TÚLÉLŐK FÖLDJE

Betáplálva: 2001. márc. 19. 9h:34'
EZ A 334. JÁTÉKHETED, 334. FORDULÓD
335. játékheted kezdete: márc. 22.
A következő fordulódat legkorábban
a 335. játékhéten tudjuk betáplálni.
KALANDOZÓ: #4919
SZÁMLA : XXXX
ZSETONOK : 642

EGY ISTEN KALANDJAI


11 nap telt el azóta, hogy letáboroztál. Ez az idő nem múlt el esemény nélkül: A táborozás 4. napján összeakadsz Gilthanassal. Szeme fehérje aranyszínű, pillantása pedig mély és átható. Raia főpapja. Egy obszidián karkötőt, egy zangrozi csizmát, egy nap szimbólumot, egy smaragd védőgyűrűt, egy mithril sisakot, egy Eldaran karkötőjét, egy mágusköpenyt, egy Urgod kesztyűjét és egy zafír erőövet visel. Fegyverzetét egy taalru trófea, egy Főmágus trófea és egy Notermanthi trófea teszi egyedivé. Furcsa jelvénye van: Aranysárkány. Jobb kezében egy Pusztítás Botját, bal kezében egy ezüsttőrt tart. Lőfegyvere egy bűvös shuriken. Málhásállata egy sivatagi doareg. Mélyen gondolataiba mélyedve egy csöpp aranysárkány baktat mellette, alig látszik ki a fűből. Számodra jól felismerhető a körülötte lebegő láthatatlan aura: tisztán tündököl. Egy jó jelleművel állsz szemben! Egy meleg kézfogás, rövid hírcsere, aztán újból elváltok. A 4. napon összefutsz egy copfos ezüsthajú, zöld szemű fakír kinézetű ember férfival. Fekete a bőre. Ilyen agyarat humanoid szájában még nem láttál. Sheran bíborosa. Egy fekete bőrcsizmát, egy virág szimbólumot, egy zafír erőövet, egy Rughar gyűrűjét, egy ezüst papi karkötőt, egy vasvértet, egy lánckesztyűt, egy kvazár sisakot és egy umbatari karkötőt visel. Büszkén hordja a varkaudar invázió vas emlékérmét. Felszerelését egy Chara-din fattya trófea, egy ongóliant trófea és egy tyrannoszaurusz rex trófea teszi egyedivé. Valamilyen szövetség tagja, jelvénye: mindent átható csapatszellem. Jobb kezében egy csontpozdorját, bal kezében egy nagy vaspajzsot tart. Elég egy mentális pillantás aurájára: semleges, mint a Tiéd. Bemutatkoztok egymásnak. Az ő neve Gonzo G. Gonzo. Telepatikus kapcsolatot létesíttek. Meleg kézfogás után elbúcsúztok. Aukciósház Ügynöke átadott Neked 1500 aranyat. Aukciósház Ügynöke részére átadtál 15 aranyat. Aukciósház Ügynöke részére átadtál 1 Urgod kesztyűjét. Aukciósház Ügynöke részére átadtál 15 aranyat. Aukciósház Ügynöke részére átadtál 1 Pusztítás Botját. Aukciósház Ügynöke részére átadtál 15 aranyat. Aukciósház Ügynöke részére átadtál 1 moa rubint. Aukciósház Ügynöke részére átadtál 15 aranyat. Aukciósház Ügynöke részére átadtál 3 moa smaragdot. Aukciósház Ügynöke részére átadtál 15 aranyat. Aukciósház Ügynöke részére átadtál 3 galachmitot. Aukciósház Ügynöke részére átadtál 15 aranyat. Aukciósház Ügynöke részére átadtál 3 galachmitot. Hantherni Larissa, amikor összefutottatok, adott Neked 25 pirkitet. Varázserőd regenerálódik. (+251 varázspont.) Mentális erőd regenerálódik. (+35 pszi pont.) Erőt merítesz a Közös Tudatból. (+2 tudatpont.) A lottó 389. hetének nyerőszámai: 3, 18, 30. 1 db 0 találatos szelvényed volt. Reménykedsz, hogy a táborozás alatt nyomolvasással töltött idő egy ongóliant hadúr nyomára vezet. A keresgélés eredménytelen volt. [7 pontot használtál fel, van még 647.]
* 1. KP: t. energia kisütése: 145 2
Felkészülsz a kasztroplanáris transzformáció förtelmesen undorító szertartására. (-1 TU.) [10 pontot használtál fel, van még 637.]
* 2. KP: elmormolod a 71. varázslatot a 165. varázslatot a 88. varázslatot
Gyorsvarázsolsz! Újabb lehetőségek nyílnak meg előtted szürkeállományod kihasználására. [-12 pszi pont.] [2 pontot használtál fel, van még 635.] Fürgén varázsolsz! [-15 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 633.] Sajnos nincs a birtokodban valamilyen komponens, ami feltétlenül szükséges lenne a varázslat elmondásához (1 szopókő.) [0 pontot használtál fel, van még 633.]
* 3. KP: elmormolod az 53. varázslatot a 157. varázslatot a 127. varázslatot
Fürgén varázsolsz! Csapásaid erősebbek lesznek! (+7 sebzés támadásonként.) [-24 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 631.] Fürgén varázsolsz! [-24 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 629.] Beizzik a turbómágia. Az erőpajzs láthatatlanul vibrálni kezd körülötted. [-30 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 627.]
* 4. KP: elmormolod a 28. varázslatot az 59. varázslatot a 220. varázslatot
Hihetetlen sebességgel varázsolsz. Izmaid megnőnek, megdagadnak (+9 erő). [-10 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 625.] Fürgén varázsolsz! (+4 szerencse.) [-15 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 623.] Beizzik a turbómágia. (+2 minden tulajdonságodra.) [-25 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 621.]


ek 134 85 2 t. energia kisütése: 134 85 2
Feláldozol 2 ónt a törpe szellemeknek. A következő kör elejéig +4 támadásod és +4 sebzésed lesz. [5 pontot használtál fel, van még 616.]

vv 188 26 147 elmormolod a 188. varázslatot a 26. varázslatot a 147. varázslatot
Beizzik a turbómágia. [-15 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 614.] Hihetetlen sebességgel varázsolsz. A varázslat működésbe lép, láthatatlanul védelmezve testedet. [-16 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 612.] Fürgén varázsolsz! Csillogó energiafelhő jelzi, hogy képes vagy a mágikus teremtmények megsebzésére. [-18 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [0 pontot használtál fel, van még 612.]

ek 7 4 8 t. energia kisütése: 7 4 8
Erőt kölcsönözve a Közös Tudattól, megnöveled szakértelmedet. (+8 csapdaészlelés.) (-8 TU.) [0 pontot használtál fel, van még 612.]

t 275 támadod a 275. szörnyet
FT 275 parancs tárolva. [0 pontot használtál fel, van még 612.]

dd 22 114 139 eldobod a 22. tárgyat a 114. tárgyat a 139. tárgyat
Elhajítasz 177 tüskét. Elhajítasz 3 kaktusztüskét. Elhajítasz 1 koponya szimbólumot. [0 pontot használtál fel, van még 612.]

v 198 193 12 elmormolod a 198. varázslatot
Szemöldöködet ráncolva gyors ujjmozdulatokba és kántálásba kezdesz. Érzed, ahogy erő áramlik a tagjaidba. Megidézted a tiltott teleport varázslatot! Vuuush, elteleportálsz!

