TÚLÉLŐK FÖLDJE

Betáplálva: 2002. nov. 13. 15h:12'
EZ A 367. JÁTÉKHETED, 367. FORDULÓD
368. játékheted kezdete: nov. 20.
A következő fordulódat legkorábban
a 368. játékhéten tudjuk betáplálni.
KALANDOZÓ: #1825
SZÁMLA : XXXX
ZSETONOK : 712

AXILLON KALANDJAI


6 nap telt el azóta, hogy letáboroztál. Ez az idő nem múlt el esemény nélkül: A táborozás 6. napján találkozol Szeli'D Kígyószisszel. Tagja az Igaz Barátok Rendjének. Egy obszidián karkötőt, egy arany papi karkötőt, egy smaragd védőgyűrűt, egy Rughar gyűrűjét, egy nehéz harci kesztyűt, egy Thargodan koronát, egy törpe bakancsot, egy zafír erőövet, egy mágusköpenyt és egy zafír fülbevalót visel. Felszerelését egy taalru trófea, egy élőholt ősmágus trófea és egy kisebb quwarg isten trófea ékesíti. Hovatartozását apró jelvény mutatja: egy sújtásra emelt pöröly. Övén 1 kalandozóskalp fityeg! Jobb kezében egy biami kvazárlándzsát, bal kezében egy vámpírtőrt tart. Lőfegyvere egy ubuk dobónyíl. Málhásállata egy sivatagi doareg. Érzékeled auráját: semleges jellemű az alávaló. Egymásra mosolyogtok, híreket cseréltek. A mentális kapcsolat megerősítése után elbúcsúztok egymástól. Aukciósház Ügynöke részére átadtál 1000 aranyat. Aukciósház Ügynöke átadott Neked 45 sallank karmot. Ultimate Warrior átutalt a bankszámládra 300 aranyat a táborozásod 6. napján. Leon, amikor összefutottatok, adott Neked 7 sáfrányport. Az aranytermő erszény 46 aranyat termelt. A teremtés zsákja létrehozott egy 1 tüskét. A teremtés zsákja létrehozott egy 1 halcsontot. Minden varázserőd visszatért. (+87 varázspont.) Mentális erőd regenerálódik. (+47 pszi pont.) A poszogó möszék csámcsogva habzsolják pszi energiáidat. (-1 pszi pont.) Erőt merítesz a Közös Tudatból. (+2 tudatpont.) A táborozás alatt vadászott neked az arató csattanat. (+1 kaja.) A lottó 476. hetének nyerőszámai: 29, 8, 26. 1 db 0 találatos szelvényed volt. A táborozás ideje alatt hosszú időt töltöttél azzal, hogy csápos otagi nyomok után kutattál. Úgy látszik, ilyen szörny nem él a környező néhány négyzetmérföldes területen. A sok gyakorlás növelte tudásodat (+1 szörnyismeret). [7 pontot használtál fel, van még 520.]

* 1. KP: elmormolod a 71. varázslatot a 26. varázslatot az 59. varázslatot
Hihetetlen sebességgel varázsolsz. Újabb lehetőségek nyílnak meg előtted szürkeállományod kihasználására. [-12 pszi pont.] [2 pontot használtál fel, van még 518.] Fürgén varázsolsz! A varázslat működésbe lép, láthatatlanul védelmezve testedet. [-16 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 516.] Szupersebesen mormolsz. Szerencsésebb lettél 1 körre (+4 szerencse.) [-15 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 514.]

* 2. KP: elmormolod a 63. varázslatot a 88. varázslatot a 165. varázslatot
Sajnos nincs a birtokodban valamilyen komponens, ami feltétlenül szükséges lenne a varázslat elmondásához (1 tükör.) [0 pontot használtál fel, van még 514.] Sajnos nincs a birtokodban valamilyen komponens, ami feltétlenül szükséges lenne a varázslat elmondásához (1 szopókő.) [0 pontot használtál fel, van még 514.] Gyorsvarázsolsz! Esszenciavédelem vonja be tested. [-15 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). A sok gyakorlás növelte tudásodat (+1 teológia). [2 pontot használtál fel, van még 512.]

* 3. KP: elmormolod a 178. varázslatot a 224. varázslatot a 78. varázslatot
Hihetetlen sebességgel varázsolsz. Leheletvékony mágikus aurát von tárgyaid köré a szétcsepegtetett víz. [-14 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 510.] Gyorsvarázsolsz! Munkád gyümölcsözni fog! [-10 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 510.] Fürgén varázsolsz! [-7 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 508.]

* 4. KP: elmormolod a 157. varázslatot a 161. varázslatot a 72. varázslatot
Szupersebesen mormolsz. [-24 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 506.] Fürgén varázsolsz! Következő fordulódban varázsenergiát nyersz ki. [-35 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 504.] Szupersebesen mormolsz. Agyad köré mentális pajzsot vonsz. [-9 pszi pont.] [2 pontot használtál fel, van még 502.]

* 5. KP: elmormolod a 188. varázslatot a 210. varázslatot a 64. varázslatot
Szupersebesen mormolsz. Kékes fény vonja be bőröd. [-15 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 500.] Beizzik a turbómágia. [-40 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 498.] Beizzik a turbómágia. [-6 pszi pont.] [2 pontot használtál fel, van még 496.]


ek 273 11 203 t. energia kisütése: 273 11 203
Ezentúl minden teológia varázslatod, amelynek költsége 11 VP-nél kevesebb, plusz 3 VP-be fog kerülni. [0 pontot használtál fel, van még 496.]

a 420 5665 1 átadod a 420. tárgyat az 5665. kalandozónak (1 darabot)
Tudatkinézist hajtasz végre! Ok, sikeresen átadtál 1 agyartőrt Leon részére. [5 pontot használtál fel, van még 491.]

a 512 4068 10 átadod az 512. tárgyat a 4068. kalandozónak (10 darabot)
Tudatkinézist hajtasz végre! Ok, sikeresen átadtál 10 Eldereth szilánkot Doublecrosser részére. [5 pontot használtál fel, van még 486.]

v 181 183 32 elmormolod a 181. varázslatot
Nekilátsz a varázslat elmondásának. Érzed, ahogy erő áramlik a tagjaidba. Elmondtad a városi teleport II varázslatot! Vuuush, elteleportálsz!

A teleportálás pillanata előtti térképed

[183,32] Egy kisebb településhez érkeztél. Nocsak, egy quwarg! Rálépsz, és mész tovább. 1 tapasztalati pontot kaptál. Megpillantasz egy épületet. Közelebbről látod, hogy egy fogadó a Mulya Epokitféreghez. (621. épület.). [-60 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [10 pontot használtál fel, van még 476.]

be 621 bemész a 621. épületbe
Belépsz a fogadó ajtaján. Bent viszonylagos tisztaság és rend fogad, nyoma sincs füstnek, alkoholbűznek, a legutóbbi verekedés nyomainak. És a legnagyobb meglepetés: a fogadós rögtön eléd siet! Úgy látszik, még nem elég nagy a forgalom. - Miben segíthetek? - kérdezi a fogadós. Látva határozatlanságod, ráébred, hogy most jársz először egy ilyen fogadóban. - Nos, kedves vendég, ez a nemes vendéglátó építmény számos módon kínál pihenést és kikapcsolódást a fáradt utazók számára. Először is, el tudlak látni finom étkekkel és italokkal - magyaráz, miközben egy üres asztalhoz vezet, és leültet. - sülteket, wargpini sört, finom borokat és jóféle varkaudar pálinkát szolgálunk fel. [Az étel, ital rendelése a BE <kocsma> <rendelés> <italmennyiség> paranccsal történik. A rendelés 1, ha sört, 2, ha bort, és 3, ha pálinkát kérsz. Ha valamit harapni is akarsz mellé, adj hozzá a rendelés-számhoz 10-et (pl. sör kajával 11, csak kaja 10). Mindig annyi kaját fogsz kapni, amennyi a jóllakáshoz szükséges. Az <italmennyiség>-nél 1 az alapértelmezés. Ez a sörnél fél litert, a bornál három decit, a pálinkánál fél decit jelent. Mindennek (beleértve 1 kaját is) az ára egységesen 1 arany. A parancs TVP költsége - a szokásos 5 TVP-től eltérően - <italmennyiség> X 5 TVP.] Ezenkívül kiváló szállást kínálunk a megfáradt utazóknak. A padláson, a közös szálláson 5, az egyágyas szobában 10 aranyért szállhatsz meg. A saját szobának zárható ajtaja van, így ott a tolvajoktól nem kell tartanod, de ilyen szempontból a padláson is biztonságban vagy, mert éjszaka ott a leselejtezett acélkolosszusunk szokott őrködni. Ezenfelül a fogadó területén védelmet élvezel a bűvöléssel és pszi-regenerációval szemben is. A kocsma területén azonban nem tűröm csapdák állítását! Ezenfelül az elfogott állatokról az istállóban gondoskodnak, nem hozhatod őket be a fogadó területére. Az ellátásuk szörnyenként 2 aranyba kerül. [Ha meg akarsz szállni, a BE <kocsma> <szállás> parancsot kell kiadnod. Ha a padláson akarsz aludni, <szállás>-nak 20-at, ha külön szobában, 30-at írjál. Ez a speciális BE parancs nem kerül TVP-be. Mindig utolsó parancsként add ki, mert ezután kiadva már a legtöbb parancs nem működik. Ha a fogadóban alszol, a két forduló között jóval több életpontot nyersz vissza, mint egyébként. (A különbség akkor igazán szembetűnő, ha saját szobát veszel ki.) A varázspont és pszi regenerálás ugyanannyi lesz. A szállás ára magában foglalja a vacsorát is, ami egy kupa bor és egy adag kaja. A következő forduló elején automatikusan elhagyod a fogadót. A fogadóban a növénnyé, szörnnyé való átváltozás nem engedélyezett. Ha a BE előtt is adod ki e parancsokat, nem fognak végrehajtódni a táborozás alatt.] [5 pontot használtál fel, van még 471.]

a 456 1058 1 átadod a 456. tárgyat az 1058. kalandozónak (1 darabot)
Sajnálom, de az a játékos nincs itt (vagy legalábbis nem találod). [0 pontot használtál fel, van még 471.]

vv 109 209 19 elmormolod a 109. varázslatot a 209. varázslatot a 19. varázslatot
Ez a varázslat csak labirintusokban alkalmazható. [0 pontot használtál fel, van még 471.] Fürgén varázsolsz! Felkészülsz a vadászatra. [-40 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 469.] Fürgén varázsolsz! Kitartásod, fáradtságtűrésed megnövekedett! [-13 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 467.]

m 5 mozogsz délnyugatra
Gyomorkavaró érzés vesz erőt rajtad: a teleport varázslat befejezéseképp most visszarepít a kiinduló mezőre. Hushhh, elteleportálsz! [160,15] Sűrű bozóttal teli terepre érkeztél. Nagy vartyogás közepette egy csapat szárnyas gömböc húz el a magasban. Egyszercsak megtorpansz. Hohó, nicsak, mit fedeztél fel: egy nekrofunt. Felfedeztél egy gyöngymangó bokrot. Érett termése van. Begyűjtesz 2 gyöngymangót. Találsz egy oltárt. Dornodon hívői építették. Már messziről meghallod a feléd tartó lényt. Egy norpadolótika nem ijeszthet meg. Nyugodtan várod a találkozást. Éhes szörny kalandozóval álmodik. Ez viszont nem alszik, hanem éppen neked akar ugrani.

Megfontoltan felméred a helyzeted, majd elmormolsz egy varázsvédelem II varázslatot. Gyógyulsz (+2 életpont). Üdvözlésképpen egy háló varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. A támadás sajnos hatástalan volt. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Vas dobónyilat markolva becélzod a mozgó célpontot. Elrepül 5 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja a norpadolótika testét. (5 támadással 130 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Meglengetve a mágusölőt ellenfeledre rohansz. Mágusölővel kegyetlenül összevagdalod a norpadolótika testét. (3 támadással 142 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+29 életerő). Pengepajzzsal épp hogy eltalálod a norpadolótika testét. (1 támadással 23 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+5 életerő). Pestisaurád működik (14 ép-t sebezve). A norpadolótika csápjai a bal lábad köré tekerednek. Kikászálódsz, de milyen áron! (8 támadástól 29 életpontot vesztesz.) A norpadolótika fogai megkarcolják kézfejedet. (1 támadástól 11 életpontot vesztesz.) A norpadolótika összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 2425 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-11 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Nyomok után kutatsz, sikeresen! Friss emberi nyomok vezetnek északkeletre. Találsz még kb. 1 hetes emberi nyomokat, amelyek északra, kb. 1 hetes troll nyomokat, amelyek északra vezetnek. Összefutsz Shiva Shavtival. Sheran félisten hatalmú személyes tanácsadója. Egy virág szimbólumot, egy lidérckoronát, egy smaragd védőgyűrűt, egy zangrozi csizmát, egy gólem talizmánt, egy zafír fülbevalót, egy a szirén köpenyét, egy óriások övét, egy arany papi karkötőt, egy örökkéval. rubinját, egy adamantit kesztyűt, egy dalebg.kristályvértet és egy Luthius karkötőjét, egy Rughar gyűrűjét visel. Ruházatát egy smaragd sárkány trófea, egy márvány sárkány trófea és egy triklem drakolder trófea ékesíti. Furcsa jelvénye van: egy Lélekmérleg. Jobb kezében egy Zinthurg pallost, bal kezében egy adamantit pajzsot tart. Lőfegyvere egy hosszú íj. Tárgyainak egy részét egy sivatagi doareg viszi. Tisztán érzed auráját: színtelen, jelezve semleges mivoltát a féregnek. Egy meleg kézfogás, rövid hírcsere, aztán újból elváltok. Néhány tárgyat pillantasz meg a földön: 4 szögletes kő[*]. (A [*]-al jelölt tárgyakat egyáltalán nem vagy nem mind vetted fel, a GYJ parancs miatt, vagy azért, mert betelt a hátizsákod.) [10 pontot használtál fel, van még 457.]

v 181 187 59 elmormolod a 181. varázslatot
Szemöldöködet ráncolva gyors ujjmozdulatokba és kántálásba kezdesz. A forró energia testedbe áramlik. Az utolsó ige kiejtésével elmondtad a városi teleport II varázslatot! Vuuush, elteleportálsz!

A teleportálás pillanata előtti térképed

(160,15) nekrofun (#173), gyöngymangó bokor (#134, belőle készíthető: #135), Dornodon oltár, norpadolótika (#226),
Shiva Shavti (1587. kalandozó)

[187,59] Épületek tűnnek fel. Veszélyt érzel az utca végén feltűnő alakból. Hamar rájössz, hogy a feléd közeledő szörny egy csapat őrjáratozó katona. Nem tetszik a szörny képe. Úgy döntesz kiplasztikázod egy kicsit.

