TÚLÉLŐK FÖLDJE

Betáplálva: 2003. jan. 15. 9h:04'
EZ A 376. JÁTÉKHETED, 376. FORDULÓD
377. játékheted kezdete: jan. 22.
A következő fordulódat legkorábban
a 377. játékhéten tudjuk betáplálni.
KALANDOZÓ: #1825
SZÁMLA : XXXX
ZSETONOK : 945

AXILLON KALANDJAI


2 nap telt el azóta, hogy letáboroztál. Vacogó érzés volt ma reggel tábort bontani, valami megváltozott. Az időjárás, mintha megbolondult volna, kifordult önmagából, és egy ideje már csak hullik és hullik az égi áldás. Semmiben sem hasonlít az eddigi jótékony záporokra, mellyekkel megfáradt napjaidon színültig tölthetted kiürült vizestömlődet, annál sokkal hidegebb és hol nehezebb, hol pedig könnyed szárnyakon repkedő csapadék zúdul alá az égből. Hó esik. Mindaz, ami eddig csak a legmagasabb hegységek legkiemelkedőbb csúcsain fordulhatott elő, most már a legalacsonyabban fekvő síkságokat sem kíméli: hópelyhek vonják egységesen fehérré, és simává a tájat. Olyan dermesztően hideg van, hogy a leheleted minden szusszanásodkor meglátszik, a levegő megváltozott szövetéből font csápok pedig könnyedén benyúlnak a ruhád alá, csak hogy jobban nyomatékosítsák: valami megváltozott. Testfelületed minden egyes pontja a hidegtől dermedten olyanná válik, mint a Purídian szigeti liba bőre. Talán megállítható a folyamat, talán reménykedhetünk még abban, hogy visszatérnek valaha a melegebb évszakok. Ennek csak a közel-távoli jövő a megmondhatója... Táborozásod alatt találkozol az Aukciós Ház ügynökével. - Jó hírem van, - közli veled. - a tételeink között szereplő 11 szvó-ektoplazmát te nyerted meg, mivel a legmagasabb összeget (200 aranyat) te ajánlottad érte. Átadod a pénzt, az ügynök átadja a tárgyat. Tökéletes minőség. Táborozásod alatt találkozol az Aukciós Ház ügynökével. - Jó hírem van, - közli veled. - a tételeink között szereplő 4 lótuszvirágot te nyerted meg, mivel a legmagasabb összeget (300 aranyat) te ajánlottad érte. Átadod a pénzt, az ügynök átadja a tárgyat. Tökéletes minőség. Elémia Night, amikor összefutottatok, adott Neked egy törpe bakancsot és egy nagy aranykulcsot. Az aranytermő erszény 48 aranyat termelt. A teremtés zsákja létrehozott egy 1 smirglilevelet. A teremtés zsákja létrehozott egy 1 kavadu iszákot. Varázserőd regenerálódik. (+755 varázspont.) Mentális erőd regenerálódik. (+54 pszi pont.) A poszogó möszék csámcsogva habzsolják pszi energiáidat. (-2 pszi pont.) Erőt merítesz a Közös Tudatból. (+2 tudatpont.) A táborozás alatt vadászott neked az arató csattanat. (+3 kaja.) Nagyon hideg van, még szerencse, hogy a hőemelkedésed életben tart (-39 életerő). (Szörnykeresés: ilyen terepen a keresett szörny nem él, ezért nem is pazarolsz most kutatásra TVP-t.)

* 1. KP: elmormolod a 71. varázslatot a 26. varázslatot az 59. varázslatot
Fürgén varázsolsz! Újabb lehetőségek nyílnak meg előtted szürkeállományod kihasználására. [-12 pszi pont.] [2 pontot használtál fel, van még 515.] Hihetetlen sebességgel varázsolsz. A varázslat működésbe lép, láthatatlanul védelmezve testedet. [-16 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 513.] Sajnos nincs a birtokodban valamilyen komponens, ami feltétlenül szükséges lenne a varázslat elmondásához (1 rókafarok.) [0 pontot használtál fel, van még 513.]

* 2. KP: elmormolod a 63. varázslatot a 88. varázslatot a 165. varázslatot
Hihetetlen sebességgel varázsolsz. Az erőpajzs láthatatlanul vibrálni kezd körülötted. [-24 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 511.] Sajnos nincs a birtokodban valamilyen komponens, ami feltétlenül szükséges lenne a varázslat elmondásához (1 szopókő.) [0 pontot használtál fel, van még 511.] Szupersebesen mormolsz. Esszenciavédelem vonja be tested. [-15 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 509.]

* 3. KP: elmormolod a 178. varázslatot a 224. varázslatot a 78. varázslatot
Beizzik a turbómágia. Leheletvékony mágikus aurát von tárgyaid köré a szétcsepegtetett víz. [-14 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 507.] Hihetetlen sebességgel varázsolsz. Munkád gyümölcsözni fog! [-10 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 507.] Fürgén varázsolsz! [-7 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 505.]

* 4. KP: elmormolod a 157. varázslatot a 161. varázslatot a 72. varázslatot
Hihetetlen sebességgel varázsolsz. [-24 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 503.] Hihetetlen sebességgel varázsolsz. Következő fordulódban varázsenergiát nyersz ki. [-35 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 501.] Beizzik a turbómágia. Agyad köré mentális pajzsot vonsz. [-9 pszi pont.] [2 pontot használtál fel, van még 499.]

* 5. KP: elmormolod a 188. varázslatot a 210. varázslatot a 64. varázslatot
Szupersebesen mormolsz. Kékes fény vonja be bőröd. [-15 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 497.] Szupersebesen mormolsz. [-40 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 495.] Fürgén varázsolsz! [-6 pszi pont.] [2 pontot használtál fel, van még 493.]


cir vándorcirkusz látogatása
Minden cir parancs törölve. [0 pontot használtál fel, van még 493.]

fgy felt. gyógyítás parancsok törlése
Minden fgy parancs törölve. [0 pontot használtál fel, van még 493.]

fas felt. ásás
Minden fas parancs törölve. [0 pontot használtál fel, van még 493.]

fm feltételes mászás
Minden fm parancs törölve. [0 pontot használtál fel, van még 493.]

kb 567 1 kiveszel a bankból az 567. tárgyat (1 darabot)
Kiveszel a bank széfjéből 1 Tudás Könyvét. [0 pontot használtál fel, van még 493.]

bb 211 30 beraksz a bankba a 211. tárgyat (30 darabot)
Beraksz a bank széfjébe 30 sáfrányport. [0 pontot használtál fel, van még 493.]

kf 466 560 463 kézbeveszed/felveszed a 466. tárgyat az 560. tárggyal a 463. tárgyat
Leveszed a lidérckoronát, majd a fejedre teszed a Morgan sipkáját. Leveszed a mágusköpenyt, majd felöltöd az őselemek köpenyét. Leveszed az Urgod kesztyűjét, majd felhúzod a kezedre a mithril kesztyűt. [0 pontot használtál fel, van még 493.]

kf 475 kézbeveszed/felveszed a 475. tárgyat
Felhúzod a törpe bakancsot. [0 pontot használtál fel, van még 493.]

vv 209 222 elmormolod a 209. varázslatot a 222. varázslatot
Hihetetlen sebességgel varázsolsz. Felkészülsz a vadászatra. [-40 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 491.] Hihetetlen sebességgel varázsolsz. (+6 csapdaészlelés) [-12 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 489.]

be 93 bemész a 93. titkos labirintusba
Alaposan felméred a terepet, majd hozzálátsz a kutatáshoz. Eredménnyel! Megvan a bejárat. Odabent sötét honol. Nekilátsz a varázslat elmondásának. Bizsergető, csípős érzés fut végig rajtad. Megidézted az infralátás varázslatot! Hirtelen sokkal jobban kezdesz látni! [-11 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Jóleső borzongás fut végig rajtad, ahogy a várható izgalmakra, a labirintus képzelt titkaira gondolsz. Most már nincs visszaút: bátraké a szerencse! Megindulsz a befelé vezető úton. [5 pontot használtál fel, van még 484.]

lm 5 12 14 mozogsz 5 12 14
A falhoz lapulva osonsz előre. Az út szélesedik, majd elérkezel egy tágasabb helyiséghez. [2. PONT.] Egy drónkeselyűt pillantasz meg. {egyik sebzési módja: 2x 2d8+5.} Az ellenfeled láthatólag harcra készül. Te felkészülten várod.

Egy kézmozdulatot teszel, majd ellősz egy háló varázslatot. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Ellenfeled egy kézmozdulatot tesz, majd ellő egy vakító fény varázslatot. A támadása szerencsére hatástalan volt. Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Elszántan a másikra ugrasz. Mágusölővel irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod a drónkeselyű bal szárnyát. (3 támadással 161 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+33 életerő). Pengepajzzsal megcsapod a drónkeselyű jobb oldalát. (1 támadással 27 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+6 életerő). Pestisaurád 18 sebzést okoz. Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. A drónkeselyű még megpróbál elszaladni, de két-három lépés után összeesik, és nem mozdul többet. Felhasználva a pengepajzsot, szereztél 6 madártollat. 903 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-11 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy drónkeselyű van előtted! {egyik sebzési módja: 2x 2d8+5.} Úgy tűnik ma Te vagy a főfogás a szörny étlapján. Mivel szavakkal úgy sem tudnád meggyőzni, jöhetnek a fegyverek.

Egy kézmozdulatot teszel, majd ellősz egy háló varázslatot. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! A szilánk működik (+2 életpont). Ellenfeled egy kézmozdulatot tesz, majd ellő egy vakító fény varázslatot. A támadása szerencsére hatástalan volt. Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Marokra fogva a mágusölőt ellenfeledre ugrasz. Mágusölővel párszor kilyukasztod a drónkeselyű bal vállát. (2 támadással 113 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+20 életerő). Pengepajzzsal felnyitod a drónkeselyű testét. (1 támadással 24 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+1 életerő). Ellenfeled 10 pontot sebződik a pestisaurától. Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. A drónkeselyű összeesik, és nem mozdul többé. Megölted! Felhasználva a pengepajzsot, szereztél 6 madártollat. 903 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-11 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Egy szörnyet pillantasz meg - innét úgy tűnik, hogy egy drónkeselyű. Felkészülsz, hogy minél jobban el tudd kalapálni az agresszort.

Egy kézmozdulatot teszel, majd ellősz egy háló varázslatot. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Ellenfeled egy kézmozdulatot tesz, majd ellő egy vakító fény varázslatot. Semmi hatás! Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Elszántan ellenfeledre ugrasz. Mágusölővel hatalmas csapásokat adva felmetszed a drónkeselyű csupasz nyakát. (2 támadással 109 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Pengepajzzsal felnyitod a drónkeselyű fejét. (1 támadással 24 életpontot sebezve.) A pestisaura 9 ép-t sebez. Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. A drónkeselyű összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. Felhasználva a pengepajzsot, szereztél 6 madártollat. 903 tapasztalati pontot kaptál. Kicsit meggörnyedten, meg-meglapulva mész. Ellenőrzöd a térképen, hogy hol is vagy. [3. PONT.] Egy jókora, faragott falú helyiségbe érkezel. Első pillantásra minden csendes. [5. PONT.] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy vadász varkaudar van előtted! {max. életpontja: 96-100.} Fegyvere egy varkaudar lándzsa. Már éppen kezdted elunni a céltalan bóklászást. Egy kis csata éppen jól jön.

Néhány elegáns kézmozdulat után már süvít is ellenfeled felé egy háló. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Gyógyulsz (+2 életpont). Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Félelmet nem ismerve a másikra rohansz. Mágusölővel hatalmas csapásokat adva felmetszed a vadász varkaudar bal lábát. (3 támadással 147 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Pengepajzzsal végigvágod a vadász varkaudar testét. (1 támadással 28 életpontot sebezve.) A pestisaura 8 ép-t sebez. Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Véres nyál csordul ki a vadász varkaudar száján, majd halk hörgéssel a porba hull. 714 tapasztalati pontot kaptál. Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 varkaudar lándzsát [varkaudar lándzsa ládikóba-> 5 arany, -2 ÉP]. Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy vadász varkaudar van előtted! {védettsége: 17 szúró, 17 vágó, 17 ütő ellen.} Fegyvere egy varkaudar lándzsa. Végre egy kis testmozgás. Fincsi!

Üdvözlésképpen egy háló varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! A szilánk működik (+2 életpont). Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Meglengetve a mágusölőt ellenfeledre ugrasz. Mágusölővel kegyetlenül összevagdalod a vadász varkaudar rücskös bőrét. (2 támadással 105 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Pengepajzzsal végigvágod a vadász varkaudar bal lábát. (1 támadással 24 életpontot sebezve.) A pestisaura 17 ép-t sebez. Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. A vadász varkaudar összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. 714 tapasztalati pontot kaptál. Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 varkaudar lándzsát [varkaudar lándzsa ládikóba-> 5 arany, -2 ÉP]. Továbbsuhansz a folyosón. Az egyenes folyosó közepén vagy. [7. PONT.] Az út egy széles, tágas szobába torkollik. [10. PONT.] A talaj megbillen a lábad alatt, és beleesel egy mély üregbe! Az gödör nem üres - az alján sav fortyog! Szerencsédnek köszönhetően csak 21 életpontot vesztettél. Ordítva a fájdalomtól, kimászol. Izzadó tenyeredet megtörlöd, miközben a labirintusban mész tovább. Egy pillanatra megállsz fülelni. [11. PONT.] Egy széles, magas terembe érsz. [12. PONT.] Egy vark. nekromantat pillantasz meg. {egyik sebzési módja: 2x 2d6+12.} Fegyvere egy bot. Az ellenfeled úgy döntött, eljött a halálod napja. Szerinted pedig az övé.

Távolról háló varázslatot lősz a másikra. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Ellenfeled sorvasztás varázslatot lő rád. Szerencsére nem hatott rád. Vas dobónyilat küldesz ellenfeled felé. Elrepül 6 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod a vark. nekromanta bal oldalát. (6 támadással 156 életpontot sebezve.) A vark. nekromanta összeesik, és nem mozdul többé. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1347 tapasztalati pontot kaptál. Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 botot[*] és 2 szvó-ektoplazmát. (A [*]-al jelölt tárgyakat egyáltalán nem vagy nem mind vetted fel, a GYJ parancs miatt, vagy azért, mert betelt a hátizsákod.) Egy vark. nekromantat veszel észre magad előtt. {támadása: 28.} Fegyvere egy bot. Ha a szörny harcolni akar, ám legyen. Majd megmutatod neki.

Egy háló varázslattal köszöntöd a másikat. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Ellenfeled támadó varázslatot alkalmaz: sötét halál varázslatot lő rád. A támadása szerencsére hatástalan volt. Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 6 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod a vark. nekromanta fejét. (6 támadással 153 életpontot sebezve.) A vark. nekromanta most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1347 tapasztalati pontot kaptál. Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 botot[*] és 3 fekete gyöngyöt [fekete gyöngy ládikóba-> nem kaptál semmit! -2 ÉP]. (A [*]-al jelölt tárgyakat egyáltalán nem vagy nem mind vetted fel, a GYJ parancs miatt, vagy azért, mert betelt a hátizsákod.) Testsúlyodat a lábujjhegyeidre helyezve, nesztelenül lopakodsz tovább. A gyér világításnál gyors pillantást vetsz a térképre. [16. PONT.] Továbbmész. Egy nagy vasalt ajtó! Elővigyázatosan próbát teszel: Szerencsére nyitva van. Egy jókora, faragott falú helyiségbe érkezel. Első pillantásra minden csendes. [17. PONT.] Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy varkaudar behemót. No, ma sem fognak berozsdálni az izmaid. Felkészülten várod ellenfeled.

Mélyen koncentrálva, megidézel egy háló varázslatot, majd ellenfeledre küldöd. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, vas dobónyilat ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 6 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja a varkaudar behemót jobb lábát. (6 támadással 161 életpontot sebezve.) Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Vad csatakiáltással, felemelve a mágusölőt ellenfeledre rontasz. Mágusölővel végigvágod a varkaudar behemót testét. (1 támadással 48 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Pengepajzzsal megcsapod a varkaudar behemót jobb karját. (1 támadással 26 életpontot sebezve.) Ellenfeled 17 pontot sebződik a pestisaurától. Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. A varkaudar behemót összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1758 tapasztalati pontot kaptál. Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 varkaudar páncélt és 1 varkaudar csizmát. Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy varkaudar behemót! Éhes szörny kalandozóval álmodik. Ez viszont nem alszik, hanem éppen neked akar ugrani.

Távolról háló varázslatot lősz a másikra. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Gyógyulsz (+2 életpont). Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 6 vas dobónyíl. Alaposan megsorozod a varkaudar behemót testét. (6 támadással 153 életpontot sebezve.) Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Marokra fogva a mágusölőt ellenfeledre rohansz. Mágusölővel egy hatalmas csapással felmetszed a varkaudar behemót bikafejét. (1 támadással 53 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Pengepajzzsal megvágod a varkaudar behemót jobb karját. (1 támadással 26 életpontot sebezve.) Ellenfeled 14 pontot sebződik a pestisaurától. Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. A varkaudar behemót most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1599 tapasztalati pontot kaptál. Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 varkaudar páncélt és 1 varkaudar csizmát. Óvatosan megtapogatod a falat, és nem is hiába! Egy mozgatható kőre bukkantál. Bizonyára valamilyen titkos funkcióval bír! Vigyázva benyomod. Nyekergő hang szűrödik el a füledhez a labirintus mélyéről. Nem rettenve meg semmitől, tovább suhansz. Egy nagy vasalt ajtót pillantasz meg. Találsz egy kilincset: Nyitva van! A folyosón, a falhoz lapulva mész tovább. A gyér világításnál gyors pillantást vetsz a térképre. [15. PONT.] A falhoz lapulva osonsz előre. Az út szélesedik, majd elérkezel egy tágasabb helyiséghez. [14. PONT.] Egy szörnyet pillantasz meg - innét úgy tűnik, hogy egy vark. nekromanta. {egyik sebzési módja: 2x 2d6+12.} Fegyvere egy bot. Éhes szörny kalandozóval álmodik. Ez viszont nem alszik, hanem éppen neked akar ugrani.