A teleportálás pillanata előtti térképed

[193,12] A dombok tövénél ingoványos, lápi életben gazdag mocsár kezdődik. Megpillantod egy lezuhant ónix piramis romjait. Micsoda hátborzongató látvány! Keresel egy magasabb pontot, és onnét körbenézel a távcsöveddel. Ahogy a szemedet erőlteted, észreveszel délre egy Thargodan csatamezőt. Északnyugatra nézve látsz egy Tharr oltárt. Északra egy Sheran oltár van. Elrakod a távcsövet. A mocsári sás zizegése veszélyt jelez. Hmm, csak egy átokmurgattyú. Ettől nincs semmi félnivalód. Úgy döntesz, itt az ideje, hogy demonstráld hatalmadat. Rárontasz a szörnyre.

Egy háló varázslatot dobsz ellenfeledre. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! A szilánk működik (+2 életpont). Megveted a lábad, és a hosszú íjjal ellenfeledre lősz. Elrepül 2 ezüsttollú nyíl. Pár lövedéked átjárja az átokmurgattyú jobb lábát. (2 támadással 74 életpontot sebezve.) Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Marokra fogva a vámpírtőrt a másikra támadsz. Vámpírtőrrel nagy lendületet véve kegyetlenül megszúrod az átokmurgattyú jobb oldalát. (1 támadással 53 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+1 életerő). Transzformálsz! (+5 varázspont.) Agyartőrrel felnyársalod az átokmurgattyú bal oldalát. (1 támadással 31 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Transzformálsz! (+3 varázspont.) Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. A másik elterül, rángatózik egy kicsit majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 2 ezüsttollú nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva a kőkést, szereztél 1 szopókövet. 885 tapasztalati pontot kaptál. [-100 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [10 pontot használtál fel, van még 602.]

vv 88 88 88 elmormolod a 88. varázslatot a 88. varázslatot a 88. varázslatot
Hihetetlen sebességgel varázsolsz. Szétrobbantottál 1 szopókövet! [-21 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 600.] Sajnos nincs a birtokodban valamilyen komponens, ami feltétlenül szükséges lenne a varázslat elmondásához (1 szopókő.) [0 pontot használtál fel, van még 600.] Sajnos nincs a birtokodban valamilyen komponens, ami feltétlenül szükséges lenne a varázslat elmondásához (1 szopókő.) [0 pontot használtál fel, van még 600.]

be 94 bemész a 94. titkos labirintusba
A bejárat nagyon jól el van rejtve, de aránylag könnyen megtalálod az utasítások alapján, amelyeket kaptál. Semmi fényt nem látsz odabent. Koncentrálsz, majd hozzálátsz a mágia megidézésének. Pezsgő mágikus energia terjed szét benned. Sikerült elmondanod a tündérfény varázslatot! A kézfejed halványan világítani kezd. [-1 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Nincs értelme tovább habozni: bátran belépsz. [5 pontot használtál fel, van még 595.]

kpcs kapcsoló
Oké, mostantól nem húzgálod meg automatikusan a kapcsolókat. [0 pontot használtál fel, van még 595.]

lm 8 5 3 mozogsz 8 5 3
Az út egy széles, tágas szobába torkollik. [2. PONT.] Egy szörnyet pillantasz meg - innét úgy tűnik, hogy egy agyagelementál. A ellenséges teremtmény a földbe akar döngölni. Nem hagyod magad.

Még elég távol vagytok egymástól ahhoz, hogy a hosszú íjjal beleereszthess néhány lövedéket. Elrepül 2 ezüsttollú nyíl. Lövedékeiddel perforálod az agyagelementál testét. (2 támadással 74 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Megmarkolva a vámpírtőrt ellenfeledre ugrasz. Vámpírtőrrel felnyársalod az agyagelementál testét. (1 támadással 52 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+1 életerő). Transzformálsz! (+5 varázspont.) Agyartőrrel megdöföd az agyagelementál testét. (1 támadással 32 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Transzformálsz! (+3 varázspont.) Az agyagelementál mancsa nem tudott sebet ejteni Rajtad. Az agyagelementál még megpróbál elszaladni, de két-három lépés után összeesik, és nem mozdul többet. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 2 ezüsttollú nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 924 tapasztalati pontot kaptál. Egy szörnyet pillantasz meg - innét úgy tűnik, hogy egy agyagelementál. Ha a szörny harcolni akar, ám legyen. Majd megmutatod neki.

Az esélyek kiegyensúlyozása céljából ellenfeledre lősz a hosszú íjjal. Elrepül 2 ezüsttollú nyíl. Alaposan megsorozod az agyagelementál testét. (2 támadással 73 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Félelmet nem ismerve ellenfeledre ugrasz. Vámpírtőrrel tökéletesen perforálod az agyagelementál testét. (2 támadással 103 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+1 életerő). Transzformálsz! (+10 varázspont.) Agyartőrrel jól megszúrod az agyagelementál testét. (1 támadással 36 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Transzformálsz! (+3 varázspont.) Az agyagelementál mancsa centiméterekre az arcodtól suhan el! Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 2 ezüsttollú nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 924 tapasztalati pontot kaptál. Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy bazaltelementál van előtted! Az ellenfeled úgy döntött, eljött a halálod napja. Szerinted pedig az övé.