Hatalmadat demonstrálandó, mormolni kezdesz. Létrejött egy varázsvédelem II. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Távolról háló varázslatot lősz a másikra. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Ellenfeled egy kézmozdulatot tesz, majd ellő egy izomernyesztés varázslatot. Elernyedsz! (Kevesebbszer fogsz támadni.) Távolról puha ütés varázslatot lő rád a másik. Kevesebbet fognak csapásaid sebezni! Távolról vakító fény varázslatot lő rád a másik. A támadása szerencsére hatástalan volt. Ellenfeled mentális energiáit gyűrűbe gyűjti, majd útjának ereszt egy agybénítás pszi támadást. A támadás átmenetileg megbénított (nem tudsz lőfegyvert használni). Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Marokra fogva a Mjölborg kalapácsát a másikra ugrasz. Mjölborg kalapácsával néhányszor épp csak megérinted az őrjáratozó katona bal karját. (5 támadással 127 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+26 életerő). Pengepajzzsal párszor súrolva eltalálod az őrjáratozó katona testét. (2 támadással 24 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+5 életerő). Pestisaurád 4 sebzést okoz. Csúf sebeket ejt a 18 őrjáratozó katona karodon és lábadon. (18 támadástól 175 életpontot vesztesz.) A mágus kezéből láng csap feléd. Félig megúsztad. 18 életpontot vesztettél. Ellenfeled regenerálódik! Mjölborg kalapácsával gyengén megütögeted az őrjáratozó katona bal karját. (5 támadással 119 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+24 életerő). Pengepajzzsal párszor súrolva eltalálod az őrjáratozó katona testét. (2 támadással 23 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+5 életerő). Ellenfeled 2 pontot sebződik a pestisaurától. A 16 őrjáratozó katona megrohamoz, és hátrébb taszít. Ahogy megperdülsz, fegyverét többször a hátadba döfi. (16 támadástól 144 életpontot vesztesz.) A varázsló tenyeréből lángnyelvek csapnak elő. Félig megúsztad. 22 életpontot vesztettél. Ellenfeled regenerálódik! Mjölborg kalapácsával párszor súrolva eltalálod az őrjáratozó katona jobb karját. (5 támadással 131 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+27 életerő). Pengepajzzsal néhányszor súrolod az őrjáratozó katona bal karját. (2 támadással 23 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+5 életerő). Ellenfeled 17 pontot sebződik a pestisaurától. Bár ügyesen védekezel, a 15 őrjáratozó katona sem kezdő, és megdöfködi a mellkasodat. (15 támadástól 127 életpontot vesztesz.) A mágus kezéből láng csap feléd. Félig megúsztad. 18 életpontot vesztettél. Ellenfeled regenerálódik! Mjölborg kalapácsával gyengén megütögeted az őrjáratozó katona jobb oldalát. (5 támadással 126 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+26 életerő). Pengepajzzsal néhányszor megkarcolod az őrjáratozó katona jobb lábát. (2 támadással 22 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+5 életerő). A pestisaura 14 ép-t sebez. Szúrásokat kapsz a válladba és a felkarodba. (13 támadástól 87 életpontot vesztesz.) A varázsló kékes villámokat küld rád. Félig megúsztad. 21 életpontot vesztettél. Ellenfeled regenerálódik! A másik úgy érzi veszélyben van, jobbnak látja, ha eltűnik a színről. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-11 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). (Felt. gyógyítás:) Elmormoltad az életszívás III. varázslatot! [-5 TVP] A növényzet elsorvad körülötted, miközben a gyógyító energia a testedbe áramlik (+50 életerő). [-15 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). (Felt. gyógyítás:) Elmondtad az életszívás III. varázslatot! [-5 TVP] A növényzet elsorvad körülötted, miközben a gyógyító energia a testedbe áramlik (+50 életerő). [-15 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). (Felt. gyógyítás:) Az utolsó ige kiejtésével elmondtad az életszívás III. varázslatot! [-5 TVP] A növényzet elsorvad körülötted, miközben a gyógyító energia a testedbe áramlik (+50 életerő). [-15 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Felfedeztél egy templomot. Dornodon hívői építették. Megpillantasz egy épületet. Közelebbről látod, hogy egy fekete mágustorony (642. épület.). Találkozol egy fekete, hosszú hajú, kék szemű ember nővel. A bőre világosabb az átlagosnál. Sheran főpapja. Egy halálhozó karkötőjét, egy virág szimbólumot, egy obszidián karkötőt, egy zangrozi csizmát, egy zafír erőövet, egy mágusköpenyt, egy smaragd védőgyűrűt, egy mithril láncinget, egy Rughar gyűrűjét, egy hatalom fülbevalóját, egy szerencsetalizmánt és egy mithril kesztyűt visel. Fegyverzetét egy kultúrmasztodon trófea, egy ongóliant trófea és egy norpadolótika trófea díszíti. Valamilyen szövetség tagja, jelvénye: egy tűzförgetegből kilépő ember. Jobb kezében egy vashegyű lándzsát, bal kezében egy agyartőrt tart. Lőfegyvere egy ubuk dobónyíl. {egészsége: 30.} Számodra jól felismerhető a körülötte lebegő láthatatlan aura: semleges jellemű az alávaló. Megbarátkoztok egymással. Az ő neve DéMóni. Kölcsönösen engedélyezitek egymás számára a további mentális kapcsolatot. Egy végső búcsú, aztán mindegyikőtök megy tovább. [-60 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [25 pontot használtál fel, van még 432.]

d 467 1 70 eldobod a 467. tárgyat (1 darabot) 70
Gondosan elrejtesz 1 gyémántsisakot. [6 pontot használtál fel, van még 426.]

d 464 1 64 eldobod a 464. tárgyat (1 darabot) 64
Gondosan elrejtesz 1 nehéz harci kesztyűt. [6 pontot használtál fel, van még 420.]

m 4 mozogsz délre
[187,60] Még mindig a városban vagy. Felfedeztél egy templomot. Tharr híveié. délnyugatra látsz egy viharfelhőt, benne a következő név rajzolódik ki: Alex Vampirsson. A sarok mögött csosszanó léptek figyelmeztetnek a veszélyre. Magabiztosan nézed a közeledőt. Hiszen csak egy csapat őrjáratozó katona. Itt csata lesz.

Ki tudja, mire készül a másik - jobb az óvatosság! A biztonság kedvéért felraksz egy varázsvédelem II varázst. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Mélyen koncentrálva, megidézel egy háló varázslatot, majd ellenfeledre küldöd. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! A szilánk működik (+2 életpont). Távolról izomernyesztés varázslatot lő rád a másik. Elernyedsz! (Kevesebbszer fogsz támadni.) Ellenfeled puha ütés varázslatot lő rád. Kevesebbet fognak csapásaid sebezni! Ellenfeled egy kézmozdulatot tesz, majd ellő egy vakító fény varázslatot. Semmi eredménye! Mentális támadást alkalmaznak ellened: ellenfeled rádzuhogtat egy agybénítás pszit. Semmi eredménye! Vas dobónyilat küldesz ellenfeled felé. Elrepül 4 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod az őrjáratozó katona testét. (4 támadással 55 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Marokra fogva a Mjölborg kalapácsát ellenfeledre ugrasz. Mjölborg kalapácsával néhányszor épp csak megérinted az őrjáratozó katona testét. (5 támadással 131 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+27 életerő). Pengepajzzsal néhányszor meglegyinted az őrjáratozó katona testét. (2 támadással 24 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+5 életerő). Pestisaurád 17 sebzést okoz. Csúf sebeket ejt a 18 őrjáratozó katona karodon és lábadon. (18 támadástól 165 életpontot vesztesz.) A mágus kezéből láng csap feléd. Félig megúsztad. 22 életpontot vesztettél. Ellenfeled regenerálódik! Mjölborg kalapácsával néhány helyen meghorzsolod az őrjáratozó katona jobb lábát. (5 támadással 135 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+28 életerő). Pengepajzzsal néhányszor meglegyinted az őrjáratozó katona jobb lábát. (2 támadással 22 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+5 életerő). Pestisaurád 12 sebzést okoz. Ellenfeled nagyon fürge: döféseket kapsz a lábadba és a lábfejedbe. (16 támadástól 136 életpontot vesztesz.) A varázsló kékes villámokat küld rád. Alig pörkölődsz. 20 életpontot vesztettél. Ellenfeled regenerálódik! Mjölborg kalapácsával gyengén megütögeted az őrjáratozó katona fejét. (5 támadással 125 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+26 életerő). Pengepajzzsal párszor súrolva eltalálod az őrjáratozó katona testét. (2 támadással 24 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+5 életerő). Ellenfeled 13 pontot sebződik a pestisaurától. Szúrásokat kapsz a válladba és a felkarodba. (14 támadástól 116 életpontot vesztesz.) A varázsló kitárja kezét, néhány szót mormol, és pusztító tüzet lő rád. Félig megúsztad. 23 életpontot vesztettél. Ellenfeled regenerálódik! Túl erős az ellenfeled. Most már csak a lábadban bízhatsz, meg abban, hogy a másik mégsem olyan vérszomjas. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-11 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). (Felt. gyógyítás:) Megidézted az életszívás III. varázslatot! [-5 TVP] A növényzet elsorvad körülötted, miközben a gyógyító energia a testedbe áramlik (+50 életerő). [-15 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). (Felt. gyógyítás:) Megidézted az életszívás III. varázslatot! [-5 TVP] A növényzet elsorvad körülötted, miközben a gyógyító energia a testedbe áramlik (+50 életerő). [-15 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). (Felt. gyógyítás:) Megidézted az életszívás III. varázslatot! [-5 TVP] A növényzet elsorvad körülötted, miközben a gyógyító energia a testedbe áramlik (+50 életerő). [-15 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). (Felt. gyógyítás:) Befejezted az életszívás III. varázslatot! [-5 TVP] A növényzet elsorvad körülötted, miközben a gyógyító energia a testedbe áramlik (+50 életerő). [-15 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). (Felt. gyógyítás:) Az utolsó ige kiejtésével elmondtad az életszívás III. varázslatot! [-5 TVP] A növényzet elsorvad körülötted, miközben a gyógyító energia a testedbe áramlik (+50 életerő). [-15 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). (Felt. gyógyítás:) Az utolsó ige kiejtésével elmondtad az életszívás III. varázslatot! [-5 TVP] A növényzet elsorvad körülötted, miközben a gyógyító energia a testedbe áramlik (+50 életerő). [-15 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). (Felt. gyógyítás:) Megidézted az életszívás III. varázslatot! [-5 TVP] A növényzet elsorvad körülötted, miközben a gyógyító energia a testedbe áramlik (+50 életerő). [-15 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). A következő épületeket látod: egy kvazár kohó (628. épület.) és egy fegyvermester háza (631. épület.). Összefutsz Ultimate Warriorral. Tagja az Igaz Barátok Rendjének. Egy halálhozó karkötőjét, egy zafír erőövet, egy tűzúr csizmáját, egy smaragd védőgyűrűt, egy örökkéval. rubinját, egy hatalom fülbevalóját, egy nehéz harci kesztyűt, egy arany papi karkötőt, egy arany pikkelyvértet, egy Tharr Keresztjét, egy a szirén köpenyét, egy Rughar gyűrűjét és egy Ovgun nyakláncát, egy lidérckoronát visel. Felszerelését egy magnetikus praglonc trófea, egy Notermanthi trófea és egy ryuku gólem trófea díszíti. Furcsa jelvénye van: egy tűzförgetegből kilépő ember. Jobb kezében egy bronz taidert, bal kezében egy sárkánytőrt tart. Lőfegyvere egy vas dobónyíl. Hátasállata egy tüskés gigaféreg! Málhásállata egy sivatagi doareg. {támadása: 38.} Számodra jól felismerhető a körülötte lebegő láthatatlan aura: semleges jellemű a hitvány! Üdvözlitek egymást, aztán ki-ki folytatja a maga útját. [45 pontot használtál fel, van még 375.]

be 631 3 bemész a 631. épületbe
Belesel az ajtón. Párba állított kalandozók vívnak egymással, ki kőhegyű lándzsával, ki szöges bunkóval, ki rövid karddal harcol. Vannak, akik egzotikusabb fegyvereket forgatnak. Odasétál hozzád az oktatást vezető fegyvermester, és megkérdezi, mit parancsolsz. Elmondod, hogy szeretnél néhány professzionális trükköt ellesni vágófegyverek szakértelem terén. A hátsó terembe vezetnek, és megkezdődik a tanulás. A fegyvermester elismeri, hogy nagyon profi a technikád, majd megtanít néhány új trükkre, amelyet még te sem ismertél! (+1 vágófegyverek.) Hálásan megköszönöd a segítséget, majd átnyújtod a most már nevetségesen kevésnek tűnő 170 aranyat fizetségképp. Köszönsz és távozol. [50 pontot használtál fel, van még 325.]

m 4 mozogsz délre
[187,61] Még mindig a városban vagy. Veszélyt érzel az utca végén feltűnő alakból. Egy részeg kalandozó közeledik. Mivel nyilván Te vagy az erősebb, elmosolyodsz. {max. életpontja: 157-166.} Itt csata lesz.

