TÚLÉLŐK FÖLDJE

Betáplálva: 2000. nov. 9. 9h:02'
EZ A 310. JÁTÉKHETED, 311. FORDULÓD
311. játékheted kezdete: nov. 9.
A következő fordulódat legkorábban
a 311. játékhéten tudjuk betáplálni.
KALANDOZÓ: #2208
SZÁMLA : XXXX
ZSETONOK : 639

ZICHO KALANDJAI


7 nap telt el azóta, hogy letáboroztál. Egy labirintusban vagy, a 2. szinten/térképen, a 24. pontnál. Ez az idő nem múlt el esemény nélkül: A táborozás 6. napján összeakadsz Silver Kolával. Raia nagyhatalmú főpapja. Tagja az Igaz Barátok Rendjének. Egy nap szimbólumot, egy nekrofun medált, egy mágusköpenyt, egy Urgod kesztyűjét, egy törpe bakancsot, egy Eldaran karkötőjét, egy zafír erőövet, egy obszidián karkötőt és egy Morgan sipkáját visel. Felszerelését egy Notermanthi trófea, egy kisebb quwarg isten trófea és egy magnetikus praglonc trófea színesíti. Hovatartozását apró jelvény mutatja: egy Főnix. Övén 2 kalandozóskalp fityeg! Jobb kezében egy Raia pallosát, bal kezében egy ezüsttőrt tart. Mentális auráját felismered, jó jellemű, ahogy Te is az vagy. Az Álomőrző a Béke jelét mutatja kezével - érzed, ahogy téged is sosem érzett nyugalom száll meg. Örömmel tapasztalod aurátok egymásra gyakorolt pozitív hatását (+8 varázspont). A kalandozó kacagva előveszi hangszerét, és egy varázslatos dallamot ad elő. A hatás fantasztikus! (+2 jóság.) Üdvözlitek egymást, aztán ki-ki folytatja a maga útját. A legutóbbi forduló óta sok érdekes dolgot tanultál. Elmondták neked, milyen is a méregelementál (ld. enc.). Most már tudod, hogy hogyan kell szerezni (készíteni) adamantitot (ld. enc.). Egy ismeretlen lovag jön veled szembe sötét vértje tündököl a napfényben. Büszkén ül lova hátán miközben a horizontot kémleli. Mikor melléd ér, Te udvariasan meghajolsz és jó utat kívánsz neki. Ő megállítja lovát és rád néz, majd felnyitva sisakrostélyát, visszaköszön: "Üdvözöllek vándor! Régen hallottam már emberi szót, nagyon jól esett. Engedd meg, hogy egy csekély szívességgel viszonozzam." azzal kezét válladra teszi. A következő pillanatban érzed, hogy különös belső tűz árad szét tagjaidban, izmaid felfrissülnek, felébredsz. Varázserőd regenerálódik. (+182 varázspont.) Pszi energiáid is töltődnek. (+68 pszi pont.) Erőt merítesz a Közös Tudatból. (+2 tudatpont.) A lottó 371. hetének nyerőszámai: 19, 30, 21. 1 db 1 találatos szelvényed volt. Erre összesen 10 arany nyereményt kapsz. 8 tanítványod van, akik mindenhová követnek, lesik minden mozdulatodat.
* 1. KP: elmormolod a 26. varázslatot a 88. varázslatot a 224. varázslatot
Szupersebesen mormolsz. A varázslat működésbe lép, láthatatlanul védelmezve testedet. [-16 varázspont.] [2 pontot használtál fel, van még 446.] Sajnos nincs a birtokodban valamilyen komponens, ami feltétlenül szükséges lenne a varázslat elmondásához (1 szopókő.) [0 pontot használtál fel, van még 446.] Beizzik a turbómágia. [-10 varázspont.] [0 pontot használtál fel, van még 446.]
* 2. KP: elmormolod az 59. varázslatot a 165. varázslatot a 209. varázslatot
Beizzik a turbómágia. (+4 szerencse.) [-15 varázspont.] [2 pontot használtál fel, van még 444.] Szupersebesen mormolsz. [-15 varázspont.] [2 pontot használtál fel, van még 442.] Hihetetlen sebességgel varázsolsz. Felkészülsz a vadászatra. [-40 varázspont.] [2 pontot használtál fel, van még 440.]
* 3. KP: t. energia kisütése: 145 2
Felkészülsz a kasztroplanáris transzformáció förtelmesen undorító szertartására. (-1 TU.) [10 pontot használtál fel, van még 430.]


vv 211 215 147 elmormolod a 211. varázslatot a 215. varázslatot a 147. varázslatot
Beizzik a turbómágia. [-40 varázspont.] [2 pontot használtál fel, van még 428.] Fürgén varázsolsz! Lelked tisztul! 840 tapasztalati pontot kaptál. (+5 jóság.) [-30 varázspont.] [2 pontot használtál fel, van még 426.] Beizzik a turbómágia. Csillogó energiafelhő jelzi, hogy képes vagy a mágikus teremtmények megsebzésére. [-18 varázspont.] [0 pontot használtál fel, van még 426.]

vv 184 86 164 elmormolod a 184. varázslatot a 86. varázslatot a 164. varázslatot
Fürgén varázsolsz! [-9 varázspont.] [2 pontot használtál fel, van még 424.] Szupersebesen mormolsz. Optimalizálod szervezeted energiafelhasználását. [-8 varázspont.] [0 pontot használtál fel, van még 424.] Összetörsz 1 varázskövet. (+100 varázspont.) Beizzik a turbómágia. [-25 varázspont.] [2 pontot használtál fel, van még 422.]

vv 140 140 140 elmormolod a 140. varázslatot a 140. varázslatot a 140. varázslatot
Szupersebesen mormolsz. 2 évet fiatalodtál! [-40 varázspont.] [5 pontot használtál fel, van még 417.] Fürgén varázsolsz! 1 évet fiatalodtál! [-40 varázspont.] [5 pontot használtál fel, van még 412.] Porrá zúzol 1 varázskövet. (+100 varázspont.) Fürgén varázsolsz! 2 évet fiatalodtál! [-40 varázspont.] [5 pontot használtál fel, van még 407.]

vv 140 140 140 elmormolod a 140. varázslatot a 140. varázslatot a 140. varázslatot
Fürgén varázsolsz! 3 évet fiatalodtál! [-40 varázspont.] [5 pontot használtál fel, van még 402.] Manára van szükséged, elhasználod a manakristályt. (+793 varázspont) Szupersebesen mormolsz. 2 évet fiatalodtál! [-40 varázspont.] [5 pontot használtál fel, van még 397.] Beizzik a turbómágia. 2 évet fiatalodtál! [-40 varázspont.] [5 pontot használtál fel, van még 392.]

ftv 92 293 felt. tám/véd. varázslat a 92. varázslatot a 293. szörnyet
Ok, a megadott védekező varázslat-lény feltétel törölve. [0 pontot használtál fel, van még 392.]

ftv 92 309 felt. tám/véd. varázslat a 92. varázslatot a 309. szörnyet
Ok, a megadott védekező varázslat-lény feltétel törölve. [0 pontot használtál fel, van még 392.]

ftv 186 154 felt. tám/véd. varázslat a 186. varázslatot a 154. szörnyet
Ok, ezt a támadó varázslatot fogod használni, ha a megadott lénnyel szembekerülsz. [0 pontot használtál fel, van még 392.]

ftv 134 250 felt. tám/véd. varázslat a 134. varázslatot a 250. szörnyet
Ok, ezt a támadó varázslatot fogod használni, ha a megadott lénnyel szembekerülsz. [0 pontot használtál fel, van még 392.]

ftv 186 239 felt. tám/véd. varázslat a 186. varázslatot a 239. szörnyet
Ok, ezt a támadó varázslatot fogod használni, ha a megadott lénnyel szembekerülsz. [0 pontot használtál fel, van még 392.]

t 252 1 támadod a 252. szörnyet
FT 252 parancs tárolva. [0 pontot használtál fel, van még 392.]

lm 29 31 35 mozogsz 29 31 35
Néha hátra-hátranézve sietsz tovább. Egy kanyarhoz érkeztél. [23. PONT.] A fal mellett találsz egy kisebb faládikót. Nincs bezárva: óvatosan kinyitod. Mohón felnyitod a ládát, és drágán fizetsz óvatlanságodért: fehér lángnyelvek csapnak ki, alaposan összeégetve. (-9 életerő.) Kellemetlen csalódás ér: a láda üres. Minden neszre ügyelve folytatod a felderítést. Innen csak egy út van: előre! [28. PONT.] Egy szörnyet pillantasz meg - innét úgy tűnik, hogy egy óriás csontváz. Éhes szörny kalandozóval álmodik. Ez viszont nem alszik, hanem éppen neked akar ugrani.

Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 5 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja az óriás csontváz testét. (5 támadással 42 életpontot sebezve.) Ellenfeled mereven rádnéz, majd megindítja mentális támadását. Mentális barikád mögé bújva, ellenállsz a félelem-sugaraknak. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Megmarkolva a mágusölőt a másikra rohansz. Félelmetes Haláltáncba kezdesz, elvágva ellenfeled menekülésének útját. {HD:} Mágusölővel többször mélyen végigmetszed az óriás csontváz zörgő csontjait. (3 támadással 86 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+18 életerő). Transzformálsz! (+8 varázspont.) {FM:} Pengepajzzsal kicsit megvágod az óriás csontváz zörgő csontjait. (1 támadással 6 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+2 életerő). Ellenfeled 10 pontot sebződik a fényaurától. Karmaival az óriás csontváz megpróbálja felszakítani a bőrödet, de sikertelenül. Az óriás csontváz szemében félelem villan, aztán lassan lehúnyja, miközben lelke kitör testének fogságából. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 829 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Bátran haladsz tovább. Egy tömör sziklából kifaragott ajtót pillantasz meg. Lenyomod a kilincset: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő norgat kulcs nyitja az ajtót. Nem tudod a varázsszót, ezért a kulcs elfüstöl. Felkészülve a legrosszabbra, belépsz. [29. PONT.] Egy ősi, elsárgult könyvet pillantasz meg. Izgatottan vizsgálod meg. Egy varázslat! A neve tűzgolyó. Némi időt szánsz rá, és sikerrel megtanulod a varázslatot! (ld. enc.) Folytatod az utat. Ahová most értél, az a T-elágazás kell, hogy legyen. [28. PONT.] Folytatod az utat. Egy pillanatra megállsz fülelni. [30. PONT.] Merészen, fegyveredet markolva mozogsz. Egy tömör sziklából kifaragott ajtót látsz. Megpróbálod a kilincset: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő norgat kulcs nyitja az ajtót. A kulcs sajnos tönkrement. Egy kis szobába érkezel. [31. PONT.] Egy furcsa, vibráló óriásszem van itt. Mintha beszélne hozzád... Igen, egy varázslatot akar neked megtanítani! A neve varázsvédelem II. Sajnos a varázslatot már ismered, így nem élsz a varázslat megtanulásának lehetőségével. Testsúlyodat a lábujjhegyeidre helyezve, nesztelenül lopakodsz tovább. A térképen is jelölt hármas elágazáshoz érsz. [30. PONT.] Folytatod az utat. Ellenőrzöd a térképen, hogy hol is vagy. [32. PONT.] A fenébe! Egy zsákutca. [34. PONT.] Egy óriás csontváz lakik itt. Itt csata lesz.

Vas dobónyilat markolva becélzod a mozgó célpontot. Elrepül 5 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja az óriás csontváz zörgő csontjait. (5 támadással 44 életpontot sebezve.) Ellenfeled mereven rádnéz, majd megindítja mentális támadását. Fölényesen, tudomást sem veszel a próbálkozásáról. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Marokra fogva a mágusölőt a másikra rontasz. Félelmetes Haláltáncba kezdesz, elvágva ellenfeled menekülésének útját. {FM:} Mágusölővel kegyetlenül összevagdalod az óriás csontváz jobb oldalát. (3 támadással 87 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+18 életerő). Transzformálsz! (+8 varázspont.) {KCC:} Pengepajzzsal épp hogy megvágod az óriás csontváz testét. (1 támadással 6 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+2 életerő). Ellenfeled 11 pontot sebződik a fényaurától. Az óriás csontváz karmaival megsebesíti a válladat. (1 támadástól 7 életpontot vesztesz.) Ennyi! A másik kigúvadt szemmel borul a földre. Meghalt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 829 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Folytatod a felderítést. Egy tömör sziklából kifaragott ajtóba ütközöl. Megvizsgálod: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő norgat kulcs nyitja az ajtót. A kulcs sajnos tönkrement. Úgy határozol, hogy körülnézel a következő teremben: [35. PONT.] Ah! Egy totemoszlop! Ahogy közelebb lépsz, furcsa bizsergés fog el: egy varázslat megértésére van itt lehetőséged, melynek neve varázskő készítés. Sajnos a varázslatot már ismered, így nem élsz a varázslat megtanulásának lehetőségével. [30 pontot használtál fel, van még 362.]

lm 36 40 905 mozogsz 36 40 905
Haladsz előre. Kanyarodik a járat. [34. PONT.] Izzadó tenyeredet megtörlöd, miközben a labirintusban mész tovább. Egy pillanatra megállsz fülelni. [32. PONT.] Hangtalan léptekkel osonsz előre. A térképen is jelölt hármas elágazáshoz érsz. [30. PONT.] Kicsit meggörnyedten, meg-meglapulva mész. Hoppsz, már itt is van a T-elágazás! [28. PONT.] Mész tovább, előre. Kanyarodik a járat. [23. PONT.] Bevilágítva magad előtt az utat, lassan lépkedsz. Elérsz a T-elágazáshoz. Most vajon merre? [22. PONT.] Bármennyire is ügyelsz lépteidre, néha meg-megcsikordul lépésed egy kövön. Óvatosan lépsz be egy nagyobb terembe. [36. PONT.] Egy lidércúr lakik itt. Úgy döntesz, itt az ideje, hogy demonstráld hatalmadat. Rárontasz a szörnyre.

