TÚLÉLŐK FÖLDJE

Betáplálva: 2001. jan. 22. 9h:52'
EZ A 326. JÁTÉKHETED, 325. FORDULÓD
327. játékheted kezdete: jan. 24.
A következő fordulódat azonnal
betápláljuk, amint megkapjuk.
KALANDOZÓ: #1343
SZÁMLA : XXXX
ZSETONOK : 1845

THORD A PUSZTÍTÓ KALANDJAI


4 nap telt el azóta, hogy letáboroztál. Ez az idő nem múlt el esemény nélkül: A táborozás 1. napján összefutsz (F)red Eric-kel. Tharr korlátlan hatalmú főpapja. Egy két kard szimbólumot, egy zafír erőövet, egy Rhatt páncélját, egy lánckesztyűt, egy őselemek köpenyét, egy smaragd védőgyűrűt, egy arany papi karkötőt, egy angyalok gyűrűjét, egy Morgan sipkáját, egy zafír fülbevalót, egy Tharr Keresztjét, egy obszidián karkötőt és egy törpe bakancsot visel. Felszerelését egy triklem drakolder trófea, egy kisebb quwarg isten trófea és egy élőholt ősmágus trófea ékesíti. Egy szövetséghez tartozik, mutatja a ruhájára festett jel: hatalmas hegyek ormai mögött lenyugvó Nap. Jobb kezében egy tyrex bunkót, bal kezében egy harci kalapácsot tart. Lőfegyvere egy ubuk dobónyíl. Nem kell gyalog mászkálnia: pacija egy szelíd kőtipró. Tárgyainak egy részét egy sivatagi doareg viszi. Érzékeled auráját: semleges jellemű az alávaló. Üdvözlitek egymást, mint két régi jóbarát. Rövid trécselés után folytatod utadat. Az 1. napon találkozol Tak-Oun-Cheppel. Egy lánckesztyűt, egy umbatari karkötőt, egy varkaudar csizmát, egy optiri agysisakot, egy obszidián karkötőt, egy smaragd védőgyűrűt, egy zafír erőövet és egy arany pikkelyvértet visel. Bézs-Korona érdemrendet visel. Felszerelését egy dombi óriásyeti trófea, egy pszi elementál lord trófea és egy ongóliant trófea ékesíti. Valamilyen szövetség tagja, jelvénye: bézs alapon édeskés illatú halálsikoly. Jobb kezében egy biami kvazárlándzsát, bal kezében egy csontkést tart. Lőfegyvere egy fúvócső. Elég egy mentális pillantás aurájára: gonosz, mint Te. Egymásra mosolyogtok, híreket cseréltek. A mentális kapcsolat megerősítése után elbúcsúztok egymástól. A 4. napon találkozol Askelson az Örzővel. Sheran főpapja. Egy virág szimbólumot, egy arany papi karkötőt, egy zangrozi csizmát, egy umbatari karkötőt, egy zafír fülbevalót, egy zafír erőövet, egy mágusköpenyt, egy Morgan sipkáját, egy Urgod kesztyűjét, egy Rhatt páncélját, egy smaragd védőgyűrűt és egy szerencsetalizmánt visel. Fegyverzetét egy quwarg anyakirálynő trófea, egy kisebb quwarg isten trófea és egy élőholt ősmágus trófea teszi egyedivé. Jelet látsz a ruhájára festve: MOSOLYGÓ RETTENET RÓZSASZÍN BUGYIBAN. Bal kezében egy agyartőrt tart. Lőfegyvere egy bűvös shuriken. Elég egy mentális pillantás aurájára: semleges jellemű az alávaló. Egy meleg kézfogás, rövid hírcsere, aztán újból elváltok. A 4. napon összefutsz egy fekete hajú, barna szemű alakváltó férfival. Fekete a bőre. Tharr nagyhatalmú főpapja. Tagja az Igaz Barátok Rendjének. Egy obszidián karkötőt, egy két kard szimbólumot, egy Tharr Keresztjét, egy arany papi karkötőt, egy zangrozi csizmát, egy smaragd védőgyűrűt, egy kvazár kesztyűt, egy zafír erőövet, egy mithril láncinget, egy Rughar gyűrűjét és egy Morgan sipkáját visel. Ruházatát egy trikornis herceg trófea, egy Notermanthi trófea és egy taalru trófea ékesíti. Jelet látsz a ruhájára festve: egy tornádó örvénylő tölcsére. Jobb kezében egy vashegyű lándzsát, bal kezében egy agyartőrt tart. Málhásállata egy bazaltelementál. Elég egy mentális pillantás aurájára: színtelen, jelezve a pártatlan semlegest. Összeismerkedtek. Az ő neve Armidon Eldonal. Kölcsönösen engedélyezitek egymás számára a további mentális kapcsolatot. Meleg kézfogás után elbúcsúztok. A 4. napon összeakadsz Galarin Thorfellel. Egy zangrozi csizmát, egy Rughar gyűrűjét, egy mágusköpenyt, egy Urgod kesztyűjét, egy dalebg.kristályvértet, egy smaragd védőgyűrűt, egy Morgan sipkáját, egy hadilobogót, egy szerencsetalizmánt, egy Tharr Keresztjét, egy arany papi karkötőt, egy zafír fülbevalót és egy Luthius karkötőjét visel. Felszerelését egy triklem drakolder trófea, egy kisebb quwarg isten trófea és egy őrjáratozó katona trófea ékesíti. Egy szövetséghez tartozik, mutatja a ruhájára festett jel: egy tornádó örvénylő tölcsére. Övén 1 kalandozóskalp fityeg! Jobb kezében egy Mjölborg kalapácsát, bal kezében egy harci kalapácsot tart. Lőfegyvere egy fúvócső. Hátasállata egy tüskés gigaféreg! Holmiját egy sivatagi doareg cipeli. Érzékeled auráját: semleges jellemű a hitvány! Egy meleg kézfogás, rövid hírcsere, aztán újból elváltok. A 4. napon összeakadsz egy fekete, hosszú hajú, kék szemű, bajuszos kobudera férfival. Fekete a bőre. Sheran főpapja. Mellkasán a Jáde Sárkány tetoválását viseli. Egy tankány karmot, egy smaragd védőgyűrűt, egy virág szimbólumot, egy obszidián karkötőt, egy regeneráló gyűrűt, egy arany papi karkötőt, egy zafír erőövet és egy zangrozi csizmát visel. Fegyverzetét egy tyrannoszaurusz rex trófea, egy kultúrmasztodon trófea és egy ongóliant trófea ékesíti. Egy szövetséghez tartozik, mutatja a ruhájára festett jel: egy kolostort védelmező Jáde- sárkány. Bal kezében egy nagy vaspajzsot tart. Egy sullár a hátasa. Számodra jól felismerhető a körülötte lebegő láthatatlan aura: színtelen, jelezve semleges mivoltát a féregnek. Bemutatkoztok egymásnak. Az ő neve Fist Fighter. Kölcsönösen engedélyezitek egymás számára a további mentális kapcsolatot. Örömmel tapasztalod aurátok egymásra gyakorolt pozitív hatását (+8 varázspont). Bye-bye-t és csocsit mondtok egymásnak, aztán továbbállsz. ** Helyet csinálsz a hátizsákodban: elhajítasz 1 borostyán függőt. ** Barangolásaid során átugrott hozzád egy főnixtoll. Varázserőd regenerálódik. (+154 varázspont.) Pszi energiáid is töltődnek. (+62 pszi pont.) A poszogó möszék csámcsogva habzsolják pszi energiáidat. (-14 pszi pont.) A jóltápláltság következtében szaporodtak a kis aranyosak! (+1 poszogó mösze.) Erőt merítesz a Közös Tudatból. (+6 tudatpont.) A plusz TU-kat 25 TVP-re váltod. Sokat keresgéltél, hátha találsz egy részeg kalandozó fészket vagy búvóhelyet. Sajnos nem jártál sikerrel - talán majd legközelebb. [7 pontot használtál fel, van még 567.]
* 1. KP: elmormolod a 4. varázslatot a 23. varázslatot a 26. varázslatot
Szupersebesen mormolsz. Felkészültél az aurák kilesésére. [-8 varázspont.] [2 pontot használtál fel, van még 565.] Fürgén varázsolsz! Működni kezd a jellemtükör. [-10 varázspont.] [2 pontot használtál fel, van még 563.] Gyorsvarázsolsz! A varázslat működésbe lép, láthatatlanul védelmezve testedet. [-16 varázspont.] [2 pontot használtál fel, van még 561.]
* 2. KP: elmormolod a 137. varázslatot a 224. varázslatot a 28. varázslatot
Beizzik a turbómágia. [-18 varázspont.] [2 pontot használtál fel, van még 559.] Gyorsvarázsolsz! [-10 varázspont.] [0 pontot használtál fel, van még 559.] Hihetetlen sebességgel varázsolsz. Izmaid megnőnek, megdagadnak (+7 erő). [-10 varázspont.] [2 pontot használtál fel, van még 557.]
* 3. KP: elmormolod a 12. varázslatot a 24. varázslatot a 156. varázslatot
Fürgén varázsolsz! Az erőpajzs láthatatlanul vibrálni kezd körülötted. [-6 varázspont.] [2 pontot használtál fel, van még 555.] Fürgén varázsolsz! (+2 szerencse.) [-6 varázspont.] [2 pontot használtál fel, van még 553.] Ezt a varázslatot nem mondhatod el páncélban. [0 pontot használtál fel, van még 553.]
* 4. KP: t. energia kisütése: 145 2
Felkészülsz a kasztroplanáris transzformáció förtelmesen undorító szertartására. (-1 TU.) [10 pontot használtál fel, van még 543.]


vv 220 105 88 elmormolod a 220. varázslatot a 105. varázslatot a 88. varázslatot
Szupersebesen mormolsz. (+2 minden tulajdonságodra.) [-25 varázspont.] [2 pontot használtál fel, van még 541.] Sajnos nincs a birtokodban valamilyen komponens, ami feltétlenül szükséges lenne a pszi képesség használatához (1 xirnox szív.) [0 pontot használtál fel, van még 541.] Sajnos nincs a birtokodban valamilyen komponens, ami feltétlenül szükséges lenne a varázslat elmondásához (1 szopókő.) [0 pontot használtál fel, van még 541.]

ek 2 3705 t. energia kisütése: 2 3705
Kutatni kezdesz a másik tudat után. Tapogatódzol... Megtaláltad! Kezdetét veszi a tudatcsata. Már csillagok ugrálnak a szemed előtt, amikor végre győzeledelmeskedsz. Ellenfeled tudatát lemezteleníted. (+2 TU.) [0 pontot használtál fel, van még 541.]

ek 7 12 16 t. energia kisütése: 7 12 16
Erőt kölcsönözve a Közös Tudattól, megnöveled szakértelmedet. (+16 taumaturgia.) (-16 TU.) [0 pontot használtál fel, van még 541.]

kno 12 3 képesség-növelés 12
Hosszú időt töltesz gyakorlással. (+1 taumaturgia.) Varázsenergiád fejlődik. (+5 max. varázspont.) Hosszú időt töltesz gyakorlással. (+1 taumaturgia.) Varázsenergiád fejlődik. (+5 max. varázspont.) Hosszú időt töltesz gyakorlással. (+1 taumaturgia.) Varázsenergiád fejlődik. (+5 max. varázspont.) [0 pontot használtál fel, van még 541.]

tno 2 5 növeled a 2. tulajdonságodat
A tapasztalat meghozta gyümölcsét: Okosabbnak érzed magad. A tapasztalat meghozta gyümölcsét: Okosabbnak érzed magad. A tapasztalat meghozta gyümölcsét: Okosabbnak érzed magad. A tapasztalat meghozta gyümölcsét: Okosabbnak érzed magad. A tapasztalat meghozta gyümölcsét: Okosabbnak érzed magad. [0 pontot használtál fel, van még 541.]

h 522 használod az 522. tárgyat
Hamm, benyeled a tudás gyöngyét, majd lesed a hatást. Agyad bizseregni kezd! (+1 iq) [0 pontot használtál fel, van még 541.]

h 522 használod az 522. tárgyat
Hamm, benyeled a tudás gyöngyét, majd lesed a hatást. Micsoda mázli! (+1 szerencse) [0 pontot használtál fel, van még 541.]

hu 230 279 266 hulladék: 230 279 266
Hulladék, ezért nem gyűjtesz lánckesztyűt. Hulladék, ezért nem gyűjtesz Mágikus Koponyát. Hulladék, ezért nem gyűjtesz kvazár sisakot. [0 pontot használtál fel, van még 541.]

hu 308 166 70 hulladék: 308 166 70
Hulladék, ezért nem gyűjtesz ezüst papi karkötőt. Hulladék, ezért nem gyűjtesz ugh mérget. Hulladék, ezért nem gyűjtesz rézdarabot. [0 pontot használtál fel, van még 541.]

hu 37 63 281 hulladék: 37 63 281
Hulladék, ezért nem gyűjtesz drótszőrt. Hulladék, ezért nem gyűjtesz tigroszlán fogat. Hulladék, ezért nem gyűjtesz raptor karmot. [0 pontot használtál fel, van még 541.]

a 466 3705 1 átadod a 466. tárgyat a 3705. kalandozónak (1 darabot)
Alkalmazod a tudatkinézist. Ok, sikeresen átadtál 1 Morgan sipkáját Fekete Tetü részére. [5 pontot használtál fel, van még 536.]

at 5651 3 TU-t adsz át az 5651. kalandozónak 3
Koncentrálsz, akaratotok összekapcsolódik. 3 TU árán átcsúsztatsz 3 TU-t. [0 pontot használtál fel, van még 536.]

vi 10 viselkedésed: 10
Mostantól borzalmasan vakmerő vagy. Belekötsz mindenbe és mindenkibe, még ha Nálad kétszer nagyobb is. Csak rá ne fázz... Merészségi szinted ettől kezdve 10. [0 pontot használtál fel, van még 536.]

be 648 bemész a 648. épületbe
Belépsz a kapun. Azonnal elősiet egy délceg elf kalandozó. - Üdvözöllek, én vagyok Quilshela, e piac tulajdonosa. Rengeteg munkámba és kalandomba került, amíg sikerült egy olyan, biztonságos létesítményt építenem, amelyben mindenféle szörnyet képes vagyok tárolni. Esetleg valamilyen hátasra van szükséged? Vagy teherhordóra? Talán túl sokat zabál az élőholt ősmágusod vagy az ongóliantod, és meg akarsz tőle szabadulni? Itt mindent lehet adni-venni! - Az elf megmutatja, hogy jelenleg milyen eladó állatai vannak, és megnézi, hogy neked van-e valamilyen jó állapotban levő szörnyed. [Megjegyzés: a mennyiség paraméter az EA/VE esetén mindig 1, ezért nem is kell megadnod. A szörnyelfogásnál szokásos megkötések a vásárlásra is vonatkoznak.] A következő eladó szörnyeket látod (zárójelben a tárgy sorszáma): karmos tankány (#137) 113 ap /db, tüskés harci gromak (#156) 160 ap /db, sivatagi doareg (#240) 376 ap /db. A következő szörnyeidet hajlandó a kalandozó megvásárolni: tüskés gigaféreg 69 ap /db, Thargodan csontváz 42 ap /db áron [5 pontot használtál fel, van még 531.]

