TÚLÉLŐK FÖLDJE

Betáplálva: 2000. nov. 2. 14h:43'
EZ A 309. JÁTÉKHETED, 310. FORDULÓD
310. játékheted kezdete: nov. 2.
A következő fordulódat legkorábban
a 310. játékhéten tudjuk betáplálni.
KALANDOZÓ: #2208
SZÁMLA : XXXX
ZSETONOK : 1052

ZICHO KALANDJAI


7 nap telt el azóta, hogy letáboroztál. Ez az idő nem múlt el esemény nélkül: A táborozás 1. napján összefutsz Issus Banth-szal. Raia személyes tanácsadója. Tagja az Igaz Barátok Rendjének. Egy zangrozi csizmát, egy roxati üvegszemet, egy nap szimbólumot, egy rájabőr úszógatyát, egy szerencsetalizmánt, egy smaragd védőgyűrűt, egy Rhatt páncélját, egy zafír erőövet, egy zafír fülbevalót, egy umbatari karkötőt, egy mithril sisakot, egy nehéz harci kesztyűt, egy Rughar gyűrűjét, egy mágusköpenyt és egy obszidián karkötőt visel. Fegyverzetét egy viharóriás trófea, egy méregelementál trófea és egy mópat gigász trófea színesíti. Jelet látsz a ruhájára festve: Fehéren izzó tűzgömb. Övén 2 kalandozóskalp fityeg! Jobb kezében egy szívkeresőt, bal kezében egy agyartőrt tart. Lőfegyvere egy mérg. vas dobónyíl. Elég egy mentális pillantás aurájára: ártatlan fehér, mint a Tied is. Üdvözlitek egymást, aztán ki-ki folytatja a maga útját. Az 1. napon találkozol G'run'dyyggal. Tagja az Igaz Barátok Rendjének. Mellkasán a Jáde Sárkány tetoválását viseli. Egy őselemek köpenyét, egy törpe bakancsot, egy zafír fülbevalót, egy Morgan sipkáját, egy arany papi karkötőt, egy Rhatt páncélját, egy obszidián karkötőt, egy smaragd védőgyűrűt és egy roxati üvegszemet visel. Fegyverzetét egy kisebb quwarg isten trófea, egy élőholt ősmágus trófea és egy őrjáratozó katona trófea teszi egyedivé. Ugyanabba a K.T.-be tartozik, mint te. Bal kezében egy szellempajzsot tart. Lőfegyvere egy fúvócső. Érzékeled auráját: az ő jelleme semleges. Halvány tapogatódzást érzel az agyadban. 8 tanítvány kíséri, lesi minden mozdulatát. Mikor elhaladsz mellettük, egy tanítvány megszólít: Láttad már a Mestert harc közben? Úgy küzd, mint a legendás Jáde-sárkányok! Az ifjoncok elköszönnek tőled, és te magadra maradsz a gondolataiddal. Bye-bye-t és csocsit mondtok egymásnak, aztán továbbállsz. Az 5. napon összeakadsz Sötét Lánggal. Sheran korlátlan hatalmú főpapja. Egy kvazár kesztyűt, egy obszidián karkötőt, egy smaragd védőgyűrűt, egy virág szimbólumot, egy láthatatlan köpenyt, egy arany papi karkötőt, egy zafír erőövet és egy törpe bakancsot visel. Fegyverzetét egy kisebb quwarg isten trófea, egy triklem drakolder trófea és egy élőholt ősmágus trófea díszíti. Furcsa jelvénye van: egy tornádó örvénylő tölcsére. Jobb kezében egy Mjölborg kalapácsát, bal kezében egy agyartőrt tart. Lőfegyvere egy hosszú íj. Málhásállata egy sivatagi doareg. Számodra jól felismerhető a körülötte lebegő láthatatlan aura: semleges jellemű. Egy meleg kézfogás, rövid hírcsere, aztán újból elváltok. Az 5. napon összefutsz egy fekete, hosszú hajú, zöld szemű kobudera nővel. Fekete a bőre. Tharr eljövendő papja. Tagja az Igaz Barátok Rendjének. Mellkasán a Jáde Sárkány tetoválását viseli. Egy tankány karmot, egy smaragd védőgyűrűt, egy zafír erőövet, egy két kard szimbólumot, egy Tharr Keresztjét, egy roxati üvegszemet, egy arany papi karkötőt, egy zangrozi csizmát és egy Eldaran karkötőjét visel. Ruházatát egy magnetikus praglonc trófea, egy Notermanthi trófea és egy quwarg anyakirálynő trófea színesíti. A K.T.-tek tagja. Bal kezében egy teknőcpajzsot tart. Lőfegyvere egy fúvócső. Számodra jól felismerhető a körülötte lebegő láthatatlan aura: semleges jellemű. Megbarátkoztok egymással. Az ő neve Holdsárkány. Bizalmas homlokérintésetek lehetővé teszi, hogy a későbbiekben is kapcsolatot tarthassatok fenn. 6 tanítvány kíséri, lesi minden mozdulatát. Mikor elhaladsz mellettük, egy tanítvány megszólít: Már megbocsáss, de olyan sután vonszolod magad! Gyere és tanuld el Te is a Mesterünktől, hogyan lép egy igazi, büszke harcos! Az ifjoncok elköszönnek tőled, és te magadra maradsz a gondolataiddal. Egy végső búcsú, aztán mindegyikőtök megy tovább. A 7. napon összeakadsz Eam'errel. Fairlight nagyhatalmú főpapja. Egy vasvértet, egy Morgan sipkáját, egy bíbor erőövet, egy Rughar gyűrűjét, egy villám szimbólumot, egy Urgod kesztyűjét, egy smaragd védőgyűrűt, egy zangrozi csizmát, egy arany papi karkötőt és egy obszidián karkötőt visel. Fegyverzetét egy aranyfecske trófea, egy kisebb quwarg isten trófea és egy Ekhnagorhu trófea ékesíti. Furcsa jelvénye van: varázskönyvből ömlő aranyló hatalom. Jobb kezében egy biami kvazárlándzsát, bal kezében egy agyartőrt tart. Lőfegyvere egy fúvócső. Tárgyainak egy részét egy sivatagi doareg viszi. Tisztán érzed auráját: semleges jellemű. Halvány tapogatódzást érzel az agyadban. Aztán elbúcsúztok, és mindenki megy tovább a maga útján. A 7. napon összeakadsz egy vörös, tüsi hajú, csillogó szemű törpe férfival. Hosszú szakálla és harcsabajsza van. Bőre bronzként csillog. Tharr főpapja. Egy két kard szimbólumot, egy zangrozi csizmát, egy gromak páncélt, egy Tharr Keresztjét, egy kvazár sisakot, egy regeneráló gyűrűt, egy smaragd védőgyűrűt, egy lánckesztyűt, egy arany papi karkötőt és egy umbatari karkötőt visel. Fegyverzetét egy ősdentor trófea, egy tüskés gigaféreg trófea és egy orbitális mackósajt trófea teszi egyedivé. Egy szövetséghez tartozik, mutatja a ruhájára festett jel: Lángoló Pentagramma. Övén 1 kalandozóskalp fityeg! Jobb kezében egy őstroll agyalót, bal kezében egy kvazár pajzsot tart. Lőfegyvere egy hosszú íj. Számodra jól felismerhető a körülötte lebegő láthatatlan aura: az ő jelleme semleges. Összebarátkoztok egymással. Az ő neve Eutektikus Delej. Mentális kapcsolatot vesztek fel egymással. Aztán elbúcsúztok, és mindenki megy tovább a maga útján. A 7. napon találkozol egy hosszú ezüsthajú, zöld szemű elf férfival. A bőre sötétebb az átlagosnál. Dornodon eljövendő papja. Egy denevér szimbólumot, egy tankány karmot, egy bíbor erőövet és egy vassisakot visel. Fegyverzetét egy ekharion trófea, egy Raia szent lovagja trófea és egy óriásféreg trófea ékesíti. Jelet látsz a ruhájára festve: egy mosolygó angyalka rózsaszín bugyiban. Övén 2 kalandozóskalp fityeg! Jobb kezében egy vashegyű lándzsát, bal kezében egy ezüsttőrt tart. Nem kell gyalog mászkálnia: pacija egy szelíd aurapollátor. Az állat elkezd hozzád dörgölőzni. Vajon mit akarhat? Ez az, de már túl késő! Az aurapollátor zsebkendőnek használta a ruhádat. Micsoda undorító dög ez! Most vakarhatod le ezt a nedves, sikamlós folyadékot. Legközelebb megpróbálsz óvatosabb lenni. Mentális auráját felismered, sötét, mint az éj. A gonosz követője! Bizalmatlanul végigméred, de nem tetszik igazán a képe. Azt mondja: " Mit bámulsz? Szétszedlek, mint hülyegyerek a meséskönyvet!" Folytatod utadat. A 7. napon összeakadsz Romafval. Tagja az Igaz Barátok Rendjének. Egy smaragd védőgyűrűt, egy adamantit kesztyűt, egy adamantit sisakot, egy szerencsetalizmánt, egy Rughar gyűrűjét, egy arany papi karkötőt, egy őselemek köpenyét és egy adamantit csizmát visel. Felszerelését egy viharóriás trófea, egy magnetikus praglonc trófea és egy márvány drakón trófea díszíti. Egy szövetséghez tartozik, mutatja a ruhájára festett jel: egy véres csatabárdot nyalogató Troll. Jobb kezében egy véres csatabárdot, bal kezében egy szellempajzsot tart. Lőfegyvere egy mihlanil dobótőr. Hátasa egy idomított tüskés gigaféreg. Teherhordója is van: egy sivatagi doareg! Szegény állat majd megszakad. Érzékeled auráját: semlegesnek tűnik. Barátságtalanul végigmér Téged, majd valami köszönésfélét vakkant feléd. Odébbállsz. Bud átadott neked a 7. napon 2 TU-t. [10 TVP-t használtál fel.] Egy Isten, amikor összefutottatok, adott Neked 15 gyógykenőcsöt. Holdsárkány, amikor találkoztál vele, adott Neked 14 vas dobónyilat, 25 nyílvesszőt, 3 szent jogart, 5 kaktuszbogyót és 4 varányszemet. A távolban profelhőt pillantasz meg: lovasok közelednek, lándzsáik végén Tharr keresztbe rakott kardja. Bőrpáncél és bőrsisak van rajtuk, kezükben kőhegyű lándzsát szorongatnak. Ahogy közelebb érnek, hirtelen megnyílik előttük a föld, lángnyelvek csapnak elő, és a következő pillanatban a harcosok hamuvá égnek. A nyílásból lassan egy hatalmas, fekete denevér kezd előemelkedni... Verejtékben úszva térsz magadhoz a rémálomból. A táborozás alatt próbáltál minél többet pihenni. Ennek köszönhetően visszanyerted erőd egy részét. (+6 életerő.) Minden varázserőd visszatért. (+153 varázspont.) Mentális erőd regenerálódik. (+9 pszi pont.) Erőt merítesz a Közös Tudatból. (+2 tudatpont.) A lottó 370. hetének nyerőszámai: 7, 24, 5. 1 db 0 találatos szelvényed volt. 8 tanítványod van, akik mindenhová követnek, lesik minden mozdulatodat.
* 1. KP: elmormolod a 26. varázslatot a 88. varázslatot a 224. varázslatot
Hihetetlen sebességgel varázsolsz. A varázslat működésbe lép, láthatatlanul védelmezve testedet. [-16 varázspont.] [2 pontot használtál fel, van még 551.] Sajnos nincs a birtokodban valamilyen komponens, ami feltétlenül szükséges lenne a varázslat elmondásához (1 szopókő.) [0 pontot használtál fel, van még 551.] Gyorsvarázsolsz! [-10 varázspont.] [0 pontot használtál fel, van még 551.]
* 2. KP: elmormolod az 59. varázslatot a 165. varázslatot a 209. varázslatot
Fürgén varázsolsz! (+4 szerencse.) [-15 varázspont.] [2 pontot használtál fel, van még 549.] Beizzik a turbómágia. [-15 varázspont.] [2 pontot használtál fel, van még 547.] Szupersebesen mormolsz. Felkészülsz a vadászatra. [-40 varázspont.] [2 pontot használtál fel, van még 545.]
* 3. KP: t. energia kisütése: 145 2
Felkészülsz a kasztroplanáris transzformáció förtelmesen undorító szertartására. (-1 TU.) [10 pontot használtál fel, van még 535.]


vv 211 215 147 elmormolod a 211. varázslatot a 215. varázslatot a 147. varázslatot
Fürgén varázsolsz! [-40 varázspont.] [2 pontot használtál fel, van még 533.] Gyorsvarázsolsz! Lelked tisztul! 727 tapasztalati pontot kaptál. (+5 jóság.) [-30 varázspont.] [2 pontot használtál fel, van még 531.] Gyorsvarázsolsz! Csillogó energiafelhő jelzi, hogy képes vagy a mágikus teremtmények megsebzésére. [-18 varázspont.] [0 pontot használtál fel, van még 531.]

vv 184 86 164 elmormolod a 184. varázslatot a 86. varázslatot a 164. varázslatot
Szupersebesen mormolsz. [-9 varázspont.] [2 pontot használtál fel, van még 529.] Szupersebesen mormolsz. Optimalizálod szervezeted energiafelhasználását. [-8 varázspont.] [0 pontot használtál fel, van még 529.] Hihetetlen sebességgel varázsolsz. [-25 varázspont.] [2 pontot használtál fel, van még 527.]

vv 112 58 140 elmormolod a 112. varázslatot az 58. varázslatot a 140. varázslatot
Fürgén varázsolsz! Vooooaaaaah! Irtózatos fájdalom jár át, ahogy agyi kapacitásodat egy parányi mértékben megnöveled a hatalmas mennyiségű szabadjára engedett pszi energia segítségével. [-21 életpont.] A sok gyakorlás növelte tudásodat (+1 pszi). Magasfokú mentális képzettségednek köszönhetően újabb pszi-képességet sajátíthatsz el, melynek neve tudatrombolás. (ld. enc.) Mentális képességed érezhetően fejlődött. (+5 max. pszi pont.) [-294 pszi pont.] [15 pontot használtál fel, van még 512.] Beizzik a turbómágia. A gyógyító energia a testedbe áramlik (+21 életerő). [-15 varázspont.] [2 pontot használtál fel, van még 510.] Szupersebesen mormolsz. 1 évet fiatalodtál! [-40 varázspont.] A sok gyakorlás növelte tudásodat (+1 teológia). [5 pontot használtál fel, van még 505.]

ek 7 5 2 t. energia kisütése: 7 5 2
Erőt kölcsönözve a Közös Tudattól, megnöveled szakértelmedet. (+2 csapdaészlelés.) (-2 TU.) [0 pontot használtál fel, van még 505.]

t 239 1 támadod a 239. szörnyet
FT 239 parancs tárolva. [0 pontot használtál fel, van még 505.]

ftv 186 239 felt. tám/véd. varázslat a 186. varázslatot a 239. szörnyet
Sajnos betelt a feltételes varázslás-listád - ez a parancs már nem fér bele. [0 pontot használtál fel, van még 505.]

a 562 3413 5 átadod az 562. tárgyat a 3413. kalandozónak (5 darabot)
Tudatkinézissel küldesz tárgyat. Ok, sikeresen átadtál 5 bűvös shurikent Lard Falcon részére. [5 pontot használtál fel, van még 500.]

a 3 4881 2 átadod a 3. tárgyat a 4881. kalandozónak (2 darabot)
Ok, sikeresen átadtál 2 vizestömlőt Holdsárkány részére. [0 pontot használtál fel, van még 500.]

a 1 4881 5 átadod az 1. tárgyat a 4881. kalandozónak (5 darabot)
Ok, sikeresen átadtál 5 deus ex machinát Holdsárkány részére. [0 pontot használtál fel, van még 500.]

aa 607 585 363 átadod a 607. tárgyat az 585. tárgyat a 363. tárgyat
Ok, sikeresen átadtál 1 a vortex amulettjét Holdsárkány részére. Ok, sikeresen átadtál 3 mópat tokent Holdsárkány részére. Ok, sikeresen átadtál 3 ezüsttollú nyilat Holdsárkány részére. [0 pontot használtál fel, van még 500.]

aa 310 128 582 átadod a 310. tárgyat a 128. tárgyat az 582. tárgyat
Ok, sikeresen átadtál 2 galachmitot Holdsárkány részére. Ok, sikeresen átadtál 13 sallank karmot Holdsárkány részére. Ok, sikeresen átadtál 1 csalánvirágot Holdsárkány részére. [0 pontot használtál fel, van még 500.]

aa 341 27 459 átadod a 341. tárgyat a 27. tárgyat a 459. tárgyat
Ok, sikeresen átadtál 1 alkímiázó üstöt Holdsárkány részére. Ok, sikeresen átadtál 23 vizet Holdsárkány részére. Ok, sikeresen átadtál 1 Tharr pajzsát Holdsárkány részére. [0 pontot használtál fel, van még 500.]

v 163 190 60 elmormolod a 163. varázslatot
Kezed lágy mozdulatokba kezd, miközben a varázsigét mormolod. Érzed, ahogy erő áramlik a tagjaidba. Befejezted a dimenzióugrás varázslatot! A táj képe lassan elmosódik, és halványan villódzva egy másik vidék képe tárul szemed elé, ahogy a térkapu megnyílik akaratod parancsára. Egy darabig izgatottan figyeled a jelenséget, de mikor lassan kezd összehúzódni, gyorsan átlépsz rajta.

A teleportálás pillanata előtti térképed

Bozótos terepre értél. Miközben fütyörészve sétálsz, megpillantasz a közelben egy oltárt. Sheran híveié. Szemedet összehúzva előrekémlelsz: igen, jól látod, találtál egy térkaput. Egy kapkodó, fűben kotorászó ember nőre leszel figyelmes. Kérdésedre könnyes szemmel válszolja, hogy családja megbetegedett és ő most gyógyfüveket próbál nekik keresni, bár még sohasem csinált ilyet. Ha segíteni akarsz a lányon és családján itt az alkalom, 25 TVP-ért (46. jellempróba). (Feltételes támadás:) Egy kputtyintó csalán! Ezt kerested. Éhes szörny kalandozóval álmodik. Ez viszont nem alszik, hanem éppen neked akar ugrani.

Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, vas dobónyilat ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 5 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja a kputtyintó csalán ragacsos virágát. (5 támadással 40 életpontot sebezve.) Ajjaj! A szörny kputtyintott egyet! Haha, micsoda mázli! Ezt megúsztad. Félelmet nem ismerve a másikra rohansz. Haláltáncba kezdesz ellenfeled körül. Ököllel halálos csapásokat osztva péppé vered a kputtyintó csalán testét. (6 támadással 192 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+19 varázspont.) {FM:} Pengepajzzsal mély sebeket nyitva megvagdosod a kputtyintó csalán húsos levelét. (2 támadással 42 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+4 varázspont.) Fényaurád 12 sebzést okoz. Csápok szívnak vért a combjaidból. (2 támadástól 11 életpontot vesztesz.) Csápok tekergődznek feléd. Megpróbálod elkerülni őket, de néhány lecsap a testedre. (2 támadástól 12 életpontot vesztesz.) Gyors, pergő támadásokkal útjára indítasz egy Sziklazuhatagot. Ököllel párszor keményen megütöd a kputtyintó csalán testét. (3 támadással 91 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+9 varázspont.) {FM:} Pengepajzzsal kissé megkarcolod a kputtyintó csalán ragacsos virágát. (1 támadással 22 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+2 varázspont.) Ellenfeled 9 pontot sebződik a fényaurától. Csápjaival a kputtyintó csalán csapásokat mér a hasadra. (2 támadástól 11 életpontot vesztesz.) Csápjaival a kputtyintó csalán csapásokat mér a hasadra. (2 támadástól 11 életpontot vesztesz.) A kputtyintó csalán még megpróbál elszaladni, de két-három lépés után összeesik, és nem mozdul többet. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a mágusölőt, szereztél 7 csepp ragasztót. 2359 tapasztalati pontot kaptál. Észreveszel valamit a földön. Nem túl régi (maximum néhány napos) elf nyomok vezetnek nyugatra. Találsz még friss troll nyomokat, amelyek nyugatra, kb. 1 hetes árnymanó nyomokat, amelyek északra, kb. 2 hetes kobudera nyomokat, amelyek északra, kb. 2 hetes gnóm nyomokat, amelyek délkeletre, kb. 1 hetes gnóm nyomokat, amelyek északnyugatra, kb. 2 hetes törpe nyomokat, amelyek északra, friss törpe nyomokat, amelyek nyugatra vezetnek. Találkozol Dort Amessix-szel. Egy obszidián karkötőt, egy Rughar gyűrűjét, egy zangrozi csizmát, egy két kard szimbólumot, egy smaragd védőgyűrűt, egy zafír erőövet, egy mágusköpenyt, egy mithril láncinget, egy arany papi karkötőt, egy roxati üvegszemet, egy Tharr Keresztjét és egy gyémántsisakot visel. Felszerelését egy taalru trófea, egy magnetikus praglonc trófea és egy őrjáratozó katona trófea színesíti. Valamilyen szövetség tagja, jelvénye: egy tornádó örvénylő tölcsére. Jobb kezében egy biami kvazárlándzsát, bal kezében egy agyartőrt tart. Lőfegyvere egy hosszú íj. Auráját érzékelve máris tudod, az ő jelleme semleges. A tolvajszem működésbe lép! Néhány, a zsákban lapuló tárgy: vizestömlő, kötél, deus ex machina, fekete gyöngy, ásó, gyenge méreg. Üdvözlitek egymást, mint két régi jóbarát. Rövid trécselés után folytatod utadat. [-55 varázspont.] [15 pontot használtál fel, van még 485.]

a 298 1745 1 átadod a 298. tárgyat az 1745. kalandozónak (1 darabot)
Tudatkinézist hajtasz végre! Ok, sikeresen átadtál 1 arx formázó mintát Lexendorin részére. [5 pontot használtál fel, van még 480.]

a 352 1745 2 átadod a 352. tárgyat az 1745. kalandozónak (2 darabot)
Tudatkinézissel küldesz tárgyat. Ok, sikeresen átadtál 2 mithrilt Lexendorin részére. [5 pontot használtál fel, van még 475.]
m 8 mozogsz északra
A bozótos vidéket zöld síkság váltja fel. Egy hajléktalan troll csörtet feléd, megszólít: - Haver, aggyá egy aranyat! Három hónapig ispotályba' vótam, nincsen pénzem. - Ha megszánod, adjál neki egy aranyat, ez nem kerül TVP-be (39. jellempróba). Keresel egy magasabb pontot, és onnét körbenézel a távcsöveddel. Messze északra látsz egy rúnakövet. Leereszted a távcsövet, és továbbindulsz. A feléd lopakodó szörny nem volt elég óvatos, ezért már messziről kiszúrod. Villámgyorsan beveted magad a csalánosba. Akár iskolát is nyithatnál, úgy megy a rejtőzés. A végén persze győz a kíváncsiság. Ahogy ellépked a rejtekhelyed mellett, megismered. Egy kronoelementál. A szörny távoztával előkerülsz búvóhelyedről. Mint béka a lesben, úgy ülsz egy órán át, mozdulatlanul. Az eredmény: négy óvatlan szitakötő. (+1 kaja.) Nyomok után kutatsz, sikeresen! Nem valami friss (kb. 1 hetes) kobudera nyomok vezetnek délre. Találsz még kb. 2 hetes törpe nyomokat, amelyek északnyugatra, kb. 2 hetes kobudera nyomokat, amelyek északkeletre, kb. 2 hetes emberi nyomokat, amelyek délkeletre, kb. 1 hetes árnymanó nyomokat, amelyek keletre, kb. 1 hetes gnóm nyomokat, amelyek délkeletre vezetnek. Megéheztél, elő az elemózsiás kosarat! (-1 kaja.) [7 pontot használtál fel, van még 468.]

v 208 2 elmormolod a 208. varázslatot
Énekbe kezdesz a mágia különös nyelvén. Ismerős meleg fut végig karjaidon. Befejezted a kisebb kívánság varázslatot! Istened meghallgatta imád! (+1 képességpont). Öregedtél 5 évet. [-300 varázspont.] [30 pontot használtál fel, van még 438.]

vv 79 167 elmormolod a 79. varázslatot a 167. varázslatot
Sajnos ezen a mezőn nincs olyan felszentelt oltár, amit elpusztíthatnál. [0 pontot használtál fel, van még 438.] Szupersebesen mormolsz. Sikeresen létrehoztál egy felszentelt oltárt! Áldott legyen az istened! [-50 varázspont.] [5 pontot használtál fel, van még 433.]

vv 140 140 140 elmormolod a 140. varázslatot a 140. varázslatot a 140. varázslatot
Hihetetlen sebességgel varázsolsz. 3 évet fiatalodtál! [-40 varázspont.] [5 pontot használtál fel, van még 428.] Hihetetlen sebességgel varázsolsz. 2 évet fiatalodtál! [-40 varázspont.] [5 pontot használtál fel, van még 423.] Fürgén varázsolsz! 3 évet fiatalodtál! [-40 varázspont.] [5 pontot használtál fel, van még 418.]

im imádkozol
Az oltárra helyezel 4 szent kelyhet, remélve, hogy istened feltölti könnycseppjeivel. Egy óra telik el buzgó mormolással. A szent kehely megtelt! Jóleső meleg fut végig a testeden. (+45 életerő.) [30 pontot használtál fel, van még 388.]

m 7 6 7 mozogsz északnyugatra, nyugatra, északnyugatra
Síkság, továbbra is csak síkság. Megállsz pihenésképpen, és azért, hogy a távcsővel körbevizsgálódj. Messze keletre látsz egy rúnakövet. Nyugatra nézve látsz egy márványtornyot. Északnyugatra egy púderszikla van. Elégedetten elrakod a távcsövet, és továbbmész. A feléd lopakodó szörny nem volt elég óvatos, ezért már messziről kiszúrod. Kissé összehúzod a szemed, hogy jobban lássál. Á, csak egy ősdentor. Nyugodtan várod, hogy megleckéztethessed a pimasz lényt.

A mészárlásra kiszemelt áldozat védelem tűz ellen varázst lök magára. Egy villámcsapás varázslatot dobsz ellenfeledre. 119 életpontot sebeztél. Ellenfeled néhány elegáns kézmozdulata után már süvít is feléd egy méregfelhő II. Semmi hatás! Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 5 vas dobónyíl. Ellenfeled megpróbálja félreütni a lövedéket, sikertelenül. Alaposan megsorozod az ősdentor ragyás testét. (5 támadással 101 életpontot sebezve.) Félelmet nem ismerve ellenfeledre rontasz. A kí nagymesterek precizitásával hajtasz végre egy Sziklazuhatag manővert. Ököllel gyilkos csapásokat szórva összezúzod az ősdentor ragyás testét. (8 támadással 351 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+35 varázspont.) {KCC:} Pengepajzzsal kissé megkarcolod az ősdentor jobb lábát. (1 támadással 11 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+1 varázspont.) Fényaurád működik (11 ép-t sebezve). Karmával néhányszor az ősdentor megcsapja a fejedet. (2 támadástól 35 életpontot vesztesz.) Ellenfeled néhány elegáns kézmozdulata után már süvít is feléd egy méregfelhő II. A támadása szerencsére hatástalan volt. A másik elterül, rángatózik egy kicsit majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 4 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a mágusölőt, szereztél 1 dentor bőrt. [dentor bőr ládikóba-> 35 arany, -2 ÉP] 3400 tapasztalati pontot kaptál. Öreg nyomkövetőként körbeszaglászol. Épphogy megismerhető (kb. 2 hetes) törpe nyomok vezetnek északkeletre. Találsz még kb. 2 hetes emberi nyomokat, amelyek délkeletre vezetnek.

(Továbbmész...) Síkság, továbbra is csak síkság. A végtelen síkság egyhangúságát csak néha töri meg egy-egy csupasz kenyérfa. Fehér mandula illatát hozza a szél. (Feltételes támadás:) Egy Raia szent lovagja! Ezt kerested. Felkészülsz, hogy minél jobban el tudd kalapálni az agresszort.

Sajnos ellenfeled sem kezdő: felhelyez egy varázsvédelem II varázslatot. Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 5 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja a Raia szent lovagja bal karját. (5 támadással 107 életpontot sebezve.) Elszántan ellenfeledre rontasz. A kí mesterfokát jelenti a Haláltánc, amelybe döbbent ellenfeled körül kezdesz. A kí nagymesterek precizitásával hajtasz végre egy Sziklazuhatag manővert. Ököllel többször kegyetlenül megütöd a Raia szent lovagja testét. (5 támadással 231 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+23 varázspont.) {FM:} Pengepajzzsal megkarcolod a Raia szent lovagja jobb lábát. (1 támadással 23 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+2 varázspont.) Jobbra-balra szökkenve osztja a Raia szent lovagja nehezen védhető csapásait. (4 támadástól 28 életpontot vesztesz.) Isteni hited kicsit megrendült! Véres nyál csordul ki a Raia szent lovagja száján, majd halk hörgéssel a porba hull. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Szereztél 1 ezüsttőrt. [ezüsttőr ládikóba-> 8 arany, -2 ÉP] 2485 tapasztalati pontot kaptál. Végeztél egy jó lénnyel. (+0 gonoszság.) Utad során felfedezel egy márványtornyot. Ahogy cammogsz, egyszercsak hogy, hogynem: kiszúrsz egy teljesen lerombolt oltárt. Hoppsz, egy quwarg! Undorodva lépsz rá. 1 tapasztalati pontot kaptál. Felkapaszkodsz egy magasabb pontra, ahonnét jó kilátás nyílik, és körbevizsgálódsz a távcsővel. Amint a kukkert délnyugatra fordítod, megpillantasz egy épületet. Északnyugatra nézve látsz egy kristálypalotát. Északra egy púderszikla van. Elrakod a távcsövet. Észreveszel valamit a földön. Elég régi (kb. 3 hetes) kobudera nyomok vezetnek északnyugatra. Találsz még kb. 3 hetes alakváltó nyomokat, amelyek északnyugatra, kb. 3 hetes kobudera nyomokat, amelyek északkeletre, kb. 3 hetes kobudera nyomokat, amelyek délkeletre, kb. 2 hetes emberi nyomokat, amelyek keletre, kb. 3 hetes törpe nyomokat, amelyek délkeletre, friss emberi nyomokat, amelyek délkeletre vezetnek.

(Továbbmész...) Síkság, továbbra is csak síkság. Ki nyitott szemmel jár, talál: esetedben egy kristálypalotát. Egyszercsak megtorpansz. Hohó, nicsak, mit fedeztél fel: egy oltárt. Dornodon hívői építették. Felemeled a távcsövedet, és körülnézel. Messze keletre látsz egy púdersziklát. Elteszed a látcsövet. Az irányodba osonó szörny tehetségtelen a rejtőzködésben, ezért rögtön kiszúrod. A feléd közeledő ősdentor mosolyt csal ajkaidra. Nagyot ásítasz, amíg vársz rá. Úgy tűnik ma Te vagy a főfogás a szörny étlapján. Mivel szavakkal úgy sem tudnád meggyőzni, jöhetnek a fegyverek.

A mészárlásra kiszemelt áldozat védelem tűz ellen varázst lök magára. Egy villámcsapás varázslatot dobsz ellenfeledre. 102 életpontot sebeztél. Ellenfeled egy kézmozdulatot tesz, majd ellő egy méregfelhő II varázslatot. Semmi eredménye! Vas dobónyilat küldesz ellenfeled felé. Elrepül 5 vas dobónyíl. Ellenfeled könnyedén félreüti! Félelmet nem ismerve a másikra rontasz. Ellenfeled nem menekülhet: a kí döbbenetes Haláltáncába kezdesz. Lehetőséget látsz a Kobraharapás bevetésére. Ököllel borzalmas ütéseket mérve rá összetöröd az ősdentor ragyás testét. (7 támadással 328 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+32 varázspont.) {FM:} Pengepajzzsal néhányszor meglegyinted az ősdentor jobb lábát. (2 támadással 42 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+4 varázspont.) A fényaura 9 ép-t sebez. Karmával néhányszor az ősdentor megcsapja a fejedet. (2 támadástól 33 életpontot vesztesz.) Ellenfeled egy kézmozdulatot tesz, majd ellő egy méregfelhő II varázslatot. A támadása szerencsére hatástalan volt. Az ellenfél pillanatnyi tétovázását egy Kobraharapással használod ki. Ököllel többször eltalálod az ősdentor tüskés hátát. (2 támadással 102 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+10 varázspont.) {KCC:} Pengepajzzsal kissé megkarcolod az ősdentor testét. (1 támadással 22 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+2 varázspont.) Fényaurád működik (11 ép-t sebezve). A szörny több karmával is a lábadra csap. (2 támadástól 20 életpontot vesztesz.) Távolról méregfelhő II varázslatot lő rád a másik. Semmi hatás! A másik elterül, rángatózik egy kicsit majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a mágusölőt, szereztél 1 dentor bőrt. [dentor bőr ládikóba-> 35 arany, -2 ÉP] 3400 tapasztalati pontot kaptál.
(Feltételes gyógyítás:) Hirtelen elkezdesz körbeforogni. Pár perc múlva, amikor már kellőképpen elszédültél ahhoz, hogy elhidd magadról, hogy képes vagy átstruktúrálni sejtállományodat, hozzálátsz a művelethez. Amikor magadhoz térsz, csodálkozva veszed észre, hogy sebeid nagy része begyógyult. (+12 életerő.) Öreg nyomkövetőként körbeszaglászol. Nagyon régi (kb. 3 hetes) törpe nyomok vezetnek délkeletre. Találsz még kb. 2 hetes törpe nyomokat, amelyek délre, kb. 3 hetes kobudera nyomokat, amelyek délkeletre, kb. 3 hetes alakváltó nyomokat, amelyek nyugatra, kb. 3 hetes kobudera nyomokat, amelyek délnyugatra vezetnek. A sok gyakorlás növelte tudásodat (+1 nyomkövetés). [31 pontot használtál fel, van még 357.]

h 150 használod a 150. tárgyat
Minden sebed tökéletesen begyógyult! A szent jogar használat után porrá válik. [2 pontot használtál fel, van még 355.]

m 7 6 6 mozogsz északnyugatra, nyugatra, nyugatra
Még mindig füves síkságon vagy. Az irányodba osonó szörny tehetségtelen a rejtőzködésben, ezért rögtön kiszúrod. Megörülsz, amikor rájössz, hogy egy kultúrmasztodon került az utadba. Az ellenfeled láthatólag harcra készül. Te felkészülten várod.

Egy kézmozdulatot teszel, majd ellősz egy puha ütés varázslatot. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, vas dobónyilat ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 5 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja a kultúrmasztodon testét. (5 támadással 111 életpontot sebezve.) Félelmet nem ismerve ellenfeledre rohansz. Ellenfeled nem menekülhet: a kí döbbenetes Haláltáncába kezdesz. Felkészülsz, hogy lesújts az Erő Öklével. Ököllel halálos csapásokat osztva péppé vered a kultúrmasztodon oszlopos lábát. (5 támadással 218 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+21 varázspont.) {FM:} Pengepajzzsal kissé megkarcolod a kultúrmasztodon testét. (1 támadással 8 életpontot sebezve.) A fényaura 6 ép-t sebez. Néhány döfést ejt rajtad a kultúrmasztodon agyarával. (2 támadástól 2 életpontot vesztesz.) A kultúrmasztodon rúgásaival megsorozza a jobb lábadat. (2 támadástól 6 életpontot vesztesz.) A kultúrmasztodon összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a mágusölőt, szereztél 11 kaját. 2220 tapasztalati pontot kaptál. Felemeled a távcsövedet, és körülnézel. Messze délnyugatra látsz egy Dornodon oltárt. Nyugatra nézve látsz egy rúnakövet. Északnyugatra egy Leah oltár van. Északra egy Leah oltár van. Elteszed a látcsövet. Nyomok után kutatsz, sikeresen! Épphogy megismerhető (kb. 2 hetes) törpe nyomok vezetnek északkeletre. Találsz még kb. 2 hetes törpe nyomokat, amelyek délkeletre, kb. 1 hetes troll nyomokat, amelyek északra, kb. 1 hetes árnymanó nyomokat, amelyek délnyugatra vezetnek.

(Továbbmész...) Még mindig füves síkságon vagy. Látsz egy rúnakövet. Rövid telepatikus kutakodás - ez Elenios rúnaköve. Egyszercsak megtorpansz. Hohó, nicsak, mit fedeztél fel: egy oltárt. Sheran hívei emelték. Keresel egy magasabb pontot, és onnét körbenézel a távcsöveddel. Messze északkeletre látsz egy Leah oltárt. Délre nézve látsz egy Dornodon oltárt. Délnyugatra egy Sheran oltár van. Nyugatra egy Leah oltár van. Északra egy Leah oltár van. Elteszed a látcsövet. A feléd lopakodó szörny nem volt elég óvatos, ezért már messziről kiszúrod. Amint közelebb ér rögtön tudod, hogy mi az! Egy tyrannoszaurusz rex. Rögtön látod, hogy ez nem lesz békés találkozó. Felkészülsz az összecsapásra.

Ellenfeledre puha ütés varázslatot lősz. A támadás sajnos hatástalan volt. Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 5 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod a tyrannoszaurusz rex testét. (5 támadással 99 életpontot sebezve.) Félelmet nem ismerve a másikra rontasz. Haláltáncba kezdesz ellenfeled körül. Ököllel halálos csapásokat osztva péppé vered a tyrannoszaurusz rex testét. (6 támadással 270 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+27 varázspont.) {FM:} Pengepajzzsal párszor súrolva eltalálod a tyrannoszaurusz rex vastag bőrét. (2 támadással 46 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+4 varázspont.) Ellenfeled 9 pontot sebződik a fényaurától. Ellenfeled fogaival elkapja a bal lábadat. (1 támadástól 81 életpontot vesztesz.) Mint a harcművészetek igazi mestere, megpróbálkozol az Erő Öklével. Ököllel többször eltalálod a tyrannoszaurusz rex testét. (2 támadással 122 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+12 varázspont.) {FM:} Pengepajzzsal épp hogy eltalálod a tyrannoszaurusz rex testét. (1 támadással 20 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+2 varázspont.) Fényaurád 8 sebzést okoz. Ellenfeled fogaival elkapja a bal lábadat. (1 támadástól 70 életpontot vesztesz.) A tyrannoszaurusz rex összeesik, és nem mozdul többé. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a mágusölőt, szereztél 1 tyrex csontot. [tyrex csont ládikóba-> 30 arany, -2 ÉP] 2567 tapasztalati pontot kaptál. Nocsak, itt van valami érdekes! Kicsit régi (kb. 1 hetes) troll nyomok vezetnek keletre. Találsz még kb. 2 hetes törpe nyomokat, amelyek keletre vezetnek. Lepihensz, és eszel. (-1 kaja.)