A lényt antimágikus aura védi, ezért nem is próbálsz rá varázsolni. Vas dobónyilat küldesz ellenfeled felé. Elrepül 5 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja a lidércúr köpenyét. (5 támadással 103 életpontot sebezve.) A szörny iszonytató kiáltást hallat! De te csak kacagsz rajta. Csak ennyit tudsz, rém? Félelmet nem ismerve ellenfeledre támadsz. Haláltáncba kezdesz ellenfeled körül. Emberfeletti gyorsaságot kölcsönöz számodra a kí, de ez szükséges is a Sziklazuhataghoz. Ököllel borzalmas ütéseket mérve rá összetöröd a lidércúr nyakát. (4 támadással 185 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+38 életerő). Transzformálsz! (+18 varázspont.) {HD:} Pengepajzzsal épp hogy megvágod a lidércúr köpenyét. (1 támadással 21 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+5 életerő). Transzformálsz! (+2 varázspont.) A fényaura 35 ép-t sebez. A lidércúr karmai megsebesítik a jobb kezedet. (1 támadástól 4 életpontot vesztesz.) Mágikus esszenciád permanensen redukálódik! (-2 max. varázspont.) A lidércúr összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 2800 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Minden neszre ügyelve folytatod a felderítést. Egy pillanatra megállsz fülelni. [37. PONT.] Meg-meg torpanva, lábaidat lassan, puhán egymás után rakva mész. Kanyarodik a járat. [38. PONT.] Testsúlyodat a lábujjhegyeidre helyezve, nesztelenül lopakodsz tovább. Egy pillanatra megállsz fülelni. [39. PONT.] Rálépve egy billegő kőlapra, dübörgést hallasz, a fejed fölül! Szerencsédnek köszönhetően csak 14 életpontot vesztettél. Iszonyatos ütést érzel, ahogy a lecsapó kőfal-csapda telibe talál. Merészen, fegyveredet markolva mozogsz. Egy vastag, gránitból készült ajtó a következő akadály. Az ajtót vörösen vibáló mágikus aura védi. Kántálni kezdesz. Érzed, ahogy erő áramlik a tagjaidba. Egy utolsó kézmozdulattal kisütöd a rúnapukkasztás varázslatot! Némi mágikus vizsgálattal megállapítod, hogy pontosan mekkora mágikus energiára lenne szükséges a perfekt Rúnapukkasztáshoz. Pukk! Elpukkant a Rúna, megszűnt a védővarázslat. [-12 varázspont.] Megvizsgálod: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő dizen kulcs nyitja az ajtót. A kulcs sajnos tönkrement. Bah! Egy zsákutcába jutottál! [40. PONT.] Némi kutatás után találsz egy nagy tölgyfaládát. Nincs bezárva: óvatosan kinyitod. Megnézed, hogy mi a zsákmány: 1 kvazár páncél, 1 kvazár kard és 1 kvazár sisak. Gyorsan kiüríted a ládát. Minden lépés után igen alaposan körbevizsgálódsz, hogy nem csapdagyanús-e a környék, minden ismert típus után kutatsz. [33 pontot használtál fel, van még 329.]

lm 44 900 47 mozogsz 44 900 47
Vacak kis szoba ez - állapítod meg, amint körülnézel. [44. PONT.] Rögtön szemet szúr az egyik sarokban megbúvó titkos kapcsoló. Viszkető bizsergést érzel, és megnyomod. Először nem történik semmi, majd tompa morajt hallasz nem is olyan messziről. Mostantól nem foglalkozol a csapdákkal. Hangot hallasz szemből - megtorpansz, figyelsz, de aztán semmi. Még óvatosabban mész tovább. Egy T-elágazáshoz érkeztél. [39. PONT.] Kicsit meggörnyedten, meg-meglapulva mész. Megtorpansz: kanyarodik az út! [38. PONT.] Tudod, hogy itt senkire és semmire nem számíthatsz - a sötétség bármikor magába fogadhat. Továbbmész. A gyér világításnál gyors pillantást vetsz a térképre. [37. PONT.] A falhoz lapulva osonsz előre. Az út szélesedik, majd elérkezel egy tágasabb helyiséghez. [36. PONT.] A folyosón, a falhoz lapulva mész tovább. Hoppsz, már itt is van a T-elágazás! [22. PONT.] Vacak kis szoba ez - állapítod meg, amint körülnézel. [21. PONT.] A szoba, amelybe belépsz, aránylag kicsi. [2. PONT.] Úgy suhansz, mint az árnyék. A térképen is jelölt hármas elágazáshoz érsz. [4. PONT.] Mindenfelé figyelve haladsz tovább. Az út egy nagy szobába torkollik. [45. PONT.] Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy autentikus vámpír. Az ellenfeled láthatólag harcra készül. Te felkészülten várod.

Néhány elegáns kézmozdulat után már süvít is ellenfeled felé egy háló. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 5 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja az autentikus vámpír testét. (5 támadással 116 életpontot sebezve.) Az autentikus vámpír összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 4 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a kvazár kardot, szereztél 1 szvó-ektoplazmát. [szvó-ektoplazma ládikóba-> 10 arany, -2 ÉP] 848 tapasztalati pontot kaptál. Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy autentikus vámpír. Mivel minden egyéb kommunikációs lehetőséget kizár a szörny agreszív magatartása, felkészülsz a csatára.

Támadó varázslatot alkalmazol: ellenfeledre háló varázslatot lősz. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, vas dobónyilat ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 5 vas dobónyíl. Alaposan megsorozod az autentikus vámpír testét. (5 támadással 108 életpontot sebezve.) Az autentikus vámpír most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a kvazár kardot, szereztél 1 szvó-ektoplazmát. [szvó-ektoplazma ládikóba-> 10 arany, -2 ÉP] 848 tapasztalati pontot kaptál. Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy autentikus vámpír van előtted! Már éppen kezdted elunni a céltalan bóklászást. Egy kis csata éppen jól jön.

Üdvözlésképpen egy háló varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, vas dobónyilat ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 5 vas dobónyíl. Alaposan megsorozod az autentikus vámpír jobb lábát. (5 támadással 109 életpontot sebezve.) A másik elterül, rángatózik egy kicsit majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a kvazár kardot, szereztél 1 szvó-ektoplazmát. [szvó-ektoplazma ládikóba-> 10 arany, -2 ÉP] 848 tapasztalati pontot kaptál. Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy szubreális vámpír! Ha a szörny harcolni akar, ám legyen. Majd megmutatod neki.

Ellenfeled egy kézmozdulatot tesz, majd ellő egy a halál szava varázslatot. A támadásnak - hála az égnek - semmi eredménye sem volt. Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 5 vas dobónyíl. Alaposan megsorozod a szubreális vámpír bal vállát. (5 támadással 109 életpontot sebezve.) A szörny rád mered, majd a félelem sugarait lövi feléd. Mentális barikád mögé bújva, ellenállsz a félelem-sugaraknak. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Vad csatakiáltással, felemelve a mágusölőt a másikra rohansz. Haláltáncba kezdesz ellenfeled körül. {HD:} Mágusölővel irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod a szubreális vámpír testét. (2 támadással 91 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+19 életerő). Transzformálsz! (+4 varázspont.) {KCC:} Pengepajzzsal végigvágod a szubreális vámpír jobb lábát. (1 támadással 18 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+4 életerő). Fényaurád működik (30 ép-t sebezve). A szubreális vámpír csapásokat oszt a jobb karodra karmaival. (4 támadástól 15 életpontot vesztesz.) Egy kis bőrt csippent le a lábfejedről a szubreális vámpír, ahogy megpróbál megharapni. (1 támadástól 4 életpontot vesztesz.) Ennyi! A másik kigúvadt szemmel borul a földre. Meghalt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a kvazár kardot, szereztél 1 szvó-ektoplazmát. [szvó-ektoplazma ládikóba-> 10 arany, -2 ÉP] 1768 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 norgat kulcsot. Vigyázó léptekkel mozogsz tovább. A folyosó kanyarodik. [46. PONT.] Továbbmész. Egy vastag, kőből faragott ajtó! Elővigyázatosan próbát teszel: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő kholden kulcs nyitja az ajtót. Nem tudod a varázsszót, ezért a kulcs elfüstöl. Egy kisebb, már-már kamraszerű helyiségbe érkeztél. [47. PONT.] Rövid körbevizsgálódás után találsz egy tömör kődobozt. Nincs bezárva: óvatosan kinyitod. Megnézed, hogy mi a zsákmány: 3 fokhagyma, 1 koponya szimbólum, 1 deus ex machina, 3 tükör, 1 galachmit, 400 arany, 1 moa gyöngy és 2 angyalok gyűrűje (ld. enc.). Gyorsan kiüríted a ládát. [41 pontot használtál fel, van még 288.]

lm 48 19 20 mozogsz 48 19 20
Nincs megállás - továbbtotyogsz. Elérsz a T-elágazáshoz. Most vajon merre? [46. PONT.] Árnyakkal körülvéve, elszántan mész tovább. Egy vastag, kőből faragott ajtó bukkan fel a sötétből. Találsz egy kilincset: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő dizen kulcs nyitja az ajtót. A kulcs sajnos tönkrement. Vacak kis szoba ez - állapítod meg, amint körülnézel. [48. PONT.] Némi kutatás után találsz egy tömör kődobozt. Nincs bezárva: óvatosan kinyitod. Megnézed, hogy mi a zsákmány: 350 arany, 1 obszidián függő [obszidián függő ládikóba-> nem kaptál semmit! -2 ÉP], 5 a fiatalság itala (ld. enc.), 1 Tilnetor kardja (ld. enc.) és 2 tudás gyöngye. Gyorsan kiüríted a ládát. Úgy suhansz, mint az árnyék. Egy T-elágazáshoz érkeztél. [46. PONT.] Halvány fényt látsz magad előtt: habozva mész tovább. Egy nagyobb terem! [45. PONT.] Testsúlyodat a lábujjhegyeidre helyezve, nesztelenül lopakodsz tovább. A térképen is jelölt hármas elágazáshoz érsz. [4. PONT.] Izzadó tenyeredet megtörlöd, miközben a labirintusban mész tovább. A folyosó kanyarodik. [5. PONT.] Egy szörnyet pillantasz meg - innét úgy tűnik, hogy egy noth szellem. Rögtön látod, hogy ez nem lesz békés találkozó. Felkészülsz az összecsapásra.

Ellenfeledre élőholt pozdorja varázslatot lősz. 405 életpontot sebeztél. A szörny még egy utolsó halálüvöltést hallat, majd eldől. 1608 tapasztalati pontot kaptál. Néha hátra-hátranézve sietsz tovább. Innen csak egy út van: előre! [6. PONT.] Vigyázó léptekkel mozogsz tovább. Az út itt elkanyarodik. [7. PONT.] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy noth szellem van előtted! Ha a szörny harcolni akar, ám legyen. Majd megmutatod neki.

Támadó varázslatot alkalmazol: ellenfeledre élőholt pozdorja varázslatot lősz. 411 életpontot sebeztél. A noth szellem összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. 1608 tapasztalati pontot kaptál. Néha hátra-hátranézve sietsz tovább. Egy pillanatra megállsz fülelni. [8. PONT.] Nincs megállás - továbbtotyogsz. Kanyarodik a járat. [9. PONT.] Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy noth szellem. Rögtön látod, hogy ez nem lesz békés találkozó. Felkészülsz az összecsapásra.

Egy élőholt pozdorja varázslattal köszöntöd a másikat. 408 életpontot sebeztél. Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. 1608 tapasztalati pontot kaptál. Továbbsuhansz a folyosón. Elérted a következő kanyart. [10. PONT.] Vigyázó léptekkel mozogsz tovább. Elérted a következő kanyart. [11. PONT.] Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy noth szellem. A ellenséges teremtmény a földbe akar döngölni. Nem hagyod magad.

Néhány elegáns kézmozdulat után már süvít is ellenfeled felé egy élőholt pozdorja. 415 életpontot sebeztél. A noth szellem összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. 1608 tapasztalati pontot kaptál. Minden neszre ügyelve folytatod a felderítést. Az út ismét kanyarodik. [12. PONT.] Tudod, hogy itt senkire és semmire nem számíthatsz - a sötétség bármikor magába fogadhat. Továbbmész. Innen csak egy út van: előre! [13. PONT.] Meg-megállsz, fülelsz miközben előrehaladsz. Kanyarodik a járat. [14. PONT.] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy noth szellem van előtted! Az ellenfeled úgy döntött, eljött a halálod napja. Szerinted pedig az övé.

Támadó varázslatot alkalmazol: ellenfeledre élőholt pozdorja varázslatot lősz. 407 életpontot sebeztél. A noth szellem még megpróbál elszaladni, de két-három lépés után összeesik, és nem mozdul többet. 1608 tapasztalati pontot kaptál. Néha hátra-hátranézve sietsz tovább. Innen csak egy út van: előre! [15. PONT.] Hangot hallasz szemből - megtorpansz, figyelsz, de aztán semmi. Még óvatosabban mész tovább. Egy kanyarhoz érkeztél. [16. PONT.] Minden neszre ügyelve folytatod a felderítést. A szűk járat megintcsak kanyarodik. [17. PONT.] Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy noth szellem. Nem tetszik a szörny képe. Úgy döntesz kiplasztikázod egy kicsit.

Mormolsz, majd ujjaidból kirepül egy élőholt pozdorja varázslat. 411 életpontot sebeztél. A noth szellem most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! 1608 tapasztalati pontot kaptál. Nincs megállás - továbbtotyogsz. Újabb kanyar! [18. PONT.] Minden neszre ügyelve folytatod a felderítést. Elérted a következő kanyart. [19. PONT.] Hopp, it lehet eggyel feljebb menni! A lépcső nem túl bizalomgerjesztő, de azért felmászol rajta - és lám, baj nélkül! [20. PONT. --> 3. SZINT, 1. PONT.] [63 pontot használtál fel, van még 225.]

lm 905 3 900 mozogsz 905 3 900
Minden lépés után igen alaposan körbevizsgálódsz, hogy nem csapdagyanús-e a környék, minden ismert típus után kutatsz. A folyosón, a falhoz lapulva mész tovább. A térképen is jelölt hármas elágazáshoz érsz. [2. PONT.] A falhoz lapulva osonsz előre. Az út szélesedik, majd elérkezel egy tágasabb helyiséghez. [3. PONT.] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy lidércúr van előtted! A szörny a halálodat akarja, és neked ront.

