfelé ágazó kereszteződés tűnik fel előtted. [10. PONT.] Működik a gonosz varázslat, lassan sorvadsz (-2 életerő). Egy T elágazásba érkezel. [8. PONT.] Működik a gonosz varázslat, lassan sorvadsz (-2 életerő). Egy szűk folyosón haladsz előre. A padlót közönséges szőnyeg borítja, a falak néhány üres gyertyatartótól eltekintve csupaszok. [2. PONT.] Működik a gonosz varázslat, lassan sorvadsz (-3 életerő). Folytatod a felderítést. Egy nagy vasalt ajtó állja utadat. Megvizsgálod: Nyitva van! Néhány lépés és a régi térképen jelölt szobába érkezel. Az északi falon kitört ablak darabjait fedezed fel, melyen kúszónövények indái tekergőznek befelé. A fapadlón üvegszilánkok szóródtak szanaszét. [4. PONT.] Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy zztrissh harcos. {támadása: 60.} Itt csata lesz.

Úgy ítéled meg, hogy nem árt egy lidércidézés védekező rúna felrakása. A következő pillanatban már meg is idézted. Megjelenik egy lidérc! A szilánk működik (+2 életpont). Távolról puha ütés varázslatot lősz a másikra. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. A szilánk működik (+2 életpont). Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 6 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja a zztrissh harcos egyik karját. (6 támadással 321 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod az ősi kardot. Vad csatakiáltással, felemelve az ősi kardot ellenfeledre rontasz. Ősi karddal kegyetlenül összevagdalod a zztrissh harcos nyakát. (8 támadással 1017 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+204 életerő). {GYD:} Nitmák pengével megvagdalod a zztrissh harcos jobb lábát. (6 támadással 404 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+81 életerő). Támadó varázslatot alkalmazol: ellenfeledre villámsújtás varázslatot lősz. 48 életpontot sebeztél. A lidérced támad! (3 támadással 43 sebzést okozott.) Ellenfeled feléd csápol, de csak apró sebet ejt a jobb bokádon. (1 támadástól 32 életpontot vesztesz.) A zztrissh harcos csapásokat oszt a jobb karodra karmaival. (2 támadástól 47 életpontot vesztesz.) Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 12493 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-20 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Némi kutatás után találsz egy kisebb faládikót. Nincs bezárva: óvatosan kinyitod. Megnézed, hogy mi a zsákmány: 1 márványkulcs. Gyorsan kiüríted a ládát. Működik a gonosz varázslat, lassan sorvadsz (-3 életerő). Egy kisebb szobába érkezel. A falakon festmények lógnak, az őket fedő porréteg miatt meg sem lehet állapítani, mit ábrázolnak. [3. PONT.] Egy zztrissh harcos lakik itt. {max. életpontja: 1801-1900.} Nyugodtan várod, hogy megleckéztethessed a pimasz lényt.

Ki tudja, mire készül a másik - jobb az óvatosság! A biztonság kedvéért felraksz egy lidércidézés varázst. Megjelenik egy lidérc! A szilánk működik (+2 életpont). Ellenfeledre puha ütés varázslatot lősz. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. A szilánk működik (+2 életpont). Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 6 vas dobónyíl. Alaposan megsorozod a zztrissh harcos éles csáprágóját. (6 támadással 323 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod az ősi kardot. Megmarkolva az ősi kardot a másikra támadsz. {GYD:} Ősi karddal irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod a zztrissh harcos fejét. (8 támadással 982 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+197 életerő). {KCC:} Nitmák pengével néhányszor megcsapod a zztrissh harcos jobb vállát. (6 támadással 423 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+85 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 41 sebzést okozott.) A zztrissh harcos csáprágója kisebb sebet ejt a jobb kezeden. (1 támadástól 57 életpontot vesztesz.) A zztrissh harcos néhányszor belevágja karmát a jobb válladba. (2 támadástól 88 életpontot vesztesz.) {GYD:} Ősi karddal súrolod a zztrissh harcos bal lábát. (1 támadással 126 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+26 életerő). {GYD:} Nitmák pengével megkarcolod a zztrissh harcos éles csáprágóját. (1 támadással 71 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+15 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 41 sebzést okozott.) A szörny belemar a jobb térdedbe. (1 támadástól 50 életpontot vesztesz.) Karmával néhányszor a zztrissh harcos megcsapja a fejedet. (2 támadástól 116 életpontot vesztesz.) A másik elterül, rángatózik egy kicsit, majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 12493 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-20 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). A fal mellett találsz egy kisebb faládikót. Nincs bezárva: óvatosan kinyitod. Megnézed, hogy mi a zsákmány: 3 varázskő. Gyorsan kiüríted a ládát. A sorvasztó varázslat kifejti hatását (-3 életerő). Egy szűk folyosón haladsz előre. A padlót közönséges szőnyeg borítja, a falak néhány üres gyertyatartótól eltekintve csupaszok. [2. PONT.] Tested lassan sorvadozik (-3 életerő). Egy kereszteződés bukkan fel előtted. [7. PONT.] A sorvasztó varázslat kifejti hatását (-2 életerő). Egy kereszteződés. A padlón fedő szőnyegre lerakódott porban különös lábnyomokat fedezel fel. [9. PONT.] Egy zztrissh harcos lakik itt. {védettsége: 75 szúró, 75 vágó, 75 ütő ellen.} Mivel meglepni nem sikerült, ezért gondolkodás nélkül neked ront a szörny. Persze te sem maradsz tétlen.

Nem árt az elővigyázatosság! Egy lidércidézés varázslattal készülsz a csatára. Megjelenik egy lidérc! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Ellenfeledre puha ütés varázslatot lősz. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Gyógyulsz (+2 életpont). Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 6 vas dobónyíl. Alaposan megsorozod a zztrissh harcos éles csáprágóját. (6 támadással 313 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod az ősi kardot. Marokra fogva az ősi kardot a másikra ugrasz. {KCC:} Ősi karddal párszor kilyukasztod a zztrissh harcos egyik karját. (8 támadással 934 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+187 életerő). {KCC:} Nitmák pengével mély sebeket nyitva megvagdosod a zztrissh harcos testét. (6 támadással 402 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+81 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 38 sebzést okozott.) A zztrissh harcos megkarcolja csáprágójával a karodat. (1 támadástól 24 életpontot vesztesz.) Karmával néhányszor a zztrissh harcos megcsapja a fejedet. (2 támadástól 59 életpontot vesztesz.) {KCC:} Ősi karddal végigvagdosod a zztrissh harcos nyakát. (2 támadással 247 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+50 életerő). {GYD:} Nitmák pengével súrolod a zztrissh harcos bal lábát. (1 támadással 64 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+13 életerő). Támadó varázslatot alkalmazol: ellenfeledre villámsújtás varázslatot lősz. 42 életpontot sebeztél. A lidérced támad! (3 támadással 40 sebzést okozott.) A zztrissh harcos csáprágója kisebb sebet ejt a jobb kezeden. (1 támadástól 63 életpontot vesztesz.) Karmával néhányszor a zztrissh harcos megcsapja a fejedet. (2 támadástól 114 életpontot vesztesz.) A zztrissh harcos most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 12493 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-20 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Működik a gonosz varázslat, lassan sorvadsz (-3 életerő). Körültekintően, óvatosan lopódzkodsz tovább. Egy minden fényt elnyelő vortex ajtóba ütközöl. Megpróbálod a kilincset: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő norgat kulcs nyitja az ajtót. A kulcs sajnos tönkrement. Egy szoba, mely egy fegyverraktár lehetett valamikor. A falakon különös állatok trófeái függnek, a sarokban hasznavehetetlen, rozsdás eszközök hevernek. [14. PONT.] Egy szörnyet pillantasz meg - innét úgy tűnik, hogy egy zztrissh veterán. Mivel minden egyéb kommunikációs lehetőséget kizár a szörny agresszív magatartása, felkészülsz a csatára.

Megfontoltan felméred a helyzeted, majd elmormolsz egy lidércidézés varázslatot. Megjelenik egy lidérc! Gyógyulsz (+2 életpont). Üdvözlésképpen egy puha ütés varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, vas dobónyilat ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 6 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja a zztrissh veterán testét. (6 támadással 317 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod az ősi kardot. Elszántan ellenfeledre ugrasz. {GYD:} Ősi karddal irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod a zztrissh veterán testét. (8 támadással 981 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+197 életerő). Nitmák pengével mély sebeket nyitva megvagdosod a zztrissh veterán bal oldalát. (6 támadással 426 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+86 életerő). Egy villámsújtás varázslattal köszöntöd a másikat. 46 életpontot sebeztél. A lidérced támad! (3 támadással 46 sebzést okozott.) A szörny belemar a jobb térdedbe. (1 támadástól 69 életpontot vesztesz.) A zztrissh veterán csapásokat oszt a jobb karodra karmaival. (2 támadástól 96 életpontot vesztesz.) Ősi karddal végigvagdosod a zztrissh veterán jobb lábát. (2 támadással 234 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+47 életerő). {KCC:} Nitmák pengével épp hogy megvágod a zztrissh veterán testét. (1 támadással 67 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+14 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 41 sebzést okozott.) Csáprágójával a zztrissh veterán megsebzi a jobb combodat. (1 támadástól 67 életpontot vesztesz.) A zztrissh veterán csapásokat oszt a bal karodra karmaival. (2 támadástól 109 életpontot vesztesz.) A zztrissh veterán még megpróbál elszaladni, de két-három lépés után összeesik, és nem mozdul többet. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 13251 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-20 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Működik a gonosz varázslat, lassan sorvadsz (-2 életerő). A hosszú folyosó végén egy kisebb szobára bukkansz. Hálószoba lehetett, melyet réges-régóta nem használtak. Végigkutatod a fal mellett álló szekrényeket, de néhány felesleges kacaton kívül semmit sem találsz. [13. PONT.] Hopp, itt van valami! A következőket találtad: 1 árnyékkulcs és 2 gyógykenőcs. Felpakolsz. Sorvadsz (-3 életerő). [33 pontot használtál fel, van még 344.]