Nem árt valamilyen védekező mágiát alkalmazni: védelem tűz ellen létrehozásához szükséges szavakat mormolsz. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Egy láthatatlan védekező rúnavarázst mormol el ellenfeled. Néhány elegáns kézmozdulat után már süvít is ellenfeled felé egy háló. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Gyógyulsz (+2 életpont). Ellenfeled néhány elegáns kézmozdulata után már süvít is feléd egy izomernyesztés. A támadása szerencsére hatástalan volt. Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, vas dobónyilat ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 5 vas dobónyíl. Alaposan megsorozod a részeg kalandozó bal lábát. (5 támadással 139 életpontot sebezve.) Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Vad csatakiáltással, felemelve a mágusölőt a másikra ugrasz. Mágusölővel egy hatalmas csapással felmetszed a részeg kalandozó jobb lábát. (1 támadással 50 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Pengepajzzsal megvágod a részeg kalandozó bal karját. (1 támadással 26 életpontot sebezve.) Pestisaurád 9 sebzést okoz. Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. A részeg kalandozó most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Átvizsgálod a testet. Úgy tűnik, alkalmasan betápoltál. Szerzeményed: egy obszidián függő és egy vas dobónyíl. Szereztél 1 szöges bunkót. 1586 tapasztalati pontot kaptál. (Vándorcirkusz:) Nahát! Az orrod előtt cirkuszos sátrak emelkednek ki a földből. Izgatottan indulsz el közöttük, jobbra-balra kapva fejed a rengeteg színes dolog láttán. Mielőtt elvegyülhetnél a tömegben, egy törpe lép eléd. Kifizeted a 20 aranyat, majd besétálsz a cirkuszi sátrak közé. Megállsz egy sátor előtt, melynek a bejárata fölött nagybetűkkel írva a következő szó áll: "Ötpróba". Egy fiatal alakváltó siet eléd, hogy elmondja, az egyes területeken szerzett tudásod teheted próbára náluk. Legyen! Úgy döntesz, kipróbálod mit tudsz. Az első feladat az erőpróba. Egy törpe után következel, aki apró termete ellenére meglepően könnyedén emeli magasba a neki jutó súlyzót. Amikor rád kerül a sor, rájösz, hogy nem is olyan egyszerű a dolog, mint kívülről látszott. A súlyzó csak nem akar mozdulni, izzadságcseppek jelennek meg homlokodon az erőlködéstől, de hiába, nem megy. 1262 tapasztalati pontot kaptál. Lelógó orral állsz odébb. A hangok alapján gyorsan a szirén sátrához találsz. A férfi, aki a szabályokat közli a belépőkkel, most is a sátornál áll, és vonakodó kalandozókat biztat a labirintus kipróbálására. Amikor közlöd vele, hogy bemennél, felvidul az arca, elveszi tárgyaid, majd bevezet a nyíláson. Egy kör alakú terembe jutottál, melyből számtalan embernagyságú folyosó indul a szélrózsa minden irányába. Remegő térddel indulsz el az egyik járatban, majd megérzéseidet követve választasz irányt mindegyik elágazásnál. Hamarosan megéhezel. Körülnézel, hogyan csillapíthatnád éhséged. Amikor megpillantod az apró rágcsálót a fal tövében, elmosolyodsz. Hangtalan léptekkel mögéosonsz, majd tenyered élével kupáncsapod. Miután a fehérjedús húsfalatokkal degeszre tömted magad, továbbindulsz. Hárfa hangjával keveredő női éneklésre leszel figyelmes. Hallottál már a szirénekről, akik ezzel a módszerrel próbálták kisajátítani a bátor kalandozók szívét és lelkét. Nem szeretnél a sorsukra jutni, ezért tenyered a füledre tapasztod, míg a dal szól. Egyszercsak jajgatásra leszel figyelmes. Amikor közelebb érsz, felismered, hogy a segítségre szoruló kék és átlátszó ruhás alak maga a szirén. Látszólag fájdalmai vannak, és hamar fel is fedezed, mi okozza azokat: a mély vágott seb a nő jobb bokáján. Lehajolsz hozzá, és segítőkészen a meggyógyításához fogsz. Ruhád egy leszakított darabjával bekötözöd a szerencsétlent, majd hálálkodó mosolya láttán, elégedetten fellélegzel. A sok gyakorlás növelte tudásodat (+1 gyógyítás). - Már csak egy dolgot kell megtenned, hogy tied lehessen az ajándékom - mondja neked a szirén. - Egy oltárt kell építened. - Elkeseredve gondolsz arra, hogy egy oltár felépítése mennyi időbe telik, de amikor megpillantod az összehordott kövekből félig kirakott építményt, megnyugodsz. Innen már könnyű dolgod lesz. Fél óra megfeszített munkával a helyére rakod a hiányzó alkotórészeket, majd elégedetten fogadod a szirén méltató szavait. 1262 tapasztalati pontot kaptál. - Sikerült - örül sikerednek a szirén. - Végre valaki végigküszködte magát a próbákon. - Ajándékul a a szirén köpenyét kapod, boldogan indulsz vele utadra. (ld. enc.) nyugatra látsz egy viharfelhőt, benne a következő név rajzolódik ki: Alex Vampirsson. Kajaszünetet tartasz. (-1 kaja.) Van itt egy jósda (645. épület.) és egy Invázióügyi Minisztérium (688. épület.). (láth. észlelése:) Találkozol Benedicttel. Tagja az Igaz Barátok Rendjének. Egy arany papi karkötőt, egy hatalom fülbevalóját, egy Ovgun nyakláncát, egy zafír védőgyűrűt, egy Eldereth kristályt, egy zafír erőövet, egy Urgod kesztyűjét, egy Bufa páncélját, egy smaragd védőgyűrűt, egy ryuku nadrágot, egy lidérckoronát, egy törpe bakancsot, egy kreiton fókuszt, egy a szirén köpenyét és egy ryuku karvédőt visel. Felszerelését egy ősquwarg trófea, egy Notermanthi trófea és egy quwarg anyakirálynő trófea ékesíti. Hovatartozását apró jelvény mutatja: egy tornádó örvénylő tölcsére. Jobb kezében egy bronz taidert, bal kezében egy sárkánytőrt tart. Lőfegyvere egy hosszú íj. Nem kell gyalog mászkálnia: pacija egy szelíd spagulár. Málhásállata egy sivatagi doareg. Elég egy mentális pillantás aurájára: színtelen, jelezve a pártatlan semlegest. Köszöntitek egymást, aztán tovább. [30 pontot használtál fel, van még 295.]

v 22 648 elmormolod a 22. varázslatot
Ujjaid táncba kezdenek, ahogy hozzálátsz az idézéshez. A földből energia áramlik testedbe. Az utolsó ige kiejtésével elmondtad az unkreáció varázslatot! Unkreálod a birtokodban levő kulcskarikát. Elteszed a kapott alkotóelemeket: 1 kis vaskulcs, 1 csontkulcs, 1 rézkulcs, 1 bronzkulcs, 1 vaskulcs, 1 ezüst kulcs, 1 nagy bronzkulcs, 1 nagy vaskulcs, 1 kis aranykulcs, 1 smaragd kulcs. [-15 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [5 pontot használtál fel, van még 290.]

be 688 bemész a 688. épületbe
Felkeresed az Invázióügyi Minisztérium épületét. Meghatódva lépsz be a hatalmas kapun. Gyönyörű márványlépcső vezet fel az emeletre. Amint felérsz, utadat állja egy kvazárpáncélba öltözött elit palotaőr. Te már csak odaveted neki: - A küldetés ügyében jöttem! -, mire némi rosszallás közepette ugyan, de utat enged neked. Az írnok megint hatalmas irathalom közepén fogad téged. Röviden mesélsz kalandjaidról. - Sikerrel jártam! - mondod büszkén. [ 3480 tapasztalati pontot kaptál.] - Megfejtetted a csatornák rejtélyét? - fogad lelkendezve az írnok. Persze te mesélsz az élmenyeidről, a megmaradt kristály említése nélkül. Az írnok boldogan jegyzetel, majd szólít egy mágustanoncot, aki távozik a jegyzeteivel. Kis várakozás után egy másik tanonc érkezik, és átad egy tekercset az írnoknak. - Amíg a csatornákban jártál, sikerült a mágusainknak elvégezniük a lokalizáló varázslatot. Persze az eredményt az én orromra sem akarták kötni. Valamilyen megfejtés varázslatot emlegettek, de nekem fogalmam sincs, miről lehet szó. Az írást csak olyannak adhatom oda, aki rendelkezik ezen varázslattal. - te azonnal biztosítod róla, hogy ismereteid korlátait el sem tudja képzelni. Persze ő hitetlenkedik, és kitessékel, hogy szerezd meg először a varázslatot, és utána hisz neked. Bosszankodva hagyod magára. [A legközelebbi látogatáskor ismerd a megfejtés varázslatot és legyen nálad a komponense.] Távozol a hivatal épületéből. [5 pontot használtál fel, van még 285.]

be 688 bemész a 688. épületbe
Felkeresed az Invázióügyi Minisztérium épületét. Meghatódva lépsz be a hatalmas kapun. Gyönyörű márványlépcső vezet fel az emeletre. Amint felérsz, utadat állja egy kvazárpáncélba öltözött elit palotaőr. Te már csak odaveted neki: - A küldetés ügyében jöttem! -, mire némi rosszallás közepette ugyan, de utat enged neked. Az írnok megint hatalmas irathalom közepén fogad téged. Elmondod neki, hogy mi minden történt veled az utóbbi időben. - Sikerrel jártam! - mondod büszkén. [ 3480 tapasztalati pontot kaptál.] Az írnok átnyújtja a tekercset, te pedig elmondod rá a megfejtés varázslatot [-1 csontkulcs]. Az írásban a kazamaták térképe található. Alatta egy megjegyzés: A 3. szint 44-es szobályában van a mágikus erővonalak központja. Az írnok boldogan látja, hogy végre valaki, aki el tudta olvasni az írást. - Ez az! Menj oda, fedezd fel, és számolj be az ott látottakról! - Te örömmel vállalod a megbízást. *p830x2082Y

*p830x82Y

Ez a 100. labirintus térképe. A bejárat innét nyugatra 3, délre 3 mérföldre található. Távozol a hivatal épületéből. [5 pontot használtál fel, van még 280.]

m 6 mozogsz nyugatra
[186,61] Továbbmész a város utcáján. Ki nyitott szemmel jár, talál: esetedben egy templomot. Fairlight híveié. magad fölött látsz egy viharfelhőt, benne a következő név rajzolódik ki: Alex Vampirsson. Hatodik érzéked veszélyt jelez. Már gyerekkorodban sem ijedtél meg, ha egy őrült varázsló közeledett feléd. Most sem aggódsz különösebben. Úgy döntesz, itt az ideje, hogy demonstráld hatalmadat. Rárontasz a szörnyre.

Védekezésképp villámgyorsan felhúzol egy tompítás varázst. Gyógyulsz (+2 életpont). Sajnos ellenfeled sem kezdő: felhelyez egy láthatatlan védekező varázslatot. Egy kézmozdulatot teszel, majd ellősz egy háló varázslatot. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Gyógyulsz (+2 életpont). Ellenfeled néhány elegáns kézmozdulata után már süvít is feléd egy méregfelhő II. Semmi eredménye! Távolról pszi ragyogás varázslatot lő rád a másik. A támadása szerencsére hatástalan volt. Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, vas dobónyilat ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 5 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja az őrült varázsló jobb lábát. (5 támadással 121 életpontot sebezve.) Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Elszántan ellenfeledre támadsz. Mágusölővel többször mélyen végigmetszed az őrült varázsló bal karját. (3 támadással 152 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+31 életerő). Pengepajzzsal kissé megkarcolod az őrült varázsló nyakát. (1 támadással 21 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+5 életerő). Ellenfeled 14 pontot sebződik a pestisaurától. Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. A szörny még egy utolsó halálüvöltést hallat, majd eldől. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Érdemes volt keresni: kincsre bukkansz! A zsákmány egy karbin plazma és 4 pirkit. 2343 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-11 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Van itt egy bank (625. épület.), egy kaszinó (639. épület.) és egy ékszerbolt (654. épület.). Eladsz 1 aranyláncot 20 aranyért, 3 obszidián karkötőt 90 aranyért, 1 ezüst karkötőt 14 aranyért, 3 obszidián függőt 30 aranyért, 1 ezüst papi karkötőt 30 aranyért, 2 arany karperecet 52 aranyért, 1 réz papi karkötőt 20 aranyért, 1 ezüst gyűrűt 6 aranyért, 2 aranygyűrűt 24 aranyért, 1 Eldaran karkötőjét 50 aranyért, 1 umbatari karkötőt 40 aranyért, 3 ezüst nyakláncot

30 aranyért. [10 pontot használtál fel, van még 270.]

pki 2000 kiveszel a bankból 2000 aranyat
Kiveszel a bankból 2000 aranyat. A számládon van még 20975 arany. [0 pontot használtál fel, van még 270.]

pbe 2000 3396 beraksz a bankba 2000 aranyat
Sylvester az Elf számlájára átutalsz 2000 aranyat. [0 pontot használtál fel, van még 270.]

m 7 8 mozogsz északnyugatra, északra
[185,60] Még mindig a városban vagy. Hatodik érzéked veszélyt jelez. Már majdnem megijedtél, de aztán felismered, hogy ez egy részeg kalandozó. A ellenséges teremtmény a földbe akar döngölni. Nem hagyod magad.

Úgy ítéled meg, hogy nem árt egy védelem tűz ellen védekező rúna felrakása. A következő pillanatban már meg is idézted. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). A mészárlásra kiszemelt áldozat láthatatlan védekező varázst lök magára. Egy kézmozdulatot teszel, majd ellősz egy háló varázslatot. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Ellenfeled izomernyesztés varázslatot lő rád. Szerencsére nem hatott rád. Vas dobónyilat markolva becélzod a mozgó célpontot. Elrepül 5 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja a részeg kalandozó bal lábát. (5 támadással 131 életpontot sebezve.) Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Vad csatakiáltással, felemelve a mágusölőt a másikra támadsz. Mágusölővel alaposan megvágod a részeg kalandozó jobb oldalát. (1 támadással 51 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Pengepajzzsal megcsapod a részeg kalandozó testét. (1 támadással 27 életpontot sebezve.) Pestisaurád működik (11 ép-t sebezve). Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. A másik elterül, rángatózik egy kicsit majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Alaposan átvizsgálod a tetemet. Nemhiába, alkalmas tápszereket találsz! Nézzük, milyen kincsre bukkantál: egy arany és egy aranygyűrű. Szereztél 1 szöges bunkót. 1586 tapasztalati pontot kaptál. A kapualjban egy sötét tekintetű Maffiózó rejtőzködik! Még 53 hétig lesz itt. északnyugatra látsz egy viharfelhőt, benne a következő név rajzolódik ki: Sylvester az Elf. A következő épületeket látod: egy vegyesbolt (616. épület.) és egy fegyverbolt (619. épület.). Eladsz 2 szöges bunkót 20 aranyért, 4 fekete gyöngyöt 24 aranyért, 1 ezüsttőrt 8 aranyért, 45 sallank karmot 90 aranyért, 1 bronzkulcsot 9 aranyért, 1 vaskulcsot 10 aranyért, 1 ezüst kulcsot 12 aranyért, 1 nagy bronzkulcsot 14 aranyért, 1 nagy vaskulcsot 16 aranyért, 1 kis aranykulcsot 16 aranyért. Találkozol Al'armmal. Tharr korlátlan hatalmú főpapja. Egy smaragd védőgyűrűt, egy Rhatt páncélját, egy két kard szimbólumot, egy adamantit sisakot, egy arany papi karkötőt, egy kvazár kesztyűt, egy obszidián karkötőt, egy szerencsetalizmánt, egy bíbor erőövet és egy angyalok gyűrűjét visel. Fegyverzetét egy ősquwarg trófea, egy ében halálhajcsár trófea és egy quwarg anyakirálynő trófea színesíti. Furcsa jelvénye van: egy eltaposott quwarg. Jobb kezében egy Pusztítás Botját, bal kezében egy pengepajzsot tart. {legmagasabb fegyver szakértelme: 30.} Érzékeled auráját: semleges jellemű a hitvány! Motyogni kezd: " Ismered a KT-mat ? Neeem ? www.nexus.hu/vasaltbunkok" A másik barátságos viselkedése belőled is felszabadítja a pozitív energiákat (+4 varázspont). Egy meleg kézfogás, rövid hírcsere, aztán újból elváltok. Összeakadsz Asd'Dach Warddal. Egy smaragd védőgyűrűt, egy zafír erőövet, egy obszidián karkötőt, egy mithril kesztyűt, egy zafír fülbevalót, egy varkaudar csizmát, egy lidérckoronát, egy Rughar gyűrűjét, egy mágusköpenyt, egy Urgod fétisét, egy Luthius karkötőjét, egy Ovgun nyakláncát, egy kiválasztottak ékét és egy dalebg.kristályvértet visel. Fegyverzetét egy rubin sárkány trófea, egy Ylgoroth trófea és egy triklem drakolder trófea díszíti. Ő is a te K.T.-dbe tartozik. Övén 3 kalandozóskalp fityeg! Jobb kezében egy Káoszkígyót, bal kezében egy sárkánytőrt tart. Lőfegyvere egy hosszú íj. Egy tüskés gigaféreg a hátasa. Teherhordója is van: egy sivatagi doareg! Szegény állat majd megszakad. {max. életpontja: 748.} Elég egy mentális pillantás aurájára: gonosz, mint Te. Üdvözlitek egymást, aztán ki-ki folytatja a maga útját.