A lényt antimágikus aura védi, ezért nem is próbálsz rá varázsolni. Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 5 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja a lidércúr köpenyét. (5 támadással 110 életpontot sebezve.) A lény kiáltásával megpróbálja megállítani a szívedet. Ellenállsz! Nemhiába, erős a szervezeted. Elszántan ellenfeledre rohansz. Ellenfeled nem menekülhet: a kí döbbenetes Haláltáncába kezdesz. A helyzet alkalmasnak látszik az Acél Ököl alkalmazására. Ököllel halálos csapásokat osztva péppé vered a lidércúr fejét. (3 támadással 139 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+28 életerő). Transzformálsz! (+2 varázspont.) {FM:} Pengepajzzsal épp hogy megvágod a lidércúr fejét. (1 támadással 21 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+5 életerő). Fényaurád működik (22 ép-t sebezve). A szörny több karmával is a lábadra csap. (2 támadástól 7 életpontot vesztesz.) Mágikus esszenciád permanensen redukálódik! (-3 max. varázspont.) A lidércúr összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 2800 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Éles szemmel körbevizslatsz. Hohó, az egyik követ a falban be lehet nyomni! Bizonyára valamilyen titkos funkcióval bír! Vigyázva benyomod. Tompa dübörgést hallasz a távolból. Mostantól nem foglalkozol a csapdákkal. [16 pontot használtál fel, van még 209.]

lm 16 23 22 mozogsz 16 23 22
Haladsz előre. Ahová most értél, az a T-elágazás kell, hogy legyen. [2. PONT.] Továbbsuhansz a folyosón. Az egyenes folyosó közepén vagy. [14. PONT.] Nem rettenve meg semmitől, tovább suhansz. Egy tömör sziklából kifaragott ajtó állja utadat. Megpróbálod a kilincset: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő norgat kulcs nyitja az ajtót. A kulcs sajnos tönkrement. Vacak kis szoba ez - állapítod meg, amint körülnézel. [16. PONT.] Ez nem lehet igaz! Egy nekrofun trónt látsz. [A vp-dnek még több, mint a fele megvan, ezért most nem ülsz bele.] Úgy suhansz, mint az árnyék. Egy T-elágazáshoz érkeztél. [14. PONT.] A folyosón, a falhoz lapulva mész tovább. Kanyarodik a járat. [13. PONT.] Haladsz előre. Elérted a következő kanyart. [12. PONT.] Mész tovább, előre. Az egyenes folyosó közepén vagy. [11. PONT.] Nem rettenve meg semmitől, tovább suhansz. Egy vastag, kőből faragott ajtó állja utadat. Lenyomod a kilincset: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő kholden kulcs nyitja az ajtót. A kulcs sajnos tönkrement. A szoba, amelybe belépsz, első pillantásra nagyon elhagyatottnak tűnik. [23. PONT.] Egy zombi mestert pillantasz meg. Az ellenfeled úgy döntött, eljött a halálod napja. Szerinted pedig az övé.

Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 5 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod a zombi mester bal lábát. (5 támadással 103 életpontot sebezve.) Elszántan a másikra rohansz. A kí fantasztikus tánclépéseket ad: Haláltáncba kezdesz. Fókuszálod kí-energiáidat, és minden idegszáladat megfeszítve, megindítasz egy Sziklaököl-támadást. Ököllel halálos csapásokat osztva péppé vered a zombi mester jobb lábát. (4 támadással 213 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+43 életerő). Transzformálsz! (+4 varázspont.) {GYD:} Pengepajzzsal épp hogy megvágod a zombi mester testét. (1 támadással 17 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+4 életerő). A fényaura 20 ép-t sebez. A zombi mester karmai megsebesítik a jobb kezedet. (1 támadástól 11 életpontot vesztesz.) A tőled elszívott varázsenergiát saját regenerálására fordítja. (-9 varázspont.) A zombi mester még megpróbál elszaladni, de két-három lépés után összeesik, és nem mozdul többet. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1813 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] A sok gyakorlás növelte tudásodat (+1 teológia). Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 2 norgat kulcsot és 1 kholden kulcsot. Néha hátra-hátranézve sietsz tovább. A térképen is jelölt hármas elágazáshoz érsz. [11. PONT.] Vigyázó léptekkel mozogsz tovább. Ellenőrzöd a térképen, hogy hol is vagy. [10. PONT.] Elszántan mész előre. Egy vastag, kőből faragott ajtót pillantasz meg. Megpróbálod a kilincset: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő kholden kulcs nyitja az ajtót. A kulcs sajnos tönkrement. Amikor betoppansz, éles pillantást vetsz minden sarokba. [22. PONT.] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy zombi mester van előtted! Az ellenfeled láthatólag harcra készül. Te felkészülten várod.

Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, vas dobónyilat ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 5 vas dobónyíl. Lövedékeiddel perforálod a zombi mester fejét. (5 támadással 112 életpontot sebezve.) Félelmet nem ismerve a másikra támadsz. Haláltáncba kezdesz ellenfeled körül. Felkészülsz a Sziklaököl alkalmazására. Ököllel gyilkos csapásokat szórva összezúzod a zombi mester foszladozó testét. (4 támadással 199 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Transzformálsz! (+3 varázspont.) {GYD:} Pengepajzzsal kicsit megvágod a zombi mester testét. (1 támadással 19 életpontot sebezve.) Ellenfeled 18 pontot sebződik a fényaurától. A zombi mester karmai majdnem eltalálnak! A zombi mester szemében félelem villan, aztán lassan lehúnyja, miközben lelke kitör testének fogságából. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1813 tapasztalati pontot kaptál. Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 3 norgat kulcsot és 1 kholden kulcsot. [33 pontot használtál fel, van még 176.]

lm 10 905 9 mozogsz 10 905 9
Bevilágítva magad előtt az utat, lassan lépkedsz. Ahová most értél, az a T-elágazás kell, hogy legyen. [10. PONT.] Minden lépés után igen alaposan körbevizsgálódsz, hogy nem csapdagyanús-e a környék, minden ismert típus után kutatsz. Mindenre felkészülve lépsz be az előtted levő nagy terembe. [9. PONT.] Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy lidércúr! Nyugodtan várod, hogy megleckéztethessed a pimasz lényt.

A lényt antimágikus aura védi, ezért nem is próbálsz rá varázsolni. Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 5 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja a lidércúr testét. (5 támadással 111 életpontot sebezve.) A szörny iszonytató kiáltást hallat! Ellenállsz! Nemhiába, erős a szervezeted. Elszántan a másikra támadsz. A kí mesterfokát jelenti a Haláltánc, amelybe döbbent ellenfeled körül kezdesz. Mozgásod felgyorsul, emberi szem számára követhetetlenné válik, ahogy a Sziklazuhataggal bombázod ellenfeledet. Ököllel borzalmas ütéseket mérve rá összetöröd a lidércúr köpenyét. (3 támadással 145 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Transzformálsz! (+2 varázspont.) {FM:} Pengepajzzsal épp hogy megvágod a lidércúr köpenyét. (1 támadással 19 életpontot sebezve.) Fényaurád 24 sebzést okoz. A lidércúr karmai megsebesítik a jobb kezedet. (1 támadástól 3 életpontot vesztesz.) Mágikus esszenciád permanensen redukálódik! (-2 max. varázspont.) Véres nyál csordul ki a lidércúr száján, majd halk hörgéssel a porba hull. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 2800 tapasztalati pontot kaptál. Óvatosan megtapogatod a falat, és nem is hiába! Egy mozgatható kőre bukkantál. Bizonyára valamilyen titkos funkcióval bír! Vigyázva benyomod. Nyekergő hang szűrödik el a füledhez a labirintus mélyéről. [11 pontot használtál fel, van még 165.]

lm 900 8 905 mozogsz 900 8 905
Mostantól nem foglalkozol a csapdákkal. Kicsit meggörnyedten, meg-meglapulva mész. Egy T-elágazáshoz érkeztél. [7. PONT.] Merészen, fegyveredet markolva mozogsz. Egy tömör sziklából kifaragott ajtó állja utadat. Találsz egy kilincset: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő norgat kulcs nyitja az ajtót. A törékony mágikus kulcs összeroppan! A felderítést egy szobával folytatod. Odabent félhomály fogad. [8. PONT.] Megpillantasz egy barna, bőrkötéses könyvet. Felnyitod. Egy ősi varázslat van itt, melynek neve esszenciavédelem 2. Mágikus úton elsajátítod. (ld. enc.) Minden lépés után igen alaposan körbevizsgálódsz, hogy nem csapdagyanús-e a környék, minden ismert típus után kutatsz. [6 pontot használtál fel, van még 159.]

vv 188 140 140 elmormolod a 188. varázslatot a 140. varázslatot a 140. varázslatot
Beizzik a turbómágia. [-15 varázspont.] [2 pontot használtál fel, van még 157.] Fürgén varázsolsz! 1 évet fiatalodtál! [-40 varázspont.] [5 pontot használtál fel, van még 152.] Szupersebesen mormolsz. 2 évet fiatalodtál! [-40 varázspont.] [5 pontot használtál fel, van még 147.]

lm 6 900 21 mozogsz 6 900 21
Egy jókora, faragott falú helyiségbe érkezel. Első pillantásra minden csendes. [6. PONT.] Egy lidércurat pillantasz meg. Nyugodtan várod, hogy megleckéztethessed a pimasz lényt.

A lényt antimágikus aura védi, ezért nem is próbálsz rá varázsolni. Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, vas dobónyilat ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 5 vas dobónyíl. Alaposan megsorozod a lidércúr testét. (5 támadással 112 életpontot sebezve.) A lény kiáltásával megpróbálja megállítani a szívedet. De te csak kacagsz rajta. Csak ennyit tudsz, rém? Félelmet nem ismerve ellenfeledre rontasz. Félelmetes Haláltáncba kezdesz, elvágva ellenfeled menekülésének útját. Lehetőséget látsz a Kobraharapás bevetésére. Ököllel gyilkos csapásokat szórva összezúzod a lidércúr jobb oldalát. (4 támadással 182 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Transzformálsz! (+3 varázspont.) {FM:} Pengepajzzsal épp hogy eltalálod a lidércúr jobb lábát. (1 támadással 19 életpontot sebezve.) Ellenfeled 19 pontot sebződik a fényaurától. A lidércúr többször végigkarmolja a derekadat. (2 támadástól 7 életpontot vesztesz.) Felfénylik az esszenciavédelem II! Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 2800 tapasztalati pontot kaptál. Óvatosan megtapogatod a falat, és nem is hiába! Egy mozgatható kőre bukkantál. Bizonyára valamilyen titkos funkcióval bír! Vigyázva benyomod. Távoli dübörgést hallasz, aztán semmi. Mostantól nem foglalkozol a csapdákkal. Árnyakkal körülvéve, elszántan mész tovább. Egy vastag, kőből faragott ajtóban végződik az út. Megvizsgálod: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő norgat kulcs nyitja az ajtót. Nem tudod a varázsszót, ezért a kulcs elfüstöl. Mindenre felkészülve lépsz be a kis terembe. [21. PONT.] Az egyik sarokban találsz egy nehéz kőládát. Nincs bezárva: óvatosan kinyitod. Abban a pillanatban, hogy felnyitottad a ládát, ráébredsz hibádra, de már későn - belélegezted a kiáradó gázt. (-5 életerő.) Megnézed, hogy mi a zsákmány: 1 szent kehely, 4 manakristály és 1 deus ex machina. Gyorsan kiüríted a ládát. [11 pontot használtál fel, van még 136.]

lm 24 24 24 mozogsz 24 24 24
Egy jókora, faragott falú helyiségbe érkezel. Első pillantásra minden csendes. [6. PONT.] Óvatosan megtapogatod a falat, és nem is hiába! Egy mozgatható kőre bukkantál. [már elmozdítottad] Minden neszre ügyelve folytatod a felderítést. Egy T-elágazáshoz érkeztél. [7. PONT.] Halvány fényt látsz magad előtt: habozva mész tovább. Egy nagyobb terem! [24. PONT.] Egy élőholt ősmágus lakik itt. Fegyvere egy Pusztítás Botja. Az ellenfeled láthatólag harcra készül. Te felkészülten várod.