be 657 bemész a 657. épületbe
Félve lépsz be a nyitott ajtón. Plafonig érő, könyvektől roskadozó polcokkal teli előszobában állsz. Érkezésedkor egy kis gnóm siet elő, és rögtön be is mutatkozik: ő Kakkzorjiuspók, a bölcsek bölcse. Rögtön átvezet a tárgyalószobába, ahol épp tömérdek csontból, fából, bőrből és egyéb nem meghatározható anyagokból álló szerkezet áll. Kerekek, fogantyúk és egyéb szerkentyűk tömege teszi lehetetlenné, hogy akár csak sejtésed is legyen a gép rendeltetésével kapcsolatban. A gnóm elmagyarázza, hogy hogyan tud segítségedre lenni. Egyrészt, szívesen megvizsgálja a nálad levő tárgyakat, és megmondja, hogy van-e valamilyen új dolog, amit ezek alapján ki tudsz találni. [ Ehhez a TAN (tanul) parancsot kell kiadnod olyan mezőn, ahol bölcs lakik. A parancs paramétereként meg kell adnod, hogy maximum hány tippért vagy hajlandó fizetni. Egy tipp 10 aranyba kerül. Pl. TAN 2 parancsra a bölcs ad maximum két tippet. A TAN 10 pontba kerül, és nem szükséges előtte a BE kiadása.] Másrészt, meg tudja mondani egy konkrét tárggyal kapcsolatban, hogy használható-e valaminek az alkotórészeként, és ha igen, milyen egyéb komponensek szükségesek. [ Ez ugyanúgy megy, mint az általános információkérés, de meg kell adnod egy 2. paramétert is: hogy melyik tárgyról kérsz információt. A tippek száma itt azt fogja jelenteni, hogy a bölcs mond maximum annyi tárgyat, amit ebből lehet készíteni. Egy ilyen tipp ára 30 arany. Pl. TAN 2 4 hatására mesél a bölcs maximum két tárgyról, amelyet a botból lehet készíteni, és amelyet még nem ismersz.] Azt is elmondja, hogy természetesen ő sem mindentudó, és előfordulhat, hogy például valamilyen igen ritka fegyver alapanyagát nem fogja felismerni, de arról is biztosít, hogy amit ő nem tud, arról más gnóm bölcsnek sem lesz fogalma. A fáradozásáért természetesen mindenképpen fizetned kell: ha semmit sem tud segíteni, akkor is 5 arany a fizetség. Megköszönöd a segítségét és távozol. [5 pontot használtál fel, van még 526.]

m 4 mozogsz délre
[185,60] Még mindig a városban vagy. Magad fölött látsz egy viharfelhőt, benne a következő név rajzolódik ki: Wild Dread; látsz délkeletre egy viharfelhőt, benne a következő név rajzolódik ki: Alex Vampirsson; látsz északnyugatra egy viharfelhőt, benne a következő név rajzolódik ki: Sylvester az Elf. Egy kapualjban gyanús árnyat pillantasz meg. Ráismersz a lényre. Egy csapat őrjáratozó katona. Mivel esélytelen veled szemben, nyugodtan várod. Rádbámul, de nem mutatsz ellenséges szándékot. Továbbcsörtet. Egy feléd lopakodó alakot pillantasz meg a túl oldalon. Hamar rájössz, hogy a feléd közeledő szörny egy részeg kalandozó. Mivel meglepni nem sikerült, ezért gondolkodás nélkül neked ront a szörny. Persze te sem maradsz tétlen.

Ellenfeled varázstudó! Elmond magára egy láthatatlan védekező varázslatot. Üdvözlésképpen egy energiatüskék varázslatot ereszt meg irányodba ellenfeled. 25 életpontot vesztettél. Bumerángot küldesz ellenfeled felé. Elrepül 1 bumeráng. Becsapódva, megdöfi a részeg kalandozó testét. (1 támadással 16 életpontot sebezve.) Marokra fogva a tyrex bunkót ellenfeledre rohansz. Tyrex bunkóval halálos csapásokat osztva péppé vered a részeg kalandozó bal vállát. (3 támadással 176 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+36 életerő). Transzformálsz! (+17 varázspont.) Harci kalapáccsal megütöd a részeg kalandozó testét. (1 támadással 24 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+5 életerő). Transzformálsz! (+2 varázspont.) A részeg kalandozó nem hagy pihenőt: lesújt a karodra és a mellkasodra. (3 támadástól 27 életpontot vesztesz.) A részeg kalandozó összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 1 bumerángot találsz meg, amelyet még használni tudsz. Átkutatod a tetemet. Úgy tűnik, alkalmasan betápoltál. Szerzeményed: egy ezüst gyűrű [Betelt a hátizsákod, a maximális 115 féle tárgy van Nálad, így ezt a tárgyat már nem veheted fel.]. Szereztél 1 szöges bunkót. [Betelt a hátizsákod, a maximális 115 féle tárgy van Nálad, így ezt a tárgyat már nem veheted fel.] 1368 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] A következő épületeket látod: egy vegyesbolt (616. épület.) és egy fegyverbolt (619. épület.). Eladsz 48 ugh mérget 96 aranyért, 1 lánckesztyűt 15 aranyért, 12 rézdarabot 12 aranyért, 2 Mágikus Koponyát 200 aranyért, 1 tyrex csontot 30 aranyért, 2 fekete gyöngyöt 12 aranyért, 1 kvazár sisakot 70 aranyért, 1 nagy bronzkulcsot 14 aranyért, 6 pular kristályt 48 aranyért, 14 tigroszlán fogat 14 aranyért, 70 drótszőrt 70 aranyért, 2 szent jogart 30 aranyért, 2 raptor karmot 24 aranyért. [10 pontot használtál fel, van még 516.]

ve 305 1 megveszed a 305. tárgyat 1
Vásároltál 1 varázskövet. 150 aranyat fizettél. [0 pontot használtál fel, van még 516.]

be 616 bemész a 616. épületbe
Belépsz a boltba. Azonnal elősiet egy apró, ravasz tekintetű gnóm. - Üdvözöllek, én vagyok Lamzorgárpók, e bolt tulajdonosa. Miben lehetek a szolgálatodra? - érdeklődésedre körbevezet a boltban, és megmutogatja, hogy mi eladnivalója van. Végignézi a Te holmidat is, és néhány tárgyadra ajánlatot tesz. A következő eladó tárgyakat látod (zárójelben a tárgy sorszáma): deus ex machina (#1) 50 ap /db, kaja (#2) 2 ap /db, vizestömlő (#3) 14 ap /db, sünmedve tüske (#14) 2 ap /db, bordacsont (#16) 4 ap /db, ormánygőte csont (#21) 6 ap /db, kavadu iszák (#25) 4 ap /db, gyenge méreg (#26) 2 ap cseppje, szeksztáns (#32) 40 ap /db, lapockacsont (#33) 8 ap /db, fáklya (#36) 1 ap /db, drótszőr (#37) 2 ap /db, zárnyitó készlet (#39) 24 ap /db, kis vaskulcs (#40) 6 ap /db, grákóbőr (#41) 6 ap /db, antilopbőr (#48) 6 ap /db, tigroszlán fog (#63) 2 ap /db, kék orchidea (#68) 8 ap /db, rézdarab (#70) 2 ap /db, csontkulcs (#74) 8 ap /db, rézkulcs (#75) 12 ap /db, bronzkulcs (#76) 18 ap /db, lapkorong (#80) 4 ap /db, mérleg (#81) 16 ap /db, zöld üveg (#82) 6 ap /db, ragasztó (#83) 2 ap cseppje, kötél (#92) 2 ap /db, bakkura bőr (#95) 4 ap /db, fekete gyöngy (#99) 12 ap /db, aranyló ugarhéj (#100) 8 ap /db, tinta (#101) 2 ap cseppje, magszim bél (#103) 10 ap /db, fémrúd (#104) 16 ap /db, fabontó (#106) 10 ap /db, vapár ág (#110) 20 ap /db, madártoll (#112) 2 ap /db, dözmöng szív (#122) 6 ap /db, rókafarok (#124) 6 ap /db, mandibulapenge (#125) 6 ap /db, sallank karom (#128) 4 ap /db, hebrencs állkapocs (#130) 8 ap /db, csuklyavirág (#133) 2 ap /db, gyöngymangó (#135) 4 ap /db, hebrencs csapda (#147) 30 ap /db, mocsári penke (#148) 2 ap /db, szent jogar (#150) 30 ap /db, szvó-ektoplazma (#151) 20 ap /db, vasérc (#152) 4 ap /db, pirkit (#153) 4 ap /db, karócsapda (#163) 24 ap /db, ugh méreg (#166) 4 ap cseppje, uzbány csőr (#169) 12 ap /db, téfea-agy (#172) 16 ap /db, vashegyű nyíl (#176) 10 ap /db, grifftojás (#179) 20 ap /db, vaskulcs (#183) 20 ap /db, ezüst kulcs (#184) 24 ap /db, nagy bronzkulcs (#185) 28 ap /db, nagy vaskulcs (#186) 32 ap /db, trikornis szarv (#198) 24 ap /db, karbin plazma (#199) 20 ap /db, gyíkfű (#201) 2 ap /db, amniosz (#203) 2 ap /db, kazmár gyökér (#205) 8 ap /db, ovimon-bogyó (#207) 1 ap /db, szuperkötél (#209) 4 ap /db, fűszertartó (#210) 12 ap /db, dorony tüdő (#212) 16 ap /db, manifeszt.nyúlvány (#214) 20 ap /db, ketrec (#216) 152 ap /db, dobóháló (#221) 16 ap /db, ramit kő (#226) 6 ap /db, acélpengőke (#231) 6 ap /db, ilkin érc (#232) 6 ap /db, furulya (#233) 14 ap /db, dorony duda (#235) 56 ap /db, lajhár csont (#236) 6 ap /db, lant (#238) 30 ap /db, pular kristály (#239) 16 ap /db, kis aranykulcs (#240) 32 ap /db, smaragd kulcs (#241) 48 ap /db, tüskecsapda (#242) 16 ap /db, nyílcsapda (#243) 44 ap /db, kvazár (#244) 22 ap /db, márványkulcs (#245) 32 ap /db, nagy aranykulcs (#246) 48 ap /db, pszi kő (#248) 1000 ap /db, regeneráló gyűrű (#254) 1600 ap /db, bájital (#261) 10 ap /db, remák szív (#264) 24 ap /db, kristálygömb (#265) 20 ap /db, fülemüle agyar (#267) 10 ap /db, gromak bőr (#268) 16 ap /db, aranytű (#272) 8 ap /db, szuper dobóháló (#273) 16 ap /db, sárga erőöv (#276) 250 ap /db, rejtőköpeny (#277) 28 ap /db, tyrex csont (#280) 60 ap /db, raptor karom (#281) 24 ap /db, jégszív (#282) 30 ap /db, Fekete Kehely (#283) 1100 ap /db, Szent Kulacs (#285) 1000 ap /db, bíbor erőöv (#291) 600 ap /db, sárkánypikkely (#292) 40 ap /db, arx formázó minta (#298) 50 ap /db, bev formázó minta (#299) 50 ap /db, cru formázó minta (#300) 50 ap /db, din formázó minta (#301) 50 ap /db, Fairlight köpenye (#303) 800 ap /db, kőszem (#304) 10 ap /db, varázskő (#305) 150 ap /db, réz papi karkötő (#307) 200 ap /db, roxati zárfaló (#314) 800 ap /db, ezüstdarab (#326) 8 ap /db, Thargodan esszencia (#328) 40 ap /db, huhogó bibe (#332) 16 ap /db, acéltű (#334) 2 ap /db, olló (#335) 14 ap /db, piranha zsákvédő (#337) 14 ap /db, shinai gömb (#348) 240 ap /db, molluszk ház (#353) 4 ap /db, degradátor váladék (#354) 4 ap kortyonként, szockó hólyag (#355) 6 ap /db, quwarg tojás (#360) 4 ap /db, kinemfogyó tegez (#368) 700 ap /db, moa gyöngy (#378) 40 ap /db, moa obszidián (#380) 24 ap /db, moa jádekő (#382) 32 ap /db, moa üveggömb (#383) 10 ap /db, moa burát (#384) 24 ap /db, halcsont (#390) 4 ap /db, polip szívóka (#391) 4 ap /db, álompor (#396) 2 ap /db, zafír erőöv (#397) 4200 ap /db, fokhagyma (#403) 6 ap /db, rájabőr (#404) 6 ap /db, kígyóbőr öv (#410) 16 ap /db, vérvörös köpeny (#412) 8 ap /db, teknőcteknő (#416) 24 ap /db, era formázó minta (#418) 50 ap /db, láthatatlan köpeny (#441) 1600 ap /db, gór formázó minta (#444) 50 ap /db, mágusköpeny (#453) 3200 ap /db, kholden kulcs (#470) 40 ap /db, norgat kulcs (#471) 48 ap /db, dizen kulcs (#472) 70 ap /db, Morgan pálcája (#503) 4500 ap /db, dentor bőr (#551) 70 ap /db, amul kulcs (#565) 100 ap /db, aranytoll (#572) 80 ap /db, toxyl (#591) 16 ap cseppje, sárkányfog (#617) 40 ap /db, arkog kő (#632) 2 ap /db, küklopsz szem (#643) 60 ap /db. A következő tárgyaidat hajlandó a boltos megvásárolni: vizestömlő 7 ap /db, hebrencs csapda 15 ap /db, ragasztó 1 ap cseppje, márványkulcs 16 ap /db, szuper dobóháló 8 ap /db, Thargodan esszencia 20 ap /db, quwarg tojás 2 ap /db, tatu dob 4 ap /db, egykezes súlyzó 4 ap /db, szeksztáns 20 ap /db, halcsont 2 ap /db, szent kehely 16 ap /db, téfea-agy 8 ap /db, madártoll 1 ap /db, kötél 1 ap /db, gyógykenőcs 5 ap /db, aranytű 4 ap /db, acélpengőke 3 ap /db, deus ex machina 25 ap /db, kristálygömb 10 ap /db, remák szív 12 ap /db, vasérc 2 ap /db, kavadu iszák 2 ap /db, huhogó bibe 8 ap /db, fokhagyma 3 ap /db, aranyló ugarhéj 4 ap /db, kazmár gyökér 4 ap /db, zafír erőöv 28 ap /db, roxati zárfaló 100 ap /db, uzbány csőr 6 ap /db, fűszertartó 6 ap /db, zöld üveg 3 ap /db, csuklyavirág 1 ap /db, szárnyas hernyó 2 ap /db, spiritusz 1 ap cseppje, moa gyöngy 20 ap /db, polip szívóka 2 ap /db, rejtőköpeny 14 ap /db, acéltű 1 ap /db, galachmit 30 ap /db, sullár hólyag 7 ap /db, vízionár szem 3 ap /db, pszi kő 100 ap /db, sáfránypor 4 ap cseppje, bordacsont 2 ap /db, era formázó minta 25 ap /db, moa rubin 30 ap /db, shinai gömb 40 ap /db, varányszem 1 ap /db, kholden kulcs 20 ap /db, pirkit 2 ap /db, borkonyó bibe 2 ap /db, küklopsz szem 30 ap /db, din formázó minta 25 ap /db, lótuszvirág 3 ap /db, gyenge méreg 1 ap cseppje, arkog kő 1 ap /db, sárkányfog 20 ap /db, amniosz 1 ap /db, kőszem 5 ap /db, norgat kulcs 24 ap /db, moa gyémánt 80 ap /db, ezüstdarab 4 ap /db, dobóháló 8 ap /db, kaja 1 ap /db, bájital 5 ap /db, purifikátor háj 9 ap /db, gyöngymangó 2 ap /db, moa jádekő 16 ap /db áron [Megjegyzés: azokról a tárgyakról, amelyeket esetleg nem ismersz, 20 arany árán információt kérhetsz a BE <boltszám> <tárgy> paranccsal.] [5 pontot használtál fel, van még 511.]

m 3 mozogsz délkeletre
[186,61] Még mindig a városban vagy. Hatodik érzéked veszélyt jelez. Egy csapat őrjáratozó katona nem lehet ellenfél a hozzád hasonló profinak. Nyugodtan várod a találkozást. Rádbámul, de nem mutatsz ellenséges szándékot. Továbbcsörtet. Ki nyitott szemmel jár, talál: esetedben egy templomot. Fairlight híveié. Magad fölött látsz egy viharfelhőt, benne a következő név rajzolódik ki: Alex Vampirsson. Épületeket látsz: egy bank (625. épület.), egy kaszinó (639. épület.) és egy ékszerbolt (654. épület.). Eladsz 1 ezüst papi karkötőt 30 aranyért, 1 aranyláncot 20 aranyért. [9 pontot használtál fel, van még 502.]