(Továbbmész...) [185,59] Továbbmész a város utcáján. Valami érdekesre bukkantál: azonosítasz magad előtt egy templomot. Sheran hívői építették. nyugatra látsz egy viharfelhőt, benne a következő név rajzolódik ki: Sylvester az Elf. Veszélyt érzel az utca végén feltűnő alakból. Már majdnem megijedtél, de aztán felismered, hogy ez egy őrült varázsló. {támadása: 33.} No, ma sem fognak berozsdálni az izmaid. Felkészülten várod ellenfeled.

Hatalmadat demonstrálandó, mormolni kezdesz. Létrejött egy tompítás. Gyógyulsz (+2 életpont). A mészárlásra kiszemelt áldozat láthatatlan védekező varázst lök magára. Ellenfeledre háló varázslatot lősz. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Ellenfeled néhány elegáns kézmozdulata után már süvít is feléd egy méregfelhő II. Semmi eredménye! Egy méregfelhő II varázslattal köszönt csatapartnered. Semmi eredménye! Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, vas dobónyilat ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 5 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod az őrült varázsló törékeny testét. (5 támadással 116 életpontot sebezve.) Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Vad csatakiáltással, felemelve a mágusölőt a másikra ugrasz. Mágusölővel kegyetlenül összevagdalod az őrült varázsló testét. (3 támadással 148 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+30 életerő). Pengepajzzsal kicsit megvágod az őrült varázsló testét. (1 támadással 24 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+5 életerő). Ellenfeled 10 pontot sebződik a pestisaurától. Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Az őrült varázsló összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Úgy tűnik, alkalmasan betápoltál. Szerzeményed: 2 púderkő és 2 sallank karom [sallank karom ->eldobod]. 2343 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-11 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). A következő épületeket látod: egy szörnypiac (648. épület.) és egy tanácsadó bölcselő (657. épület.). [20 pontot használtál fel, van még 250.]

szm 256 megölöd a 256. szörnyet
Unod már, hogy ez a tüskés gigaféreg állandóan az oldaladhoz dörgölődzik: itt az ideje, hogy levágjad. Nocsak, hát nem védekezik a nyomorult!

Hatalmadat demonstrálandó, mormolni kezdesz. Létrejött egy varázsvédelem II. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Távolról armageddon varázslatot lősz a másikra. 147 életpontot sebeztél. A szilánk működik (+2 életpont). Egy pukkanást hallasz, és a következő pillanatban émelyítő bűz ölel körül. Visszafojtod lélegzetedet. Félelmet nem ismerve ellenfeledre rontasz. Mjölborg kalapácsával néhányszor megcsapod a tüskés gigaféreg testét. (4 támadással 94 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Pengepajzzsal kicsit megvagdalod a tüskés gigaféreg testét. (3 támadással 21 életpontot sebezve.) Pestisaurád működik (7 ép-t sebezve). A tüskés gigaféreg a jobb karodba mélyeszti hegyes fogait! (1 támadástól 63 életpontot vesztesz.) A szenzorok elszívják a szervezetedben levő nedvességet. Mjölborg kalapácsával gyilkos csapásokat szórva összezúzod a tüskés gigaféreg testét. (5 támadással 145 életpontot sebezve.) Pengepajzzsal néhányszor meglegyinted a tüskés gigaféreg testét. (3 támadással 26 életpontot sebezve.) A pestisaura 18 ép-t sebez. Ellenfeled fogaival elkapja a jobb lábadat. (1 támadástól 49 életpontot vesztesz.) Érzed, ahogy a csápok a tested víztartalmát szívják el. Ellenfeled menekül, te pedig túl fáradt vagy, hogy kövesd. [0 pontot használtál fel, van még 250.]

ve 470 1 megveszed a 470. tárgyat 1
Sajnos nincs annyi pénzed, hogy akár egy darabot is megvehessél. [0 pontot használtál fel, van még 250.]

m 7 1 2 mozogsz északnyugatra, északkeletre, keletre
Gyomorkavaró érzés vesz erőt rajtad: a teleport varázslat befejezéseképp most visszarepít a kiinduló mezőre. Hushhh, elteleportálsz! [160,15] Sűrű bozóttal teli terepre érkeztél. Remek ösztöneidnek köszönhetően hamar megérzed a rád leselkedő veszélyt. Megörülsz, amikor rájössz, hogy egy quwarg parafenomén került az utadba. Végre egy kis testmozgás. Fincsi!

Még megfelelő a távolság - felhúzol egy védelem tűz ellen varázslatot. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Sajnos ellenfeled sem kezdő: felhelyez egy láthatatlan védekező varázslatot. Üdvözlésképpen egy izomernyesztés varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. Ellenfeled elernyed. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Egy vakító fény varázslattal köszönt csatapartnered. Semmi hatás! Távolról vakító fény varázslatot lő rád a másik. A támadásnak - hála az égnek - semmi eredménye sem volt. Mélyen koncentrálva, ellenfeled megidéz egy vakító fény varázslatot, majd rád küldi. A támadásnak - hála az égnek - semmi eredménye sem volt. Ellenfeled mormol, majd ujjaiból kirepül egy vakító fény varázslat. Szerencsére nem hatott rád. Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 5 vas dobónyíl. Alaposan megsorozod a quwarg parafenomén torát. (5 támadással 129 életpontot sebezve.) A parafenomén mentális trükköt alkalmaz: megpróbál deformálni egy birtokodban levő tárgyat. Egy másodpercnyi erőlködés után a parafenomén dühödten megrázza a fejét: kudarcot vallott, hehe! Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Marokra fogva a mágusölőt ellenfeledre rontasz. Mágusölővel alaposan megvágod a quwarg parafenomén jobb középső lábát. (1 támadással 59 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Pengepajzzsal felnyitod a quwarg parafenomén testét. (1 támadással 25 életpontot sebezve.) Ellenfeled 13 pontot sebződik a pestisaurától. Csáprágójával a quwarg parafenomén megsebzi a bal combodat. (1 támadástól 5 életpontot vesztesz.) Az ocsmány teremtmény huhog! 39 életpontot vesztettél. Ennyi! A másik kigúvadt szemmel borul a földre. Meghalt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 2172 tapasztalati pontot kaptál. (Felt. gyógyítás:) Egy utolsó kézmozdulattal kisütöd az életszívás III. varázslatot! [-5 TVP] A növényzet elsorvad körülötted, miközben a gyógyító energia a testedbe áramlik (+70 életerő). [-15 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Valami érdekesre bukkantál: azonosítasz magad előtt egy nekrofunt. Oldalt pillantva, meglátsz egy gyöngymangó bokrot. Érett termése van. Begyűjtesz 2 gyöngymangót. Ahogy sétálsz, egyszercsak megragadja valami a figyelmedet. Megvizsgálod közelebbről: találtál egy oltárt. Dornodon híveié. Egy bokrot találsz, tele félig érett egressel. (+1 kaja.) Alaposan körülnézel a földön. Friss emberi nyomok vezetnek északkeletre. Találsz még kb. 1 hetes emberi nyomokat, amelyek északra, kb. 1 hetes troll nyomokat, amelyek északra vezetnek.

(Továbbmész...) [161,14] A bozótost újra a nyílt síkság váltja fel. Virágzó orchidea illatát hozza a szél. Az irányodba osonó szörny tehetségtelen a rejtőzködésben, ezért rögtön kiszúrod. Már távolról sem tűnik túl veszélyesnek a szörny. Amint közelebb ér, rá is ismersz. Egy kultúrmasztodon. {támadása: 58.} Úgy tűnik ma Te vagy a főfogás a szörny étlapján. Mivel szavakkal úgy sem tudnád meggyőzni, jöhetnek a fegyverek.

Nem árt az elővigyázatosság! Egy varázsvédelem II varázslattal készülsz a csatára. A szilánk működik (+2 életpont). Egy kézmozdulatot teszel, majd ellősz egy háló varázslatot. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Vas dobónyilat markolva becélzod a mozgó célpontot. Elrepül 5 vas dobónyíl. Alaposan megsorozod a kultúrmasztodon jobb első lábát. (5 támadással 133 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Megmarkolva a Mjölborg kalapácsát ellenfeledre rontasz. Mjölborg kalapácsával halálos csapásokat osztva péppé vered a kultúrmasztodon testét. (6 támadással 213 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+43 életerő). Pengepajzzsal súrolod a kultúrmasztodon fejét. (1 támadással 9 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+2 életerő). A pestisaura 7 ép-t sebez. Agyarával a kultúrmasztodon a combodat és az oldaladat döfködi. (2 támadástól 18 életpontot vesztesz.) Egyensúlyodat egy pillanatra elvesztve, oldalra fordulsz. Máris rúgások érik a hátadat és a fenekedet. (2 támadástól 39 életpontot vesztesz.) A kultúrmasztodon összeesik, és nem mozdul többé. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a pengepajzsot, szereztél 12 kaját. 2575 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-11 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Látsz egy gyöngymangó bokrot. Érett termése van. Begyűjtesz 1 gyöngymangót. Ráérősen sétálsz, amikor egy aprócska alakot pillantasz meg, aki - kezében egy darab sült hússal - egy hatalmas troll elől menekül lélekszakadva. Ha segíteni akarsz az árnymanó kölykön, 5 TVP-re és 2 kajára van szükséged (41. jellempróba). Ahogy sétálsz, egyszercsak megragadja valami a figyelmedet. Megvizsgálod közelebbről: találtál egy oltárt. Fairlight hívei emelték. Jóízűen falatozol. (-1 kaja.) Nocsak, itt van valami érdekes! Még egész friss emberi nyomok vezetnek keletre. Találsz még kb. 2 hetes emberi nyomokat, amelyek délnyugatra, kb. 2 hetes troll nyomokat, amelyek délnyugatra, kb. 2 hetes alakváltó nyomokat, amelyek délnyugatra, kb. 1 hetes emberi nyomokat, amelyek északkeletre vezetnek.

(Továbbmész...) [162,14] A síkság "meggyűrődik", dombos vidékre vált. Megtorpansz, mert valami felkelti a figyelmedet. Aha! Találtál egy kazmárt. Ahogy kalandozol, valamin megakad a szemed. Egy zöld bőrű, sovány troll férfi áll egy tuskón a fák között, nyakára egy kötél van kötve, a kötél meg egy fára. Hoppá, ez öngyilkos akar lenni! Talán ha mesélnél neki az élet szépségeiről 5 TVP-ért, nem csinálna ilyen meggondolatlanságot (50. jellempróba). Ki nyitott szemmel jár, talál: esetedben egy manóodút. Megtudod, hogyan szerezhetsz varázsfiolát. (ld. enc.) Megpilantasz egy felfelé kapaszkodó élőlényt. Ráismersz a lényre. Egy legyengült woorgard. Mivel esélytelen veled szemben, nyugodtan várod. {védettsége: 30 szúró, 0 vágó, 30 ütő ellen.} Legjobb védekezés a támadás, kiáltod, és már ugrasz is.

Hatalmadat demonstrálandó, mormolni kezdesz. Létrejött egy varázsvédelem II. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Egy pusztító végzet varázslattal köszöntöd a másikat. 216 életpontot sebeztél. Gyógyulsz (+2 életpont). Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, vas dobónyilat ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 5 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod a woorgard testét. (5 támadással 66 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Marokra fogva a mágusölőt ellenfeledre támadsz. Mágusölővel mély sebeket nyitva megvagdosod a woorgard testét. (4 támadással 188 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+38 életerő). Pengepajzzsal megkarcolod a woorgard szörcsögő hátát. (1 támadással 23 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+5 életerő). Pestisaurád működik (12 ép-t sebezve). A woorgard csápjai a bal lábad köré tekerednek. Kikászálódsz, de milyen áron! (4 támadástól 8 életpontot vesztesz.) A woorgard összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1827 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-11 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Nocsak, itt van valami érdekes! Nem valami friss (kb. 1 hetes) emberi nyomok vezetnek délre. Találsz még kb. 2 hetes troll nyomokat, amelyek nyugatra, kb. 2 hetes alakváltó nyomokat, amelyek nyugatra, friss emberi nyomokat, amelyek keletre vezetnek. Figyelmeztetés: megterheltséged 100 % fölé emelkedett! [37 pontot használtál fel, van még 213.]

m 1 mozogsz északkeletre
[163,13] A domb lábánál ritka erdő kezdődik. Az ágak reccsenése idejében jelzi a közlegő veszélyt. Egy picit sem remegsz meg, amikor felismered, hogy egy zoloboo sámán közeledik. Az ellenfeled láthatólag harcra készül. Te felkészülten várod.

Úgy ítéled meg, hogy nem árt egy tompítás védekező rúna felrakása. A következő pillanatban már meg is idézted. Gyógyulsz (+2 életpont). Egy láthatatlan védekező rúnavarázst mormol el ellenfeled. Üdvözlésképpen egy háló varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! A szilánk működik (+2 életpont). Ellenfeled éhínség varázslatot lő rád. A támadásnak - hála az égnek - semmi eredménye sem volt. Vas dobónyilat küldesz ellenfeled felé. Elrepül 5 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja a zoloboo sámán testét. (5 támadással 120 életpontot sebezve.) Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Marokra fogva a mágusölőt ellenfeledre támadsz. Mágusölővel párszor kilyukasztod a zoloboo sámán csontos karját. (2 támadással 101 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+21 életerő). Pengepajzzsal megcsapod a zoloboo sámán testét. (1 támadással 24 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+5 életerő). Pestisaurád 14 sebzést okoz. Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. A szörny még egy utolsó halálüvöltést hallat, majd eldől. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Követed a nyomokat. Megtaláltad a búvóhelyét! Szereztél 1 varázskövet. 2320 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-11 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Ahogy sétálsz, egyszercsak megragadja valami a figyelmedet. Megvizsgálod közelebbről: találtál egy mínosz-kúpot. Szemedet összehúzva előrekémlelsz: igen, jól látod, találtál egy teljesen lerombolt oltárt. Oldalt pillantva, meglátsz egy Chara-din monolitját. Hűha! Ilyet sem láttál még. Ugyanis azt veszed észre, hogy Tamarinai Geodrin orrából hatalmas mennyiségű zöld ektoplazma jut Chara-din fizikai manifesztációjára, de ez az istenségen meg sem látszik. Még jó hogy csak szobor az egész, különben attól félnél, hogy elnyel ez a nagy rakás trutymó... Körbevizsgálódsz. Aránylag régi (kb. 2 hetes) alakváltó nyomok vezetnek délnyugatra. Találsz még kb. 1 hetes törpe nyomokat, amelyek északkeletre, kb. 2 hetes emberi nyomokat, amelyek nyugatra, friss elf nyomokat, amelyek keletre, kb. 1 hetes emberi nyomokat, amelyek délkeletre, kb. 1 hetes troll nyomokat, amelyek délre, kb. 2 hetes elf nyomokat, amelyek délnyugatra, kb. 2 hetes troll nyomokat, amelyek délnyugatra vezetnek. A sok gyakorlás növelte tudásodat (+1 nyomkövetés). Találkozol egy meghatározhatatlan színű, hosszú hajú, izzóan vörös szemű fakír kinézetű törpe férfival. Hosszú szakálla és bajsza van. A bőre undorítóan nyálkás. Ilyen agyarat humanoid szájában még nem láttál. Chara-din félisten hatalmú szolgája. Egy zafír erőövet, egy káosz szimbólumot, egy rothasztó talizmánt, egy obszidián karkötőt, egy smaragd védőgyűrűt, egy Rughar gyűrűjét, egy umbatari karkötőt, egy kvazár kesztyűt, egy törpe bakancsot és egy mithril sisakot visel. Ruházatát egy quwarg anyakirálynő trófea, egy ében halálhajcsár trófea és egy magnetikus praglonc trófea színesíti. Jobb kezében egy óriásölőt, bal kezében egy pengepajzsot tart. Lőfegyvere egy fúvócső. Holmiját egy Thargodan csontváz cipeli. Auráját érzékelve máris tudod, gonosz, mint Te. Megbarátkoztok egymással. Az ő neve Izmomrabízom. Kölcsönösen engedélyezitek egymás számára a további mentális kapcsolatot. Aztán elköszöntök egymástól. Figyelmeztetés: megterheltséged 100 % fölé emelkedett! [12 pontot használtál fel, van még 201.]

be 90 bemész a 90. titkos labirintusba
Rövid és alapos kutatás után rábukkansz a bejáratra. Odabent sötét honol. Mély koncentrációban hozzálátsz a varázslat elmondásának. A kisülni készülő varázslat a következő pillanatban már benned van. Megidézted az infralátás varázslatot! Hirtelen sokkal jobban kezdesz látni! [-11 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Kissé félve az ismeretlentől indulsz meg befelé a folyosón. [5 pontot használtál fel, van még 196.]

lm 11 12 14 mozogsz 11 12 14
Kicsit meggörnyedten, meg-meglapulva mész. Elérsz a T-elágazáshoz. Most vajon merre? [9. PONT.] Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy pszi elementál! {max. életpontja: 15-19.} Nyugodtan várod, hogy megleckéztethessed a pimasz lényt.