Üdvözlésképpen egy háló varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! A szilánk működik (+2 életpont). Mélyen koncentrálva, ellenfeled megidéz egy sorvasztás varázslatot, majd rád küldi. A támadásnak - hála az égnek - semmi eredménye sem volt. Vas dobónyilat markolva becélzod a mozgó célpontot. Elrepül 6 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod a vark. nekromanta testét. (6 támadással 166 életpontot sebezve.) Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1347 tapasztalati pontot kaptál. Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 botot[*] és 2 purifikátor hájat. (A [*]-al jelölt tárgyakat egyáltalán nem vagy nem mind vetted fel, a GYJ parancs miatt, vagy azért, mert betelt a hátizsákod.) Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy vark. nekromanta! {védettsége: 22 szúró, 22 vágó, 22 ütő ellen.} Fegyvere egy bot. Rögtön látod, hogy ez nem lesz békés találkozó. Felkészülsz az összecsapásra.

Üdvözlésképpen egy háló varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Egy sötét halál varázslattal köszönt csatapartnered. Semmi eredménye! Vas dobónyilat küldesz ellenfeled felé. Elrepül 6 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod a vark. nekromanta fejét. (6 támadással 161 életpontot sebezve.) Véres nyál csordul ki a vark. nekromanta száján, majd halk hörgéssel a porba hull. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1347 tapasztalati pontot kaptál. Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 botot[*] és 1 xirnox szívet. (A [*]-al jelölt tárgyakat egyáltalán nem vagy nem mind vetted fel, a GYJ parancs miatt, vagy azért, mert betelt a hátizsákod.) [33 pontot használtál fel, van még 451.]

lm 24 22 19 mozogsz 24 22 19
A folyosón, a falhoz lapulva mész tovább. Ellenőrzöd a térképen, hogy hol is vagy. [13. PONT.] A falhoz lapulva osonsz előre. Az út szélesedik, majd elérkezel egy tágasabb helyiséghez. [9. PONT.] Hirtelen kicsusszan a lábad alól a talaj, és egy gonosz csapdába esel. A verem alján maró sav van! Szerencsédnek köszönhetően csak 20 életpontot vesztettél. Ordítva a fájdalomtól, kimászol. Folytatod az utat. Innen csak egy út van: előre! [8. PONT.] A levegőbe szimatolva mész előre. Egy aránylag nagy terembe léptél be. [6. PONT.] Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy vadász varkaudar. {max. életpontja: 96-100.} Fegyvere egy varkaudar lándzsa. Úgy tűnik ma Te vagy a főfogás a szörny étlapján. Mivel szavakkal úgy sem tudnád meggyőzni, jöhetnek a fegyverek.

Ellenfeledre háló varázslatot lősz. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! A szilánk működik (+2 életpont). Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Elszántan a másikra ugrasz. Mágusölővel többször mélyen végigmetszed a vadász varkaudar bal lábát. (2 támadással 102 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+21 életerő). Pengepajzzsal végigvágod a vadász varkaudar testét. (1 támadással 24 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+3 életerő). A pestisaura 17 ép-t sebez. Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. A vadász varkaudar most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! 714 tapasztalati pontot kaptál. Elegendő gyakorlatra tettél szert ahhoz, hogy vágófegyverek szakértelmedet megnövelhesd egy fegyvermesternél. (ezt a kar.lapon * jelöli.) Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-11 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 varkaudar lándzsát [varkaudar lándzsa ládikóba-> 5 arany, -2 ÉP]. Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy vadász varkaudar! Fegyvere egy varkaudar lándzsa. Az ellenfeled láthatólag harcra készül. Te felkészülten várod.

Egy háló varázslatot dobsz ellenfeledre. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! A szilánk működik (+2 életpont). Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Megmarkolva a mágusölőt ellenfeledre ugrasz. Mágusölővel többször mélyen végigmetszed a vadász varkaudar bal lábát. (2 támadással 104 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Pengepajzzsal végigvágod a vadász varkaudar jobb lábát. (1 támadással 25 életpontot sebezve.) Pestisaurád 16 sebzést okoz. Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Ennyi! A másik kigúvadt szemmel borul a földre. Meghalt. 714 tapasztalati pontot kaptál. Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 varkaudar lándzsát [varkaudar lándzsa ládikóba-> 5 arany, -2 ÉP]. Haladsz az ellenséges labirintusban. Innen csak egy út van: előre! [4. PONT.] A falhoz lapulva osonsz előre. Az út szélesedik, majd elérkezel egy tágasabb helyiséghez. [2. PONT.] A felderítést egy szobával folytatod. Odabent félhomály fogad. [24. PONT.] Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy borzalmas varkaudar. {támadása: 58.} Fegyvere egy vashegyű lándzsa. Rögtön látod, hogy ez nem lesz békés találkozó. Felkészülsz az összecsapásra.

A másik mormol valamit: egy láthatatlan védekező varázslat! Mélyen koncentrálva, megidézel egy háló varázslatot, majd ellenfeledre küldöd. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Ellenfeled agyroppantás varázslatot lő rád. Semmi eredménye! Vas dobónyilat küldesz ellenfeled felé. Elrepül 6 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod a borzalmas varkaudar bal vállát. (6 támadással 161 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Megmarkolva a mágusölőt ellenfeledre ugrasz. Mágusölővel kegyetlenül összevagdalod a borzalmas varkaudar rücskös bőrét. (2 támadással 110 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Pengepajzzsal felnyitod a borzalmas varkaudar testét. (1 támadással 26 életpontot sebezve.) Pestisaurád működik (10 ép-t sebezve). Szúrásokat kapsz a válladba és a felkarodba. (4 támadástól 25 életpontot vesztesz.) A borzalmas varkaudar összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Alaposan átvizsgálod a tetemet. Nemhiába, alkalmas tápszereket találsz! Nézzük, milyen kincsre bukkantál: 2 arany és egy vas dobónyíl. 2707 tapasztalati pontot kaptál. Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 vashegyű lándzsát [vashegyű lándzsa ládikóba-> 18 arany, -2 ÉP], 1 vasvértet [vasvért ládikóba-> 60 arany, -2 ÉP] és 1 nagy vaspajzsot. Egy borzalmas varkaudar lakik itt. {egyik sebzési módja: 4x 4d5+5.} Fegyvere egy vashegyű lándzsa. A szörny a halálodat akarja, és neked ront.

Egy láthatatlan védekező rúnavarázst mormol el ellenfeled. Néhány elegáns kézmozdulat után már süvít is ellenfeled felé egy háló. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! A szilánk működik (+2 életpont). Ellenfeled koncentrál, majd megindít egy agykorbács pszi támadást. 8 életpontot vesztettél. Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 6 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod a borzalmas varkaudar jobb karját. (6 támadással 165 életpontot sebezve.) Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Elszántan a másikra támadsz. Mágusölővel hatalmas csapásokat adva felmetszed a borzalmas varkaudar bal lábát. (2 támadással 111 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+23 életerő). Pengepajzzsal felnyitod a borzalmas varkaudar testét. (1 támadással 27 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+6 életerő). Pestisaurád 15 sebzést okoz. Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. A borzalmas varkaudar szemében félelem villan, aztán lassan lehúnyja, miközben lelke kitör testének fogságából. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Átkutatod a tetemet. Érdemes volt keresni: kincsre bukkansz! A zsákmány 2 ezüst gyűrű [ezüst gyűrű ládikóba-> 12 arany, -2 ÉP]. 2707 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-11 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 vashegyű lándzsát [vashegyű lándzsa ládikóba-> nem kaptál semmit! -2 ÉP], 1 vasvértet [vasvért ládikóba-> 60 arany, -2 ÉP] és 1 nagy vaspajzsot. Felkészülve a legrosszabbra, belépsz. [25. PONT.] Ahová belépsz, az egy kisebb szoba. [22. PONT.] Hirtelen kicsusszan a lábad alól a talaj, és egy gonosz csapdába esel. A verem alján maró sav van! Szerencsédnek köszönhetően csak 32 életpontot vesztettél. Ordítva a fájdalomtól, kimászol. Amikor betoppansz, éles pillantást vetsz minden sarokba. [20. PONT.] Egy kis szobába érkezel. [19. PONT.] Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy Tguarkhan! {védettsége: 34 szúró, 34 vágó, 34 ütő ellen.} Nem tetszik a szörny képe. Úgy döntesz kiplasztikázod egy kicsit.

Potenciális célpontod gyorsan felrak egy energiapajzs mágiát. Üdvözlésképpen egy háló varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Távolról villámsújtás varázslatot lő rád a másik. 27 életpontot vesztettél. Bűvös shurikent hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 6 bűvös shuriken. Lövedékeiddel perforálod a Tguarkhan testét. (6 támadással 166 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Megmarkolva a mágusölőt ellenfeledre rohansz. Mágusölővel felnyitod a Tguarkhan testét. (1 támadással 53 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Pengepajzzsal megvágod a Tguarkhan jobb lábát. (1 támadással 26 életpontot sebezve.) Ellenfeled 6 pontot sebződik a pestisaurától. A Tguarkhan fogai végigkarcolják a bal combodat. (1 támadástól 5 életpontot vesztesz.) A Tguarkhan mancsával csapásokat mér karjaidra. (2 támadástól 18 életpontot vesztesz.) A Tguarkhan leken néhány pofont. (2 támadástól 28 életpontot vesztesz.) A varázsló kékes villámokat küld rád. Alig pörkölődsz. 19 életpontot vesztettél. Véres nyál csordul ki a Tguarkhan száján, majd halk hörgéssel a porba hull. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 bűvös shurikent találsz meg, amelyet még használni tudsz. Átvizsgálod a testet. Kincs! KIIINCS! Lássuk, mire bukkantál: egy aranygyűrű [aranygyűrű ládikóba-> 12 arany, -2 ÉP], 9 arany és egy aranylánc [aranylánc ládikóba-> 20 arany, -2 ÉP]. Felhasználva 4 csepp spirituszt, szereztél 1 Thargodan esszenciát. 2744 tapasztalati pontot kaptál. Egy szörnyet pillantasz meg - innét úgy tűnik, hogy egy Tguarkhan. {egyik sebzési módja: 1x 2d10+6.} A ellenséges teremtmény a földbe akar döngölni. Nem hagyod magad.

Potenciális célpontod gyorsan felrak egy energiapajzs mágiát. Mormolsz, majd ujjaidból kirepül egy háló varázslat. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Egy villámsújtás varázslatot dob rád a másik. 25 életpontot vesztettél. Teli erőből bűvös shurikent dobsz az ellenfeledre. Elrepül 6 bűvös shuriken. Alaposan megsorozod a Tguarkhan sziklatestét. (6 támadással 157 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Megmarkolva a mágusölőt ellenfeledre támadsz. Mágusölővel megvágod a Tguarkhan sziklatestét. (1 támadással 61 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Pengepajzzsal megvágod a Tguarkhan sziklatestét. (1 támadással 26 életpontot sebezve.) Pestisaurád 7 sebzést okoz. Egy kis bőrt csippent le a lábfejedről a Tguarkhan, ahogy megpróbál megharapni. (1 támadástól 6 életpontot vesztesz.) A Tguarkhan mancsával csapásokat mér karjaidra. (2 támadástól 25 életpontot vesztesz.) Mielőtt észbekapnál, a Tguarkhan megsorozza az oldaladat és a hasadat mancsával. (2 támadástól 25 életpontot vesztesz.) A varázsló tenyeréből lángnyelvek csapnak elő. Félig megúsztad. 19 életpontot vesztettél. A Tguarkhan összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 bűvös shurikent találsz meg, amelyet még használni tudsz. Átkutatod a tetemet. Nemhiába, alkalmas tápszereket találsz! Nézzük, milyen kincsre bukkantál: egy rejtőköpeny [rejtőköpeny ládikóba-> 14 arany, -2 ÉP] és egy arany karperec [arany karperec ládikóba-> 26 arany, -2 ÉP]. Felhasználva 4 csepp spirituszt, szereztél 1 Thargodan esszenciát. 2744 tapasztalati pontot kaptál. Éles szemmel körbevizslatsz. Hohó, az egyik követ a falban be lehet nyomni! Bizonyára valamilyen titkos funkcióval bír! Vigyázva benyomod. Tompa dübörgést hallasz a távolból. Figyelmeztetés: megterheltséged 100 % fölé emelkedett! [33 pontot használtál fel, van még 418.]

lm 18 26 28 mozogsz 18 26 28
Úgy határozol, hogy körülnézel a következő teremben: [21. PONT.] Egy kis szobába érkezel. [18. PONT.] A talaj megbillen a lábad alatt, és beleesel egy mély üregbe! Az gödör nem üres - az alján sav fortyog! Szerencsédnek köszönhetően csak 30 életpontot vesztettél. A fájdalom megsokszorozza az erődet: sikerül kikapaszkodnod. A szoba, amelybe belépsz, első pillantásra nagyon elhagyatottnak tűnik. [23. PONT.] Ahová belépsz, az egy kisebb szoba. [24. PONT.] A folyosón, a falhoz lapulva mész tovább. Egy T-elágazáshoz érkeztél. [26. PONT.] Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy Zinthurg! {támadása: 45.} Felkészülsz, hogy minél jobban el tudd kalapálni az agresszort.

Ellenfeled energiapajzs varázslattal készül a csatára. Egy kézmozdulatot teszel, majd ellősz egy háló varázslatot. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Gyógyulsz (+2 életpont). Üdvözlésképpen egy sorvasztás varázslatot ereszt meg irányodba ellenfeled. Semmi eredménye! Bűvös shurikent markolva becélzod a mozgó célpontot. Elrepül 6 bűvös shuriken. Lövedékeiddel perforálod a Zinthurg bikafejét. (6 támadással 152 életpontot sebezve.) Véres nyál csordul ki a Zinthurg száján, majd halk hörgéssel a porba hull. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 bűvös shurikent találsz meg, amelyet még használni tudsz. Átvizsgálod a testet. Nemhiába, alkalmas tápszereket találsz! Nézzük, milyen kincsre bukkantál: 4 arany és egy aranygyűrű [aranygyűrű ládikóba-> 12 arany, -2 ÉP]. Felhasználva 4 csepp spirituszt, szereztél 1 Thargodan esszenciát. 1730 tapasztalati pontot kaptál. Továbbsuhansz a folyosón. Innen csak egy út van: előre! [28. PONT.] Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy Zinthurg. Úgy tűnik ma Te vagy a főfogás a szörny étlapján. Mivel szavakkal úgy sem tudnád meggyőzni, jöhetnek a fegyverek.

Sajnos ellenfeled sem kezdő: felhelyez egy energiapajzs varázslatot. Egy háló varázslatot dobsz ellenfeledre. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! A szilánk működik (+2 életpont). Ellenfeled egy kézmozdulatot tesz, majd ellő egy pusztító végzet varázslatot. Semmi eredménye! Bűvös shurikent hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 6 bűvös shuriken. Lövedékeiddel perforálod a Zinthurg ébenfekete testét. (6 támadással 161 életpontot sebezve.) A másik elterül, rángatózik egy kicsit majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 bűvös shurikent találsz meg, amelyet még használni tudsz. Alaposan átvizsgálod a tetemet. A következő kincseket találtad: egy ezüst kulcs. Felhasználva 4 csepp spirituszt, szereztél 1 Thargodan esszenciát. 1730 tapasztalati pontot kaptál. [18 pontot használtál fel, van még 400.]

lm 29 30 7 mozogsz 29 30 7
Hangot hallasz szemből - megtorpansz, figyelsz, de aztán semmi. Még óvatosabban mész tovább. Ahová most értél, az a T-elágazás kell, hogy legyen. [26. PONT.] A folyosón, a falhoz lapulva mész tovább. Ellenőrzöd a térképen, hogy hol is vagy. [29. PONT.] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy Zinthurg van előtted! {támadása: 45.} Éhes szörny kalandozóval álmodik. Ez viszont nem alszik, hanem éppen neked akar ugrani.