(Továbbmész...) Még mindig füves síkságon vagy. A végtelen síkság egyhangúságát csak néha töri meg egy-egy fehér szikla. A fű zizzenésére felfigyelve, észreveszel egy feléd törtető szörnyet. Gyorsan lelapulsz a fűbe, mielőtt az ellenfeled észrevehetne. Hál istennek, ezt megúsztad. Amikor már úgy érzed, a szörny nem vehet észre, kikukkantasz. Azonnal tudod, hogy egy kronoelementál volt a rémület okozója. Most már nincs semmi gáz. Előbújsz. Oopsz, e mellett nehogy elmenj! Éles szemeddel kiszúrtál egy oltárt. Leah híveié. Ahogy kalandozol, valamin megakad a szemed. Egy zöld bőrű, sovány troll férfi áll egy tuskón a fák között, nyakára egy kötél van kötve, a kötél meg egy fára. Hoppá, ez öngyilkos akar lenni! Talán ha mesélnél neki az élet szépségeiről 5 TVP-ért, nem csinálna ilyen meggondolatlanságot (50. jellempróba). A távcsővel lassan körülnézel. Néhány mérföldre északkeletre megpillantasz egy Leah oltárt. Délkeletre nézve látsz egy Dornodon oltárt. Délre egy Sheran oltár van. Délnyugatra egy patak van. Északnyugatra egy márványtorony van. Elrakod a távcsövet. Az irányodba osonó szörny tehetségtelen a rejtőzködésben, ezért rögtön kiszúrod. A feléd közeledő ősdentor mosolyt csal ajkaidra. Nagyot ásítasz, amíg vársz rá. A ellenséges teremtmény a földbe akar döngölni. Nem hagyod magad.

A halálraítélt, aki veled szemben áll, küszködik életéért: elmormol egy védelem tűz ellen varázst. Üdvözlésképpen egy villámcsapás varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. 115 életpontot sebeztél. Ellenfeled mormol, majd ujjaiból kirepül egy méregfelhő II varázslat. A támadásnak - hála az égnek - semmi eredménye sem volt. Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 5 vas dobónyíl. Ellenfeled megpróbálja félreütni a lövedéket, sikertelenül. Több lövedéked átfúrja az ősdentor ragyás testét. (5 támadással 115 életpontot sebezve.) Félelmet nem ismerve ellenfeledre támadsz. Félelmetes Haláltáncba kezdesz, elvágva ellenfeled menekülésének útját. A kí nagymesterek precizitásával hajtasz végre egy Sziklazuhatag manővert. Ököllel gyilkos csapásokat szórva összezúzod az ősdentor ragyás testét. (8 támadással 339 életpontot sebezve.) Transzformálsz! (+12 varázspont.) {HD:} Pengepajzzsal súrolod az ősdentor nyakát. (1 támadással 19 életpontot sebezve.) Fényaurád 10 sebzést okoz. Az ősdentor csapásokat oszt a jobb karodra karmaival. (2 támadástól 25 életpontot vesztesz.) Ellenfeled néhány elegáns kézmozdulata után már süvít is feléd egy méregfelhő II. Semmi eredménye! A másik elterül, rángatózik egy kicsit majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a mágusölőt, szereztél 1 dentor bőrt. [dentor bőr ládikóba-> 35 arany, -2 ÉP] 3400 tapasztalati pontot kaptál. Alaposan körülnézel a földön. Nagyon régi (kb. 3 hetes) alakváltó nyomok vezetnek délkeletre. Találsz még friss emberi nyomokat, amelyek délkeletre, kb. 3 hetes emberi nyomokat, amelyek nyugatra, kb. 1 hetes gnóm nyomokat, amelyek délre vezetnek. [21 pontot használtál fel, van még 334.]

h 150 használod a 150. tárgyat
Minden sebed tökéletesen begyógyult! A szent jogar használat után porrá válik. [2 pontot használtál fel, van még 332.]

m 6 6 mozogsz nyugatra, nyugatra
Bozóttal teli terepre értél. Rövid megszakítás a sík vidék egyhangúságában. Nemrég eshetett, mert a fűszálak végén még imitt-amott megcsillan egy esőcsepp. Miközben fütyörészve sétálsz, megpillantasz a közelben egy nekrofunt. Látsz egy oltárt. Raia hívei emelték. Zajt hallasz a közeledből. Nem is zaj ez, hanem beszéd. Fülelsz egy percig: "Gyerekikispocok! Nembántalakkispocok!" Mi lehet ez? Odasettenkedsz. Egy, az átlagnál is alacsonyabb gnóm férfi térdenállva beszél egy lyukba... Köszöntöd, majd atyáskodva megkérded mi jót csinál errefelé. Elmondja, hogy az Alanori Tudományegyetem biológiaszakos novíciusza és Ghalla állatfajait tanulmányozza. Most épp egy bíborgörényt próbál kicsalogatni a vackából, de nem nagyon megy. Ha segítesz, szükség van 10 TVP-re és egy amnioszra (48. jellempróba). Remek ösztöneidnek köszönhetően hamar megérzed a rád leselkedő veszélyt. Egy megsebzett kronotapír közeledik. Mivel nyilván Te vagy az erősebb, elmosolyodsz. Felkészülsz, hogy minél jobban el tudd kalapálni az agresszort.

A mészárlásra kiszemelt áldozat számodra ismeretlen védekező varázst lök magára. Egy a káosz szava varázslattal köszönt csatapartnered. Semmi eredménye! Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 5 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod a kronotapír testét. (5 támadással 105 életpontot sebezve.) A lényből áradó sugarak sejtjeidet pusztítják. (-17 életerő.) Ezenkívül elkorrodált 6 aranyad. Félelmet nem ismerve ellenfeledre támadsz. Haláltáncba kezdesz ellenfeled körül. A kí nagymesterek precizitásával hajtasz végre egy Sziklazuhatag manővert. Ököllel többször eltalálod a kronotapír nyakát. (3 támadással 87 életpontot sebezve.) {FM:} Pengepajzzsal épp hogy megvágod a kronotapír jobb hátsó lábát. (1 támadással 6 életpontot sebezve.) Fényaurád működik (6 ép-t sebezve). A kronotapír fogai végigkarcolják a jobb combodat. (1 támadástól 23 életpontot vesztesz.) Elszenveded a kronoérintést (-6 TVP). Nyelvével a kronotapír eltalálta a bal lábadat. (1 támadástól 7 életpontot vesztesz.) Ez kronoérintés volt (-6 TVP). A lény szörnyű sugárzása káros az egészségedre! (-2 életerő.) Ezenkívül elkorrodált 5 aranyad. Véres nyál csordul ki a kronotapír száján, majd halk hörgéssel a porba hull. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a fűszertartót, szereztél 3 csepp sáfrányport. 1445 tapasztalati pontot kaptál. Öreg nyomkövetőként körbeszaglászol. Kicsit régi (kb. 1 hetes) törpe nyomok vezetnek délre. Találsz még kb. 3 hetes gnóm nyomokat, amelyek délnyugatra, kb. 3 hetes alakváltó nyomokat, amelyek keletre, kb. 2 hetes gnóm nyomokat, amelyek nyugatra, kb. 3 hetes törpe nyomokat, amelyek délkeletre, kb. 2 hetes kobudera nyomokat, amelyek délnyugatra, kb. 3 hetes kobudera nyomokat, amelyek északkeletre, kb. 3 hetes emberi nyomokat, amelyek nyugatra vezetnek. Összeakadsz Undertakerrel. Raia hittérítője. Tagja az Igaz Barátok Rendjének. Egy nap szimbólumot, egy vasvértet, egy aranygyűrűt, egy zafír medalliont, egy regeneráló gyűrűt, egy szürke bőrkesztyűt, egy Eldaran karkötőjét, egy umbatari karkötőt, egy bíbor erőövet, egy varkaudar csizmát és egy optiri agysisakot visel. Fegyverzetét egy ősdentor trófea, egy ongóliant trófea és egy Főmágus trófea színesíti. Furcsa jelvénye van: hatalmas hegyek ormai mögött lenyugvó Nap. Jobb kezében egy Pusztítás Botját, bal kezében egy harci kalapácsot tart. Lőfegyvere egy fúvócső. Hátasa egy idomított kőtipró. Számodra jól felismerhető a körülötte lebegő láthatatlan aura: az ő jelleme is tiszta fehér, akárcsak a Tiéd. A tolvajszem működésbe lép! Néhány, a zsákban lapuló tárgy: nagy aranykulcs, ásó, molluszk ház, kvazár, karbin plazma, ugh méreg, csontkulcs, mandibulakasza. Köszöntitek egymást, aztán tovább.

(Továbbmész...) A bozótost ritka erdő váltja fel. Azonnal észreveszed a feléd tartó lényt. Egy picit sem remegsz meg, amikor felismered, hogy egy bávatag golombár közeledik. Nem mutat igazi harci kedvet. Elmarad a kölcsönös vérfürdetés. Mint béka a lesben, úgy ülsz egy órán át, mozdulatlanul. Az eredmény: négy óvatlan szitakötő. (+1 kaja.) Belebotlasz valamibe: 1 szögletes kő. Elrakod. Megpillantasz egy épületet. Közelebbről látod, hogy egy erdei bölcs háza (667. épület.). Nocsak, itt van valami érdekes! Friss árnymanó nyomok vezetnek délnyugatra. Találsz még kb. 1 hetes alakváltó nyomokat, amelyek délnyugatra, kb. 1 hetes elf nyomokat, amelyek északnyugatra, kb. 1 hetes árnymanó nyomokat, amelyek délkeletre, kb. 1 hetes törpe nyomokat, amelyek keletre, friss mutáns nyomokat, amelyek délkeletre, friss emberi nyomokat, amelyek északkeletre, friss emberi nyomokat, amelyek délkeletre vezetnek. [14 pontot használtál fel, van még 306.]

be 667 bemész a 667. épületbe
Közelebb mész, és bekopogsz az ajtón. Valami motyogásféle hangzik bentről, amit igennek veszel. Belépsz. Odabent barátságos meleg fogad. Mindenfelé könyvek hevernek, és egy ócska, rosgatag asztal mögött egy vénségesen vén öregapót pillantasz meg, orrán hatalmas okuláréval. Éppen egy megsárgult lapokból álló kötetet lapozgat. - Üdv, erdei bölcs! - köszöntöd az apókát, mire ő is feléd biccent. Mesélsz arról, hogy mi mindent láttál kalandjaid során. - Sikerült! - közlöd az apókával mosolyogva. [ 10000 tapasztalati pontot kaptál.] - Ezek szerint nem volt a Thargodan herceg egyik taalru bőrében sem! Hatalmas szerencséd van! - Kivonultok a ház elé, és a bölcs ott érinti össze a darabokat. Az ég beborul, villámlani kezd, és lassan elered az eső. A föld megremeg, és a ház mellett egy repedés nyílik. A bölcs megrázza a fejét, és a kezedbe nyomja a relikviát. - Attól tartok, hogy az utolsó darab helyre illesztése kisebb kisebb kataklizmával fog járni, márpedig én abból nem kérek. Az utolsó darabot illeszd te a helyére (bár szívesen fogadlak, mert kíváncsi vagyok a történtekre). - megvizsgálod a botot. A hosszú, több, mint egy méteres száron valamilyen ismeretlen, kékes kőzetből faragott sárkány kúszik végig, szembe vele egy hatalmas kalapácsot lóbáló, szakállas, izmos alak. A bot végén egy karomszerű markolat ül, nyilván az utolsó darab egy drágakő lesz, azt kell a helyére illeszteni. Érzed a botban buzgó energiát. Felemeled, és megjelenik a labirintus képe. Majd a botot elteszed a hátizsákba - kicsit félsz a lehetőségektől.

*p1646x82Y*p1070x82Y

Ez a 80. labirintus térképe. A bejárat innét nyugatra 54, északra 3 mérföldre található. - Elbúcsúzol a könyvmoly bölcstől, és kilépsz a parányi vályogházikó ajtaján. [5 pontot használtál fel, van még 301.]

m 3 mozogsz délkeletre
Sajnos ebben a körben már többet nem léphetsz. [0 pontot használtál fel, van még 301.]

be 502 7 bemész az 502. épületbe
Nincs itt az az épület, amit keresel. [0 pontot használtál fel, van még 301.]

v 198 164 55 elmormolod a 198. varázslatot
Szemöldöködet ráncolva gyors ujjmozdulatokba és kántálásba kezdesz. Energia árad testedbe. Egy végső mozdulattal előhívod a tiltott teleport varázslatot! Vuuush, elteleportálsz!

A teleportálás pillanata előtti térképed

(182,56) bávatag golombár (#165), erdei bölcs háza (#667)
(183,56) nekrofun (#173), Raia oltár, 48. jellempróba, kronotapír (#286), Undertaker (3968. kalandozó)
(184,56) kronoelementál (#287), Leah oltár, 50. jellempróba, ősdentor (#282)
(185,56) Elenios rúnaköve, Sheran oltár, tyrannoszaurusz rex (#160)
(186,56) kultúrmasztodon (#227)
(187,57) kristálypalota (#401), Dornodon oltár, ősdentor (#282)
(188,58) Raia szent lovagja (#239), márványtorony (#175), oltár
(189,58) ősdentor (#282)
(190,59) 39. jellempróba, kronoelementál (#287)
(190,60) Sheran oltár, térkapu (#452), 46. jellempróba, kputtyintó csalán (#247), Gór (3832. kalandozó)

Tovább barangolsz a fák között. Egy gigantikus quwarg ikerbolyt pillantasz meg! Ezt bizony nem mernéd megmászni. Észreveszel egy teljesen lerombolt oltárt. Miközben fütyörészve sétálsz, megpillantasz a közelben egy szent ligetet. A természet tökéletes összhangja feléd is a béke érzetét sugározza. Egy embert látsz, aki egy spagulárt próbál megközelíteni. Látva téged, elmondja, hogy a bátyjától kapta kölcsön a hátast, de az ledobta magáról. Sajnos nem ért az állatokhoz, hiába mondja neki, hogy hő, ahogy a bátyjától látta. Ahhoz, hogy segíthess rajta, idomítás szakértelemre és 25 TVP-re van szükség (35. jellempróba). Az ágak reccsenése idejében jelzi a közlegő veszélyt. Felismered a közeledőt. Csak egy éjkornis. Nem jelenthet különösebb problémát. A szörny a halálodat akarja, és neked ront.

Ellenfeled számodra ismeretlen védekező varázslattal készül a csatára. Ellenfeled pusztító végzet varázslatot lő rád. A támadásnak - hála az égnek - semmi eredménye sem volt. Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 5 vas dobónyíl. Alaposan megsorozod az éjkornis bal hátsó lábát. (5 támadással 114 életpontot sebezve.) A szörny nagy levegőt vesz, majd savfelhőt okád. Félrehajolsz, ezért csak kevésbé marja szét a bőrödet. (14 életpontot vesztettél.) Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Elszántan ellenfeledre támadsz. A kí mesterfokát jelenti a Haláltánc, amelybe döbbent ellenfeled körül kezdesz. Mágusölővel kegyetlenül összevagdalod az éjkornis testét. (2 támadással 95 életpontot sebezve.) {FM:} Pengepajzzsal megvágod az éjkornis fekete testét. (1 támadással 23 életpontot sebezve.) Fényaurád működik (20 ép-t sebezve). Húsodat át- meg átjárja az éjkornis szarva. (3 támadástól 15 életpontot vesztesz.) A lény varázsenergiádat szívja, ezáltal erősítve magát. (-10 varázspont.) Patájával az éjkornis többször megrúgja az oldaladat. (4 támadástól 27 életpontot vesztesz.) Az éjkornis még megpróbál elszaladni, de két-három lépés után összeesik, és nem mozdul többet. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Átkutatod a tetemet. Nemhiába, alkalmas tápszereket találsz! Nézzük, milyen kincsre bukkantál: egy nagy vaskulcs [nagy vaskulcs ládikóba-> 16 arany, -2 ÉP], egy pular kristály [pular kristály ládikóba-> 8 arany, -2 ÉP] és egy vas dobónyíl. Felhasználva a mágusölőt, szereztél 1 trikornis szarvat. [trikornis szarv ládikóba-> 12 arany, -2 ÉP] 2352 tapasztalati pontot kaptál. Öreg nyomkövetőként körbeszaglászol. Nem valami friss (kb. 1 hetes) törpe nyomok vezetnek délre. Találsz még kb. 3 hetes kobudera nyomokat, amelyek északkeletre, kb. 2 hetes troll nyomokat, amelyek nyugatra, kb. 3 hetes alakváltó nyomokat, amelyek északra, kb. 2 hetes troll nyomokat, amelyek délkeletre, kb. 2 hetes gnóm nyomokat, amelyek északkeletre, kb. 1 hetes elf nyomokat, amelyek délre, kb. 2 hetes alakváltó nyomokat, amelyek nyugatra vezetnek. [-100 varázspont.] [10 pontot használtál fel, van még 291.]

be 80 bemész a 80. titkos labirintusba
A bejárat megtalálása nem okoz komoly nehézséget a magadfajta tapasztalt kalandozónak. A járatban sötét félhomály van. Elkezdesz a mágia mítikus nyelvén mormolni. Az erő gyűlik, egyre csak gyűlik benned. Egy utolsó kézmozdulattal kisütöd a tündérfény varázslatot! A kézfejed halványan világítani kezd. [-1 varázspont.] Behatolsz, megindulsz az ismeretlen felé! Magadra kensz egy adag gyógykenőcsöt. Rövid időn belül érzed a hatást. ( +103 életerő.) [5 pontot használtál fel, van még 286.]

kf 475 kézbeveszed/felveszed a 475. tárgyat
Leveszed a vascarai csizmát, majd felhúzod a törpe bakancsot. [0 pontot használtál fel, van még 286.]

t 177 1 támadod a 177. szörnyet
FT 177 parancs tárolva. [0 pontot használtál fel, van még 286.]

t 135 1 támadod a 135. szörnyet
FT 135 parancs tárolva. [0 pontot használtál fel, van még 286.]

lm 2 5 6 mozogsz 2 5 6
Minden rezdülésre ügyelve lépsz be a szobába. [2. PONT.] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy zombi mester van előtted! Az ellenfeled láthatólag harcra készül. Te felkészülten várod.

Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 5 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod a zombi mester jobb vállát. (5 támadással 104 életpontot sebezve.) Félelmet nem ismerve a másikra ugrasz. Félelmetes Haláltáncba kezdesz, elvágva ellenfeled menekülésének útját. Emberfeletti gyorsaságot kölcsönöz számodra a kí, de ez szükséges is a Sziklazuhataghoz. Ököllel halálos csapásokat osztva péppé vered a zombi mester bal vállát. (5 támadással 221 életpontot sebezve.) {FM:} Pengepajzzsal kissé megkarcolod a zombi mester rotható húsát. (1 támadással 23 életpontot sebezve.) Fényaurád 31 sebzést okoz. Karmait felemelve, a zombi mester meglegyinti a jobb lábadat. (1 támadástól 10 életpontot vesztesz.) A lény varázsenergiádat szívja, ezáltal erősítve magát. (-12 varázspont.) Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1813 tapasztalati pontot kaptál. Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 2 kholden kulcsot. Úgy suhansz, mint az árnyék. Egy pillanatra megállsz fülelni. [3. PONT.] Egy óriás csontváz lakik itt. Az ellenfeled láthatólag harcra készül. Te felkészülten várod.

Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 5 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja az óriás csontváz testét. (5 támadással 49 életpontot sebezve.) A szörny rád mered, majd a félelem sugarait lövi feléd. Fölényesen, tudomást sem veszel a próbálkozásáról. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Meglengetve a mágusölőt ellenfeledre rohansz. Haláltáncba kezdesz ellenfeled körül. {HD:} Mágusölővel hatalmas csapásokat adva felmetszed az óriás csontváz sárga bordáit. (3 támadással 90 életpontot sebezve.) Pengepajzzsal kicsit megvágod az óriás csontváz zörgő csontjait. (1 támadással 7 életpontot sebezve.) A fényaura 6 ép-t sebez. Az óriás csontváz karmai majdnem eltalálnak! Az óriás csontváz még megpróbál elszaladni, de két-három lépés után összeesik, és nem mozdul többet. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 829 tapasztalati pontot kaptál. Néha hátra-hátranézve sietsz tovább. Ellenőrzöd a térképen, hogy hol is vagy. [4. PONT.] Körültekintően, óvatosan lopódzkodsz tovább. Egy vastag, kőből faragott ajtó állja utadat. Megvizsgálod: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő kholden kulcs nyitja az ajtót. Nem tudod a varázsszót, ezért a kulcs elfüstöl. Bekukkantasz a kis terembe. [5. PONT.] Az egyik sarokban találsz egy vasalt faládát. Sajnos zárva van. Rövid próbálkozás után kiderül, hogy a birtokodban levő csontkulcs nyitja a ládát. Megnézed, hogy mi a zsákmány: 4 rövid kard [rövid kard ládikóba-> 64 arany, -2 ÉP], 4 nagy vaspajzs [nagy vaspajzs ládikóba-> 88 arany, -2 ÉP], 4 vassisak [vassisak ládikóba-> 72 arany, -2 ÉP] és 3 norgat kulcs. Gyorsan kiüríted a ládát. Testsúlyodat a lábujjhegyeidre helyezve, nesztelenül lopakodsz tovább. Hoppsz, már itt is van a T-elágazás! [4. PONT.] Néha hátra-hátranézve sietsz tovább. Ahová most értél, az a T-elágazás kell, hogy legyen. [6. PONT.] [18 pontot használtál fel, van még 268.]

lm 905 7 900 mozogsz 905 7 900
Minden lépés után igen alaposan körbevizsgálódsz, hogy nem csapdagyanús-e a környék, minden ismert típus után kutatsz. Haladsz előre. Az egyenes folyosó közepén vagy. [7. PONT.] Megtorpansz: valamilyen csapda van előtted! Beméred, hogy mi a veszélyes terep, és kikerülöd. Mostantól nem foglalkozol a csapdákkal. [8 pontot használtál fel, van még 260.]

lm 11 25 34 mozogsz 11 25 34
Bevilágítva magad előtt az utat, lassan lépkedsz. Az út itt elkanyarodik. [8. PONT.] Néha hátra-hátranézve sietsz tovább. Egy pillanatra megállsz fülelni. [9. PONT.] Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy óriás csontváz. Kicsit sokat tud ez az állat. Majd Te megtanítod a jómodorra...

Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, vas dobónyilat ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 5 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod az óriás csontváz zörgő csontjait. (5 támadással 42 életpontot sebezve.) Ellenfeled mereven rádnéz, majd megindítja mentális támadását. Tudatodat megacélozva, ellenállsz a támadásnak. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Marokra fogva a mágusölőt a másikra rohansz. A kí fantasztikus tánclépéseket ad: Haláltáncba kezdesz. {KCC:} Mágusölővel többször mélyen végigmetszed az óriás csontváz testét. (3 támadással 80 életpontot sebezve.) {HD:} Pengepajzzsal súrolod az óriás csontváz zörgő csontjait. (1 támadással 7 életpontot sebezve.) A fényaura 8 ép-t sebez. Az óriás csontváz karmai megsebesítik a jobb kezedet. (1 támadástól 8 életpontot vesztesz.) Ennyi! A másik kigúvadt szemmel borul a földre. Meghalt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 829 tapasztalati pontot kaptál. Meg-meg torpanva, lábaidat lassan, puhán egymás után rakva mész. Egy pillanatra megállsz fülelni. [10. PONT.] Továbbmész. Egy vastag, kőből faragott ajtó a következő akadály. Találsz egy kilincset: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő kholden kulcs nyitja az ajtót. A törékony mágikus kulcs összeroppan! A szoba, amelybe belépsz, első pillantásra nagyon elhagyatottnak tűnik. [11. PONT.] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy zombi mester van előtted! Az ellenfeled úgy döntött, eljött a halálod napja. Szerinted pedig az övé.

Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 5 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod a zombi mester testét. (5 támadással 108 életpontot sebezve.) Félelmet nem ismerve ellenfeledre ugrasz. Mozgásod felgyorsul, emberi szem számára követhetetlenné válik, ahogy a Sziklazuhataggal bombázod ellenfeledet. Ököllel többször kegyetlenül megütöd a zombi mester testét. (5 támadással 226 életpontot sebezve.) {FM:} Pengepajzzsal épp hogy eltalálod a zombi mester foszladozó testét. (1 támadással 20 életpontot sebezve.) Fényaurád működik (10 ép-t sebezve). Karmával néhányszor a zombi mester megcsapja a fejedet. (2 támadástól 21 életpontot vesztesz.) Varázsenergiád szökik! (-11 varázspont.) A szörny még egy utolsó halálüvöltést hallat, majd eldől. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1813 tapasztalati pontot kaptál. Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 3 kholden kulcsot. Haladsz előre. Ahová most értél, az a T-elágazás kell, hogy legyen. [10. PONT.] Tudod, hogy itt senkire és semmire nem számíthatsz - a sötétség bármikor magába fogadhat. Továbbmész. Innen csak egy út van: előre! [12. PONT.] Távoli dübörgést hallasz, amikor egy furcsa alakú, kerek kőlapra helyezed a testsúlyodat. A következő pillanatban feltűnik az egész folyosót betöltő, óriási kőgolyó! Rohansz, ahogy a lábad bírja. Szerencsédnek köszönhetően csak 24 életpontot vesztettél. Az utolsó pillanatban ugrasz félre egy beugróba, a golyó melletted csapódik a folyosó végének! Bevilágítva magad előtt az utat, lassan lépkedsz. Innen csak egy út van: előre! [13. PONT.] Meg-meg torpanva, lábaidat lassan, puhán egymás után rakva mész. Megtorpansz: kanyarodik az út! [14. PONT.] Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy csontváz lord! Fegyvere egy rövid kard. Legjobb védekezés a támadás, kiáltod, és már ugrasz is.

Ellenfeled varázstudó! Elmond magára egy számodra ismeretlen védekező varázslatot. Távolról éhínség varázslatot lő rád a másik. A támadása szerencsére hatástalan volt. Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 5 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja a csontváz lord bal lábát. (5 támadással 55 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Vad csatakiáltással, felemelve a mágusölőt ellenfeledre rontasz. Félelmetes Haláltáncba kezdesz, elvágva ellenfeled menekülésének útját. {FM:} Mágusölővel hatalmas csapásokat adva felmetszed a csontváz lord testét. (2 támadással 79 életpontot sebezve.) {GYD:} Pengepajzzsal épp hogy megvágod a csontváz lord zörgő csontját. (1 támadással 7 életpontot sebezve.) Fényaurád 11 sebzést okoz. A csontváz lord vágása nem talált el. Véres nyál csordul ki a csontváz lord száján, majd halk hörgéssel a porba hull. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1342 tapasztalati pontot kaptál. Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 rövid kardot [rövid kard ládikóba-> 16 arany, -2 ÉP]. Hangot hallasz szemből - megtorpansz, figyelsz, de aztán semmi. Még óvatosabban mész tovább. Ellenőrzöd a térképen, hogy hol is vagy. [15. PONT.] Tudod, hogy itt senkire és semmire nem számíthatsz - a sötétség bármikor magába fogadhat. Továbbmész. Ellenőrzöd a térképen, hogy hol is vagy. [16. PONT.] Távoli dübörgést hallasz, amikor egy furcsa alakú, kerek kőlapra helyezed a testsúlyodat. A következő pillanatban feltűnik az egész folyosót betöltő, óriási kőgolyó! Rohansz, ahogy a lábad bírja. Szerencsédnek köszönhetően csak 25 életpontot vesztettél. Az utolsó pillanatban ugrasz félre egy beugróba, a golyó melletted csapódik a folyosó végének! Magadra kensz egy adag gyógykenőcsöt. A hatás szinte azonnal jelentkezik. ( +97 életerő.) Izzadó tenyeredet megtörlöd, miközben a labirintusban mész tovább. A gyér világításnál gyors pillantást vetsz a térképre. [17. PONT.] Egy kis szobába érkezel. [18. PONT.] Egy szörnyet pillantasz meg - innét úgy tűnik, hogy egy csontváz lord. Fegyvere egy rövid kard. Végre egy kis testmozgás. Fincsi!

Potenciális célpontod gyorsan felrak egy számodra ismeretlen védekező mágiát. Ellenfeled támadó varázslatot alkalmaz: tűzeső varázslatot lő rád. 26 életpontot vesztettél. Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, vas dobónyilat ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 5 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja a csontváz lord zörgő csontját. (5 támadással 52 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Félelmet nem ismerve a másikra támadsz. {FM:} Mágusölővel kegyetlenül összevagdalod a csontváz lord zörgő csontját. (3 támadással 110 életpontot sebezve.) {FM:} Pengepajzzsal épp hogy megvágod a csontváz lord zörgő csontját. (1 támadással 7 életpontot sebezve.) Ellenfeled 13 pontot sebződik a fényaurától. Ellenfeled ügyetlen csapása csak apró vágást ejt a válladon. (1 támadástól 5 életpontot vesztesz.) A tulajdonságpajzs védelmez. A csontváz lord összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1342 tapasztalati pontot kaptál. Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 rövid kardot [rövid kard ládikóba-> 16 arany, -2 ÉP]. Folytatod az utat. Egy kanyarhoz érkeztél. [19. PONT.] Haladsz előre. Innen csak egy út van: előre! [20. PONT.] Távoli dübörgést hallasz, amikor egy furcsa alakú, kerek kőlapra helyezed a testsúlyodat. A következő pillanatban feltűnik az egész folyosót betöltő, óriási kőgolyó! Rohansz, ahogy a lábad bírja. Szerencsédnek köszönhetően csak 25 életpontot vesztettél. A golyó utolér, és a falnak présel. Uuuuhhhhh! Bevilágítva magad előtt az utat, lassan lépkedsz. Az egyenes folyosó közepén vagy. [21. PONT.] Néha hátra-hátranézve sietsz tovább. Egy pillanatra megállsz fülelni. [22. PONT.] Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy óriás csontváz. Kicsit sokat tud ez az állat. Majd Te megtanítod a jómodorra...

Vas dobónyilat küldesz ellenfeled felé. Elrepül 5 vas dobónyíl. Alaposan megsorozod az óriás csontváz sárga bordáit. (5 támadással 40 életpontot sebezve.) A szörny koncentrál. Rosszat sejtesz: valamilyen mentális támadásra készül! Tudatodat megacélozva, ellenállsz a támadásnak. Elszántan a másikra rontasz. Félelmetes Haláltáncba kezdesz, elvágva ellenfeled menekülésének útját. Az Acél Ököl technikáját alkalmazod. Ököllel gyilkos csapásokat szórva összezúzod az óriás csontváz sárga bordáit. (2 támadással 104 életpontot sebezve.) {FM:} Pengepajzzsal épp hogy eltalálod az óriás csontváz testét. (1 támadással 10 életpontot sebezve.) Ellenfeled 12 pontot sebződik a fényaurától. Karmaival az óriás csontváz megpróbálja felszakítani a bőrödet, de sikertelenül. Véres nyál csordul ki az óriás csontváz száján, majd halk hörgéssel a porba hull. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 829 tapasztalati pontot kaptál. Néha hátra-hátranézve sietsz tovább. Az út itt elkanyarodik. [23. PONT.] A belépés pillanatában felkészülsz a legrosszabbra. [25. PONT.] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy élőholt mirg van előtted! Felkészülsz, hogy minél jobban el tudd kalapálni az agresszort.

Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 5 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja az élőholt mirg testét. (5 támadással 43 életpontot sebezve.) Félelmet nem ismerve ellenfeledre ugrasz. Mozgásod felgyorsul, emberi szem számára követhetetlenné válik, ahogy a Sziklazuhataggal bombázod ellenfeledet. Ököllel borzalmas ütéseket mérve rá összetöröd az élőholt mirg testét. (8 támadással 358 életpontot sebezve.) {GYD:} Pengepajzzsal épp hogy eltalálod az élőholt mirg testét. (1 támadással 7 életpontot sebezve.) A fényaura 6 ép-t sebez. Néhány csípés eltalálja a bal lábadat. (2 támadástól 43 életpontot vesztesz.) Az élőholt mirg most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a mágusölőt, szereztél 2 madártollat. 1490 tapasztalati pontot kaptál. Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 15 grifftojást. Magadra kensz egy adag gyógykenőcsöt. A hatás rögtön érezhető! ( +103 életerő.) Haladsz az ellenséges labirintusban. Egy T-elágazáshoz érkeztél. [24. PONT.] Kicsit meggörnyedten, meg-meglapulva mész. A térképen is jelölt hármas elágazáshoz érsz. [27. PONT.] Hangtalan léptekkel osonsz előre. A gyér világításnál gyors pillantást vetsz a térképre. [29. PONT.] Egy csontváz lordot veszel észre magad előtt. Fegyvere egy rövid kard. Mivel meglepni nem sikerült, ezért gondolkodás nélkül neked ront a szörny. Persze te sem maradsz tétlen.

Ellenfeled számodra ismeretlen védekező varázslattal készül a csatára. Mélyen koncentrálva, ellenfeled megidéz egy sorvasztás varázslatot, majd rád küldi. Semmi eredménye! Vas dobónyilat markolva becélzod a mozgó célpontot. Elrepül 5 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja a csontváz lord bal lábát. (5 támadással 42 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Meglengetve a mágusölőt ellenfeledre rohansz. Haláltáncba kezdesz ellenfeled körül. {FM:} Mágusölővel kegyetlenül összevagdalod a csontváz lord testét. (3 támadással 106 életpontot sebezve.) Pengepajzzsal kissé megkarcolod a csontváz lord bal lábát. (1 támadással 9 életpontot sebezve.) Fényaurád működik (7 ép-t sebezve). Ügyesen félrehajolsz a szörny csapása elől. Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1342 tapasztalati pontot kaptál. Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 rövid kardot [rövid kard ládikóba-> 16 arany, -2 ÉP] és 1 zafír erőövet. Nincs megállás - továbbtotyogsz. Ahová most értél, az a T-elágazás kell, hogy legyen. [30. PONT.] Távoli dübörgést hallasz, amikor egy furcsa alakú, kerek kőlapra helyezed a testsúlyodat. A következő pillanatban feltűnik az egész folyosót betöltő, óriási kőgolyó! Rohansz, ahogy a lábad bírja. Szerencsédnek köszönhetően csak 23 életpontot vesztettél. A golyó utolér, és a falnak présel. Uuuuhhhhh! Mész tovább, előre. A folyosó kanyarodik. [31. PONT.] Minden neszre ügyelve folytatod a felderítést. Ahová most értél, az a T-elágazás kell, hogy legyen. [32. PONT.] A szoba, amelybe belépsz, első pillantásra nagyon elhagyatottnak tűnik. [33. PONT.] Nem rettenve meg semmitől, tovább suhansz. Egy vastag, kőből faragott ajtóban végződik az út. Lenyomod a kilincset: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő kholden kulcs nyitja az ajtót. A törékony mágikus kulcs összeroppan! Vacak kis szoba ez - állapítod meg, amint körülnézel. [34. PONT.] Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy élőholt mágus. Fegyvere egy bot. Az ellenfeled úgy döntött, eljött a halálod napja. Szerinted pedig az övé.

Potenciális célpontod gyorsan felrak egy számodra ismeretlen védekező mágiát. Mélyen koncentrálva, ellenfeled megidéz egy villámcsapás varázslatot, majd rád küldi. 17 életpontot vesztettél. Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 5 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja az élőholt mágus testét. (5 támadással 102 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Megmarkolva a mágusölőt a másikra rohansz. A kí fantasztikus tánclépéseket ad: Haláltáncba kezdesz. {FM:} Mágusölővel alaposan megvágod az élőholt mágus testét. (1 támadással 44 életpontot sebezve.) {GYD:} Pengepajzzsal végigvágod az élőholt mágus jobb oldalát. (1 támadással 20 életpontot sebezve.) Fényaurád 20 sebzést okoz. Az élőholt mágus csapása csak a levegőt találja. A mágus kinyújtja a kezét, és a lángok elborítanak téged! Félig megúsztad. 8 életpontot vesztettél. Véres nyál csordul ki az élőholt mágus száján, majd halk hörgéssel a porba hull. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 922 tapasztalati pontot kaptál. Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 botot, 1 kholden kulcsot, 1 varázskövet, 1 rejtőköpenyt [rejtőköpeny ládikóba-> nem kaptál semmit! -2 ÉP], 1 kristálygömböt [kristálygömb ládikóba-> 10 arany, -2 ÉP] és 1 norgat kulcsot. [78 pontot használtál fel, van még 182.]

lm 38 47 49 mozogsz 38 47 49
A szoba, amelybe belépsz, első pillantásra nagyon elhagyatottnak tűnik. [33. PONT.] Úgy suhansz, mint az árnyék. Hoppsz, már itt is van a T-elágazás! [32. PONT.] Továbbsuhansz a folyosón. Elérsz a T-elágazáshoz. Most vajon merre? [35. PONT.] Testsúlyodat a lábujjhegyeidre helyezve, nesztelenül lopakodsz tovább. A gyér világításnál gyors pillantást vetsz a térképre. [37. PONT.] Egy élőholt mágus lakik itt. Fegyvere egy bot. Úgy tűnik ma Te vagy a főfogás a szörny étlapján. Mivel szavakkal úgy sem tudnád meggyőzni, jöhetnek a fegyverek.

A halálraítélt, aki veled szemben áll, küszködik életéért: elmormol egy számodra ismeretlen védekező varázst. Egy jégcsóva varázslatot dob rád a másik. 56 életpontot vesztettél. Vas dobónyilat markolva becélzod a mozgó célpontot. Elrepül 5 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod az élőholt mágus testét. (5 támadással 121 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Meglengetve a mágusölőt a másikra rontasz. A kí mesterfokát jelenti a Haláltánc, amelybe döbbent ellenfeled körül kezdesz. {FM:} Mágusölővel irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod az élőholt mágus bal oldalát. (2 támadással 94 életpontot sebezve.) {HD:} Pengepajzzsal megvágod az élőholt mágus bal lábát. (1 támadással 24 életpontot sebezve.) Fényaurád 26 sebzést okoz. Az élőholt mágus pusztító erejű támadást indít, félresöpörve védekezésedet. (3 támadástól 18 életpontot vesztesz.) A varázsló kitárja kezét, néhány szót mormol, és pusztító tüzet lő rád. Félig megúsztad. 20 életpontot vesztettél. Az élőholt mágus most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1676 tapasztalati pontot kaptál. Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 botot és 1 norgat kulcsot. Magadra kensz egy adag gyógykenőcsöt. Rövid időn belül érzed a hatást. ( +93 életerő.) Merészen, fegyveredet markolva mozogsz. Egy tömör sziklából kifaragott ajtóban végződik az út. Találsz egy kilincset: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő norgat kulcs nyitja az ajtót. A törékony mágikus kulcs összeroppan! Felkészülve a legrosszabbra, belépsz. [38. PONT.] Egy furcsa, vibráló óriásszem van itt. Mintha beszélne hozzád... Igen, egy varázslatot akar neked megtanítani! A neve vámpirizáció. Mágikus úton elsajátítod. (ld. enc.) Haladsz előre. Ahová most értél, az a T-elágazás kell, hogy legyen. [37. PONT.] Minden neszre ügyelve folytatod a felderítést. Ahová most értél, az a T-elágazás kell, hogy legyen. [39. PONT.] Meg-meg torpanva, lábaidat lassan, puhán egymás után rakva mész. Egy pillanatra megállsz fülelni. [41. PONT.] Haladsz előre. Egy pillanatra megállsz fülelni. [43. PONT.] A szoba, amelybe belépsz, aránylag kicsi. [44. PONT.] Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy zombi mester. Már éppen kezdted elunni a céltalan bóklászást. Egy kis csata éppen jól jön.