pbe 1000 beraksz a bankba 1000 aranyat
Az elf bankár mosolyogva fogadja a betétet, megköszöni, és megkér, hogy nézz be hozzájuk legközelebb is, ha erre jársz. Jelenleg 5894 arany van a számládon. [0 pontot használtál fel, van még 502.]

be 654 bemész a 654. épületbe
Belépsz az ajtón a kinti napsütésből a benti félhomályba. Egy nagyszakállú, meglehetősen öreg törpe mester köszönt. - Üdvözöllek, idegen! Messze földről érkezett ezüst, csillogó arany az én remekeimnek anyaga. Biztosan találni fogsz valamit, ami kedvesednek tetszik. Ha pénz szűkében vagy, esetleg ajánlatot tehetek a te nemesebb holmijaidra is. A következő eladó tárgyakat látod (zárójelben a tárgy sorszáma): deus ex machina (#1) 50 ap /db, kaja (#2) 2 ap /db, vizestömlő (#3) 14 ap /db, sünmedve tüske (#14) 2 ap /db, bordacsont (#16) 4 ap /db, ormánygőte csont (#21) 6 ap /db, szeksztáns (#32) 40 ap /db, fáklya (#36) 1 ap /db, drótszőr (#37) 2 ap /db, zárnyitó készlet (#39) 24 ap /db, antilopbőr (#48) 6 ap /db, zöld üveg (#82) 6 ap /db, fekete gyöngy (#99) 12 ap /db, aranyló ugarhéj (#100) 8 ap /db, magszim bél (#103) 10 ap /db, fémrúd (#104) 16 ap /db, ezüst nyaklánc (#117) 20 ap /db, dözmöng szív (#122) 6 ap /db, rókafarok (#124) 6 ap /db, koponya szimbólum (#139) 20 ap /db, denevér szimbólum (#140) 20 ap /db, nap szimbólum (#141) 20 ap /db, szem szimbólum (#142) 24 ap /db, virág szimbólum (#143) 16 ap /db, két kard szimbólum (#144) 20 ap /db, villám szimbólum (#145) 20 ap /db, ezüst karkötő (#158) 28 ap /db, borostyán függő (#162) 12 ap /db, grifftojás (#179) 20 ap /db, ezüst gyűrű (#180) 12 ap /db, aranylánc (#191) 40 ap /db, gyöngysor (#192) 96 ap /db, aranygyűrű (#193) 24 ap /db, arany karperec (#194) 52 ap /db, obszidián függő (#195) 20 ap /db, trófea nyaklánc (#196) 60 ap /db, igazgy. fülbevaló (#197) 40 ap /db, ovimon-bogyó (#207) 1 ap /db, fűszertartó (#210) 12 ap /db, manifeszt.nyúlvány (#214) 20 ap /db, obszidián karkötő (#229) 60 ap /db, pszi kő (#248) 1000 ap /db, regeneráló gyűrű (#254) 1600 ap /db, kristálygömb (#265) 20 ap /db, ametiszt medál (#275) 56 ap /db, sárga erőöv (#276) 250 ap /db, umbatari karkötő (#278) 200 ap /db, Tharr Keresztje (#287) 1000 ap /db, bíbor erőöv (#291) 600 ap /db, varázskő (#305) 150 ap /db, réz papi karkötő (#307) 200 ap /db, ezüst papi karkötő (#308) 300 ap /db, arany papi karkötő (#309) 800 ap /db, csontpálca (#329) 75 ap /db, shinai gömb (#348) 240 ap /db, káosz szimbólum (#361) 40 ap /db, ezüsttollú nyíl (#363) 300 ap /db, Eldaran karkötője (#373) 500 ap /db, rájabőr úszógatya (#405) 30 ap /db, réz masszariasztó (#436) 16 ap /db, arany masszariasztó (#437) 28 ap /db, ónix masszavadító (#438) 24 ap /db, láthatatlan köpeny (#441) 1600 ap /db, roxati üvegszem (#443) 540 ap /db, Dantor amulettje (#468) 100 ap /db, zafír medallion (#514) 50 ap /db. A következő tárgyaidat hajlandó a boltos megvásárolni: káosz szimbólum 20 ap /db, smaragd védőgyűrű 100 ap /db, umbatari karkötő 40 ap /db, obszidián karkötő 30 ap /db, Rughar gyűrűje 150 ap /db, Dantor amulettje 50 ap /db áron [Megjegyzés: azokról a tárgyakról, amelyeket esetleg nem ismersz, 20 arany árán információt kérhetsz a BE <boltszám> <tárgy> paranccsal.] [5 pontot használtál fel, van még 497.]

m 1 mozogsz északkeletre
[187,60] Még mindig a városban vagy. Felfedeztél egy templomot. Tharr híveié. A következő épületeket látod: egy kvazár kohó (628. épület.) és egy fegyvermester háza (631. épület.). [9 pontot használtál fel, van még 488.]

be 631 4 bemész a 631. épületbe
Belesel az ajtón. Párba állított kalandozók vívnak egymással, ki kőhegyű lándzsával, ki szöges bunkóval, ki rövid karddal harcol. Vannak, akik egzotikusabb fegyvereket forgatnak. Odasétál hozzád az oktatást vezető fegyvermester, és megkérdezi, mit parancsolsz. Elmondod, hogy szeretnél néhány professzionális trükköt ellesni ütőfegyverek szakértelem terén. A hátsó terembe vezetnek, és megkezdődik a tanulás. A fegyvermester elismeri, hogy nagyon profi a technikád, majd megtanít néhány új trükkre, amelyet még te sem ismertél! (+1 ütőfegyverek.) Hálásan megköszönöd a segítséget, majd átnyújtod a most már nevetségesen kevésnek tűnő 195 aranyat fizetségképp. Köszönsz és távozol. [50 pontot használtál fel, van még 438.]

be 631 6 bemész a 631. épületbe
Belesel az ajtón. Párba állított kalandozók vívnak egymással, ki kőhegyű lándzsával, ki szöges bunkóval, ki rövid karddal harcol. Vannak, akik egzotikusabb fegyvereket forgatnak. Odasétál hozzád az oktatást vezető fegyvermester, és megkérdezi, mit parancsolsz. Elmondod, hogy szeretnél néhány professzionális trükköt ellesni dobófegyverek szakértelem terén. A hátsó terembe vezetnek, és megkezdődik a tanulás. A fegyvermester elismeri, hogy nagyon profi a technikád, majd megtanít néhány új trükkre, amelyet még te sem ismertél! (+1 dobófegyverek.) Hálásan megköszönöd a segítséget, majd átnyújtod a most már nevetségesen kevésnek tűnő 145 aranyat fizetségképp. Köszönsz és távozol. [50 pontot használtál fel, van még 388.]

m 3 3 3 mozogsz délkeletre, délkeletre, délkeletre
[188,61] Továbbmész a város utcáján. Veszélyt érzel az utca végén feltűnő alakból. Jobban megnézed, és rájössz, hogy ez csak egy részeg kalandozó lehet. No, ma sem fognak berozsdálni az izmaid. Felkészülten várod ellenfeled.

Ellenfeled varázstudó! Elmond magára egy láthatatlan védekező varázslatot. Üdvözlésképpen egy villámcsapás varázslatot ereszt meg irányodba ellenfeled. 22 életpontot vesztettél. Bumerángot hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 1 bumeráng. Pontos célzásodnak köszönhetően meglőtted a részeg kalandozó bal karját. (1 támadással 17 életpontot sebezve.) Elszántan ellenfeledre ugrasz. Tyrex bunkóval halálos csapásokat osztva péppé vered a részeg kalandozó jobb lábát. (3 támadással 187 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+38 életerő). Transzformálsz! (+18 varázspont.) Harci kalapáccsal megcsapod a részeg kalandozó jobb oldalát. (1 támadással 26 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+6 életerő). Transzformálsz! (+2 varázspont.) A részeg kalandozó nem hagy pihenőt: lesújt a karodra és a mellkasodra. (3 támadástól 21 életpontot vesztesz.) A másik elterül, rángatózik egy kicsit majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 1 bumerángot találsz meg, amelyet még használni tudsz. Átkutatod a tetemet. Úgy tűnik, alkalmasan betápoltál. Szerzeményed: 3 arany és egy ezüst karkötő. Szereztél 1 szöges bunkót. 1368 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] A sarok mögött csosszanó léptek figyelmeztetnek a veszélyre. Úgy gondolod, hogy a közeledő őrült varázsló nem jelenthet komoly veszélyt. Legjobb védekezés a támadás, kiáltod, és már ugrasz is.

Egy láthatatlan védekező rúnavarázst mormol el ellenfeled. Ellenfeled pszi ragyogás varázslatot lő rád. A támadásnak - hála az égnek - semmi eredménye sem volt. Távolról pszi ragyogás varázslatot lő rád a másik. A támadása szerencsére hatástalan volt. Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 3 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja az őrült varázsló törékeny testét. (3 támadással 62 életpontot sebezve.) Marokra fogva a tyrex bunkót ellenfeledre ugrasz. Tyrex bunkóval többször kegyetlenül megütöd az őrült varázsló testét. (3 támadással 184 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+37 életerő). Transzformálsz! (+18 varázspont.) Harci kalapáccsal meghorzsolod az őrült varázsló törékeny testét. (1 támadással 23 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+5 életerő). Transzformálsz! (+2 varázspont.) Az őrült varázsló újból meg újból lesújt rád. (2 támadástól 16 életpontot vesztesz.) Ellenfeled vámpirizál rajtad. 25 életpontot vesztettél. Az őrült varázsló még megpróbál elszaladni, de két-három lépés után összeesik, és nem mozdul többet. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 3 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. A következő kincseket találtad: egy karbin plazma és 2 fekete gyöngy. 2020 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Kajaszünetet tartasz. (-1 kaja.)

(Továbbmész...) [189,62] A vidék sivatagosra vált. A távolban felsejlik egy oázis délibábja. Miközben fütyörészve sétálsz, megpillantasz a közelben egy Thargodan csatamezőt. Találsz egy oltárt. Leah híveié. Oopsz, e mellett nehogy elmenj! Éles szemeddel kiszúrtál egy Chara-din monolitját. Öreg nyomkövetőként körbeszaglászol. Nem valami friss (kb. 1 hetes) troll nyomok vezetnek délkeletre. Találsz még kb. 1 hetes törpe nyomokat, amelyek délkeletre, kb. 1 hetes árnymanó nyomokat, amelyek keletre, friss kobudera nyomokat, amelyek északkeletre, kb. 1 hetes kobudera nyomokat, amelyek délkeletre, friss gnóm nyomokat, amelyek északkeletre, kb. 2 hetes mutáns nyomokat, amelyek északnyugatra, kb. 2 hetes kobudera nyomokat, amelyek keletre vezetnek. Összefutsz egy hosszú aranyhajú, piros szemű alakváltó férfival. Bőre bronzként csillog. Tharr kisebb avatárja. Egy Rughar gyűrűjét, egy Morgan sipkáját, egy Bufa páncélját, egy arany papi karkötőt, egy két kard szimbólumot, egy smaragd védőgyűrűt, egy Tharr Keresztjét, egy Eldaran karkötőjét, egy zangrozi csizmát, egy kristályrendet, egy mágusköpenyt és egy nehéz harci kesztyűt visel. Felszerelését egy kisebb quwarg isten trófea, egy őrjáratozó katona trófea és egy magnetikus praglonc trófea díszíti. Furcsa jelvénye van: földbe szúrt kard. Jobb kezében egy pásztorbotot, bal kezében egy agyartőrt tart. Lőfegyvere egy hosszú íj. Teherhordója is van: egy sivatagi doareg! Szegény állat majd megszakad. Mentális auráját felismered, semleges jellemű a hitvány! Összeismerkedtek. Az ő neve Silverstrone. Homlokérintéssel biztosítjátok a későbbi telepatikus összeköttetést. Silverstrone kihívott egy barátságos szkander-partira! Rögtönzött asztalon, egy fatuskón feszültök egymásnak. Kemény küzdelem veszi kezdetét, de már az elejétől látszik, hogy te vagy a jobb. Látványosan győzöl! Bye-bye-t és csocsit mondtok egymásnak, aztán továbbállsz. Találkozol Kalasnyikovval. Tharr eljövendő papja. Egy smaragd védőgyűrűt, egy zafír erőövet, egy két kard szimbólumot, egy Rhatt páncélját, egy arany papi karkötőt, egy Tharr Keresztjét, egy varkaudar csizmát, egy kvazár sisakot, egy kvazár kesztyűt, egy Eldaran karkötőjét és egy roxati üvegszemet visel. Ruházatát egy Notermanthi trófea, egy ősdentor trófea és egy taalru trófea ékesíti. Ő is a te K.T.-dbe tartozik. Jobb kezében egy véres csatabárdot, bal kezében egy agyartőrt tart. Lőfegyvere egy ubuk dobónyíl. Elég egy mentális pillantás aurájára: semleges a nyomorult. Üdvözlitek egymást, aztán ki-ki folytatja a maga útját.

(Továbbmész...) [190,63] Dombos vidékre érkeztél. Észreveszel egy púdersziklát. Ahogy cammogsz, egyszercsak hogy, hogynem: kiszúrsz egy Chara-din monolitját. Látsz egy vaskohót. Éles szemeddel azonnal kiszúrod, hogy van valami a földön... Kicsit régi (kb. 1 hetes) törpe nyomok vezetnek keletre. Találsz még kb. 1 hetes troll nyomokat, amelyek keletre, kb. 1 hetes kobudera nyomokat, amelyek keletre, kb. 2 hetes emberi nyomokat, amelyek északnyugatra, kb. 1 hetes troll nyomokat, amelyek északnyugatra, kb. 3 hetes törpe nyomokat, amelyek északnyugatra, kb. 1 hetes troll nyomokat, amelyek délkeletre, kb. 3 hetes elf nyomokat, amelyek északnyugatra vezetnek. [27 pontot használtál fel, van még 361.]

ep 534 100 építed az 534. tárgyat 100 pontért
Itt már van egy, minek építenél másikat? [0 pontot használtál fel, van még 361.]

im 0 2 imádkozol
Az oltárra helyezel 2 szent kelyhet, remélve, hogy istened feltölti könnycseppjeivel. Egy óra telik el buzgó mormolással. A szent kehely megtelt! Kellemes, bizsergető érzés fut végig rajtad, ahogy istened tudtul adja, hallotta imád. (+38 varázspont.) [30 pontot használtál fel, van még 331.] Rábukkansz az oltárra. Letérdelsz, és imádkozni kezdesz. Hosszú idő telik el csendes meditációban. Kellemes, bizsergető érzés fut végig rajtad, ahogy istened tudtul adja, hallotta imád. (+36 varázspont.) [30 pontot használtál fel, van még 301.]

m 3 3 3 mozogsz délkeletre, délkeletre, délkeletre
[191,64] Továbbra is dombság. A feléd lépkedő lény meg sem próbál rejtőzni, ezért hamar kiszúrod. Egy ekharion nem lehet ellenfél a hozzád hasonló profinak. Nyugodtan várod a találkozást. Mivel meglepni nem sikerült, ezért gondolkodás nélkül neked ront a szörny. Persze te sem maradsz tétlen.