Ellenfeled hibázott: túl távol van tőled. Ezért lőhetsz rá a hosszú íjjal. Elrepül 2 ezüsttollú nyíl. Lövedékeiddel perforálod a bazaltelementál testét. (2 támadással 83 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Meglengetve a vámpírtőrt a másikra rohansz. Vámpírtőrrel nagy lendületekkel át- meg átszúrod a bazaltelementál testét. (2 támadással 100 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+1 életerő). Transzformálsz! (+10 varázspont.) Agyartőrrel eltalálod a bazaltelementál bazalttestét. (1 támadással 34 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Transzformálsz! (+3 varázspont.) Mancsával a bazaltelementál megpöcköli a jobb válladat. (1 támadástól 13 életpontot vesztesz.) Törpregenerálsz! (+12 életerő.) A szörny még egy utolsó halálüvöltést hallat, majd eldől. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 2 ezüsttollú nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1230 tapasztalati pontot kaptál. Hangtalan léptekkel osonsz előre. Ellenőrzöd a térképen, hogy hol is vagy. [6. PONT.] A levegőbe szimatolva mész előre. Egy aránylag nagy terembe léptél be. [8. PONT.] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy tűzelementál van előtted! Mivel meglepni nem sikerült, ezért gondolkodás nélkül neked ront a szörny. Persze te sem maradsz tétlen.

Megfontoltan felméred a helyzeted, majd elmormolsz egy agytaposás varázslatot. Gyógyulsz (+2 életpont). A csata nem lesz könnyű: célpontod láthatatlan védekező varázslatot rak magára. Mélyen koncentrálva, megidézel egy háló varázslatot, majd ellenfeledre küldöd. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Gyógyulsz (+2 életpont). Egy tűzeső varázslatot dob rád a másik. Az agytaposásnak köszönhetően a varázslat kudarcot vallott! A hosszú íjjal ellenfeledre célzol és lősz. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Pár lövedéked átjárja a tűzelementál testét. (6 támadással 192 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Meglengetve a vámpírtőrt ellenfeledre rontasz. Vámpírtőrrel nagy lendületekkel át- meg átszúrod a tűzelementál testét. (6 támadással 313 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+1 életerő). Transzformálsz! (+31 varázspont.) Agyartőrrel megérinted a tűzelementál bal karját. (1 támadással 29 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Transzformálsz! (+2 varázspont.) Mielőtt észbekapnál, a tűzelementál megsorozza az oldaladat és a hasadat mancsával. (2 támadástól 49 életpontot vesztesz.) Ellenfeled mormol, majd ujjaiból kirepül egy lángcsóva varázslat. 9 életpontot vesztettél. Törpregenerálsz! (+15 életerő.) Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 4179 tapasztalati pontot kaptál. Egy tűzelementált veszel észre magad előtt. Rögtön látod, hogy ez nem lesz békés találkozó. Felkészülsz az összecsapásra.

Ki tudja, mire készül a másik - jobb az óvatosság! A biztonság kedvéért felraksz egy agytaposás varázst. Gyógyulsz (+2 életpont). Ellenfeled láthatatlan védekező varázslattal készül a csatára. Távolról háló varázslatot lősz a másikra. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! A szilánk működik (+2 életpont). Távolról tűzeső varázslatot lő rád a másik. Az agytaposásnak köszönhetően a varázslat kudarcot vallott! A közelharc előtt még megeresztesz a hosszú íjjal néhány lövedéket. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Alaposan megsorozod a tűzelementál jobb oldalát. (6 támadással 201 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Meglengetve a vámpírtőrt ellenfeledre rontasz. Vámpírtőrrel több döféssel felnyársalod a tűzelementál lángoló testét. (6 támadással 309 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+2 életerő). Transzformálsz! (+30 varázspont.) Agyartőrrel megérinted a tűzelementál testét. (1 támadással 32 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Transzformálsz! (+3 varázspont.) A tűzelementál mancsai a bordázatod épségét veszélyeztetik! (2 támadástól 57 életpontot vesztesz.) Egy tűzeső varázslattal köszönt csatapartnered. 22 életpontot vesztettél. Törpregenerálsz! (+15 életerő.) Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 4179 tapasztalati pontot kaptál. Egy viharóriást pillantasz meg. No, ma sem fognak berozsdálni az izmaid. Felkészülten várod ellenfeled.

Gyorsan felraksz egy elektromos pajzs varázslatot. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Potenciális célpontod gyorsan felrak egy láthatatlan védekező mágiát. Távolról háló varázslatot lősz a másikra. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Gyógyulsz (+2 életpont). Ellenfeled mormol, majd ujjaiból kirepül egy villámsújtás varázslat. Semmi hatás! (mivel elektromos pajzs van rajtad.) A közelharc előtt még megeresztesz a hosszú íjjal néhány lövedéket. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Alaposan megsorozod a viharóriás testét. (6 támadással 194 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Marokra fogva a biami kvazárlándzsát ellenfeledre támadsz. Biami kvazárlándzsával több döféssel felnyársalod a viharóriás testét. (7 támadással 459 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+83 életerő). Transzformálsz! (+22 varázspont.) Agyartőrrel megdöfködöd a viharóriás testét. (3 támadással 101 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+1 életerő). Transzformálsz! (+5 varázspont.) A viharóriás az Acél Ököl alkalmazásával jól mellbetaszajt. (1 támadástól 82 életpontot vesztesz.) Üdvözlésképpen egy villámsújtás varázslatot ereszt meg irányodba ellenfeled. Semmi hatás! (elektromos pajzs védett meg.) A szörny még egy utolsó halálüvöltést hallat, majd eldől. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Szereztél 86 aranyat. 7032 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 dizen kulcsot. Vigyázó léptekkel mozogsz tovább. Innen csak egy út van: előre! [6. PONT.] Egy nagyobb terembe érkezel. [2. PONT.] Minden neszre ügyelve folytatod a felderítést. [4. PONT.] Az út egy széles, tágas szobába torkollik. [5. PONT.] Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy jégelementál! Végre egy kis testmozgás. Fincsi!