lm 15 19 16 mozogsz 15 19 16
Egy szoba, mely egy fegyverraktár lehetett valamikor. A falakon különös állatok trófeái függnek, a sarokban hasznavehetetlen, rozsdás eszközök hevernek. [14. PONT.] A sorvasztó varázslat kifejti hatását (-2 életerő). Egy kereszteződés. A padlón fedő szőnyegre lerakódott porban különös lábnyomokat fedezel fel. [9. PONT.] Tested lassan sorvadozik (-3 életerő). A folyosó élesen elkanyarodik a lábad alatt. Távolról beazonosíthatatlan neszek hatolnak füledig. A palotán kívülről jön? [11. PONT.] Tested lassan sorvadozik (-2 életerő). Folytatod a felderítést. Egy minden fényt elnyelő vortex ajtó állja utadat. Lenyomod a kilincset: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő amul kulcs nyitja az ajtót. A kulcs sajnos tönkrement. Pár lépés és egy nagyobb terem bontakozik ki előtted. A nyugati és a déli falon bedeszkázott ablaknyílásokat találsz. Szemközt egy döglött állat teteme hever, ocsmány bűzbe vonva a szoba levegőjét. [15. PONT.] Egy zztrissh harcost veszel észre magad előtt. {védettsége: 75 szúró, 75 vágó, 75 ütő ellen.} A szörny a halálodat akarja, és neked ront.

Néhány mozdulatot teszel, mormolsz, és a következő másodpercben már lidércidézés vibrál körülötted. Megjelenik egy lidérc! Gyógyulsz (+2 életpont). Mormolsz, majd ujjaidból kirepül egy puha ütés varázslat. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Gyógyulsz (+2 életpont). Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 6 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja a zztrissh harcos bal lábát. (6 támadással 314 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod az ősi kardot. Elszántan a másikra rontasz. {GYD:} Ősi karddal többször mélyen végigmetszed a zztrissh harcos kitinpáncélját. (8 támadással 964 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+193 életerő). {KCC:} Nitmák pengével néhányszor megcsapod a zztrissh harcos testét. (6 támadással 419 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+84 életerő). Ellenfeledre villámsújtás varázslatot lősz. 46 életpontot sebeztél. A lidérced támad! (3 támadással 40 sebzést okozott.) A zztrissh harcos megkarcolja csáprágójával a karodat. (1 támadástól 59 életpontot vesztesz.) A zztrissh harcos többször végigkarmolja a derekadat. (2 támadástól 97 életpontot vesztesz.) Ősi karddal megkarcolod a zztrissh harcos kitinpáncélját. (1 támadással 114 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+23 életerő). {GYD:} Nitmák pengével épp hogy megvágod a zztrissh harcos kitinpáncélját. (1 támadással 66 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+14 életerő). Egy kézmozdulatot teszel, majd ellősz egy villámsújtás varázslatot. 47 életpontot sebeztél. A lidérced támad! (3 támadással 42 sebzést okozott.) Csáprágójával a zztrissh harcos megsebzi a jobb combodat. (1 támadástól 76 életpontot vesztesz.) Karmával néhányszor a zztrissh harcos megcsapja a fejedet. (2 támadástól 72 életpontot vesztesz.) A zztrissh harcos szemében félelem villan, aztán lassan lehunyja, miközben lelke kitör testének fogságából. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 12493 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-20 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy zztrissh harcos van előtted! {egyik sebzési módja: 1x 14d12+35.} No, ma sem fognak berozsdálni az izmaid. Felkészülten várod ellenfeled.

Úgy ítéled meg, hogy nem árt egy lidércidézés védekező rúna felrakása. A következő pillanatban már meg is idézted. Megjelenik egy lidérc! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Támadó varázslatot alkalmazol: ellenfeledre puha ütés varázslatot lősz. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Gyógyulsz (+2 életpont). Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, vas dobónyilat ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 6 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja a zztrissh harcos testét. (6 támadással 311 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod az ősi kardot. Félelmet nem ismerve ellenfeledre ugrasz. {KCC:} Ősi karddal többször mélyen végigmetszed a zztrissh harcos jobb vállát. (8 támadással 980 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+197 életerő). {GYD:} Nitmák pengével megvagdalod a zztrissh harcos kitinpáncélját. (6 támadással 406 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+82 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 31 sebzést okozott.) A zztrissh harcos megkarcolja csáprágójával a karodat. (1 támadástól 24 életpontot vesztesz.) A zztrissh harcos többször végigkarmolja a derekadat. (2 támadástól 54 életpontot vesztesz.) Ősi karddal végigvagdosod a zztrissh harcos kitinpáncélját. (2 támadással 248 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+50 életerő). Nitmák pengével megkarcolod a zztrissh harcos testét. (1 támadással 71 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+15 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 47 sebzést okozott.) A szörny belemar a bal térdedbe. (1 támadástól 48 életpontot vesztesz.) A zztrissh harcos többször végigkarmolja a derekadat. (2 támadástól 98 életpontot vesztesz.) A másik elterül, rángatózik egy kicsit, majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 12493 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-20 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy zztrissh veterán van előtted! {védettsége: 75 szúró, 75 vágó, 75 ütő ellen.} Végre egy kis testmozgás. Fincsi!

Nem árt valamilyen védekező mágiát alkalmazni: lidércidézés létrehozásához szükséges szavakat mormolsz. Megjelenik egy lidérc! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Egy kézmozdulatot teszel, majd ellősz egy puha ütés varázslatot. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 6 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja a zztrissh veterán bal oldalát. (6 támadással 316 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod az ősi kardot. Vad csatakiáltással, felemelve az ősi kardot a másikra ugrasz. Ősi karddal párszor kilyukasztod a zztrissh veterán testét. (8 támadással 986 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+180 életerő). {GYD:} Nitmák pengével mély sebeket nyitva megvagdosod a zztrissh veterán bal vállát. (6 támadással 421 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+1 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 46 sebzést okozott.) Csáprágójával a zztrissh veterán megsebzi a bal combodat. (1 támadástól 45 életpontot vesztesz.) A zztrissh veterán többször végigkarmolja a derekadat. (2 támadástól 149 életpontot vesztesz.) Ősi karddal végigvagdosod a zztrissh veterán jobb oldalát. (3 támadással 341 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+69 életerő). {KCC:} Nitmák pengével épp hogy megvágod a zztrissh veterán testét. (1 támadással 72 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+15 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 37 sebzést okozott.) Csáprágójával a zztrissh veterán megsebzi a bal combodat. (1 támadástól 58 életpontot vesztesz.) Karmával néhányszor a zztrissh veterán megcsapja a fejedet. (2 támadástól 115 életpontot vesztesz.) A szörny még egy utolsó halálüvöltést hallat, majd eldől. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 13251 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Elegendő gyakorlatra tettél szert ahhoz, hogy dobófegyverek szakértelmedet megnövelhesd egy fegyvermesternél. (ezt a karakterlapon * jelöli.) Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-20 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Némi kutatás után találsz egy bronzból öntött nagy dobozt. Nincs bezárva: óvatosan kinyitod. Megnézed, hogy mi a zsákmány: 1 a fiatalság itala és 1 halgar kulcs. Gyorsan kiüríted a ládát. Ah! Egy totemoszlop! Ahogy közelebb lépsz, furcsa bizsergés fog el: egy varázslat megértésére van itt lehetőséged, melynek neve Bo'adhun csapás. Némi időt szánsz rá, és sikerrel megtanulod a varázslatot! (ld. enc.) A sorvasztó varázslat kifejti hatását (-3 életerő). A folyosó élesen elkanyarodik a lábad alatt. Távolról beazonosíthatatlan neszek hatolnak füledig. A palotán kívülről jön? [11. PONT.] Tested lassan sorvadozik (-2 életerő). Egy kereszteződés. A padlón fedő szőnyegre lerakódott porban különös lábnyomokat fedezel fel. [9. PONT.] Tested lassan sorvadozik (-2 életerő). Egy kereszteződés bukkan fel előtted. [7. PONT.] Sorvadsz (-3 életerő). Egy szűk folyosón haladsz előre. A padlót közönséges szőnyeg borítja, a falak néhány üres gyertyatartótól eltekintve csupaszok. [2. PONT.] A sorvasztó varázslat kifejti hatását (-2 életerő). Egy T elágazásba érkezel. [8. PONT.] Működik a gonosz varázslat, lassan sorvadsz (-2 életerő). Néhány lépést teszel, és egy négyfelé ágazó kereszteződés tűnik fel előtted. [10. PONT.] Tested lassan sorvadozik (-3 életerő). Árnyakkal körülvéve, elszántan mész tovább. Egy minden fényt elnyelő vortex ajtót látsz. Lenyomod a kilincset: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő árnyékkulcs nyitja az ajtót. A törékeny mágikus kulcs összeroppan! Egy kisebb terem bukkan fel előtted. A padló itt-ott beszakadozott, rendkívül rozogának néz ki. [18. PONT.] Egy zztrissh veteránt veszel észre magad előtt. {védettsége: 75 szúró, 75 vágó, 75 ütő ellen.} Rögtön látod, hogy ez nem lesz békés találkozó. Felkészülsz az összecsapásra.