Ellenfeled speciális támadást alkalmaz: harsogva csattan rajtad egy direkt kontaktus I pszi hatás. Semmi eredménye! Vas dobónyilat küldesz ellenfeled felé. Elrepül 3 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja az ekharion testét. (3 támadással 61 életpontot sebezve.) Az óriás felemel egy nagyobb sziklát, majd feléd dobja. Eltrafált a lövedék. (24 életpontot vesztettél.) Megmarkolva a tyrex bunkót ellenfeledre rontasz. Tyrex bunkóval borzalmas ütéseket mérve rá összetöröd az ekharion ragyás testét. (3 támadással 184 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+37 életerő). Transzformálsz! (+18 varázspont.) Harci kalapáccsal megcsapod az ekharion ragyás testét. (1 támadással 25 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+6 életerő). Transzformálsz! (+2 varázspont.) Az ekharion pusztító erejű támadást indít, félresöpörve védekezésedet. (2 támadástól 31 életpontot vesztesz.) Egy kis bőrt csippent le a lábfejedről az ekharion, ahogy megpróbál megharapni. (1 támadástól 7 életpontot vesztesz.) A másik elterül, rángatózik egy kicsit majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 3 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a kőkést, szereztél 34 aranyat. 1820 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Egyszercsak megtorpansz. Hohó, nicsak, mit fedeztél fel: egy rúnakövet. Az auráját megvizsgálva rájössz, hogy ez feltehetően Chara-din rúnaköve. Ahogy cammogsz, egyszercsak hogy, hogynem: kiszúrsz egy vaskohót. Felfedeztél egy Chara-din monolitját. Miközben fütyörészve sétálsz, megpillantasz a közelben egy olvasztókemencét. Oppsz, itt járt már valaki! Friss gnóm nyomok vezetnek keletre. Találsz még kb. 1 hetes törpe nyomokat, amelyek délkeletre, kb. 1 hetes troll nyomokat, amelyek északnyugatra, kb. 1 hetes árnymanó nyomokat, amelyek délkeletre, kb. 1 hetes gnóm nyomokat, amelyek északkeletre, friss emberi nyomokat, amelyek északra, kb. 1 hetes árnymanó nyomokat, amelyek északkeletre, kb. 1 hetes törpe nyomokat, amelyek keletre vezetnek.

(Továbbmész...) [192,65] Vége a dombságnak, a terep átvált sík, de bokrokkal teli vidékbe. Nem messze tőled három szarka veszekszik valami fénylő kavicsdarabon. Megtorpansz, mert valami felkelti a figyelmedet. Aha! Találtál egy smirglibokrot. Egy lekötözött Főnixet árnymanó gyerekek sav csepegtetésével kínoznak. Ha segíteni akarsz, költs el 1 TVP-t! (52. jellempróba). A sűrű bozótban a szörnynek esélye sem volt arra, hogy meglepjen. Magabiztosan nézed a közeledőt. Hiszen csak egy áeratikus hasnyák. Mivel meglepni nem sikerült, ezért gondolkodás nélkül neked ront a szörny. Persze te sem maradsz tétlen.

Potenciális célpontod gyorsan felrak egy láthatatlan védekező mágiát. Ellenfeled koncentrál, majd megindít egy agykorbács pszi támadást. 11 életpontot vesztettél. Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, bumerángot ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 1 bumeráng. Lövedéked becsapódik! Eltaláltad az áeratikus hasnyák testét. (1 támadással 6 életpontot sebezve.) A szörny hősugarat lő ki! Szerencsére idejében félreugrasz. Elszántan ellenfeledre ugrasz. Tyrex bunkóval borzalmas ütéseket mérve rá összetöröd az áeratikus hasnyák jobb oldalát. (3 támadással 163 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+33 életerő). Transzformálsz! (+16 varázspont.) Harci kalapáccsal épp hogy eltalálod az áeratikus hasnyák sima, kék bőrét. (1 támadással 13 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+3 életerő). Transzformálsz! (+1 varázspont.) Válladon apró sebet ejt a szörny nyelvével. (1 támadástól 5 életpontot vesztesz.) A szörny szenzoraival vizet szív el a testedből. Az áeratikus hasnyák farkával megérint. (1 támadástól 4 életpontot vesztesz.) A lény a sebre rakja tojócsövét, és pumpálni kezd. Gyorsan félrelököd. Az áeratikus hasnyák belemar jobb oldaladba, de jó reflexeidnek köszönhetően csak gyenge sebet ejt. (1 támadástól 6 életpontot vesztesz.) A szörny önbizalmadból merítve huhog. 19 életpontot vesztettél. Csápjaival az áeratikus hasnyák csapásokat mér a hasadra. (2 támadástól 7 életpontot vesztesz.) Az áeratikus hasnyák összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 1 bumerángot találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a sullár hólyagot, szereztél 5 csepp spirituszt. 1368 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Remek ösztöneidnek köszönhetően hamar megérzed a rád leselkedő veszélyt. Megpróbálsz beolvadni a környezetedbe. Akár iskolát is nyithatnál, úgy megy a rejtőzés. A végén persze győz a kíváncsiság. Azonnal tudod, hogy egy kronotapír volt a rémület okozója. Amint eltűnik szemed elől, kikecmeregsz a rejtekhelyről. Észreveszel valamit a földön. Nem valami friss (kb. 1 hetes) alakváltó nyomok vezetnek északkeletre. Találsz még kb. 1 hetes troll nyomokat, amelyek keletre, kb. 2 hetes árnymanó nyomokat, amelyek délre, kb. 2 hetes gnóm nyomokat, amelyek délkeletre, kb. 1 hetes törpe nyomokat, amelyek keletre, kb. 1 hetes troll nyomokat, amelyek délre, kb. 2 hetes árnymanó nyomokat, amelyek északra, kb. 1 hetes törpe nyomokat, amelyek északnyugatra vezetnek.

(Továbbmész...) [193,66] Változik a vidék képe, síkságon vagy. Miközben fütyörészve sétálsz, megpillantasz a közelben egy ősi csatamezőt. Ahogy sétálsz, egyszercsak megragadja valami a figyelmedet. Megvizsgálod közelebbről: találtál egy oltárt. Leah hívei emelték. Döbbenetes látvány tárul a szemed elé: egy hatalmas méretű verem szélén egy óriási fa álldogál, egy vastag ágáról a verem fölé egy ketrec lóg. A ketrecben egy rémült tekintetű mutáns lapul. A verem mélyéről mocorgást hallasz. Ha segíteni akarsz a szerencsétlen mutánson, egy zárnyitó készletre, legalább 5-ös zárnyitás szakértelemre, és 14 TVP-re van szükség (43. jellempróba). Megvizsgálod a talajt. Már nehezen felismerhető (kb. 2 hetes) gnóm nyomok vezetnek keletre. Találsz még friss kobudera nyomokat, amelyek északra, kb. 3 hetes gnóm nyomokat, amelyek északnyugatra, kb. 2 hetes emberi nyomokat, amelyek északnyugatra, kb. 1 hetes troll nyomokat, amelyek délre, kb. 3 hetes alakváltó nyomokat, amelyek délnyugatra, friss emberi nyomokat, amelyek nyugatra, friss kobudera nyomokat, amelyek délre vezetnek. Kajaszünetet tartasz. (-1 kaja.) [27 pontot használtál fel, van még 274.]

m 3 mozogsz délkeletre
[194,67] Továbbra is síkságon vagy. Zagmóziumgomba erjedt illatát hozza a szél. Alaposan körülnézel a földön. Kicsit régi (kb. 1 hetes) árnymanó nyomok vezetnek nyugatra. [9 pontot használtál fel, van még 265.]

v 198 211 99 elmormolod a 198. varázslatot
Arkánum-jeleket rajzolva a levegőbe, mormolni kezdesz. A kitörni készülő energia már az ujjaidban is van! Elmondtad a tiltott teleport varázslatot! Vuuush, elteleportálsz!

A teleportálás pillanata előtti térképed

(185,59) szörnypiac (#648), tanácsadó bölcselő (#657)
(185,60) vegyesbolt (#616), fegyverbolt (#619), őrjáratozó katona (#274), részeg kalandozó (#187)
(186,61) őrjáratozó katona (#274), bank (#625), kaszinó (#639), ékszerbolt (#654), Fairlight oltár
(187,60) kvazár kohó (#628), fegyvermester háza (#631), Tharr oltár
(188,61) részeg kalandozók (#187), őrült varázsló (#255)
(189,62) Thargodan csatamező (#432), Leah oltár, Chara-din monolitja (#534), Silverstrone (2823. kalandozó),
Kalasnyikov (5625. kalandozó)
(190,63) púderszikla (#118, belőle készíthető: #119), Chara-din monolitja (#534), vaskohó (#155)
(191,64) ekharionok (#232), egy ismeretlen isten rúnaköve, vaskohó (#155), Chara-din monolitja (#534),
olvasztókemence (#86)
(192,65) smirglibokor (#31, belőle készíthető: #29), 52. jellempróba, áeratikus hasnyákok (#243), kronotapír (#286)
(193,66) ősi csatamező (#263), Leah oltár, 43. jellempróba

[211,99] Ritkul a növényzet, és meredek kapatató áll előtted. Hegyvidéken vagy. Szemedet összehúzva előrekémlelsz: igen, jól látod, találtál egy oltárt. Tharr hívői építették. Felfedeztél egy vaskohót. Séta közben felkapod az orrodat: semmi kétség, itt valahol a föld alatt fém (óndarab) van! (Feltételes ásás:) Egy szép, mély gödröt ástál. Sikeres volt a földtúrás: Kiástál 1 óndarabot! Alaposan körülnézel a földön. Aránylag régi (kb. 2 hetes) emberi nyomok vezetnek nyugatra. Találsz még kb. 1 hetes árnymanó nyomokat, amelyek északnyugatra, friss alakváltó nyomokat, amelyek északnyugatra, kb. 3 hetes kobudera nyomokat, amelyek északnyugatra, kb. 3 hetes mutáns nyomokat, amelyek északnyugatra, kb. 3 hetes emberi nyomokat, amelyek északnyugatra, kb. 3 hetes törpe nyomokat, amelyek északnyugatra, kb. 2 hetes emberi nyomokat, amelyek északra vezetnek. Belebotlasz valamibe: 1 bot[*]. (A [*]-al jelölt tárgyakat egyáltalán nem vagy nem mind vetted fel, a GYJ parancs miatt, vagy azért, mert betelt a hátizsákod.) [-100 varázspont.] [18 pontot használtál fel, van még 247.]

be 79 bemész a 79. titkos labirintusba
Hosszan keresgélsz, és már majdnem feladod a reményt, amikor végre sikerül a bejáratot megtalálni. Bepillantasz: teljes a sötétség. Fáklyát gyújtasz. Ahogy belépsz, látod, hogy a padlót vastag porréteg borítja. [5 pontot használtál fel, van még 242.]

lm 6 28 905 mozogsz 6 28 905
Halvány fényt látsz magad előtt: habozva mész tovább. Egy nagyobb terem! [2. PONT.] Vigyázó léptekkel mozogsz tovább. [3. PONT.] Bah! Egy zsákutcába jutottál! [6. PONT.] Elkezdesz a mágia mítikus nyelvén mormolni. Ereidben a vér forrón lendül előre. Elmondtad a kényszerport varázslatot! [-8 varázspont.] Zutty! Mi volt ez? Ahá, teleportáltál! [27. PONTON vagy.] Ahová belépsz, az egy kisebb szoba. [28. PONT.] Arkánum-jeleket rajzolva a levegőbe, mormolni kezdesz. Ereidben a vér forrón lendül előre. Befejezted a kényszerport varázslatot! [-8 varázspont.] Oopsz! Elfordul körülötted a világ. Teleportáltál egyet! [25. PONTRA.] Minden lépés után igen alaposan körbevizsgálódsz, hogy nem csapdagyanús-e a környék, minden ismert típus után kutatsz. [12 pontot használtál fel, van még 230.]

lm 26 900 15 mozogsz 26 900 15
Parányi, jelentéktelen teremnek tűnik, ahová most beléptél. [26. PONT.] Egy kart látsz a falon. Valamire biztosan jó! Magabiztosan meghúzod. Kő mozog kövön, ahogy az ősi mechanika mozgásba lendül. Vajon mi történik? Nekilátsz a varázslat elmondásának. Hamarosan érzed, hogy kezed erővel telik meg. Kimondva az utolsó varázsszót, létrehoztad a kényszerport varázslatot! [-8 varázspont.] Hirtelen gyomorkavaró érzésed lesz, a levegő cuppan egyet, és elteleportálsz a 18. PONTRA. Mostantól nem foglalkozol a csapdákkal. Bevilágítva magad előtt az utat, lassan lépkedsz. Elérsz a T-elágazáshoz. Most vajon merre? [16. PONT.] Úgy lépsz be a kis szobába, hogy igyekszel a fáklyáddal minden pontját megvilágítani. [15. PONT.] Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy Orkhan Thai. No, ma sem fognak berozsdálni az izmaid. Felkészülten várod ellenfeled.

Védekezésképp villámgyorsan felhúzol egy védelem tűz ellen varázst. Egy számodra ismeretlen védekező rúnavarázst mormol el ellenfeled. Mormolsz, majd ujjaidból kirepül egy káoszcsapás varázslat. 72 életpontot sebeztél. Ellenfeled egy kézmozdulatot tesz, majd ellő egy tűzeső varázslatot. Semmi hatás! (köszönhetően védelem tűz ellen védelmednek.) Vas dobónyilat markolva becélzod a mozgó célpontot. Elrepül 3 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod az Orkhan Thai bal karját. (3 támadással 63 életpontot sebezve.) A seb azonnal beforr! Ellenfeled kitátja pofáját, és tüzet fúj rád. A tűz melegen, de ártalmatlanul ölel körül. Fegyvert váltasz: előkapod a csontpozdorját. Meglengetve a csontpozdorját ellenfeledre rontasz. Csontpozdorjával halálos csapásokat osztva péppé vered az Orkhan Thai lángoló karját. (4 támadással 211 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+43 életerő). Transzformálsz! (+21 varázspont.) Harci kalapáccsal megütöd az Orkhan Thai fejét. (1 támadással 27 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+6 életerő). Transzformálsz! (+2 varázspont.) A seb azonnal beforr! Az Orkhan Thai mancsai a bordázatod épségét veszélyeztetik! (2 támadástól 19 életpontot vesztesz.) A varázsló kezéből apró villámok repülnek ki. Alig pörkölődsz. 11 életpontot vesztettél. Az Orkhan Thai leken néhány pofont. (2 támadástól 22 életpontot vesztesz.) A mágus kezéből elektromos szikrák repülnek elő! Félig megúsztad. 16 életpontot vesztettél. A szörny még egy utolsó halálüvöltést hallat, majd eldől. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 3 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Alaposan átvizsgálod a tetemet. Nemhiába, alkalmas tápszereket találsz! Nézzük, milyen kincsre bukkantál: egy aranygyűrű, 19 arany, egy nagy vaskulcs, egy aranytű, egy ezüst gyűrű és egy ezüst nyaklánc. Felhasználva 4 csepp spirituszt, szereztél 1 Thargodan esszenciát. 2680 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 500 aranyat. [14 pontot használtál fel, van még 216.]

lm 5 24 40 mozogsz 5 24 40
Folytatod az utat. Elérsz a T-elágazáshoz. Most vajon merre? [14. PONT.] Vigyázó léptekkel mozogsz tovább. Egy T-elágazáshoz érkeztél. [13. PONT.] A szoba, amelybe belépsz, aránylag kicsi. [12. PONT.] Hirtelen kicsusszan a lábad alól a talaj, és egy gonosz csapdába esel. A verem alján maró sav van! Szerencsédnek köszönhetően csak 26 életpontot vesztettél. Ordítva a fájdalomtól, kimászol. Nincs megállás - továbbtotyogsz. Egy kanyarhoz érkeztél. [11. PONT.] Felkészülve a legrosszabbra, belépsz. [7. PONT.] A levegőbe szimatolva mész előre. Egy aránylag nagy terembe léptél be. [2. PONT.] Kicsit meggörnyedten, meg-meglapulva mész. [3. PONT.] Az út végetér - egy zsákutca! [5. PONT.] Szemöldöködet ráncolva gyors ujjmozdulatokba és kántálásba kezdesz. Az erő gyűlik, egyre csak gyűlik benned. Elmormoltad a kényszerport varázslatot! [-8 varázspont.] Egy lépésnél megfordul veled a világ, és a következő pillanatban egészen máshol találod magad. [23. PONTON.] Belépsz. Odabent különösen rossz levegő fogad. [24. PONT.] Énekbe kezdesz a mágia különös nyelvén. Az erő gyűlik, egyre csak gyűlik benned. Sikerült elmondanod a kényszerport varázslatot! [-8 varázspont.] Zutty! Mi volt ez? Ahá, teleportáltál! [39. PONTON vagy.] Felkészülve a legrosszabbra, belépsz. [40. PONT.] Egy szörnyet pillantasz meg - innét úgy tűnik, hogy egy Zinthurg. Itt csata lesz.