Egy energiapajzs rúnavarázst mormol el ellenfeled. Egy kézmozdulatot teszel, majd ellősz egy háló varázslatot. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Gyógyulsz (+2 életpont). Távolról sorvasztás varázslatot lő rád a másik. A támadása szerencsére hatástalan volt. Bűvös shurikent küldesz ellenfeled felé. Elrepül 6 bűvös shuriken. Alaposan megsorozod a Zinthurg egyik karját. (6 támadással 159 életpontot sebezve.) A Zinthurg összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 bűvös shurikent találsz meg, amelyet még használni tudsz. Alaposan átvizsgálod a tetemet. Nemhiába, alkalmas tápszereket találsz! Nézzük, milyen kincsre bukkantál: 3 fekete gyöngy [fekete gyöngy ládikóba-> 18 arany, -2 ÉP]. Felhasználva 4 csepp spirituszt, szereztél 1 Thargodan esszenciát. 1730 tapasztalati pontot kaptál. Folytatod az utat. Ellenőrzöd a térképen, hogy hol is vagy. [27. PONT.] Haladsz előre, bátor harcoshoz illően. Egy vastag, gránitból készült ajtóban végződik az út. Az ajtót vörösen vibáló mágikus aura védi. Szemöldöködet ráncolva gyors ujjmozdulatokba és kántálásba kezdesz. Ismerős meleg fut végig karjaidon. Kimondva az utolsó varázsszót, létrehoztad a rúnapukkasztás varázslatot! Némi mágikus vizsgálattal megállapítod, hogy pontosan mekkora mágikus energiára lenne szükséges a perfekt Rúnapukkasztáshoz. Pukk! Elpukkant a Rúna, megszűnt a védővarázslat. [-40 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Lenyomod a kilincset: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő ezüst kulcs nyitja az ajtót. Elértél egy lefelé vezető lépcsőhöz. Lemész. [30. PONT. --> 2. SZINT, 1. PONT.] Haladsz az ellenséges labirintusban. Ahová most értél, az a T-elágazás kell, hogy legyen. [4. PONT.] Hirtelen eltűnik alólad a talaj, és zuhanni kezdesz! Egy csapóajtós csapdába pottyantál. Szerencsédnek köszönhetően csak 10 életpontot vesztettél. Bosszankodva kimászol. Haladsz az ellenséges labirintusban. Ahová most értél, az a T-elágazás kell, hogy legyen. [2. PONT.] Hirtelen eltűnik alólad a talaj, és zuhanni kezdesz! Egy csapóajtós csapdába pottyantál. Szerencsédnek köszönhetően csak 8 életpontot vesztettél. Nagy nehezen kikecmeregsz. Mindenre felkészülve lépsz be a kis terembe. [6. PONT.] Bátran haladsz tovább. Egy nagy vasalt ajtóba ütközöl. Lenyomod a kilincset: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő rézkulcs nyitja az ajtót. Bekukkantasz a kis terembe. [7. PONT.] Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy ekharion! {támadása: 34.} Fegyvere egy göcsörtös bunkó. Végre egy kis testmozgás. Fincsi!

Üdvözlésképpen egy háló varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Ellenfeled mentális energiáit gyűrűbe gyűjti, majd útjának ereszt egy direkt kontaktus I pszi támadást. A támadásnak - hála az égnek - semmi eredménye sem volt. Vas dobónyilat küldesz ellenfeled felé. Elrepül 6 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja az ekharion szőrös kezét. (6 támadással 163 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Vad csatakiáltással, felemelve a mágusölőt a másikra rohansz. Mágusölővel kegyetlenül összevagdalod az ekharion bal oldalát. (2 támadással 115 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+24 életerő). Pengepajzzsal megkarcolod az ekharion jobb oldalát. (1 támadással 24 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+5 életerő). Pestisaurád működik (15 ép-t sebezve). Az ekharion vadul, minden technika nélkül támad: csak apró sebet ejt a jobb kezeden. (1 támadástól 10 életpontot vesztesz.) Az ekharion fogai megkarcolják kézfejedet. (1 támadástól 6 életpontot vesztesz.) Az ekharion összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a pengepajzsot, szereztél 38 aranyat. 2470 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-11 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 göcsörtös bunkót [göcsörtös bunkó ládikóba-> 8 arany, -2 ÉP] és 1 márványkulcsot. [24 pontot használtál fel, van még 376.]

bb 161 161 161 beraksz a bankba a 161. tárgyat (161 darabot)
Beraksz a bank széfjébe 2 nagy vaspajzsot. Sajnos nincs a birtokodban az a tárgy. Sajnos nincs a birtokodban az a tárgy. [0 pontot használtál fel, van még 376.]

lm 11 14 9 mozogsz 11 14 9
Ahová belépsz, az egy kisebb szoba. [6. PONT.] Bevilágítva magad előtt az utat, lassan lépkedsz. Ahová most értél, az a T-elágazás kell, hogy legyen. [2. PONT.] Egy kis szobába érkezel. [10. PONT.] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy éjkornis van előtted! {max. életpontja: 191-210.} Rögtön látod, hogy ez nem lesz békés találkozó. Felkészülsz az összecsapásra.

A halálraítélt, aki veled szemben áll, küszködik életéért: elmormol egy energiapajzs varázst. Ellenfeledre háló varázslatot lősz. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Egy savhurrikán varázslattal köszönt csatapartnered. 28 életpontot vesztettél. Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 6 vas dobónyíl. Alaposan megsorozod az éjkornis testét. (6 támadással 159 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Elszántan a másikra ugrasz. Mágusölővel irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod az éjkornis jobb első lábát. (2 támadással 106 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+22 életerő). Pengepajzzsal kicsit megvágod az éjkornis testét. (1 támadással 26 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+6 életerő). Ellenfeled 7 pontot sebződik a pestisaurától. Vad döféseivel az éjkornis nyilvánvalóan a földre akar dönteni. (3 támadástól 12 életpontot vesztesz.) A lény varázsenergiádat szívja, ezáltal erősítve magát. (-11 varázspont.) Az éjkornis rúgásaival megsorozza a bal lábadat. (4 támadástól 26 életpontot vesztesz.) Az éjkornis összeesik, és nem mozdul többé. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Alaposan átvizsgálod a tetemet. A következő kincseket találtad: egy gyöngysor [gyöngysor ládikóba-> nem kaptál semmit! -2 ÉP], egy ezüst gyűrű [ezüst gyűrű ládikóba-> 6 arany, -2 ÉP] és egy fűszertartó. Felhasználva a pengepajzsot, szereztél 1 trikornis szarvat. [trikornis szarv ládikóba-> 12 arany, -2 ÉP] 3260 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-11 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Elértél a folyosó végéhez. Innen nem vezet tovább út. [11. PONT.] Egy kart látsz a falon. Próba szerencse, meghúzod! Egy pillanatra megrettensz tetted következményétől. De aztán nem történik semmi, csak halk dübörgést hallasz a messzeségből. A szoba, amelybe belépsz, első pillantásra nagyon elhagyatottnak tűnik. [10. PONT.] Egyszercsak látod, hogy nincs tovább út. Vissza kell fordulnod. [14. PONT.] A falból egy kar áll ki. Valamire biztosan jó! Magabiztosan meghúzod. Nyekergő hang szűrödik el a füledhez a labirintus mélyéről. A sok gyakorlás növelte tudásodat (+1 felderítés). Úgy határozol, hogy körülnézel a következő teremben: [10. PONT.] Vigyázó léptekkel mozogsz tovább. A térképen is jelölt hármas elágazáshoz érsz. [2. PONT.] Mész tovább, előre. Egy pillanatra megállsz fülelni. [5. PONT.] Egy borzalmas varkaudart veszel észre magad előtt. {támadása: 58.} Fegyvere egy vashegyű lándzsa. Mivel meglepni nem sikerült, ezért gondolkodás nélkül neked ront a szörny. Persze te sem maradsz tétlen.

A halálraítélt, aki veled szemben áll, küszködik életéért: elmormol egy láthatatlan védekező varázst. Egy háló varázslattal köszöntöd a másikat. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! A szilánk működik (+2 életpont). Ellenfeled mentális energiáit gyűrűbe gyűjti, majd útjának ereszt egy agykorbács pszi támadást. 9 életpontot vesztettél. Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 6 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja a borzalmas varkaudar jobb karját. (6 támadással 168 életpontot sebezve.) Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Elszántan a másikra rohansz. Mágusölővel hatalmas csapásokat adva felmetszed a borzalmas varkaudar testét. (2 támadással 118 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+24 életerő). Pengepajzzsal megcsapod a borzalmas varkaudar nyakát. (1 támadással 26 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+6 életerő). Ellenfeled 17 pontot sebződik a pestisaurától. Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. A szörny még egy utolsó halálüvöltést hallat, majd eldől. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Alaposan átvizsgálod a tetemet. Nemhiába, alkalmas tápszereket találsz! Nézzük, milyen kincsre bukkantál: 3 vasérc. 2707 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-11 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 vashegyű lándzsát [vashegyű lándzsa ládikóba-> 18 arany, -2 ÉP], 1 vasvértet [vasvért ládikóba-> 60 arany, -2 ÉP] és 1 nagy vaspajzsot. A szoba, amelybe belépsz, első pillantásra nagyon elhagyatottnak tűnik. [8. PONT.] Haladsz előre, bátor harcoshoz illően. Egy nagy vasalt ajtót pillantasz meg. Elővigyázatosan próbát teszel: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő rézkulcs nyitja az ajtót. Egy kisebb, már-már kamraszerű helyiségbe érkeztél. [9. PONT.] Egy szörnyet pillantasz meg - innét úgy tűnik, hogy egy ekharion. {védettsége: 24 szúró, 24 vágó, 24 ütő ellen.} Fegyvere egy göcsörtös bunkó. Az ellenfeled láthatólag harcra készül. Te felkészülten várod.

Egy kézmozdulatot teszel, majd ellősz egy háló varázslatot. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! A szilánk működik (+2 életpont). Ellenfeled koncentrál, majd megindít egy tudatrombolás pszi támadást. Semmi eredménye! Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, vas dobónyilat ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 6 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja az ekharion testét. (6 támadással 156 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Vad csatakiáltással, felemelve a mágusölőt a másikra rohansz. Mágusölővel irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod az ekharion fejét. (2 támadással 111 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+23 életerő). Pengepajzzsal felnyitod az ekharion bal vállát. (1 támadással 27 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+6 életerő). A pestisaura 7 ép-t sebez. Az ekharion újból meg újból lesújt rád. (2 támadástól 25 életpontot vesztesz.) Az ekharion fogai végigkarcolják a jobb combodat. (1 támadástól 7 életpontot vesztesz.) Ennyi! A másik kigúvadt szemmel borul a földre. Meghalt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a pengepajzsot, szereztél 39 aranyat. 2605 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-11 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 göcsörtös bunkót [göcsörtös bunkó ládikóba-> 8 arany, -2 ÉP] és 1 nagy vaskulcsot. Figyelmeztetés: megterheltséged 100 % fölé emelkedett! [33 pontot használtál fel, van még 343.]

lm 16 18 22 mozogsz 16 18 22
Minden rezdülésre ügyelve lépsz be a szobába. [8. PONT.] Hangtalan léptekkel osonsz előre. A térképen is jelölt hármas elágazáshoz érsz. [3. PONT.] Egyszercsak megnyílik alattad a föld, és zuhansz! Alaposan megütötted magadat - ez egy csapóajtós csapda volt. Szerencsédnek köszönhetően csak 9 életpontot vesztettél. Bosszankodva kimászol. A szoba, amelybe belépsz, aránylag kicsi. [15. PONT.] Egy őrült varázsló lakik itt. Fegyvere egy csontpálca. Felkészülsz, hogy minél jobban el tudd kalapálni az agresszort.

Még megfelelő a távolság - felhúzol egy tompítás varázslatot. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Sajnos ellenfeled sem kezdő: felhelyez egy láthatatlan védekező varázslatot. Egy háló varázslatot dobsz ellenfeledre. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Gyógyulsz (+2 életpont). Ellenfeled energiafolyam varázslatot lő rád. 31 életpontot vesztettél. Ellenfeled egy kézmozdulatot tesz, majd ellő egy pszi ragyogás varázslatot. Semmi hatás! Vas dobónyilat küldesz ellenfeled felé. Elrepül 6 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja az őrült varázsló jobb karját. (6 támadással 158 életpontot sebezve.) Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Meglengetve a mágusölőt ellenfeledre támadsz. Mágusölővel irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod az őrült varázsló hosszú szakállát. (3 támadással 158 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+32 életerő). Pengepajzzsal épp hogy megvágod az őrült varázsló hosszú szakállát. (1 támadással 21 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+5 életerő). Ellenfeled 9 pontot sebződik a pestisaurától. Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Az őrült varázsló összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Nemhiába, alkalmas tápszereket találsz! Nézzük, milyen kincsre bukkantál: egy rókafarok és 2 mocsári penke. 2694 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-11 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 csontpálcát [csontpálca ládikóba-> 15 arany, -2 ÉP]. Egy éjkornist pillantasz meg. {max. életpontja: 191-210.} Kicsit sokat tud ez az állat. Majd Te megtanítod a jómodorra...

A halálraítélt, aki veled szemben áll, küszködik életéért: elmormol egy energiapajzs varázst. Néhány elegáns kézmozdulat után már süvít is ellenfeled felé egy háló. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Gyógyulsz (+2 életpont). Üdvözlésképpen egy sötét rítus varázslatot ereszt meg irányodba ellenfeled. 21 életpontot vesztettél. Darabokra robban egy birtokodban levő deus ex machina. Vas dobónyilat küldesz ellenfeled felé. Elrepül 6 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja az éjkornis bal oldalát. (6 támadással 165 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Marokra fogva a mágusölőt a másikra támadsz. Mágusölővel többször mélyen végigmetszed az éjkornis fekete testét. (2 támadással 121 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+25 életerő). Pengepajzzsal megkarcolod az éjkornis fejét. (1 támadással 25 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+6 életerő). A pestisaura 12 ép-t sebez. Az éjkornis sorozatos szúrás-támadásai egyre hátrébb szorítanak. (3 támadástól 19 életpontot vesztesz.) A lény varázsenergiádat szívja, ezáltal erősítve magát. (-11 varázspont.) Egyensúlyodat egy pillanatra elvesztve, oldalra fordulsz. Máris rúgások érik a hátadat és a fenekedet. (4 támadástól 29 életpontot vesztesz.) Az éjkornis összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Átvizsgálod a testet. Nemhiába, alkalmas tápszereket találsz! Nézzük, milyen kincsre bukkantál: egy ezüstshuriken, 22 arany, egy obszidián függő [obszidián függő ládikóba-> 10 arany, -2 ÉP] és 2 vasérc. Felhasználva a pengepajzsot, szereztél 1 trikornis szarvat. [trikornis szarv ládikóba-> 12 arany, -2 ÉP] 3351 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-11 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). A fenébe! Egy zsákutca. [16. PONT.] A falból egy kar áll ki. Valamire biztosan jó! Magabiztosan meghúzod. Először nem történik semmi, majd tompa morajt hallasz nem is olyan messziről. Amint belépsz, látod, hogy ez a helyiség akár egy őrposzt is lehetne. [15. PONT.] A fenébe! Egy zsákutca. [18. PONT.] Egy kart látsz a falon. Valamire biztosan jó! Magabiztosan meghúzod. Nyekergő hang szűrödik el a füledhez a labirintus mélyéről. Belépsz a térképen is jelölt szobába. [15. PONT.] Tudod, hogy itt senkire és semmire nem számíthatsz - a sötétség bármikor magába fogadhat. Továbbmész. A térképen is jelölt hármas elágazáshoz érsz. [20. PONT.] Egy szörnyet pillantasz meg - innét úgy tűnik, hogy egy Orkhan Thai. {védettsége: 35 szúró, 35 vágó, 35 ütő ellen.} A szörny a halálodat akarja, és neked ront.

Hatalmadat demonstrálandó, mormolni kezdesz. Létrejött egy védelem tűz ellen. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). A másik mormol valamit: egy fehér glóbusz varázslat! Támadó varázslatot alkalmazol: ellenfeledre háló varázslatot lősz. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Gyógyulsz (+2 életpont). Ellenfeled egy kézmozdulatot tesz, majd ellő egy tűzgolyó varázslatot. A támadása szerencsére hatástalan volt. (kiválóan működik felrakott védelem tűz ellen védelmed.) Teli erőből bűvös shurikent dobsz az ellenfeledre. Elrepül 6 bűvös shuriken. Több lövedéked átfúrja az Orkhan Thai testét. (6 támadással 161 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Félelmet nem ismerve ellenfeledre támadsz. Mágusölővel kegyetlenül összevagdalod az Orkhan Thai jobb karját. (3 támadással 168 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+34 életerő). Pengepajzzsal megkarcolod az Orkhan Thai jobb oldalát. (1 támadással 29 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+6 életerő). A pestisaura 16 ép-t sebez. Mielőtt észbekapnál, az Orkhan Thai megsorozza az oldaladat és a hasadat mancsával. (2 támadástól 12 életpontot vesztesz.) A mágus kezéből elektromos szikrák repülnek elő! Alig pörkölődsz. 18 életpontot vesztettél. Az Orkhan Thai mancsai a bordázatod épségét veszélyeztetik! (2 támadástól 15 életpontot vesztesz.) A varázsló kezéből apró villámok repülnek ki. Alig pörkölődsz. 18 életpontot vesztettél. Az Orkhan Thai összeesik, és nem mozdul többé. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 bűvös shurikent találsz meg, amelyet még használni tudsz. Átkutatod a tetemet. Úgy tűnik, alkalmasan betápoltál. Szerzeményed: egy nagy bronzkulcs, 2 aranygyűrű [aranygyűrű ládikóba-> 24 arany, -2 ÉP], egy ezüst gyűrű [ezüst gyűrű ládikóba-> nem kaptál semmit! -2 ÉP], 2 gyöngymangó és egy vas dobónyíl. Felhasználva 4 csepp spirituszt, szereztél 1 Thargodan esszenciát. 3730 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-11 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Haladsz előre. Egy pillanatra megállsz fülelni. [21. PONT.] Elértél a folyosó végéhez. Innen nem vezet tovább út. [22. PONT.] Hah, épphogy észrevettél az egyik bemélyedésben egy elrejtett gombot! Ezt nem szabad kihagyni! Óvatosan megnyomod. Távoli dübörgést hallasz, aztán semmi. [30 pontot használtál fel, van még 313.]