Hatalmadat demonstrálandó, mormolni kezdesz. Létrejött egy lidércidézés. Megjelenik egy lidérc! A szilánk működik (+2 életpont). Mélyen koncentrálva, megidézel egy puha ütés varázslatot, majd ellenfeledre küldöd. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Gyógyulsz (+2 életpont). Vas dobónyilat markolva becélzod a mozgó célpontot. Elrepül 6 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja a zztrissh veterán jobb lábát. (6 támadással 319 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod az ősi kardot. Meglengetve az ősi kardot a másikra rohansz. {KCC:} Ősi karddal kegyetlenül összevagdalod a zztrissh veterán kitinpáncélját. (8 támadással 979 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+196 életerő). {KCC:} Nitmák pengével néhányszor megcsapod a zztrissh veterán bal lábát. (6 támadással 401 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+81 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 35 sebzést okozott.) A zztrissh veterán csáprágója kisebb sebet ejt a bal kezeden. (1 támadástól 53 életpontot vesztesz.) A szörny több karmával is a lábadra csap. (2 támadástól 90 életpontot vesztesz.) {KCC:} Ősi karddal végigvagdosod a zztrissh veterán testét. (3 támadással 355 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+72 életerő). {KCC:} Nitmák pengével épp hogy megvágod a zztrissh veterán bal lábát. (1 támadással 68 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+14 életerő). Mormolsz, majd ujjaidból kirepül egy villámsújtás varázslat. 45 életpontot sebeztél. A lidérced támad! (3 támadással 37 sebzést okozott.) A szörny belemar a jobb térdedbe. (1 támadástól 52 életpontot vesztesz.) Karmával néhányszor a zztrissh veterán megcsapja a fejedet. (2 támadástól 98 életpontot vesztesz.) Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 13251 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-20 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Egyszercsak megnyílik alattad a föld, és zuhansz! Alaposan megütötted magadat - ez egy csapóajtós csapda volt. 87 életpontot vesztettél. Bosszankodva kimászol. Tested lassan sorvadozik (-2 életerő). Egy rövid folyosón keresztül egy nem túl nagy szobába jutsz. A bedeszkázott ablakok résein némi fény árad befelé, mely baljós derengésbe vonja a helyet. [19. PONT.] A falból egy kar áll ki. Próba szerencse, meghúzod! Távoli dübörgést hallasz, aztán semmi. A falból egy kar áll ki. Valamire biztosan jó! Magabiztosan meghúzod. Tompa dübörgést hallasz a távolból. Sorvadsz (-2 életerő). Egy kisebb terem bukkan fel előtted. A padló itt-ott beszakadozott, rendkívül rozogának néz ki. [18. PONT.] Tested lassan sorvadozik (-3 életerő). Néhány lépést teszel, és egy négyfelé ágazó kereszteződés tűnik fel előtted. [10. PONT.] Sorvadsz (-3 életerő). A folyosó kanyarodik. Furcsa szag terjeng az állott levegőben. [12. PONT.] Tested lassan sorvadozik (-3 életerő). Hatalmas csarnok jelenik meg előtted, szinte el sem látni a túlsó végéig. A bútorzatát egy félkörben elnyúló asztal alkotja, melyen különös üvegedények, és szétszórt könyvoldalak hevernek. Egy laboratórium, fut át a gondolat a fejeden, Krossan biztosan itt tette meg a halhatatlanságához vezető út első lépéseit. [16. PONT.] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy zztrissh veterán van előtted! {támadása: 62.} Ha a szörny harcolni akar, ám legyen. Majd megmutatod neki.

Megfontoltan felméred a helyzeted, majd elmormolsz egy lidércidézés varázslatot. Megjelenik egy lidérc! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Egy puha ütés varázslatot dobsz ellenfeledre. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. A szilánk működik (+2 életpont). Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, vas dobónyilat ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 6 vas dobónyíl. Alaposan megsorozod a zztrissh veterán jobb oldalát. (6 támadással 324 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod az ősi kardot. Marokra fogva az ősi kardot a másikra támadsz. {KCC:} Ősi karddal többször mélyen végigmetszed a zztrissh veterán nyakát. (8 támadással 985 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+198 életerő). {GYD:} Nitmák pengével megvagdalod a zztrissh veterán bal oldalát. (6 támadással 419 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+84 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 34 sebzést okozott.) A zztrissh veterán csáprágója kisebb sebet ejt a jobb kezeden. (1 támadástól 44 életpontot vesztesz.) Karmával néhányszor a zztrissh veterán megcsapja a fejedet. (2 támadástól 91 életpontot vesztesz.) Ősi karddal néhányszor megcsapod a zztrissh veterán testét. (2 támadással 241 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+49 életerő). {KCC:} Nitmák pengével súrolod a zztrissh veterán testét. (1 támadással 73 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+15 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 35 sebzést okozott.) Ellenfeled feléd csápol, de csak apró sebet ejt a jobb bokádon. (1 támadástól 62 életpontot vesztesz.) A zztrissh veterán csapásokat oszt a jobb karodra karmaival. (2 támadástól 139 életpontot vesztesz.) A zztrissh veterán szemében félelem villan, aztán lassan lehunyja, miközben lelke kitör testének fogságából. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 13251 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-20 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Egy zztrissh veterán lakik itt. Az ellenfeled úgy döntött, eljött a halálod napja. Szerinted pedig az övé.

Megfontoltan felméred a helyzeted, majd elmormolsz egy lidércidézés varázslatot. Megjelenik egy lidérc! Gyógyulsz (+2 életpont). Néhány elegáns kézmozdulat után már süvít is ellenfeled felé egy puha ütés. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, vas dobónyilat ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 6 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja a zztrissh veterán jobb lábát. (6 támadással 324 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod az ősi kardot. Megmarkolva az ősi kardot a másikra rontasz. {KCC:} Ősi karddal párszor kilyukasztod a zztrissh veterán jobb lábát. (8 támadással 966 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+194 életerő). {GYD:} Nitmák pengével megvagdalod a zztrissh veterán testét. (6 támadással 417 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+84 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 27 sebzést okozott.) A zztrissh veterán megkarcolja csáprágójával a karodat. (1 támadástól 50 életpontot vesztesz.) A zztrissh veterán csapásokat oszt a jobb karodra karmaival. (2 támadástól 125 életpontot vesztesz.) Ősi karddal mély sebeket nyitva megvagdosod a zztrissh veterán bal oldalát. (3 támadással 347 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+70 életerő). {KCC:} Nitmák pengével megkarcolod a zztrissh veterán bal oldalát. (1 támadással 64 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+13 életerő). Néhány elegáns kézmozdulat után már süvít is ellenfeled felé egy villámsújtás. 42 életpontot sebeztél. A lidérced támad! (3 támadással 40 sebzést okozott.) Ellenfeled feléd csápol, de csak apró sebet ejt a bal bokádon. (1 támadástól 74 életpontot vesztesz.) Karmával néhányszor a zztrissh veterán megcsapja a fejedet. (2 támadástól 117 életpontot vesztesz.) Ennyi! A másik kigúvadt szemmel borul a földre. Meghalt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 13251 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-20 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Egy Strisshát veszel észre magad előtt. {egyik sebzési módja: 2x 8d12+65.} A ellenséges teremtmény a földbe akar döngölni. Nem hagyod magad.

Ki tudja, mire készül a másik - jobb az óvatosság! A biztonság kedvéért felraksz egy lidércidézés varázst. Megjelenik egy lidérc! Gyógyulsz (+2 életpont). Üdvözlésképpen egy puha ütés varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. A szilánk működik (+2 életpont). Ellenfeled mormol, majd ujjaiból kirepül egy méregfelhő III varázslat. 111 életpontot vesztettél. Iszonyú rosszullét fog el (-15 támadás). Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 6 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja a Strissha bal lábát. (6 támadással 329 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod az ősi kardot. Megmarkolva az ősi kardot ellenfeledre támadsz. Ősi karddal irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod a Strissha bal oldalát. (8 támadással 975 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+196 életerő). {KCC:} Nitmák pengével végigvagdosod a Strissha éles csáprágóját. (6 támadással 419 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+84 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 39 sebzést okozott.) Ellenfeled feléd csápol, de csak apró sebet ejt a jobb bokádon. (1 támadástól 116 életpontot vesztesz.) A szörny több karmával is a lábadra csap. (2 támadástól 103 életpontot vesztesz.) Ősi karddal végigvagdosod a Strissha bal vállát. (5 támadással 609 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+122 életerő). {GYD:} Nitmák pengével kicsit megvágod a Strissha testét. (1 támadással 68 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+14 életerő). A lidérced támad! (3 támadással 42 sebzést okozott.) A Strissha megkarcolja csáprágójával a karodat. (1 támadástól 77 életpontot vesztesz.) Rossz előérzeted támad - lehet, hogy a csípés mérgező volt, bár most még nem érzel semmit. Karmával néhányszor a Strissha megcsapja a fejedet. (2 támadástól 79 életpontot vesztesz.) A Strissha most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 16127 tapasztalati pontot, és 1 fejlesztési pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-20 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). (Varázsolsz:) Gyorsan semlegesíted a mérget. Énekbe kezdesz a mágia különös nyelvén. A mágia tűzként árad szét tagjaidban. Elmondtad a méregsemlegesítés varázslatot! A varázslat az agyadban lapul, használatra készen. [-10 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 kyorgölő pengét (ld. enc.). Kutakodsz kicsit az asztalokon lévő kacatok között, de semmi olyasmit nem találsz, amit használni tudnál. Az egyik sarokban különös fényben ragyogó tárgyra leszel figyelmes, közelebb érve döbbensz rá, hogy ez egy koporsó. Óvatosan nyitod fel a fedelet: egy idős férfi csinos ruhákba öltöztetett holttestét találod. Krossan, ébredsz rá. Mondasz érte egy imát, majd feltápászkodsz. Úgy döntesz, ha már így alakult, legalább a hírt elviszed a totemoszlop sámánurának. Az egyik sarokban találsz egy nagy, díszes ládát. Sajnos zárva van. Rövid próbálkozás után kiderül, hogy a birtokodban levő halgar kulcs nyitja a ládát. A kulcs sajnos tönkrement. A láda kinyitása közben egy parányi tű szúrt meg. (-1 életerő.) Megnézed, hogy mi a zsákmány: 1 Krossan párnája (ld. enc.), 200 arany és 5 a fiatalság itala. Gyorsan kiüríted a ládát. Tested lassan sorvadozik (-3 életerő). [48 pontot használtál fel, van még 296.]

lm 16 16 16 mozogsz 16 16 16
Egyhelyben toporogsz. Egyhelyben toporogsz. Egyhelyben toporogsz. [0 pontot használtál fel, van még 296.]

vv 109 elmormolod a 109. varázslatot
Beizzik a turbómágia. Elhagyva a sötét labirintust, kiteleportálsz a felszínre. [-25 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 294.]

v 198 228 111 elmormolod a 198. varázslatot
Koncentrálsz, majd hozzálátsz a mágia megidézésének. Az utolsó szavakra megtelsz energiával. Elmondtad a tiltott teleport varázslatot! Vuuush, elteleportálsz!