Nem árt valamilyen védekező mágiát alkalmazni: életpajzs létrehozásához szükséges szavakat mormolsz. A csata nem lesz könnyű: célpontod számodra ismeretlen védekező varázslatot rak magára. Mormolsz, majd ujjaidból kirepül egy energiafolyam varázslat. 215 életpontot sebeztél. Ellenfeled villámcsapás varázslatot lő rád. 47 életpontot vesztettél. Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 5 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja az élőholt ősmágus testét. (5 támadással 107 életpontot sebezve.) Közelebb kerülve a szörnyet, megérzed irtóztató halál-auráját. Minden akaratodat megfeszítve, ellenállsz! Majdnem beleöregedtél a látványba! Az élőholt ősmágus feléd fordul. - Haha, nyomorult halandó! Azt hiszed, van bármi ezen a földön, amivel nekem árthatsz? Azt gondolod, van bármi esélyed velem szemben? Szolgáim! Gyertek, igyátok a vérét ennek a nyomorultnak! - A mágus hörgő hangjára becsúszik néhány darabokra szabdalt zombimester, de az ajtón túl néhány lépéssel mozdulatlanná merevednek. Úgy látszik, jó munkát végeztél! Az ősmágus kacag. Hangja ijesztő, túlvilági. - Nos, jó. Saját kezűleg kell hát, hogy elpusztítsalak. - Megpillantasz 3 tárgyat, ami az ősmágus övén fityeg. Deus ex machinák! Hirtelen elhatározással - mintha nem is a te akaratod lenne! - Fairlight botját a machinák felé fordítod. A d.e.m.-ek darabokra robbannak! Az élőholt a szoba sarkában álló láda felé fordítja tekintetét (nyilván ott vannak a tartalék d.e.m.-ek) de aztán rádront. Félelmet nem ismerve a másikra ugrasz. Felkészülsz a Sziklaököl alkalmazására. Ököllel többször kegyetlenül megütöd az élőholt ősmágus jobb vállát. (6 támadással 255 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+52 életerő). Transzformálsz! (+5 varázspont.) {FM:} Pengepajzzsal kissé megkarcolgatod az élőholt ősmágus jobb lábát. (2 támadással 32 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+7 életerő). A fényaura 31 ép-t sebez. Az élőholt ősmágus kemény csapásokat osztogatva kényszerít védekezésre. (3 támadástól 15 életpontot vesztesz.) Varázsenergiád szökik! (-13 varázspont.) Az élőholt ősmágus pusztító erejű támadást indít, félresöpörve védekezésedet. (3 támadástól 19 életpontot vesztesz.) A varázsló kezéből apró villámok repülnek ki. Alig pörkölődsz. 19 életpontot vesztettél. Ellenfeled egy kézmozdulatot tesz, majd ellő egy villámcsapás varázslatot. 43 életpontot vesztettél. Ellenfeled regenerálódik! A kí nagymesterek precizitásával hajtasz végre egy Sziklazuhatag manővert. Ököllel néhányszor megcsapod az élőholt ősmágus fejét. (4 támadással 159 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+32 életerő). Transzformálsz! (+3 varázspont.) Pengepajzzsal megkarcolod az élőholt ősmágus testét. (1 támadással 7 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+2 életerő). Ellenfeled 22 pontot sebződik a fényaurától. Az élőholt ősmágus pusztító erejű támadást indít, félresöpörve védekezésedet. (3 támadástól 14 életpontot vesztesz.) Varázsenergiád szökik! (-10 varázspont.) Nem sikerült az élőholt ősmágus ravasz és erős ütései közül mindet hárítanod. (3 támadástól 14 életpontot vesztesz.) A varázsló kitárja kezét, néhány szót mormol, és pusztító tüzet lő rád. Félig megúsztad. 21 életpontot vesztettél. Egy villámcsapás varázslattal köszönt csatapartnered. 42 életpontot vesztettél. Az élőholt ősmágus szemében félelem villan, aztán lassan lehúnyja, miközben lelke kitör testének fogságából. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 8000 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 Pusztítás Botját, 1 mágusköpenyt, 1 Urgod kesztyűjét (ld. enc.), 1 királyi koronát, 1 zafír fülbevalót (ld. enc.) és 1 Morgan szilánkját (ld. enc.). Mágnesként vonzza a tekintetedet egy fehér kristálygömb, belsejében kavargó, kékes szikrák. A varázspálca utolsó darabja! A levegőben is szikrák kezdenek pattogni. Remegve fogod meg a gömböt. Bizsergető érzés fut végig rajtad! Lassan, óvatosan a kristályt a bot markot formázó végébe helyezed. A marok a gömb köré zárul, és az egész bot felizzik! Ijedten elejted. Az egész teremben hatalmas szikrázás kezdődik, villámok csapdosnak a padlótól a plafonig. Fékeveszett látvány, döbbenten, földbe gyökerezett lábbal állsz, arra is képtelen vagy, hogy menekülj! A tombolás lassanként alábbmaradt, és te kissé riadtan, de teljesen sértetlenül állsz ott. Csak hajad áll az égnek! Egyszercsak egy hangot hallasz a fejedben: - Na mi lesz már? Mikor veszel fel? - ráébredsz, hogy a bot szólt hozzád. Tétován, remegő kézzel emeled fel a varázsbotot, de sem áramütést, sem más iszonytató csapást nem kapsz. Kiderül, hogy a botban életre kelt az őt irányító lélek, és most megtudhatsz tőle mindent a relikviáról, amit tudni akartál. (ld. enc.) Hát ez fantasztikus! Most pedig előveheted és megvizsgálhatod a lepecsételt térképet, amelyet már oly régóta hordasz magaddal. *p1646x1182Y

*p1262x82Y

Ez a 94. labirintus térképe. A bejárat innét keletre 87, északra 129 mérföldre található. Egyhelyben toporogsz. Egyhelyben toporogsz. [9 pontot használtál fel, van még 127.]

lm 25 25 26 mozogsz 25 25 26
Elértél a folyosó végéhez. Innen nem vezet tovább út. [25. PONT.] A fal mellett találsz egy nagy, díszes ládát. Sajnos zárva van. Rövid próbálkozás után kiderül, hogy a birtokodban levő norgat kulcs nyitja a ládát. A kulcs sajnos tönkrement. Fura, kék tűznyelvek csapnak fel, amikor a ládát felnyitod. Bár aprók, de nagyon forróak. Vízkészelted egy része gőzzé válva párolog el. (-3 életerő.) Megnézed, hogy mi a zsákmány: 500 arany, 1 hro formázó minta, 1 esszenciakristály, 3 varkaudar lándzsa [varkaudar lándzsa ládikóba-> 15 arany, -2 ÉP], 1 kristálygömb [kristálygömb ládikóba-> 10 arany, -2 ÉP], 2 deus ex machina és 6 tudás gyöngye. Gyorsan kiüríted a ládát. Ez nem lehet igaz! Egy nekrofun trónt látsz. Rövid tétovázás után beleülsz a trónba. Fantasztikus érzés! Minden varázserőd visszatért. A nekrofun trón kiszürkül: úgy látszik, kimerült, nyilván sok idő, amíg újratöltődik. Egyhelyben toporogsz. Bármennyire is ügyelsz lépteidre, néha meg-megcsikordul lépésed egy kövön. Óvatosan lépsz be egy nagyobb terembe. [24. PONT.] Visszatérve a bejárathoz, magad mögött hagyod a labirintusrendszert. [9 pontot használtál fel, van még 118.]

kf 477 370 kézbeveszed/felveszed a 477. tárgyat a 370. tárggyal
A füledre akasztod a zafír fülbevalót. Leveszed a törpe bakancsot, majd felhúzod a vascarai csizmát. [0 pontot használtál fel, van még 118.]

bb 350 522 473 beraksz a bankba a 350. tárgyat (522 darabot)
Beraksz a bank széfjébe 1 esszenciakristályt. Beraksz a bank széfjébe 8 tudás gyöngyét. Beraksz a bank széfjébe 5 a fiatalság italát. [0 pontot használtál fel, van még 118.]

v 198 184 39 elmormolod a 198. varázslatot
Mély koncentrációban hozzálátsz a varázslat elmondásának. A földből energia áramlik testedbe. Kimondva az utolsó varázsszót, létrehoztad a tiltott teleport varázslatot! Vuuush, elteleportálsz!

A teleportálás pillanata előtti térképed

(164,55) a 80. labirintus bejárata, óriás csontváz (#176), lidércúr (#252), autentikus vámpír (#154), szubreális vámpír
(#223), noth szellem (#250), zombi mester (#251), élőholt ősmágus (#179)

A fák eltünedeznek, ismét síkságon vagy. A fű zizzenésére felfigyelve, észreveszel egy feléd törtető szörnyet. Felismered a közeledőt. Csak egy kultúrmasztodon. Nem jelenthet különösebb problémát. Mivel meglepni nem sikerült, ezért gondolkodás nélkül neked ront a szörny. Persze te sem maradsz tétlen.

Néhány elegáns kézmozdulat után már süvít is ellenfeled felé egy puha ütés. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. A szilánk működik (+2 életpont). Vas dobónyilat markolva becélzod a mozgó célpontot. Elrepül 5 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja a kultúrmasztodon jobb oldalát. (5 támadással 116 életpontot sebezve.) Elszántan ellenfeledre rohansz. Haláltáncba kezdesz ellenfeled körül. Legutolsó sejtjeidből is összegyűjtve a kí-energiákat, egy Sziklaököl bevitelére koncentrálsz. Ököllel többször kegyetlenül megütöd a kultúrmasztodon jobb első lábát. (6 támadással 201 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+41 életerő). Transzformálsz! (+4 varázspont.) {FM:} Pengepajzzsal kissé megkarcolod a kultúrmasztodon bal oldalát. (1 támadással 6 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+2 életerő). Fényaurád működik (8 ép-t sebezve). Belédöklel a kultúrmasztodon! jobb karodat és kezedet találja el. (2 támadástól 2 életpontot vesztesz.) Patájával a kultúrmasztodon többször megrúgja az oldaladat. (2 támadástól 8 életpontot vesztesz.) Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a kvazár kardot, szereztél 13 kaját. 2220 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Hoppsz, egy quwarg! Eltaposod. 1 tapasztalati pontot kaptál. Csillapítod az éhségedet. (-1 kaja.) [-100 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [10 pontot használtál fel, van még 108.]

m 8 8 8 mozogsz északra, északra, északra
Még mindig füves síkságon vagy. Megállsz pihenésképpen, és azért, hogy a távcsővel körbevizsgálódj. Amikor északkeletre nézel, észreveszel egy friss csatamezőt. Elteszed a látcsövet. Az irányodba osonó szörny tehetségtelen a rejtőzködésben, ezért rögtön kiszúrod. A feléd közeledő kultúrmasztodon mosolyt csal ajkaidra. Nagyot ásítasz, amíg vársz rá. Már éppen kezdted elunni a céltalan bóklászást. Egy kis csata éppen jól jön.

Mormolsz, majd ujjaidból kirepül egy puha ütés varázslat. Ellenfeled csapásai puhábbak lesznek. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 5 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja a kultúrmasztodon testét. (5 támadással 110 életpontot sebezve.) Félelmet nem ismerve a másikra támadsz. Félelmetes Haláltáncba kezdesz, elvágva ellenfeled menekülésének útját. Ki-tudásod egy igazi tesztje előtt állsz: az Erő Öklét készülsz alkalmazni. Ököllel többször kegyetlenül megütöd a kultúrmasztodon bal hátsó lábát. (5 támadással 231 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+47 életerő). Transzformálsz! (+4 varázspont.) {FM:} Pengepajzzsal kicsit megvágod a kultúrmasztodon oszlopos lábát. (1 támadással 7 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+2 életerő). Ellenfeled 13 pontot sebződik a fényaurától. Agyarával a kultúrmasztodon a combodat és az oldaladat döfködi. (2 támadástól 3 életpontot vesztesz.) A kultúrmasztodon rúgásaival megsorozza a bal lábadat. (2 támadástól 8 életpontot vesztesz.) Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a kvazár kardot, szereztél 10 kaját. 2220 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Nyakoncsípsz egy húsos vakondot, amint épp túrásába akar visszabújni. Finom vacsora lesz belőle. (+1 kaja.)

(Továbbmész...) Még mindig füves síkságon vagy. A fű zizzenésére felfigyelve, észreveszel egy feléd törtető szörnyet. Egy ezoterikus mardel közeledik. Mivel nyilván Te vagy az erősebb, elmosolyodsz. Nem tetszik a szörny képe. Úgy döntesz kiplasztikázod egy kicsit.

Vas dobónyilat markolva becélzod a mozgó célpontot. Elrepül 5 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja az ezoterikus mardel bal vállát. (5 támadással 102 életpontot sebezve.) A lény koncentrál egy hangyányit. Egy pillanatra elködösödik az elméd, de aztán lerázod a szörny pszi tapogatódzását. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Megmarkolva a mágusölőt ellenfeledre rontasz. Ellenfeled nem menekülhet: a kí döbbenetes Haláltáncába kezdesz. {FM:} Mágusölővel többször mélyen végigmetszed az ezoterikus mardel bal vállát. (2 támadással 92 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+19 életerő). Transzformálsz! (+1 varázspont.) {FM:} Pengepajzzsal megvágod az ezoterikus mardel szőrös testét. (1 támadással 21 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+5 életerő). Fényaurád 8 sebzést okoz. Az ezoterikus mardel feléd harap, de sikertelenül. Az ezoterikus mardel összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a kvazár kardot, szereztél 9 drótszőrt. 1298 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Látsz egy borkonyó cserjét. Éktelen káromkodást hallasz. A hang gazdája egy gnóm fickó. Furcsa, idétlennek tűnő szárnyas szerkezet mellett áll és egy hatalmas csavarkulccsal a kezében szidja azt. Kiderül, hogy a fura gépezetnek eltörött a tengelye. Segíthetsz a gnómnak, ha van nálad egy fémrúd és rászánsz 15 TVP-t (47. jellempróba). Keresel egy magasabb pontot, és onnét körbenézel a távcsöveddel. Amint a kukkert keletre fordítod, megpillantasz egy friss csatamezőt. Északnyugatra nézve látsz egy ősi csatamezőt. Leereszted a távcsövet, és továbbindulsz.

(Továbbmész...) Szűnni nem akar a zöld síkság. A terep egyhangúságát csak néha töri meg egy-egy littara bozótos. Észreveszel egy tűzbokrot. Két tazunkarókakölyök talált egy kerek sajtot, de nem tudják megfelezni. Ahhoz, hogy segíthess nekik, szükséged van egy mérlegre és 5 TVP-re (31. jellempróba). Felkapaszkodsz egy magasabb pontra, ahonnét jó kilátás nyílik, és körbevizsgálódsz a távcsővel. Amint a kukkert délkeletre fordítod, megpillantasz egy friss csatamezőt. Nyugatra nézve látsz egy ősi csatamezőt. Északnyugatra egy márványtorony van. Leereszted a távcsövet, és továbbindulsz. Az irányodba osonó szörny tehetségtelen a rejtőzködésben, ezért rögtön kiszúrod. Már távolról sem tűnik túl veszélyesnek a szörny. Amint közelebb ér, rá is ismersz. Egy ezoterikus mardel. Úgy tűnik ma Te vagy a főfogás a szörny étlapján. Mivel szavakkal úgy sem tudnád meggyőzni, jöhetnek a fegyverek.

Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, vas dobónyilat ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 5 vas dobónyíl. Alaposan megsorozod az ezoterikus mardel testét. (5 támadással 122 életpontot sebezve.) A szörny - épp hogy csak egy hangyafuttatónyira - összevonja szemöldökét. Sziklamerev pillantással véded ki a gyilkos pszi sugarakat. Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Vad csatakiáltással, felemelve a mágusölőt ellenfeledre rontasz. Haláltáncba kezdesz ellenfeled körül. {FM:} Mágusölővel felnyitod az ezoterikus mardel testét. (1 támadással 49 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) {FM:} Pengepajzzsal épp hogy eltalálod az ezoterikus mardel jobb hátsó lábát. (1 támadással 18 életpontot sebezve.) A fényaura 14 ép-t sebez. Az ezoterikus mardel fogai megkarcolják kézfejedet. (1 támadástól 14 életpontot vesztesz.) Az ezoterikus mardel szemében félelem villan, aztán lassan lehúnyja, miközben lelke kitör testének fogságából. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 4 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a kvazár kardot, szereztél 10 drótszőrt. 1298 tapasztalati pontot kaptál. [21 pontot használtál fel, van még 87.]

m 8 8 8 mozogsz északra, északra, északra
Bozóttal teli terepre értél. Rövid megszakítás a sík vidék egyhangúságában. Egy rosszkedvű elflánnyal találkozol. Elmeséli, hogy ma van a születésnapja, és nem kapott senkitől semmit. A rokonai meghaltak a tűzviharban, és most magányos. Ahhoz, hogy felvidítsad, valamilyen szép ajándékot kellene adnod - például egy ezüst nyakláncot. Ez a segítség 4 TVP-be kerül (38. jellempróba). Remek ösztöneidnek köszönhetően hamar megérzed a rád leselkedő veszélyt. Hamar rájössz, hogy a feléd közeledő szörny egy kronotapír. Nyugodtan várod, hogy megleckéztethessed a pimasz lényt.