Vas dobónyilat küldesz ellenfeled felé. Elrepül 5 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod a zombi mester rotható húsát. (5 támadással 115 életpontot sebezve.) Elszántan a másikra rohansz. A kí fantasztikus tánclépéseket ad: Haláltáncba kezdesz. Ki-tudásod egy igazi tesztje előtt állsz: az Erő Öklét készülsz alkalmazni. Ököllel többször kegyetlenül megütöd a zombi mester jobb lábát. (3 támadással 182 életpontot sebezve.) {KCC:} Pengepajzzsal épp hogy megvágod a zombi mester testét. (1 támadással 19 életpontot sebezve.) Fényaurád 19 sebzést okoz. A zombi mester karmai megsebesítik a bal kezedet. (1 támadástól 9 életpontot vesztesz.) Varázsenergiád szökik! (-8 varázspont.) Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1813 tapasztalati pontot kaptál. Izzadó tenyeredet megtörlöd, miközben a labirintusban mész tovább. A gyér világításnál gyors pillantást vetsz a térképre. [45. PONT.] Haladsz előre. [46. PONT.] Folytatod a felderítést. Egy tömör sziklából kifaragott ajtó körvonalai bontakoznak ki előtted. Megvizsgálod: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő norgat kulcs nyitja az ajtót. A törékony mágikus kulcs összeroppan! Bekukkantasz a kis terembe. [47. PONT.] Egy ősi, elsárgult könyvet pillantasz meg. Izgatottan vizsgálod meg. Egy varázslat! A neve alkímia. Mágikus úton elsajátítod. (ld. enc.) Folytatod az utat. A térképen is jelölt hármas elágazáshoz érsz. [46. PONT.] Nincs megállás - továbbtotyogsz. Egy pillanatra megállsz fülelni. [48. PONT.] Elszántan mész előre. Egy tömör sziklából kifaragott ajtót pillantasz meg. Megpróbálod a kilincset: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő norgat kulcs nyitja az ajtót. A törékony mágikus kulcs összeroppan! Felkészülve a legrosszabbra, belépsz. [49. PONT.] A falból egy kar áll ki. Próba szerencse, meghúzod! Nyekergő hang szűrödik el a füledhez a labirintus mélyéről. [48 pontot használtál fel, van még 134.]

v 1 9999 15 elmormolod az 1. varázslatot
Porrá zúzol 1 varázskövet. (+100 varázspont.) Énekbe kezdesz a mágia különös nyelvén. Ereidben a vér forrón lendül előre. Elmormoltad a vámpirizáció varázslatot! Ellenfeled közelharcban elfüstölő életenergiájának egy részét fel tudod fogni. A vámpirizáció csak azokban a csatákban fog kisülni, ha a jobbkezes fegyver első csapásával legalább 15 életpontot tudsz így gyógyulni. [-8 varázspont.] [5 pontot használtál fel, van még 129.]

lm 53 79 79 mozogsz 53 79 79
Minden neszre ügyelve folytatod a felderítést. Elérsz a T-elágazáshoz. Most vajon merre? [48. PONT.] A folyosón, a falhoz lapulva mész tovább. Innen csak egy út van: előre! [50. PONT.] Mész tovább, előre. Innen csak egy út van: előre! [52. PONT.] Egy élőholt mágust pillantasz meg. Fegyvere egy bot. Éhes szörny kalandozóval álmodik. Ez viszont nem alszik, hanem éppen neked akar ugrani.

Potenciális célpontod gyorsan felrak egy számodra ismeretlen védekező mágiát. Mélyen koncentrálva, ellenfeled megidéz egy jégcsóva varázslatot, majd rád küldi. 51 életpontot vesztettél. Vas dobónyilat küldesz ellenfeled felé. Elrepül 5 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja az élőholt mágus testét. (5 támadással 106 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Marokra fogva a mágusölőt a másikra rohansz. A kí mesterfokát jelenti a Haláltánc, amelybe döbbent ellenfeled körül kezdesz. {HD:} Mágusölővel többször mélyen végigmetszed az élőholt mágus testét. (2 támadással 97 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+20 életerő). {KCC:} Pengepajzzsal megvágod az élőholt mágus testét. (1 támadással 22 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+5 életerő). A fényaura 27 ép-t sebez. Az élőholt mágus nem hagy pihenőt: lesújt a karodra és a mellkasodra. (3 támadástól 21 életpontot vesztesz.) A mágus kinyújtja a kezét, és a következő pillanatban apró villámok cikáznak feléd. Alig pörkölődsz. 14 életpontot vesztettél. A szörny még egy utolsó halálüvöltést hallat, majd eldől. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1676 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 botot és 1 norgat kulcsot. Magadra kensz egy adag gyógykenőcsöt. A hatás rögtön érezhető! ( +86 életerő.) Árnyakkal körülvéve, elszántan mész tovább. Egy tömör sziklából kifaragott ajtót látsz. Megpróbálod a kilincset: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő norgat kulcs nyitja az ajtót. A törékony mágikus kulcs összeroppan! Amikor betoppansz, éles pillantást vetsz minden sarokba. [53. PONT.] Egy ősi, elsárgult könyvet pillantasz meg. Izgatottan vizsgálod meg. Egy varázslat! A neve kényszerport. Sajnos a varázslatot már ismered, így nem élsz a varázslat megtanulásának lehetőségével. Összeakadsz Vörös Leiffel. Egy lánckesztyűt, egy arany papi karkötőt, egy obszidián karkötőt, egy smaragd védőgyűrűt, egy Rughar gyűrűjét, egy törpe bakancsot, egy mágusköpenyt, egy zafír erőövet, egy Bufa páncélját és egy Morgan sipkáját visel. Fegyverzetét egy Notermanthi trófea, egy taalru trófea és egy kisebb quwarg isten trófea ékesíti. Valamilyen szövetség tagja, jelvénye: MOSOLYGÓ RETTENET RÓZSASZÍN BUGYIBAN. Jobb kezében egy biami kvazárlándzsát, bal kezében egy agyartőrt tart. Lőfegyvere egy gnóm nyílpuska. Számodra jól felismerhető a körülötte lebegő láthatatlan aura: az ő jelleme semleges. A tolvajszem működésbe lép! Néhány, a zsákban lapuló tárgy: vámpírtőr, fémrúd, kék orchidea, márványkulcs. Köszöntitek egymást, aztán tovább. Haladsz az ellenséges labirintusban. A térképen is jelölt hármas elágazáshoz érsz. [52. PONT.] Bevilágítva magad előtt az utat, lassan lépkedsz. Ahová most értél, az a T-elágazás kell, hogy legyen. [54. PONT.] Minden neszre ügyelve folytatod a felderítést. Kanyarodik a járat. [56. PONT.] Mindenre felkészülve lépsz be az előtted levő nagy terembe. [57. PONT.] Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy autentikus vámpír! A ellenséges teremtmény a földbe akar döngölni. Nem hagyod magad.

Távolról tisztítótűz varázslatot lősz a másikra. 96 életpontot sebeztél. Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. Felhasználva a mágusölőt, szereztél 1 szvó-ektoplazmát. [szvó-ektoplazma ládikóba-> 10 arany, -2 ÉP] 848 tapasztalati pontot kaptál. Halvány fényt látsz magad előtt: habozva mész tovább. Egy nagyobb terem! [58. PONT.] Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy autentikus vámpír! Kicsit sokat tud ez az állat. Majd Te megtanítod a jómodorra...

Mélyen koncentrálva, megidézel egy tisztítótűz varázslatot, majd ellenfeledre küldöd. 103 életpontot sebeztél. A szörny még egy utolsó halálüvöltést hallat, majd eldől. Felhasználva a mágusölőt, szereztél 1 szvó-ektoplazmát. [szvó-ektoplazma ládikóba-> 10 arany, -2 ÉP] 848 tapasztalati pontot kaptál. Bármennyire is ügyelsz lépteidre, néha meg-megcsikordul lépésed egy kövön. Óvatosan lépsz be egy nagyobb terembe. [59. PONT.] Tudod, hogy itt senkire és semmire nem számíthatsz - a sötétség bármikor magába fogadhat. Továbbmész. Az út itt elkanyarodik. [60. PONT.] Úgy suhansz, mint az árnyék. Egy pillanatra megállsz fülelni. [61. PONT.] Távoli dübörgést hallasz, amikor egy furcsa alakú, kerek kőlapra helyezed a testsúlyodat. A következő pillanatban feltűnik az egész folyosót betöltő, óriási kőgolyó! Rohansz, ahogy a lábad bírja. 47 életpontot vesztettél. A golyó utolér, és a falnak présel. Uuuuhhhhh! Magadra kensz egy adag gyógykenőcsöt. A hatás rögtön érezhető! ( +95 életerő.) Belépsz a térképen is jelölt szobába. [62. PONT.] Egy szörnyet pillantasz meg - innét úgy tűnik, hogy egy csontváz lord. Fegyvere egy kvazár kard. Rögtön látod, hogy ez nem lesz békés találkozó. Felkészülsz az összecsapásra.

Úgy ítéled meg, hogy nem árt egy életpajzs védekező rúna felrakása. A következő pillanatban már meg is idézted. Ellenfeled varázstudó! Elmond magára egy számodra ismeretlen védekező varázslatot. Távolról méregfelhő II varázslatot lősz a másikra. Semmi eredménye! Távolról éhínség varázslatot lő rád a másik. Semmi hatás! Vas dobónyilat markolva becélzod a mozgó célpontot. Elrepül 5 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja a csontváz lord testét. (5 támadással 33 életpontot sebezve.) Elszántan ellenfeledre ugrasz. A kí fantasztikus tánclépéseket ad: Haláltáncba kezdesz. Emberfeletti gyorsaságot kölcsönöz számodra a kí, de ez szükséges is a Sziklazuhataghoz. Ököllel többször kegyetlenül megütöd a csontváz lord rozsdás páncélját. (6 támadással 275 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+56 életerő). {FM:} Pengepajzzsal kicsit megvágod a csontváz lord testét. (1 támadással 8 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+2 életerő). A fényaura 9 ép-t sebez. A csontváz lord fegyverével több sebet ejt a bal válladon és karodon. (3 támadástól 26 életpontot vesztesz.) A tulajdonságpajzs védelmez. A csontváz lord még megpróbál elszaladni, de két-három lépés után összeesik, és nem mozdul többet. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 2646 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 kvazár kardot és 1 zafír erőövet. Testsúlyodat a lábujjhegyeidre helyezve, nesztelenül lopakodsz tovább. Egy pillanatra megállsz fülelni. [63. PONT.] Folytatod az utat. Az út itt elkanyarodik. [64. PONT.] Amint belépsz, körülnézel. A sarokban pókháló fityeg! [65. PONT.] Egy szörnyet pillantasz meg - innét úgy tűnik, hogy egy zombi mester. Úgy döntesz, itt az ideje, hogy demonstráld hatalmadat. Rárontasz a szörnyre.

Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 5 vas dobónyíl. Alaposan megsorozod a zombi mester rotható húsát. (5 támadással 106 életpontot sebezve.) Félelmet nem ismerve a másikra rontasz. A kí mesterfokát jelenti a Haláltánc, amelybe döbbent ellenfeled körül kezdesz. Emberfeletti gyorsaságot kölcsönöz számodra a kí, de ez szükséges is a Sziklazuhataghoz. Ököllel többször kegyetlenül megütöd a zombi mester bal oldalát. (5 támadással 226 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+46 életerő). {GYD:} Pengepajzzsal kicsit megvágod a zombi mester testét. (1 támadással 23 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+5 életerő). A fényaura 22 ép-t sebez. A zombi mester csapásokat oszt a bal karodra karmaival. (2 támadástól 21 életpontot vesztesz.) A tőled elszívott varázsenergiát saját regenerálására fordítja. (-11 varázspont.) A zombi mester összeesik, és nem mozdul többé. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1813 tapasztalati pontot kaptál. Porrá zúzol 1 varázskövet. (+100 varázspont.) Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Nincs megállás - továbbtotyogsz. Az út itt elkanyarodik. [66. PONT.] Minden neszre ügyelve folytatod a felderítést. A gyér világításnál gyors pillantást vetsz a térképre. [67. PONT.] Egy óriás csontváz lakik itt. No, ma sem fognak berozsdálni az izmaid. Felkészülten várod ellenfeled.

Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 5 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod az óriás csontváz zörgő csontjait. (5 támadással 45 életpontot sebezve.) Ellenfeled mereven rádnéz, majd megindítja mentális támadását. Tudatodat megacélozva, ellenállsz a támadásnak. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Marokra fogva a mágusölőt ellenfeledre támadsz. A kí fantasztikus tánclépéseket ad: Haláltáncba kezdesz. {FM:} Mágusölővel többször mélyen végigmetszed az óriás csontváz jobb lábát. (3 támadással 83 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+17 életerő). {KCC:} Pengepajzzsal kissé megkarcolod az óriás csontváz testét. (1 támadással 6 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+2 életerő). Ellenfeled 11 pontot sebződik a fényaurától. Az óriás csontváz karmai felhorzsolják a jobb karodat. (1 támadástól 12 életpontot vesztesz.) A másik elterül, rángatózik egy kicsit majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 829 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Meg-meg torpanva, lábaidat lassan, puhán egymás után rakva mész. A folyosó kanyarodik. [68. PONT.] Folytatod az utat. Innen csak egy út van: előre! [69. PONT.] Morajt hallasz a távolból. Vajon mi lehet ez? Aztán megpillantod a folyosón a feléd guruló óriási kőgolyót. Pánikszerűen menekülni kezdesz! Szerencsédnek köszönhetően csak 22 életpontot vesztettél. A golyó utolér, és a falnak présel. Uuuuhhhhh! Hangtalan léptekkel osonsz előre. Az út itt elkanyarodik. [70. PONT.] Haladsz az ellenséges labirintusban. Ellenőrzöd a térképen, hogy hol is vagy. [71. PONT.] Felkészülve a legrosszabbra, belépsz. [72. PONT.] Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy zombi mester. A szörny a halálodat akarja, és neked ront.

Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 5 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja a zombi mester testét. (5 támadással 117 életpontot sebezve.) Elszántan ellenfeledre ugrasz. A kí mesterfokát jelenti a Haláltánc, amelybe döbbent ellenfeled körül kezdesz. Gyors, pergő támadásokkal útjára indítasz egy Sziklazuhatagot. Ököllel gyilkos csapásokat szórva összezúzod a zombi mester testét. (4 támadással 191 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+39 életerő). {HD:} Pengepajzzsal épp hogy eltalálod a zombi mester testét. (1 támadással 22 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+5 életerő). Ellenfeled 34 pontot sebződik a fényaurától. A zombi mester karma a fejed mellett suhan el! Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1813 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] A folyosón, a falhoz lapulva mész tovább. Az út itt elkanyarodik. [73. PONT.] Minden neszre ügyelve folytatod a felderítést. Elérted a következő kanyart. [74. PONT.] Izzadó tenyeredet megtörlöd, miközben a labirintusban mész tovább. Egy újabb kanyarnál vagy. [75. PONT.] Bevilágítva magad előtt az utat, lassan lépkedsz. A szűk járat megintcsak kanyarodik. [76. PONT.] Izzadó tenyeredet megtörlöd, miközben a labirintusban mész tovább. Egy újabb kanyarnál vagy. [77. PONT.] Úgy suhansz, mint az árnyék. Elérted a következő kanyart. [78. PONT.] Elértél a felfelé vezető lépcső aljához. Felkukázol, majd lassan fellépkedsz. [79. PONT. --> 2. SZINT, 1. PONT.] Sajnálom, nincs ilyen helyszín ezen a szinten. [90 pontot használtál fel, van még 39.]

lm 3 27 35 mozogsz 3 27 35
Belépsz. Odabent különösen rossz levegő fogad. [2. PONT.] Bármennyire is ügyelsz lépteidre, néha meg-megcsikordul lépésed egy kövön. Óvatosan lépsz be egy nagyobb terembe. [3. PONT.] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy óriás csontváz van előtted! Rögtön látod, hogy ez nem lesz békés találkozó. Felkészülsz az összecsapásra.

Vas dobónyilat küldesz ellenfeled felé. Elrepül 5 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja az óriás csontváz jobb lábát. (5 támadással 34 életpontot sebezve.) A szörny rád mered, majd a félelem sugarait lövi feléd. Tudatodat megacélozva, ellenállsz a támadásnak. Elszántan a másikra rohansz. A kí mesterfokát jelenti a Haláltánc, amelybe döbbent ellenfeled körül kezdesz. Gyors, pergő támadásokkal útjára indítasz egy Sziklazuhatagot. Ököllel borzalmas ütéseket mérve rá összetöröd az óriás csontváz zörgő csontjait. (2 támadással 92 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+19 életerő). {HD:} Pengepajzzsal súrolod az óriás csontváz testét. (1 támadással 6 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+2 életerő). Fényaurád 8 sebzést okoz. Az óriás csontváz karma a fejed mellett suhan el! Az óriás csontváz szemében félelem villan, aztán lassan lehúnyja, miközben lelke kitör testének fogságából. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 829 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Egy óriás csontvázat pillantasz meg. Felkészülsz, hogy minél jobban el tudd kalapálni az agresszort.

Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 5 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod az óriás csontváz zörgő csontjait. (5 támadással 42 életpontot sebezve.) A szörny koncentrál. Rosszat sejtesz: valamilyen mentális támadásra készül! Fölényesen, tudomást sem veszel a próbálkozásáról. Félelmet nem ismerve a másikra rohansz. A kí fantasztikus tánclépéseket ad: Haláltáncba kezdesz. A kí nagymesterek precizitásával hajtasz végre egy Sziklazuhatag manővert. Ököllel borzalmas ütéseket mérve rá összetöröd az óriás csontváz zörgő csontjait. (2 támadással 93 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+19 életerő). {KCC:} Pengepajzzsal épp hogy megvágod az óriás csontváz jobb lábát. (1 támadással 8 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+2 életerő). Ellenfeled 4 pontot sebződik a fényaurától. Az óriás csontváz karmai majdnem eltalálnak! Az óriás csontváz szemében félelem villan, aztán lassan lehúnyja, miközben lelke kitör testének fogságából. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 829 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Egy zombi mestert pillantasz meg. Mivel meglepni nem sikerült, ezért gondolkodás nélkül neked ront a szörny. Persze te sem maradsz tétlen.