A TELEPORTÁLÁS PILLANATA ELŐTTI TÉRKÉPED

(233,100) purifikátor császár (#393)
(233,101) tükörtorony (#885), 22. jellempróba, algaleioda (#474), tleikan ölőművész (#535), kreiton átokmester (#537),
harcos hárpia (#485)
(233,102) elmeszonda (#487), 44. jellempróba
(233,103) márványtorony (#175), kék rothasztó (#421), tüskés totemblarg (#482)
(234,99) ében tigris (#488)
(235,98) 37. jellempróba, harcos hárpia (#485)
(236,97) fekélyes hernyó (#489)
(237,95) raaba-fa (#935, belőle készíthető: #936), bo'adhun lidérc (#467), harcos hárpia (#485)
(237,96) Tharr oltár, érclelőhely, csupaszbőrű maclogh (#490)
(238,94) varkaudar remete (#465), a 108. labirintus bejárata, kék orchideacserje (#67, belőle készíthető: #68), oltár,
Chara-din monolitja (#534), zztrissh harcos (#526), zztrissh veterán (#527), Strissha (#528)

[228,111] Egyre több fényt engednek át a lombok, sűrűbb az aljnövényzet: ritka erdőben vagy. Szemedet összehúzva előrekémlelsz: igen, jól látod, találtál egy manilla-fát. Észreveszel egy szent ligetet. Valami furcsát érzel: békesség és harmónia uralja a tájat. Valami érdekesre bukkantál: azonosítasz magad előtt egy teljesen lerombolt oltárt. Oldalt pillantva, meglátsz egy szent tölgyfát. Megpillantasz egy épületet. Közelebbről látod, hogy egy barbár barlang (692. épület.). Körbevizsgálódsz. Nagyon régi (kb. 3 hetes) árnymanó nyomok vezetnek keletre. Találsz még kb. 3 hetes törpe nyomokat, amelyek északkeletre, kb. 2 hetes gnóm nyomokat, amelyek keletre, kb. 1 hetes árnymanó nyomokat, amelyek északkeletre, kb. 2 hetes gnóm nyomokat, amelyek délnyugatra, kb. 2 hetes gnóm nyomokat, amelyek északkeletre, kb. 2 hetes troll nyomokat, amelyek északkeletre vezetnek. Összefutsz egy hófehér, hosszú hajú, izzóan vörös szemű gnóm férfival. Fekete a bőre. Tagja az Igaz Barátok Rendjének. Egy a háború gyűrűjét, egy a szirén köpenyét, egy bo'adhun gyűrűt, egy cetbőr válltömést, egy dalebg.kristályvértet, egy hatalom fülbevalóját, egy hókeresztet, egy jégisten amulettet, egy lidérckoronát, egy Luthius karkötőjét, egy Ovgun nyakláncát, egy rinóbőr övet és egy tleikan kesztyűt, egy tűzúr csizmáját visel. Felszerelését egy triklem drakolder trófea, egy kreiton jótündér trófea és egy kreiton lich trófea ékesíti. Egy szövetséghez tartozik, mutatja a ruhájára festett jel: egy mosolygó angyalka rózsaszín bugyiban. Jobb kezében egy krathan szablyát, bal kezében egy kyorg tőrt tart. Lőfegyvere egy vas dobónyíl. Hátasállata egy aurapollátor! Holmiját egy Thargodan csontváz cipeli. Pár pillanatra megállsz, hogy jobban megnézd az állatot. Ez elég volt az aurapollátornak: hatalmas tuskónak nézett és levizelte a lábad. A pokolba vele! Legközelebb megpróbálod elkerülni. {egészsége: 66.} Persze nem lát téged. Sorvadsz (-3 életerő). Ráakadsz néhány elszórt tárgyra: 2 nehezék[*]. (A [*]-al jelölt tárgyakat egyáltalán nem vagy nem mind vetted fel, a GYJ parancs miatt, vagy azért, mert betelt a hátizsákod.) [-100 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [10 pontot használtál fel, van még 284.]

be 692 bemész a 692. épületbe
Végigsétálsz a boltív alatt, és mélyre hatolsz a barlang belsejébe. A hosszú és szűk folyosó egy nagyobb terembe torkollik, a közepén egy koponyákból kirakott totemoszlop áll. Besétálsz a barlang belsejében álló hatalmas csarnokba. A totemoszlop még mindig ugyanabban a mozdulatlan pozícióban áll a terem közepén. Elmondod neki, hogy mi minden történt veled az utóbbi időben. Szinte érzed a bebörtönzött lélek elégedett tekintetét, amikor büszkén megállsz az oszlop előtt. [ 16 fejlesztési pontot kaptál.] - Halott! - förmed rád a pillanatok alatt alakot öltött sámánúr, majd föl-le kezd járkálni a teremben. Eltelik fél óra, majd még egy, mire újra megszólít. - Egyetlen lehetőség maradt. Nekem kell visszanyernem teljes hatalmamat, és erőmet, és ha ebben segítesz, mindenben dúskáló szolgámmá teszlek. Először is, ki kell szabadítanom a lelkemet az oszlopból, ha nem leszek ennyire helyhez kötött, a gondolkozás is jobban fog menni. Ezt egyféleképpen lehet megvalósítani - ha varázsitalt készítek: szerezned kell két hernyópetét és négy kitintüskét. Gyors léptekkel magad mögött hagyod a barlangot. [5 pontot használtál fel, van még 279.]

a 248 2275 10 átadod a 248. tárgyat a 2275. kalandozónak (10 darabot)
Alkalmazod a tudatkinézist. Ok, sikeresen átadtál 3 pszi követ Leinád részére. [5 pontot használtál fel, van még 274.]

aa 500 313 átadod az 500. tárgyat a 313. tárgyat
Alkalmazod a tudatkinézist. Ok, sikeresen átadtál 2 manakristályt Leinád részére. Alkalmazod a tudatkinézist. Ok, sikeresen átadtál 20 gyógykenőcsöt Leinád részére. [10 pontot használtál fel, van még 264.]

szk 465 keresed a 465. szörnyet
A két forduló között kutatni fogsz, mert nagy szükséged van arra, hogy találj egy varkaudar remetét. [0 pontot használtál fel, van még 264.]


* 1. BP: kézbeveszed/felveszed az 531. tárgyat a 453. tárggyal
Leveszed a Morgan sipkáját, majd a fejedre teszed a lidérckoronát. Leveszed az őselemek köpenyét, majd felöltöd a mágusköpenyt. [0 pontot használtál fel, van még 264.]

* 2. BP: használod a 369. tárgyat
Sajnos nincs a birtokodban az a tárgy. [0 pontot használtál fel, van még 264.] Több pontod maradt, mint amennyit a következő körre át tudsz vinni. Ebből automatikusan gyógyítasz / gyakorolsz / élelmet szerzel.


tf 4 40 fejleszted a 4. tulajdonságodat 40 pontért
Átszortírozod a kajatartalékaidat, kidobva a zsíros részeket, feldúsítva a vitaminban gazdag, fehérjedús porciókat. Már nem is olyan sok gyakorlás kell ahhoz, hogy az egészséged érezhetően megnövekedjen. [Még 303 TVP-t kell elköltened.] Sorvadsz (-3 életerő). [40 pontot használtál fel, van még 224.]


tf 4 24 fejleszted a 4. tulajdonságodat 24 pontért
Alaposan átválogatod a kajakészletedet, törekedve az egészségesebb életmódra. Most már nem is olyan szörnyen sok tréning szükséges ahhoz, hogy az egészséged komolyan megnőjön. [Még 279 TVP-t kell elköltened.] A sorvasztó varázslat kifejti hatását (-2 életerő). [24 pontot használtál fel, van még 200.]
Kiszáradt torkod mohón magába fogadja a vizet, amelyet a kulacsból beletöltesz. Lassan visszatér az erő bénult tagjaidba. [KT képesség hatása:] Üzenetet kapsz a Fairlight banktól: mivel ebben a körben elfelejtettél lottót vásárolni, megtették helyetted, 1 szelvénnyel, általuk választott számokkal játszották meg neked. A 10 arany költséget a bank fizette. Vásárolsz egy lottószelvényt, amelyen a tippjeid: 26, 7, 19. A főnixtollak szaporodnak. Micsoda öröm! Etetési idő! Megeteted a szörnyeidet. 2 kaját habzsol be a pikkelyes ptog. Egy kaját töm magába a smaragd őrsárkány. Fáradtan a napi megpróbáltatásoktól, találsz egy pontot, ahol tábort verhetsz. Egyet fordulsz fektedben, és már alszol is. Némi fejlődést jelentenek az e héten szerzett tapasztalatok. (+1 max. életerő.) Elmúlt a szürkeáll. aktiv hatása. Elmúlt a mágikus ütés hatása. Elmúlt a tulajdonságpajzs hatása. Elmúlt az esszenciavédelem hatása. Elmúlt az esszenciavédelem 2 hatása. Elmúlt a vadászat hatása. Elmúlt az a munka gyümölcse hatása. Elmúlt a hadiszerencse III hatása. Elmúlt a Techiulan aurája hatása. Elmúlt a csupasz izom hatása. Elmúlt a Symulf rúnája hatása. Elmúlt a pszi-ernyő hatása. Elmúlt a kí koncentráció hatása.
Ebben a körben 200 pontod maradt, ebből a következő körre 200 pontot vihetsz át. Kapsz még 607 pontot. A következő körben tehát 807 pontot költhetsz el.