A mészárlásra kiszemelt áldozat számodra ismeretlen védekező varázst lök magára. Egy a káosz szava varázslatot dob rád a másik. A támadásnak - hála az égnek - semmi eredménye sem volt. Vas dobónyilat markolva becélzod a mozgó célpontot. Elrepül 5 vas dobónyíl. Pár lövedéked átjárja a kronotapír pörsenéses hátát. (5 támadással 112 életpontot sebezve.) A szörny sugárzása sejtjeidet roncsolja. (-12 életerő.) Sajnálatos módon tönkrement 13 aranyad is. Elszántan a másikra támadsz. A kí mesterfokát jelenti a Haláltánc, amelybe döbbent ellenfeled körül kezdesz. A kí nagymesterek precizitásával hajtasz végre egy Sziklazuhatag manővert. Ököllel halálos csapásokat osztva péppé vered a kronotapír pörsenéses hátát. (7 támadással 182 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+37 életerő). Transzformálsz! (+3 varázspont.) {FM:} Pengepajzzsal néhányszor megkarcolod a kronotapír pörsenéses hátát. (2 támadással 14 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+3 életerő). Fényaurád 12 sebzést okoz. A kronotapír fogai végigkarcolják a jobb combodat. (1 támadástól 27 életpontot vesztesz.) Maga az idő szivárog el (-7 TVP). Nyelvével a kronotapír eltalálta a bal lábadat. (1 támadástól 5 életpontot vesztesz.) Ez kronoérintés volt (-5 TVP). A lényből áradó sugarak sejtjeidet pusztítják. (-15 életerő.) Ezenkívül elkorrodált 11 aranyad. Gyors, pergő támadásokkal útjára indítasz egy Sziklazuhatagot. Ököllel többször kegyetlenül megütöd a kronotapír pörsenéses hátát. (7 támadással 203 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+41 életerő). Transzformálsz! (+4 varázspont.) {HD:} Pengepajzzsal megkarcolod a kronotapír jobb első lábát. (1 támadással 7 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+2 életerő). A fényaura 9 ép-t sebez. A kronotapír belemar bal oldaladba, de jó reflexeidnek köszönhetően csak gyenge sebet ejt. (1 támadástól 22 életpontot vesztesz.) Egy mikronnyit öregedtél (-7 TVP). Nyelvével a kronotapír eltalálta a bal lábadat. (1 támadástól 6 életpontot vesztesz.) Egy mikronnyit öregedtél (-5 TVP). A szörny sugárzása sejtjeidet roncsolja. (-9 életerő.) A dolgot még 14 aranyad bánja. A kronotapír szemében félelem villan, aztán lassan lehúnyja, miközben lelke kitör testének fogságából. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a fűszertartót, szereztél 3 csepp sáfrányport. 2891 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont).

(Továbbmész...) Változik a vidék képe, síkságon vagy. A terep egyhangúságát csak néha töri meg egy-egy csupasz kenyérfa. Ágak ropogására leszel figyelmes. Egy hatalmas, morgó tigroszlán üldöz egy kedves kis cicát. A közöttük lévő távolság egyre csökken. Ahhoz, hogy megmentsd a cicát, nem kell TVP-t elköltened (26. jellempróba). Keresel egy magasabb pontot, és onnét körbenézel a távcsöveddel. Néhány mérföldre délnyugatra megpillantasz egy márványtornyot. Leereszted a távcsövet, és továbbindulsz. A feléd lopakodó szörny nem volt elég óvatos, ezért már messziről kiszúrod. Egy ősdentor közeledik. Mivel nyilván Te vagy az erősebb, elmosolyodsz. Mivel meglepni nem sikerült, ezért gondolkodás nélkül neked ront a szörny. Persze te sem maradsz tétlen.

Ellenfeled védelem tűz ellen varázslattal készül a csatára. Mélyen koncentrálva, megidézel egy villámcsapás varázslatot, majd ellenfeledre küldöd. 114 életpontot sebeztél. Gyógyulsz (+2 életpont). Ellenfeled néhány elegáns kézmozdulata után már süvít is feléd egy méregfelhő II. A támadásnak - hála az égnek - semmi eredménye sem volt. Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 5 vas dobónyíl. Alaposan megsorozod az ősdentor bal oldalát. (5 támadással 112 életpontot sebezve.) Elszántan ellenfeledre támadsz. A kí mesterfokát jelenti a Haláltánc, amelybe döbbent ellenfeled körül kezdesz. Felkészülsz, hogy lesújts az Erő Öklével. Ököllel halálos csapásokat osztva péppé vered az ősdentor ragyás testét. (5 támadással 309 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+62 életerő). Transzformálsz! (+6 varázspont.) {FM:} Pengepajzzsal súrolod az ősdentor tüskés hátát. (1 támadással 21 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+5 életerő). Ellenfeled 9 pontot sebződik a fényaurától. Az ősdentor csapásokat oszt a bal karodra karmaival. (2 támadástól 34 életpontot vesztesz.) Ellenfeled egy kézmozdulatot tesz, majd ellő egy méregfelhő II varázslatot. Semmi hatás! A szörny még egy utolsó halálüvöltést hallat, majd eldől. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a kvazár kardot, szereztél 1 dentor bőrt. [dentor bőr ládikóba-> 35 arany, -2 ÉP] 3400 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Megéheztél, elő az elemózsiás kosarat! (-1 kaja.)

(Továbbmész...) Egy kisebb településhez érkeztél. Egy feléd lopakodó alakot pillantasz meg a túl oldalon. Magabiztosan nézed a közeledőt. Hiszen csak egy őrült varázsló. Legjobb védekezés a támadás, kiáltod, és már ugrasz is.

Védekezésképp villámgyorsan felhúzol egy életpajzs varázst. A szilánk működik (+2 életpont). Potenciális célpontod gyorsan felrak egy számodra ismeretlen védekező mágiát. Mélyen koncentrálva, ellenfeled megidéz egy méregfelhő II varázslatot, majd rád küldi. Semmi eredménye! Ellenfeled mormol, majd ujjaiból kirepül egy tűzvihar varázslat. 43 életpontot vesztettél. Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 5 vas dobónyíl. Alaposan megsorozod az őrült varázsló törékeny testét. (5 támadással 111 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Elszántan a másikra ugrasz. Haláltáncba kezdesz ellenfeled körül. {FM:} Mágusölővel többször mélyen végigmetszed az őrült varázsló testét. (3 támadással 146 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+30 életerő). Transzformálsz! (+2 varázspont.) {GYD:} Pengepajzzsal megkarcolod az őrült varázsló fejét. (1 támadással 19 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+4 életerő). Fényaurád 9 sebzést okoz. Elhajolsz az őrült varázsló ütése elől, de a fejed tetejét így is horzsolja. (1 támadástól 4 életpontot vesztesz.) A mágus elszívja életenergiádat, és magát gyógyítja! 25 életpontot vesztettél. Az őrült varázsló összeesik, és nem mozdul többé. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Úgy tűnik, alkalmasan betápoltál. Szerzeményed: 2 sallank karom és 2 sáfránypor. 2020 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [21 pontot használtál fel, van még 42.]

m 8 mozogsz északra
Még mindig a városban vagy. Valami érdekesre bukkantál: azonosítasz magad előtt egy templomot. Fairlight hívei emelték. Hatodik érzéked veszélyt jelez. Egy picit sem remegsz meg, amikor felismered, hogy egy csapat őrjáratozó katona közeledik. Valahogy hiányzik belőletek ezúttal az igazi harci szellem. Unottan végigméritek egymást, aztán továbbálltok. Épületeket látsz: egy bank (624. épület.), egy kaszinó (638. épület.) és egy ékszerbolt (653. épület.). Összeakadsz Lüke Szálybaverrel. Dornodon korlátlan hatalmú főpapja. Egy smaragd védőgyűrűt, egy dentor vértet, egy denevér szimbólumot, egy ónix masszavadítót, egy zangrozi csizmát, egy tankány karmot, egy jing-jang fejpántot, egy zafír erőövet és egy Eldaran karkötőjét visel. Ruházatát egy quwarg anyakirálynő trófea, egy ongóliant trófea és egy adószedő trófea ékesíti. Hovatartozását apró jelvény mutatja: egy mosolygó angyalka rózsaszín bugyiban. Bal kezében egy teknőcpajzsot tart. Nem kell gyalog mászkálnia: pacija egy szelíd aurapollátor. Holmiját egy törpemammut cipeli. Hmm. Mintha valami nem lenne rendben ezzel az állattal. Mintha öklendezni akarna. Iigeen! Öklendezett is! Ó, hogy harapja ketté egy gyilkos tetű! Pont a Te arcodba kellet hánynia?! Most már nincs mit tenni: irány mosakodni. Miközben távozol, hallod még az állat gazdájának kárörvendő kacaját. Számodra jól felismerhető a körülötte lebegő láthatatlan aura: gonosz fekete, a sötét oldalt szolgálja! Mogorván egymásra bámultok. Azért harcra nem fog sor kerülni. Megszólal: " Nekem bizonyíték kell, nem ígéret! Ezért vagyok gonosz!" A tolvajszem működésbe lép! Néhány, a zsákban lapuló tárgy: vizestömlő, era formázó minta, sünmedve tüske, téfea-agy, súlyzó, rókafarok, szigony, deus ex machina. Továbbmész. Összeakadsz Jose D'Brison Báróval. Fairlight nagyhatalmú főpapja. Homlokán a mágia ezüst színű rúnáját látod. Egy Morgan sipkáját, egy villám szimbólumot, egy mithril kesztyűt, egy smaragd védőgyűrűt, egy Rughar gyűrűjét, egy obszidián karkötőt, egy törpe bakancsot, egy zafír erőövet, egy arany papi karkötőt és egy mágusköpenyt visel. Fegyverzetét egy Főmágus trófea, egy aranyfecske trófea és egy Notermanthi trófea díszíti. Egy szövetséghez tartozik, mutatja a ruhájára festett jel: két kört formázó ezüst kígyó. Jobb kezében egy Pusztítás Botját, bal kezében egy vámpírtőrt tart. Lőfegyvere egy vas dobónyíl. Hátasa egy idomított spagulár. Holmiját egy sivatagi doareg cipeli. Auráját érzékelve máris tudod, semleges jellemű. A tolvajszem működésbe lép! Néhány, a zsákban lapuló tárgy: remák szív, fekete gyöngy, vasérc, téfea-agy. Egymásra mosolyogtok, híreket cseréltek. A mentális kapcsolat megerősítése után elbúcsúztok egymástól. [7 pontot használtál fel, van még 35.]

pbe 1050 1038 beraksz a bankba 1050 aranyat
Bean-sidhe számlájára átutalsz 1050 aranyat. [0 pontot használtál fel, van még 35.]

m 7 mozogsz északnyugatra
Továbbmész a város utcáján. Egy feléd lopakodó alakot pillantasz meg a túl oldalon. Jobban megnézed, és rájössz, hogy ez csak egy őrült varázsló lehet. Nem tetszik a szörny képe. Úgy döntesz kiplasztikázod egy kicsit.

Még megfelelő a távolság - felhúzol egy életpajzs varázslatot. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). A mészárlásra kiszemelt áldozat számodra ismeretlen védekező varázst lök magára. Egy méregfelhő II varázslattal köszönt csatapartnered. Szerencsére nem hatott rád. Egy izomernyesztés varázslatot dob rád a másik. A támadása szerencsére hatástalan volt. Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 5 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja az őrült varázsló törékeny testét. (5 támadással 109 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Megmarkolva a mágusölőt a másikra rohansz. Félelmetes Haláltáncba kezdesz, elvágva ellenfeled menekülésének útját. {HD:} Mágusölővel irtózatos ütéseket osztva több helyen felvágod az őrült varázsló törékeny testét. (3 támadással 153 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+31 életerő). Transzformálsz! (+3 varázspont.) {GYD:} Pengepajzzsal épp hogy eltalálod az őrült varázsló törékeny testét. (1 támadással 21 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+5 életerő). Ellenfeled 12 pontot sebződik a fényaurától. Ellenfeled ütését nem sikerült teljesen hárítanod. (1 támadástól 6 életpontot vesztesz.) A varázsló kacagva szívja el életnedveidet. 19 életpontot vesztettél. Az őrült varázsló szemében félelem villan, aztán lassan lehúnyja, miközben lelke kitör testének fogságából. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. A következő kincseket találtad: egy karbin plazma [karbin plazma ládikóba-> nem kaptál semmit! -2 ÉP] és 5 gyenge méreg. 2020 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). A következő épületeket látod: egy vegyesbolt (615. épület.) és egy fegyverbolt (618. épület.). [7 pontot használtál fel, van még 28.]

ve 539 10 megveszed az 539. tárgyat 10
Egyetlen boltot sem találsz a környéken, ahol azt a tárgyat árulnák. [0 pontot használtál fel, van még 28.]

ve 540 10 megveszed az 540. tárgyat 10
Egyetlen boltot sem találsz a környéken, ahol azt a tárgyat árulnák. [0 pontot használtál fel, van még 28.]

ve 627 10 megveszed a 627. tárgyat 10
Egyetlen boltot sem találsz a környéken, ahol azt a tárgyat árulnák. [0 pontot használtál fel, van még 28.]

m 2 mozogsz keletre
Még mindig a városban vagy. Hatodik érzéked veszélyt jelez. Ráismersz a lényre. Egy őrült varázsló. Mivel esélytelen veled szemben, nyugodtan várod. Végre egy kis testmozgás. Fincsi!