Ellenfeled ujjai a levegőben táncolnak, ajkai hangtalanul mozognak. Varázsol! Aha, egy számodra ismeretlen védekező mágia... Egy háló varázslatot dobsz ellenfeledre. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! A szilánk működik (+2 életpont). Megveted a lábad, és a hosszú íjjal ellenfeledre lősz. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Pár lövedéked átjárja a jégelementál fagyos testét. (6 támadással 203 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Marokra fogva a vámpírtőrt a másikra ugrasz. Vámpírtőrrel tökéletesen perforálod a jégelementál testét. (6 támadással 307 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+54 életerő). Transzformálsz! (+15 varázspont.) Agyartőrrel kicsit megsebzed a jégelementál jobb karját. (1 támadással 30 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Transzformálsz! (+1 varázspont.) A jégelementál Neked esik, és mancsaival püffölni kezd. (2 támadástól 76 életpontot vesztesz.) Törpregenerálsz! (+15 életerő.) A jégelementál most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 4151 tapasztalati pontot kaptál. A fal mellett találsz egy nehéz kőládát. Sajnos zárva van. Rövid próbálkozás után kiderül, hogy a birtokodban levő dizen kulcs nyitja a ládát. A kulcs sajnos tönkrement. Abban a pillanatban, hogy felnyitottad a ládát, ráébredsz hibádra, de már későn - belélegezted a kiáradó gázt. (-6 életerő.) Megnézed, hogy mi a zsákmány: 1 óriásölő (ld. enc.), 3 gyógykenőcs, 1 kristálygömb [kristálygömb ládikóba-> 10 arany, -2 ÉP], 1 moa gyémánt és 240 arany. Gyorsan kiüríted a ládát. Hangtalan léptekkel osonsz előre. [4. PONT.] Felkészülve a legrosszabbra is, tovább merészkedsz. Egy vastag, kőből faragott ajtó körvonalai bontakoznak ki előtted. Megpróbálod a kilincset: Szerencsére nyitva van. Egy széles, magas terembe érsz. [3. PONT.] Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy bávatag golombár! Fegyvere egy szöges bunkó. Már éppen kezdted elunni a céltalan bóklászást. Egy kis csata éppen jól jön.

Egy éhínség varázslatot dob rád a másik. Szerencsére nem hatott rád. A közelharc előtt még megeresztesz a hosszú íjjal néhány lövedéket. Elrepül 2 ezüsttollú nyíl. Több lövedéked átfúrja a bávatag golombár jobb karját. (2 támadással 72 életpontot sebezve.) Ellenfeled sziklát dob rád. Nem talált! Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Vad csatakiáltással, felemelve a vámpírtőrt ellenfeledre támadsz. Vámpírtőrrel néhányszor teljesen átdöföd a bávatag golombár szőrös kezét. (2 támadással 98 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+20 életerő). Transzformálsz! (+4 varázspont.) Agyartőrrel megdöföd a bávatag golombár testét. (1 támadással 34 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Transzformálsz! (+1 varázspont.) Könnyedén félreszökkensz a bávatag golombár csapása elől. Legnagyobb meglepetésedre legyőzött ellenfeled darabokra hullik... Apró, pici szárnyas darabokra... Te jó ég, hiszen ezek darazsak! A rovarok rád rontanak. Csípnek, harapnak ahol csak érnek. Mire a megvadult raj odébb áll te is ráeszmélsz, hogy Sheran állt bosszút kedvence gyilkosán... (38 életpontot vesztettél) Törpregenerálsz! (+15 életerő.) A másik elterül, rángatózik egy kicsit majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 2 ezüsttollú nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1280 tapasztalati pontot kaptál. Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 szöges bunkót [szöges bunkó ládikóba-> nem kaptál semmit! -2 ÉP] és 1 nagy bronzkulcsot [nagy bronzkulcs ládikóba-> 14 arany, -2 ÉP]. Éles szemmel körbevizslatsz. Hohó, az egyik követ a falban be lehet nyomni! [27 pontot használtál fel, van még 568.]

kpcs 3 3 kapcsoló 3
Óvatosan megtapogatod a falat, és nem is hiába! Egy mozgatható kőre bukkantál. Bizonyára valamilyen titkos funkcióval bír! Vigyázva benyomod. Először nem történik semmi, majd tompa morajt hallasz nem is olyan messziről. [0 pontot használtál fel, van még 568.]

lm 7 10 mozogsz 7 10
Az út egy széles, tágas szobába torkollik. [2. PONT.] Haladsz az ellenséges labirintusban. A gyér világításnál gyors pillantást vetsz a térképre. [6. PONT.] Merészen, fegyveredet markolva mozogsz. Egy vastag, kőből faragott ajtó állja utadat. Megpróbálod a kilincset: Nyitva van! Az út egy széles, tágas szobába torkollik. [7. PONT.] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy bibircsók-óriás van előtted! Fegyvere egy bunkó. Rögtön látod, hogy ez nem lesz békés találkozó. Felkészülsz az összecsapásra.

Mielőtt összecsapnátok, a hosszú íjjal ellenfeledre lősz néhány lövedéket. Elrepül 2 ezüsttollú nyíl. Több lövedéked átfúrja a bibircsók-óriás testét. (2 támadással 78 életpontot sebezve.) Az óriás felemel egy nagyobb sziklát, majd feléd dobja. Nem talált! Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Elszántan a másikra ugrasz. Vámpírtőrrel teljesen átdöföd a bibircsók-óriás testét. (1 támadással 48 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+10 életerő). Transzformálsz! (+2 varázspont.) Agyartőrrel teljesen átszúrod a bibircsók-óriás szőrös kezét. (1 támadással 33 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Transzformálsz! (+1 varázspont.) A bibircsók-óriás csapása csak a levegőt találja. Véres nyál csordul ki a bibircsók-óriás száján, majd halk hörgéssel a porba hull. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 2 ezüsttollú nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva az óriásölőt, szereztél 6 aranyat. 615 tapasztalati pontot kaptál. Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 bunkót[*]. (A [*]-al jelölt tárgyakat egyáltalán nem vagy nem mind vetted fel, a GYJ parancs miatt, vagy azért, mert betelt a hátizsákod.) Néha hátra-hátranézve sietsz tovább. Az egyenes folyosó közepén vagy. [6. PONT.] Mindenre felkészülve lépsz be az előtted levő nagy terembe. [2. PONT.] Haladsz előre. [9. PONT.] Elszántan mész előre. Egy nagy vasalt ajtó! Találsz egy kilincset: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő vaskulcs nyitja az ajtót. A felderítést egy szobával folytatod. Odabent félhomály fogad. [10. PONT.] Egy ősi, elsárgult könyvet pillantasz meg. Izgatottan vizsgálod meg. Egy varázslat! A neve Pörhemór köre. Mágikus úton elsajátítod. (ld. enc.) [21 pontot használtál fel, van még 547.]

v 205 10 elmormolod a 205. varázslatot
Mély koncentrációban hozzálátsz a varázslat elmondásának. Az utolsó szavakra megtelsz energiával. Elmondtad a Pörhemór köre varázslatot! Elhelyezed Pörhemór körét. [-30 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [5 pontot használtál fel, van még 542.]