ENCYCLOPEDIA FANTASIA


OLLÓ (335. TÁRGY)
A recept a következő: végy két mandibulapengét, és döfd át és rögzítsd őket középen egy acéltűvel. A mandibulapengék tompábbik végeihez erősíts egy-egy karikába hajlított drótszőrt egy-egy csepp rákfatty váladékkal. A mandibulapengék másik végén, a két belső élt élesítsd ki még jobban egy smirglilevéllel. Ha ügyes voltál, 15 TVP árán elkészült az olló! Köztudott, hogy a kalandozók odafigyelnek arra, hajukat és szakállukat milyen stílusban hordják, és törekednek arra, hogy a kívánt hajkorona mindig ugyanúgy nézzen ki, még a hosszú évek elteltével is. Most, ennek a tárgynak a segítségével lehetőséged van változtatni a kinézeteden, melyet ha megteszel, onnantól a többiek olyannak látnak, amilyenek azt beállítottad. A kiadandó parancs a következő: H 335 <melyik szőrzeted> <milyen típusúra állítanád>. Ha a második paraméternek 1-est adsz meg, a hajtípusodat változtathatod meg. Harmadik paraméternek ekkor a következőket adhatod ki: 1: normál haj, 2: göndör, 3: rövid, 4: hosszú, 5: copfos, 6: kontyos, 7: tüsi, 8: kopasz. Ha a második paraméter 2-es, szakállad a következőkre állíthatod: 1: nincs, 2: kecske-szakáll, 3: körszakáll, 4: hosszú. Ha a második paraméternek 3-ast adsz meg, bajszodat állíthatod a következőkre: 1: nincs, 2: normál, 3: harcsa, 4: rövid. A faji és nemi korlátokat természetesen ezzel a beállítással sem hághatod át.

CSUPASZBŐRŰ MACLOGH (490. SZÖRNY)
Képzelj el egy óriásgyíkot testéhez képest kicsiny szárnyakkal, hosszú csőrrel. Ez a csupaszbőrű maclogh, mely a bo'adhun birodalom lakatlan dombjai fölött, a levegőben körözve áldozatra les. Mindenevő, de a növények édes nedűjével szemben a nyers hús zamatát részesíti előnyben, ezért ha egy maclogh vadászni indul, gondolkozás nélkül megtámad bármilyen állatot (és óvatlan kalandozót). Nyála, melyet előszeretettel csorgat az áldozatai testén ejtett sebekbe, erősen mérgező.

VARKAUDAR REMETE (465. SZÖRNY)
Senki sem tudja, hogy a varkaudar remeteként elnevezett szörnyek valójában a varkaudarok népes családjához tartoznak-e, mindenesetre a külső jegyek sok hasonlatosságot mutatnak: ragyás fejük tetején vékony, hegyes fülek és rövid, hajlott agyarak meredeznek, bőrük ráncos és egyszínű sötét, alatta vaskos izomkötegek húzódnak. Nem igazán szeretik a fegyvereket, inkább karjaik erejében bíznak. Állandóan vándorolnak, sokszor céltalanul, de legtöbbször a letűnt bo'adhun birodalom erdőiben akadhatsz össze velük. A varkaudar remeték edzett testén ütőfegyverrel a legnehezebb sebet ejteni.

ZZTRISSH HARCOS (526. SZÖRNY)
Ezek a kimondhatatlan nevű rovarlények a sötétség hírhedt harcosai. Félelmetes csáprágóik szokatlanul nagyok apró fejükhöz képest. Aránytalanságukat tovább növeli, hogy hosszú végtagjaik rövid, de éles karmokban végződnek, melyek rendeltetéséhez nem férhet kétség. Hátukat adamantitkeménységű kitinpáncél védi, mely sötét, mint az otthonukká kialakított romos építmények ezrei. Sosem merészkednek fényre, így két lehetőséged marad a velük való találkozásra: vagy az éjszaka sápatag fényénél rosszkor rossz helyen tartózkodsz, vagy az otthonukban keresed fel őket.

ZZTRISSH VETERÁN (527. SZÖRNY)
A zztrissh rovarlények egy újabb generációja. Csak a legtehetségesebbek, és ők is csak hosszú szolgálat után érhetik el azt a megtiszteltetést, hogy eggyel feljebb léphessenek a zztrisshek hierarchiájában. A zztrissh veteránok kiváló harcosok, ezenkívül ügyes vezetői a kezük alá beosztott közkatonáknak. Arra, hogy egy ilyen lényt kinézete alapján megkülönböztess a legzöldfülűbb harcosoktól, nem sok esélyed van.

BO'ADHUN CSAPÁS (266. PAP TÁMADÓ VARÁZSLAT)
A Bo'adhun sámánok mágikus hatalma legendás volt. Most, egy ősi labirintus mélyén, végre eltanulhatsz egy parányi morzsát ebből az elveszett tudásból! A Bo'adhun csapás félelmetes villámvarázslat, egyetlen nyalábba sűrített, koncentrált csapást mér az ellenfélre, amely 500 életpontot sebződik, mentődobás nincs ellene. Természetesen, a varázslat sebzése tovább módosítható varázslatokkal és tárgyakkal, de persze az elektromos pajzs véd ellene. Elmondása mindössze 60 varázspontba kerül, anyagi komponense pedig szerves energiát kíván - 3 kaját kell elmorzsolnod, amikor elmondod.

KYORGÖLŐ PENGE (875. TÁRGY)
Ez a csodálatos, kék színben ragyogó, keresztvas nélküli penge az ősi idők legendás vágófegyvere. Sok ehhez hasonló eszköz készült, mely a kyorgok mágiában való mérhetetlen jártasságát hivatott ellensúlyozni a nép ellenségei számára. A kyorgölő pengét a bal kezedbe is veheted, 3D4+4 a sebzése, használatakor +5-öt kapsz támadásodra. Ezenkívül, a kyorg terület lényeinek 8-cal több sebzést okoz. Nem adhatod át másik kalandozónak.

KROSSAN PÁRNÁJA (876. TÁRGY)
Csak egy bíborborítású párna! - gondolod, amikor megpillantod. Azonban ne feledkezz el a tényről: a tárgy egykor Krossannak, a bo'adhun remetének a tulajdona volt, aki híres volt a halandók között kivívott halhatatlanságáról. Már ez felbecsülhetetlen értéket ad a párnának. Ezenkívül azonban van még egy jó tulajdonsága: ha nálad van (nem kell hozzá KF-elni), megterheltséged 8 kg-mal csökken. A párnát nem adhatod át másik kalandozónak.



KARAKTERLAP
Bean-sidhe, egy fekete, rövid hajú, zöld szemű árnymanó nő vagy. A bőröd kreolszínű. Leah első számú avatárja vagy. Papi hited: 1030. A MAFFIA (#9124) K.T. tagjai közé tartozol. Ez a 466. fordulód.

 Erő:76 (77)  Szint:53  Merészség:10/5 Magasság:96 cm 
 IQ:74 (80)  Támadás:73  Agresszió:3 Testsúly:35 kg 
 Ügyesség:75 (76)  Védekezés:116  Menekülés:15 % Életkor:34/39 év 
 Egészség:74 (75)  Életpont:1565/2003  Jellem: gonosz (666) Tul. pont:
 Szerencse:82 (79)  Varázspont:3542/536  Pénz:12323 arany Kép. pont:
 Tudatpont:21/3   Pszi pont:452/112   Halhatatlanság:16 %   EFejl:21 
Eddig összesen 6647 szörnyet (34 ebben a körben) és 7 kalandozót öltél meg. Ebben a fordulóban 402674 TP-t kaptál. Jelenleg 42673716 TP-d van. A következő szinthez még 9326284 TP szükséges. Trófeáid: triklem drakolder, md'blatherat, kisebb jégisten. A 419. fordulódban 5372 arany került a bankszámládra. 6634 aranyat vehetsz fel a kamatokat is beleszámítva.