Vas dobónyilat küldesz ellenfeled felé. Elrepül 5 vas dobónyíl. Alaposan megsorozod a zombi mester foszladozó testét. (5 támadással 105 életpontot sebezve.) Elszántan a másikra rontasz. Félelmetes Haláltáncba kezdesz, elvágva ellenfeled menekülésének útját. Mozgásod felgyorsul, emberi szem számára követhetetlenné válik, ahogy a Sziklazuhataggal bombázod ellenfeledet. Ököllel borzalmas ütéseket mérve rá összetöröd a zombi mester rotható húsát. (4 támadással 192 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+39 életerő). {HD:} Pengepajzzsal kissé megkarcolod a zombi mester rotható húsát. (1 támadással 24 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+5 életerő). Ellenfeled 17 pontot sebződik a fényaurától. A zombi mester karmai megsebesítik a jobb kezedet. (1 támadástól 10 életpontot vesztesz.) Varázsenergiát vesztesz. (-9 varázspont.) A másik elterül, rángatózik egy kicsit majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1813 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 norgat kulcsot és 1 dizen kulcsot. Belépsz a térképen is jelölt szobába. [2. PONT.] Parányi, jelentéktelen teremnek tűnik, ahová most beléptél. [21. PONT.] Egy zombi mestert pillantasz meg. Végre egy kis testmozgás. Fincsi!

Vas dobónyilat küldesz ellenfeled felé. Elrepül 5 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja a zombi mester fejét. (5 támadással 110 életpontot sebezve.) Félelmet nem ismerve a másikra támadsz. A kí fantasztikus tánclépéseket ad: Haláltáncba kezdesz. Beveted az Acél Ököl kí-technikát. Ököllel borzalmas ütéseket mérve rá összetöröd a zombi mester bal karját. (4 támadással 193 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+39 életerő). {FM:} Pengepajzzsal kissé megkarcolod a zombi mester rotható húsát. (1 támadással 20 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+5 életerő). Fényaurád működik (29 ép-t sebezve). Karmaival a zombi mester megpróbálja felszakítani a bőrödet, de sikertelenül. A zombi mester összeesik, és nem mozdul többé. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1813 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Minden neszre ügyelve folytatod a felderítést. A térképen is jelölt hármas elágazáshoz érsz. [22. PONT.] Hangtalan léptekkel osonsz előre. A folyosó kanyarodik. [23. PONT.] A fal mellett találsz egy kisebb faládikót. Sajnos zárva van. Rövid próbálkozás után kiderül, hogy a birtokodban levő rézkulcs nyitja a ládát. Mohón felnyitod a ládát, és drágán fizetsz óvatlanságodért: fehér lángnyelvek csapnak ki, alaposan összeégetve. (-9 életerő.) Megnézed, hogy mi a zsákmány: 8 gyógykenőcs és 8 varázskő. Gyorsan kiüríted a ládát. A folyosón, a falhoz lapulva mész tovább. Egy pillanatra megállsz fülelni. [24. PONT.] Továbbsuhansz a folyosón. A gyér világításnál gyors pillantást vetsz a térképre. [25. PONT.] Kicsit meggörnyedten, meg-meglapulva mész. Az út itt elkanyarodik. [26. PONT.] Egy széles, magas terembe érsz. [27. PONT.] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy élőholt mágus van előtted! Fegyvere egy bot. Legjobb védekezés a támadás, kiáltod, és már ugrasz is.

Sajnos ellenfeled sem kezdő: felhelyez egy számodra ismeretlen védekező varázslatot. Ellenfeled egy kézmozdulatot tesz, majd ellő egy jégcsóva varázslatot. 66 életpontot vesztettél. Vas dobónyilat küldesz ellenfeled felé. Elrepül 5 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja az élőholt mágus fejét. (5 támadással 111 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Vad csatakiáltással, felemelve a mágusölőt ellenfeledre ugrasz. Ellenfeled nem menekülhet: a kí döbbenetes Haláltáncába kezdesz. {FM:} Mágusölővel többször mélyen végigmetszed az élőholt mágus testét. (2 támadással 109 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+22 életerő). {FM:} Pengepajzzsal megvágod az élőholt mágus fejét. (1 támadással 21 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+5 életerő). Fényaurád működik (29 ép-t sebezve). Az élőholt mágus pusztító erejű támadást indít, félresöpörve védekezésedet. (2 támadástól 12 életpontot vesztesz.) A varázsló kitárja kezét, néhány szót mormol, és pusztító tüzet lő rád. Alig pörkölődsz. 20 életpontot vesztettél. A másik elterül, rángatózik egy kicsit majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1676 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 botot, 1 norgat kulcsot, 1 varázskövet és 2 dizen kulcsot. Meg-meg torpanva, lábaidat lassan, puhán egymás után rakva mész. Megtorpansz: kanyarodik az út! [26. PONT.] Haladsz az ellenséges labirintusban. Innen csak egy út van: előre! [25. PONT.] Izzadó tenyeredet megtörlöd, miközben a labirintusban mész tovább. Az egyenes folyosó közepén vagy. [24. PONT.] Nincs elég pontod ahhoz, hogy tovább tudj menni. [39 pontot használtál fel, van még 0.]

* 1. BP: használod a 336. tárgyat
(Felhasználsz a következő forduló TVP-jéből:) Ravasz csapdát állítasz a táborhelyed közelében. [3 pontot használtál fel, van még -3.]
* 2. BP: elmormolod a 62. varázslatot a 83. varázslatot
Beizzik a turbómágia. A szárnyas hernyóból lassan fantom kutya lesz. [-12 varázspont.] [0 pontot használtál fel, van még -3.] Nincs elég pontod ahhoz, hogy ezt a parancsot végre tudd hajtani. [0 pontot használtál fel, van még -3.] Szerencsére van még víz a kulacsodban. Csillapítod szomjadat. [KT képesség hatása:] Üzenetet kapsz a Fairlight banktól: mivel ebben a körben elfelejtettél lottót vásárolni, megtették helyetted, 1 szelvénnyel, általuk választott számokkal játszották meg neked. A 10 arany költséget a bank fizette. Vásárolsz egy lottószelvényt, amelyen a tippjeid: 9, 21, 18. Kimerített a gyorsvágta. (-6 életerő) Etetési idő! Megeteted a szörnyedet. 3 kaját habzsol be a sivatagi doareg. A nap kalandjaitól megfáradtan, egy helyet keresel, ahol aránylag biztonságban pihenhetsz. Hamarosan alámerülsz az álom tengerébe. A megpróbáltatások egyre szívósabbá tesznek. (Szerencséd egy picit megnövekedett - kb. 5 TVP-nyi fejlesztésnek megfelelő mértékben.) Elmúlt a tulajdonságpajzs hatása. Elmúlt az a munka gyümölcse hatása. Elmúlt a hadiszerencse III hatása. Elmúlt az esszenciavédelem hatása. Elmúlt a vadászat hatása. Elmúlt a mágikus ütés hatása. Elmúlt a vasszervezet hatása.
Ebben a körben -3 pontod maradt, ebből a következő körre -3 pontot vihetsz át. Kapsz még 451 pontot. A következő körben tehát 448 pontot költhetsz el.

Nekik írhatsz
Issus Banth (#1173) : Bicskey Barnabás, Pécs, Móré Fülöp u. 1/a., 7623 Tel:72/332-439 E-mail: barna@pserve.hu
G'run'dyyg (#1852) : Varga János, Polgár, Klapka u. 12/a, 4090 Tel:20/9590251 E-mail: nyulbarlang@freemail.hu
Sötét Láng (#4339) : Nagy Károly Tibor, Szolnok, Bástya út 2., 5000 E-mail: nakar2@matavnet.hu
Holdsárkány (#4881) : neve, címe titkos
Eam'err (#3548) : Papp Zoltán, Szakmár, Dózsa Gy. út 16., 6336 E-mail: zotyoo@rezso.sote.hu
Eutektikus Delej (#1284) : Lenner István, Budapest, Szófia u. 17. I/5., 1068 E-mail: fortamin@freemail.c3.hu
Romaf (#3111) : Gáspár Tamás, Bonyhád-Majos, V.u.50., 7187 Tel:74/454-060 E-mail: astaroth@freemail.c3.hu
Gór (#3832) : neve, címe titkos
Undertaker (#3968) : Kristóf Ádám, Pécs, Jókai u.46. I/4, 7623 Tel:72/214-359 E-mail: gelaz@freemail.c3.hu
Vörös Leif (#3110) : neve, címe titkos


ENCYCLOPEDIA FANTASIA


TUDATROMBOLÁS (111. PSZI TÁMADÓ KÉPESSÉG)
A Tudatrombolást csak harcban, a TV listákkal használhatod. Ha ellenfeled nem képes sikeres mentális ellenállásra (szerencse és kis részben IQ által meghatározott mentődobás), és nem rendelkezik megfelelő pszi védelemmel (pl. Pszi-Acéltorony), elveszíti összes Tudatpontját, Pszi pontját és varázspontjainak 50%-át. A Tudatrombolást csak akkor fogod használni, ha a célpont a felsoroltak valamelyikével rendelkezik. Ha azonban ezek mértéke aránylag csekély, és van sebzést okozó varázslat is a TV listában, a program inkább azt fogja választani. A Tudatrombolás használata 25 pszi pontot igényel, csak kalandozókkal szemben fogod használni.
VÁMPIRIZÁCIó (1. VARÁZSLAT)
Ha ezt a varázslatot elmondod csata előtt, minden sikeres ütéseddel képes leszel az ellenfél megsebzéskor elvesztett életenergiájának egy részét felszívni, és ezt a saját sejtjeid regenerálására fordítani. Tehát minél nagyobb sebzést okozol, annál többet gyógyulsz. A vámpirizáció az elmondástól a legközelebbi csata végéig tart, és 8 VP-be kerül. Ha akarod, a parancs második paramétereként megadhatod, hogy a csata végén a varázslatot újból, 8 VP-ért hosszabbítsd meg. Ahányat írsz, annyiszor. Pl. V 1 2 hatására a parancs kiadásán kívül még maximum kétszer fogod a varázslatot elmondani. Ez egyike azon kevés varázslatoknak, amellyel életerőd a maximális érték fölé kerülhet. Újdonság a vámpirizáció varázslat korábbi verziójához képest: ezentúl megadhatsz egy 3. paramétert is. Ha a harc első körében, a jobbkezes fegyverrel történő ütéskor nem gyógyulnál annyit, mint amennyi a 3. paraméter, akkor az adott harcban a vámpirizáció nem fog aktiválódni és így a harc végén megújítanod sem kell. Ha nem adsz meg 3. paramétert, a vámpirizáció minden harcban aktivizálódik. (Ez csak szörnyekkel való harcra vonatkozik, kalandozókkal szemben a varázslat mindig kisül.)
ALKÍMIA (7. VARÁZSLAT)
Az alkímia a bölcsek köve nélkül valósítja meg az alkimisták ősi vágyát, az aranycsinálást. Második paraméterként meg kell adnod, hogy melyik, nálad levő tárgyból akarsz aranyat csinálni, harmadikként, hogy hányból (ha egynél több tárgyra varázsolsz). Fairlight, a varázslat kreálója sajnos nem direkt súly-mennyiség alapon alkotta meg ezt a trükköt: egy tárgyból pontosan annyi arany lesz, amennyiért a boltban el tudnád adni. Tehát gyakorlatilag csak a boltig való elcaplatást takarítod meg - azonban ha túl vagy terhelve felesleges tárgyakkal, amelyeket a legközelebbi boltig úgysem cipelnél el, így extra profitra tehetsz szert... A varázslat elmondása 7 VP-be kerül.

KARAKTERLAPOD


Zicho, egy fekete, copfos hajú, zöld szemű kobudera férfi vagy. Körszakállad és rövid bajuszod van. A bőröd kreolszínű. Raia korlátlan hatalmú főpapja vagy. Az Acél Öklök (#9123) K.T. tagjai közé tartozol. Ez a 310. fordulód.

erő : 47
iq : 40
ügyesség : 33
egészség : 35
szerencse: 49
tudatpont: 14/ 3
szint : 31
támadás : 30
védekezés: 75
életpont : 483/608
varázspt : 817/ 20
pszi pont: 103/ 5
merészség: 10/ 5
agresszió: 3
menekülés: 30 %
jellem: jó (777)
pénz : 2069 arany
halhatatlanság: 2%
magasság: 145 cm
testsúly: 54 kg
életkor: 34/ 70 év
tul.pont: 0
kép.pont: 1
EFejl: 19 TU

Eddig összesen 2843 szörnyet (33 ebben a körben) öltél meg. Ebben a fordulóban 67829 TP-t kaptál. Jelenleg 3899703 TP-d van. A következő szinthez még 100297 TP szükséges. Trófeáid: mópat gigász, őrjáratozó katona, kisebb quwarg isten. A quwarg rajzásban leölt quwargjaid: 1 ősmágus, 1 anyakirálynő. A 307. fordulódban 5113 arany került a bankszámládra. 5189 aranyat vehetsz fel a kamatokat is beleszámítva.

Harci ismeretek (szint)


víziharc: 7/81 ökölvívás: 38/12 vágófegyverek: 26/31 lőfegyverek: 2/77 dobófegyverek: 34/50 Felt. fegyverváltás: << mágusölő (300%) << ököl Felt. lőfegyver használat: semmi (0.); vas dobónyíl (1-23.); mérg. vas dobónyíl (24-29.); bogyógránát (30-996.); ezüstshuriken (997.); bűvös shuriken (998.); bumeráng (kalandozókra); Óvatosság (labirintusokban): 0 KPCS: automatikusan minden kapcsolónál

Egyéb ismeretek (szint)


rejtőzködés: 38/41 nyomkövetés: 83/26 mászás: 12/82 csapdakészítés: 19/23 csapdaészlelés: 8/69 gyógyítás: 41/58 titkosírás: 5/80 felderítés: 26/30 szörnyidomítás: 6/33 teológia: 51/32 taumaturgia: 49/81 szerencsejáték: 1/93 harcművészetek: 42/29 zene: 11/23 szörnyismeret: 12/17 pszi: 20/02 zárnyitás: 2/76 vadászat: 8/45 bányászat: 17/84 úszás: 8/42

Feltételes parancsok


ásol max. 16 pontért; gyógyítasz 80 % életerő alatt, 10 pontért max. 1 alkalommal; *készítesz 447. tárgyat (max. 10 db-ot); *készítesz 582. tárgyat (max. 10 db-ot); maradék tvp-dből 4. tulajdonságodat TF-eled; Felt. támadás: *96; *234; *154; *250; *223; *247; *239; *177; *135; Barátságosság: 256; 200; 287; 213; 316; 274; 279;

Varázslataid és pszi képességeid (#sorszám, *hány pontba kerül)


vámpirizáció (#1 *8) éber kakukk (#3 *6) auralátás (#4 *8) áldomás (#6 *5) alkímia (#7 *7) erőpajzs I (#12 *6) méregsemlegesítés (#14 *10) vak őrület (#18 *3) korgó gyomor, huss (#21 *3) unkreáció (#22 *0) hadiszerencse II (#24 *6) tündérfény (#25 *1) tulajdonságpajzs (#26 *16) energiatüskék (#29 *5) lángcsóva (#31 *5) hhaar burka (#32 *6) varázsvédelem (#34 *8) védelem tűz ellen (#38 *12) tompítás (#40 *8) vakító fény (#43 *7) tisztítótűz (#44 *13) fehér glóbusz (#47 *13) villámcsapás (#50 *18) gyóntatás (#56 *10) azonnali gyógyítás (#58 *15) hadiszerencse III (#59 *15) puha ütés (#60 *18) tűzeső (#61 *16) éber vadászkutya (#62 *12) erőpajzs II (#63 *24) pszi-ernyő (#64 *6) auratranszformáció (#65 *10) pszi-regeneráció (#66 *12) felejtés (#68 *5) kí koncentráció (#69 *14) agyletapogatás (#70 *20) szürkeáll. aktiv (#71 *12) mentális pajzs (#72 *9) pszi fejlesztés (#73 *20) molekulaátrendezés (#74 *20) mágiafeloldás (#75 *5) láthatatlanság (#76 *15) fúzió (#77 *25) láth. észlelése (#78 *7) oltár eltörlése (#79 *60) szörnyészlelés I. (#82 *8) szörnycsábítás (#83 *14) restoráció (#85 *50) vasszervezet (#86 *8) szopókőpusztítás (#88 *21) fürgülés (#92 *22) rúnapukkasztás (#94 *0) DEM kreálása (#95 *50) városi teleport (#96 *50) agykorbács (#97 *18) pszi-acéltorony (#98 *14) tudatkutatás (#99 *20) varázsital főzése (#100 *30) tükörpajzs (#101 *26) térképelemzés (#104 *50) kontinuum-tágítás (#105 *60) varázsvédelem II (#108 *18) felszínre ugrás (#109 *25) tudatrombolás (#111 *25) pszi-gyűjtés (#112 *300) erőpajzs III (#127 *30) varázslatfelejtés (#130 *20) teljes gyógyulás (#133 *50) élőholt pozdorja (#134 *40) tárgyészlelés (#135 *30) energiafolyam (#136 *24) fiatalítás (#140 *40) életpajzs (#142 *16) mágikus ütés (#147 *18) tűzmágia (#157 *24) varázskő készítés (#160 *120) dimenzióugrás (#163 *55) égető tekintet (#164 *25) esszenciavédelem (#165 *15) oltár teremtése (#167 *50) feltámadás (#168 *0) szopógödöreltörlés (#173 *30) tűzvihar (#175 *24) gyorsvarázslás (#179 *0) városi teleport II (#181 *60) kényszerport (#183 *8) varázsszem (#184 *9) vízlélegzés (#185 *15) háló (#186 *24) állatvédelem (#192 *25) méregfelhő II (#193 *18) tiltott teleport (#198 *100) kisebb kívánság (#208 *300) vadászat (#209 *40) fényaura (#211 *40) menekülés (#212 *12) aranyeső (#214 *12) lélektisztulás (#215 *30) áldomás III (#217 *15) armageddon (#218 *100) a munka gyümölcse (#224 *10) a mágia megértése (#226 *0)

Jelenleg rajtad levő aktív varázslatok és pszi hatások


állatvédelem méregsemlegesítés fényaura varázsszem égető tekintet vámpirizáció éber vadászkutya Feltételes varázslat-használat: 26. és magasabb szintűek ellen Támadó varázslat lista (var. szám) : 136 175 193 Védekező varázslat lista (var. szám): 142 108 Feltételes támadó/védekező varázslat használat: Mit 44 60 60 50 60 50 60 43 92 92 34 40 142 40 47 Kire 154 227 236 282 160 258 242 248 309 293 282 230 255 234 237 Mit 142 34 38 38 Kire 212 236 238 159

Elfogott szörnyeid: sivatagi doareg (#240) (málhás: +40 kg teher) státusz: OK;

Isteni küldetéseid


1.) Mutasd be számomra a Tudás Könyvét, jelezve, hogy készen állsz a tudás megismerésére! 2.) Mesés anyag az eknozol. Hozz nekem belőle 4 darabot, és áldozd fel oltáromnál! 3.) A Sötét Erőkkel való harc igazi diadala lenne, ha le tudnád győzni a Sötétség egy Hercegét.