lm 24 27 28 mozogsz 24 27 28
Néha hátra-hátranézve sietsz tovább. Innen csak egy út van: előre! [21. PONT.] Folytatod az utat. A térképen is jelölt hármas elágazáshoz érsz. [20. PONT.] Bevilágítva magad előtt az utat, lassan lépkedsz. Ellenőrzöd a térképen, hogy hol is vagy. [23. PONT.] Távoli dübörgést hallasz, amikor egy furcsa alakú, kerek kőlapra helyezed a testsúlyodat. A következő pillanatban feltűnik az egész folyosót betöltő, óriási kőgolyó! Rohansz, ahogy a lábad bírja. Szerencsédnek köszönhetően csak 18 életpontot vesztettél. Az utolsó pillanatban ugrasz félre egy beugróba, a golyó melletted csapódik a folyosó végének! Elértél a folyosó végéhez. Innen nem vezet tovább út. [24. PONT.] Hah, épphogy észrevettél az egyik bemélyedésben egy elrejtett gombot! Ezt nem szabad kihagyni! Óvatosan megnyomod. Nyekergő hang szűrödik el a füledhez a labirintus mélyéről. Vigyázó léptekkel mozogsz tovább. Ellenőrzöd a térképen, hogy hol is vagy. [23. PONT.] Izzadó tenyeredet megtörlöd, miközben a labirintusban mész tovább. Egy T-elágazáshoz érkeztél. [20. PONT.] Amint belépsz, körülnézel. A sarokban pókháló fityeg! [15. PONT.] Nincs megállás - továbbtotyogsz. A térképen is jelölt hármas elágazáshoz érsz. [3. PONT.] Minden neszre ügyelve folytatod a felderítést. Egy pillanatra megállsz fülelni. [5. PONT.] Haladsz előre, bátor harcoshoz illően. Egy vastag, kőből faragott ajtó állja utadat. Az ajtóra egy gyanús, nagyon gyanús rúna van rajzolva. Mormolni kezdesz. A kisülni készülő varázslat a következő pillanatban már benned van. Elmondtad a rúnapukkasztás varázslatot! Némi mágikus vizsgálattal megállapítod, hogy pontosan mekkora mágikus energiára lenne szükséges a perfekt Rúnapukkasztáshoz. Pukk! Elpukkant a Rúna, megszűnt a védővarázslat. [-20 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Lenyomod a kilincset: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő ezüst kulcs nyitja az ajtót. Körültekintően, óvatosan lopódzkodsz tovább. Egy vastag, gránitból készült ajtót pillantasz meg. Megpróbálod a kilincset: Sajnos be van zárva. Nincs más lehetőséged: megpróbálod az ajtót erővel betörni. Nekiveselkedsz, és borzalmas erővel bezúzod az ajtót. Bátran haladsz tovább. Egy kemény tölgyből készült ajtóban végződik az út. Lenyomod a kilincset: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő márványkulcs nyitja az ajtót. Körültekintően, óvatosan lopódzkodsz tovább. Egy mindennek ellenálló titanit ajtóban végződik az út. Találsz egy kilincset: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő nagy aranykulcs nyitja az ajtót. Bármennyire is ügyelsz lépteidre, néha meg-megcsikordul lépésed egy kövön. Óvatosan lépsz be egy nagyobb terembe. [25. PONT.] Egy Mnebolathot veszel észre magad előtt. {támadása: 42.} Végre egy kis testmozgás. Fincsi!

A másik mormol valamit: egy láthatatlan védekező varázslat! Egy háló varázslatot dobsz ellenfeledre. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Gyógyulsz (+2 életpont). Bűvös shurikent markolva becélzod a mozgó célpontot. Elrepül 6 bűvös shuriken. Pár lövedéked átjárja a Mnebolath jobb lábát. (6 támadással 161 életpontot sebezve.) A lényből áradó sugarak sejtjeidet pusztítják. (-2 életerő.) Sajnálatos módon tönkrement 15 aranyad is. Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Megmarkolva a mágusölőt a másikra támadsz. Mágusölővel hatalmas csapásokat adva felmetszed a Mnebolath jobb lábát. (2 támadással 88 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Pengepajzzsal megcsapod a Mnebolath rücskös testét. (1 támadással 26 életpontot sebezve.) Ellenfeled 14 pontot sebződik a pestisaurától. Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. A lény szörnyű sugárzása káros az egészségedre! (-3 életerő.) Ezenkívül elkorrodált 10 aranyad. A másik elterül, rángatózik egy kicsit majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 bűvös shurikent találsz meg, amelyet még használni tudsz. Átvizsgálod a testet. Kincs! KIIINCS! Lássuk, mire bukkantál: egy fekete gyöngy [fekete gyöngy ládikóba-> 6 arany, -2 ÉP], 4 arany és egy borostyán függő [borostyán függő ládikóba-> 6 arany, -2 ÉP]. Felhasználva 4 csepp spirituszt, szereztél 1 Thargodan esszenciát. 2628 tapasztalati pontot kaptál. Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy Mnebolath! Az ellenfeled úgy döntött, eljött a halálod napja. Szerinted pedig az övé.

A mészárlásra kiszemelt áldozat láthatatlan védekező varázst lök magára. Teli erőből bűvös shurikent dobsz az ellenfeledre. Elrepül 6 bűvös shuriken. Pár lövedéked átjárja a Mnebolath testét. (6 támadással 158 életpontot sebezve.) A szörny sugárzása sejtjeidet roncsolja. (-8 életerő.) A dolgot még 5 aranyad bánja. A szörny nagy levegőt vesz, majd borzalmasan hideg levegőt okád. A támadás kevésbé volt veszélyes, mint ahogy számítottad, de azért jégcsapok nőnek az álladon. (33 életpontot vesztettél.) Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Elszántan a másikra ugrasz. Mágusölővel irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod a Mnebolath kutyafejét. (2 támadással 101 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+21 életerő). Pengepajzzsal megcsapod a Mnebolath testét. (1 támadással 25 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+6 életerő). Pestisaurád 8 sebzést okoz. A Mnebolath többször végigkarmolja a derekadat. (4 támadástól 24 életpontot vesztesz.) A lényből áradó sugarak sejtjeidet pusztítják. (-7 életerő.) A dolgot még 5 aranyad bánja. A Mnebolath még megpróbál elszaladni, de két-három lépés után összeesik, és nem mozdul többet. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 bűvös shurikent találsz meg, amelyet még használni tudsz. Alaposan átvizsgálod a tetemet. Érdemes volt keresni: kincsre bukkansz! A zsákmány egy aranygyűrű [aranygyűrű ládikóba-> nem kaptál semmit! -2 ÉP]. Felhasználva 4 csepp spirituszt, szereztél 1 Thargodan esszenciát. 2712 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-11 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Meg-meg torpanva, lábaidat lassan, puhán egymás után rakva mész. Kanyarodik a járat. [26. PONT.] Bátran haladsz tovább. Egy tömör sziklából kifaragott ajtót látsz. Lenyomod a kilincset: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő márványkulcs nyitja az ajtót. Az út végetér - egy zsákutca! [27. PONT.] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy varkaudar van előtted! {támadása: 7.} Fegyvere egy varkaudar lándzsa. Kicsit sokat tud ez az állat. Majd Te megtanítod a jómodorra...

Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Félelmet nem ismerve a másikra ugrasz. Mágusölővel alaposan megvágod a varkaudar testét. (1 támadással 58 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Pengepajzzsal alaposan megvágod a varkaudar fejét. (1 támadással 29 életpontot sebezve.) Ellenfeled 14 pontot sebződik a pestisaurától. A szörny fegyverével feléd szúr, de nem talál. A varkaudar még megpróbál elszaladni, de két-három lépés után összeesik, és nem mozdul többet. 170 tapasztalati pontot kaptál. Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 varkaudar lándzsát [varkaudar lándzsa ládikóba-> 5 arany, -2 ÉP], 5 kaját[*], 5 amnioszt[*] és 5 gyöngymangót[*]. (A [*]-al jelölt tárgyakat egyáltalán nem vagy nem mind vetted fel, a GYJ parancs miatt, vagy azért, mert betelt a hátizsákod.) Elszántan mész előre. Egy tömör sziklából kifaragott ajtóban végződik az út. Találsz egy kilincset: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő márványkulcs nyitja az ajtót. Az út végetér - egy zsákutca! [28. PONT.] A falból egy kar áll ki. Próba szerencse, meghúzod! Tompa dübörgést hallasz a távolból. [39 pontot használtál fel, van még 274.]

lm 31 33 905 mozogsz 31 33 905
Folytatod az utat. A folyosó kanyarodik. [26. PONT.] Egy széles, magas terembe érsz. [25. PONT.] Meg-meg torpanva, lábaidat lassan, puhán egymás után rakva mész. Az út itt elkanyarodik. [29. PONT.] Balsejtelem kerít hatalmába, de a végzetes lépést megtetted: egy csapdát aktiváltál! Az egyik falból nyílvesszők repülnek feléd. Szerencsére egy sem talált el. Kicsit meggörnyedten, meg-meglapulva mész. [30. PONT.] Körültekintően, óvatosan lopódzkodsz tovább. Egy tömör sziklából kifaragott ajtót pillantasz meg. Megvizsgálod: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő nagy vaskulcs nyitja az ajtót. Bah! Egy zsákutcába jutottál! [31. PONT.] Rögtön szemet szúr az egyik sarokban megbúvó titkos kapcsoló. Első számú alapelv - egy labirintusban minden kapcsolót meg kell nyomni! Így cselekszel te is. Tompa dübörgést hallasz a távolból. Kicsit meggörnyedten, meg-meglapulva mész. [30. PONT.] Bevilágítva magad előtt az utat, lassan lépkedsz. Egy kanyarhoz érkeztél. [29. PONT.] Egy jókora, faragott falú helyiségbe érkezel. Első pillantásra minden csendes. [25. PONT.] Vigyázó léptekkel mozogsz tovább. A térképen is jelölt hármas elágazáshoz érsz. [5. PONT.] Minden neszre ügyelve folytatod a felderítést. Ahová most értél, az a T-elágazás kell, hogy legyen. [2. PONT.] Minden neszre ügyelve folytatod a felderítést. Halvány szellő simítja végig az arcodat egy oldaljáratból: egy kereszteződésnél vagy. [4. PONT.] A levegőbe szimatolva mész előre. Egy aránylag nagy terembe léptél be. [32. PONT.] Az út egy széles, tágas szobába torkollik. [33. PONT.] Minden lépés után igen alaposan körbevizsgálódsz, hogy nem csapdagyanús-e a környék, minden ismert típus után kutatsz. [39 pontot használtál fel, van még 235.]

lm 34 900 37 mozogsz 34 900 37
Egy jókora, faragott falú helyiségbe érkezel. Első pillantásra minden csendes. [34. PONT.] Rutinos öreg rókaként körbeszaglászol: majdnem beleléptél egy csapdába! Alapos körbevizsgálódás után kikerülöd. A sok gyakorlás növelte tudásodat (+1 csapdaészlelés). Egy Tguarkhant veszel észre magad előtt. {támadása: 53.} Itt csata lesz.

Egy energiapajzs rúnavarázst mormol el ellenfeled. Ellenfeled mormol, majd ujjaiból kirepül egy villámsújtás varázslat. 27 életpontot vesztettél. Bűvös shurikent hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 6 bűvös shuriken. Lövedékeiddel perforálod a Tguarkhan sziklatestét. (6 támadással 169 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Félelmet nem ismerve ellenfeledre ugrasz. Mágusölővel felnyitod a Tguarkhan testét. (1 támadással 51 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Pengepajzzsal felnyitod a Tguarkhan fejét. (1 támadással 28 életpontot sebezve.) Pestisaurád működik (17 ép-t sebezve). A Tguarkhan belemar jobb oldaladba, de jó reflexeidnek köszönhetően csak gyenge sebet ejt. (1 támadástól 6 életpontot vesztesz.) A Tguarkhan mancsai a bordázatod épségét veszélyeztetik! (2 támadástól 28 életpontot vesztesz.) A Tguarkhan mancsai a bordázatod épségét veszélyeztetik! (2 támadástól 24 életpontot vesztesz.) A mágus kezéből elektromos szikrák repülnek elő! Félig megúsztad. 23 életpontot vesztettél. A Tguarkhan összeesik, és nem mozdul többé. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 bűvös shurikent találsz meg, amelyet még használni tudsz. Alaposan átvizsgálod a tetemet. Nemhiába, alkalmas tápszereket találsz! Nézzük, milyen kincsre bukkantál: egy ezüstshuriken, egy aranylánc [aranylánc ládikóba-> 20 arany, -2 ÉP], egy aranytű [aranytű ládikóba-> 4 arany, -2 ÉP], egy borostyán függő [borostyán függő ládikóba-> 6 arany, -2 ÉP] és egy ezüst nyaklánc [ezüst nyaklánc ládikóba-> 10 arany, -2 ÉP]. Felhasználva 4 csepp spirituszt, szereztél 1 Thargodan esszenciát. 2744 tapasztalati pontot kaptál. Óvatosan megtapogatod a falat, és nem is hiába! Egy mozgatható kőre bukkantál. Lassan, vigyázva elmozdítod a követ. Távoli dübörgést hallasz, aztán semmi. Porrá zúzol 1 varázskövet. (+100 varázspont.) Mostantól nem foglalkozol a csapdákkal. A levegőbe szimatolva mész előre. Egy aránylag nagy terembe léptél be. [33. PONT.] Az út egy széles, tágas szobába torkollik. [32. PONT.] Mindenre felkészülve lépsz be az előtted levő nagy terembe. [35. PONT.] A levegőbe szimatolva mész előre. Egy aránylag nagy terembe léptél be. [36. PONT.] Egy ősi, elsárgult könyvet pillantasz meg. Izgatottan vizsgálod meg. Egy varázslat! A neve szopókőirtás. Némi időt szánsz rá, és sikerrel megtanulod a varázslatot! (ld. enc.) Egy jókora, faragott falú helyiségbe érkezel. Első pillantásra minden csendes. [37. PONT.] Egy szörnyet pillantasz meg - innét úgy tűnik, hogy egy átokmurgattyú. {védettsége: 15 szúró, 15 vágó, 15 ütő ellen.} Kicsit sokat tud ez az állat. Majd Te megtanítod a jómodorra...

Mélyen koncentrálva, megidézel egy háló varázslatot, majd ellenfeledre küldöd. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Gyógyulsz (+2 életpont). Vas dobónyilat küldesz ellenfeled felé. Elrepül 5 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod az átokmurgattyú bal karját. (5 támadással 134 életpontot sebezve.) A szörny még egy utolsó halálüvöltést hallat, majd eldől. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a pengepajzsot, szereztél 1 szopókövet. 1045 tapasztalati pontot kaptál. [23 pontot használtál fel, van még 212.]

vv 88 elmormolod a 88. varázslatot
Beizzik a turbómágia. Szétrobbantottál 1 szopókövet! [-21 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 210.]

lm 905 38 900 mozogsz 905 38 900
Minden lépés után igen alaposan körbevizsgálódsz, hogy nem csapdagyanús-e a környék, minden ismert típus után kutatsz. Mindenfelé figyelve haladsz tovább. Az út egy nagy szobába torkollik. [38. PONT.] Megtorpansz: valamilyen csapda van előtted! Vigyázva kikerülöd. Egy Notermanthit pillantasz meg. {támadása: 48.} Már éppen kezdted elunni a céltalan bóklászást. Egy kis csata éppen jól jön.

Sajnos ellenfeled sem kezdő: felhelyez egy láthatatlan védekező varázslatot. Támadó varázslatot alkalmazol: ellenfeledre háló varázslatot lősz. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Gyógyulsz (+2 életpont). Üdvözlésképpen egy mágiatörés varázslatot ereszt meg irányodba ellenfeled. Szerencsére nem hatott rád. Ellenfeled egy kézmozdulatot tesz, majd ellő egy a hatalom szava varázslatot. Teli erőből bűvös shurikent dobsz az ellenfeledre. Elrepül 6 bűvös shuriken. Lövedékeiddel perforálod a Notermanthi izmos testét. (6 támadással 152 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Meglengetve a mágusölőt ellenfeledre rontasz. Mágusölővel hatalmas csapásokat adva felmetszed a Notermanthi jobb oldalát. (5 támadással 274 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+55 életerő). Pengepajzzsal súrolod a Notermanthi jobb lábát. (1 támadással 27 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+6 életerő). Pestisaurád működik (12 ép-t sebezve). A Notermanthi leken néhány pofont. (2 támadástól 30 életpontot vesztesz.) Vad döféseivel a Notermanthi nyilvánvalóan a földre akar dönteni. (2 támadástól 14 életpontot vesztesz.) Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 bűvös shurikent találsz meg, amelyet még használni tudsz. Átkutatod a tetemet. A következő kincseket találtad: 2 pular kristály [pular kristály ládikóba-> 16 arany, -2 ÉP], 7 arany és egy ezüst karkötő [ezüst karkötő ládikóba-> nem kaptál semmit! -2 ÉP]. Felhasználva 4 csepp spirituszt, szereztél 1 Thargodan esszenciát. 4851 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-11 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy taalru! {védettsége: 38 szúró, 38 vágó, 38 ütő ellen.} Nyugodtan várod, hogy megleckéztethessed a pimasz lényt.