HARCI ISMERETEK
  víziharc: 8/10   ökölvívás: 33/73 (+1%)   szúrófegyverek: 32/52
  vágófegyverek: 55/38 (+10%)   ütőfegyverek: 1/56   lőfegyverek: 22/0
  dobófegyverek: *43/100 (+10%)        

Feltételes fegyverváltás: ököl (#28) (175%) << ősi kard (#810)
Feltételes lőfegyver használat: semmi (0 .); vas dobónyíl (#189) (1 -19.); vas dobónyíl (#189) (20 -43.); vas dobónyíl (#189) (44 -);
Óvatosság (labirintusokban): 0 KPCS: automatikusan minden kapcsolónál

EGYÉB ISMERETEK
  1. rejtőzködés: 49/3   2. nyomkövetés: 144/42 (+15%)   3. lopás: 23/42
  4. mászás: 31/11 (+8%)   5. csapdakészítés: 17/51   6. csapdaészlelés: 28/90 (+12%)
  7. gyógyítás: 29/17   8. titkosírás: 9/7   9. felderítés: 26/17 (+12%)
  10. szörnyidomítás: 15/69   11. teológia: 240/54 (+125%)   12. taumaturgia: 143/41 (+15%)
  13. szerencsejáték: 4/63 (+11%)   14. versengés: 2/78 (+45%)   15. harcművészetek: 31/7
  16. szörnyismeret: 39/41   17. pszi: *45/100   18. zárnyitás: 6/36
  19. vadászat: 6/25 (+11%)   20. vitalitás: 5/4   21. bányászat: 36/78 (+1%)
  22. úszás: 7/22        

FEJLESZTÉSI PONTOK
Felhasználatlan fejlesztési pont: 40
12. halhatatlanság: 4      

FELTÉTELES PARANCSOK
deus ex machinád 0 mezőre repítsen
totem 85% életpont alatt [ősi gyógyítás (#267)]
ásol max. 40 TVP-ért csak 352. fémet, vagy jobbat
készítesz bűvös shurikent (#562) (max. 10 darabot ), sötét italt (#284) (max. 10 darabot ), bunthar zsákot (#734) (max. 2 darabot , csak egyszer)
mászol max. 200 TVP-ért
cirkusz: céllövölde, ötpróba, küldetés, kártyabarlang, labirintus, szellemkastély (63)
maradék TVP-dből az egészség (4) tulajdonságodat TF-eled
Feltételes támadás (aktív: 13, max: 16)
szintszívó lények (#9097), halált okozó lények (#9098), őrjáratozó katona (#274), jók (#990), Folrang (#331), armageddont lövő lények (#9099), halálmadár (#351), Dl'orkhaugruk (#425), ezerszemű bestia (#288), kreiton lich (#536), Morghatal A'ton (#544), tleikan főbíra (#512), öregedést okozó lények (#9095)
Barátságosság (aktív: 4, max: 16)
9366. szövetség (#9366), elemi hidegörvény (#664), bosszantó apróság (#452), ml'othag szürcsölő (#415)

VARÁZSLATAID ÉS PSZI KÉPESSÉGEID
Varázslói varázslataid
energiatüskék (#29, 5 VP) tüskepajzs (#30, 4 VP) hhaar burka (#32, 6 VP)
izomernyesztés (#33, 6 VP) varázsvédelem (#34, 8 VP) mágiatörés (#35, 10 VP)
védelem sav ellen (#36, 12 VP) tompítás (#40, 8 VP) jégcsóva (#41, 15 VP)
fehér glóbusz (#47, 13 VP) elektromos pajzs (#51, 14 VP) mágiafeloldás (#75, 5 VP, 5 TVP)
láthatatlanság (#76, 15 VP, 5 TVP) városi teleport (#96, 50 VP, 10 TVP) varázsital főzése (#100, 30 VP)
varázsvédelem II (#108, 18 VP) felszínre ugrás (#109, 25 VP, 5 TVP) var.tárgy készítés (#153, 300 VP)
tűzgolyó (#155, 25 VP) tűzmágia (#157, 24 VP, 5 TVP) familiáris idézése (#159, 40 VP, 20 TVP)
varázskő készítés (#160, 120 VP, 10 TVP) varázsenergia (#161, 35 VP, 5 TVP) hhaar burka II (#162, 10 VP)
dimenzióugrás (#163, 55 VP, 5 TVP) városi teleport II (#181, 60 VP, 10 TVP) Symulf rúnája (#182, 12 VP, 5 TVP)
varázsszem (#184, 9 VP, 5 TVP) vízlélegzés (#185, 15 VP, 5 TVP) háló (#186, 24 VP)
állatvédelem (#192, 25 VP, 5 TVP) tiltott teleport (#198, 100 VP, 10 TVP) a munka gyümölcse (#224, 10 VP)
jégoszlop (#231, 24 VP) Asylux csapdája (#233, 20 VP) elnyelés (#236, 35 VP)
minta formázása (#237, 120 VP, 10 TVP) Thargodan illúzió (#242, 50 VP) időtorzítás (#243, 35 VP, 10 TVP)
éjfattyak végzete (#260, 100 VP) Techiulan aurája (#261, 200 VP, 5 TVP) tl'urlang formázás (#262, 500 VP)
Papi varázslataid
vámpirizáció (#1, 8 VP, 5 TVP) auralátás (#4, 8 VP, 5 TVP) áldomás (#6, 5 VP, 5 TVP)
alkímia (#7, 7 VP, 3 TVP) gondolatolvasás (#8, 9 VP, 1 TVP) varázsfesték (#9, 4 VP, 5 TVP)
életszívás (#10, 5 VP, 5 TVP) esőidézés (#11, 8 VP, 5 TVP) erőpajzs I (#12, 6 VP, 5 TVP)
méregsemlegesítés (#14, 10 VP, 5 TVP) beszéd a holtakkal (#17, 10 VP, 5 TVP) vak őrület (#18, 3 VP, 5 TVP)
unkreáció (#22, 0 VP, 5 TVP) jellemrejtés (#23, 10 VP, 5 TVP) hadiszerencse II (#24, 6 VP, 5 TVP)
tulajdonságpajzs (#26, 16 VP, 5 TVP) harmadik szem (#27, 12 VP, 5 TVP) csupasz izom (#28, 10 VP, 5 TVP)
méregfelhő (#37, 12 VP) éhínség (#39, 7 VP) sötét halál (#45, 18 VP)
vérbeli borzongás (#46, 9 VP) óriáserő (#53, 24 VP, 5 TVP) kristálygömb (#54, 20 VP, 5 TVP)
Sötét Ceremónia (#55, 50 VP, 10 TVP) a lélek védelme (#57, 32 VP) hadiszerencse III (#59, 15 VP, 5 TVP)
puha ütés (#60, 18 VP) erőpajzs II (#63, 24 VP, 5 TVP) oltár eltörlése (#79, 60 VP, 10 TVP)
életszívás II (#80, 12 VP, 5 TVP) szörnyészlelés I (#82, 8 VP, 5 TVP) szopókőpusztítás (#88, 21 VP, 5 TVP)
fürgülés (#92, 22 VP) halotthívás (#93, 34 VP, 5 TVP) rúnapukkasztás (#94, 0 VP)
DEM kreálása (#95, 50 VP, 10 TVP) sorvasztás (#102, 20 VP) energiapajzs (#103, 20 VP)
pusztító végzet (#106, 30 VP) halálvarázslat (#124, 50 VP) szopógödör kreálás (#125, 60 VP, 10 TVP)
halálkapu (#126, 50 VP, 5 TVP) erőpajzs III (#127, 30 VP, 5 TVP) életszívás III (#128, 15 VP, 5 TVP)
mágikus ütés (#147, 18 VP) esszenciavédelem (#165, 15 VP, 5 TVP) oltár teremtése (#167, 50 VP, 10 TVP)
infralátás (#171, 8 VP) szopókőirtás (#174, 10 VP, 5 TVP) túlvilág lehelete (#177, 22 VP, 5 TVP)
tárgyvédelem (#178, 14 VP, 5 TVP) gyorsvarázslás (#179, 0 VP) kényszerport (#183, 8 VP)
esszenciavédelem 2 (#188, 15 VP, 5 TVP) méregfelhő II (#193, 18 VP) megfejtés (#199, 28 VP, 5 TVP)
Pörhemór köre (#205, 30 VP, 5 TVP) kisebb kívánság (#208, 300 VP, 30 TVP) vadászat (#209, 40 VP, 5 TVP)
pestisaura (#210, 40 VP, 5 TVP) menekülés (#212, 12 VP) áldomás III (#217, 15 VP, 5 TVP)
armageddon (#218, 100 VP) lidércidézés (#219, 30 VP) csapdaészlelés (#222, 12 VP, 5 TVP)
a mágia megértése (#226, 0 VP) meditáció (#250, 0 VP) avatár idézése (#253, 300 VP, 20 TVP)
enyészet (#256, 21 VP, 5 TVP) Bo'adhun csapás (#266, 60 VP) ősi gyógyítás (#267, 30 VP, 5 TVP)
bo'adhun gyógyítás (#272, 0 VP) kyorg tudás (#273, 0 VP)  
Pszi képességeid
pszi-ernyő (#64, 6 PP, 5 TVP) auratranszformáció (#65, 10 PP, 10 TVP) pszi-regeneráció (#66, 12 PP, 5 TVP)
felejtés (#68, 5 PP, 5 TVP) kí koncentráció (#69, 14 PP, 5 TVP) agyletapogatás (#70, 20 PP, 2 TVP)
szürkeáll. aktiv (#71, 12 PP, 5 TVP) mentális pajzs (#72, 9 PP, 5 TVP) pszi fejlesztés (#73, 20 PP, 20 TVP)
molekulaátrendezés (#74, 20 PP, 5 TVP) agykorbács (#97, 18 PP) pszi-acéltorony (#98, 14 PP)
tudatkutatás (#99, 20 PP, 10 TVP) térképelemzés (#104, 50 PP, 30 TVP) kontinuum-tágítás (#105, 60 PP, 10 TVP)
tudatrombolás (#111, 25 PP) pszi-gyűjtés (#112, 300 PP, 30 TVP) pszi-ernyő II (#113, 10 PP, 3 TVP)
agybénítás (#114, 24 PP) pszi-konverzió (#115, 50 PP, 20 TVP) az elme fölénye (#116, 16 PP, 5 TVP)
szuperpszi kif. (#117, 400 PP, 60 TVP) teljes őrület (#118, 50 PP) térképelemzés II (#119, 80 PP, 40 TVP)
nagyobb agypajzs (#120, 23 PP, 5 TVP) direkt kontaktus I (#121, 35 PP) direkt kontakt. II (#122, 45 PP)
az elme hatalma (#123, 32 PP, 5 TVP) a möszék kiirtása (#189, 8 PP, 5 TVP) igazlátás (#190, 3 PP)
ragály (#191, 10 PP, 5 TVP) gyors pihenés (#194, 0 PP) pszi-konverzió II (#195, 20 PP, 15 TVP)
Butaság ára beállítás: teológia: +12 vp 9 költség alatt; taumaturgia: +14 vp 7 költség alatt;
A varázslatok tanulására elkölthető: 190 kör eleji VP regeneráció.