Potenciális célpontod gyorsan felrak egy számodra ismeretlen védekező mágiát. Ellenfeled támadó varázslatot alkalmaz: sorvasztás varázslatot lő rád. A támadása szerencsére hatástalan volt. Ezüstshurikent markolva becélzod a mozgó célpontot. Elrepül 5 ezüstshuriken. Alaposan megsorozod a Zinthurg jobb lábát. (5 támadással 82 életpontot sebezve.) Elszántan ellenfeledre rontasz. Tyrex bunkóval gyilkos csapást mérve bezúzod a Zinthurg testét. (1 támadással 55 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Transzformálsz! (+2 varázspont.) Harci kalapáccsal megütöd a Zinthurg bal lábát. (1 támadással 26 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+1 varázspont.) A seb azonnal beforr! A Zinthurg fogai végigkarcolják a jobb combodat. (1 támadástól 16 életpontot vesztesz.) Karmával néhányszor a Zinthurg megcsapja a fejedet. (2 támadástól 21 életpontot vesztesz.) Kritikus volt a sérülés! (-1 max. életerő.) A Zinthurg csapásokat oszt a jobb karodra karmaival. (2 támadástól 21 életpontot vesztesz.) A hatás részben permanens. (-1 max. életerő.) A másik elterül, rángatózik egy kicsit majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 ezüstshurikent találsz meg, amelyet még használni tudsz. Átvizsgálod a testet. Nemhiába, alkalmas tápszereket találsz! Nézzük, milyen kincsre bukkantál: egy ezüst gyűrű és 2 vasérc. 995 tapasztalati pontot kaptál. Egy Zinthurgot pillantasz meg. A ellenséges teremtmény a földbe akar döngölni. Nem hagyod magad.

Potenciális célpontod gyorsan felrak egy számodra ismeretlen védekező mágiát. Távolról pusztító végzet varázslatot lő rád a másik. A támadása szerencsére hatástalan volt. Teli erőből ezüstshurikent dobsz az ellenfeledre. Elrepül 5 ezüstshuriken. Több lövedéked átfúrja a Zinthurg ébenfekete testét. (5 támadással 84 életpontot sebezve.) Vad csatakiáltással, felemelve a tyrex bunkót ellenfeledre támadsz. Tyrex bunkóval gyilkos csapást mérve bezúzod a Zinthurg ébenfekete testét. (1 támadással 63 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Transzformálsz! (+3 varázspont.) Harci kalapáccsal megütöd a Zinthurg testét. (1 támadással 21 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+1 varázspont.) A seb azonnal beforr! A Zinthurg fogai végigkarcolják a bal combodat. (1 támadástól 5 életpontot vesztesz.) Karmával néhányszor a Zinthurg megcsapja a fejedet. (2 támadástól 13 életpontot vesztesz.) A hatás részben permanens. (-1 max. életerő.) A Zinthurg többször végigkarmolja a derekadat. (2 támadástól 10 életpontot vesztesz.) Kritikus volt a sérülés! (-1 max. életerő.) Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 4 ezüstshurikent találsz meg, amelyet még használni tudsz. Átvizsgálod a testet. Érdemes volt keresni: kincsre bukkansz! A zsákmány 2 ezüst gyűrű. 995 tapasztalati pontot kaptál. Valamit észreveszel a földön! Szerzeményed: 1 ezüsthegyű lándzsa és 3 ezüsttollú nyíl. Felpakolsz. [30 pontot használtál fel, van még 186.]

lm 43 9 32 mozogsz 43 9 32
Vigyázó léptekkel mozogsz tovább. A folyosót egy másik járat keresztezi. [39. PONT.] Minden rezdülésre ügyelve lépsz be a szobába. [43. PONT.] Kezed lágy mozdulatokba kezd, miközben a varázsigét mormolod. A forró energia testedbe áramlik. Befejezted a kényszerport varázslatot! [-8 varázspont.] Egy lépésnél megfordul veled a világ, és a következő pillanatban egészen máshol találod magad. [8. PONTON.] Amint belépsz, látod, hogy ez a helyiség akár egy őrposzt is lehetne. [9. PONT.] Különös érzés lesz rajtad úrrá. Mintha istened személyes jelenlétét éreznéd! Hirtelen egy erőt és végtelen elégedettséged sugárzó hang szólal meg a fejedben: Fantasztikus, hogy idáig eljutottál! Ha bármikor úgy érzed, hogy szükséged van személyes áldásomra, térj vissza ebbe a labirintusba, erre a pontra, és itt mindig megtalálsz! Hangot hallasz szemből - megtorpansz, figyelsz, de aztán semmi. Még óvatosabban mész tovább. Megtorpansz: kanyarodik az út! [8. PONT.] A szoba, amelybe belépsz, aránylag kicsi. [7. PONT.] Izzadó tenyeredet megtörlöd, miközben a labirintusban mész tovább. Egy kanyarhoz érkeztél. [11. PONT.] Amint belépsz, látod, hogy ez a helyiség akár egy őrposzt is lehetne. [12. PONT.] Úgy határozol, hogy körülnézel a következő teremben: [29. PONT.] Egy Zinthurgot pillantasz meg. Nem tetszik a szörny képe. Úgy döntesz kiplasztikázod egy kicsit.

Ellenfeled ujjai a levegőben táncolnak, ajkai hangtalanul mozognak. Varázsol! Aha, egy számodra ismeretlen védekező mágia... Üdvözlésképpen egy pusztító végzet varázslatot ereszt meg irányodba ellenfeled. Semmi hatás! Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, ezüstshurikent ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 5 ezüstshuriken. Pár lövedéked átjárja a Zinthurg testét. (5 támadással 88 életpontot sebezve.) Megmarkolva a tyrex bunkót a másikra támadsz. Tyrex bunkóval gyilkos csapást mérve bezúzod a Zinthurg ébenfekete testét. (1 támadással 64 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Transzformálsz! (+3 varázspont.) Harci kalapáccsal megcsapod a Zinthurg bal oldalát. (1 támadással 24 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+1 varázspont.) A seb azonnal beforr! Egy kis bőrt csippent le a lábfejedről a Zinthurg, ahogy megpróbál megharapni. (1 támadástól 16 életpontot vesztesz.) A Zinthurg többször végigkarmolja a derekadat. (2 támadástól 11 életpontot vesztesz.) A hatás részben permanens. (-1 max. életerő.) A szörny több karmával is a lábadra csap. (2 támadástól 10 életpontot vesztesz.) A hatás részben permanens. (-1 max. életerő.) A Zinthurg összeesik, és nem mozdul többé. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 ezüstshurikent találsz meg, amelyet még használni tudsz. Átvizsgálod a testet. Kincs! KIIINCS! Lássuk, mire bukkantál: egy arany és egy obszidián függő. 995 tapasztalati pontot kaptál. Továbbsuhansz a folyosón. Kanyarodik a járat. [30. PONT.] Amint belépsz, látod, hogy ez a helyiség akár egy őrposzt is lehetne. [31. PONT.] Egy degradátort pillantasz meg. Nem tetszik a szörny képe. Úgy döntesz kiplasztikázod egy kicsit.

Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 3 vas dobónyíl. Becsapódva, megdöfi a degradátor testét. (1 támadással 8 életpontot sebezve.) Meglengetve a tyrex bunkót a másikra ugrasz. Tyrex bunkóval borzalmas ütéseket mérve rá összetöröd a degradátor jobb oldalát. (3 támadással 183 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+37 életerő). Transzformálsz! (+9 varázspont.) Harci kalapáccsal megütöd a degradátor bal oldalát. (1 támadással 26 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+6 életerő). Transzformálsz! (+1 varázspont.) A szörny belemar a bal térdedbe. (1 támadástól 8 életpontot vesztesz.) A tulajdonságpajzs védelmez. Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 3 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 834 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Meg-megállsz, fülelsz miközben előrehaladsz. A folyosó kanyarodik. [32. PONT.] [33 pontot használtál fel, van még 153.]

lm 905 33 900 mozogsz 905 33 900
Minden lépés után igen alaposan körbevizsgálódsz, hogy nem csapdagyanús-e a környék, minden ismert típus után kutatsz. Egyszercsak látod, hogy nincs tovább út. Vissza kell fordulnod. [33. PONT.] Óvatosan megtapogatod a falat, és nem is hiába! Egy mozgatható kőre bukkantál. Bizonyára valamilyen titkos funkcióval bír! Vigyázva benyomod. Nyekergő hang szűrödik el a füledhez a labirintus mélyéről. Mostantól nem foglalkozol a csapdákkal. [8 pontot használtál fel, van még 145.]

lm 38 50 51 mozogsz 38 50 51
Meg-megállsz, fülelsz miközben előrehaladsz. A folyosó kanyarodik. [32. PONT.] A belépés pillanatában felkészülsz a legrosszabbra. [31. PONT.] Testsúlyodat a lábujjhegyeidre helyezve, nesztelenül lopakodsz tovább. Egy kanyarhoz érkeztél. [30. PONT.] Minden rezdülésre ügyelve lépsz be a szobába. [29. PONT.] Meg-megállsz, fülelsz miközben előrehaladsz. Egy kanyarhoz érkeztél. [34. PONT.] Továbbsuhansz a folyosón. Ahová most értél, az a T-elágazás kell, hogy legyen. [35. PONT.] Elértél a folyosó végéhez. Innen nem vezet tovább út. [38. PONT.] Zutty! Mi volt ez? Ahá, teleportáltál! [44. PONTON vagy.] Továbbsuhansz a folyosón. Az egyenes folyosó közepén vagy. [46. PONT.] Testsúlyodat a lábujjhegyeidre helyezve, nesztelenül lopakodsz tovább. Ellenőrzöd a térképen, hogy hol is vagy. [47. PONT.] Morajt hallasz a távolból. Vajon mi lehet ez? Aztán megpillantod a folyosón a feléd guruló óriási kőgolyót. Pánikszerűen menekülni kezdesz! Szerencsédnek köszönhetően csak 14 életpontot vesztettél. A golyó utolér, és a falnak présel. Uuuuhhhhh! Vacak kis szoba ez - állapítod meg, amint körülnézel. [48. PONT.] Meg-megállsz, fülelsz miközben előrehaladsz. [50. PONT.] Egy lefelé vezető lépcsőt látsz! Ahogy lenézel, némi légáramlatot észlelsz. Leóvakodsz. [51. PONT. --> 52. PONT.] [36 pontot használtál fel, van még 109.]

lm 54 65 68 mozogsz 54 65 68
Meg-meg torpanva, lábaidat lassan, puhán egymás után rakva mész. Hoppsz, már itt is van a T-elágazás! [53. PONT.] Egy kis szobába érkezel. [54. PONT.] Egy ősi, elsárgult könyvet pillantasz meg. Izgatottan vizsgálod meg. Egy varázslat! A neve háló. Mágikus úton elsajátítod. (ld. enc.) Hangot hallasz szemből - megtorpansz, figyelsz, de aztán semmi. Még óvatosabban mész tovább. Hoppsz, már itt is van a T-elágazás! [53. PONT.] Haladsz az ellenséges labirintusban. Kanyarodik a járat. [55. PONT.] Egy Zinthurgot veszel észre magad előtt. Kicsit sokat tud ez az állat. Majd Te megtanítod a jómodorra...

A másik mormol valamit: egy számodra ismeretlen védekező varázslat! Ellenfeled mormol, majd ujjaiból kirepül egy pusztító végzet varázslat. Szerencsére nem hatott rád. Ezüstshurikent hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 5 ezüstshuriken. Több lövedéked átfúrja a Zinthurg bal lábát. (5 támadással 74 életpontot sebezve.) Megmarkolva a tyrex bunkót ellenfeledre ugrasz. Tyrex bunkóval egy borzalmas ütést mérve rá összetöröd a Zinthurg bal lábát. (1 támadással 62 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Transzformálsz! (+3 varázspont.) Harci kalapáccsal eltalálod a Zinthurg jobb lábát. (1 támadással 23 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+1 varázspont.) A seb azonnal beforr! A Zinthurg fogai megkarcolják kézfejedet. (1 támadástól 11 életpontot vesztesz.) A Zinthurg csapásokat oszt a jobb karodra karmaival. (2 támadástól 12 életpontot vesztesz.) Kritikus volt a sérülés! (-1 max. életerő.) A szörny több karmával is a lábadra csap. (2 támadástól 14 életpontot vesztesz.) Kritikus volt a sérülés! (-1 max. életerő.) A Zinthurg szemében félelem villan, aztán lassan lehúnyja, miközben lelke kitör testének fogságából. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 ezüstshurikent találsz meg, amelyet még használni tudsz. Átkutatod a tetemet. Kincs! KIIINCS! Lássuk, mire bukkantál: 8 arany. 995 tapasztalati pontot kaptál. Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 sullár hólyagot. Meg-meg torpanva, lábaidat lassan, puhán egymás után rakva mész. Ellenőrzöd a térképen, hogy hol is vagy. [56. PONT.] Bevilágítva magad előtt az utat, lassan lépkedsz. Az út itt elkanyarodik. [57. PONT.] Haladsz az ellenséges labirintusban. Innen csak egy út van: előre! [58. PONT.] Sziszegést hallasz, és a következő pillanatban apró tüskékkel teli háló zuhan a testedre. Gyorsan letéped, de már érzed a bénító méreg hatását [-6 támadás]. Hangot hallasz szemből - megtorpansz, figyelsz, de aztán semmi. Még óvatosabban mész tovább. Egy kanyarhoz érkeztél. [59. PONT.] Úgy suhansz, mint az árnyék. Ellenőrzöd a térképen, hogy hol is vagy. [60. PONT.] Tudod, hogy itt senkire és semmire nem számíthatsz - a sötétség bármikor magába fogadhat. Továbbmész. A folyosó kanyarodik. [61. PONT.] Egy Tguarkhant veszel észre magad előtt. Mivel meglepni nem sikerült, ezért gondolkodás nélkül neked ront a szörny. Persze te sem maradsz tétlen.

Gyorsan felraksz egy varázsvédelem II varázslatot. Egy számodra ismeretlen védekező rúnavarázst mormol el ellenfeled. Ellenfeled néhány elegáns kézmozdulata után már süvít is feléd egy villámsújtás. 29 életpontot vesztettél. Teli erőből ezüstshurikent dobsz az ellenfeledre. Elrepül 5 ezüstshuriken. Lövedékeiddel perforálod a Tguarkhan bal oldalát. (5 támadással 73 életpontot sebezve.) Marokra fogva a tyrex bunkót ellenfeledre rohansz. Tyrex bunkóval egy borzalmas ütést mérve rá összetöröd a Tguarkhan kutyafejét. (1 támadással 65 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Transzformálsz! (+1 varázspont.) Harci kalapáccsal megütöd a Tguarkhan testét. (1 támadással 24 életpontot sebezve.) A seb azonnal beforr! A Tguarkhan fogai végigkarcolják a jobb combodat. (1 támadástól 3 életpontot vesztesz.) A Tguarkhan leken néhány pofont. (2 támadástól 19 életpontot vesztesz.) A Tguarkhan mancsával csapásokat mér karjaidra. (2 támadástól 31 életpontot vesztesz.) A varázsló kezéből apró villámok repülnek ki. Félig megúsztad. 20 életpontot vesztettél. A Tguarkhan szemében félelem villan, aztán lassan lehúnyja, miközben lelke kitör testének fogságából. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 ezüstshurikent találsz meg, amelyet még használni tudsz. Átkutatod a tetemet. Kincs! KIIINCS! Lássuk, mire bukkantál: egy obszidián függő, egy borostyán függő, 2 vas dobónyíl, 6 arany és egy vasérc. Felhasználva 4 csepp spirituszt, szereztél 1 Thargodan esszenciát. 1510 tapasztalati pontot kaptál. Magadra kensz egy adag gyógykenőcsöt. Már érzed is a hatást. ( +114 életerő.) Bevilágítva magad előtt az utat, lassan lépkedsz. A gyér világításnál gyors pillantást vetsz a térképre. [62. PONT.] Tudod, hogy itt senkire és semmire nem számíthatsz - a sötétség bármikor magába fogadhat. Továbbmész. Megtorpansz: kanyarodik az út! [63. PONT.] Meg-megállsz, fülelsz miközben előrehaladsz. A gyér világításnál gyors pillantást vetsz a térképre. [64. PONT.] Egy kattanást hallasz, és a következő pillanatban egy hatalmas dárdahegy siklik elő a falból. Gyors reflexeidnek köszönhető, hogy félre tudtál ugrani. Mész tovább, előre. Megtorpansz: kanyarodik az út! [65. PONT.] Mély, misztikus hangon kántálni kezdesz. Érzed, ahogy erő áramlik a tagjaidba. Elmormoltad a kényszerport varázslatot! [-8 varázspont.] Egy lépésnél megfordul veled a világ, és a következő pillanatban egészen máshol találod magad. [69. PONTON.] Tétován vizsgálgatod a térképedet: nem igazán látod, hogy hogyan is juthatnál el ahhoz a ponthoz. [42 pontot használtál fel, van még 67.]

lm 72 76 78 mozogsz 72 76 78
Haladsz előre. Az út itt elkanyarodik. [70. PONT.] Izzadó tenyeredet megtörlöd, miközben a labirintusban mész tovább. Innen csak egy út van: előre! [71. PONT.] Halvány fényt látsz magad előtt: habozva mész tovább. Egy nagyobb terem! [72. PONT.] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy Tguarkhan van előtted! Úgy döntesz, itt az ideje, hogy demonstráld hatalmadat. Rárontasz a szörnyre.