A másik mormol valamit: egy láthatatlan védekező varázslat! Ellenfeled néhány elegáns kézmozdulata után már süvít is feléd egy háló. Semmi eredménye! Teli erőből bűvös shurikent dobsz az ellenfeledre. Elrepül 6 bűvös shuriken. Pár lövedéked átjárja a taalru póklábát. (6 támadással 160 életpontot sebezve.) A szörny rád mered, majd a félelem sugarait lövi feléd. Fölényesen, tudomást sem veszel a próbálkozásáról. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Megmarkolva a mágusölőt a másikra rontasz. Mágusölővel irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod a taalru jobb karját. (5 támadással 273 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+55 életerő). Pengepajzzsal súrolod a taalru tigristestét. (1 támadással 25 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+6 életerő). A pestisaura 7 ép-t sebez. A taalru mancsával csapásokat mér karjaidra. (2 támadástól 13 életpontot vesztesz.) A taalru Neked esik, és mancsaival püffölni kezd. (2 támadástól 14 életpontot vesztesz.) Egy gyenge harapást kapsz a bal válladba. (1 támadástól 7 életpontot vesztesz.) Varázsenergiát vesztesz. (-11 varázspont.) A szörny még egy utolsó halálüvöltést hallat, majd eldől. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 bűvös shurikent találsz meg, amelyet még használni tudsz. Alaposan átvizsgálod a tetemet. Úgy tűnik, alkalmasan betápoltál. Szerzeményed: egy ezüst kulcs, egy shinai gömb [shinai gömb ládikóba-> 40 arany, -2 ÉP], egy arany és egy nagy bronzkulcs. Felhasználva 4 csepp spirituszt, szereztél 1 Thargodan esszenciát. 4773 tapasztalati pontot kaptál. Összetörsz 1 varázskövet. (+100 varázspont.) Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-11 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Egy lebegő szellemalak materializálódik előtted! Ijedten hátralépsz, de a szellem megnyugtat: csak egy varázslatot akar neked megtanítani, melynek neve csupasz izom. Mágikus úton elsajátítod. (ld. enc.) Az egyik sarokban találsz egy nagy, díszes ládát. A ládán csapda van: óvatosan hatástalanítod. Sajnos zárva van. Rövid próbálkozás után kiderül, hogy a birtokodban levő nagy aranykulcs nyitja a ládát. Megnézed, hogy mi a zsákmány: 658 arany, 3 aranylánc [aranylánc ládikóba-> 60 arany, -2 ÉP], 4 aranygyűrű [aranygyűrű ládikóba-> 48 arany, -2 ÉP], 2 arany karperec [arany karperec ládikóba-> 52 arany, -2 ÉP], 1 arany papi karkötő [arany papi karkötő ládikóba-> 80 arany, -2 ÉP], 2 galachmit, 6 ezüst gyűrű [ezüst gyűrű ládikóba-> 36 arany, -2 ÉP], 2 ezüst nyaklánc [ezüst nyaklánc ládikóba-> 20 arany, -2 ÉP], 3 ezüst karkötő [ezüst karkötő ládikóba-> 42 arany, -2 ÉP] és 1 ametiszt medál [ametiszt medál ládikóba-> 28 arany, -2 ÉP]. Gyorsan kiüríted a ládát. Némi kutatás után találsz egy nagy, díszes ládát. Kiszúrod, hogy csapda van a ládán! Ügyesen eltávolítod. Sajnos zárva van. Rövid próbálkozás után kiderül, hogy a birtokodban levő nagy aranykulcs nyitja a ládát. Megnézed, hogy mi a zsákmány: 1 moa üveggömb [moa üveggömb ládikóba-> 5 arany, -2 ÉP], 1 kvazár kesztyű, 1 din formázó minta, 6 kvazár, 1 mithril, 3 manakristály, 2 gyöngysor [gyöngysor ládikóba-> 96 arany, -2 ÉP], 1 moa rubin [moa rubin ládikóba-> 30 arany, -2 ÉP], 1 roxati üvegszem (ld. enc.) és 3 Eldereth szilánk. Gyorsan kiüríted a ládát. Mostantól nem foglalkozol a csapdákkal. [8 pontot használtál fel, van még 202.]

vv 28 109 elmormolod a 28. varázslatot a 109. varázslatot
Beizzik a turbómágia. Izmaid megnőnek, megdagadnak (+9 erő). [-13 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 200.] Beizzik a turbómágia. Elhagyva a sötét labirintust, kiteleportálsz a felszínre. [-25 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 198.]

(Felt. gyógyítás:) Megidézted az életszívás III. varázslatot! [-5 TVP] A növényzet elsorvad körülötted, miközben a gyógyító energia a testedbe áramlik (+104 életerő). [-15 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [5 pontot használtál fel, van még 193.]

ek 289 t. energia kisütése: 289
Szörny ellenfeleid 0%-kal erősebbek lesznek. (-1 TU.) [10 pontot használtál fel, van még 183.]

tv 47 támadó/véd. varázslat a 47. varázslatot
Védekező varázslatok listájára került: fehér glóbusz. [0 pontot használtál fel, van még 183.]

v 181 187 60 elmormolod a 181. varázslatot
Felhasználod a manakristályt. (+1312 varázspont) Elkezdesz a mágia mítikus nyelvén mormolni. A forró energia testedbe áramlik. Befejezted a városi teleport II varázslatot! Vuuush, elteleportálsz!

A teleportálás pillanata előtti térképed

(160,66) a 93. labirintus bejárata, drónkeselyű (#208), vadász varkaudar (#108), vark. nekromanta (#173), varkaudar
behemót (#189), borzalmas varkaudar (#166), Tguarkhan (#212), Zinthurg (#180), ekharion (#232), éjkornis (#228),
őrült varázsló (#255), Orkhan Thai (#238), Mnebolath (#237), varkaudar (#64), átokmurgattyú (#225), Notermanthi
(#257), taalru (#249)

[187,60] Lakott területre érkeztél. Kihaltak az utcák, és közel járhatatlanok. A legtöbb helyen megpróbálkoztak a hó elhordásával, de ezzel csak azt érték el, hogy az utcát eltorlaszoló hókupacok képződtek, melyet a szél áldatlan tevékenysége újra szétterít a környéken. Megtorpansz, mert valami felkelti a figyelmedet. Aha! Találtál egy templomot. Tharr hívői építették. délnyugatra látsz egy viharfelhőt, benne a következő név rajzolódik ki: Alex Vampirsson. Már az sem segít, ha kezeidet összedörzsölöd, a fagypont alatti hőmérséklet dermesztően rettenetes (-37 életerő). Van itt egy kvazár kohó (628. épület.) és egy fegyvermester háza (631. épület.). [-60 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [10 pontot használtál fel, van még 173.]

be 631 4 bemész a 631. épületbe
Belesel az ajtón. Párba állított kalandozók vívnak egymással, ki kőhegyű lándzsával, ki szöges bunkóval, ki rövid karddal harcol. Vannak, akik egzotikusabb fegyvereket forgatnak. Odasétál hozzád az oktatást vezető fegyvermester, és megkérdezi, mit parancsolsz. Elmondod, hogy szeretnél néhány professzionális trükköt ellesni ütőfegyverek szakértelem terén. A hátsó terembe vezetnek, és megkezdődik a tanulás. A fegyvermester elismeri, hogy nagyon profi a technikád, majd megtanít néhány új trükkre, amelyet még te sem ismertél! (+1 ütőfegyverek.) Hálásan megköszönöd a segítséget, majd átnyújtod a most már nevetségesen kevésnek tűnő 190 aranyat fizetségképp. Köszönsz és távozol. [50 pontot használtál fel, van még 123.]

be 631 3 bemész a 631. épületbe
Belesel az ajtón. Párba állított kalandozók vívnak egymással, ki kőhegyű lándzsával, ki szöges bunkóval, ki rövid karddal harcol. Vannak, akik egzotikusabb fegyvereket forgatnak. Odasétál hozzád az oktatást vezető fegyvermester, és megkérdezi, mit parancsolsz. Elmondod, hogy szeretnél néhány professzionális trükköt ellesni vágófegyverek szakértelem terén. A hátsó terembe vezetnek, és megkezdődik a tanulás. A fegyvermester elismeri, hogy nagyon profi a technikád, majd megtanít néhány új trükkre, amelyet még te sem ismertél! (+1 vágófegyverek.) Hálásan megköszönöd a segítséget, majd átnyújtod a most már nevetségesen kevésnek tűnő 180 aranyat fizetségképp. Köszönsz és távozol. [50 pontot használtál fel, van még 73.]

m 2 2 7 mozogsz keletre, keletre, északnyugatra
[188,60] Még mindig a városban vagy. A civilizáció nyomokban sem emlékeztet korábbi önmagára. A város utcáit, házait is hó borítja, az utak járhatatlanok, az ittlakók visszavonultak otthonuk magányába, akiknek van kandallójuk, jó alaposan be is gyújtották. Veszélyt érzel az utca végén feltűnő alakból. Egy cidriző részeg kalandozó nem ijeszthet meg. Nyugodtan várod a találkozást. Már éppen kezdted elunni a céltalan bóklászást. Egy kis csata éppen jól jön.

Ki tudja, mire készül a másik - jobb az óvatosság! A biztonság kedvéért felraksz egy fehér glóbusz varázst. Gyógyulsz (+2 életpont). A másik mormol valamit: egy láthatatlan védekező varázslat! Egy háló varázslatot dobsz ellenfeledre. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! A szilánk működik (+2 életpont). Távolról villámcsapás varázslatot lő rád a másik. 14 életpontot vesztettél. Vas dobónyilat markolva becélzod a mozgó célpontot. Elrepül 6 vas dobónyíl. Alaposan megsorozod a részeg kalandozó testét. (6 támadással 160 életpontot sebezve.) Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Meglengetve a mágusölőt ellenfeledre támadsz. Mágusölővel végigmetszed a részeg kalandozó testét. (1 támadással 54 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Pengepajzzsal megvágod a részeg kalandozó horpadt páncélját. (1 támadással 31 életpontot sebezve.) Ellenfeled 14 pontot sebződik a pestisaurától. Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Ennyi! A másik kigúvadt szemmel borul a földre. Meghalt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Alaposan átvizsgálod a tetemet. Érdemes volt keresni: kincsre bukkansz! A zsákmány egy borostyán függő [borostyán függő ládikóba-> 6 arany, -2 ÉP]. Szereztél 1 szöges bunkót. [szöges bunkó ládikóba-> nem kaptál semmit! -2 ÉP] 1586 tapasztalati pontot kaptál. (Felt. gyógyítás:) Egy utolsó kézmozdulattal kisütöd az életszívás III. varázslatot! [-5 TVP] A növényzet elsorvad körülötted, miközben a gyógyító energia a testedbe áramlik (+92 életerő). [-15 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Összeakadsz egy barna, göndör hajú, szürke szemű, körszakállas gnóm férfival. Bőre teljesen fehér! Homlokán a mágia ezüst színű rúnáját látod. Tagja az Igaz Barátok Rendjének. Egy smaragd védőgyűrűt, egy Ovgun nyakláncát, egy arany papi karkötőt, egy Urgod kesztyűjét, egy zafír fülbevalót, egy szerencsetalizmánt, egy Morgan sipkáját, egy varkaudar csizmát, egy zafír erőövet, egy mágusköpenyt, egy Rhatt páncélját és egy örökkéval. rubinját, egy Eldaran karkötőjét visel. Felszerelését egy ongóliant trófea, egy Orkhan Thai trófea és egy trikornis herceg trófea díszíti. Hovatartozását apró jelvény mutatja: két kört formázó ezüst kígyó. Övén 1 kalandozóskalp fityeg! Jobb kezében egy óriásölőt, bal kezében egy pengepajzsot tart. Lőfegyvere egy hosszú íj. Egy pikkelyes ptog a hátasa. Tárgyainak egy részét egy sivatagi doareg viszi. Számodra jól felismerhető a körülötte lebegő láthatatlan aura: semleges jellemű az alávaló. Megbarátkoztok egymással. Az ő neve Draftel. Homlokérintéssel biztosítjátok a későbbi telepatikus összeköttetést. Baráti varázspárbajt vívtok. Mélyen koncentráltok, mire két manaelementál jelenik meg előttetek, majd egymásnak estek. Hosszas csata után, már mindketten elfáradtok, amikor végül elementálod egy csapással köddé foszlatja ellenfeled lényét. Te voltál a jobb! Egy végső búcsú, aztán mindegyikőtök megy tovább. Libabőrös kezedre pillantva kiráz a hideg (-41 életerő). Kajaszünetet tartasz. (-1 kaja.)

(Továbbmész...) Gyomorkavaró érzés vesz erőt rajtad: a teleport varázslat befejezéseképp most visszarepít a kiinduló mezőre. Hushhh, elteleportálsz! [160,66] Még mindig füves síkságon vagy. A terep egyhangúságát csak néha töri meg egy-egy facsoport. A tükörsima hófelület egyenletességét egy kiálló tárgy töri meg. Közelebb érve kénytelen vagy megállapítani, egy jéggé fagyott kéz áll ki a földből. Talán egy törpéé. Rángatod egy picit, hátha tudsz még segíteni a hó fogságába esett társadon, de az meg sem moccan. Ráadásul még azt a díszes csuklópántot sem tudod magaddal vinni, ami úgy odafagyott a szerencsétlenül járt kalandozó kezéhez. Elmondasz egy gyors imát, remélve, hogy te nem jársz így. Miközben fütyörészve sétálsz, megpillantasz a közelben egy mínosz-kúpot. Egy női hangot hallasz: "Segítség!" Kapkodod a fejed, de csak pár másodperc múlva találod meg a hang forrását. A melletted álló magas tölgy kinyúló ágán egy gyönyörű elf nő ül. "Nézd vándor s figyeld bajom, lantom néma s nem hallhatom, csak egy kicsiny húr kéne még, egy húrért egy húron pendülnék." Nem hiába fejlesztetted az inteligenciádat: "Megpurcant egy drótszőr, mi?" Ha segíteni akarsz a bárdon, egy drótszőrre és 5 TVP-re van szükséged (49. jellempróba). Érdekes dolgot veszel észre a távolban: Chara-din egyik hitvány szolgáját látod, amint éppen kegyelemért könyörög Lüke Szálybaver előtt. Mikor közelebb érsz, akkor veszed csak észre, hogy mindez egy művészien megformált szobor. Pár pillanat erejéig azon spekulálsz, hogy te milyen jelenetet épitenél. Oopsz, e mellett nehogy elmenj! Éles szemeddel kiszúrtál egy oltárt. Leah híveié. Megérezve magas fűből érződő szagot, rájössz, hogy valami rád leselkedik. Jobban megnézed, és rájössz, hogy ez csak egy átfagyott kultúrmasztodon lehet. {védettsége: 18 szúró, 38 vágó, 38 ütő ellen.} Úgy döntesz, itt az ideje, hogy demonstráld hatalmadat. Rárontasz a szörnyre.

Ellenfeledre háló varázslatot lősz. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! A szilánk működik (+2 életpont). Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 6 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja a kultúrmasztodon testét. (6 támadással 174 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Marokra fogva a mágusölőt ellenfeledre rontasz. Mágusölővel kegyetlenül összevagdalod a kultúrmasztodon testét. (4 támadással 160 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+33 életerő). Pengepajzzsal épp hogy eltalálod a kultúrmasztodon testét. (1 támadással 11 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+3 életerő). Ellenfeled 4 pontot sebződik a pestisaurától. Néhány döfést ejt rajtad a kultúrmasztodon agyarával. (2 támadástól 13 életpontot vesztesz.) Egyensúlyodat egy pillanatra elvesztve, oldalra fordulsz. Máris rúgások érik a hátadat és a fenekedet. (2 támadástól 45 életpontot vesztesz.) Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a pengepajzsot, szereztél 13 kaját. 2575 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-11 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Egy bokrot találsz, tele félig érett egressel. (+1 kaja.) Nocsak, itt van valami érdekes! Elég régi (kb. 3 hetes) troll nyomok vezetnek délnyugatra. Találsz még kb. 2 hetes alakváltó nyomokat, amelyek északnyugatra, kb. 2 hetes emberi nyomokat, amelyek nyugatra, kb. 2 hetes árnymanó nyomokat, amelyek nyugatra, kb. 2 hetes gnóm nyomokat, amelyek északra, kb. 1 hetes emberi nyomokat, amelyek északra vezetnek. Megpróbálod párás leheleteddel megmelengetni összefagyott kezeidet, de amikor úgy érzed, már a nyelved is vékony jéghártya borítja, inkább abbahagyod a dolgot (-41 életerő). (Felt. gyógyítás:) Egy utolsó kézmozdulattal kisütöd az életszívás III. varázslatot! [-5 TVP] A növényzet elsorvad körülötted, miközben a gyógyító energia a testedbe áramlik (+104 életerő). [-15 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont).

(Továbbmész...) [159,65] Kaptatók és lejtők váltják fel a sík terepet: dombvidék. Félig eső, félig hó hull alá az égből, átnedvesítve mindent amihez hozzáér. Ahogy cammogsz, egyszercsak hogy, hogynem: kiszúrsz egy vaskohót. Egy különös szoborra leszel figyelmes. Apró, színes homokszemek kavargása alkotja. Magát Chara-dint ábrázolja, amint egy nála hatalmasabb lény, egy vadász tatu lábát masszírozza. Oopsz, e mellett nehogy elmenj! Éles szemeddel kiszúrtál egy olvasztókemencét. Ki nyitott szemmel jár, talál: esetedben egy teljesen lerombolt oltárt. Ritka errefelé a fekete manógyerek, de te mégis találtál egyet. Találkozott egy tintacsigával és az leköpte. Feketén nem mer hazamenni, mert fél, hogy otthon el fogják verni. Ha van nálad púderkő, azzal újra kifehérítheted a bőrét, megmentve a veréstől. Ehhez 8 TVP-t kell elköltened (28. jellempróba). Úgy érzed mintha valami kellemetlenség közeledne hozzád. Kissé összehúzod a szemed, hogy jobban lássál. Á, csak egy didergő ekharion. Nyugodtan várod, hogy megleckéztethessed a pimasz lényt.