JELENLEG RAJTAD LEVŐ AKTÍV VARÁZSLATOK ÉS PSZI HATÁSOK
állatvédelem (#192) áldomás III (#217) becsületjel (#158) Pörhemór köre (#205) (106,5,3)
vámpirizáció (#1) tűzmágia (#157) óriáserő (#53) varázsenergia (#161)
láthatatlanság (#76) sorvasztás (#102) méregsemlegesítés (#14)  

TÁMADÓ ÉS VÉDEKEZŐ VARÁZSLATOK LISTÁJA
Feltételes varázslat-használat
30. és magasabb szintűek ellen
Támadó varázslatok (aktív: 2, max: 10)
éjfattyak végzete (#260), puha ütés (#60)
Védekező varázslatok (aktív: 4, max: 10)
lidércidézés (#219), tompítás (#40), fehér glóbusz (#47), elektromos pajzs (#51)
Feltételes támadó varázslatok (aktív: 39, max: 39 - védekező varázslatokkal együtt)
háló (#186) >> magnetikus praglonc (#200)   háló (#186) >> albinó küklopsz (#338)
pusztító végzet (#106) >> drótszőrű mópat (#426)   puha ütés (#60) >> férfiak (#998)
puha ütés (#60) >> nők (#999)   agybénítás (#114) >> jégdémon (#652)
armageddon (#218) >> kristályförgeteg (#658)   tűzgolyó (#155) >> ősöreg hósárkány (#663)
armageddon (#218) >> lidérctűz (#457)   armageddon (#218) >> greén örvény (#443)
háló (#186) >> sötét ülnök (#508)   háló (#186) >> tleikan főbíra (#512)
pusztító végzet (#106) >> krathan csontváz (#432)   pusztító végzet (#106) >> shokara bogár (#436)
izomernyesztés (#33) >> kreiton idéző (#510)   pusztító végzet (#106) >> pengekarú nitmák (#450)
pusztító végzet (#106) >> sziklaelementál (#437)   agybénítás (#114) >> homogén artikula (#434)
háló (#186) >> elmeszonda (#487)   Asylux csapdája (#233) >> leviathán lárva (#476)
Asylux csapdája (#233) >> fekélyes hernyó (#489)   pusztító végzet (#106) >> ében tigris (#488)
pusztító végzet (#106) >> bo'adhun éjhozó (#468)        
Feltételes védekező varázslatok (aktív: 39, max: 39 - támadó varázslatokkal együtt)
fürgülés (#92) >> Dl'orkhaugruk (#425)   varázsvédelem II (#108) >> kreiton jótündér (#538)
elnyelés (#236) >> pengekarú nitmák (#450)   fürgülés (#92) >> kisebb jégisten (#662)
fürgülés (#92) >> ősöreg hósárkány (#663)   fehér glóbusz (#47) >> hósárkány (#659)
varázsvédelem II (#108) >> smaragd sárkány (#326)   védelem sav ellen (#36) >> ében hadúr (#294)
elektromos pajzs (#51) >> zafír drakón (#320)   fehér glóbusz (#47) >> márvány drakón (#322)
fehér glóbusz (#47) >> Notermanthi báró (#323)   tompítás (#40) >> őrült varázsló (#255)
energiapajzs (#103) >> Thargodan mágus (#318)   energiapajzs (#103) >> Raia angyala (#333)
elektromos pajzs (#51) >> zafír sárkány (#329)   védelem sav ellen (#36) >> ében sárkány (#327)

ELFOGOTT SZÖRNYEID
smaragd őrsárkány (#344) státusz: OK
pikkelyes ptog (#470) (hátas: 10 lépés/kör; 6 TVP/lépés; +6 védettség;) státusz: OK

ISTENI KÜLDETÉSEID
1.) A hegyi yetik élettartama hihetetlenül hosszú. Rövidítsd hát meg, ne maradjanak túl sokáig távol birodalmamtól. Végezz tízzel! (számláló: 7)
2.) Az ősi idők relikviáit gyűjtöm, különösen a ritkaságokat kedvelem. Hozz számomra 3 barna immunitáskövet!
3.) Az élőholtak csakis engem szolgálhatnak. Semmisíts meg tíz bo'adhun lidércet, majd én vendégül látom őket! (számláló: 4)

NÁLAD LÉVŐ TÁRGYAK (*-gal jelöltek bekészítve)
Páncélok és pajzsok
1   angyalok kesztyűje (#609) 1   dalebg.kristályvért (#564) 1 * drag'kór lábvédő (#870)
1 * drag'kór vért (#872) 1   láthatatlan köpeny (#441) 1 * lidérckorona (#531)
1 * mágusköpeny (#453) 1   Morgan sipkája (#466) 1   óriások öve (#613)
1   őselemek köpenye (#560) 1   ősi csizma (#804) 1   ősi sisak (#807)
1 * ősi vállvédő (#805) 2   rézpáncél (#71) 1   rézsisak (#72)
1 * rinóbőr öv (#685) 1 * tleikan kesztyű (#893) 1 * törpe bakancs (#475)
$1   ünnepi övsál ($874)        
Fegyverek és lövedékek
2   agyartőr (#420) 10   bogyógránát (#430) 1   kőkalapács (#13)
1   kőkés (#6) 1 * krathan pallos (#855) 1   kyorgölő kés (#868)
1   kyorgölő penge (#875) 1 * nitmák penge (#837) 36   nyílvessző (#108)
1   ősi kard (#810) 5   szögletes kő (#17) 40 * vas dobónyíl (#189)
Ékszerek és egyéb csecsebecsék
3   a vortex amulettje (#607) 4   adamantit érme (#762) 26 * angyalok gyűrűje (#529)
1   bo'adhun aranygömb (#757) 1 * drag'kór fülkarika (#871) 10   ezüst nyaklánc (#117)
1 * gólemgyűrű (#866) 1   gyémánt fétisrúd (#758) 1 * jégisten amulett (#1087)
1 * jegygyűrű (#736) 1   káosztiara (#765) 3   kreiton fókusz (#853)
2 * Luthius karkötője (#527) 1   malachit füzér (#755) 1   mászó-karperec (#392)
1   natharion gömb (#865) 1 * natharion talizmán (#867) 4   obszidián kereszt (#756)
1 * óriás fülbevaló (#614) 1 * örökkéval.smaragdja (#1115) 1 * ősi nyaklánc (#806)
1 * ősmágus fülbevalója (#608) 1   rd'alv amulett (#796) 1   ro'galhal lánc (#763)
1   Rughar gyűrűje (#518) 1 * smaragd karkötő (#707) $1   smaragd orrkarika ($730)
1   Urgod fétise (#561)        
Eszközök, használati tárgyak, készletek
6   a fiatalság itala (#473) 15   áldott kő (#642) 1   aranytermő ládikó (#504)
1   aranytű (#272) 1   árnyékkulcs (#566) 1   ásó (#34)
1   bunthar zsák (#734) 1   daleb.kristálykulcs (#980) 10   deus ex machina (#1)
1   drag'kór var.könyv (#869) 1   Ezüstmágus kürt (#697) 1   gh'raiton fókusz (#795)
1   jen tekercs (#783) 22   kaja (#2) 1   kinemfogyó tegez (#368)
2   kis aranykulcs (#240) 1   Krossan párnája (#876) 1   kulcskarika (#648)
3   márványkulcs (#245) 1   ml'othag abroncs (#797) 1   Morgan szilánkja (#508)
1   nagy aranykulcs (#246) 1   raaba-főzet (#937) 1   roxati zárfaló (#314)
1   szeksztáns (#32) 1   távcső (#42) 9   tl'urlang fiola (#788)
27   varázskő (#305)        
Löttyök és porok, tartóstul
20   aranyló ugarhéj (#100) [bennük 136 csepp tinta (#101), fér még: 64]
3   Fekete Kehely (#283) [bennük 5 korty sötét ital (#284), fér még: 10]
9   fűszertartó (#210) [üres, kapacitás: 45]
6   kavadu iszák (#25) [üres, kapacitás: 60]
25   sullár hólyag (#168) [bennük 489 csepp spiritusz (#170), fér még: 11]
6   szent kehely (#257) [bennük 60 csepp isteni könnycsepp (#260), fér még: 0]
20   toxyl üvegcse (#592) [bennük 18 csepp toxyl (#591), fér még: 182]
8   uzbány csőr (#169) [üres, kapacitás: 96]
17   vizestömlő (#3) [bennük 338 korty víz (#27), fér még: 2]
13   zöld üveg (#82) [bennük 51 csepp ragasztó (#83), fér még: 209]
Egyéb bigyók és gyanús csúnyaságok
1   artikula bélhólyag (#927) 3   bahrot bőr (#938) 2   borkonyó bibe (#312)
8   dlathog kőzet (#829) 1   Eldereth szilánk (#512) 4   ezüstdarab (#326)
3   fémrúd (#104) 1   fokhagyma (#403) 6   főnixtoll (#563)
17   gh'raiton származék (#789) 24   gyöngymangó (#135) 1   hósárkány szív (#1082)
43   jégkristály (#593) 8   kaktuszbogyó (#429) 27   karbin plazma (#199)
23   kék orchidea (#68) 7   kitintüske (#879) 2   kr'uagon esszencia (#800)
17   kr'uagon származék (#791) 2   kreommat szirom (#925) 2   lélekesszencia (#619)
22   lótuszvirág (#447) 175   madártoll (#112) 1   mihlanil (#539)
3   mithril (#352) 38   pirkit (#153) 71   púderkő (#119)
24   purifikátor háj (#269) 18   quwarg tojás (#360) 3   rd'alv esszencia (#799)
1   rd'alv származék (#790) 8   rókafarok (#124) 20   sallank karom (#128)
30   Thargodan esszencia (#328) 1   vg'axtol esszencia (#802) 32   vg'axtol származék (#793)
$5   vörös zselé ($862) 5   vörös zyel (#606) 3   xirnox szív (#213)