Ki tudja, mire készül a másik - jobb az óvatosság! A biztonság kedvéért felraksz egy védelem tűz ellen varázst. Gyógyulsz (+2 életpont). Ellenfeled speciális támadást alkalmaz: harsogva csattan rajtad egy direkt kontaktus I pszi hatás. Semmi eredménye! Ellenfeled végigsöpör rajtad egy agybénítás pszi támadással. A támadásnak - hála az égnek - semmi eredménye sem volt. Bűvös shurikent hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 1 bűvös shuriken. Becsapódva, megdöfi a pszi elementál párolgó héját. (1 támadással 25 életpontot sebezve.) A pszi elementál összeesik, és nem mozdul többé. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 1 bűvös shurikent találsz meg, amelyet még használni tudsz. 649 tapasztalati pontot kaptál. A belépés pillanatában felkészülsz a legrosszabbra. [10. PONT.] Alapos vizsgálódásod meghozza eredményét. Zsákmányod: 5 borkonyó bibe. Felpakolsz. A levegőbe szimatolva mész előre. Egy aránylag nagy terembe léptél be. [11. PONT.] Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy pszi elementál! Ha a szörny harcolni akar, ám legyen. Majd megmutatod neki.

Hatalmadat demonstrálandó, mormolni kezdesz. Létrejött egy védelem tűz ellen. Gyógyulsz (+2 életpont). Ellenfeled mentális energiáit gyűrűbe gyűjti, majd útjának ereszt egy agykorbács pszi támadást. 5 életpontot vesztettél. Mentális támadást alkalmaznak ellened: ellenfeled rádzuhogtat egy direkt kontaktus I pszit. Szerencsére nem hatott rád. Bűvös shurikent markolva becélzod a mozgó célpontot. Elrepül 1 bűvös shuriken. Lövedéked átfúrja a pszi elementál nyakát. (1 támadással 26 életpontot sebezve.) A másik elterül, rángatózik egy kicsit majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 1 bűvös shurikent találsz meg, amelyet még használni tudsz. 649 tapasztalati pontot kaptál. Parányi, jelentéktelen teremnek tűnik, ahová most beléptél. [10. PONT.] A folyosón, a falhoz lapulva mész tovább. Hoppsz, már itt is van a T-elágazás! [9. PONT.] A fenébe! Egy zsákutca. [12. PONT.] Zutty! Mi volt ez? Ahá, teleportáltál! [13. PONTON vagy.] Úgy lépsz be a kis szobába, hogy igyekszel a fáklyáddal minden pontját megvilágítani. [14. PONT.] Óvatosan megtapogatod a falat, és nem is hiába! Egy mozgatható kőre bukkantál. Lassan, vigyázva elmozdítod a követ. Egy pillanatra megrettensz tetted következményétől. De aztán nem történik semmi, csak halk dübörgést hallasz a messzeségből. Egy lépésnél megfordul veled a világ, és a következő pillanatban egészen máshol találod magad. [9. PONTON.] Figyelmeztetés: megterheltséged 100 % fölé emelkedett! [21 pontot használtál fel, van még 175.]

lm 8 16 31 mozogsz 8 16 31
Bevilágítva magad előtt az utat, lassan lépkedsz. Ahová most értél, az a T-elágazás kell, hogy legyen. [2. PONT.] Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy pszi elementál. {támadása: 30.} Felkészülsz, hogy minél jobban el tudd kalapálni az agresszort.

Ellenfeled végigsöpör rajtad egy agybénítás pszi támadással. A támadásnak - hála az égnek - semmi eredménye sem volt. Ellenfeled végigsöpör rajtad egy agykorbács pszi támadással. 4 életpontot vesztettél. Bűvös shurikent hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 1 bűvös shuriken. Lövedéked becsapódik! Eltaláltad a pszi elementál ködlő zsumókját. (1 támadással 25 életpontot sebezve.) Véres nyál csordul ki a pszi elementál száján, majd halk hörgéssel a porba hull. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 1 bűvös shurikent találsz meg, amelyet még használni tudsz. 649 tapasztalati pontot kaptál. Amint belépsz, látod, hogy ez a helyiség akár egy őrposzt is lehetne. [7. PONT.] A szoba, amelybe belépsz, aránylag kicsi. [8. PONT.] Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy ekharion! {támadása: 34.} Fegyvere egy göcsörtös bunkó. A ellenséges teremtmény a földbe akar döngölni. Nem hagyod magad.

Ellenfeled koncentrál, majd megindít egy direkt kontaktus I pszi támadást. A támadása szerencsére hatástalan volt. Vas dobónyilat markolva becélzod a mozgó célpontot. Elrepül 5 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja az ekharion bal lábát. (5 támadással 139 életpontot sebezve.) A szörny egy nagy követ hajít feléd. Nem talált! Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Félelmet nem ismerve a másikra támadsz. Mágusölővel hatalmas csapásokat adva felmetszed az ekharion bal lábát. (2 támadással 100 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+21 életerő). Pengepajzzsal kicsit megvágod az ekharion jobb oldalát. (1 támadással 21 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+5 életerő). Pestisaurád 10 sebzést okoz. Az ekharion egy felső támadása részben eléri célját, kisebb zúzódás keletkezik a jobb válladon. (1 támadástól 8 életpontot vesztesz.) Egy kis bőrt csippent le a lábfejedről az ekharion, ahogy megpróbál megharapni. (1 támadástól 6 életpontot vesztesz.) Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a pengepajzsot, szereztél 38 aranyat. 2111 tapasztalati pontot kaptál. Összetörsz 1 varázskövet. (+100 varázspont.) Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-11 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 göcsörtös bunkót. Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy szutykos remák. {egyik sebzési módja: 4x 4d4+6.} Kicsit sokat tud ez az állat. Majd Te megtanítod a jómodorra...

Gyorsan felraksz egy varázsvédelem II varázslatot. Gyógyulsz (+2 életpont). Mélyen koncentrálva, megidézel egy háló varázslatot, majd ellenfeledre küldöd. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! A szilánk működik (+2 életpont). Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 5 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja a szutykos remák nyakát. (5 támadással 123 életpontot sebezve.) Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Elszántan a másikra támadsz. Mágusölővel megcsapod a szutykos remák szőrös testét. (1 támadással 44 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Pengepajzzsal felnyitod a szutykos remák testét. (1 támadással 25 életpontot sebezve.) Pestisaurád 18 sebzést okoz. Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. A szutykos remák most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a pengepajzsot, szereztél 1 remák szivet. 1408 tapasztalati pontot kaptál. Egy kis szobába érkezel. [7. PONT.] Meg-meg torpanva, lábaidat lassan, puhán egymás után rakva mész. Hoppsz, már itt is van a T-elágazás! [2. PONT.] Minden neszre ügyelve folytatod a felderítést. Elérsz a T-elágazáshoz. Most vajon merre? [15. PONT.] Egy pszi elementál lakik itt. {támadása: 30.} Végre egy kis testmozgás. Fincsi!

Úgy ítéled meg, hogy nem árt egy védelem tűz ellen védekező rúna felrakása. A következő pillanatban már meg is idézted. Gyógyulsz (+2 életpont). Mormolsz, majd ujjaidból kirepül egy háló varázslat. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Ellenfeled speciális támadást alkalmaz: harsogva csattan rajtad egy agykorbács pszi hatás. 6 életpontot vesztettél. Ellenfeled mentális energiáit gyűrűbe gyűjti, majd útjának ereszt egy agykorbács pszi támadást. 7 életpontot vesztettél. Teli erőből bűvös shurikent dobsz az ellenfeledre. Elrepül 1 bűvös shuriken. Lövedéked átfúrja a pszi elementál jobb oldalát. (1 támadással 24 életpontot sebezve.) Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 1 bűvös shurikent találsz meg, amelyet még használni tudsz. 649 tapasztalati pontot kaptál. A szoba, amelybe belépsz, aránylag kicsi. [16. PONT.] Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy purifikátor! {támadása: 23.} Felkészülsz, hogy minél jobban el tudd kalapálni az agresszort.

Úgy ítéled meg, hogy nem árt egy védelem tűz ellen védekező rúna felrakása. A következő pillanatban már meg is idézted. A szilánk működik (+2 életpont). Mélyen koncentrálva, ellenfeled megidéz egy jégcsóva varázslatot, majd rád küldi. 6 életpontot vesztettél. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Megmarkolva a mágusölőt a másikra rontasz. Mágusölővel irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod a purifikátor testét. (3 támadással 150 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+31 életerő). Pengepajzzsal megvágod a purifikátor testét. (1 támadással 21 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+5 életerő). Pestisaurád 8 sebzést okoz. A purifikátor szarvai súrolják a válladat. (1 támadástól 3 életpontot vesztesz.) Aurád tisztul. (+0 jóság.) Ennyi! A másik kigúvadt szemmel borul a földre. Meghalt. Felhasználva a pengepajzsot, szereztél 1 purifikátor hájat. 1078 tapasztalati pontot kaptál. Összetörsz 1 varázskövet. (+100 varázspont.) Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-11 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Továbbsuhansz a folyosón. Ahová most értél, az a T-elágazás kell, hogy legyen. [15. PONT.] Úgy suhansz, mint az árnyék. Egy kanyarhoz érkeztél. [17. PONT.] Meg-megállsz, fülelsz miközben előrehaladsz. Az út ismét kanyarodik. [18. PONT.] Rövid szisszenés, de mire felkapod a fejed, már egy apró, nedves tüskékkel teli finom háló zuhant rád. Nem okoz komoly sebet, kacagsz. Aztán érezni kezded a bénító mérget, amely a tüskékre volt kenve... [-6 támadás] Kicsit meggörnyedten, meg-meglapulva mész. Újabb kanyar! [19. PONT.] Hangot hallasz szemből - megtorpansz, figyelsz, de aztán semmi. Még óvatosabban mész tovább. Egy T-elágazáshoz érkeztél. [20. PONT.] Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy pszi őselementál! Legjobb védekezés a támadás, kiáltod, és már ugrasz is.

Még megfelelő a távolság - felhúzol egy védelem tűz ellen varázslatot. Gyógyulsz (+2 életpont). Ellenfeledre háló varázslatot lősz. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Gyógyulsz (+2 életpont). Ellenfeled koncentrál, majd megindít egy direkt kontaktus I pszi támadást. Semmi eredménye! Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, bűvös shurikent ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 5 bűvös shuriken. Lövedékeiddel perforálod a pszi őselementál testét. (5 támadással 126 életpontot sebezve.) Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Marokra fogva a mágusölőt a másikra ugrasz. Mágusölővel megcsapod a pszi őselementál ködlő zsumókját. (1 támadással 49 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Pengepajzzsal megvágod a pszi őselementál testét. (1 támadással 25 életpontot sebezve.) A pestisaura 8 ép-t sebez. Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. A pszi őselementál összeesik, és nem mozdul többé. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 bűvös shurikent találsz meg, amelyet még használni tudsz. 2350 tapasztalati pontot kaptál. Meg-megállsz, fülelsz miközben előrehaladsz. Kanyarodik a járat. [30. PONT.] Sziszegést hallasz, és a következő pillanatban apró tüskékkel teli háló zuhan a testedre. Gyorsan letéped, de már érzed a bénító méreg hatását [-6 támadás]. Elértél a folyosó végéhez. Innen nem vezet tovább út. [31. PONT.] Oopsz! Elfordul körülötted a világ. Teleportáltál egyet! [25. PONTRA.] Figyelmeztetés: megterheltséged 100 % fölé emelkedett! [42 pontot használtál fel, van még 133.]

lm 26 32 mozogsz 26 32
Minden rezdülésre ügyelve lépsz be a szobába. [26. PONT.] Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy pszi elementál! Ha a szörny harcolni akar, ám legyen. Majd megmutatod neki.

Nem árt az elővigyázatosság! Egy védelem tűz ellen varázslattal készülsz a csatára. A szilánk működik (+2 életpont). Mélyen koncentrálva, megidézel egy háló varázslatot, majd ellenfeledre küldöd. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! A szilánk működik (+2 életpont). Ellenfeled koncentrál, majd megindít egy agybénítás pszi támadást. Semmi hatás! Ellenfeled koncentrál, majd megindít egy agykorbács pszi támadást. 6 életpontot vesztettél. Teli erőből bűvös shurikent dobsz az ellenfeledre. Elrepül 1 bűvös shuriken. Becsapódva, megdöfi a pszi elementál testét. (1 támadással 25 életpontot sebezve.) A szörny még egy utolsó halálüvöltést hallat, majd eldől. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 1 bűvös shurikent találsz meg, amelyet még használni tudsz. 649 tapasztalati pontot kaptál. Az egyik sarokban találsz egy kisebb faládikót. Nincs bezárva: óvatosan kinyitod. Abban a pillanatban, hogy felnyitottad a ládát, ráébredsz hibádra, de már későn - belélegezted a kiáradó gázt. (-5 életerő.) Megnézed, hogy mi a zsákmány: 2 Eldereth szilánk, 1 umbatari karkötő, 1 Szent Kulacs, 1 ezüsttőr, 5 lótuszvirág, 1 mutáns csont, 3 ormánygőte csont és 1 moa zafír (ld. enc.). Gyorsan kiüríted a ládát. Zutty! Mi volt ez? Ahá, teleportáltál! [21. PONTON vagy.] Testsúlyodat a lábujjhegyeidre helyezve, nesztelenül lopakodsz tovább. Elérsz a T-elágazáshoz. Most vajon merre? [20. PONT.] Mész tovább, előre. Az út itt elkanyarodik. [30. PONT.] Hangot hallasz szemből - megtorpansz, figyelsz, de aztán semmi. Még óvatosabban mész tovább. Egy T-elágazáshoz érkeztél. [35. PONT.] Egy pszi őselementált pillantasz meg. {egyik sebzési módja: 4x 4d4+4.} Végre egy kis testmozgás. Fincsi!