Védekezésképp villámgyorsan felhúzol egy fehér glóbusz varázst. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Néhány elegáns kézmozdulat után már süvít is ellenfeled felé egy háló. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Mentális támadást alkalmaznak ellened: ellenfeled rádzuhogtat egy tudatrombolás pszit. Semmi eredménye! Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 6 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja az ekharion testét. (6 támadással 166 életpontot sebezve.) Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Marokra fogva a mágusölőt ellenfeledre ugrasz. Mágusölővel megvágod az ekharion ragyás testét. (1 támadással 60 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Pengepajzzsal felnyitod az ekharion testét. (1 támadással 30 életpontot sebezve.) Pestisaurád 5 sebzést okoz. Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Az ekharion összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a pengepajzsot, szereztél 37 aranyat. 2111 tapasztalati pontot kaptál. Nyomok után kutatsz, sikeresen! Aránylag régi (kb. 2 hetes) kobudera nyomok vezetnek délre. Találsz még kb. 2 hetes alakváltó nyomokat, amelyek északnyugatra, kb. 1 hetes elf nyomokat, amelyek délre, friss alakváltó nyomokat, amelyek délkeletre, kb. 3 hetes emberi nyomokat, amelyek délre, kb. 3 hetes emberi nyomokat, amelyek északkeletre, kb. 2 hetes kobudera nyomokat, amelyek északkeletre vezetnek. Még soha nem fáztál ennyire (-40 életerő). [28 pontot használtál fel, van még 45.]

v 198 189 49 elmormolod a 198. varázslatot
Énekbe kezdesz a mágia különös nyelvén. A mágia tűzként árad szét tagjaidban. Az utolsó ige kiejtésével elmondtad a tiltott teleport varázslatot! Vuuush, elteleportálsz!

A teleportálás pillanata előtti térképed

(159,65) vaskohó (#155), művészi porolit (#720), olvasztókemence (#86), oltár, 28. jellempróba, ekharion (#232)
(160,66) a 93. labirintus bejárata, drónkeselyű (#208), vadász varkaudar (#108), vark. nekromanta (#173), varkaudar
behemót (#189), borzalmas varkaudar (#166), Tguarkhan (#212), Zinthurg (#180), ekharion (#232), éjkornis (#228),
őrült varázsló (#255), Orkhan Thai (#238), Mnebolath (#237), varkaudar (#64), átokmurgattyú (#225), Notermanthi
(#257), taalru (#249), mínosz-kúp (#178), 49. jellempróba

[189,49] Dombra fel, dombra le. A táj nem változik. A domboldal jégfelületének síkosságát leküzdve, sikerül felérned egy kisebb csúcsra. A szél itt olyan elemi erővel tombol, hogy úgy érzed, a tehetetlenül szálló hópelyhek rögtön magukkal sodornak. Jobb lesz sietni. A sziklák mögül kibukkanó lény nem tudott meglepni. Már távolról sem tűnik túl veszélyesnek a szörny. Amint közelebb ér, rá is ismersz. Egy átfázott manaelementál. (ld. enc.) Itt csata lesz.

Néhány elegáns kézmozdulat után már süvít is ellenfeled felé egy háló. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Gyógyulsz (+2 életpont). Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Elszántan a másikra rontasz. Mjölborg kalapácsával párszor súrolva eltalálod a manaelementál jobb oldalát. (6 támadással 491 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+99 életerő). Pengepajzzsal néhányszor megkarcolod a manaelementál hullámzó masszáját. (4 támadással 108 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+22 életerő). Pestisaurád működik (11 ép-t sebezve). A manaelementál csápjai a bal lábad köré tekerednek. Kikászálódsz, de milyen áron! (4 támadástól 4 életpontot vesztesz.) Bizsergető érzésed van (+5 vp). Mjölborg kalapácsával néhányszor épp csak megérinted a manaelementál hullámzó masszáját. (6 támadással 509 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+102 életerő). Pengepajzzsal néhányszor megkarcolod a manaelementál lebernyegét. (4 támadással 111 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+23 életerő). Pestisaurád 10 sebzést okoz. Csápjaival a manaelementál lecsap a jobb karodra. (4 támadástól 5 életpontot vesztesz.) Csiklandozó az érintés (+5 vp). A másik úgy érzi veszélyben van, jobbnak látja, ha eltűnik a színről. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-11 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Oopsz, e mellett nehogy elmenj! Éles szemeddel kiszúrtál egy teljesen lerombolt oltárt. Találsz egy gyilkos csalánt. Egy Baar-ork lány szalad oda hozzád, és sírva meséli, hogy elvesztette az egyik bakkura csizmáját. Leesett a lábáról, és nem is vette észre. Biztosan a környéken veszett el. 18 TVP és legalább kettes felderítés kell ahhoz, hogy segíthess neki (36. jellempróba). Rendkívül kellemetlen, ahogyan a rádfagyott, egyre vastagodó jégréteg hidegen tartja testedet (-38 életerő). Éles szemeddel azonnal kiszúrod, hogy van valami a földön... Még egész friss alakváltó nyomok vezetnek keletre. Találsz még kb. 2 hetes troll nyomokat, amelyek délnyugatra, friss emberi nyomokat, amelyek délkeletre, friss emberi nyomokat, amelyek északnyugatra, kb. 1 hetes törpe nyomokat, amelyek északnyugatra, friss árnymanó nyomokat, amelyek délkeletre, kb. 1 hetes árnymanó nyomokat, amelyek északnyugatra, friss troll nyomokat, amelyek északra vezetnek. [-100 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [10 pontot használtál fel, van még 35.]

m 2 7 1 mozogsz keletre, északnyugatra, északkeletre
[190,49] Még mindig dombos terepen vagy. Egy pillanatra előbújik a nap, és bágyatag napsütésbe vonja a tájat. A hófehér felületről visszaverődő sugarak szinte megvakítanak. Ahogy sétálsz, egyszercsak megragadja valami a figyelmedet. Megvizsgálod közelebbről: találtál egy kazmárt. Ki nyitott szemmel jár, talál: esetedben egy teljesen lerombolt oltárt. Miközben fütyörészve sétálsz, megpillantasz a közelben egy vaskohót. Megpilantasz egy felfelé kapaszkodó élőlényt. Felismered a közeledőt. Csak egy átfagyott woorgard. Nem jelenthet különösebb problémát. {max. életpontja: 801-900.} Felkészülsz, hogy minél jobban el tudd kalapálni az agresszort.

Mormolsz, majd ujjaidból kirepül egy pusztító végzet varázslat. 383 életpontot sebeztél. Gyógyulsz (+2 életpont). Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 6 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod a woorgard testét. (6 támadással 85 életpontot sebezve.) Vad csatakiáltással, felemelve a Mjölborg kalapácsát ellenfeledre rohansz. Mjölborg kalapácsával többször kegyetlenül megütöd a woorgard testét. (6 támadással 286 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+58 életerő). Pengepajzzsal megkarcolod a woorgard testét. (1 támadással 30 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+7 életerő). A pestisaura 17 ép-t sebez. Csápok tekergődznek feléd. Megpróbálod elkerülni őket, de néhány lecsap a testedre. (4 támadástól 12 életpontot vesztesz.) A woorgard összeesik, és nem mozdul többé. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 2436 tapasztalati pontot kaptál. Istened ennek örülni fog. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-11 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Néhány lefelé guruló kő figyelmeztet a veszélyre. Kissé összehúzod a szemed, hogy jobban lássál. Á, csak egy cidriző ongóliant. Rögtön látod, hogy ez nem lesz békés találkozó. Felkészülsz az összecsapásra.

Üdvözlésképpen egy háló varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Gyógyulsz (+2 életpont). Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 6 vas dobónyíl. Alaposan megsorozod az ongóliant testét. (6 támadással 169 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Elszántan ellenfeledre rontasz. Mjölborg kalapácsával gyilkos csapásokat szórva összezúzod az ongóliant testét. (5 támadással 428 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+86 életerő). Pengepajzzsal megkarcolod az ongóliant jobb oldalát. (1 támadással 29 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+6 életerő). Ellenfeled 14 pontot sebződik a pestisaurától. Az ongóliant kemény csapásokat osztogatva kényszerít védekezésre. (2 támadástól 36 életpontot vesztesz.) Az ongóliant szemében félelem villan, aztán lassan lehúnyja, miközben lelke kitör testének fogságából. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Átvizsgálod a testet. Nemhiába, alkalmas tápszereket találsz! Nézzük, milyen kincsre bukkantál: 39 arany, egy fekete gyöngy [fekete gyöngy ládikóba-> 6 arany, -2 ÉP], egy kristálygömb [kristálygömb ládikóba-> 10 arany, -2 ÉP] és egy vas dobónyíl. 3391 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-11 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Alaposan körülnézel a földön. Friss alakváltó nyomok vezetnek keletre. Találsz még friss árnymanó nyomokat, amelyek északnyugatra, kb. 1 hetes törpe nyomokat, amelyek nyugatra, friss kobudera nyomokat, amelyek délkeletre, kb. 3 hetes troll nyomokat, amelyek nyugatra, kb. 3 hetes törpe nyomokat, amelyek északra vezetnek. Libabőrös kezedre pillantva kiráz a hideg (-39 életerő).

(Továbbmész...) [189,48] Amerre csak a szem ellát, dombok. Egybefüggő jégrétegen sétálsz, melyet csak itt-ott szakít meg egy kisebb mélyedés. Néhány lefelé guruló kő figyelmeztet a veszélyre. Egy márvány fagyúr nem ijeszthet meg. Nyugodtan várod a találkozást. (ld. enc.) Mivel minden egyéb kommunikációs lehetőséget kizár a szörny agresszív magatartása, felkészülsz a csatára.

Nem árt az elővigyázatosság! Egy fehér glóbusz varázslattal készülsz a csatára. A szilánk működik (+2 életpont). Távolról háló varázslatot lősz a másikra. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Gyógyulsz (+2 életpont). Ellenfeled mágiatörés varázslatot lő rád. Átok! Ellenfeled kioltotta az összes varázslatot, ami rajtad volt. Mélyen koncentrálva, ellenfeled megidéz egy szerencsétlenség varázslatot, majd rád küldi. (-40 szerencse a harc időtartamára.) Egy Asylux átka varázslatot dob rád a másik. Kaptál egy szopókövet! Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 6 vas dobónyíl. A teremtmény kacagva elüti a lövedéket! Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Meglengetve a Mjölborg kalapácsát a másikra támadsz. Mjölborg kalapácsával néhányszor megcsapod a márvány fagyúr testét. (6 támadással 359 életpontot sebezve.) Pengepajzzsal kissé megkarcolgatod a márvány fagyúr testét. (4 támadással 129 életpontot sebezve.) Többször beletép húsodba a márvány fagyúr. (2 támadástól 228 életpontot vesztesz.) Ellenfeled vámpirizál rajtad. 56 életpontot vesztettél. Mjölborg kalapácsával néhányszor megcsapod a márvány fagyúr csillogó ruháját. (6 támadással 390 életpontot sebezve.) Pengepajzzsal néhányszor súrolod a márvány fagyúr testét. (4 támadással 124 életpontot sebezve.) Kegyetlen ütéseket mér rád karmával a márvány fagyúr. (2 támadástól 199 életpontot vesztesz.) A lény elszívja életenergiádat, és magát gyógyítja! 50 életpontot vesztettél. Ellenfeled menekül, te pedig túl fáradt vagy, hogy kövesd. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. (Felt. gyógyítás:) Megidézted az életszívás III. varázslatot! [-5 TVP] A növényzet elsorvad körülötted, miközben a gyógyító energia a testedbe áramlik (+88 életerő). [-15 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). (Felt. gyógyítás:) Megidézted az életszívás III. varázslatot! [-5 TVP] A növényzet elsorvad körülötted, miközben a gyógyító energia a testedbe áramlik (+88 életerő). [-15 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). (Felt. gyógyítás:) Egy végső mozdulattal előhívod az életszívás III. varázslatot! [-5 TVP] A növényzet elsorvad körülötted, miközben a gyógyító energia a testedbe áramlik (+88 életerő). [-15 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Szemedet összehúzva előrekémlelsz: igen, jól látod, találtál egy oltárt. Dornodon hívei emelték. Oopsz, e mellett nehogy elmenj! Éles szemeddel kiszúrtál egy Chara-din monolitját. Ekkor egy váratlan dolog történik, valami puhára lépsz, és zuhanni kezdesz. Szerencsére idejében megkapaszkodsz a verem szélében. Amikor kikapaszkodsz, megvizsgálod, hogy mibe is estél volna bele. Egy szopógödör! Kiliheged magad. Hu, ez meleg helyzet volt! Séta közben felkapod az orrodat: semmi kétség, itt valahol a föld alatt fém van! Már az sem segít, ha kezeidet összedörzsölöd, a fagypont alatti hőmérséklet dermesztően rettenetes (-40 életerő). Csillapítod az éhségedet. (-1 kaja.) Nocsak, itt van valami érdekes! Friss árnymanó nyomok vezetnek nyugatra. Találsz még kb. 1 hetes emberi nyomokat, amelyek keletre, kb. 1 hetes troll nyomokat, amelyek nyugatra, kb. 2 hetes troll nyomokat, amelyek délre, kb. 1 hetes kobudera nyomokat, amelyek keletre, friss troll nyomokat, amelyek északkeletre, kb. 3 hetes emberi nyomokat, amelyek délnyugatra, kb. 1 hetes troll nyomokat, amelyek keletre vezetnek.

(Továbbmész...) [190,47] Amerre csak a szem ellát, dombok. Az egyik domb tetejére érve, minden égtáj felé körbesasolsz. A távolban is mindent hó borít, a messzi táj is néma és kietlen. Ahogy sétálsz, egyszercsak megragadja valami a figyelmedet. Megvizsgálod közelebbről: találtál egy kazmárt. Zajt hallasz a közeledből. Nem is zaj ez, hanem beszéd. Fülelsz egy percig: "Gyerekikispocok! Nembántalakkispocok!" Mi lehet ez? Odasettenkedsz. Egy, az átlagnál is alacsonyabb gnóm férfi térdenállva beszél egy lyukba... Köszöntöd, majd atyáskodva megkérded mi jót csinál errefelé. Elmondja, hogy az Alanori Tudományegyetem biológiaszakos novíciusza és Ghalla állatfajait tanulmányozza. Most épp egy bíborgörényt próbál kicsalogatni a vackából, de nem nagyon megy. Ha segítesz, szükség van 10 TVP-re és egy amnioszra (48. jellempróba). Vándorlásod során egy különös szoborra bukkansz. Milliárdnyi színes, apró porszem kavargásából áll össze. A szobor magát Chara-dint ábrázolja, amint behódol egy nála nagyobb istennek, ami nem más, mint Fafejű a Tudós. Megállsz, és koncentrálni kezdesz: semmi kétség, a talaj fémtartalmú anyagot rejt! A sok gyakorlás növelte tudásodat (+1 bányászat). Szinte fáj, ahogy fogaid hangosan vacognak (-36 életerő). Oppsz, itt járt már valaki! Már nehezen felismerhető (kb. 2 hetes) troll nyomok vezetnek délnyugatra. Találsz még friss troll nyomokat, amelyek északnyugatra, friss troll nyomokat, amelyek északra vezetnek. [34 pontot használtál fel, van még 1.]

m 8 1 6 mozogsz északra, északkeletre, nyugatra
Nincs elég pontod ahhoz, hogy ezt a parancsot végre tudd hajtani. [0 pontot használtál fel, van még 1.]

m 5 mozogsz délnyugatra
Nincs elég pontod ahhoz, hogy ezt a parancsot végre tudd hajtani. [0 pontot használtál fel, van még 1.]

v 160 3 elmormolod a 160. varázslatot
Nincs elég pontod ahhoz, hogy ezt a parancsot végre tudd hajtani. [0 pontot használtál fel, van még 1.]

szk 231 keresed a 231. szörnyet
Felkészülsz a terepgyakorlatra: táborozás után megpróbálsz keresni egy woorgardot. [0 pontot használtál fel, van még 1.]

in 1681 182 59 leírod az 1681. kalandozónak a 182. szörnyet az 59. tárgyat
Szemöldöködet ráncolva, mentális kapcsolatot keresel tudattársaddal. Leírod pontosan, hogy milyen is egy pöfögő kregon. Elmeséled, hogy hogyan lehet szerezni (készíteni) ködmangót. [0 pontot használtál fel, van még 1.]

in 1681 219 62 leírod az 1681. kalandozónak a 219. szörnyet a 62. tárgyat
Mentálisan üzensz. Leírod pontosan, hogy milyen is egy északi tűzsárkány. Elmeséled, hogy hogyan lehet szerezni (készíteni) ködcsillagot. [0 pontot használtál fel, van még 1.]

in 1681 233 139 leírod az 1681. kalandozónak a 233. szörnyet a 139. tárgyat
Szemöldöködet ráncolva, mentális kapcsolatot keresel tudattársaddal. Leírod pontosan, hogy milyen is egy alanori csatamén. Elmeséled, hogy hogyan lehet szerezni (készíteni) koponya szimbólumot. [0 pontot használtál fel, van még 1.]

in 1681 281 340 leírod az 1681. kalandozónak a 281. szörnyet a 340. tárgyat
Információt küldesz tudattársadnak. Leírod pontosan, hogy milyen is egy vércápa sámán. Elmeséled, hogy hogyan lehet szerezni (készíteni) hadilobogót. [0 pontot használtál fel, van még 1.]

in 1681 216 374 leírod az 1681. kalandozónak a 216. szörnyet a 374. tárgyat
Szemöldöködet ráncolva, mentális kapcsolatot keresel tudattársaddal. Leírod pontosan, hogy milyen is egy élőholt sullár. Elmeséled, hogy hogyan lehet szerezni (készíteni) fekete tűt. [0 pontot használtál fel, van még 1.]