Tárgyaid (*-gal jelöltek bekészítve, zárójelben tárgy sorszáma)


Páncélok és pajzsok

1*törpe bakancs (#475) 3*zafír erőöv (#397) $1*tankány karom (#237) 1 vascarai csizma (#370) 1*mágusköpeny (#453)

Fegyverek és lövedékek

29*vas dobónyíl (#189) 9 ezüstshuriken (#327) 1 szögletes kő (#17) 4 bot (#4) 1 kvazár kard (#297) 1 mágusölő (#422) 1 bányászcsákány (#434) 8 tolmokov-koktél (#351) 2 kőkés (#6) 27 nyílvessző (#108) 1*pengepajzs (#425)

Ékszerek és egyéb csecsebecsék

$1*nap szimbólum (#141) $1*umbatari karkötő (#278) 1*roxati üvegszem (#443) 1*smaragd védőgyűrű (#223) $1*obszidián karkötő (#229) 1*Rughar gyűrűje (#518)

Eszközök, használati tárgyak, készletek

8 kristályfolyadék (#449) 10 kaja (#2) 1 ásó (#34) 1 áldott kő (#642) 4 norgat kulcs (#471) 1 acéltű (#334) 2 márványkulcs (#245) 3 dizen kulcs (#472) 23 varázskő (#305) 1+aranytermő ládikó (#504) 1 fáklya (#36) 3+pukkanó tűcsapda (#336) 10 deus ex machina (#1) 1 roxati zárfaló (#314) 1 pszi kő (#248) 1 kulcskarika (#648) 1 szeksztáns (#32) 8 szent jogar (#150) 4 kholden kulcs (#470) 1 távcső (#42) 1+manakristály (#500) 20 gyógykenőcs (#313)

Löttyök és porok, tartóstul

5 vizestömlő (#3) [ bennük 74 korty víz (#27) ] 3 aranyló ugarhéj (#100) [ bennük 10 csepp tinta (#101) ] 6 kavadu iszák (#25) [ bennük 24 csepp gyenge méreg (#26) ] 11 uzbány csőr (#169) [ bennük 126 csepp ugh méreg (#166) ] 9 fűszertartó (#210) [ bennük 17 csepp sáfránypor (#211) ] 8 sullár hólyag (#168) [ bennük 29 csepp spiritusz (#170) ] 7 zöld üveg (#82) [ bennük 94 csepp ragasztó (#83) ] 2 huhogó bibe (#332) [ bennük 5 csepp rákfatty váladék (#333) ] 4 szent kehely (#257) [ bennük 40 csepp isteni könnycsepp (#260) ]

Egyéb bigyók és gyanús csúnyaságok

6 smirglilevél (#29) 6 főnixtoll (#563) 7 fokhagyma (#403) 24 madártoll (#112) 1 eknozol (#540) 29 amniosz (#203) 103 drótszőr (#37) 3 küklopsz szem (#643) 1 kazmár gyökér (#205) 8 rókafarok (#124) 1 manifeszt.nyúlvány (#214) 6 púderkő (#119) 4 arkog kő (#632) 64 pirkit (#153) 10 szárnyas hernyó (#69) 89 gyöngymangó (#135) 17 grifftojás (#179) 8 purifikátor háj (#269) 31 óndarab (#85) $1 kaktusztüske (#114) 10 sünmedve tüske (#14) 5 ezüstdarab (#326) 18 Thargodan esszencia (#328 1 mihlanil (#539) 20 borkonyó bibe (#312) 5 kaktuszbogyó (#429) 5 varányszem (#30) 4 lótuszvirág (#447) 2 tükör (#43) 5 kvazár (#244)

Összsúly: 118.28 kg megterheltség: 82 %

GYJ: Tetszőleges értékű tárgyakra, ha megterheltséged 150% alatt van.

Tárgyaid a bank széfjében


1 mithril pajzs (#460) 1 krapixlon fürdőruha (#454 1 mithril sisak (#465) 1 kampós acélszigony (#455) 1 szívkereső (#423) 1 moa gyémánt (#385) 1 agyartőr (#420) 1 őstroll agyaló (#427) 1 gyémántsisak (#467)

E körben tett lépéseid térképe

(164,55) a 80. labirintus bejárata, oltár, szent liget (#439), 35. jellempróba, éjkornis (#228), zombi mester (#251), óriás
csontváz (#176), csontváz lord (#177), élőholt mirg (#135), élőholt mágus (#175), Vörös Leif (3110. kalandozó),
autentikus vámpír (#154)

TÚLÉLŐK FÖLDJE REFERENCIA

Zicho 310. fordulója



Szörnyek

vadász tatu (#10) lila brekk (#11) szárnyas gömböc (#12) gonyolék (#13) rambó bogár (#14)
démontetű (#15) homokvarány (#16) bolhakutya (#17) ormánygőte (#18) kavadu (#19)
mérges pók (#20) goblin (#21) drótszőrű pincsi (#22) grákó denevér (#25) királygyík (#26)
óriás sáska (#27) sakál (#28) gyilkos mókus (#29) surranó kígyó (#30) woor-antilop (#31)
sünmedve (#33) kőszáli disznó (#34) acélkolosszus (#35) manó (#36) sötét motyogó (#37)
gorombilla (#38) lebegő gomba (#39) hamupók (#40) görgőte (#41) óriás patkány (#42)
tigroszlán (#43) Baar-ork (#44) Duer-ork (#45) Tugt-ork (#46) csontváz (#48)
zombi (#49) technokolin (#50) gyíkember (#51) bakkura (#52) százfogú (#53)
bo-skorpió (#54) rőtmanó (#55) félelem-járó (#56) gátvakond (#57) rájanyék (#58)
pókvadász (#59) drasmólyom (#60) hegyi rák (#61) kőevő (#62) umor-pióca (#63)
varkaudar (#64) goldugar (#65) vízionár (#66) húsevő magszim (#67) móleon (#68)
evaporőr (#69) vadtroll (#70) fabontó szójer (#71) óriás skorpió (#72) garokk (#73)
tintacsiga (#74) mirg (#75) gitonga (#76) zoloboo (#77) színes dözmöng (#78)
bombagoly (#79) trollfa (#80) tazunkaróka (#81) spagulár (#82) kaszabolósáska (#83)
bíborgörény (#84) gyilkos sallank (#85) topránypolip (#86) árnyékrája (#87) kaffogó hebrencs (#88)
sörényes ubuk (#89) alpesi tehén (#91) púpos burástya (#92) bundás csirmáz (#93) légirozmár (#94)
mérges nyukmár (#95) szintszívó (#96) mosolygó rettenet (#97) téfea magoflux (#98) piromenyét (#99)
szőrös pók (#100) sullár (#101) uzbány (#102) mélységi grittang (#103) trikornis (#104)
óriás griff (#105) griffőniksz (#106) fekete griff (#107) vadász varkaudar (#108) kőkorszaki szaki (#109)
nyuhaj karbin (#110) ragyás burástya (#111) sóhajtó dorony (#112) süvítő rája (#113) vérszomjas csüldő (#114)
törpemammut (#115) gyilkos tetű (#116) mutáns pók (#117) trappoló dinymák (#118) emberevő (#119)
bibircsók-óriás (#120) homokféreg (#121) xirnox (#122) tetemember (#123) manifesztátor (#124)
büntető praglonc (#125) miksziszi húsgólem (#126) Morbid (#127) varkaudar mágus (#128) útonálló (#130)
orgyilkos (#131) sötét gnóm (#132) elit palotaőr (#133) palotaőr (#134) élőholt mirg (#135)
sötét főgnóm (#136) karmos tankány (#137) agglomerátor (#138) proteinfecske (#139) acéldarázs (#140)
szőrlajhár (#141) udvari mágus (#142) vadászkutya (#143) arató csattanat (#144) pattanóböde (#145)
kardfogú fülemüle (#146) epokitféreg (#147) vérfürdető magszim (#148) szőrös bozsó (#149) fémbontó szójer (#150)
dehidrátor (#151) kardszárnyú pocok (#152) quwarg királynő (#153) autentikus vámpír (#154) nukleáris cickány (#155)
tüskés harci gromak (#156) purifikátor (#157) nómenklatúra (#158) ongóliant (#159) tyrannoszaurusz rex (#160)
velociraptor (#161) hadroszaurusz (#162) kétfejű troll (#163) jégtroll (#164) bávatag golombár (#165)
borzalmas varkaudar (#166) kvazár kovács (#167) halálosztó kain (#168) orgoró (#170) óriásféreg (#171)
sírlidérc (#172) vark. nekromanta (#173) dögkeselyű (#174) élőholt mágus (#175) óriás csontváz (#176)
csontváz lord (#177) ongóliant hadúr (#178) élőholt ősmágus (#179) Zinthurg (#180) gnóm szolgáló (#181)
pöfögő kregon (#182) ezoterikus mardel (#184) karmazsin huhogó (#185) szeppent rákfatty (#186) részeg kalandozó (#187)
varkaudar behemót (#189) varkaudar bajnok (#190) szutykos remák (#191) trosnyogó szakóca (#192) vércápa (#193)
hínárevő piranha (#194) opati polip (#195) elektromos angolna (#196) étkezési homár (#197) moszatrája (#198)
mélység fattya (#199) magnetikus praglonc (#200) quwarg harcos (#201) élőholt quwarg (#202) agyagelementál (#203)
bazaltelementál (#204) gránitelementál (#205) kacagó szépia (#206) diuretikus kráken (#207) drónkeselyű (#208)
kneopatikus mollusk (#209) degradátor (#210) joviális m.szockó (#211) Tguarkhan (#212) kisebb quwarg isten (#213)
quwarg nagymester (#214) tűzfőnix (#215) élőholt sullár (#216) massza (#217) tormikus egér (#218)
északi tűzsárkány (#219) pszi elementál (#221) aurapollátor (#222) szubreális vámpír (#223) nanda (#224)
átokmurgattyú (#225) norpadolótika (#226) kultúrmasztodon (#227) éjkornis (#228) orbitális mackósajt (#229)
zoloboo sámán (#230) woorgard (#231) ekharion (#232) alanori csatamén (#233) adószedő (#234)
káoszteknőc (#235) Chara-din fattya (#236) Mnebolath (#237) Orkhan Thai (#238) Raia szent lovagja (#239)
sivatagi doareg (#240) vadász quwarg (#241) qwarg rohamosztagos (#242) áeratikus hasnyák (#243) hegyi góliát (#244)
Rughar familiárisa (#245) nagyobb vércápa (#246) kputtyintó csalán (#247) quwarg parafenomén (#248) taalru (#249)
noth szellem (#250) zombi mester (#251) lidércúr (#252) pordémon (#253) hordóagyú mameluk (#254)
őrült varázsló (#255) tüskés gigaféreg (#256) Notermanthi (#257) pszi őselementál (#258) holle anyó (#259)
kőtipró (#260) trikornis herceg (#261) zsoldoskatona (#262) bérmágus (#263) páncélos lovag (#264)
harci mágus (#265) elit gárdista (#266) mestervarázsló (#267) zoloboo törzsfő (#268) quwarg anyakirálynő (#269)
varkaudar hadúr (#270) varkaudar varázsló (#271) pszi elementál lord (#272) Főmágus (#273) őrjáratozó katona (#274)
triklem drakolder (#275) tűzelementál (#276) jégelementál (#277) viharóriás (#278) halálelementál (#279)
védőnővér (#280) vércápa sámán (#281) ősdentor (#282) aranyfecske (#283) molgan (#284)
kronokukac (#285) kronotapír (#286) kronoelementál (#287) ezerszemű bestia (#288) manaelementál (#290)
Ekhnagorhu (#291) káoszbajnok (#293) ében hadúr (#294) ében halálhajcsár (#295) Thargodan csontváz (#297)
ősquwarg (#300) quwarg szabotőr (#301) quwarg ősmágus (#302) óriáspók (#303) Banyapók (#305)
taalru herceg (#307) mópat gigász (#309) Thargodan zsoldos (#310) sötét ölész (#314) lidérckirály (#316)
lélekelementál (#319) Ovgun (#325) Raia angyala (#333) áldott okerón (#336) albinó küklopsz (#338)
sziklaskorpió (#339) árnylord (#342) bölcs szilmill (#343) smaragd őrsárkány (#344)

Tárgyak

deus ex machina (#1) kaja (#2) vizestömlő (#3) bot (#4) $bunkó (#5)
kőkés (#6) kőhegyű lándzsa (#7) $szöges bunkó (#8) $bunkósbot (#9) dárda (#10)
$csontkés (#11) $csontszurony (#12) kőkalapács (#13) sünmedve tüske (#14) vadász tatu bőr (#15)
bordacsont (#16) szögletes kő (#17) parittya (#18) kerek kő (#19) fúvócső (#20)
$ormánygőte csont (#21) tüske (#22) kavadu lebeny (#24) kavadu iszák (#25) gyenge méreg (#26)
víz (#27) ököl (#28) smirglilevél (#29) varányszem (#30) smirglibokor (#31)
szeksztáns (#32) $lapockacsont (#33) ásó (#34) tűzbokor (#35) fáklya (#36)
drótszőr (#37) gumifa (#38) zárnyitó készlet (#39) kis vaskulcs (#40) $grákóbőr (#41)
távcső (#42) tükör (#43) királygyík bőr (#44) kis bőrpajzs (#45) krómkaktusz (#46)
$surranó kígyó bőr (#47) antilopbőr (#48) kígyóbőr kesztyű (#49) arany (#50) $bőrpáncél (#51)
tavacska (#53) mákrózsa bokor (#55) mákrózsa virág (#56) $bőrsisak (#57) ködmangó cserje (#58)
ködmangó (#59) ködkapu (#60) árnyéksár (#61) ködcsillag (#62) tigroszlán fog (#63)
$csontszablya (#64) $szöges páncél (#65) szöges bőrpajzs (#66) kék orchideacserje (#67) $kék orchidea (#68)
szárnyas hernyó (#69) $rézdarab (#70) $rézpáncél (#71) $rézsisak (#72) $rézpajzs (#73)
$csontkulcs (#74) $rézkulcs (#75) $bronzkulcs (#76) rát-fa (#77) $mászókarom (#78)
korongfa (#79) $lapkorong (#80) mérleg (#81) zöld üveg (#82) ragasztó (#83)
$díszes rézpajzs (#84) óndarab (#85) olvasztókemence (#86) $bronzhegyű lándzsa (#87) $bronzsisak (#88)
$bronzpajzs (#89) bronzpáncél (#90) manilla-fa (#91) kötél (#92) mély kút (#93)
$bronzhegyű nyíl (#94) bakkura bőr (#95) $bakkura csizma (#96) rákpáncél (#97) $rákpajzs (#98)
$fekete gyöngy (#99) aranyló ugarhéj (#100) tinta (#101) $vízionár szem (#102) $magszim bél (#103)
$fémrúd (#104) evaporőr háj (#105) $fabontó (#106) $rövid íj (#107) nyílvessző (#108)
vapár cserje (#109) vapár ág (#110) hosszú íj (#111) madártoll (#112) xantusz-kaktusz (#113)
$kaktusztüske (#114) móricserje (#115) móri gyümölcs (#116) $ezüst nyaklánc (#117) púderszikla (#118)
púderkő (#119) tábla (#120) $dözmöng szív (#122) $göcsörtös bunkó (#123) rókafarok (#124)
mandibulapenge (#125) $bronzpenge (#126) $mandibulakasza (#127) sallank karom (#128) $sallank nyíl (#129)
hebrencs állkapocs (#130) $ubuk tüske (#131) $hóhérbimbó (#132) $csuklyavirág (#133) gyöngymangó bokor (#134)
gyöngymangó (#135) rúnakő (#136) $mérg. ubuk tüske (#137) $ubuk dobónyíl (#138) koponya szimbólum (#139)
$denevér szimbólum (#140) $nap szimbólum (#141) szem szimbólum (#142) virág szimbólum (#143) két kard szimbólum (#144)
villám szimbólum (#145) oltár (#146) hebrencs csapda (#147) $mocsári penke (#148) grok-képződmény (#149)
szent jogar (#150) $szvó-ektoplazma (#151) $vasérc (#152) pirkit (#153) mély szakadék (#154)
vaskohó (#155) világítótorony (#156) $nyu-shuriken (#157) $ezüst karkötő (#158) kis vaspajzs (#159)
$vassisak (#160) $nagy vaspajzs (#161) $borostyán függő (#162) karócsapda (#163) $vasvért (#164)
mászókampó (#165) ugh méreg (#166) sziklafészek (#167) sullár hólyag (#168) uzbány csőr (#169)
spiritusz (#170) $rövid kard (#171) $téfea-agy (#172) nekrofun (#173) $harci kalapács (#174)
márványtorony (#175) vashegyű nyíl (#176) szopógödör (#177) mínosz-kúp (#178) grifftojás (#179)
$ezüst gyűrű (#180) $vasalt bunkó (#181) $vashegyű lándzsa (#182) $vaskulcs (#183) $ezüst kulcs (#184)
$nagy bronzkulcs (#185) $nagy vaskulcs (#186) $mérg. vasnyíl (#187) $mérg.ubuk dobónyíl (#188) vas dobónyíl (#189)

Tárgyak

$mérg. vas dobónyíl (#190) $aranylánc (#191) $gyöngysor (#192) $aranygyűrű (#193) $arany karperec (#194)