Védekezésképp villámgyorsan felhúzol egy védelem tűz ellen varázst. A szilánk működik (+2 életpont). Ellenfeled mentális energiáit gyűrűbe gyűjti, majd útjának ereszt egy direkt kontaktus I pszi támadást. A támadása szerencsére hatástalan volt. Teli erőből bűvös shurikent dobsz az ellenfeledre. Elrepül 5 bűvös shuriken. Pár lövedéked átjárja a pszi őselementál testét. (5 támadással 131 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Félelmet nem ismerve ellenfeledre ugrasz. Mágusölővel megvágod a pszi őselementál bal lábát. (1 támadással 49 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Pengepajzzsal végigvágod a pszi őselementál fejét. (1 támadással 23 életpontot sebezve.) Ellenfeled 9 pontot sebződik a pestisaurától. Csápjaival a pszi őselementál lecsap a jobb karodra. (4 támadástól 21 életpontot vesztesz.) A szörny magába szívja csekélyke mentális erődet. (-12 pszi pont.) Csápok tekergődznek feléd. Megpróbálod elkerülni őket, de néhány lecsap a testedre. (4 támadástól 17 életpontot vesztesz.) A lény elszívja mentális energiáidat! (-10 pszi pont.) A pszi őselementál most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 bűvös shurikent találsz meg, amelyet még használni tudsz. 2350 tapasztalati pontot kaptál. Elegendő gyakorlatra tettél szert ahhoz, hogy dobófegyverek szakértelmedet megnövelhesd egy fegyvermesternél. (ezt a kar.lapon * jelöli.) Felkészülve a legrosszabbra, belépsz. [32. PONT.] Egy pszi elementált veszel észre magad előtt. {max. életpontja: 15-19.} Itt csata lesz.

Gyorsan felraksz egy védelem tűz ellen varázslatot. Gyógyulsz (+2 életpont). Ellenfeled mentális energiáit gyűrűbe gyűjti, majd útjának ereszt egy agykorbács pszi támadást. 5 életpontot vesztettél. Ellenfeled koncentrál, majd megindít egy agybénítás pszi támadást. Semmi eredménye! Bűvös shurikent küldesz ellenfeled felé. Elrepül 1 bűvös shuriken. Lövedéked átfúrja a pszi elementál testét. (1 támadással 28 életpontot sebezve.) A pszi elementál most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 1 bűvös shurikent találsz meg, amelyet még használni tudsz. 649 tapasztalati pontot kaptál. [15 pontot használtál fel, van még 118.]

vps 1000 VP spórolása: 1000
Sajnos nincs varázspontod. [0 pontot használtál fel, van még 118.]

lm 33 34 39 mozogsz 33 34 39
Belépsz a térképen is jelölt szobába. [33. PONT.] Rövid szisszenés, de mire felkapod a fejed, már egy apró, nedves tüskékkel teli finom háló zuhant rád. Nem okoz komoly sebet, kacagsz. Aztán érezni kezded a bénító mérget, amely a tüskékre volt kenve... [-6 támadás] A sok gyakorlás növelte tudásodat (+1 csapdaészlelés). Ez nem lehet igaz! Egy nekrofun trónt látsz. Rövid tétovázás után beleülsz a trónba. Fantasztikus érzés! Minden varázserőd visszatért. A nekrofun trón kiszürkül: úgy látszik, kimerült, nyilván sok idő, amíg újratöltődik. A szoba, amelybe belépsz, első pillantásra nagyon elhagyatottnak tűnik. [34. PONT.] Egy pszi őselementált veszel észre magad előtt. {egyik sebzési módja: 4x 4d4+4.} Már éppen kezdted elunni a céltalan bóklászást. Egy kis csata éppen jól jön.

Ki tudja, mire készül a másik - jobb az óvatosság! A biztonság kedvéért felraksz egy védelem tűz ellen varázst. A szilánk működik (+2 életpont). Egy háló varázslatot dobsz ellenfeledre. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! A szilánk működik (+2 életpont). Ellenfeled mentális energiáit gyűrűbe gyűjti, majd útjának ereszt egy direkt kontaktus I pszi támadást. Semmi eredménye! Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, bűvös shurikent ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 5 bűvös shuriken. Pár lövedéked átjárja a pszi őselementál testét. (5 támadással 125 életpontot sebezve.) Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Megmarkolva a mágusölőt a másikra támadsz. Mágusölővel végigmetszed a pszi őselementál testét. (1 támadással 54 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Pengepajzzsal végigvágod a pszi őselementál egyik csápját. (1 támadással 24 életpontot sebezve.) Ellenfeled 13 pontot sebződik a pestisaurától. Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. A pszi őselementál szemében félelem villan, aztán lassan lehúnyja, miközben lelke kitör testének fogságából. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 bűvös shurikent találsz meg, amelyet még használni tudsz. 2350 tapasztalati pontot kaptál. Megpillantasz egy elmozdítható kormányra emlékeztető kereket. Nem tudsz ellenállni a késztetésnek, lassan elforgatod. Tompa dübörgést hallasz a távolból. Amikor betoppansz, éles pillantást vetsz minden sarokba. [33. PONT.] Parányi, jelentéktelen teremnek tűnik, ahová most beléptél. [32. PONT.] Testsúlyodat a lábujjhegyeidre helyezve, nesztelenül lopakodsz tovább. Elérsz a T-elágazáshoz. Most vajon merre? [35. PONT.] Továbbsuhansz a folyosón. Egy kanyarhoz érkeztél. [36. PONT.] Izzadó tenyeredet megtörlöd, miközben a labirintusban mész tovább. Ahová most értél, az a T-elágazás kell, hogy legyen. [37. PONT.] Belépsz. Odabent különösen rossz levegő fogad. [39. PONT.] Egy szutykos remákot veszel észre magad előtt. {védettsége: 25 szúró, 25 vágó, 25 ütő ellen.} Úgy döntesz, itt az ideje, hogy demonstráld hatalmadat. Rárontasz a szörnyre.

Megfontoltan felméred a helyzeted, majd elmormolsz egy varázsvédelem II varázslatot. A szilánk működik (+2 életpont). Egy háló varázslattal köszöntöd a másikat. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! A szilánk működik (+2 életpont). Vas dobónyilat küldesz ellenfeled felé. Elrepül 5 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja a szutykos remák testét. (5 támadással 141 életpontot sebezve.) Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Vad csatakiáltással, felemelve a mágusölőt a másikra támadsz. Mágusölővel végigmetszed a szutykos remák testét. (1 támadással 47 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Pengepajzzsal megvágod a szutykos remák szőrös testét. (1 támadással 22 életpontot sebezve.) Ellenfeled 11 pontot sebződik a pestisaurától. Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. A szutykos remák még megpróbál elszaladni, de két-három lépés után összeesik, és nem mozdul többet. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a pengepajzsot, szereztél 1 remák szivet. 1408 tapasztalati pontot kaptál. [24 pontot használtál fel, van még 94.]

lm 42 28 905 mozogsz 42 28 905
Haladsz előre. [40. PONT.] Továbbmész. Egy sima, fából készült ajtóba ütközöl. Megpróbálod a kilincset: Nyitva van! Minden rezdülésre ügyelve lépsz be a szobába. [42. PONT.] Egy szutykos remák lakik itt. {védettsége: 25 szúró, 25 vágó, 25 ütő ellen.} Felkészülsz, hogy minél jobban el tudd kalapálni az agresszort.

Nem árt az elővigyázatosság! Egy varázsvédelem II varázslattal készülsz a csatára. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Támadó varázslatot alkalmazol: ellenfeledre háló varázslatot lősz. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Gyógyulsz (+2 életpont). Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 5 vas dobónyíl. Alaposan megsorozod a szutykos remák egyik csápját. (5 támadással 139 életpontot sebezve.) Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Megmarkolva a mágusölőt ellenfeledre ugrasz. Mágusölővel alaposan megvágod a szutykos remák lebegő nyúlványait. (1 támadással 45 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Pengepajzzsal megvágod a szutykos remák testét. (1 támadással 22 életpontot sebezve.) Pestisaurád működik (11 ép-t sebezve). Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. A másik elterül, rángatózik egy kicsit majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a pengepajzsot, szereztél 1 remák szivet. 1408 tapasztalati pontot kaptál. A falból egy elforgatható kerék áll ki. Nem tudsz ellenállni a késztetésnek, lassan elforgatod. Távoli dübörgést hallasz, aztán semmi. Hangtalan léptekkel osonsz előre. [40. PONT.] A folyosón, a falhoz lapulva mész tovább. Hoppsz, már itt is van a T-elágazás! [37. PONT.] Vigyázó léptekkel mozogsz tovább. Egy kanyarhoz érkeztél. [36. PONT.] Néha hátra-hátranézve sietsz tovább. A térképen is jelölt hármas elágazáshoz érsz. [35. PONT.] Testsúlyodat a lábujjhegyeidre helyezve, nesztelenül lopakodsz tovább. A folyosó kanyarodik. [30. PONT.] Hangot hallasz szemből - megtorpansz, figyelsz, de aztán semmi. Még óvatosabban mész tovább. Elérsz a T-elágazáshoz. Most vajon merre? [20. PONT.] Mész tovább, előre. Kanyarodik a járat. [27. PONT.] Amint belépsz, látod, hogy ez a helyiség akár egy őrposzt is lehetne. [28. PONT.] Egy szutykos remák lakik itt. {egyik sebzési módja: 4x 4d4+6.} Kicsit sokat tud ez az állat. Majd Te megtanítod a jómodorra...

Nem árt az elővigyázatosság! Egy varázsvédelem II varázslattal készülsz a csatára. A szilánk működik (+2 életpont). Mélyen koncentrálva, megidézel egy háló varázslatot, majd ellenfeledre küldöd. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Gyógyulsz (+2 életpont). Vas dobónyilat küldesz ellenfeled felé. Elrepül 5 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod a szutykos remák testét. (5 támadással 130 életpontot sebezve.) Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Félelmet nem ismerve a másikra támadsz. Mágusölővel felnyitod a szutykos remák testét. (1 támadással 40 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Pengepajzzsal megvágod a szutykos remák testét. (1 támadással 25 életpontot sebezve.) Ellenfeled 16 pontot sebződik a pestisaurától. Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Ennyi! A másik kigúvadt szemmel borul a földre. Meghalt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a pengepajzsot, szereztél 1 remák szivet. 1408 tapasztalati pontot kaptál. Minden lépés után igen alaposan körbevizsgálódsz, hogy nem csapdagyanús-e a környék, minden ismert típus után kutatsz. [30 pontot használtál fel, van még 64.]

lm 29 900 22 mozogsz 29 900 22
Amikor betoppansz, éles pillantást vetsz minden sarokba. [29. PONT.] Majdnem elkerülte a figyelmedet egy apró gomb a falon. Megnyomod. Miért is ne? Kő mozog kövön, ahogy az ősi mechanika mozgásba lendül. Vajon mi történik? Mostantól nem foglalkozol a csapdákkal. Úgy határozol, hogy körülnézel a következő teremben: [28. PONT.] Haladsz az ellenséges labirintusban. A folyosó kanyarodik. [27. PONT.] Hangot hallasz szemből - megtorpansz, figyelsz, de aztán semmi. Még óvatosabban mész tovább. A térképen is jelölt hármas elágazáshoz érsz. [20. PONT.] Kicsit meggörnyedten, meg-meglapulva mész. A folyosó kanyarodik. [21. PONT.] Egy kis szobába érkezel. [23. PONT.] Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy ekharion. {egyik sebzési módja: 2x 6d6+8.} Fegyvere egy göcsörtös bunkó. Végre egy kis testmozgás. Fincsi!

Még megfelelő a távolság - felhúzol egy védelem tűz ellen varázslatot. A szilánk működik (+2 életpont). Egy háló varázslattal köszöntöd a másikat. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Gyógyulsz (+2 életpont). Ellenfeled speciális támadást alkalmaz: harsogva csattan rajtad egy direkt kontaktus I pszi hatás. A támadása szerencsére hatástalan volt. Vas dobónyilat küldesz ellenfeled felé. Elrepül 5 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod az ekharion bal oldalát. (5 támadással 135 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Megmarkolva a mágusölőt ellenfeledre támadsz. Mágusölővel irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod az ekharion szőrös kezét. (2 támadással 105 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+22 életerő). Pengepajzzsal megcsapod az ekharion jobb karját. (1 támadással 24 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+5 életerő). Ellenfeled 6 pontot sebződik a pestisaurától. Elhajolsz az ekharion ütése elől, de a fejed tetejét így is horzsolja. (1 támadástól 10 életpontot vesztesz.) Az ekharion megpróbál beléd marni, de kudarca teljes. Az ekharion szemében félelem villan, aztán lassan lehúnyja, miközben lelke kitör testének fogságából. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a pengepajzsot, szereztél 39 aranyat. 2111 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-11 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 göcsörtös bunkót. Mindenre felkészülve lépsz be a kis terembe. [22. PONT.] Felderítettél egy titkos kapcsolót a falon! Viszkető bizsergést érzel, és megnyomod. Nyekergő hang szűrödik el a füledhez a labirintus mélyéről. [26 pontot használtál fel, van még 38.]

lm 24 2 905 mozogsz 24 2 905
Ahová belépsz, az egy kisebb szoba. [23. PONT.] Vacak kis szoba ez - állapítod meg, amint körülnézel. [24. PONT.] Egy ekhariont pillantasz meg. {egyik sebzési módja: 2x 6d6+8.} Fegyvere egy göcsörtös bunkó. Végre egy kis testmozgás. Fincsi!