* 1. BP: használod a 147. tárgyat
(Felhasználsz a következő forduló TVP-jéből:) Ravasz csapdát állítasz a táborhelyed közelében. [3 pontot használtál fel, van még -2.]

* 2. BP: használod az 522. tárgyat
Sajnos nincs a birtokodban az a tárgy. [0 pontot használtál fel, van még -2.]

* 3. BP: használod az 522. tárgyat
Sajnos nincs a birtokodban az a tárgy. [0 pontot használtál fel, van még -2.]

* 4. BP: kézbeveszed/felveszed a 453. tárgyat az 531. tárggyal a 462. tárgyat
Leveszed az őselemek köpenyét, majd felöltöd a mágusköpenyt. Leveszed a Morgan sipkáját, majd a fejedre teszed a lidérckoronát. Leveszed a mithril kesztyűt, majd felhúzod a kezedre az Urgod kesztyűjét. [0 pontot használtál fel, van még -2.] Iszol a vizestömlőből. Nem tudsz ellenállni, egy kicsit olvasgatod a sötét tekercseket. (+1 gonoszság.) Méreg fejti ki gyilkos hatását a szervezetedben (-47 életerő). [KT képesség hatása:] Üzenetet kapsz a Fairlight banktól: mivel ebben a körben elfelejtettél lottót vásárolni, megtették helyetted, 1 szelvénnyel, általuk választott számokkal játszották meg neked. A 10 arany költséget a bank fizette. Vásárolsz egy lottószelvényt, amelyen a tippjeid: 2, 21, 14. Etetési idő! Megeteted a szörnyeidet. 2 kaját nyel le a pikkelyes ptog. Egy kaját töm magába a Rughar familiárisa. 3 kaját fal föl a sivatagi doareg. Kissé nyúzott állapotban a mai fáradalmaktól, táborozásra alkalmas helyet keresel. Percek sem kellenek hozzá, hogy mély álomba merülj. A megpróbáltatások egyre szívósabbá tesznek. (Szerencséd egy picit megnövekedett - kb. 5 TVP-nyi fejlesztésnek megfelelő mértékben.)

Gratulálok, a következő szintbe léptél! A minősítésed mostantól szuperhatalmú géniusz helyett a csúcsok csúcsa, az ászok ásza. Ennek eredményeképp, karaktered a következő fejlődést tapasztalja: +41 max. varázspont, +13 max. életerő, +1 támadás, eloszthatsz 4 tulajdonság-pontot, és 4 képesség-pontot.
Ebben a körben -2 pontod maradt, ebből a következő körre -2 pontot vihetsz át. Kapsz még 517 pontot. A következő körben tehát 515 pontot költhetsz el.

Nekik írhatsz
Draftel (#4510) : neve, címe titkos


ENCYCLOPEDIA FANTASIA


A SZOPÓKÖVEK TELJES KIIRTÁSA (174. VARÁZSLAT)
Vége! Elég volt a szopókövek irtóztató rémuralmából! Hiszen mostanában már minden második kalandozóra jut egy szopókő, és hiába a fény szentélye és más eszközök, a szopókövek száma napról napra növekszik. Az alanori papok egyik ajándéka ez a varázslat, amelyet jutalmul a térkapuk bezárásért most eljuttatnak szinte minden, papi mágiát használni képes kalandozóhoz. Mindössze 10 VP és 5 TVP árán megsemmisíti az összes, birtokodban levő szopókövet. Sajnos a művelethez szükséges energiát egy titkos helyről vonja el a varázslat, és ez az erőforrás igencsak szűkös: ezért mindössze egyszer használhatod, ezután elfüstöl a fejedből. Sok sikert! Vessünk véget a Ghallát sújtó ragálynak!
CSUPASZ IZOM (28. VARÁZSLAT)
Ez a varázslat megnöveli az erődet, lehetővé téve, hogy ellenfeleiden még nagyobbat sebezzél és több fegyvert, páncélt tudj cipelni. Kezdők eggyel, profik kettővel vagy akár hárommal is meg tudják így egy fordulóra növelni az erejüket. A varázslat elmondása a V 28 paranccsal, 10 VP-ért történik.
ROXATI ÜVEGSZEM (443. TÁRGY)
Roxatot nem véletlenül nevezték a tolvajok városának, rengeteg olyan apró "segédeszköz" is e városnak köszönheti eredetét, mint például a roxati üvegszem. Az üvegszem tolvajok számára igen hasznos kiegészítő: aki viseli, az mindig látja, hogy akivel találkozik, annak mi lapul hátizsákjában, pontosan úgy, mint a tolvajszem varázslat esetében. Az üvegszemet a KF 443 paranccsal akaszthatod a füledre (fülbevalóként kell KF-elni), és ha találkozol valakivel, automatikusan a szemedhez emeled.
MANAELEMENTÁL (290. SZÖRNY)
Gigantikus méretű, tömény mágikus esszenciából álló entitások, amelyek valamilyen dimenziótörésnek köszönhetően átkerültek a mi világunkra. Ártalmatlan teremtmények, amelyek jelenlétének a varázslók még örülnek is, hiszen fokozzák a világ mágikus potenciálját. Sajnos, minden bizonnyal lesznek olyan barbár kalandozók, akik nekilátnak a manaelementálok kiirtásának, csak azért, hogy lássák, "hogy néz ki belülről". Persze, a több tonnányi fénylő esszencia, annak ellenére, hogy ezen a létsíkon normál fegyverekkel is megsebezhető, nem olyan könnyen elpusztítható, mint sokan gondolják.
MÁRVÁNY FAGYÚR (657. SZÖRNY)
A fagyurak a jég létsíkjának uralkodó teremtményei. Persze a társadalom, mely az ő kezük alatt alakult ki, összehasonlíthatatlanul más, mint a Ghallán fellelhető bármelyik birodalomé. Ezek a teremtmények felosztották maguk között a jég létsíkjának eddig feltárt területeit, és idejük javát azoknak a terveknek a kifundálásával töltik, hogyan is tágíthatnák ki birodalmuk határait. Az eddig bejáratlan területek szóba sem jöhetnek, mert azt mindenki tudja: halálfia, aki ezekre a helyekre bemerészkedik. Marad tehát az állandó háborúskodás, melyből bizony a fagyurak is alaposan kiveszik a részüket. Személyes hadseregük élén, az első sorban harcolnak. Természetesen azért ennyire elöl, mert ők azok, akik a jégmágia szellemeit segítségül szólítva, a legnagyobb pusztítást képesek okozni az ellenfél hadállásaiban. Nem egyszer előfordult már, hogy a fagyúr önmaga eldöntötte egy csata kimenetelét. Ha pedig egy fagyúr elesik, nagy valószínűséggel az általa képviselt birodalom egésze bukik vele együtt.

KARAKTERLAPOD


Axillon, egy kopasz, félszemű troll férfi vagy. Kecskeszakállad és rövid bajuszod van. Bőröd bronzként csillog. Dornodon nagyhatalmú főpapja vagy. Papi hited: 370. A MAFFIA (#9124) K.T. tagjai közé tartozol. Ez a 376. fordulód.

erő : 50(55)
iq : 50(53)
ügyesség : 50(52)
egészség : 50(54)
szerencse: 60(1)
tudatpont: 14/ 1
szint : 37
támadás : 49
védekezés: 88
életpont : 610/422
varázspt : 1398/916
pszi pont: 142/ 42
merészség: 10/ 5
agresszió: 10
menekülés: 30 %
jellem: gonosz (666)
pénz : 5618 arany
halhatatlanság: 7%
magasság: 254 cm
testsúly: 482 kg
életkor: 26/ 49 év
tul.pont: 5
kép.pont: 44
EFejl: 18 TU

Eddig összesen 4049 szörnyet (39 ebben a körben) öltél meg. Ebben a fordulóban 82241 TP-t kaptál. Jelenleg 6565170 TP-d van. A következő szinthez még 434830 TP szükséges. Trófeáid: élőholt ősmágus, triklem drakolder, kisebb quwarg isten. A quwarg rajzásban leölt quwargjaid: 8 élőholt, 9 vadász, 9 nagymester, 5 parafenomén, 4 rohamosztagos, 1 ősmágus. A 370. fordulódban 24879 arany került a bankszámládra. 25625 aranyat vehetsz fel a kamatokat is beleszámítva.

Harci ismeretek (szint)


Felt. fegyverváltás: << mágusölő (200%) << Pusztítás Botja << őstroll agyaló Felt. lőfegyver használat: semmi (0-14.); vas dobónyíl (15-997.); bűvös shuriken (998-); Óvatosság (labirintusokban): 0 KPCS: automatikusan minden kapcsolónál
  víziharc: 8/85 (-)  ökölvívás: 3/00 (-)  szúrófegyverek: 11/80 (-)  vágófegyverek: 36/02 (+0/11)
  ütőfegyverek: 38/01 (+0/01)  lőfegyverek: 4/10 (-)  dobófegyverek: 36/58 (+0/15)

Egyéb ismeretek (szint)

  rejtőzködés: (01) 32/32 (-)  nyomkövetés: (02) 106/60 (+0/27)  lopás: (03) 10/69 (-)  mászás: (04) 17/21 (-)
  csapdakészítés: (05) 24/10 (+0/05)  csapdaészlelés: (06) 16/23 (+0/78)  gyógyítás: (07) 63/40 (-)  titkosírás: (08) 4/53 (-)
  felderítés: (09) 30/43 (+0/66)  szörnyidomítás: (10) 16/47 (-)  teológia: (11) 72/70 (+0/50)  taumaturgia: (12) 91/97 (+0/55)
  szerencsejáték: (13) 5/41 (-)  versengés: (14) 6/47 (-)  harcművészetek: (15) 8/51 (-)  zene: (16) 6/58 (-)
  szörnyismeret: (17) 22/78 (-)  pszi: (18) 14/68 (+0/11)  zárnyitás: (19) 2/21 (-)  vadászat: (20) 10/59 (-)
  vitalitás: (21) 1/20 (-)  bányászat: (22) 18/00 (+0/20)  úszás: (23) 8/83 (-)

*** Feltételes parancsaid:


A DEM 1 mező távolságra repítsen
totem: 75% 128 (Életszívás III.)
*készítesz 429. tárgyat (kaktuszbogyó) (max. 10 db-ot)
maradék tvp-dből 4. tulajdonságodat (egészség) TF-eled


Felt. támadás: *adószedő (#234), *kputtyintó csalán (#247), *Noth szellem (#250), *szubreális vámpír (#223), *bávatag golombár (#165), szintszívó lények (#9097), haláltámadással rendelkező lények (#9098) Barátságosság: magnetikus praglonc (#200), purifikátor császár (#393), ryuku golem (#394), hegyi oriás (#397), átokmurgattyú (#225), erdei rém (#399), Igaz Barátok (semleges) KT (#9141)

*** Varázslataid (típusonként)


Papi varázslatok


Vámpirizáció (#1 *11)[0,55%] Tolvajszem (#2 *8)[0,4%] Áldomás (#6 *8)[0,4%] Alkímia (#7 *10)[0,5%] Gondolatolvasás (#8 *12)[0,6%] Varázsfesték (#9 *7)[0,35%] Életszívás (#10 *8)[0,4%] Erőpajzs I. (#12 *9)[0,45%] Vak őrület (#18 *6)[0,3%] Kitartó ló (#19 *13)[1%] Unkreáció (#22 *3)[0,15%] Jellemrejtés (#23 *13)[1%] Hadiszerencse II. (#24 *9)[0,45%] Tulajdonságpajzs (#26 *16)[1%] Harmadik szem (#27 *12)[0,6%] Csupasz izom (#28 *13)[1%] Méregfelhő (#37 *12)[0,6%] Védelem a tűz ellen (#38 *12)[0,6%] Sötét halál (#45 *18)[1%] Vérbeli borzongás (#46 *12)[0,6%] Szárazság (#48 *9)[0,45%] Sötét Ceremónia (#55 *50)[3%] Hadiszerencse III (#59 *15)[1%] Puha ütés (#60 *18)[1%] Tűzeső (#61 *16)[1%] Erőpajzs II (#63 *24)[1%] Oltár eltörlése (#79 *60)[4%] Életszívás II. (#80 *12)[0,6%] Vadítás (#81 *15)[1%] Szörnyészlelés (#82 *11)[0,55%] Szopókőpusztítás (#88 *21)[1%] Agyroppantás (#91 *16)[1%] Rúnapukkasztás (#94 *3)[0,15%] DEM kreálása (#95 *90)[4%] Energiapajzs (#103 *20)[1%] Pusztító végzet (#106 *30)[2%] Szopógödör kreálás (#125 *60)[4%] Életszívás III. (#128 *15)[1%] Sötét Rítus (#131 *30)[2%] Mágiadagály (#132 *25)[1%] Kreáció (#148 *12)[0,6%] Esszenciavédelem (#165 *15)[1%] Oltár teremtése (#167 *50)[3%] Isteni küldetés (#170 *40)[3%] Infralátás (#171 *11)[0,55%] Planetáris őrdémon (#172 *18)[1%] Szopókőírtás (#174 *13)[1%] Tűzvihar (#175 *24)[1%] A túlvilág lehellete (#177 *22)[1%] Tárgyvédelem (#178 *14)[1%] Gyorsvarázslás (#179 *3)[0,15%] Kényszerport (#183 *11)[0,55%] Esszenciavédelem II (#188 *15)[1%] Méregfelhő II. (#193 *18)[1%] Megfejtés (#199 *28)[2%] Pörhemór köre (#205 *30)[2%] Kisebb kívánság (#208 *300)[4%] Vadászat (#209 *40)[3%] Pestisaura (#210 *40)[3%] Menekülés (#212 *12)[0,6%] Áldomás III. (#217 *15)[1%] Armageddon (#218 *100)[4%] Lidércidézés (#219 *30)[2%] Csapdaészlelés (#222 *12)[0,6%] A mágia megértése (#226 *3)[0,15%] Meditáció (#250 *3)[0,15%]

Taumaturgia varázslatok


Energiatüskék (#29 *5)[0,25%] Tüskepajzs (#30 *4)[0,2%] Izomernyesztés (#33 *6)[0,3%] Varázsvédelem (#34 *8)[0,4%] Védelem sav ellen (#36 *12)[0,6%] Tompítás (#40 *8)[0,4%] Fehér glóbusz (#47 *13)[0,65%] Villámcsapás (#50 *18)[1%] Elektromos pajzs (#51 *14)[0,7%] Mágiafeloldás (#75 *5)[0,25%] Láthatatlanság (#76 *15)[0,75%] Láth. észlelése (#78 *7)[0,35%] Varázsitalfőzés (#100 *30)[1%] Varázsvédelem II. (#108 *18)[1%] Felszínre ugrás (#109 *25)[1%] Tűzgolyó (#155 *25)[1%] Varázspáncél (#156 *15)[0,75%] Tűzmágia (#157 *24)[1%] Familiáris idézése (#159 *40)[2%] Varázskő készítés (#160 *140)[4%] Varázsenergia (#161 *35)[2%] Hhaar burka II (#162 *10)[0,5%] Dimenzióugrás (#163 *55)[3%] Városi teleport II. (#181 *60)[3%] Vízlégzés (#185 *15)[0,75%] Háló (#186 *24)[1%] Állatvédelem (#192 *25)[1%] Tiltott teleport (#198 *100)[4%] A munka gyümölcse (#224 *10)[0,5%] Thargodan illúzió (#242 *50)[3%]

Pszi hatások


Pszi-ernyő (#64 *6)[2%] Auratranszformáció (#65 *10)[3%] Pszi-regeneráció (#66 *12)[4%] Felejtés (#68 *5)[1%] Kí koncentráció (#69 *14)[4%] Agyletapogatás (#70 *20)[6%] Szürkeállomány akt. (#71 *12)[4%] Mentális pajzs (#72 *9)[3%] Pszí fejlesztés (#73 *20)[6%] Molekulaátrendezés (#74 *20)[6%] Agykorbács (#97 *18)[6%] Pszí acéltorony (#98 *14)[4%] Tudatkutatás (#99 *20)[6%] Butaság ára beállítás: teológia: +3 vp 11 költség alatt; taumaturgia: +0 vp 1 költség Feltételes varázslat-használat: 1. és magasabb szintűek ellen Támadó varázslataid listája: Háló (#186) Védekező varázslataid listája: Fehér glóbusz (#47)
*** Feltételes támadó/védekező varázslat használat
MitKire MitKire
Pusztító végzet (#106)woorgard (#231) Tűzvihar (#175)kronotapír (#286)
Tompítás (#40)őrült varázsló (#255) Védelem a tűz ellen (#38)Orkhan Thai (#238)
Fehér glóbusz (#47)jégelementál (#277) Elektromos pajzs (#51)viharóriás (#278)
Energiapajzs (#103)jók (#990) Védelem a tűz ellen (#38)vortexmágus (#418)
Varázsvédelem II. (#108)őrjárat (#274)

Elfogott szörnyeid


sivatagi doareg (#240) (málhás: +40 kg teher) státusz: OK; Rughar familiárisa (#245) státusz: OK; arató csattanat (#144) (vadászik) státusz: OK; pikkelyes ptog (#470) (hátas: 10 lépés/kör; 6 TVP/lépés; +6 védettség;) státusz: OK;

Isteni küldetéseid


1.) Mesés anyag a mihlanil. Hozz nekem belőle 4 darabot, és áldozd fel oltáromnál! 2.) Hatalmas kihívás elé állítalak: látogass el a Sötét Földre és győzd le a Sötétség egy Hercegét! 3.) Nincs jobb tréfa, mint magatehetetlen woorgardokat irtani. Végezz hárommal!