lm 23 28 40 mozogsz 23 28 40
Haladsz előre. Egy pillanatra megállsz fülelni. [11. PONT.] Testsúlyodat a lábujjhegyeidre helyezve, nesztelenül lopakodsz tovább. Innen csak egy út van: előre! [13. PONT.] Folytatod a felderítést. Egy nagy vasalt ajtó állja utadat. Megpróbálod a kilincset: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő vaskulcs nyitja az ajtót. Folytatod a felderítést. Egy nagy vasalt ajtót pillantasz meg. Találsz egy kilincset: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő vaskulcs nyitja az ajtót. A felderítést egy szobával folytatod. Odabent félhomály fogad. [14. PONT.] A földön egy elsárgult papírdarabot találsz, a következő szöveggel: "A fenébe! Ha azon a buta golombáron múlik, bárki megtalálhatja!" Tudod, hogy itt senkire és semmire nem számíthatsz - a sötétség bármikor magába fogadhat. Továbbmész. Ahová most értél, az a T-elágazás kell, hogy legyen. [21. PONT.] Bármennyire is ügyelsz lépteidre, néha meg-megcsikordul lépésed egy kövön. Óvatosan lépsz be egy nagyobb terembe. [22. PONT.] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy hegyi góliát van előtted! Fegyvere egy bunkó. A ellenséges teremtmény a földbe akar döngölni. Nem hagyod magad.

Üdvözlésképpen egy háló varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Még elég távol vagytok egymástól ahhoz, hogy a hosszú íjjal beleereszthess néhány lövedéket. Elrepül 2 ezüsttollú nyíl. Alaposan megsorozod a hegyi góliát oszlopos lábát. (2 támadással 78 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Elszántan a másikra támadsz. Vámpírtőrrel nagy lendületekkel át- meg átszúrod a hegyi góliát testét. (6 támadással 307 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+62 életerő). Transzformálsz! (+15 varázspont.) Agyartőrrel megbököd a hegyi góliát oszlopos lábát. (1 támadással 34 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Transzformálsz! (+1 varázspont.) Ellenfeled ütését nem sikerült teljesen hárítanod. (1 támadástól 12 életpontot vesztesz.) A hegyi góliát egy felső támadása részben eléri célját, kisebb zúzódás keletkezik a bal válladon. (1 támadástól 10 életpontot vesztesz.) A hegyi góliát szemében félelem villan, aztán lassan lehúnyja, miközben lelke kitör testének fogságából. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 2 ezüsttollú nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Szereztél 11 aranyat. 2026 tapasztalati pontot kaptál. Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 bunkót[*]. (A [*]-al jelölt tárgyakat egyáltalán nem vagy nem mind vetted fel, a GYJ parancs miatt, vagy azért, mert betelt a hátizsákod.) Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy hegyi góliát! Fegyvere egy bunkó. Az ellenfeled úgy döntött, eljött a halálod napja. Szerinted pedig az övé.

Egy kézmozdulatot teszel, majd ellősz egy háló varázslatot. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Mielőtt összecsapnátok, a hosszú íjjal ellenfeledre lősz néhány lövedéket. Elrepül 2 ezüsttollú nyíl. Több lövedéked átfúrja a hegyi góliát jobb oldalát. (2 támadással 78 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Vad csatakiáltással, felemelve a vámpírtőrt a másikra ugrasz. Vámpírtőrrel néhányszor teljesen átdöföd a hegyi góliát testét. (5 támadással 250 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+20 életerő). Transzformálsz! (+5 varázspont.) Agyartőrrel épp hogy megszúrod a hegyi góliát bokáját. (1 támadással 32 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) A hegyi góliát vadul, minden technika nélkül támad: csak apró sebet ejt a bal kezeden. (1 támadástól 10 életpontot vesztesz.) Elhajolsz a hegyi góliát ütése elől, de a fejed tetejét így is horzsolja. (1 támadástól 20 életpontot vesztesz.) Törpregenerálsz! (+8 életerő.) A hegyi góliát most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 2 ezüsttollú nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Szereztél 10 aranyat. 2026 tapasztalati pontot kaptál. Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 bunkót[*]. (A [*]-al jelölt tárgyakat egyáltalán nem vagy nem mind vetted fel, a GYJ parancs miatt, vagy azért, mert betelt a hátizsákod.) Elszántan mész előre. Egy nagy vasalt ajtó! Találsz egy kilincset: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő vaskulcs nyitja az ajtót. A levegőbe szimatolva mész előre. Egy aránylag nagy terembe léptél be. [23. PONT.] Némi kutatás után találsz egy nagy, díszes ládát. Sajnos zárva van. Rövid próbálkozás után kiderül, hogy a birtokodban levő nagy bronzkulcs nyitja a ládát. Fura, kék tűznyelvek csapnak fel, amikor a ládát felnyitod. Bár aprók, de nagyon forróak. Vízkészelted egy része gőzzé válva párolog el. (-2 életerő.) Megnézed, hogy mi a zsákmány: 1 igazgy. fülbevaló [igazgy. fülbevaló ládikóba-> nem kaptál semmit! -2 ÉP], 1 trófea nyaklánc [trófea nyaklánc ládikóba-> 30 arany, -2 ÉP], 10 ezüstdarab, 240 arany, 3 tudás gyöngye, 1 kvazár kesztyű, 2 manakristály, 8 tolmokov-koktél [tolmokov-koktél ládikóba-> 64 arany, -2 ÉP], 2 ezüsttollú nyíl és 1 drakolder kulcs. Gyorsan kiüríted a ládát. Mindenre felkészülve lépsz be az előtted levő nagy terembe. [22. PONT.] Meg-meg torpanva, lábaidat lassan, puhán egymás után rakva mész. Ahová most értél, az a T-elágazás kell, hogy legyen. [21. PONT.] A folyosón, a falhoz lapulva mész tovább. Az út itt elkanyarodik. [24. PONT.] Klikk! Döbbenten nézel a lábad alá, a kőlapra, amire elővigyázatlanul ráléptél. A következő pillanatban már nyílvesszők repülnek feléd. 7 nyílvessző talált el. 50 életpontot vesztettél. A különösen maró fájdalom oka a nyílvesszők hegyére kent méreg lehetett. Meg-megállsz, fülelsz miközben előrehaladsz. Elérted a következő kanyart. [25. PONT.] Ssssh! Valamilyen csapdát aktiváltál. Amikor meglátod a feléd süvítő nyílvesszőket, már tudod is, hogy milyet. 5 nyílvessző talált el. 39 életpontot vesztettél. A különösen maró fájdalom oka a nyílvesszők hegyére kent méreg lehetett. Hangot hallasz szemből - megtorpansz, figyelsz, de aztán semmi. Még óvatosabban mész tovább. Újabb kanyar! [26. PONT.] Klikk! Döbbenten nézel a lábad alá, a kőlapra, amire elővigyázatlanul ráléptél. A következő pillanatban már nyílvesszők repülnek feléd. 6 nyílvessző talált el. 50 életpontot vesztettél. A különösen maró fájdalom oka a nyílvesszők hegyére kent méreg lehetett. A folyosón, a falhoz lapulva mész tovább. Az út ismét kanyarodik. [27. PONT.] Ssssh! Valamilyen csapdát aktiváltál. Amikor meglátod a feléd süvítő nyílvesszőket, már tudod is, hogy milyet. 3 nyílvessző talált el. 17 életpontot vesztettél. A különösen maró fájdalom oka a nyílvesszők hegyére kent méreg lehetett. Halvány fényt látsz magad előtt: habozva mész tovább. Egy nagyobb terem! [28. PONT.] Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy ongóliant. Fegyvere egy göcsörtös bunkó. Rögtön látod, hogy ez nem lesz békés találkozó. Felkészülsz az összecsapásra.