Nem árt az elővigyázatosság! Egy életpajzs varázslattal készülsz a csatára. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). A csata nem lesz könnyű: célpontod számodra ismeretlen védekező varázslatot rak magára. Ellenfeled egy kézmozdulatot tesz, majd ellő egy méregfelhő II varázslatot. A támadásnak - hála az égnek - semmi eredménye sem volt. Távolról tűzvihar varázslatot lő rád a másik. 49 életpontot vesztettél. Mielőtt közelharcba bocsátkoznál, vas dobónyilat ragadva megsorozod ellenfeledet. Elrepül 5 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja az őrült varázsló fejét. (5 támadással 106 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Vad csatakiáltással, felemelve a mágusölőt a másikra rohansz. {FM:} Mágusölővel hatalmas csapásokat adva felmetszed az őrült varázsló bal vállát. (2 támadással 100 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+21 életerő). Transzformálsz! (+2 varázspont.) {FM:} Pengepajzzsal súrolod az őrült varázsló jobb karját. (1 támadással 20 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+5 életerő). Fényaurád 9 sebzést okoz. Az őrült varázsló pusztító erejű támadást indít, félresöpörve védekezésedet. (2 támadástól 11 életpontot vesztesz.) A mágus elszívja életenergiádat, és magát gyógyítja! 14 életpontot vesztettél. Az őrült varázsló összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. A következő kincseket találtad: 2 sallank karom és 8 madártoll. 2020 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Miközben fütyörészve sétálsz, megpillantasz a közelben egy templomot. Raia híveié. Egy magából tiszta vizet előköpő, szépen megmunkált szökőkút van itt. Miután ittál, megtöltöd a vizestömlődet is. Egyszercsak megtorpansz. Hohó, nicsak, mit fedeztél fel: egy félig kész királyi emlékműt. (Ahhoz, hogy felépüljön, még 15150 pontot kell rá költeni.) Felfedeztél egy Vlagyimir szobrát. Van itt egy királyi palota (650. épület.). Összefutsz egy hollófekete, rövid hajú, égszínkék szemű ember férfival. A bőre sötétebb az átlagosnál. Dornodon korlátlan hatalmú főpapja. Egy denevér szimbólumot, egy kvazár kesztyűt, egy zafír erőövet, egy umbatari karkötőt, egy kvazár sisakot, egy zangrozi csizmát, egy Eldaran karkötőjét, egy rejtőköpenyt, egy smaragd védőgyűrűt és egy Rhatt páncélját visel. Felszerelését egy taalru trófea, egy ongóliant trófea és egy trikornis herceg trófea díszíti. Egy szövetséghez tartozik, mutatja a ruhájára festett jel: Kardra tekeredő, kitárt szárnyú háromfejű sárkány. Övén 1 kalandozóskalp fityeg! Jobb kezében egy biami kvazárlándzsát, bal kezében egy agyartőrt tart. Holmiját egy sivatagi doareg cipeli. Tisztán érzed auráját: csúf fekete, jelezve, hogy mennyire elvetemült gonosz! Bizalmatlanul végigméred, de nem tetszik igazán a képe. A tolvajszem működésbe lép! Néhány, a zsákban lapuló tárgy: Mágikus Koponya, obszidián tüske, vaskulcs, szeksztáns, ásó. Odébbállsz. [7 pontot használtál fel, van még 21.]

im imádkozol
Nincs elég pontod ahhoz, hogy ezt a parancsot végre tudd hajtani. [0 pontot használtál fel, van még 21.]

m 8 mozogsz északra
Még mindig a városban vagy. Veszélyt érzel az utca végén feltűnő alakból. Hmm, csak egy őrült varázsló. Ettől nincs semmi félnivalód. Úgy döntesz, itt az ideje, hogy demonstráld hatalmadat. Rárontasz a szörnyre.

Védekezésképp villámgyorsan felhúzol egy életpajzs varázst. A szilánk működik (+2 életpont). Ellenfeled varázstudó! Elmond magára egy számodra ismeretlen védekező varázslatot. Ellenfeled sötét rítus varázslatot lő rád. Semmi eredménye! (életpajzs védett meg.) Ellenfeled izomernyesztés varázslatot lő rád. Szerencsére nem hatott rád. Vas dobónyilat hajítasz a másik védtelen testébe. Elrepül 5 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja az őrült varázsló bal karját. (5 támadással 109 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod a mágusölőt. Megmarkolva a mágusölőt ellenfeledre ugrasz. A kí fantasztikus tánclépéseket ad: Haláltáncba kezdesz. {FM:} Mágusölővel kegyetlenül összevagdalod az őrült varázsló törékeny testét. (2 támadással 106 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+22 életerő). Transzformálsz! (+2 varázspont.) {KCC:} Pengepajzzsal megkarcolod az őrült varázsló törékeny testét. (1 támadással 23 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+5 életerő). Fényaurád működik (9 ép-t sebezve). Az őrült varázsló kemény csapásokat osztogatva kényszerít védekezésre. (2 támadástól 10 életpontot vesztesz.) A varázsló vámpirizál belőled. 25 életpontot vesztettél. Véres nyál csordul ki az őrült varázsló száján, majd halk hörgéssel a porba hull. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Úgy tűnik, alkalmasan betápoltál. Szerzeményed: egy manifeszt.nyúlvány és egy kék orchidea [kék orchidea ládikóba-> 4 arany, -2 ÉP]. 2020 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Valamilyen épületet látsz! Felismered, egy olimpiai aréna (633. épület.). Itt a lunch ideje. (-1 kaja.) [7 pontot használtál fel, van még 14.]

be 633 bemész a 633. épületbe
Közelebb sétálsz az arénához. Eltörpülsz a hatalmas építmény mellett. Az oldalajtók nyitva vannak, úgyhogy most bárki bemehet. Bemész az arénába, válladra fehér tollat tűzöl, jelezve, hogy szívesen megküzdesz bárkivel. [5 pontot használtál fel, van még 9.]

a 475 1038 1 átadod a 475. tárgyat az 1038. kalandozónak (1 darabot)
Ok, sikeresen átadtál 1 törpe bakancsot Bean-sidhe részére. [0 pontot használtál fel, van még 9.]

p 74 352 használod a 74. pszi képességet
Megtisztítod tudatodat. Elméd megnyílik, utat adva a pszi elsöprő erejének. Akaratoddal irányítva, létrehozod a molekulaátrendezés pszi képességet. Sikerrel jártál! Átstruktúrálva egy kvazár molekuláit, előállítottál egy mithrilt. [-20 pszi pont.] [5 pontot használtál fel, van még 4.]

p 74 627 használod a 74. pszi képességet
Nincs elég pontod ahhoz, hogy ezt a parancsot végre tudd hajtani. [0 pontot használtál fel, van még 4.]

* 1. BP: használod a 336. tárgyat
Ravasz csapdát állítasz a táborhelyed közelében. [3 pontot használtál fel, van még 1.]
* 2. BP: elmormolod a 62. varázslatot a 83. varázslatot
Fürgén varázsolsz! A szárnyas hernyóból lassan fantom kutya lesz. [-12 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 1.] Nincs elég pontod ahhoz, hogy ezt a parancsot végre tudd hajtani. [0 pontot használtál fel, van még 1.] Egy kis vizet iszol a kulacsodból. Micsoda meglepetés! Felkeres az alanori kincstár egyik adószedője. Elővesz egy listát, motyogva megkeresi rajta a neved, majd közli, hogy 228 arany adóhátralékod van. - MI?? ADÓ?? Pusztulj, nyomorult! - ugrasz a szerencsétlenre. De az adószedőt se ejtették a fejére.

Megfontoltan felméred a helyzeted, majd elmormolsz egy tompítás varázslatot. A szilánk működik (+2 életpont). Ellenfeled számodra ismeretlen védekező varázslattal készül a csatára. Üdvözlésképpen egy tharr haragja varázslatot ereszt meg irányodba ellenfeled. Semmi hatás! (köszönhetően tompítás védelmednek.) Teli erőből vas dobónyilat dobsz az ellenfeledre. Elrepül 5 vas dobónyíl. Több lövedéked átfúrja az adószedő testét. (5 támadással 88 életpontot sebezve.) Elszántan ellenfeledre rohansz. Mozgásod felgyorsul, emberi szem számára követhetetlenné válik, ahogy a Sziklazuhataggal bombázod ellenfeledet. Ököllel többször kegyetlenül megütöd az adószedő testét. (4 támadással 173 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+35 életerő). Transzformálsz! (+3 varázspont.) {FM:} Pengepajzzsal megkarcolod az adószedő girbe-gurba lábát. (1 támadással 18 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+4 életerő). A fényaura 9 ép-t sebez. Az adószedő fegyverével több sebet ejt a jobb válladon és karodon. (2 támadástól 9 életpontot vesztesz.) A varázsló tenyeréből lángnyelvek csapnak elő. Alig pörkölődsz. 18 életpontot vesztettél. A szörny még egy utolsó halálüvöltést hallat, majd eldől. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vas dobónyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a kvazár kardot, szereztél 16 aranyat. 2766 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Huh, ez kemény volt! Elrejted a holttestet, nehogy észrevegye valaki. [KT képesség hatása:] Üzenetet kapsz a Fairlight banktól: mivel ebben a körben elfelejtettél lottót vásárolni, megtették helyetted, 1 szelvénnyel, általuk választott számokkal játszották meg neked. A 10 arany költséget a bank fizette. Vásárolsz egy lottószelvényt, amelyen a tippjeid: 13, 29, 30. Kimerített a gyorsvágta. (-3 életerő) Etetési idő! Megeteted a szörnyedet. 3 kaját bezabál a sivatagi doareg. Alaposan elfáradva, táborhelyet keresel. A fáradtság a legjobb altatómester: szinte azonnal elalszol. A megpróbáltatások egyre szívósabbá tesznek. (Szerencséd egy picit megnövekedett - kb. 5 TVP-nyi fejlesztésnek megfelelő mértékben.) Elmúlt a tulajdonságpajzs hatása. Elmúlt az a munka gyümölcse hatása. Elmúlt a hadiszerencse III hatása. Elmúlt az esszenciavédelem hatása. Elmúlt a vadászat hatása. Elmúlt a mágikus ütés hatása. Elmúlt a vasszervezet hatása. Elmúlt az esszenciavédelem 2 hatása.
Ebben a körben 1 pontod maradt, ebből a következő körre 1 pontot vihetsz át. Kapsz még 452 pontot. A következő körben tehát 453 pontot költhetsz el.

Nekik írhatsz
Silver Kola (#1260) : Kolarovszki Attila, Békéscsaba, Gellért u. 11., 5600 E-mail: kola@arthur.bmk.hu
Lüke Szálybaver (#2135) : Dózsa Viktor, Kecskemét, Juhar u.17.III/9., 6000 Tel:76/475-729 E-mail: dotyo@matavnet.hu
Jose D'Brison Báró (#3107) : Rezneki Ferenc, Göd, József u. 3., 2132 E-mail: rezneki@mail.digitel2002.hu