Ki tudja, mire készül a másik - jobb az óvatosság! A biztonság kedvéért felraksz egy varázsvédelem II varázst. Sajnos ellenfeled sem kezdő: felhelyez egy számodra ismeretlen védekező varázslatot. Ellenfeled villámsújtás varázslatot lő rád. 33 életpontot vesztettél. Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, ezüstshurikent ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 5 ezüstshuriken. Több lövedéked átfúrja a Tguarkhan sziklatestét. (5 támadással 79 életpontot sebezve.) Félelmet nem ismerve ellenfeledre rohansz. Tyrex bunkóval egy borzalmas ütést mérve rá összetöröd a Tguarkhan jobb lábát. (1 támadással 56 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Transzformálsz! (+1 varázspont.) Harci kalapáccsal megütöd a Tguarkhan fejét. (1 támadással 22 életpontot sebezve.) A seb azonnal beforr! Egy gyenge harapást kapsz a bal válladba. (1 támadástól 16 életpontot vesztesz.) A Tguarkhan mancsával csapásokat mér karjaidra. (2 támadástól 21 életpontot vesztesz.) A Tguarkhan mancsai a bordázatod épségét veszélyeztetik! (2 támadástól 24 életpontot vesztesz.) A varázsló kezéből apró villámok repülnek ki. Félig megúsztad. 13 életpontot vesztettél. A Tguarkhan összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 ezüstshurikent találsz meg, amelyet még használni tudsz. Átvizsgálod a testet. Nemhiába, alkalmas tápszereket találsz! Nézzük, milyen kincsre bukkantál: egy pular kristály és egy szent jogar. Felhasználva 4 csepp spirituszt, szereztél 1 Thargodan esszenciát. 1510 tapasztalati pontot kaptál. Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy Orkhan Thai van előtted! A szörny a halálodat akarja, és neked ront.

Úgy ítéled meg, hogy nem árt egy védelem tűz ellen védekező rúna felrakása. A következő pillanatban már meg is idézted. Ellenfeled varázstudó! Elmond magára egy számodra ismeretlen védekező varázslatot. Ellenfeled támadó varázslatot alkalmaz: tűzgolyó varázslatot lő rád. A támadásnak - hála az égnek - semmi eredménye sem volt. (köszönhetően védelem tűz ellen védelmednek.) Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, vas dobónyilat ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 5 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja az Orkhan Thai testét. (5 támadással 105 életpontot sebezve.) A seb azonnal beforr! A lény tüzet köp rád. Fürdesz a piros lángnyelvekben. Fegyvert váltasz: előkapod a csontpozdorját. Vad csatakiáltással, felemelve a csontpozdorját a másikra rohansz. Csontpozdorjával többször kegyetlenül megütöd az Orkhan Thai tűztestét. (5 támadással 262 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+53 életerő). Transzformálsz! (+5 varázspont.) Harci kalapáccsal csak érinted az Orkhan Thai testét. (1 támadással 25 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+6 életerő). A seb azonnal beforr! Az Orkhan Thai leken néhány pofont. (2 támadástól 28 életpontot vesztesz.) A mágus kezéből elektromos szikrák repülnek elő! Alig pörkölődsz. 17 életpontot vesztettél. Az Orkhan Thai mancsai a bordázatod épségét veszélyeztetik! (2 támadástól 26 életpontot vesztesz.) A varázsló kékes villámokat küld rád. Félig megúsztad. 23 életpontot vesztettél. A szörny még egy utolsó halálüvöltést hallat, majd eldől. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Átvizsgálod a testet. Nemhiába, alkalmas tápszereket találsz! Nézzük, milyen kincsre bukkantál: 31 arany, egy aranygyűrű és egy sárga erőöv [Betelt a hátizsákod, a maximális 115 féle tárgy van Nálad, így ezt a tárgyat már nem veheted fel.]. Felhasználva 4 csepp spirituszt, szereztél 1 Thargodan esszenciát. 2680 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 tudás gyöngyét. Magadra kensz egy adag gyógykenőcsöt. A hatás rögtön érezhető! ( +96 életerő.) Tudod, hogy itt senkire és semmire nem számíthatsz - a sötétség bármikor magába fogadhat. Továbbmész. A gyér világításnál gyors pillantást vetsz a térképre. [73. PONT.] Belépsz a térképen is jelölt szobába. [74. PONT.] A szoba, amelybe belépsz, aránylag kicsi. [75. PONT.] Bekukkantasz a kis terembe. [76. PONT.] Megfelelő mozdulatok kíséretében mormolni kezdesz. Az erő gyűlik, egyre csak gyűlik benned. Az utolsó ige kiejtésével elmondtad a kényszerport varázslatot! [-8 varázspont.] Egy lépésnél megfordul veled a világ, és a következő pillanatban egészen máshol találod magad. [77. PONTON.] Egy kisebb, már-már kamraszerű helyiségbe érkeztél. [78. PONT.] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy Chara-din fattya van előtted! Rögtön látod, hogy ez nem lesz békés találkozó. Felkészülsz az összecsapásra.

Nem árt az elővigyázatosság! Egy varázsvédelem II varázslattal készülsz a csatára. Mélyen koncentrálva, ellenfeled megidéz egy varázslatlopás varázslatot, majd rád küldi. Szerencsére nem hatott rád. Vas dobónyilat markolva becélzod a mozgó célpontot. Elrepül 5 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja a Chara-din fattya lila testét. (5 támadással 107 életpontot sebezve.) Marokra fogva a tyrex bunkót a másikra rohansz. Tyrex bunkóval gyilkos csapásokat szórva összezúzod a Chara-din fattya testét. (6 támadással 371 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+75 életerő). Transzformálsz! (+7 varázspont.) Harci kalapáccsal többször eltalálod a Chara-din fattya nyakát. (4 támadással 97 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+20 életerő). Transzformálsz! (+1 varázspont.) A szörny néhányszor belédmar, főként az oldaladat és a mellkasodat részesítve előnyben. (9 támadástól 83 életpontot vesztesz.) Tyrex bunkóval párszor keményen megütöd a Chara-din fattya testét. (2 támadással 118 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+24 életerő). Transzformálsz! (+2 varázspont.) Harci kalapáccsal megpöccinted a Chara-din fattya testét. (1 támadással 25 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+6 életerő). A 2 Chara-din fattya megharapdálja a jobb lábfejedet és a combodat. (2 támadástól 21 életpontot vesztesz.) A 2 Chara-din fattya szemében félelem villan, aztán lassan lehúnyja, miközben lelke kitör testének fogságából. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 2730 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] [24 pontot használtál fel, van még 43.]

lm 84 84 84 mozogsz 84 84 84
Amint belépsz, látod, hogy ez a helyiség akár egy őrposzt is lehetne. [79. PONT.] Belépsz. Odabent különösen rossz levegő fogad. [80. PONT.] Egy szörnyet pillantasz meg - innét úgy tűnik, hogy egy Chara-din fattya. Úgy tűnik ma Te vagy a főfogás a szörny étlapján. Mivel szavakkal úgy sem tudnád meggyőzni, jöhetnek a fegyverek.

Úgy ítéled meg, hogy nem árt egy varázsvédelem II védekező rúna felrakása. A következő pillanatban már meg is idézted. Távolról varázslatlopás varázslatot lő rád a másik. Szerencsére nem hatott rád. Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, vas dobónyilat ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 5 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod a Chara-din fattya bal oldalát. (5 támadással 91 életpontot sebezve.) Meglengetve a tyrex bunkót ellenfeledre rohansz. Tyrex bunkóval többször kegyetlenül megütöd a Chara-din fattya jobb oldalát. (6 támadással 362 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+73 életerő). Transzformálsz! (+7 varázspont.) Harci kalapáccsal többször eltalálod a Chara-din fattya bal lábát. (4 támadással 102 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+21 életerő). Transzformálsz! (+2 varázspont.) A 9 Chara-din fattya harapásai nyomán sebek nyílnak a lábadon és karodon. (9 támadástól 66 életpontot vesztesz.) Tyrex bunkóval párszor keményen megütöd a Chara-din fattya testét. (2 támadással 128 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+26 életerő). Transzformálsz! (+2 varázspont.) Harci kalapáccsal súrolod a Chara-din fattya testét. (1 támadással 23 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+5 életerő). A 2 Chara-din fattya kitátja pofáját, és többször belemar a testedbe. (2 támadástól 11 életpontot vesztesz.) A 2 Chara-din fattya még megpróbál elszaladni, de két-három lépés után összeesik, és nem mozdul többet. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 2730 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Amint belépsz, látod, hogy ez a helyiség akár egy őrposzt is lehetne. [81. PONT.] Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy taalru. No, ma sem fognak berozsdálni az izmaid. Felkészülten várod ellenfeled.

Ki tudja, mire készül a másik - jobb az óvatosság! A biztonság kedvéért felraksz egy varázsvédelem II varázst. Potenciális célpontod gyorsan felrak egy láthatatlan védekező mágiát. Távolról háló varázslatot lő rád a másik. Semmi hatás! Vas dobónyilat markolva becélzod a mozgó célpontot. Elrepül 5 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja a taalru tigristestét. (5 támadással 94 életpontot sebezve.) A seb azonnal beforr! A szörny koncentrál. Rosszat sejtesz: valamilyen mentális támadásra készül! Fölényesen, tudomást sem veszel a próbálkozásáról. Fegyvert váltasz: előkapod a csontpozdorját. Félelmet nem ismerve ellenfeledre támadsz. Csontpozdorjával halálos csapásokat osztva péppé vered a taalru póklábát. (5 támadással 255 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+52 életerő). Transzformálsz! (+5 varázspont.) Harci kalapáccsal megpöccinted a taalru egyik lábát. (1 támadással 27 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+6 életerő). A seb azonnal beforr! A taalru mancsai a bordázatod épségét veszélyeztetik! (2 támadástól 28 életpontot vesztesz.) A taalru leken néhány pofont. (2 támadástól 16 életpontot vesztesz.) A taalru fogai végigkarcolják a jobb combodat. (1 támadástól 27 életpontot vesztesz.) A lény varázsenergiádat szívja, ezáltal erősítve magát. (-8 varázspont.) A taalru most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Átvizsgálod a testet. A következő kincseket találtad: 2 ezüst nyaklánc, egy igazgy. fülbevaló [Betelt a hátizsákod, a maximális 115 féle tárgy van Nálad, így ezt a tárgyat már nem veheted fel.], egy kristálygömb, egy ezüst gyűrű, egy nagy bronzkulcs [Betelt a hátizsákod, a maximális 115 féle tárgy van Nálad, így ezt a tárgyat már nem veheted fel.], egy ezüst kulcs [Betelt a hátizsákod, a maximális 115 féle tárgy van Nálad, így ezt a tárgyat már nem veheted fel.] és egy aranytű. 3525 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Amikor betoppansz, éles pillantást vetsz minden sarokba. [82. PONT.] Sziszegést hallasz, és a következő pillanatban apró tüskékkel teli háló zuhan a testedre. Gyorsan letéped, de már érzed a bénító méreg hatását [-6 támadás]. Parányi, jelentéktelen teremnek tűnik, ahová most beléptél. [83. PONT.] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy Mnebolath van előtted! Mivel minden egyéb kommunikációs lehetőséget kizár a szörny agresszív magatartása, felkészülsz a csatára.

Még megfelelő a távolság - felhúzol egy varázsvédelem II varázslatot. A halálraítélt, aki veled szemben áll, küszködik életéért: elmormol egy láthatatlan védekező varázst. Ezüstshurikent küldesz ellenfeled felé. Elrepül 5 ezüstshuriken. Pár lövedéked átjárja a Mnebolath testét. (5 támadással 85 életpontot sebezve.) A lény szörnyű sugárzása káros az egészségedre! (-4 életerő.) A dolgot még 7 aranyad bánja. Ellenfeled kitátja pofáját, és iszonyatos hideget fúj rád. A támadás kevésbé volt veszélyes, mint ahogy számítottad, de azért jégcsapok nőnek az álladon. (33 életpontot vesztettél.) Félelmet nem ismerve a másikra rontasz. Tyrex bunkóval gyilkos csapásokat szórva összezúzod a Mnebolath nyakát. (3 támadással 177 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+36 életerő). Transzformálsz! (+3 varázspont.) Harci kalapáccsal megütöd a Mnebolath kutyafejét. (1 támadással 24 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+5 életerő). A seb azonnal beforr! A Mnebolath csapásokat oszt a jobb karodra karmaival. (4 támadástól 39 életpontot vesztesz.) A lényből áradó sugarak sejtjeidet pusztítják. (-5 életerő.) Sajnálatos módon tönkrement 8 aranyad is. A Mnebolath még megpróbál elszaladni, de két-három lépés után összeesik, és nem mozdul többet. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 ezüstshurikent találsz meg, amelyet még használni tudsz. Átvizsgálod a testet. Úgy tűnik, alkalmasan betápoltál. Szerzeményed: 7 arany és egy ezüst karkötő. 2084 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy Mnebolath van előtted! No, ma sem fognak berozsdálni az izmaid. Felkészülten várod ellenfeled.

Úgy ítéled meg, hogy nem árt egy varázsvédelem II védekező rúna felrakása. A következő pillanatban már meg is idézted. A mészárlásra kiszemelt áldozat láthatatlan védekező varázst lök magára. Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, ezüstshurikent ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 5 ezüstshuriken. Pár lövedéked átjárja a Mnebolath bal vállát. (5 támadással 64 életpontot sebezve.) A szörny sugárzása sejtjeidet roncsolja. (-6 életerő.) Sajnálatos módon tönkrement 11 aranyad is. A lény jeget köp rád. Félrehajolsz, ezért csak nem fagysz teljesen csonttá. (35 életpontot vesztettél.) Elszántan a másikra ugrasz. Tyrex bunkóval gyilkos csapásokat szórva összezúzod a Mnebolath rücskös testét. (3 támadással 187 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+38 életerő). Transzformálsz! (+3 varázspont.) Harci kalapáccsal eltalálod a Mnebolath kutyafejét. (1 támadással 29 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+6 életerő). A seb azonnal beforr! A Mnebolath többször végigkarmolja a derekadat. (4 támadástól 38 életpontot vesztesz.) A szörny sugárzása sejtjeidet roncsolja. (-7 életerő.) A dolgot még 7 aranyad bánja. Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 ezüstshurikent találsz meg, amelyet még használni tudsz. Átvizsgálod a testet. A következő kincseket találtad: egy ezüst nyaklánc. 2084 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Egy szörnyet pillantasz meg - innét úgy tűnik, hogy egy taalru. Felkészülsz, hogy minél jobban el tudd kalapálni az agresszort.