Egy kézmozdulatot teszel, majd ellősz egy háló varázslatot. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! A szilánk működik (+2 életpont). A hosszú íjjal célzol és lősz. Elrepül 4 ezüsttollú nyíl. Több lövedéked átfúrja az ongóliant testét. (4 támadással 152 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Vad csatakiáltással, felemelve a biami kvazárlándzsát a másikra rohansz. Biami kvazárlándzsával nagy lendületekkel át- meg átszúrod az ongóliant testét. (7 támadással 454 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+91 életerő). Transzformálsz! (+9 varázspont.) Agyartőrrel kicsit megsebzed az ongóliant ragyás lábszárát. (1 támadással 36 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+8 életerő). Az ongóliant kemény csapásokat osztogatva kényszerít védekezésre. (2 támadástól 56 életpontot vesztesz.) Az ongóliant összeesik, és nem mozdul többé. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 4 ezüsttollú nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Átvizsgálod a testet. A következő kincseket találtad: egy nagy vaskulcs [nagy vaskulcs ládikóba-> 16 arany, -2 ÉP], egy arany karperec [arany karperec ládikóba-> nem kaptál semmit! -2 ÉP] és egy ezüst kulcs [ezüst kulcs ládikóba-> 12 arany, -2 ÉP]. 2924 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 göcsörtös bunkót [göcsörtös bunkó ládikóba-> 8 arany, -2 ÉP]. Tudod, hogy itt senkire és semmire nem számíthatsz - a sötétség bármikor magába fogadhat. Továbbmész. Egy pillanatra megállsz fülelni. [29. PONT.] A folyosón, a falhoz lapulva mész tovább. Az egyenes folyosó közepén vagy. [31. PONT.] Morajt hallasz a távolból. Vajon mi lehet ez? Aztán megpillantod a folyosón a feléd guruló óriási kőgolyót. Pánikszerűen menekülni kezdesz! Szerencsédnek köszönhetően csak 22 életpontot vesztettél. Az utolsó pillanatban ugrasz félre egy beugróba, a golyó melletted csapódik a folyosó végének! Kicsit meggörnyedten, meg-meglapulva mész. Egy pillanatra megállsz fülelni. [33. PONT.] A folyosón, a falhoz lapulva mész tovább. Egy pillanatra megállsz fülelni. [35. PONT.] Amint belépsz, körülnézel. A sarokban pókháló fityeg! [37. PONT.] Egy szörnyet pillantasz meg - innét úgy tűnik, hogy egy tűzelementál. Éhes szörny kalandozóval álmodik. Ez viszont nem alszik, hanem éppen neked akar ugrani.

Védekezésképp villámgyorsan felhúzol egy agytaposás varázst. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Potenciális célpontod gyorsan felrak egy láthatatlan védekező mágiát. Mélyen koncentrálva, megidézel egy háló varázslatot, majd ellenfeledre küldöd. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! A szilánk működik (+2 életpont). Ellenfeled tűzeső varázslatot lő rád. Az agytaposásnak köszönhetően a varázslat kudarcot vallott! A hosszú íjjal célzol és lősz. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Több lövedéked átfúrja a tűzelementál jobb oldalát. (6 támadással 196 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Elszántan a másikra támadsz. Vámpírtőrrel néhányszor teljesen átdöföd a tűzelementál testét. (6 támadással 305 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+62 életerő). Transzformálsz! (+6 varázspont.) Agyartőrrel kicsit megsebzed a tűzelementál lángoló testét. (1 támadással 35 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) A tűzelementál Neked esik, és mancsaival püffölni kezd. (2 támadástól 79 életpontot vesztesz.) Ellenfeled tűzeső varázslatot lő rád. 27 életpontot vesztettél. Törpregenerálsz! (+15 életerő.) A tűzelementál most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 4179 tapasztalati pontot kaptál. Ahová belépsz, az egy kisebb szoba. [38. PONT.] Úgy határozol, hogy körülnézel a következő teremben: [40. PONT.] Egy kart látsz a falon. [60 pontot használtál fel, van még 482.]
kpcs 3 40 kapcsoló 3
A falból egy kar áll ki. Valamire biztosan jó! Magabiztosan meghúzod. Tompa dübörgést hallasz a távolból. [0 pontot használtál fel, van még 482.]

v 205 1 elmormolod a 205. varázslatot
Huss, visszateleporálsz a körre! (10. ref. pontra érkezel.) [0 pontot használtál fel, van még 482.]

lm 12 42 17 mozogsz 12 42 17
Árnyakkal körülvéve, elszántan mész tovább. Egy nagy vasalt ajtó jelent átmeneti akadályt. Lenyomod a kilincset: Könnyen nyílik. Tudod, hogy itt senkire és semmire nem számíthatsz - a sötétség bármikor magába fogadhat. Továbbmész. Az egyenes folyosó közepén vagy. [11. PONT.] Mindenre felkészülve lépsz be a kis terembe. [12. PONT.] Csodás dolgot pillantasz meg: egy nekrofun trón! Rövid tétovázás után beleülsz a trónba. Fantasztikus érzés! Minden varázserőd visszatért. A nekrofun trón kiszürkül: úgy látszik, kimerült, nyilván sok idő, amíg újratöltődik. Haladsz előre. Innen csak egy út van: előre! [11. PONT.] Bevilágítva magad előtt az utat, lassan lépkedsz. [9. PONT.] Mindenre felkészülve lépsz be az előtted levő nagy terembe. [2. PONT.] A levegőbe szimatolva mész előre. Egy aránylag nagy terembe léptél be. [15. PONT.] Egy bazaltelementál lakik itt. Mivel meglepni nem sikerült, ezért gondolkodás nélkül neked ront a szörny. Persze te sem maradsz tétlen.