ENCYCLOPEDIA FANTASIA


MÉREGELEMENTÁL (306. SZÖRNY)
Ez a hatalmas, méregtől csöpögő, zsezsgő massza csak egyetlen dologhoz ért, de ahhoz nagyon: a mérgezéshez. Olyan tömegű mérget pumpál a szervezetedbe, hogyha azt nem semlegesíted rövid időn belül, akkor valószínűleg pukkanni fog a deus ex machinád a legközelebbi táborozáskor. Ha mindez még nem lenne elég, a méregelementálok az ocsmány mocsarak mélyéről, meglepetésszerűen támadnak, és igencsak hosszú csatába nézel elébe, ha agyon akarod őket verni.
ADAMANTIT (627. TÁRGY)
Minden törpe álma, hogy egyszer adamantitot bányásszon, és abból saját páncélt kovácsoljon. Nem csoda, hogy amikor az első törpék adamantitra bukkantak a Sötét Földön, azonnal megindult a törpe bányászok áradata a dimenziókapun keresztül, nem törődve a veszéllyel, az intelmekkel. Hamarosan törpe bányák fogják a Sötét Földet ellepni... Az adamantit különlegesen mágikus anyag, mind kitermelése, mind tárolása, mind felhasználása hihetetlenül magas szakértelmet (bányászatot) igényel. Mindenképpen törpe bánya és bányászcsákány vagy Trákin csákánya szükséges hozzá. Az adamantit ércet magas hőmérsékleten (vaskohónál, pirkittel) egyszer meg lehet olvasztani, de a bányásznak ügyesnek kell lennie, mert a mithrillel vegyített adamantit hamar megszilárdul, és soha többé nem formálható. Nem véletlen, hogy soha egyetlen bányász sem adja át vagy el az adamantitot, legfeljebb megsemmisíti, ha nincs már rá szüksége (D 627 parancs). Az adamantitból készült páncélok mágikus sugárzása hihetetlen erőt ad viselőjüknek, amíg a Sötét Földön tartózkodik: ha egy adamantit páncéldarabot viselsz, +1 sebzést kapsz, kettő esetén +2-t, három esetén +4-et, négy esetén +6-ot, öt vagy több esetén +9-et! (Ide nem számítanak azok a különleges, varázstárgy készítéssel gyártott tárgyak, amelyekhez mellesleg adamantit is kell.) Ez a bónusz csakis a Sötét Földön érvényesül. Az adamantitból készült páncéldarabok tökéletesen méretre szabottak, nem lehet őket el vagy átadni, legfeljebb eldobhatod őket. Az erős mágikus sugárzás miatt az adamantit páncélrészeket legalább 18. szintű kalandozó öltheti csak magára.
TŰZGOLYÓ (155. TÁMADÓ VARÁZSLAT)
A tűzgolyó az egyik leguniverzálisabb, legszélesebb körben használt támadó varázslat. Ennek ellenére, a mesterek nem szokták egy kezdő varázslónak megtanítani, ugyanis alacsony taumaturgia szinten sokkal hatékonyabb varázslatok is vannak. Azonban a tűzgolyónak van egy óriási előnye a legtöbb sebzést okozó támadó varázslattal szemben: hatóereje nincs maximálva, azaz minél tapasztaltabb mágiahasználó vagy, annál nagyobb tűzgolyókat fogsz lődözni. A tűzgolyó elmondása 25 VP-t és egy pirkitet igényel.
AZ ANGYALOK GYŰRŰJE (529. TÁRGY)
Az angyalok gyűrűje egy speciális varázstárgy, amely az azonnali halált okozó támadások (halálkiáltás, halálvarázs) ellen védi hordozóját. Ha ilyen támadás ér, és meg is ölne, akkor az angyalok gyűrűje elég, és megment a támadástól. Az angyalok gyűrűje elengedhetetlen kellék, ha halálelementálokkal csatázol. A gyűrűt viselned kell ahhoz, hogy működjön! Ha több ilyen gyűrűd van, és valamelyik elég, a következőt automatikusan azonnal beKF-eled.
A FIATALSÁG ITALA (473. TÁRGY)
A fiatalság itala egyike a legnehezebben előállítható, ámde leghatalmasabb varázsitaloknak. Elkészítéséhez természetesen szükséges a varázsital főzése, egy kék orchidea, egy Thargodan esszencia, galachmit por (azaz egy galachmit és egy kőkalapács), 5 csepp isteni könnycsepp, és néhány speciális növény, amely kizárólag mocsárban terem (azaz az ital csak mocsárban készíthető el). Külön tartóedényre nincs szükséged, csak 10 TVP-re. A fiatalság italát a H 473 paranccsal használhatod, és felhasználásakor fiatalodsz néhány évet. Az italt nem iszod meg, ha semmilyen hatása nem lenne.
TILNETOR KARDJA (474. TÁRGY)
Tilnetor, az elf legendája szinte olyan ősi, mint magáé az elf fajé. A monda szerint Linderan, a nagyhatalmú elf mágus sötét útra vezette a népét, és száműzte Tilnetort, aki figyelmeztetni próbálta a bölcseket a veszélyre. Linderan egy Thargodan hercegtől kért és kapott segítséget, de nagy árat fizetett érte: a törzs harcosai haláluk után élőholtakká váltak, lelkük nem talált megnyugvást. Tilnetor magára vállalta, hogy megtöri az átkot, és végül epikus harcban legyőzte a Thargodan herceget. Gazdája pusztulásával Linderan gonosz noth szellemmé változott, de ez hatalmát is megnövelte. Dühében saját végzete felett, bosszúra szomjazva, megkezdte az átoktól épphogy megszabadult elf törzs lemészárlását. Tilnetor szállt vele szembe, egy karddal, amelyet állítólag magától Raiától kapott. Tilnetor győzött ugyan, de maga is halálos sebet kapott. Azóta legenda övezi Tilnetor kardját: a fegyver mindig ahhoz kerül, akinek legnagyobb szüksége van rá, és csak addig marad, amíg be nem végezte küldetését. Eddig a mese - lássuk, mit is tud a kard valójában. Mágikus fegyver, +5 támadást ad, sebzése 4D4+4. Emellett élőholt ellenfelekre minden csapással egy isteni erejű élőholt pozdorja varázslatot mér - ezzel pedig még egy élőholt ősmágus sem képes dacolni. Vigyázz azonban, mire használod: csak egyetlen ellenféllel szemben vedd kézbe, mert ha azt legyőzted, a fegyver elhagy! Úgyhogy ne KF-eld be a végső ellenfélnél hamarabb, úgysem tudják ellopni. Fontos! A Feltételes Fegyverváltás a fegyverbe épített varázslatot nem veszi figyelembe, ezért javasoljuk, hogy az FF-et kapcsold ki, mielőtt a fegyvert használni akarod.
ESSZENCIAVÉDELEM II. (188. VARÁZSLAT)
Borzalmas érzés, amikor bizonyos szörnyek a maximális varázspontodat, a manakortexedet szívják el, márpedig ez egyre gyakrabban fenyegeti azokat a bátor kalandozókat, akik lidércurakat és hasonló ocsmányságokat hívnak ki párviadalra. Az esszenicavédelem II egy hatékony védővarázs, amely kékes fénnyel burkolja be bőrödet a gonosz érintés pillanatában. Az esszenciavédelem II. csakis szörnyek ütéssel járó speciális képessége ellen véd, és hatása a köröd végéig tart. Anyagi komponense egy isteni könnycsepp, elmondása 15 VP-be és 5 TVP-be kerül.
URGOD KESZTYŰJE (462. TÁRGY)
Elsőként ezt a kicsit kényelmetlen, ámde annál hatékonyabb relikviát a nagyhatalmú mágus, Urgod készítette el, de azóta számos másolatát előállították. Urgod kesztyűje a védettségedet hattal növeli meg, emellett ad +2 -t a taumaturgia szintedhez, +1 -et a szerencsédhez és +1 -et az IQ-dhoz. Sajnos van némi hátránya is, támadásod 3-al kevesebb, amíg viseled. Elkészítéséhez mindenekelőtt egy Gór formázó minta, 8 ezüst, két téfea agy, két Thargodan esszencia, 100 arany, egy vaskohó és 80 TVP szükséges. Ja, és persze kell, hogy ismerd a varázstárgy készítés varázslatot is... Urgod kesztyűjét csak akkor viselheted, ha legalább 21. szintű vagy.
ZAFÍR FÜLBEVALÓ (477. TÁRGY)
A zafír fülbevaló egy mágikus tárgy, amely bizonyos fokú védelmet nyújt viselője számára. A zafír fülbevalót a KF 477 paranccsal öltheted fel, és védettséged megnő néggyel, ha hordod.
MORGAN SZILÁNKJA (508. TÁRGY)
Morgan szilánkja valójában Morgan varázsgömbjének egy darabja, amely akkor tört össze, amikor az átkozott ősmágus elpusztult. Csupán néhány ilyen szilánk létezik, hatalmuk azonban még most is félelmetes. Ha birtokodban van Morgan egyik szilánkja, és elmondasz egy varázslatot, azonnal gyógyulsz 2 ÉP-t (és ezzel akár a lehetséges maximum fölé is mehetsz). Ha egyszerre több szilánkot is birtokolsz, a megfelelő (nem evilági) segítséggel előhozhatod a relikvia egyéb képességeit is.
FAIRLIGHT BOTJA (476. TÁRGY)
Fairlight botjának a legendája a messzi múltba nyúl vissza, amikor Fairlight még halandó volt. A bot egy még ősibb, mára eltűnt viharistenség, Thór öröksége volt, amelynek darabjait Fairlight gyűjtötte össze. Amikor istenné vált, a botot darabokra törte, és szétszórta a világban, hogy segítséget jelenthessenek az arra érdemes kalandozóknak. A bot nálad is csak addig fog maradni, amíg küldetésedet beteljesíted. Speciális képességeinek legtöbbjét sajnos nem fogod megismerni - ez Fairlightnak és több évébe telt - elég annyit tudnod, hogy a bot képes megvédeni bizonyos különlegesen nagyhatalmú és ritka varázslatok ellen, és ha kell, életenergiádat mindent elsöprő, pusztító energiává transzformálja. Ezenkívül, ha Fairlight híve vagy (de csak akkor!) akkor a botot a kezedbe veheted (KF 476 1 parancs), és fegyverként használhatod. Ekkor a bot 2D6+6 sebzésű ütőfegyverként működik, minden harci körben ellő egy villámsújtást, ad +10 védelmet és a táborozásod során +100 varázspontot regenerálsz.

KARAKTERLAPOD


Zicho, egy fekete, copfos hajú, zöld szemű kobudera férfi vagy. Körszakállad és rövid bajuszod van. A bőröd kreolszínű. Raia korlátlan hatalmú főpapja vagy. Az Acél Öklök (#9123) K.T. tagjai közé tartozol. Ez a 311. fordulód.

erő : 47
iq : 40
ügyesség : 33
egészség : 35
szerencse: 49
tudatpont: 14/ 4
szint : 31
támadás : 30
védekezés: 79
életpont : 483/611
varázspt : 810/526
pszi pont: 103/ 53
merészség: 10/ 5
agresszió: 3
menekülés: 30 %
jellem: jó (777)
pénz : 2341 arany
halhatatlanság: 2%
magasság: 145 cm
testsúly: 54 kg
életkor: 34/ 55 év
tul.pont: 0
kép.pont: 1
EFejl: 19 TU

Eddig összesen 2873 szörnyet (30 ebben a körben) öltél meg. Ebben a fordulóban 63458 TP-t kaptál. Jelenleg 3963161 TP-d van. A következő szinthez még 36839 TP szükséges. Trófeáid: mópat gigász, őrjáratozó katona, kisebb quwarg isten. A quwarg rajzásban leölt quwargjaid: 1 ősmágus, 1 anyakirálynő. A 307. fordulódban 5113 arany került a bankszámládra. 5215 aranyat vehetsz fel a kamatokat is beleszámítva.

Harci ismeretek (szint)


víziharc: 7/81 ökölvívás: 38/18 vágófegyverek: 26/50 lőfegyverek: 2/77 dobófegyverek: 34/64 Felt. fegyverváltás: << mágusölő (300%) << ököl Felt. lőfegyver használat: semmi (0.); vas dobónyíl (1-23.); mérg. vas dobónyíl (24-29.); bogyógránát (30-996.); ezüstshuriken (997.); bűvös shuriken (998.); bumeráng (kalandozókra); Óvatosság (labirintusokban): 0 KPCS: automatikusan minden kapcsolónál

Egyéb ismeretek (szint)


rejtőzködés: 38/41 nyomkövetés: 83/26 mászás: 12/82 csapdakészítés: 19/28 csapdaészlelés: 6/89 gyógyítás: 41/58 titkosírás: 5/80 felderítés: 26/50 szörnyidomítás: 6/33 teológia: 52/24 taumaturgia: 49/94 szerencsejáték: 1/93 harcművészetek: 42/29 zene: 11/23 szörnyismeret: 12/17 pszi: 20/06 zárnyitás: 2/76 vadászat: 8/45 bányászat: 17/84 úszás: 8/42

Feltételes parancsok


ásol max. 16 pontért; gyógyítasz 80 % életerő alatt, 10 pontért max. 1 alkalommal; *készítesz 447. tárgyat (max. 10 db-ot); *készítesz 582. tárgyat (max. 10 db-ot); maradék tvp-dből 4. tulajdonságodat TF-eled; Felt. támadás: *96; *234; *154; *250; *223; *247; *239; *177; *135; *252; Barátságosság: 256; 200; 287; 213; 316; 274; 279;

Varázslataid és pszi képességeid (#sorszám, *hány pontba kerül)


vámpirizáció (#1 *8) éber kakukk (#3 *6) auralátás (#4 *8) áldomás (#6 *5) alkímia (#7 *7) erőpajzs I (#12 *6) méregsemlegesítés (#14 *10) vak őrület (#18 *3) korgó gyomor, huss (#21 *3) unkreáció (#22 *0) hadiszerencse II (#24 *6) tündérfény (#25 *1) tulajdonságpajzs (#26 *16) energiatüskék (#29 *5) lángcsóva (#31 *5) hhaar burka (#32 *6) varázsvédelem (#34 *8) védelem tűz ellen (#38 *12) tompítás (#40 *8) vakító fény (#43 *7) tisztítótűz (#44 *13) fehér glóbusz (#47 *13) villámcsapás (#50 *18) gyóntatás (#56 *10) azonnali gyógyítás (#58 *15) hadiszerencse III (#59 *15) puha ütés (#60 *18) tűzeső (#61 *16) éber vadászkutya (#62 *12) erőpajzs II (#63 *24) pszi-ernyő (#64 *6) auratranszformáció (#65 *10) pszi-regeneráció (#66 *12) felejtés (#68 *5) kí koncentráció (#69 *14) agyletapogatás (#70 *20) szürkeáll. aktiv (#71 *12) mentális pajzs (#72 *9) pszi fejlesztés (#73 *20) molekulaátrendezés (#74 *20) mágiafeloldás (#75 *5) láthatatlanság (#76 *15) fúzió (#77 *25) láth. észlelése (#78 *7) oltár eltörlése (#79 *60) szörnyészlelés I. (#82 *8) szörnycsábítás (#83 *14) restoráció (#85 *50) vasszervezet (#86 *8) szopókőpusztítás (#88 *21) fürgülés (#92 *22) rúnapukkasztás (#94 *0) DEM kreálása (#95 *50) városi teleport (#96 *50) agykorbács (#97 *18) pszi-acéltorony (#98 *14) tudatkutatás (#99 *20) varázsital főzése (#100 *30) tükörpajzs (#101 *26) térképelemzés (#104 *50) kontinuum-tágítás (#105 *60) varázsvédelem II (#108 *18) felszínre ugrás (#109 *25) tudatrombolás (#111 *25) pszi-gyűjtés (#112 *300) erőpajzs III (#127 *30) varázslatfelejtés (#130 *20) teljes gyógyulás (#133 *50) élőholt pozdorja (#134 *40) tárgyészlelés (#135 *30) energiafolyam (#136 *24) fiatalítás (#140 *40) életpajzs (#142 *16) mágikus ütés (#147 *18) tűzgolyó (#155 *25) tűzmágia (#157 *24) varázskő készítés (#160 *120) dimenzióugrás (#163 *55) égető tekintet (#164 *25) esszenciavédelem (#165 *15) oltár teremtése (#167 *50) feltámadás (#168 *0) szopógödöreltörlés (#173 *30) tűzvihar (#175 *24) gyorsvarázslás (#179 *0) városi teleport II (#181 *60) kényszerport (#183 *8) varázsszem (#184 *9) vízlélegzés (#185 *15) háló (#186 *24) esszenciavédelem 2 (#188 *15) állatvédelem (#192 *25) méregfelhő II (#193 *18) tiltott teleport (#198 *100) kisebb kívánság (#208 *300) vadászat (#209 *40) fényaura (#211 *40) menekülés (#212 *12) aranyeső (#214 *12) lélektisztulás (#215 *30) áldomás III (#217 *15) armageddon (#218 *100) a munka gyümölcse (#224 *10) a mágia megértése (#226 *0)

Jelenleg rajtad levő aktív varázslatok és pszi hatások


állatvédelem méregsemlegesítés vámpirizáció fényaura varázsszem égető tekintet éber vadászkutya Feltételes varázslat-használat: 26. és magasabb szintűek ellen Támadó varázslat lista (var. szám) : 136 175 193 Védekező varázslat lista (var. szám): 142 108 Feltételes támadó/védekező varázslat használat: Mit 186 60 60 50 60 50 60 43 134 186 34 40 142 40 47 Kire 154 227 236 282 160 258 242 248 250 239 282 230 255 234 237 Mit 142 34 38 38 Kire 212 236 238 159

Elfogott szörnyeid: sivatagi doareg (#240) (málhás: +40 kg teher) státusz: OK;

Isteni küldetéseid


1.) Mutasd be számomra a Tudás Könyvét, jelezve, hogy készen állsz a tudás megismerésére! 2.) Mesés anyag az eknozol. Hozz nekem belőle 4 darabot, és áldozd fel oltáromnál! 3.) A Sötét Erőkkel való harc igazi diadala lenne, ha le tudnád győzni a Sötétség egy Hercegét.