Összsúly: 156.44 kgMegterheltség: 90%
GYJ: Legalább 1 arany értékű tárgyakra, ha megterheltséged 300% alatt van.
Még 32 fajta tárgynak van hely a listádon (max. 175 fajta tárgyad lehet egyszerre)

TÁRGYAID A BANK SZÉFJÉBEN
1   adamantit pajzs (#630) 3   bunthar bőr (#733) 43   fokhagyma (#403)
48   galachmit (#310) 164   isteni könnycsepp (#260) 550   kaja (#2)
71   kaktuszbogyó (#429) 205   karbin plazma (#199) $10   törpe őskő ($633)
108   trikornis szarv (#198) 1   Tudás Könyve (#567) 190   vas dobónyíl (#189)

A FORDULÓ ELEJÉN MÉG MEGVOLT...
12 gyógykenőcs (#313) 5 kaja (#2) 1 kaktuszbogyó (#429)
2 manakristály (#500) 1 nyílvessző (#108) 3 pszi kő (#248)
1 quwarg tojás (#360) 1 ragasztó (#83) 1 rókafarok (#124)
1 sáfránypor (#211) 1 sallank karom (#128) 1 sötét ital (#284)
1 tinta (#101) 1 xirnox szív (#213) 1 pókkarmok (#886)

EBBEN A FORDULÓBAN KERÜLT HOZZÁD...
42 arany (#50) 6 a fiatalság itala (#473) 1 adamantit érme (#762)
2 főnixtoll (#563) 27 karbin plazma (#199) 1 kitintüske (#879)
1 Krossan párnája (#876) 1 kyorgölő penge (#875) 75 madártoll (#112)
1 márványkulcs (#245) 2 purifikátor háj (#269) 2 varázskő (#305)
26 vas dobónyíl (#189) 292 víz (#27)    



E körben tett lépéseid térképe

(228,111) barbár barlang (#692), manilla-fa (#91, belőle készíthető: #92), szent liget (#439), 255. jellempróba, oltár, szent
tölgyfa (#393)

VÁLTOZÁSOK A TÚLÉLŐK FÖLDJÉN A LEGUTÓBBI FORDULÓD ÓTA...

* A vágófegyverrel kinyerhető komponensek csatabárddal való kinyerése eddig hibásan fejlesztették a vágó-, ill. ütőfegyver szakértelmet. Ezt kijavítottuk.
* Az olló nevű tárgy új funkciót kapott. Ha hajtípusod, szakállad, vagy bajszod kinézetén változtatni szeretnél, az olló használatával ezt elérheted. A részletekért olvasd el az olló újra kiküldött enciklopédiáját.
* A cirkusz szellemkastélyában élő és mindennapjait a kalandozók ijesztgetésével töltő ryukuevő szörnyeteg étrendjét kibővítettük pár tárggyal. Például most már nem finnyáskodik a ryuku kalapács láttán sem.


© Beholder Kft., 1992-2003


A PROBLÉMÁKRÓL, AMIK FELMERÜLHETNEK:

Ha a játékkal bármilyen gondod van, a következő címre írj: tf@beholder.hu!
Ha az e-mailes UL ill. forduló küldéssel van gondod, ide írj: beholder@beholder.hu!
Minden e-mailben kért fordulót automatikusan feltöltünk a Beholder Kft. szerverén található fordulóarchívumba. Ha egy fordulót nem kaptál meg, elvesztetted, stb., akkor onnan azt bármikor letöltheted. Az arcívum címe: www.beholder.hu/l1.htm.
A térkép megtekintéséhez szükséges class és képek letölthetőek a Beholder Kft home page-éről. A titkosirások megtekintéséhez szükséges képeket szintén külön kell letöltened oldalunkról. Ha nincs webes hozzáférésed, akkor jelezd (beholder@beholder.hu) és elküldjük e-mailben.

Aki észrevesz egy hibát, és szeretné, ha azt javítanánk, az a problémát leíró levelében a következőkre legyen szíves fokozottan ügyelni:
1) Az e-mail fejlécében feltétlenül tüntesd fel azt, hogy a TÚLÉLŐK FÖLDJE játunkról van szó!
2) A levelet azzal kezdd, hogy megírod a karakterszámodat, fordulószámodat és a számlaszámodat.
3) Írd le - minél tömörebben - a jelenséget, a hibát. Ezt tedd meg minden alkalommal, mikor erről levelezünk, utalva az addig megbeszéltekre. Ha nem tudod kitalálni, hogy az adott probléma kezeléséhez milyen adatokra van szükség, inkább többfélét adj meg, mint hogy pont a szükséges hiányozzon!
4) Ne lépj addig, amíg nem kapsz tőlünk visszajelzést! Aki mégis lép, az a továbbiakban önként lemond mindenfajta javításról, és elfogadja a hiba miatt módosult képességek korábbi forduló alapján történő visszaírását. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ha úgy gondoljuk, a hibát ne javítanánk.

AZ ELKÜLDÖTT UL JAVÍTÁSA:

A már elküldött UL javítására korlátozott lehetőség van.
Ha elrontottad az UL-t, akkor minél hamarabb küldd el mégegyszer. Ügyelj rá, hogy a forulószáma feltétlenül ugyanaz legyen, mint az eredeti UL-é volt. Az UL-ek letöltése után a konvertáló program a később érkezett UL-t javításként értékeli, és ezt fogja betáplálni az eredetileg küldött UL helyett. (Figyelem: ilyenkor az eredetileg küldött UL-re is UL OK jelzést fogsz kapni!) Szükség esetén több javítást is küldhetsz, az utolsó UL-ből lesz a forduló. Ha egy e-mailben több UL-t is küldtél, akkor a javítás során elég csak a hibás UL-t elküldened, az UL-ek abban a sorrendben lesznek betáplálva, ahogy az eredeti e-mailben voltak. (Természetesen figyelembe véve a fentebb leírt korlátozásokat.)
Figyelem! Ez a javítás csak akkor működik, ha a hibás UL még nem került letöltésre!! Ha már letöltöttük, akkor a javító UL hibás forulószám jelzéssel visszamegy.
Abban a speciális esetben ha pl. nincs zsetonod, vagy még nem léphetsz, a később (esetleg másnap, harmadnap) küldött UL-re is UL OK üzenetet fogsz kapni (itt most nem részletezett technikai okokból), de ilyenkor is az először küldött UL kerül táplálásra! Tehát egy már elküldött UL-t a letöltése után akkor sem lehet javítani, ha az valamilyen okból még nem lett betáplálva!
Az UL-ek letöltése reggel 9-10 között délután 2-4 között történik általában. (Esetenként ettől eltérő időpont is előfordulhat.)

EGYEBEK:

- Ha megváltozott az e-mail címed akkor azt feltétlenül jelezd nekünk a beholder@beholder.hu címen. (A számlaszámodat is írd meg!). Amikor az új címet beírtuk, akkor kapsz egy visszajelzést. CSAK ezután küldj új UL-t!
- Megadhathatod az ún. állandó netkódodat, és így nem kell minden UL-en feltüntetni a netes kérést. A netkód a számlán lévő összes karakterre vonatkozik. Az állandó netkód megadásához a számlaszámodra és magára a kódra (u, b, u+, b+) van szükség. További részletek a Beholder Home Page-en.
- Az Alanori Krónika megrendelése: A dolgod mindössze annyi, hogy a beholder@beholder.hu címre irsz egy e-mailt, amiben megrendeled az újságot, és természetesen megírod mellé a számlaszámodat is. Az újsággal együtt automatikusan elküldjük a számlán lévő összes karakter üzeneteit is! Az AK ára így 20 zseton. (Ez tartalmazza a postázás költségeit is.) Ha később le akarod mondani a megrendelést, feltétlenül jelezd, hogy nem a hagyományos, hanem a netes előfizetésről van szó (azaz a Krónikát nem a fordulóddal, hanem külön kaptad)!
- Ha a fordulód fejlécében szerepel az Üzeneted jött felirat, akkor mentális üzenete érkezett a karakterednek. Az üzenetet a karaktered legközelebbi hagyományos fordulójával, vagy amennyiben előfizető vagy, az Alanori Krónikával együtt postázzuk. (Addig azonban minden e-mailes fordulódban meg fog jelenni az üzenet.) Lehetőséged van azt kérni, hogy az üzeneteket külön postázzuk számodra, ez azonban 5 zsetonba kerül. Azt is kérheted, hogy az üzeneteidet egy másik karaktered hagyományos fordulójával postázzuk. (Ezt természetesen nem kerül zsetonba.)
- 2003 elején megváltozott a netes fordulók kinézete. Az egyik legszembetűnőbb változás, hogy minden karakternek más színekben pompázik a fordulója, attól függően, hogy melyik isten híve. Ha esetleg neked jobban tetszett a fekete-fehér forduló, letölthetsz egy profile.zip file-t a honlapunkról, amit a fordulóid könyvtárába kicsomagolva, máris a megszokott fekete-fehérré változik minden, az adott könyvtárban levő fordulód. A fordulókinézetváltozással járó másik újdonság, hogy sok szörny ill. tárgy encyclopediája mellett láthatod a képüket is, de csak akkor, ha fordulóidat online nézegeted. Sajnos, ha éppen nincs élő internet kapcsolatod, amikor a fordulódat nézed, akkor a képek nem jelennek meg.