Védekezésképp villámgyorsan felhúzol egy védelem tűz ellen varázst. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Távolról háló varázslatot lősz a másikra. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Gyógyulsz (+2 életpont). Ellenfeled speciális támadást alkalmaz: harsogva csattan rajtad egy direkt kontaktus I pszi hatás. Semmi hatás! Vas dobónyilat markolva becélzod a mozgó célpontot. Elrepül 5 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja az ekharion jobb lábát. (5 támadással 129 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Marokra fogva a mágusölőt a másikra rohansz. Mágusölővel hatalmas csapásokat adva felmetszed az ekharion szőrös kezét. (2 támadással 103 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+21 életerő). Pengepajzzsal kissé megkarcolod az ekharion ragyás testét. (1 támadással 21 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+5 életerő). Pestisaurád 12 sebzést okoz. Az ekharion újból meg újból lesújt rád. (2 támadástól 19 életpontot vesztesz.) Az ekharion megpróbál beléd marni, de kudarca teljes. Az ekharion most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a pengepajzsot, szereztél 36 aranyat. 2111 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-11 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 göcsörtös bunkót. A szoba, amelybe belépsz, aránylag kicsi. [23. PONT.] Mész tovább, előre. Egy kanyarhoz érkeztél. [21. PONT.] Továbbsuhansz a folyosón. Hoppsz, már itt is van a T-elágazás! [20. PONT.] Hangot hallasz szemből - megtorpansz, figyelsz, de aztán semmi. Még óvatosabban mész tovább. Kanyarodik a járat. [19. PONT.] Tudod, hogy itt senkire és semmire nem számíthatsz - a sötétség bármikor magába fogadhat. Továbbmész. Egy újabb kanyarnál vagy. [18. PONT.] Folytatod az utat. A szűk járat megintcsak kanyarodik. [17. PONT.] Hangtalan léptekkel osonsz előre. Egy T-elágazáshoz érkeztél. [15. PONT.] Meg-megállsz, fülelsz miközben előrehaladsz. Hoppsz, már itt is van a T-elágazás! [2. PONT.] Minden lépés után igen alaposan körbevizsgálódsz, hogy nem csapdagyanús-e a környék, minden ismert típus után kutatsz. [30 pontot használtál fel, van még 8.]

lm 6 6 900 mozogsz 6 6 900
A felderítést egy szobával folytatod. Odabent félhomály fogad. [7. PONT.] Nincs elég pontod ahhoz, hogy tovább tudj menni. [8 pontot használtál fel, van még 0.]

vv 109 73 76 elmormolod a 109. varázslatot a 73. varázslatot a 76. varázslatot
Nincs elég pontod ahhoz, hogy ezt a parancsot végre tudd hajtani. [0 pontot használtál fel, van még 0.] Nincs elég pontod ahhoz, hogy ezt a parancsot végre tudd hajtani. [0 pontot használtál fel, van még 0.] Nincs elég pontod ahhoz, hogy ezt a parancsot végre tudd hajtani. [0 pontot használtál fel, van még 0.]

v 198 162 22 elmormolod a 198. varázslatot
Nincs elég pontod ahhoz, hogy ezt a parancsot végre tudd hajtani. [0 pontot használtál fel, van még 0.]

kut 20 kutatsz
Nincs elég pontod ahhoz, hogy ezt a parancsot végre tudd hajtani.

v 160 4 elmormolod a 160. varázslatot
Nincs elég pontod ahhoz, hogy ezt a parancsot végre tudd hajtani. [0 pontot használtál fel, van még 0.]

szk 282 keresed a 282. szörnyet
Szörnyet keresni csak a szabadban lehet. [0 pontot használtál fel, van még 0.]


* 1. BP: használod a 147. tárgyat
(Felhasználsz a következő forduló TVP-jéből:) Felállítod a csapdát úgy, hogy a közeledbe lopódzkodók ne vehessék észre, csak akkor, ha már késő. [3 pontot használtál fel, van még -3.]

* 2. BP: használod az 522. tárgyat
Sajnos nincs a birtokodban az a tárgy. [0 pontot használtál fel, van még -3.]

* 3. BP: használod az 522. tárgyat
Sajnos nincs a birtokodban az a tárgy. [0 pontot használtál fel, van még -3.] Iszol a vizestömlőből. Nem tudsz ellenállni, egy kicsit olvasgatod a sötét tekercseket. (+1 gonoszság.) Elmúlt a bénító méreg hatása (támadásod újra a régi). A testedben levő méregtől egyre gyengébb vagy (-54 életerő). [KT képesség hatása:] Üzenetet kapsz a Fairlight banktól: mivel ebben a körben elfelejtettél lottót vásárolni, megtették helyetted, 1 szelvénnyel, általuk választott számokkal játszották meg neked. A 10 arany költséget a bank fizette. Vásárolsz egy lottószelvényt, amelyen a tippjeid: 10, 21, 26. Figyelem: 2 forduló múlva az EFelésed nullázódik! Etetési idő! Megeteted a szörnyeidet. 3 kaját nyel le a sivatagi doareg. Egy kaját fal föl a Rughar familiárisa. Lestrapálva a nap eseményeitől, táborhelyet keresel. Betakaródzva, gyorsan álomba merülsz. Némi fejlődést jelentenek az e héten szerzett tapasztalatok. (Szerencséd egy picit megnövekedett - kb. 5 TVP-nyi fejlesztésnek megfelelő mértékben.) Elmúlt a szürkeáll. aktiv hatása. Elmúlt a tulajdonságpajzs hatása. Elmúlt a hadiszerencse III hatása. Elmúlt az esszenciavédelem hatása. Elmúlt a tárgyvédelem hatása. Elmúlt az a munka gyümölcse hatása. Elmúlt az esszenciavédelem 2 hatása. Elmúlt a pszi-ernyő hatása. Elmúlt a vadászat hatása. Elmúlt a kitartó ló hatása.
Ebben a körben -3 pontod maradt, ebből a következő körre -3 pontot vihetsz át. Kapsz még 508 pontot. A következő körben tehát 505 pontot költhetsz el.

Nekik írhatsz
Szeli'D Kígyószisz (#1958) : Pék András, Ajka, Futó u. 8., 8400 Tel:(88)-200-016 E-mail: asyn@freemail.c3.hu
Shiva Shavti (#1587) : Móczár Béla, Budapest, Városmajor u. 3/b., 1122 E-mail: belanand@matavnet.hu
DéMóni (#5926) : Markó Zoltán, Keszthely, Damjanich u. 4/A., 8360 E-mail: mz@hemori.hu
Ultimate Warrior (#2245) : Kormos Tamás, Szekszárd, Béri B.Á.u.57. 3/11, 7100 E-mail: kormost@npp.hu
Benedict (#2932) : neve, címe titkos
Al'arm (#1779) : Petrilla Péter, Kölesd, Rákóczi u.6., 7052 E-mail: ppetr@dpg.hu
Asd'Dach Ward (#4156) : neve, címe titkos
Izmomrabízom (#2863) : neve, címe titkos


ENCYCLOPEDIA FANTASIA


A SZIRÉN KÖPENYE (820. TÁRGY)
Ez az átlátszó, halványkék színben úszó, bokáig érő köpeny nem csupán a kinézete miatt vált a szirének kedvenc ruhadarabjává. A méltóságteljesség és szépségérzet mellett, ami viselőjét övezi, a következő előnyökkel jár magadra ölteni: +5 védettséget, +2 teológiát (de csak ha már legalább 1), +2 intelligenciát ad. Ezenkívül lesz +2% esélyed, hogy egy ritka tárgyat találj egy szörnyben. A tárgy nem átadható.
VARÁZSFIOLA (828. TÁRGY)
Az árnymanó rádvigyorog. - Barátom! Épp a közelmúltban jutott a birtokomba egy mágikus eszköz. Egy varázsfiola, amely csak úgy hipp-hopp, varázsitalt képes előállítani. Gondolom, érdekelne a dolog? Ó persze ingyen sajnos nem megy... Néhány apróságra lenne szükségem, amely ahhoz kell, hogy a fiamnak elkészíthessem Huddens kesztyűjét. Egy teknősesszencia, egy etra hályog és egy berzerker tüske, igen, ezek kellenének! A többi csipcsup kelléket már én megoldom valahogy. Szóval jelentkezz, ha sikerült összelopni mindent! A varázsfiolát a Küldetés teljesítése: KT 828 paranccsal veheted át az árnymanótól, 5 TVP árán. A fiola egy semleges jelleműek számára igen hasznos varázsital elkészítéséhez kell. Egy fiolában legfeljebb 5 adagot tarthatsz a különleges nedűből. Ha jó vagy gonosz vagy, akkor valószínűleg nem is érdemes foglalkoznod azzal, hogy a tárgyak összegyűjtésével gürcölj, mert a fiola úgysem átadható.
MOA ZAFÍR (381. TÁRGY)
Ebbe a tökéletesen kidolgozott, parányi ékszerbe a Moa mester belezárta a tengerek mélykékjét, a tengerszemek türkiz csillogását, a felhőtlen, vakítóan tiszta ég vidám kékjét.

KARAKTERLAPOD


Axillon, egy kopasz, félszemű troll férfi vagy. Kecskeszakállad és rövid bajuszod van. Bőröd bronzként csillog. Dornodon főpapja vagy. Papi hited: 314. A MAFFIA (#9124) K.T. tagjai közé tartozol. Ez a 367. fordulód.

erő : 38(41)
iq : 37(41)
ügyesség : 48(50)
egészség : 42(46)
szerencse: 54(61)
tudatpont: 14/ 3
szint : 35
támadás : 44
védekezés: 81
életpont : 572/533
varázspt : 1191/935
pszi pont: 113/ 9
merészség: 10/ 5
agresszió: 5
menekülés: 30 %
jellem: gonosz (666)
pénz : 1535 arany
halhatatlanság: 7%
magasság: 254 cm
testsúly: 482 kg
életkor: 26/ 43 év
tul.pont: 36
kép.pont: 35
EFejl: 30 TU

Eddig összesen 3797 szörnyet (26 ebben a körben) öltél meg. Ebben a fordulóban 52649 TP-t kaptál. Jelenleg 5933741 TP-d van. A következő szinthez még 66259 TP szükséges. Trófeáid: élőholt ősmágus, triklem drakolder, kisebb quwarg isten. A quwarg rajzásban leölt quwargjaid: 8 élőholt, 9 vadász, 9 nagymester, 5 parafenomén, 4 rohamosztagos, 1 ősmágus. A 367. fordulódban 20975 arany került a bankszámládra. 20975 aranyat vehetsz fel a kamatokat is beleszámítva.

Harci ismeretek (szint)


Felt. fegyverváltás: << mágusölő (200%) << Pusztítás Botja << őstroll agyaló Felt. lőfegyver használat: semmi (0-14.); vas dobónyíl (15-997.); bűvös shuriken (998-); Óvatosság (labirintusokban): 5 KPCS: automatikusan minden kapcsolónál
  víziharc: 8/00 (-)  ökölvívás: 3/00 (-)  szúrófegyverek: 11/80 (-)  vágófegyverek: 34/22 (+0/22)
  ütőfegyverek: 37/81 (+0/03)  lőfegyverek: 4/10 (-)  dobófegyverek: *35/00 (+0/07)

Egyéb ismeretek (szint)

  rejtőzködés: (01) 32/29 (-)  nyomkövetés: (02) 104/01 (+0/23)  lopás: (03) 10/69 (-)  mászás: (04) 16/98 (-)
  csapdakészítés: (05) 23/57 (+0/06)  csapdaészlelés: (06) 15/03 (+0/24)  gyógyítás: (07) 63/09 (+0/11)  titkosírás: (08) 3/38 (-)
  felderítés: (09) 27/96 (+0/30)  szörnyidomítás: (10) 13/20 (-)  teológia: (11) 58/62 (+0/66)  taumaturgia: (12) 79/70 (+0/45)
  szerencsejáték: (13) 5/41 (-)  versengés: (14) 5/57 (+0/18)  harcművészetek: (15) 8/51 (-)  zene: (16) 6/51 (+0/11)
  szörnyismeret: (17) 22/12 (+0/18)  pszi: (18) 12/57 (+0/09)  zárnyitás: (19) 2/13 (-)  vadászat: (20) 10/59 (+0/11)
  vitalitás: (21) 1/20 (-)  bányászat: (22) 15/38 (-)  úszás: (23) 8/83 (-)

*** Feltételes parancsaid:


A DEM 1 mező távolságra repítsen
totem: 75% 128 (Életszívás III.)
mászol max. 84 pontért
ásol max. 24 pontért
cirkusz 18 (ötpróba - 2, labirintus - 16)
gyógyítasz 70 % életerő alatt, 40 pontért max. 1 alkalommal
*készítesz 429. tárgyat (kaktuszbogyó) (max. 10 db-ot)
maradék tvp-dből 4. tulajdonságodat TF-eled


Felt. támadás: *szintszívó (#96), *adószedô (#234), *kputtyintó csalán (#247), *ôsdentor (#282), *Noth szellem (#250), *szubreális vámpír (#223), *bávatag golombár (#165), *ongóliant (#159), csontváz lord (#177), autentikus vámpír (#154), óriás csontváz (#176), aranyfecske (#283) Barátságosság: magnetikus praglonc (#200), purifikátor császár (#393), ryuku golem (#394), hegyi oriás (#397), átokmurgattyú (#225), erdei rém (#399), semlegesek (#989), élôholt ôsmágus (#179), Igaz Barátok (semleges) KT (#9141)

*** Varázslataid (típusonként)


Papi varázslatok


Vámpirizáció (#1 *8) Tolvajszem (#2 *5) Áldomás (#6 *5) Alkímia (#7 *7) Gondolatolvasás (#8 *9) Varázsfesték (#9 *4) Életszívás (#10 *5) Erőpajzs I. (#12 *6) Vak őrület (#18 *3) Kitartó ló (#19 *10) Unkreáció (#22 *0) Jellemrejtés (#23 *10) Hadiszerencse II. (#24 *6) Tulajdonságpajzs (#26 *16) Harmadik szem (#27 *12) Méregfelhő (#37 *12) Védelem a tűz ellen (#38 *12) Sötét halál (#45 *18) Vérbeli borzongás (#46 *9) Szomjazás (#48 *7) Sötét Ceremónia (#55 *50) Hadiszerencse III (#59 *15) Puha ütés (#60 *18) Tűzeső (#61 *16) Erőpajzs II (#63 *24) Oltár eltörlése (#79 *60) Vadítás (#81 *15) Szörnyészlelés (#82 *8) Szopókőpusztítás (#88 *21) Agyroppantás (#91 *16) Rúnapukkasztás (#94 *0) DEM kreálása (#95 *90) Energiapajzs (#103 *20) Pusztító végzet (#106 *30) Szopógödör kreálás (#125 *60) Életszívás III. (#128 *15) Sötét Rítus (#131 *30) Mágiadagály (#132 *25) Kreáció (#148 *12) Esszenciavédelem (#165 *15) Oltár teremtése (#167 *50) Infralátás (#171 *8) Tűzvihar (#175 *24) A túlvilág lehellete (#177 *22) Tárgyvédelem (#178 *14) Gyorsvarázslás (#179 *0) Kényszerport (#183 *80) Esszenciavédelem II (#188 *15) Méregfelhő II. (#193 *18) Megfejtés (#199 *28) Pörhemór köre (#205 *30) Kisebb kívánság (#208 *300) Vadászat (#209 *40) Pestisaura (#210 *40) Menekülés (#212 *12) Armageddon (#218 *100) Lidércidézés (#219 *30)

Taumaturgia varázslatok


Energiatüskék (#29 *5) Tüskepajzs (#30 *4) Izomernyesztés (#33 *6) Varázsvédelem (#34 *8) Védelem sav ellen (#36 *12) Tompítás (#40 *8) Fehér glóbusz (#47 *13) Villámcsapás (#50 *18) Elektromos pajzs (#51 *14) Mágiafeloldás (#75 *5) Láthatatlanság (#76 *15) Láth. észlelése (#78 *7) Varázsitalfőzés (#100 *30) Varázsvédelem II. (#108 *18) Felszínre ugrás (#109 *25) Tűzgolyó (#155 *25) Varázspáncél (#156 *15) Tűzmágia (#157 *24) Familiáris idézése (#159 *40) Varázskő készítés (#160 *140) Varázsenergia (#161 *35) Hhaar burka II (#162 *14) Dimenzióugrás (#163 *55) Városi teleport II. (#181 *60) Vízlégzés (#185 *15) Háló (#186 *24) Állatvédelem (#192 *25) Tiltott teleport (#198 *100) A munka gyümölcse (#224 *10) Thargodan illúzió (#242 *50)