Tárgyaid (*-gal jelöltek bekészítve, zárójelben tárgy sorszáma)


Páncélok és pajzsok

1 kvazár páncél (#251) 3*zafír erőöv (#397) 1 kvazár sisak (#266) $1*tankány karom (#237) 1*vascarai csizma (#370) 1 Urgod kesztyűje (#462) 1 királyi korona (#338) 2*mágusköpeny (#453)

Fegyverek és lövedékek

27*vas dobónyíl (#189) 9 ezüstshuriken (#327) 4 bot (#4) 2 kvazár kard (#297) 1 mágusölő (#422) 1 bányászcsákány (#434) 8 tolmokov-koktél (#351) 1 Tilnetor kardja (#474) 1 Pusztítás Botja (#316) 1 Fairlight botja (#476) 2 kőkés (#6) 26 nyílvessző (#108) 1*pengepajzs (#425)

Ékszerek és egyéb csecsebecsék

$1*nap szimbólum (#141) $1*umbatari karkötő (#278) 1*roxati üvegszem (#443) 1 koponya szimbólum (#139) 2 angyalok gyűrűje (#529) 1*smaragd védőgyűrű (#223) 1*zafír fülbevaló (#477) $1*obszidián karkötő (#229) 1*Rughar gyűrűje (#518)

Eszközök, használati tárgyak, készletek

8 kristályfolyadék (#449) 28 kaja (#2) 1 ásó (#34) 1 áldott kő (#642) 3 norgat kulcs (#471) 1 acéltű (#334) 2 márványkulcs (#245) 1 dizen kulcs (#472) 21 varázskő (#305) 1+aranytermő ládikó (#504) 1 fáklya (#36) 3+pukkanó tűcsapda (#336) 14 deus ex machina (#1) 1 roxati zárfaló (#314) 1 pszi kő (#248) 1 kulcskarika (#648) 1 szeksztáns (#32) 8 szent jogar (#150) 4 manakristály (#500) 3 kholden kulcs (#470) 1 távcső (#42) 1 Morgan szilánkja (#508) 20 gyógykenőcs (#313)

Löttyök és porok, tartóstul

5 vizestömlő (#3) [ bennük 97 korty víz (#27) ] 3 aranyló ugarhéj (#100) [ bennük 10 csepp tinta (#101) ] 6 kavadu iszák (#25) [ bennük 29 csepp gyenge méreg (#26) ] 11 uzbány csőr (#169) [ bennük 126 csepp ugh méreg (#166) ] 9 fűszertartó (#210) [ bennük 22 csepp sáfránypor (#211) ] 8 sullár hólyag (#168) [ bennük 29 csepp spiritusz (#170) ] 7 zöld üveg (#82) [ bennük 91 csepp ragasztó (#83) ] 2 huhogó bibe (#332) [ bennük 5 csepp rákfatty váladék (#333) ] 5 szent kehely (#257) [ bennük 3 csepp isteni könnycsepp (#260) ]

Egyéb bigyók és gyanús csúnyaságok

6 smirglilevél (#29) 6 főnixtoll (#563) 10 fokhagyma (#403) 30 madártoll (#112) 1 eknozol (#540) 24 amniosz (#203) 121 drótszőr (#37) 1 mithril (#352) 3 küklopsz szem (#643) 1 kazmár gyökér (#205) 7 rókafarok (#124) 2 manifeszt.nyúlvány (#214) 6 púderkő (#119) 4 arkog kő (#632) 64 pirkit (#153) 9 szárnyas hernyó (#69) 89 gyöngymangó (#135) 9 grifftojás (#179) 7 purifikátor háj (#269) 31 óndarab (#85) $1 kaktusztüske (#114) 1 galachmit (#310) 10 sünmedve tüske (#14) 4 ezüstdarab (#326) 18 Thargodan esszencia (#328 1 mihlanil (#539) 20 borkonyó bibe (#312) 5 kaktuszbogyó (#429) 1 moa gyöngy (#378) 4 varányszem (#30) 4 lótuszvirág (#447) 4 sallank karom (#128) 1 hro formázó minta (#601) 5 tükör (#43) 4 kvazár (#244)

Összsúly: 138.91 kg megterheltség: 96 %

GYJ: Tetszőleges értékű tárgyakra, ha megterheltséged 150% alatt van.

Tárgyaid a bank széfjében


1 mithril pajzs (#460) 1 krapixlon fürdőruha (#454 1 mithril sisak (#465) 1 kampós acélszigony (#455) 1 szívkereső (#423) 1 moa gyémánt (#385) 1 agyartőr (#420) 1 őstroll agyaló (#427) 1 gyémántsisak (#467) 1 esszenciakristály (#350) 8 tudás gyöngye (#522) 5 a fiatalság itala (#473)

E körben tett lépéseid térképe

(183,31) vegyesbolt (#615), fegyverbolt (#618), őrült varázsló (#255)
(184,30) olimpiai aréna (#633), őrült varázsló (#255), adószedő (#234)
(184,31) őrült varázsló (#255), királyi palota (#650), Raia oltár, szökőkút, királyi emlékmű (#411), Vlagyimir szobra
(#433), egy ember férfi
(184,32) bank (#624), kaszinó (#638), ékszerbolt (#653), Fairlight oltár, őrjáratozó katona (#274), Lüke Szálybaver
(2135. kalandozó), Jose D'Brison Báró (3107. kalandozó)
(184,33) őrült varázsló (#255)
(184,34) 26. jellempróba, ősdentor (#282)
(184,35) 38. jellempróba, kronotapír (#286)
(184,36) tűzbokor (#35, belőle készíthető: #36), 31. jellempróba, ezoterikus mardelek (#184)
(184,37) ezoterikus mardelek (#184), borkonyó cserje (#311, belőle készíthető: #312), 47. jellempróba
(184,38) kultúrmasztodon (#227)
(184,39) kultúrmasztodon (#227)


© Beholder Kft. 1992-1999.
Ha a fordulóval bármilyen gondod van a következő címre írj: beholder@mail.datanet.hu!
Soha NE küld vissza az e-mailben kapott fordulódat!! Elég a karakterszámot, és a fordulószámot megírni!! Ha mégis megteszed, az az e-mailes játéklehetőséged elveszítését jelentheti!!!!!


Aki észrevesz egy hibát, és szeretné, ha azt javítanánk a fordulójában, az a következőkre legyen szíves fokozottan ügyelni:
1) A levelet azzal kezdje, hogy megírja KARAKTERSZÁMÁT, FORDULÓSZÁMÁT és SZÁMLASZÁMÁT.
2) Írja le - minél tömörebben - a jelenséget, a hibát. Ezt tegye meg MINDEN alkalommal, mikor erről levelezünk, utalva az addig megbeszéltekre.
3) NE LÉPJEN addig, míg nem kap tőlünk visszajelzést.
AKI MÉGIS LÉP, az a továbbiakban ÖNKÉNT LEMOND mindenfajta JAVÍTÁSRÓL, és elfogadja a hiba miatt módosult képességek korábbi forduló alapján történő visszaírását. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ha úgy gondoljuk, ne javítanánk.
Segítségeteket előre is köszönjük!
Az utóbbi időben rendkívül sok probléma volt a drotpostagalamb nevű remek ingyenes e-mail szolgáltatóval. Ezért nagyon szépen kérek mindenkit, hogy keressen egy valóban megbízhatóan működő szolgáltatót, hiszen nektek is, nekünk is jobb, ha a kiküldött e-mailek már az első alkalommal hibátlanul megérkeznek. A drótposta több féle címet is kínál pl. dpg.hu, drotposta.hu, aramszu.net, stb.
Ismételten kérek mindenkit, hogy ha bármi problémád van akármelyik játékkal kapcsolatban, akkor az erről szóló e-mail fejlécében feltétlenül tüntesd fel azt, hogy melyik játékról is van szó!!!!!!! Arra is szeretnék mindenkit megkérni, hogy a probléma taglalása mellett arra is szánjon időt, hogy az olyan mellékesnek tünő adatokat, mint karakterszám, fordulószám, számlaszám ne felejtse ki a levélből. (Ha nem tudod kitalálni, hogy az adott probléma kezeléséhez milyen adatokra van szükség, inkább többfélét adj meg, mint hogy pont a szükséges hiányozzon!)
Ezúton szertnék mindenkit tájékoztatni, hogy karakterátadás e-mailben továbbra sem lehetséges!
Kérek mindenkit, hogy mielőtt UL javítás, AK stb. miatt reklamál, legalább egyszer olvassa el a fordulo végén található tájékoztatót.
Maci

Elküldött UL javítása

A már elküldött UL javítására korlátozott lehetőség van.
Ha elrontottad az UL-t, akkor minnél hamarabb küldd el mégegyszer. Ügyelj rá, hogy a forulószáma feltétlenül ugyanaz legyen, mint az eredeti UL-é volt. Az UL-ek letöltése után a konvertáló program a késöbb érkezett UL-t, javításként értékeli, és ezt fogja betáplálni az eredetileg küldött UL helyett. (Figyelem: ilyenkor az eredetileg küldött UL-re is UL OK jelzést fogsz kapni!) Szükség esetén több javítást is küldhetsz, az utolsó UL-ből lesz a forduló. Ha egy e-mailben több UL-t is küldtél, akkor a javítás során elég csak a hibás UL-t elküldened, az UL-ek abban a sorrendben lesznek betáplálva, ahogy az eredeti e-mailben voltak. (Természetesen figyelembe véve a fenteb leírt korlátozásokat.)

Figyelem! Ez a javítás csak akkor működik, ha a hibás UL még nem került letöltésre!! Ha már letöltöttük, akkor a javító UL hibás forulószám jelzéssel visszamegy.
Az UL-ek letöltése reggel 9-10 között délután 2-4 között történik általában. (Esetenként ettől eltérő időpont is előfordulhat.)


Ha M$ IE-t használsz UL küldésre, és javítani akarod az UL-t, akkor esetenként komoly problémáid lehetnek, mert az M$ IE által küldött UL-ek fejlécéből rendszeresen hiányzik a dátum mező. Emiatt előfordulhat, hogy az UL-ek sorrendje felcserélődik, és nem a javító UL kerül táplálásra. Ha biztosra akarsz menni, akkor NE használj Explorert, mert emiatt nem áll módunkban a fordulódat újra táplálni!
Többeknek problémája volt az UL-javítással. Tehát UL-t javítani csak bizonyos esetekben lehet. A javítás feltétele, hogy az új UL még az előtt megérkezzen, hogy a régit LETÖLTÖTTÜK. (Naponta általában kétszer van letöltés: reggel 9 körül, és du. 3 körül.)
Tehát ha a reggel 8-kor elküldött UL javítását du. 2-kor küldöd, akkor az már nem lesz javítás csak egy Hibás UL.
Abban a speciális esetben ha pl. nincs zsetonod, vagy még nem léphetsz, a később (esetleg másnap, harmadnap) küldött UL-re is UL OK üzenetet fogsz kapni (itt most nem részletezett technikai okokból), DE ILYENKOR IS AZ ELŐSZÖR KÜLDÖTT UL KERÜL TÁPLÁLÁSRA! Tehát egy már elküldött UL-t a letöltése után akkor sem lehet javítani, ha az valamilyen okból még nem lett betáplálva!


Ha megváltozott az e-mail címed akkor azt feltétlenül jelezd nekünk a beholder@mail.datanet.hu címen. (A SZÁMLASZÁMODAT is írd meg!!). Amikor az új címet beírtuk, akkor kapsz egy visszajelzést. CSAK ezután küldj új UL-t!
Figyelem! A térkép megtekintéséhez szükséges class és képek letölthetőek a Beholder Kft home page-éről. Ha nincs www hozzáférésed, akkor jelezd (beholder@mail.datanet.hu) és elküldjük e-mailben. A java class mellett találhatsz egy dos-os progit is, amely segítségével elő tudod állítani a térképet gif formátumban.
Mostantól (97.08.19) megadhatod az un. állandó netkódodat, és így nem kell minden UL-en feltüntetni a netes kérést. A netkód a számlán lévő összes karakterre vonatkozik. Az állandó netkód megadásához a számlaszámodra és magára a kódra (u,b,u+,b+) van szükség. További részletek a Beholder Home Page-en.
Az Alanori Krónika megrendelése:
Ezentúl minden hónapban megjelenéskor megkaphatod a Krónikát. A dolgod mindössze annyi, hogy a beholder@mail.datanet.hu címre irsz egy e-mailt amiben megrendeled az újságot, és megírod a számlaszámodat. Az újsággal együtt automatikusan elküldjük a számlán lévő összes karakter üzeneteit is! Az AK ára így 20 zseton. (Ez tartalmazza a postázás költségeit is.)
Ha késöbb le akarod mondani a megrendelést, feltétlenül jelezd, hogy a nem a hagyományos, hanem a netes előfizetésről van szó (azaz a Krónikát nem a fordulóddal, hanem külön kaptad)!
Ha a fordulód fejlécében szerepel az Üzeneted jött felirat, akkor mentális üzenete érkezett a karakterednek. Az üzenetet a karaktered legközelebbi hagyományos fordulójával postázzuk. (Addig azonban minden e-mailes fordulódban meg fog jelenni az üzenet.)
Lehetőséged van azt kérni, hogy az üzeneteket külön postázzuk számodra, ez azonban 5 zsetonba kerül. Azt is kérheted, hogy az üzeneteidet egy másik karaktered hagyományos fordulójával postázzuk. (Ezt természetesen nem kerül zsetonba.)