Mielőtt ellenfeled a közeledbe érhetne, megcélzod a hosszú íjjal. Elrepül 4 ezüsttollú nyíl. Alaposan megsorozod a bazaltelementál testét. (4 támadással 158 életpontot sebezve.) A bazaltelementál szemében félelem villan, aztán lassan lehúnyja, miközben lelke kitör testének fogságából. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 4 ezüsttollú nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1230 tapasztalati pontot kaptál. Egy gránitelementált veszel észre magad előtt. Mivel meglepni nem sikerült, ezért gondolkodás nélkül neked ront a szörny. Persze te sem maradsz tétlen.

A hosszú íjjal célzol és lősz. Elrepül 4 ezüsttollú nyíl. Pár lövedéked átjárja a gránitelementál bal karját. (4 támadással 154 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Elszántan ellenfeledre rontasz. Vámpírtőrrel jól megszúrod a gránitelementál fejét. (1 támadással 49 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+10 életerő). Agyartőrrel jól megszúrod a gránitelementál gránittestét. (1 támadással 35 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Mancsával a gránitelementál végigsúrolja a csípődet. (1 támadástól 17 életpontot vesztesz.) Törpregenerálsz! (+7 életerő.) A gránitelementál még megpróbál elszaladni, de két-három lépés után összeesik, és nem mozdul többet. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 4 ezüsttollú nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1640 tapasztalati pontot kaptál. Egy szörnyet pillantasz meg - innét úgy tűnik, hogy egy gránitelementál. Legjobb védekezés a támadás, kiáltod, és már ugrasz is.

Megveted a lábad, és a hosszú íjjal ellenfeledre lősz. Elrepül 4 ezüsttollú nyíl. Több lövedéked átfúrja a gránitelementál fejét. (4 támadással 154 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Vad csatakiáltással, felemelve a vámpírtőrt ellenfeledre rohansz. Vámpírtőrrel megdöföd a gránitelementál testét. (1 támadással 49 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+10 életerő). Agyartőrrel eltalálod a gránitelementál testét. (1 támadással 35 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) A gránitelementál mancsával csapásokat mér karjaidra. (2 támadástól 44 életpontot vesztesz.) Törpregenerálsz! (+15 életerő.) A gránitelementál még megpróbál elszaladni, de két-három lépés után összeesik, és nem mozdul többet. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 4 ezüsttollú nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1640 tapasztalati pontot kaptál. Egy pszi őselementál lakik itt. Mivel minden egyéb kommunikációs lehetőséget kizár a szörny agresszív magatartása, felkészülsz a csatára.

Védekezésképp villámgyorsan felhúzol egy agytaposás varázst. A szilánk működik (+2 életpont). Támadó varázslatot alkalmazol: ellenfeledre háló varázslatot lősz. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! A szilánk működik (+2 életpont). Ellenfeled mentális energiáit gyűrűbe gyűjti, majd útjának ereszt egy az agy kifacsarása pszi támadást. Az agytaposásnak köszönhetően a varázslat kudarcot vallott! A közelharc előtt még megeresztesz a hosszú íjjal néhány lövedéket. Elrepül 4 ezüsttollú nyíl. Lövedékeiddel perforálod a pszi őselementál fejét. (4 támadással 147 életpontot sebezve.) Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Megmarkolva a vámpírtőrt ellenfeledre rohansz. Vámpírtőrrel eltalálod a pszi őselementál ködlő zsumókját. (1 támadással 49 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+10 életerő). Agyartőrrel jól megszúrod a pszi őselementál párolgó héját. (1 támadással 34 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Ajaj! 6 poszogó mösze csatlakozott hozzád pszionikusan. A pszi őselementál összeesik, és nem mozdul többé. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 4 ezüsttollú nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 2026 tapasztalati pontot kaptál. Egy szörnyet pillantasz meg - innét úgy tűnik, hogy egy pszi őselementál. Felkészülsz, hogy minél jobban el tudd kalapálni az agresszort.

Úgy ítéled meg, hogy nem árt egy agytaposás védekező rúna felrakása. A következő pillanatban már meg is idézted. Gyógyulsz (+2 életpont). Egy háló varázslattal köszöntöd a másikat. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! A szilánk működik (+2 életpont). Ellenfeled végigsöpör rajtad egy direkt kontaktus I pszi támadással. A támadása szerencsére hatástalan volt. Mielőtt összecsapnátok, a hosszú íjjal ellenfeledre lősz néhány lövedéket. Elrepül 4 ezüsttollú nyíl. Pár lövedéked átjárja a pszi őselementál ködlő zsumókját. (4 támadással 159 életpontot sebezve.) Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Marokra fogva a vámpírtőrt a másikra rontasz. Vámpírtőrrel teljesen átszúrod a pszi őselementál egyik csápját. (1 támadással 51 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+11 életerő). Transzformálsz! (+1 varázspont.) Agyartőrrel eltalálod a pszi őselementál testét. (1 támadással 29 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. A pszi őselementál még megpróbál elszaladni, de két-három lépés után összeesik, és nem mozdul többet. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 4 ezüsttollú nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 2026 tapasztalati pontot kaptál. Egy tűzelementált veszel észre magad előtt. Mivel minden egyéb kommunikációs lehetőséget kizár a szörny agresszív magatartása, felkészülsz a csatára.

Megfontoltan felméred a helyzeted, majd elmormolsz egy agytaposás varázslatot. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Potenciális célpontod gyorsan felrak egy láthatatlan védekező mágiát. Egy kézmozdulatot teszel, majd ellősz egy háló varázslatot. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Ellenfeled egy kézmozdulatot tesz, majd ellő egy tűzgolyó varázslatot. 24 életpontot vesztettél. Ellenfeled hibázott: túl távol van tőled. Ezért lőhetsz rá a hosszú íjjal. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Pár lövedéked átjárja a tűzelementál testét. (6 támadással 190 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Vad csatakiáltással, felemelve a vámpírtőrt ellenfeledre ugrasz. Vámpírtőrrel nagy lendületekkel át- meg átszúrod a tűzelementál jobb vállát. (7 támadással 359 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+72 életerő). Transzformálsz! (+7 varázspont.) Agyartőrrel kicsit megsebzed a tűzelementál testét. (1 támadással 33 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) A tűzelementál mancsai a bordázatod épségét veszélyeztetik! (2 támadástól 46 életpontot vesztesz.) Ellenfeled néhány elegáns kézmozdulata után már süvít is feléd egy tűzeső. 22 életpontot vesztettél. Törpregenerálsz! (+15 életerő.) A szörny még egy utolsó halálüvöltést hallat, majd eldől. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 4179 tapasztalati pontot kaptál. Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy tűzelementál! Az ellenfeled láthatólag harcra készül. Te felkészülten várod.