Pszi hatások


Pszi-ernyő (#64 *6) Auratranszformáció (#65 *10) Pszi-regeneráció (#66 *12) Felejtés (#68 *5) Kí koncentráció (#69 *14) Agyletapogatás (#70 *20) Szürkeállomány akt. (#71 *12) Mentális pajzs (#72 *9) Pszí fejlesztés (#73 *20) Molekulaátrendezés (#74 *20) Agykorbács (#97 *18) Butaság ára beállítás: teológia: +3 vp 11 költség alatt; taumaturgia: +0 vp 1 költség

Jelenleg rajtad levő aktív varázslatok és pszi hatások


becsületjel Pörhemór köre (95,2) vámpirizáció állatvédelem láth. észlelése tűzmágia varázsenergia mentális pajzs pestisaura Feltételes varázslat-használat: 1. és magasabb szintűek ellen Támadó varázslat lista (var. szám) : 186 Védekező varázslat lista (var. szám): 38 108
*** Feltételes támadó/védekező varázslat használat
MitKire MitKire
Villámcsapás (#50)ongóliant (#159) Izomernyesztés (#33)quwarg parafenomén (#248)
Villámcsapás (#50)ôsdentor (#282) Tűzvihar (#175)kronotapír (#286)
Háló (#186)Noth szellem (#250) Pusztító végzet (#106)woorgard (#231)
Villámcsapás (#50)aurapollátor (#222) Tűzvihar (#175)élôholt ôsmágus (#179)
Villámcsapás (#50)vortexmágus (#418) Puha ütés (#60)massza (#217)
Tűzvihar (#175)ongóliant hadúr (#178) Háló (#186)molgan (#284)
Háló (#186)ragadozó (#292) Armageddon (#218)tüskés gigaféreg (#256)
Izomernyesztés (#33)aranyfecske (#283) Varázsvédelem II. (#108)ôrjárat (#274)
Elektromos pajzs (#51)viharóriás (#278) Védelem a tűz ellen (#38)tžzelementál (#276)
Fehér glóbusz (#47)jégelementál (#277) Védelem a tűz ellen (#38)Káoszteknôc (#235)
Védelem a tűz ellen (#38)ongóliant (#159) Védelem a tűz ellen (#38)vortexmágus (#418)
Védelem a tűz ellen (#38)élôholt ôsmágus (#179) Energiapajzs (#103)jók (#990)
Védelem a tűz ellen (#38)Orkhan Thai (#238) Varázsvédelem (#34)Chara-din fattya (#236)
Varázsvédelem (#34)ôsdentor (#282) Tompítás (#40)Dornodon hívei (#992)
Tompítás (#40)ôrült varázsló (#255) Tompítás (#40)tguarkhan (#212)
Tompítás (#40)zoloboo sámán (#230) Fehér glóbusz (#47)Mnebolath (#237)

Elfogott szörnyeid


sivatagi doareg (#240) (málhás: +40 kg teher) státusz: OK; Rughar familiárisa (#245) státusz: OK; arató csattanat (#144) (vadászik) státusz: OK;

Isteni küldetéseid


1.) Lássuk, be tudsz-e jutni az Iszonyat Citadellájába: ölj meg egy aranyfecskét! 2.) Az önmegtartóztatás igazi tesztje ez: IMádkozz úgy, hogy előtte legalább 15 körig nem KUTatsz csatamezőn! 3.) Kreálj hét szopógödröt!

Tárgyaid (*-gal jelöltek bekészítve, zárójelben tárgy sorszáma)



Páncélok és pajzsok

1 mászókarom (#78) $1*zafír erőöv ($397) 1 arany pikkelyvért (#456) 1*törpe bakancs (#475) 1 a szirén köpenye (#820) 1 mithril pajzs (#460) 1*őselemek köpenye (#560) 1*Morgan sipkája (#466) 1*Urgod kesztyűje (#462) 1 lidérckorona (#531) 1 mágusköpeny (#453) 1 krapixlon fürdőruha (#454 1*dalebg.kristályvért (#564


Fegyverek és lövedékek

16 bűvös shuriken (#562) 1 kőkalapács (#13) 2 szigony (#389) 1*Mjölborg kalapácsa (#523) $3 göcsörtös bunkó ($123) 4 ezüsttollú nyíl (#363) 15 vas dobónyíl (#189) $1 ezüsttőr ($322) 41 nyílvessző (#108) 1 koponyalékelő (#574) 29 tüske (#22) 17 tolmokov-koktél (#351) 1*pengepajzs (#425) 1 mágusölő (#422) 1 kampós acélszigony (#455) 1 csontpozdorja (#424) 1 Trákin csákánya (#367)


Ékszerek és egyéb csecsebecsék

1 denevér szimbólum (#140) 1 mászó-karperec (#392) $1 aranygyűrű ($193) $1*obszidián karkötő ($229) $1 umbatari karkötő ($278) 1 Rughar gyűrűje (#518) 1*Ovgun nyaklánca (#615) 1*smaragd védőgyűrű (#223) 6*angyalok gyűrűje (#529) 1*szerencsetalizmán (#366) 1*zafír fülbevaló (#477) 2*Luthius karkötője (#527)


Eszközök, használati tárgyak, készletek

1 szeksztáns (#32) 57 kaja (#2) 3 kötél (#92) 1+hebrencs csapda (#147) 1 a teremtés zsákja (#818) 1 kholden kulcs (#470) 3 varázskő (#305) 1 alkímiázó üst (#341) 8+deus ex machina (#1) 2 márványkulcs (#245) 2 norgat kulcs (#471) 3 kristályfolyadék (#449) 2 smaragd kulcs (#241) 1 kis vaskulcs (#40) 1 ásó (#34) 1 pszi kő (#248) 1 furulya (#233) 1 aranytermő erszény (#819) 1 rézkulcs (#75) 1 mászókampó (#165) 6 gyógykenőcs (#313) 1 a fiatalság itala (#473) 1 Morgan szilánkja (#508) 5 sötét tekercs (#535) 2 manakristály (#500) 1 Morgan pálcája (#503) 1 moa töltő (#525)


Löttyök és porok, tartóstul

7 fűszertartó (#210) [ bennük 23 csepp sáfránypor (#211) ] (Kapacitás: 35, fér még: 12) 5 uzbány csőr (#169) [ bennük 17 csepp ugh méreg (#166) ] (Kapacitás: 60, fér még: 43) 6 vizestömlő (#3) [ bennük 93 korty víz (#27) ] (Kapacitás: 120, fér még: 27) 28 zöld üveg (#82) [ bennük 136 csepp ragasztó (#83) ] (Kapacitás: 560, fér még: 424) 3 szent kehely (#257) [ bennük 17 csepp isteni könnycsepp (#260) ] (Kapacitás: 30, fér még: 13) 3 kavadu iszák (#25) [ üres ] (Kapacitás: 30, fér még: 30) 3 sullár hólyag (#168) [ bennük 27 csepp spiritusz (#170) ] (Kapacitás: 60, fér még: 33) 1 aranyló ugarhéj (#100) [ üres ] (Kapacitás: 10, fér még: 10) $1 Szent Kulacs ($285) [ üres ] (Kapacitás: 10, fér még: 10) 3 Fekete Kehely (#283) [ bennük 3 korty sötét ital (#284) ] (Kapacitás: 15, fér még: 12)


Egyéb bigyók és gyanús csúnyaságok

4 manifeszt.nyúlvány (#214) 8 púderkő (#119) 10 Thargodan esszencia (#328 5 rókafarok (#124) 99 drótszőr (#37) 2 csuklyavirág (#133) 2 vasérc (#152) 5 borkonyó bibe (#312) 7 din formázó minta (#301) 3 fokhagyma (#403) 17 szvó-ektoplazma (#151) 6+főnixtoll (#563) 1 amniosz (#203) 7 madártoll (#112) 1 lapockacsont (#33) 15 mocsári penke (#148) 1 hro formázó minta (#601) 2 Eldereth szilánk (#512) 44 pirkit (#153) 20 kőszem (#304) 5 arx formázó minta (#298) 1 era formázó minta (#418) 13 smirglilevél (#29) 18 kaktusztüske (#114) 1 mutáns csont (#331) 3 gór formázó minta (#444) 3 ormánygőte csont (#21) 8 bev formázó minta (#299) 7 moa smaragd (#377) 1 moa zafír (#381) 3 fpi formázó minta (#419) 5 csalánvirág (#582) 8 lótuszvirág (#447) 7 kaktuszbogyó (#429) 10 halcsont (#390) 16 ezüstdarab (#326) 12 purifikátor háj (#269) 1 dözmöng szív (#122) 1 moa burát (#384) 1*örökkéval. rubinja (#900) 22 gyöngymangó (#135) 15 remák szív (#264) 9 karbin plazma (#199) Összsúly: 144.94 kg megterheltség: 109 %

Nálad levő tárgyfélék száma : 129

Nálad levő tárgyak összértéke : 9784

"HU" jelű tárgyaid összértéke : 995

Ismeretlen értékű tárgyaid száma : 18
*** Nevezetesen: csontpozdorja (#424), kaktuszbogyó (#429), krapixlon fürdőruha (#454), kampós acélszigony (#455), mithril pajzs (#460), a fiatalság itala (#473), manakristály (#500), Morgan pálcája (#503), Morgan szilánkja (#508), moa töltő (#525), Luthius karkötője (#527), lidérckorona (#531), koponyalékelő (#574), Ovgun nyaklánca (#615), a teremtés zsákja (#818), aranytermő erszény (#819), a szirén köpenye (#820), örökkéval. rubinja (#900)


*** Tárgylistád ABC sorrendben, ömlesztve


1 Ovgun nyaklánca (#615) 1 a szirén köpenye (#820) 1 a teremtés zsákja (#818)
1 alkímiázó üst (#341) 1 amniosz (#203) 6 angyalok gyűrűje (#529)
1 aranygyűrű (#193) 1 arany pikkelyvért (#456) 1 aranytermő erszény (#819)
5 arx formázó minta (#298) 1 ásó (#34) 8 bev formázó minta (#299)
5 borkonyó bibe (#312) 16 bűvös shuriken (#562) 5 csalánvirág (#582)
1 csontpozdorja (#424) 2 csuklyavirág (#133) 1 dalebg.kristályvért (#564)
1 denevér szimbólum (#140) 8 deus ex machina (#1) 7 din formázó minta (#301)
1 dözmöng szív (#122) 99 drótszőr (#37) 2 Eldereth szilánk (#512)
1 era formázó minta (#418) 16 ezüstdarab (#326) 4 ezüsttollú nyíl (#363)
1 ezüsttőr (#322) 3 Fekete Kehely (#283) 1 a fiatalság itala (#473)
3 fokhagyma (#403) 6 főnixtoll (#563) 3 fpi formázó minta (#419)
1 furulya (#233) 7 fűszertartó (#210) 3 gór formázó minta (#444)
3 göcsörtös bunkó (#123) 3 ormánygőte csont (#21) 6 gyógykenőcs (#313)
22 gyöngymangó (#135) 10 halcsont (#390) 1 hebrencs csapda (#147)
1 hro formázó minta (#601) 17 isteni könnycsepp (#260) 57 kaja (#2)
7 kaktuszbogyó (#429) 18 kaktusztüske (#114) 1 kampós acélszigony (#455)
9 karbin plazma (#199) 3 kavadu iszák (#25) 1 kholden kulcs (#470)
1 kis vaskulcs (#40) 1 koponyalékelő (#574) 1 kőkalapács (#13)
20 kőszem (#304) 3 kötél (#92) 1 krapixlon fürdőruha (#454)
3 kristályfolyadék (#449) 1 lapockacsont (#33) 1 lidérckorona (#531)
8 lótuszvirág (#447) 2 Luthius karkötője (#527) 7 madártoll (#112)
1 mágusköpeny (#453) 1 mágusölő (#422) 2 manakristály (#500)
4 manifeszt.nyúlvány (#214) 2 márványkulcs (#245) 1 mászó-karperec (#392)
1 mászókampó (#165) 1 mászókarom (#78) 1 mithril pajzs (#460)
1 Mjölborg kalapácsa (#523) 1 moa burát (#384) 7 moa smaragd (#377)
1 moa töltő (#525) 1 moa zafír (#381) 15 mocsári penke (#148)
1 Morgan pálcája (#503) 1 Morgan sipkája (#466) 1 Morgan szilánkja (#508)
1 mutáns csont (#331) 2 norgat kulcs (#471) 41 nyílvessző (#108)
1 obszidián karkötő (#229) 1 örökkéval. rubinja (#900) 1 őselemek köpenye (#560)
1 pengepajzs (#425) 44 pirkit (#153) 1 pszi kő (#248)
8 púderkő (#119) 12 purifikátor háj (#269) 136 ragasztó (#83)
15 remák szív (#264) 1 rézkulcs (#75) 5 rókafarok (#124)
1 Rughar gyűrűje (#518) 23 sáfránypor (#211) 2 smaragd kulcs (#241)
1 smaragd védőgyűrű (#223) 13 smirglilevél (#29) 3 sötét ital (#284)
5 sötét tekercs (#535) 27 spiritusz (#170) 3 sullár hólyag (#168)
1 szeksztáns (#32) 3 szent kehely (#257) 1 Szent Kulacs (#285)
1 szerencsetalizmán (#366) 2 szigony (#389) 17 szvó-ektoplazma (#151)
10 Thargodan esszencia (#328) 17 tolmokov-koktél (#351) 1 törpe bakancs (#475)
1 Trákin csákánya (#367) 29 tüske (#22) 1 aranyló ugarhéj (#100)
17 ugh méreg (#166) 1 umbatari karkötő (#278) 1 Urgod kesztyűje (#462)
5 uzbány csőr (#169) 3 varázskő (#305) 15 vas dobónyíl (#189)
2 vasérc (#152) 93 víz (#27) 6 vizestömlő (#3)
1 zafír erőöv (#397) 1 zafír fülbevaló (#477) 28 zöld üveg (#82)


GYJ: Legalább 4 arany értékű tárgyakra, ha megterheltséged 300% alatt van.

Tárgyaid a bank széfjében


1 szívkereső (#423) 65 gyógykenőcs (#313) 17 mutáns csont (#331) 11 galachmit (#310) $7 rövid kard ($171) $72 kvazár ($244) 1 Tudás Könyve (#567) 19 manakristály (#500) 15 a fiatalság itala (#473) $5 nagy vaspajzs ($161)

E körben tett lépéseid térképe

(160,15) nekrofun (#173), gyöngymangó bokor (#134, belőle készíthető: #135), Dornodon oltár, norpadolótika (#226),
Shiva Shavti (1587. kalandozó), quwarg parafenomén (#248)
(161,14) kultúrmasztodon (#227), gyöngymangó bokor (#134, belőle készíthető: #135), 41. jellempróba, Fairlight oltár
(162,14) kazmár (#204, belőle készíthető: #205), 50. jellempróba, manóodú (#698), woorgard (#231)
(163,13) zoloboo sámán (#230), a 90. labirintus bejárata, mínosz-kúp (#178), oltár, Chara-din monolitja (#534), művészi
porolit (#720), Izmomrabízom (2863. kalandozó), pszi elementál (#221), ekharion (#232), szutykos remák (#191),
purifikátor (#157), pszi őselementál (#258)


© Beholder Kft. 1992-1999.
Reformat v2.0.4 by Timna (c) 2000-2001 *** Töltsd le te is! (330K)