Úgy ítéled meg, hogy nem árt egy védelem tűz ellen védekező rúna felrakása. A következő pillanatban már meg is idézted. Ellenfeled varázstudó! Elmond magára egy láthatatlan védekező varázslatot. Egy háló varázslattal köszönt csatapartnered. Semmi hatás! Vas dobónyilat markolva becélzod a mozgó célpontot. Elrepül 5 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja a taalru bal karját. (4 támadással 84 életpontot sebezve.) A seb azonnal beforr! Ellenfeled mereven rádnéz, majd megindítja mentális támadását. Fölényesen, tudomást sem veszel a próbálkozásáról. Fegyvert váltasz: előkapod a csontpozdorját. Meglengetve a csontpozdorját ellenfeledre rohansz. Csontpozdorjával borzalmas ütéseket mérve rá összetöröd a taalru egyik lábát. (6 támadással 306 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+62 életerő). Transzformálsz! (+4 varázspont.) Harci kalapáccsal néhányszor megcsapod a taalru testét. (2 támadással 48 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+10 életerő). A seb azonnal beforr! A taalru mancsai a bordázatod épségét veszélyeztetik! (2 támadástól 23 életpontot vesztesz.) Mielőtt észbekapnál, a taalru megsorozza az oldaladat és a hasadat mancsával. (2 támadástól 25 életpontot vesztesz.) A taalru belemar jobb oldaladba, de jó reflexeidnek köszönhetően csak gyenge sebet ejt. (1 támadástól 22 életpontot vesztesz.) Varázsenergiád szökik! (-5 varázspont.) Csontpozdorjával eltalálod a taalru testét. (1 támadással 53 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+11 életerő). Harci kalapáccsal épp hogy eltalálod a taalru testét. (1 támadással 25 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+6 életerő). A seb azonnal beforr! A taalru leken néhány pofont. (2 támadástól 26 életpontot vesztesz.) A taalru Neked esik, és mancsaival püffölni kezd. (2 támadástól 29 életpontot vesztesz.) A taalru fogai végigkarcolják a jobb combodat. (1 támadástól 23 életpontot vesztesz.) A taalru most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Átvizsgálod a testet. Úgy tűnik, alkalmasan betápoltál. Szerzeményed: egy pszi kő és egy trófea nyaklánc [Betelt a hátizsákod, a maximális 115 féle tárgy van Nálad, így ezt a tárgyat már nem veheted fel.]. 3525 tapasztalati pontot kaptál. Összetörsz 1 varázskövet. (+100 varázspont.) Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Egy taalru lakik itt. Felkészülsz, hogy minél jobban el tudd kalapálni az agresszort.

Úgy ítéled meg, hogy nem árt egy varázsvédelem II védekező rúna felrakása. A következő pillanatban már meg is idézted. Potenciális célpontod gyorsan felrak egy láthatatlan védekező mágiát. Ellenfeled támadó varázslatot alkalmaz: háló varázslatot lő rád. Semmi hatás! Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 5 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja a taalru póklábát. (4 támadással 74 életpontot sebezve.) A seb azonnal beforr! A szörny rád mered, majd a félelem sugarait lövi feléd. Tudatodat megacélozva, ellenállsz a támadásnak. Fegyvert váltasz: előkapod a csontpozdorját. Vad csatakiáltással, felemelve a csontpozdorját a másikra rohansz. Csontpozdorjával halálos csapásokat osztva péppé vered a taalru póklábát. (6 támadással 296 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+60 életerő). Harci kalapáccsal többször eltalálod a taalru testét. (2 támadással 46 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+10 életerő). A seb azonnal beforr! Mielőtt észbekapnál, a taalru megsorozza az oldaladat és a hasadat mancsával. (2 támadástól 27 életpontot vesztesz.) A taalru mancsával csapásokat mér karjaidra. (2 támadástól 18 életpontot vesztesz.) A taalru fogai megkarcolják kézfejedet. (1 támadástól 26 életpontot vesztesz.) A tőled elszívott varázsenergiát saját regenerálására fordítja. (-13 varázspont.) Csontpozdorjával megütöd a taalru nyakát. (1 támadással 50 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+11 életerő). Harci kalapáccsal megpöccinted a taalru testét. (1 támadással 21 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+5 életerő). A seb azonnal beforr! A taalru mancsával csapásokat mér karjaidra. (2 támadástól 27 életpontot vesztesz.) A taalru mancsai a bordázatod épségét veszélyeztetik! (2 támadástól 17 életpontot vesztesz.) Egy kis bőrt csippent le a lábfejedről a taalru, ahogy megpróbál megharapni. (1 támadástól 20 életpontot vesztesz.) A tőled elszívott varázsenergiát saját regenerálására fordítja. (-13 varázspont.) A szörny még egy utolsó halálüvöltést hallat, majd eldől. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Alaposan átvizsgálod a tetemet. Nemhiába, alkalmas tápszereket találsz! Nézzük, milyen kincsre bukkantál: egy réz papi karkötő [Betelt a hátizsákod, a maximális 115 féle tárgy van Nálad, így ezt a tárgyat már nem veheted fel.], egy aranytű, egy rejtőköpeny, egy sárga erőöv [Betelt a hátizsákod, a maximális 115 féle tárgy van Nálad, így ezt a tárgyat már nem veheted fel.] és egy ezüst nyaklánc. 3525 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 márványkulcsot és 2 tudás gyöngyét. Némi kutatás után találsz egy bronzból öntött nagy dobozt. Sajnos zárva van. Rövid próbálkozás után kiderül, hogy a birtokodban levő márványkulcs nyitja a ládát. Mohón felnyitod a ládát, és drágán fizetsz óvatlanságodért: fehér lángnyelvek csapnak ki, alaposan összeégetve. (-9 életerő.) Megnézed, hogy mi a zsákmány: 1 nehéz harci kesztyű ** Helyet csinálsz a hátizsákodban: elhajítasz 1 borostyán függőt. ** (ld. enc.), 800 arany, 15 varázskő, 2 galachmit, 5 pular kristály, 1 roxati zárfaló, 1 regeneráló gyűrű [Betelt a hátizsákod, a maximális 115 féle tárgy van Nálad, így ezt a tárgyat már nem veheted fel.], 1 aranylánc [Betelt a hátizsákod, a maximális 115 féle tárgy van Nálad, így ezt a tárgyat már nem veheted fel.], 1 gór formázó minta ** Helyet csinálsz a hátizsákodban: elhajítasz 1 szöges bunkót. ** és 8 tolmokov-koktél. Gyorsan kiüríted a ládát. A zöldesfekete Thargodan trutyiból előásod a bot 6. darabját, és egy ronggyal megtisztítod. Hát, kemény munka volt megszerezni, de megérte! [Betelt a hátizsákod, a maximális 115 féle tárgy van Nálad, így ezt a tárgyat már nem veheted fel.] Magadra kensz egy adag gyógykenőcsöt. Rövid időn belül érzed a hatást. ( +115 életerő.) Visszamész a kijárathoz, és kimész. [18 pontot használtál fel, van még 25.]

* 1. BP: gyakorolsz a 421. tárggyal 1 pontért
Kikapcsolódásként edzel egy kicsit. Érezhetően fejlődött a jártasságod az ütőfegyverek terén. Még sokat kell gyakorolnod. [1 pontot használtál fel, van még 24.]
* 2. BP: gyakorolsz a 189. tárggyal 1 pontért
Köröket rajzolsz a földre, és megpróbálsz minél távolabbról a középső körbe dobni. Egyre jobban megy a dolog. Még sokat kell gyakorolnod. [1 pontot használtál fel, van még 23.]
* 3. BP: gyakorolsz a 127. tárggyal 1 pontért
A levegőben suhogtatva edzed magad. Már nem sok kell a következő szinthez. [1 pontot használtál fel, van még 22.] Előveszed a kulacsodat, és csillapítod szomjadat. Elmúlt a bénító méreg hatása (támadásod újra a régi). [KT képesség hatása:] Üzenetet kapsz a Fairlight banktól: mivel ebben a körben elfelejtettél lottót vásárolni, megtették helyetted, 1 szelvénnyel, általuk választott számokkal játszották meg neked. A 10 arany költséget a bank fizette. Vásárolsz egy lottószelvényt, amelyen a tippjeid: 1, 27, 11. Etetési idő! Megeteted a szörnyeidet. 4 kaját bezabál a tüskés gigaféreg. Energiáid már fogytán vannak, tested pihenésért kiált. A környéket felderítve, találsz egy pontot, ahol tábort verhetsz. A fáradtság a legjobb altatómester: szinte azonnal elalszol. Karaktered megállíthatatlanul fejlődik, a tapasztalatoknak köszönhetően. (Szerencséd egy picit megnövekedett - kb. 5 TVP-nyi fejlesztésnek megfelelő mértékben.) Elmúlt az auralátás hatása. Elmúlt a tulajdonságpajzs hatása. Elmúlt az a munka gyümölcse hatása. Elmúlt a csupasz izom hatása. Elmúlt az erőpajzs I hatása. Elmúlt a hadiszerencse II hatása. Elmúlt a hatalomvarázs hatása.
Ebben a körben 22 pontod maradt, ebből a következő körre 22 pontot vihetsz át. Kapsz még 466 pontot. A következő körben tehát 488 pontot költhetsz el.

Nekik írhatsz
(F)red Eric (#1230) : Nyerges Kristóf, Budapest, Derzsi u. 19., 1116 Tel:2-046-731 E-mail: nyerges@matavnet.hu
Tak-Oun-Chep (#4571) : Gyurik László, Gyula, Munkácsy u. 20., 5700 Tel:66/461-423, E-mail: erynome@oft.gyula.hungary.net
Askelson az Örző (#2289) : Rostás Zoltán, Nyíregyháza, Eperjes út 14. VIII/25., 4400 Tel:42/444-169, E-mail: rostasz@dragon.klte.hu,birka@kmf.hu
Armidon Eldonal (#3435) : Nagy Zoltán, Martfű, Ságvári út 2., 5435 Tel:56/451-069 E-mail: nagyzoli@lab.hu
Galarin Thorfel (#4099) : Nagy Mihály, Szeged, Gyöngyvirág u.11.B V/14, 6723 E-mail: nagy mihaly@sz.taumrg.hu
Fist Fighter (#2677) : neve, címe titkos
Silverstrone (#2823) : Csányi Tamás, Cegléd, Rákóczi út 19/C. III/1., 2700 Tel:53/310-474, E-mail: tamas.csanyi@sysdata.siemens.hu
Kalasnyikov (#5625) : Maláta Viktor, Miskolc, Tömösi u.2., 307.szoba, 3527 E-mail: erynome@oft.gyula.hungary.net


ENCYCLOPEDIA FANTASIA


HÁLÓ (186. TÁMADÓ VARÁZSLAT)
A háló egy igen brutális és hatékony támadó varázslat, annak ellenére, hogy sebzést nem okoz. Elmondásakor egy vastag, ragacsos háló repül ellenfeledre, aki - ha nem tud félreugrani előle - teljesen belegabalyodik. A harc következő fázisában, a lőfegyver használatkor, a lőfegyver használat (szörnyeknél az egyik speciális támadás) helyett megpróbálhat kibújni a hálóból - a siker esélye főként az ügyességtől és a varázsló szintjétől függ. Ha kudarcot vall, akkor ismét próbálkozhat az első kör harci fázisában, majd a második harci fázisban. A harc végére a háló varázslat mindenképpen elmúlik, ezért fogolyejtésre sajnos a varázslat nem alkalmas, csak arra, hogy a magatehetetlen ellenfelet csépelhesd. A varázslat anyagi komponense egy csepp ragasztó, elmondása 24 VP-be kerül.
NEHÉZ HARCI KESZTYŰ (464. TÁRGY)
A nehéz harci kesztyű a zangrozi fegyverkovácsok titkos alkotása, készítésének módját még senkinek sem sikerült megszereznie. A nehéz harci kesztyű 7-el növeli a védettségedet, kettővel az erődet, és a végéből kiálló hegyes karmok miatt ad +4 sebzést pusztakezes harcban, viszont nehézkessége miatt csökkenti szerencsédet eggyel és támadásodat kettővel. A nehéz harci kesztyűt nem használhatod 18. szint alatt.

KARAKTERLAPOD


Thord a Pusztító, egy fekete, hosszú hajú, szürke szemű troll férfi vagy. Kecskeszakállad és harcsabajuszod van. A bőröd kreolszínű. Chara-din főpapja vagy. A Kvazársziklák Népe (#9119) K.T. tagjai közé tartozol. Ez a 325. fordulód.

erő : 52
iq : 40
ügyesség : 33
egészség : 34
szerencse: 46
tudatpont: 21/ 2
szint : 29
támadás : 35
védekezés: 28
életpont : 431/284
varázspt : 687/ 40
pszi pont: 148/ 80
merészség: 10/ 5
agresszió: 5
menekülés: 30 %
jellem: gonosz (666)
pénz : 2779 arany
halhatatlanság: 2%
magasság: 257 cm
testsúly: 483 kg
életkor: 24/ 28 év
tul.pont: 0
kép.pont: 0
EFejl: 42 TU

Eddig összesen 2113 szörnyet (21 ebben a körben) és 1 kalandozót öltél meg. Ebben a fordulóban 41341 TP-t kaptál. Jelenleg 2649359 TP-d van. A következő szinthez még 350641 TP szükséges. Trófeáid: magnetikus praglonc, ongóliant hadúr, kisebb quwarg isten. A 325. fordulódban 5894 arany került a bankszámládra. 5894 aranyat vehetsz fel a kamatokat is beleszámítva.