$obszidián függő (#195) $trófea nyaklánc (#196) $igazgy. fülbevaló (#197) $trikornis szarv (#198) $karbin plazma (#199)
gyíkfű csomó (#200) $gyíkfű (#201) amniosz-fa (#202) amniosz (#203) kazmár (#204)
kazmár gyökér (#205) ovimon-bokor (#206) ovimon-bogyó (#207) óriás lián (#208) szuperkötél (#209)
fűszertartó (#210) sáfránypor (#211) $dorony tüdő (#212) xirnox szív (#213) manifeszt.nyúlvány (#214)
praglonc hártya (#215) ketrec (#216) hurokcsapda (#217) ketrec-csapda (#218) fedett verem (#219)
háló-csapda (#220) dobóháló (#221) $láncing (#222) smaragd védőgyűrű (#223) $varkaudar lándzsa (#224)
$orgyilkos tőr (#225) $ramit kő (#226) helytartói jogar (#228) $obszidián karkötő (#229) $lánckesztyű (#230)
acélpengőke (#231) ilkin érc (#232) furulya (#233) tatu dob (#234) dorony duda (#235)
lajhár csont (#236) $tankány karom (#237) lant (#238) $pular kristály (#239) $kis aranykulcs (#240)
$smaragd kulcs (#241) tüskecsapda (#242) nyílcsapda (#243) kvazár (#244) márványkulcs (#245)
nagy aranykulcs (#246) $fekete bőrcsizma (#247) pszi kő (#248) bumeráng (#249) kvazár páncél (#251)
smaragd koszorú (#252) nekrofun medál (#253) regeneráló gyűrű (#254) tatu ködmön (#255) templom (#256)
szent kehely (#257) nehezék (#258) szopókő (#259) isteni könnycsepp (#260) bájital (#261)
friss csatamező (#262) ősi csatamező (#263) $remák szív (#264) $kristálygömb (#265) kvazár sisak (#266)
$fülemüle agyar (#267) $gromak bőr (#268) purifikátor háj (#269) gromak páncél (#270) szürke bőrkesztyű (#271)
aranytű (#272) szuper dobóháló (#273) szuper hálócsapda (#274) $ametiszt medál (#275) $sárga erőöv (#276)
$rejtőköpeny (#277) $umbatari karkötő (#278) Mágikus Koponya (#279) $tyrex csont (#280) $raptor karom (#281)
$jégszív (#282) Fekete Kehely (#283) sötét ital (#284) Szent Kulacs (#285) Sheran főzete (#286)
Tharr Keresztje (#287) zan indukátor (#288) $bíbor erőöv (#291) varkaudar páncél (#294) $elit csatavért (#295)
kvazár pajzs (#296) kvazár kard (#297) arx formázó minta (#298) bev formázó minta (#299) cru formázó minta (#300)
din formázó minta (#301) Fairlight köpenye (#303) $kőszem (#304) varázskő (#305) $réz papi karkötő (#307)
$ezüst papi karkötő (#308) arany papi karkötő (#309) galachmit (#310) borkonyó cserje (#311) borkonyó bibe (#312)
gyógykenőcs (#313) roxati zárfaló (#314) $optiri agysisak (#315) Pusztítás Botja (#316) varkaudar csizma (#317)
taposó tappancs (#318) ködkard (#319) kregon zúzmó (#320) plazmacsillag (#321) $ezüsttőr (#322)
$ezüsthegyű nyíl (#323) $ezüsthegyű lándzsa (#324) $ezüstkard (#325) ezüstdarab (#326) ezüstshuriken (#327)
Thargodan esszencia (#328) $csontpálca (#329) mirtuszkoszorú (#330) mutáns csont (#331) huhogó bibe (#332)
rákfatty váladék (#333) acéltű (#334) olló (#335) pukkanó tűcsapda (#336) piranha zsákvédő (#337)
királyi korona (#338) hadilobogó (#340) alkímiázó üst (#341) fagyöngy füzér (#342) $rézgolyó (#343)
súlyzó (#347) $shinai gömb (#348) lovagi tabard (#349) esszenciakristály (#350) tolmokov-koktél (#351)
mithril (#352) molluszk ház (#353) degradátor váladék (#354) szockó hólyag (#355) quwarg boly (#359)
$quwarg tojás (#360) ezüsttollú nyíl (#363) szerencsetalizmán (#366) Trákin csákánya (#367) kinemfogyó tegez (#368)
gránit őrszobor (#369) vascarai csizma (#370) Raia papi palástja (#371) phua-kúp (#372) Eldaran karkötője (#373)
fekete csuha (#375) fény szentélye (#376) moa smaragd (#377) moa gyöngy (#378) moa rubin (#379)
$moa obszidián (#380) moa zafír (#381) moa jádekő (#382) $moa üveggömb (#383) moa burát (#384)
moa gyémánt (#385) moa katalizátor (#386) natali kő (#388) $szigony (#389) halcsont (#390)
polip szívóka (#391) mászó-karperec (#392) szent tölgyfa (#393) álomvirág (#395) $álompor (#396)
zafír erőöv (#397) városépítkezés (#398) kristálypalota (#401) morgud hagymatő (#402) fokhagyma (#403)
rájabőr (#404) rájabőr úszógatya (#405) réz fejpánt (#406) bronz fejpánt (#407) vas fejpánt (#408)
kígyóbőr öv (#410) királyi emlékmű (#411) vérvörös köpeny (#412) moa stuki (#413) stukilövedék (#414)
aranypikkely (#415) teknőcteknő (#416) teknőcpajzs (#417) era formázó minta (#418) fpi formázó minta (#419)
agyartőr (#420) mágusölő (#422) szívkereső (#423) pengepajzs (#425) őstroll agyaló (#427)
gránátkaktusz (#428) kaktuszbogyó (#429) bogyógránát (#430) gránátcsapda (#431) Thargodan csatamező (#432)
Vlagyimir szobra (#433) bányászcsákány (#434) törpe bánya (#435) réz masszariasztó (#436) ónix masszavadító (#438)
szent liget (#439) Muezli aranykeze (#442) roxati üvegszem (#443) gór formázó minta (#444) kvazár kesztyű (#445)
fekete lótusz (#446) lótuszvirág (#447) lótuszfőzet (#448) kristályfolyadék (#449) zangrozi csizma (#451)
térkapu (#452) mágusköpeny (#453) krapixlon fürdőruha (#454) kampós acélszigony (#455) arany pikkelyvért (#456)
mithril láncing (#457) Tharr pajzsa (#459) mithril pajzs (#460) nehéz harci kesztyű (#464) mithril sisak (#465)
gyémántsisak (#467) Dantor amulettje (#468) Dantor vértje (#469) kholden kulcs (#470) norgat kulcs (#471)
dizen kulcs (#472) törpe bakancs (#475) cápaölő tőr (#480) obszidián tüske (#481) raptor szablya (#482)
egykezes súlyzó (#483) barátság szent tüze (#484) Szent Pöröly (#485) sörsátor (#486) erődítmény (#488)
manakristály (#500) kdole (#501) a kihívás tornya (#502) aranytermő ládikó (#504) ostromlétra (#510)
Eldereth szilánk (#512) $zafír medallion (#514) Chara-din ékköve (#517) Rughar gyűrűje (#518) tudás gyöngye (#522)
óriásölő (#528) Chara-din monolitja (#534) sötét tekercs (#535) Thargodan amulett (#536) Bufa páncélja (#538)
mihlanil (#539) eknozol (#540) kisebb zan (#544) kristályrend (#545) gnóm nyílpuska (#546)
nyílpuska lövedék (#547) mérg.nyílp.lövedék (#548) $dentor bőr (#551) csatabárd (#555) jing-jang fejpánt (#556)
árnyéktőr (#557) bűvös shuriken (#562) főnixtoll (#563) biami kvazárlándzsa (#568) feneketlen bugyor (#570)
gejzír (#576) gyilkos csalán (#581) csalánvirág (#582) mópat boly (#583) mópat token (#585)
ősvortex (#587) lávató (#595) hro formázó minta (#601) a vortex amulettje (#607) viharóriás barlang (#612)
lovagi tábor (#624) arkog kő (#632) áldott kő (#642) küklopsz szem (#643) kulcskarika (#648)

Parancsok

Röv.  1.PAR.    2.PAR.    3.PAR.    TVP    Utasítás                
A    tárgy     kalandozó darab        -  tárgy átadása                              
AA   tárgy     [tárgy]   [tárgy]      -  összes par. tárgy átadása                  
ÁL   tárgy1    tárgy2    tárgy3      20  áldozat bemutatása                         
AMT  kalandozó MXTU                   -  MXTU átadása                               
AT   kalandozó TU                     -  TU átadása                                 
BA   élőlény   [élőlény] [élőlény]    -  barátságosság                              
BB   tárgy     darab                  -  berakás bankszéfbe                         
BE   [épület]                         5  belépés épületbe/lab.-ba                   
BEAJ kalandozó                        -  beajánlás Közös Tudatba                    
BEEN kalandozó                       20  belépés engedélyezése                      
BPB  [sorszám]                        -  befejező parancs berakása                  
BPK  sorszám                          -  befejező parancs kivétele                  
D    tárgy                            -  tárgy eldobása                             
D    tárgy     darab     hova         6  tárgy elrejtése                            
DD   tárgy     [tárgy]   [tárgy]      -  összes par.tárgy eldobása                  
DX   1-20                             -  D.E.M. beállítása                          
É    TVP                           1-40  élelemszerzés                              
EA   mit       darab                  -  eladás boltban                             
EE   tárgy     [tárgy]   [tárgy]      -  összes par. tárgy eladása                  
EF   TU                           10*TU  Tudati Energia Fejlesztés                  
EK   sorszám   ?         ?            ?  tudati energia kisütése                    
ÉP   épület    TVP                  TVP  építkezés                                  
ERKI [kaland.]                       20  erőszakos kilép(tet)és                     
F    tárgy                           10  kísérletezés, feltalálás                   
FÁS  TVP                            TVP  felt. ásás, max. TVPért                    
FELV KT/szövetség                     -  szövetségi felvétel                        
FF   1.fegyver 2.fegyver 3.fegyver    -  feltételes fegyverváltás                   
FFK  %         [%]       [%]          -  felt. fegyverv. kockázata                  
FGY  életerő%  TVP    [hányszor]    TVP  feltételes gyógyítás                       
FKÉR [kaland.]                        -  feloszl/felfügg. kérése                    
FKT  tárgy     darab     [1]          ?  feltételes készítés                        
FKU  TVP                            TVP  feltételes kutatás                         
FLH  szint     fegyver                -  felt. lőfegyver használat                  
FOG  szörny    csapda                 ?  feltételes szörnyelfogás                   
FM   TVP                              -  feltételes mászás                          
FSE  TVP                            TVP  feltételes segítség                        
FU   kalandozó                      (5)  feltételes udvarlás                        
FV   tárgy     darab     honnan       4  felvesz elrejtett tárgyat                  
FTV  varázslat élőlény                -  feltételes T/V varázslat                   
FVH  szint                            -  felt. T/V mágia használat                  
GO   próbaszám                       10  jellempróba-gonoszság                      
GY   TVP                           1-40  gyógyítás                                  
GYJ  [tárgy]   [megterh] [érték]      -  gyűjtés szelekció                          
GYK  fegyver   TVP                 1-50  gyakorlás fegyverrel                       
H    tárgy                            ?  használja a tárgyat                        
HIR  hírszám   [1. par.] [2. par.]    -  KT hír közlése                             
HU   [tárgy]   [tárgy]   [tárgy]      -  hulladékgyűjtés                            
ID   szörny    TVP                  TVP  elfogott szörny idomítása                  
IM                                   30  imádkozás oltárnál                         
IN   kalandozó élőlény   tárgy        -  információ átadás                          
JLK  kód                              5  jelszó kimondása                           
K,FK faj       lépésszám irány       10  követi a megadott fajt                     
KB   tárgy     darab                  -  kivét bankszéfből                          
KIEN kalandozó                        -  K.T.-ból kilépés enged.                    
KF   tárgy     [1-2]	   	      -  felvesz/felölt/kézbevesz                          
KF   tárgy     3		      -  őriz a tolvajok ellen                                    
KF   lőfegyver [lövedék]              -  bekészíti a lőfegyvert                     
KNO  képesség  [hányszor]             -  képesség növelése                          
KÖKI                                  -  Közös Tudatból kilépés                     
KÖTB K.Tudat                          -  Közös Tudatba belépés                      
KÖTL létszám   vezető                 -  Közös Tudat létrehozása                    
KPB  [sorszám]                        -  kezdeti parancs berakása                   
KPCS [1-3]                         0/20  kapcsoló állítása                          *p+30

YKPK sorszám - kezdeti parancs kivétele KT tárgy [darab] ? készít/begyűjt KUT TVP 1-50 átkutatja a terepet L,FL kalandozó [tárgy] 5 lopás kalandozótól LE tárgy - letesz/elrak LIC sorszám összeg - licitálás az árverésen LM pont [pont] [pont] 5+OV labirintusban való mozgás LOT 1.tipp 2.tipp 3.tipp - lottózás (10 arany) M irány [irány] [irány] 10 adott irányba mozgás OV 0-5 - óvatosság labirintusban P pszi [param1] [param2] 5(?) pszi képesség használata PBE pénz - pénz berakása bankba PKI pénz - pénz kivétele bankból SE próbaszám ? jellempróba-segítség SZE szörny - fogoly szörny elengedése SZK szörny 10 szörnykeresés SZM szörny - elfogott szörny leölése T,FT élőlény [élőlény] [élőlény] - élőlény megtámadása TF tulajd. TVP TVP tulajdonság fejlesztése TIM TVP TVP titkosírás megfejtése TNO tulajdonság [hányszor] - tulajdonság növelése TPF TVP - spórolt TVP felszabadítás TPS TVP - TVP letiltása, spórolása TV varázslat [varázsl] [varázsl] - varázslat T/V listába USZ TVP TVP úszás V varázslat [param1] [param2] 5(?) varázslás VE mit darab - vásárlás boltban VI merészség agresszió menekülés% - viselkedés VIK merészség - merészség kalandozókra VPF VP - spórolt VP felszabadítás VPS VP - VP letiltása, spórolása VTN varázslat 35 var. tanulása mestertől VV varázslat [varázsl] [varázsl] - gyors varázslás ZIP mit TVP TVP rombolás nemes céllal


© Beholder Kft. 1992-1999.
Ha a fordulóval bármilyen gondod van a következő címre írj: beholder@mail.datanet.hu!
Soha NE küld vissza az e-mailben kapott fordulódat!! Elég a karakterszámot, és a fordulószámot megírni!! Ha mégis megteszed, az az e-mailes játéklehetőséged elveszítését jelentheti!!!!!


Aki észrevesz egy hibát, és szeretné, ha azt javítanánk a fordulójában, az a következőkre legyen szíves fokozottan ügyelni:
1) A levelet azzal kezdje, hogy megírja KARAKTERSZÁMÁT, FORDULÓSZÁMÁT és SZÁMLASZÁMÁT.
2) Írja le - minél tömörebben - a jelenséget, a hibát. Ezt tegye meg MINDEN alkalommal, mikor erről levelezünk, utalva az addig megbeszéltekre.
3) NE LÉPJEN addig, míg nem kap tőlünk visszajelzést.
AKI MÉGIS LÉP, az a továbbiakban ÖNKÉNT LEMOND mindenfajta JAVÍTÁSRÓL, és elfogadja a hiba miatt módosult képességek korábbi forduló alapján történő visszaírását. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ha úgy gondoljuk, ne javítanánk.
Segítségeteket előre is köszönjük!
Az utóbbi időben rendkívül sok probléma volt a drotpostagalamb nevű remek ingyenes e-mail szolgáltatóval. Ezért nagyon szépen kérek mindenkit, hogy keressen egy valóban megbízhatóan működő szolgáltatót, hiszen nektek is, nekünk is jobb, ha a kiküldött e-mailek már az első alkalommal hibátlanul megérkeznek. A drótposta több féle címet is kínál pl. dpg.hu, drotposta.hu, aramszu.net, stb.
Ismételten kérek mindenkit, hogy ha bármi problémád van akármelyik játékkal kapcsolatban, akkor az erről szóló e-mail fejlécében feltétlenül tüntesd fel azt, hogy melyik játékról is van szó!!!!!!! Arra is szeretnék mindenkit megkérni, hogy a probléma taglalása mellett arra is szánjon időt, hogy az olyan mellékesnek tünő adatokat, mint karakterszám, fordulószám, számlaszám ne felejtse ki a levélből. (Ha nem tudod kitalálni, hogy az adott probléma kezeléséhez milyen adatokra van szükség, inkább többfélét adj meg, mint hogy pont a szükséges hiányozzon!)
Ezúton szertnék mindenkit tájékoztatni, hogy karakterátadás e-mailben továbbra sem lehetséges!
Kérek mindenkit, hogy mielőtt UL javítás, AK stb. miatt reklamál, legalább egyszer olvassa el a fordulo végén található tájékoztatót.
Maci

Elküldött UL javítása

A már elküldött UL javítására korlátozott lehetőség van.
Ha elrontottad az UL-t, akkor minnél hamarabb küldd el mégegyszer. Ügyelj rá, hogy a forulószáma feltétlenül ugyanaz legyen, mint az eredeti UL-é volt. Az UL-ek letöltése után a konvertáló program a késöbb érkezett UL-t, javításként értékeli, és ezt fogja betáplálni az eredetileg küldött UL helyett. (Figyelem: ilyenkor az eredetileg küldött UL-re is UL OK jelzést fogsz kapni!) Szükség esetén több javítást is küldhetsz, az utolsó UL-ből lesz a forduló. Ha egy e-mailben több UL-t is küldtél, akkor a javítás során elég csak a hibás UL-t elküldened, az UL-ek abban a sorrendben lesznek betáplálva, ahogy az eredeti e-mailben voltak. (Természetesen figyelembe véve a fenteb leírt korlátozásokat.)

Figyelem! Ez a javítás csak akkor működik, ha a hibás UL még nem került letöltésre!! Ha már letöltöttük, akkor a javító UL hibás forulószám jelzéssel visszamegy.
Az UL-ek letöltése reggel 9-10 között délután 2-4 között történik általában. (Esetenként ettől eltérő időpont is előfordulhat.)


Ha M$ IE-t használsz UL küldésre, és javítani akarod az UL-t, akkor esetenként komoly problémáid lehetnek, mert az M$ IE által küldött UL-ek fejlécéből rendszeresen hiányzik a dátum mező. Emiatt előfordulhat, hogy az UL-ek sorrendje felcserélődik, és nem a javító UL kerül táplálásra. Ha biztosra akarsz menni, akkor NE használj Explorert, mert emiatt nem áll módunkban a fordulódat újra táplálni!
Többeknek problémája volt az UL-javítással. Tehát UL-t javítani csak bizonyos esetekben lehet. A javítás feltétele, hogy az új UL még az előtt megérkezzen, hogy a régit LETÖLTÖTTÜK. (Naponta általában kétszer van letöltés: reggel 9 körül, és du. 3 körül.)
Tehát ha a reggel 8-kor elküldött UL javítását du. 2-kor küldöd, akkor az már nem lesz javítás csak egy Hibás UL.
Abban a speciális esetben ha pl. nincs zsetonod, vagy még nem léphetsz, a később (esetleg másnap, harmadnap) küldött UL-re is UL OK üzenetet fogsz kapni (itt most nem részletezett technikai okokból), DE ILYENKOR IS AZ ELŐSZÖR KÜLDÖTT UL KERÜL TÁPLÁLÁSRA! Tehát egy már elküldött UL-t a letöltése után akkor sem lehet javítani, ha az valamilyen okból még nem lett betáplálva!


Ha megváltozott az e-mail címed akkor azt feltétlenül jelezd nekünk a beholder@mail.datanet.hu címen. (A SZÁMLASZÁMODAT is írd meg!!). Amikor az új címet beírtuk, akkor kapsz egy visszajelzést. CSAK ezután küldj új UL-t!
Figyelem! A térkép megtekintéséhez szükséges class és képek letölthetőek a Beholder Kft home page-éről. Ha nincs www hozzáférésed, akkor jelezd (beholder@mail.datanet.hu) és elküldjük e-mailben. A java class mellett találhatsz egy dos-os progit is, amely segítségével elő tudod állítani a térképet gif formátumban.
Mostantól (97.08.19) megadhatod az un. állandó netkódodat, és így nem kell minden UL-en feltüntetni a netes kérést. A netkód a számlán lévő összes karakterre vonatkozik. Az állandó netkód megadásához a számlaszámodra és magára a kódra (u,b,u+,b+) van szükség. További részletek a Beholder Home Page-en.
Az Alanori Krónika megrendelése:
Ezentúl minden hónapban megjelenéskor megkaphatod a Krónikát. A dolgod mindössze annyi, hogy a beholder@mail.datanet.hu címre irsz egy e-mailt amiben megrendeled az újságot, és megírod a számlaszámodat. Az újsággal együtt automatikusan elküldjük a számlán lévő összes karakter üzeneteit is! Az AK ára így 20 zseton. (Ez tartalmazza a postázás költségeit is.)
Ha késöbb le akarod mondani a megrendelést, feltétlenül jelezd, hogy a nem a hagyományos, hanem a netes előfizetésről van szó (azaz a Krónikát nem a fordulóddal, hanem külön kaptad)!
Ha a fordulód fejlécében szerepel az Üzeneted jött felirat, akkor mentális üzenete érkezett a karakterednek. Az üzenetet a karaktered legközelebbi hagyományos fordulójával postázzuk. (Addig azonban minden e-mailes fordulódban meg fog jelenni az üzenet.)
Lehetőséged van azt kérni, hogy az üzeneteket külön postázzuk számodra, ez azonban 5 zsetonba kerül. Azt is kérheted, hogy az üzeneteidet egy másik karaktered hagyományos fordulójával postázzuk. (Ezt természetesen nem kerül zsetonba.)