Tárgyaid (*-gal jelöltek bekészítve, zárójelben tárgy sorszáma)



Páncélok és pajzsok

1 mászókarom (#78) 1*zafír erőöv (#397) 4 szürke bőrkesztyű (#271) 1 a szirén köpenye (#820) 1 mithril kesztyű (#463) 1*törpe bakancs (#475) 1 őselemek köpenye (#560) 1 Morgan sipkája (#466) 1*Urgod kesztyűje (#462) 1*lidérckorona (#531) 2 varkaudar páncél (#294) 2 varkaudar csizma (#317) 1*mágusköpeny (#453) 1 nagy vaspajzs (#161) 1 krapixlon fürdőruha (#454 1*dalebg.kristályvért (#564 1 kvazár kesztyű (#445)


Fegyverek és lövedékek

15 bűvös shuriken (#562) 1 kőkalapács (#13) 1 Zombilapító (#721) 3 szigony (#389) 1*Mjölborg kalapácsa (#523) $2 obszidián tüske ($481) 15 vas dobónyíl (#189) 1 ezüsttollú nyíl (#363) 32 nyílvessző (#108) 1 koponyalékelő (#574) 30 tüske (#22) 29 tolmokov-koktél (#351) 1*pengepajzs (#425) 1 mágusölő (#422) 2 ezüstshuriken (#327) 1 kampós acélszigony (#455) 1 Trákin csákánya (#367)


Ékszerek és egyéb csecsebecsék

1 denevér szimbólum (#140) 1 mászó-karperec (#392) 1 regeneráló gyűrű (#254) 2*obszidián karkötő (#229) 1*Rughar gyűrűje (#518) 1*jegygyűrű (#736) 1*Ovgun nyaklánca (#615) 1*smaragd védőgyűrű (#223) 1 vortex talizmán (#812) 6 angyalok gyűrűje (#529) 1*szerencsetalizmán (#366) 1*zafír fülbevaló (#477) 1 roxati üvegszem (#443) 2*Luthius karkötője (#527)


Eszközök, használati tárgyak, készletek

1 szeksztáns (#32) 5 manakristály (#500) 124 kaja (#2) 3 kötél (#92) 1+hebrencs csapda (#147) 1 a teremtés zsákja (#818) 1 kholden kulcs (#470) 1 alkímiázó üst (#341) 1 aranytermő ládikó (#504) 8+deus ex machina (#1) 3 márványkulcs (#245) 2 norgat kulcs (#471) 2 varázskő (#305) 1 kristályfolyadék (#449) 2 smaragd kulcs (#241) 3 ezüst kulcs (#184) 1 kis vaskulcs (#40) 1 ásó (#34) 4 pszi kő (#248) 1 furulya (#233) 1 aranytermő erszény (#819) 1 rézkulcs (#75) 1 nagy aranykulcs (#246) 1 mászókampó (#165) 11 gyógykenőcs (#313) 1 Tudás Könyve (#567) 1 Morgan szilánkja (#508) 4 sötét tekercs (#535) 2 nagy bronzkulcs (#185) 1 szopókő (#259) 5 nagy vaskulcs (#186)


Löttyök és porok, tartóstul

8 fűszertartó (#210) [ bennük 4 csepp sáfránypor (#211) ] (Kapacitás: 40, fér még: 36) 5 uzbány csőr (#169) [ üres ] (Kapacitás: 60, fér még: 60) 6 vizestömlő (#3) [ bennük 95 korty víz (#27) ] (Kapacitás: 120, fér még: 25) 28 zöld üveg (#82) [ bennük 12 csepp ragasztó (#83) ] (Kapacitás: 560, fér még: 548) 3 szent kehely (#257) [ bennük 8 csepp isteni könnycsepp (#260) ] (Kapacitás: 30, fér még: 22) 5 kavadu iszák (#25) [ üres ] (Kapacitás: 50, fér még: 50) 3 sullár hólyag (#168) [ bennük 16 csepp spiritusz (#170) ] (Kapacitás: 60, fér még: 44) 1 aranyló ugarhéj (#100) [ üres ] (Kapacitás: 10, fér még: 10) 3 Fekete Kehely (#283) [ bennük 3 korty sötét ital (#284) ] (Kapacitás: 15, fér még: 12)


Egyéb bigyók és gyanús csúnyaságok

4 manifeszt.nyúlvány (#214) 13 púderkő (#119) 21 Thargodan esszencia (#328 5 tükör (#43) 110 drótszőr (#37) 3 csuklyavirág (#133) 15 vasérc (#152) 15 borkonyó bibe (#312) 8 din formázó minta (#301) 4 fokhagyma (#403) 30 szvó-ektoplazma (#151) 6+főnixtoll (#563) 150 madártoll (#112) 1 grifftojás (#179) 20 amniosz (#203) 17 gyöngymangó (#135) 1 hro formázó minta (#601) 5 Eldereth szilánk (#512) 42 pirkit (#153) 21 kőszem (#304) 5 arx formázó minta (#298) 1 era formázó minta (#418) 15 smirglilevél (#29) 25 kaktusztüske (#114) 8 kvazár (#244) 3 gór formázó minta (#444) 5 xirnox szív (#213) 9 bev formázó minta (#299) 3 fpi formázó minta (#419) 5 csalánvirág (#582) 9 lótuszvirág (#447) 1 teknősesszencia (#702) 6 kaktuszbogyó (#429) 12 halcsont (#390) 3 ezüstdarab (#326) 23 purifikátor háj (#269) 1 rókafarok (#124) 2 mocsári penke (#148) 1*örökkéval.gyémántja (#106 2 galachmit (#310) 1 mithril (#352) 15 remák szív (#264) 4 karbin plazma (#199) Összsúly: 164.69 kg megterheltség: 102 %

Nálad levő tárgyfélék száma : 137

Nálad levő tárgyak összértéke : 11379

"HU" jelű tárgyaid összértéke : 24

Ismeretlen értékű tárgyaid száma : 1
*** Nevezetesen: krapixlon fürdőruha (#454), kampós acélszigony (#455), Morgan szilánkja (#508), Luthius karkötője (#527), lidérckorona (#531), Tudás Könyve (#567), koponyalékelő (#574), Ovgun nyaklánca (#615), teknősesszencia (#702), Zombilapító (#721), jegygyűrű (#736), vortex talizmán (#812), a teremtés zsákja (#818), aranytermő erszény (#819), a szirén köpenye (#820)
Figyelmeztetések és üzenetek:

Szopókő van nálad!
Figyelem! Nincs városi teleport I varázslatod! Csak nem ellopta egy szörny?



Nem aktív a vámpirizáció varázslatod!
Tedd fel az állatvédelmet!

A tűzgolyód átlagosan 161 ép-t sebez.
Az univerzum nektárja most 10 max.ép-t adna neked.
A kihívás tornyához szükséges tárgyak hiánylistája:
1x231 (acélpengőke) 1x334 (acéltű) 1x48 (antilopbőr) 1x191 (aranylánc)
1x272 (aranytű) 4x95 (bakkurabőr) 1x16 (bordacsont) 1x51 (bőrpáncél) 1x57 (bőrsisak)
1x4 (bot) 1x5 (bunkó) 1x11 (csontkés) 1x212 (doronytüdő) 1x105 (evaporőrháj)
1x106 (fabontó) 12x99 (fekete gyöngy) 1x104 (fémrúd) 2x233 (furulya)
1x123 (göcsörtös bunkó) 2x21 (gőtecsont) 1x41 (grákóbőr) 2x268 (gromakbőr)
1x26 (gyengye méreg) 1x130 (hebrencsállkapocs) 1x24 (kavadu lebeny) 4x47 (kígyóbőr)
2x44 (királygyíkbőr) 1x45 (kis bőrpajzs) 1x6 (kőkés) 1x236 (lajhárcsont)
2x80 (lapkorong) 1x33 (lapockacsont) 1x103 (magszimbél) 4x125 (mandibulapenge)
6x85 (ón) 6x404 (rájabőr) 1x281 (raptor karom) 2x333 (rákfatty váladék)
2x97 (rákpáncél) 8x70 (rézdarab) 2x107 (rövid íj) 3x128 (sallank karom)
16x14 (süntüske) 17x17 (szögletes kő) 2x209 (szuperkötél) 3x15 (tatubőr) 1x42 (távcső)
6x63 (tigroszlánfog) 1x138 (ubuk dobónyíl) 2x131 (ubuktüske)
3x166 (ugh méreg) 1x110 (vapárág) 4x30 (varányszem) 5x152 (vasérc)
A kihívás tornyában szükséges 72 féle tárgyból 18 van nálad maradéktalanul!



*** Tárgylistád ABC sorrendben, ömlesztve


1 a szirén köpenye (#820) 1 a teremtés zsákja (#818) 1 alkímiázó üst (#341)
20 amniosz (#203) 6 angyalok gyűrűje (#529) 1 aranyló ugarhéj (#100)
5618 aranypénz (#50) 1 aranytermő erszény (#819) 1 aranytermő ládikó (#504)
5 arx formázó minta (#298) 1 ásó (#34) 9 bev formázó minta (#299)
15 borkonyó bibe (#312) 15 bűvös shuriken (#562) 5 csalánvirág (#582)
3 csuklyavirág (#133) 1 dalebg.kristályvért (#564) 1 denevér szimbólum (#140)
8 deus ex machina (#1) 8 din formázó minta (#301) 110 drótszőr (#37)
5 Eldereth szilánk (#512) 1 era formázó minta (#418) 3 ezüst kulcs (#184)
3 ezüstdarab (#326) 2 ezüstshuriken (#327) 1 ezüsttollú nyíl (#363)
3 Fekete Kehely (#283) 4 fokhagyma (#403) 6 főnixtoll (#563)
3 fpi formázó minta (#419) 1 furulya (#233) 8 fűszertartó (#210)
2 galachmit (#310) 3 gór formázó minta (#444) 1 grifftojás (#179)
11 gyógykenőcs (#313) 17 gyöngymangó (#135) 12 halcsont (#390)
1 hebrencs csapda (#147) 1 hro formázó minta (#601) 8 isteni könnycsepp (#260)
1 jegygyűrű (#736) 124 kaja (#2) 6 kaktuszbogyó (#429)
25 kaktusztüske (#114) 1 kampós acélszigony (#455) 4 karbin plazma (#199)
5 kavadu iszák (#25) 1 kholden kulcs (#470) 1 kis vaskulcs (#40)
1 kőkalapács (#13) 1 koponyalékelő (#574) 21 kőszem (#304)
3 kötél (#92) 1 krapixlon fürdőruha (#454) 1 kristályfolyadék (#449)
8 kvazár (#244) 1 kvazár kesztyű (#445) 1 lidérckorona (#531)
9 lótuszvirág (#447) 2 Luthius karkötője (#527) 150 madártoll (#112)
1 mágusköpeny (#453) 1 mágusölő (#422) 5 manakristály (#500)
4 manifeszt.nyúlvány (#214) 3 márványkulcs (#245) 1 mászó-karperec (#392)
1 mászókampó (#165) 1 mászókarom (#78) 1 mithril (#352)
1 mithril kesztyű (#463) 1 Mjölborg kalapácsa (#523) 2 mocsári penke (#148)
1 Morgan sipkája (#466) 1 Morgan szilánkja (#508) 1 nagy aranykulcs (#246)
2 nagy bronzkulcs (#185) 5 nagy vaskulcs (#186) 1 nagy vaspajzs (#161)
2 norgat kulcs (#471) 32 nyílvessző (#108) 2 obszidián karkötő (#229)
2 obszidián tüske (#481) 1 örökkéval.gyémántja (#106) 1 őselemek köpenye (#560)
1 Ovgun nyaklánca (#615) 1 pengepajzs (#425) 42 pirkit (#153)
4 pszi kő (#248) 13 púderkő (#119) 23 purifikátor háj (#269)
12 ragasztó (#83) 1 regeneráló gyűrű (#254) 15 remák szív (#264)
1 rézkulcs (#75) 1 rókafarok (#124) 1 roxati üvegszem (#443)
1 Rughar gyűrűje (#518) 4 sáfránypor (#211) 2 smaragd kulcs (#241)
1 smaragd védőgyűrű (#223) 15 smirglilevél (#29) 3 sötét ital (#284)
4 sötét tekercs (#535) 16 spiritusz (#170) 3 sullár hólyag (#168)
1 szeksztáns (#32) 3 szent kehely (#257) 1 szerencsetalizmán (#366)
3 szigony (#389) 1 szopókő (#259) 4 szürke bőrkesztyű (#271)
30 szvó-ektoplazma (#151) 1 teknősesszencia (#702) 21 Thargodan esszencia (#328)
29 tolmokov-koktél (#351) 1 törpe bakancs (#475) 1 Trákin csákánya (#367)
1 Tudás Könyve (#567) 5 tükör (#43) 30 tüske (#22)
1 Urgod kesztyűje (#462) 5 uzbány csőr (#169) 2 varázskő (#305)
2 varkaudar csizma (#317) 2 varkaudar páncél (#294) 15 vas dobónyíl (#189)
15 vasérc (#152) 95 víz (#27) 6 vizestömlő (#3)
1 vortex talizmán (#812) 5 xirnox szív (#213) 1 zafír erőöv (#397)
1 zafír fülbevaló (#477) 28 zöld üveg (#82) 1 Zombilapító (#721)




*** Statisztika




Tárgyak, melyek nincsenek nálad, de van rájuk aktív HU parancsod:

HU statisztika készítése nem sikerült.


Ebben a körben szerzett tárgyak 9 kaja (#2) 1 kavadu iszák (#25) 1 smirglilevél (#29) 1080 aranypénz (#50) 18 madártoll (#112) 1 rókafarok (#124) 2 gyöngymangó (#135) 2 mocsári penke (#148) 12 szvó-ektoplazma (#151) 5 vasérc (#152) 1 nagy vaspajzs (#161) 2 ezüst kulcs (#184) 2 nagy bronzkulcs (#185) 1 nagy vaskulcs (#186) 2 vas dobónyíl (#189) 1 fűszertartó (#210) 1 xirnox szív (#213) 6 kvazár (#244) 1 márványkulcs (#245) 1 nagy aranykulcs (#246) 1 szopókő (#259) 2 purifikátor háj (#269) 2 varkaudar páncél (#294) 1 din formázó minta (#301) 2 galachmit (#310) 2 varkaudar csizma (#317) 2 ezüstshuriken (#327) 11 Thargodan esszencia (#328) 1 mithril (#352) 1 roxati üvegszem (#443) 1 kvazár kesztyű (#445) 4 lótuszvirág (#447) 1 törpe bakancs (#475) 2 manakristály (#500) 3 Eldereth szilánk (#512) 1 Tudás Könyve (#567)

Ebben a körben elvesztett/elhasznált tárgyak 1 deus ex machina (#1) 2 tüske (#22) 9 víz (#27) 1 tükör (#43) 36 ragasztó (#83) 1 nyílvessző (#108) 44 spiritusz (#170) 1 karbin plazma (#199) 31 sáfránypor (#211) 8 isteni könnycsepp (#260) 2 varázskő (#305) 1 kaktuszbogyó (#429)

Papi erősség : 44 (rangból: 13, jellemből: 7, teológiából: 24, tárgyból: 0)
Varázslói erősség : 46
Papi erősség mentőkhöz : 44 (rangból: 13, jellemből: 7, teológiából: 24, tárgyból: 0)
Varázslói erősség mentőkhöz : 46
Teológia osztó : 13
Taumaturgia osztó : 16
Pszi osztó : 3

Effektív védelem (nyugat) : 45
Effektív védelem (kelet) : 53
T parancsok száma : 7
BA parancsok száma : 7
T és BA parancsokból nyugaton 12-12, keleten 16-16 darab lehet!
FTV parancsok száma : 9 / 39 (23%)
GYJ: Legalább 4 arany értékű tárgyakra, ha megterheltséged 300% alatt van.

Tárgyaid a bank széfjében


30 csepp sáfránypor (#211) 65 gyógykenőcs (#313) 23 mutáns csont (#331) 13 galachmit (#310) 7 rövid kard (#171) 72 kvazár (#244) 19 manakristály (#500) 19 a fiatalság itala (#473) 7 nagy vaspajzs (#161)

E körben tett lépéseid térképe

(189,48) márvány fagyúr (#657), Dornodon oltár, Chara-din monolitja (#534), szopógödör (#177), érclelőhely
(189,49) manaelementál (#290), oltár, gyilkos csalán (#581, belőle készíthető: #582), 36. jellempróba
(190,47) kazmár (#204, belőle készíthető: #205), 48. jellempróba, művészi porolit (#720), érclelőhely
(190,49) kazmár (#204, belőle készíthető: #205), oltár, vaskohó (#155), woorgard (#231), ongóliant (#159)


© Beholder Kft. 1992-1999.
Reformat v3.0.4 for Windows by Timna (c) 2000-2002 ***
Töltsd le te is! (120K)
Töltsd le te is! (Linux-i386) (154K)
*** HIBABEJELENTÉS ITT ***
Olvasd te is a Ghalla News webes kiadását!