Harci ismeretek (szint)


víziharc: 7 ökölvívás: 1 szúrófegyverek: 2 vágófegyverek: 12 ütőfegyverek: 39 lőfegyverek: 8 dobófegyverek: 29 Felt. fegyverváltás: << tyrex bunkó (140%) << Pusztítás Botja (140%) << csontpozdorja (140%) Felt. lőfegyver használat: semmi (0-7.); bumeráng (8-17.); vas dobónyíl (18-996.); ezüstshuriken (997-); nyu-shuriken (kalandozókra); Óvatosság (labirintusokban): 0 KPCS: automatikusan minden kapcsolónál

Egyéb ismeretek (szint)


rejtőzködés: 38 nyomkövetés: 77 lopás: 1 mászás: 3 csapdakészítés: 18 csapdaészlelés: 12 gyógyítás: 79 titkosírás: 4 felderítés: 22 szörnyidomítás: 6 teológia: 37 taumaturgia: 66 zene: 1 szörnyismeret: 19 pszi: 19 zárnyitás: 9 vadászat: 11 bányászat: 32 testépítés: 49 úszás: 9

Feltételes parancsok


ásol max. 80 pontért; elfogod a 117. szörnyet a 219. csapdával; gyógyítasz 60 % életerő alatt, 40 pontért; *készítesz 36. tárgyat (max. 3 db-ot); *készítesz 312. tárgyat (max. 1 db-ot); *készítesz 29. tárgyat (max. 5 db-ot); *készítesz 447. tárgyat (max. 10 db-ot); mászol max. 30 pontért; maradék tvp-dből 1. tulajdonságodat TF-eled; Felt. támadás: 70; *96; 181; 89; *123; *218; *234; *200; jó jelleműek; *247; 223; Barátságosság: 6667; 5; gonosz jelleműek; semleges jelleműek; 256; Chara-din hívei; 286; 282; jó jelleműek; 274;

Varázslataid és pszi képességeid (#sorszám, *hány pontba kerül)


vámpirizáció (#1 *8) éber kakukk (#3 *6) auralátás (#4 *8) áldomás (#6 *5) varázsfesték (#9 *4) erőpajzs I (#12 *6) szaporítás (#15 *7) vak őrület (#18 *3) kitartó ló (#19 *10) unkreáció (#22 *0) jellemrejtés (#23 *10) hadiszerencse II (#24 *6) tulajdonságpajzs (#26 *16) csupasz izom (#28 *10) energiatüskék (#29 *5) méregfelhő (#37 *12) védelem tűz ellen (#38 *12) szárazság (#48 *6) kristálygömb (#54 *20) Sötét Ceremónia (#55 *50) erőpajzs II (#63 *24) pszi-ernyő (#64 *6) auratranszformáció (#65 *10) pszi-regeneráció (#66 *12) felejtés (#68 *5) agyletapogatás (#70 *20) szürkeáll. aktiv (#71 *12) mentális pajzs (#72 *9) pszi fejlesztés (#73 *20) molekulaátrendezés (#74 *20) oltár eltörlése (#79 *60) szopókőpusztítás (#88 *21) halotthívás (#93 *34) rúnapukkasztás (#94 *0) DEM kreálása (#95 *50) agykorbács (#97 *18) pszi-acéltorony (#98 *14) tudatkutatás (#99 *20) sorvasztás (#102 *20) térképelemzés (#104 *50) kontinuum-tágítás (#105 *60) varázsvédelem II (#108 *18) felszínre ugrás (#109 *25) tudatrombolás (#111 *25) pszi-gyűjtés (#112 *300) szopógödör kreálás (#125 *60) erőpajzs III (#127 *30) életszívás III. (#128 *15) tárgyészlelés (#135 *30) szemmelverés (#137 *18) tűzgolyó (#155 *25) varázspáncél (#156 *15) varázskő készítés (#160 *120) isteni küldetés (#170 *40) gyorsvarázslás (#179 *0) városi teleport II (#181 *60) kényszerport (#183 *8) vízlélegzés (#185 *15) háló (#186 *24) a halál csókja (#187 *10) állatvédelem (#192 *25) tiltott teleport (#198 *100) káoszcsapás (#200 *8) rúnakő teremtése (#201 *15) álommérgezés (#202 *10) mágiafaló (#203 *12) a káosz szava (#207 *25) hatalomvarázs (#220 *25) csapdaészlelés (#222 *12) Chara-din lesújt (#223 *18) a munka gyümölcse (#224 *10)

Jelenleg rajtad levő aktív varázslatok és pszi hatások


állatvédelem becsületjel vámpirizáció jellemrejtés szemmelverés Feltételes varázslat-használat: 21. és magasabb szintűek ellen Támadó varázslat lista (var. szám) : 200 Védekező varázslat lista (var. szám): 108 38 Feltételes támadó/védekező varázslat használat: Mit 200 108 108 38 108 108 Kire 180 212 230 238 258 249

Elfogott szörnyeid: tüskés gigaféreg (#256) (hátas: 10 lépés/kör; 9 TVP/lépés; +11 védettség;) státusz: OK; Thargodan csontváz (#297) (málhás: +35 kg teher) státusz: OK;

Isteni küldetéseid


1.) Mostanra már elég fekete - azaz visszafordíthatatlanul fekete kell, hogy legyen a lelked. Oldj meg egy jellempróbát a GO paranccsal, és érd el a 666-os gonoszságot! 2.) Tovább folyik a harc más Közös Tudatokkal szemben. Tudatcsatázz le egy másik KT tagjától egy paranccsal legalább 10 TU-t! 3.) Brutális próbatétel előtt állsz: egy vércápa sámánt kell megsemmisítened.

Tárgyaid (*-gal jelöltek bekészítve, zárójelben tárgy sorszáma)


Páncélok és pajzsok

$1*lánckesztyű (#230) 1*zafír erőöv (#397) 2*rejtőköpeny (#277) 2*törpe bakancs (#475) 1*Dantor vértje (#469) 1 nehéz harci kesztyű (#464 1 krapixlon fürdőruha (#454 1*Morgan sipkája (#466)

Fegyverek és lövedékek

22 ezüstshuriken (#327) 5 vas dobónyíl (#189) 3*harci kalapács (#174) 1 bumeráng (#249) 1 csontpálca (#329) 2*tyrex bunkó (#421) 3 kerek kő (#19) 3+csontpozdorja (#424) 1 kőkés (#6) 1 moa stuki (#413) 1 ezüsthegyű lándzsa (#324) 3 ezüsttollú nyíl (#363) 1 mandibulakasza (#127) 1 szigony (#389) 16 tolmokov-koktél (#351)

Ékszerek és egyéb csecsebecsék

1*káosz szimbólum (#361) $2 ezüst karkötő (#158) $2 aranygyűrű (#193) 1*smaragd védőgyűrű (#223) $1*umbatari karkötő (#278) $1*obszidián karkötő (#229) $5 ezüst gyűrű (#180) $5 ezüst nyaklánc (#117) $2 obszidián függő (#195) 1*Rughar gyűrűje (#518) 1*Dantor amulettje (#468)

Eszközök, használati tárgyak, készletek

1 hebrencs csapda (#147) 3 márványkulcs (#245) 1 szuper dobóháló (#273) 1 tatu dob (#234) 1 egykezes súlyzó (#483) 1 szeksztáns (#32) 2 kötél (#92) 22 gyógykenőcs (#313) 44 aranytű (#272) 7+deus ex machina (#1) 15 kristálygömb (#265) 1 ásó (#34) 3 roxati zárfaló (#314) $1 nagy vaskulcs (#186) 2 fáklya (#36) 1 acéltű (#334) 2 pszi kő (#248) 5 shinai gömb (#348) 1 kholden kulcs (#470) 4 norgat kulcs (#471) 1 dobóháló (#221) 47 kaja (#2) 3 bájital (#261) $1 szent jogar (#150) 16 varázskő (#305) 5 tudás gyöngye (#522)

Löttyök és porok, tartóstul

3 vizestömlő (#3) [ bennük 51 korty víz (#27) ] 2 szent kehely (#257) [ bennük 20 csepp isteni könnycsepp (#260) ] 3 kavadu iszák (#25) [ bennük 9 csepp gyenge méreg (#26) ] 4 huhogó bibe (#332) [ üres ] 3 aranyló ugarhéj (#100) [ üres ] 4 uzbány csőr (#169) [ üres ] 11 fűszertartó (#210) [ bennük 9 csepp sáfránypor (#211) ] 9 zöld üveg (#82) [ bennük 113 csepp ragasztó (#83) ] 7 sullár hólyag (#168) [ bennük 3 csepp spiritusz (#170) ]

Egyéb bigyók és gyanús csúnyaságok

23 Thargodan esszencia (#328340 quwarg tojás (#360) 9 halcsont (#390) 1 téfea-agy (#172) 17 madártoll (#112) 1 gór formázó minta (#444) 5 smirglilevél (#29) 7 kaktuszbogyó (#429) 2 acélpengőke (#231) 1 karbin plazma (#199) $2 fekete gyöngy (#99) 7 remák szív (#264) 24 vasérc (#152) 9 fokhagyma (#403) 3 kazmár gyökér (#205) 4 csuklyavirág (#133) 16 szárnyas hernyó (#69) 1 moa gyöngy (#378) 26 polip szívóka (#391) 1 főnixtoll (#563) 6 galachmit (#310) 4 vízionár szem (#102) 1 bordacsont (#16) 1 era formázó minta (#418) 2 moa rubin (#379) 6 varányszem (#30) 5 pirkit (#153) 7 borkonyó bibe (#312) 1 küklopsz szem (#643) 3 mutáns csont (#331) 1 din formázó minta (#301) 10 lótuszvirág (#447) 1 arkog kő (#632) 2 sárkányfog (#617) 6 amniosz (#203) 7 kőszem (#304) $6 pular kristály (#239) 1 moa gyémánt (#385) 7 ezüstdarab (#326) 5 purifikátor háj (#269) 39 gyöngymangó (#135) 1 moa jádekő (#382)

Összsúly: 163.91 kg megterheltség: 110 %

GYJ: Legalább 1 arany értékű tárgyakra, ha megterheltséged 150% alatt van. Nem vehetsz fel újabb tárgyat, mert betelt a tárgylistád.

Tárgyaid a bank széfjében


$1 kvazár sisak (#266) 1 Pusztítás Botja (#316) 2 gyógykenőcs (#313) 1 arx formázó minta (#298) 1 din formázó minta (#301) 2 praglonc hártya (#215)

E körben tett lépéseid térképe

(211,99) a 79. labirintus bejárata, Tharr oltár, vaskohó (#155), érclelőhely, Orkhan Thai (#238), Zinthurg (#180),
degradátor (#210), Tguarkhan (#212), Chara-din fattya (#236), taalru (#249), Mnebolath (#237)


© Beholder Kft. 1992-1999.
Ha a fordulóval bármilyen gondod van a következő címre írj: beholder@mail.datanet.hu!
Soha NE küld vissza az e-mailben kapott fordulódat!! Elég a karakterszámot, és a fordulószámot megírni!! Ha mégis megteszed, az az e-mailes játéklehetőséged elveszítését jelentheti!!!!!


Aki észrevesz egy hibát, és szeretné, ha azt javítanánk a fordulójában, az a következőkre legyen szíves fokozottan ügyelni:
1) A levelet azzal kezdje, hogy megírja KARAKTERSZÁMÁT, FORDULÓSZÁMÁT és SZÁMLASZÁMÁT.
2) Írja le - minél tömörebben - a jelenséget, a hibát. Ezt tegye meg MINDEN alkalommal, mikor erről levelezünk, utalva az addig megbeszéltekre.
3) NE LÉPJEN addig, míg nem kap tőlünk visszajelzést.
AKI MÉGIS LÉP, az a továbbiakban ÖNKÉNT LEMOND mindenfajta JAVÍTÁSRÓL, és elfogadja a hiba miatt módosult képességek korábbi forduló alapján történő visszaírását. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ha úgy gondoljuk, ne javítanánk.
Segítségeteket előre is köszönjük!
Az utóbbi időben rendkívül sok probléma volt a drotpostagalamb nevű remek ingyenes e-mail szolgáltatóval. Ezért nagyon szépen kérek mindenkit, hogy keressen egy valóban megbízhatóan működő szolgáltatót, hiszen nektek is, nekünk is jobb, ha a kiküldött e-mailek már az első alkalommal hibátlanul megérkeznek. A drótposta több féle címet is kínál pl. dpg.hu, drotposta.hu, aramszu.net, stb.
Ismételten kérek mindenkit, hogy ha bármi problémád van akármelyik játékkal kapcsolatban, akkor az erről szóló e-mail fejlécében feltétlenül tüntesd fel azt, hogy melyik játékról is van szó!!!!!!! Arra is szeretnék mindenkit megkérni, hogy a probléma taglalása mellett arra is szánjon időt, hogy az olyan mellékesnek tünő adatokat, mint karakterszám, fordulószám, számlaszám ne felejtse ki a levélből. (Ha nem tudod kitalálni, hogy az adott probléma kezeléséhez milyen adatokra van szükség, inkább többfélét adj meg, mint hogy pont a szükséges hiányozzon!)
Ezúton szertnék mindenkit tájékoztatni, hogy karakterátadás e-mailben továbbra sem lehetséges!
Kérek mindenkit, hogy mielőtt UL javítás, AK stb. miatt reklamál, legalább egyszer olvassa el a fordulo végén található tájékoztatót.
Maci

Elküldött UL javítása

A már elküldött UL javítására korlátozott lehetőség van.
Ha elrontottad az UL-t, akkor minnél hamarabb küldd el mégegyszer. Ügyelj rá, hogy a forulószáma feltétlenül ugyanaz legyen, mint az eredeti UL-é volt. Az UL-ek letöltése után a konvertáló program a késöbb érkezett UL-t, javításként értékeli, és ezt fogja betáplálni az eredetileg küldött UL helyett. (Figyelem: ilyenkor az eredetileg küldött UL-re is UL OK jelzést fogsz kapni!) Szükség esetén több javítást is küldhetsz, az utolsó UL-ből lesz a forduló. Ha egy e-mailben több UL-t is küldtél, akkor a javítás során elég csak a hibás UL-t elküldened, az UL-ek abban a sorrendben lesznek betáplálva, ahogy az eredeti e-mailben voltak. (Természetesen figyelembe véve a fenteb leírt korlátozásokat.)

Figyelem! Ez a javítás csak akkor működik, ha a hibás UL még nem került letöltésre!! Ha már letöltöttük, akkor a javító UL hibás forulószám jelzéssel visszamegy.
Az UL-ek letöltése reggel 9-10 között délután 2-4 között történik általában. (Esetenként ettől eltérő időpont is előfordulhat.)


Ha M$ IE-t használsz UL küldésre, és javítani akarod az UL-t, akkor esetenként komoly problémáid lehetnek, mert az M$ IE által küldött UL-ek fejlécéből rendszeresen hiányzik a dátum mező. Emiatt előfordulhat, hogy az UL-ek sorrendje felcserélődik, és nem a javító UL kerül táplálásra. Ha biztosra akarsz menni, akkor NE használj Explorert, mert emiatt nem áll módunkban a fordulódat újra táplálni!
Többeknek problémája volt az UL-javítással. Tehát UL-t javítani csak bizonyos esetekben lehet. A javítás feltétele, hogy az új UL még az előtt megérkezzen, hogy a régit LETÖLTÖTTÜK. (Naponta általában kétszer van letöltés: reggel 9 körül, és du. 3 körül.)
Tehát ha a reggel 8-kor elküldött UL javítását du. 2-kor küldöd, akkor az már nem lesz javítás csak egy Hibás UL.
Abban a speciális esetben ha pl. nincs zsetonod, vagy még nem léphetsz, a később (esetleg másnap, harmadnap) küldött UL-re is UL OK üzenetet fogsz kapni (itt most nem részletezett technikai okokból), DE ILYENKOR IS AZ ELŐSZÖR KÜLDÖTT UL KERÜL TÁPLÁLÁSRA! Tehát egy már elküldött UL-t a letöltése után akkor sem lehet javítani, ha az valamilyen okból még nem lett betáplálva!


Ha megváltozott az e-mail címed akkor azt feltétlenül jelezd nekünk a beholder@mail.datanet.hu címen. (A SZÁMLASZÁMODAT is írd meg!!). Amikor az új címet beírtuk, akkor kapsz egy visszajelzést. CSAK ezután küldj új UL-t!
Figyelem! A térkép megtekintéséhez szükséges class és képek letölthetőek a Beholder Kft home page-éről. Ha nincs www hozzáférésed, akkor jelezd (beholder@mail.datanet.hu) és elküldjük e-mailben. A java class mellett találhatsz egy dos-os progit is, amely segítségével elő tudod állítani a térképet gif formátumban.
Mostantól (97.08.19) megadhatod az un. állandó netkódodat, és így nem kell minden UL-en feltüntetni a netes kérést. A netkód a számlán lévő összes karakterre vonatkozik. Az állandó netkód megadásához a számlaszámodra és magára a kódra (u,b,u+,b+) van szükség. További részletek a Beholder Home Page-en.
Az Alanori Krónika megrendelése:
Ezentúl minden hónapban megjelenéskor megkaphatod a Krónikát. A dolgod mindössze annyi, hogy a beholder@mail.datanet.hu címre irsz egy e-mailt amiben megrendeled az újságot, és megírod a számlaszámodat. Az újsággal együtt automatikusan elküldjük a számlán lévő összes karakter üzeneteit is! Az AK ára így 20 zseton. (Ez tartalmazza a postázás költségeit is.)
Ha késöbb le akarod mondani a megrendelést, feltétlenül jelezd, hogy a nem a hagyományos, hanem a netes előfizetésről van szó (azaz a Krónikát nem a fordulóddal, hanem külön kaptad)!
Ha a fordulód fejlécében szerepel az Üzeneted jött felirat, akkor mentális üzenete érkezett a karakterednek. Az üzenetet a karaktered legközelebbi hagyományos fordulójával postázzuk. (Addig azonban minden e-mailes fordulódban meg fog jelenni az üzenet.)
Lehetőséged van azt kérni, hogy az üzeneteket külön postázzuk számodra, ez azonban 5 zsetonba kerül. Azt is kérheted, hogy az üzeneteidet egy másik karaktered hagyományos fordulójával postázzuk. (Ezt természetesen nem kerül zsetonba.)