Ki tudja, mire készül a másik - jobb az óvatosság! A biztonság kedvéért felraksz egy agytaposás varázst. A szilánk működik (+2 életpont). A halálraítélt, aki veled szemben áll, küszködik életéért: elmormol egy láthatatlan védekező varázst. Ellenfeledre háló varázslatot lősz. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Mélyen koncentrálva, ellenfeled megidéz egy tűzgolyó varázslatot, majd rád küldi. Az agytaposásnak köszönhetően a varázslat kudarcot vallott! Szemöldöködet ráncolva, lélegzetedet visszafojtva koncentrálsz, hogy a hosszú íjjal célbatalálj. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Pár lövedéked átjárja a tűzelementál fejét. (6 támadással 208 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Elszántan ellenfeledre rontasz. Vámpírtőrrel tökéletesen perforálod a tűzelementál lángoló testét. (6 támadással 306 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+62 életerő). Transzformálsz! (+6 varázspont.) Agyartőrrel megbököd a tűzelementál lángoló testét. (1 támadással 35 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) A tűzelementál leken néhány pofont. (2 támadástól 57 életpontot vesztesz.) Ellenfeled támadó varázslatot alkalmaz: tűzgolyó varázslatot lő rád. 25 életpontot vesztettél. Törpregenerálsz! (+15 életerő.) A tűzelementál összeesik, és nem mozdul többé. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 4179 tapasztalati pontot kaptál. Továbbmész. Egy vastag, gránitból készült ajtó bukkan fel a sötétből. Lenyomod a kilincset: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő drakolder kulcs nyitja az ajtót. A kulcs sajnos tönkrement. Bármennyire is ügyelsz lépteidre, néha meg-megcsikordul lépésed egy kövön. Óvatosan lépsz be egy nagyobb terembe. [41. PONT.] Egy szörnyet pillantasz meg - innét úgy tűnik, hogy egy gránitelementál. Éhes szörny kalandozóval álmodik. Ez viszont nem alszik, hanem éppen neked akar ugrani.

A közelharc előtt még megeresztesz a hosszú íjjal néhány lövedéket. Elrepül 4 ezüsttollú nyíl. Pár lövedéked átjárja a gránitelementál gránittestét. (4 támadással 153 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Elszántan ellenfeledre támadsz. Vámpírtőrrel megdöföd a gránitelementál bal oldalát. (1 támadással 48 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+10 életerő). Agyartőrrel megdöföd a gránitelementál gránittestét. (1 támadással 33 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Mancsával a gránitelementál megpöcköli a jobb válladat. (1 támadástól 12 életpontot vesztesz.) Törpregenerálsz! (+2 életerő.) Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 4 ezüsttollú nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1640 tapasztalati pontot kaptál. Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy pszi őselementál van előtted! Ha a szörny harcolni akar, ám legyen. Majd megmutatod neki.

Úgy ítéled meg, hogy nem árt egy agytaposás védekező rúna felrakása. A következő pillanatban már meg is idézted. A szilánk működik (+2 életpont). Ellenfeledre háló varázslatot lősz. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Gyógyulsz (+2 életpont). Ellenfeled speciális támadást alkalmaz: harsogva csattan rajtad egy direkt kontaktus I pszi hatás. Az agytaposásnak köszönhetően a varázslat kudarcot vallott! Megveted a lábad, és a hosszú íjjal ellenfeledre lősz. Elrepül 4 ezüsttollú nyíl. Több lövedéked átfúrja a pszi őselementál bal vállát. (4 támadással 152 életpontot sebezve.) Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Elszántan a másikra ugrasz. Vámpírtőrrel felnyársalod a pszi őselementál testét. (1 támadással 51 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+11 életerő). Transzformálsz! (+1 varázspont.) Agyartőrrel eltalálod a pszi őselementál ködlő zsumókját. (1 támadással 31 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Ennyi! A másik kigúvadt szemmel borul a földre. Meghalt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 4 ezüsttollú nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 2026 tapasztalati pontot kaptál. Egy jégelementál lakik itt. Mivel minden egyéb kommunikációs lehetőséget kizár a szörny agresszív magatartása, felkészülsz a csatára.

Ellenfeled varázstudó! Elmond magára egy számodra ismeretlen védekező varázslatot. Távolról háló varázslatot lősz a másikra. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Gyógyulsz (+2 életpont). Az esélyek kiegyensúlyozása céljából ellenfeledre lősz a hosszú íjjal. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Lövedékeiddel perforálod a jégelementál fagyos testét. (6 támadással 195 életpontot sebezve.) Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Megmarkolva a vámpírtőrt ellenfeledre támadsz. Vámpírtőrrel néhányszor teljesen átdöföd a jégelementál fejét. (6 támadással 307 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+62 életerő). Transzformálsz! (+6 varázspont.) Agyartőrrel megérinted a jégelementál testét. (1 támadással 32 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. A jégelementál most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 4151 tapasztalati pontot kaptál. Mindenfelé figyelve haladsz tovább. Az út egy nagy szobába torkollik. [42. PONT.] Némi kutatás után találsz egy tömör kődobozt. Sajnos zárva van. Rövid próbálkozás után kiderül, hogy a birtokodban levő nagy bronzkulcs nyitja a ládát. Prezíc, mágiával egybeépített roxati mechnizmust aktiváltál. Dezintegráló sugár csapódik beléd. Megsemmisült 4 xirnox szív! Te is megsérültél. (-18 életerő.) Megnézed, hogy mi a zsákmány: 8 Eldereth szilánk, 1 agyartőr, 1 gór formázó minta, 9 jégszív, 1 esszenciakristály és 6 manakristály. Gyorsan kiüríted a ládát. Halvány fényt látsz magad előtt: habozva mész tovább. Egy nagyobb terem! [41. PONT.] A falhoz lapulva osonsz előre. Az út szélesedik, majd elérkezel egy tágasabb helyiséghez. [15. PONT.] Vigyázó léptekkel mozogsz tovább. Ahová most értél, az a T-elágazás kell, hogy legyen. [16. PONT.] Egy kisebb, már-már kamraszerű helyiségbe érkeztél. [17. PONT.] Egy ongóliant lakik itt. Fegyvere egy göcsörtös bunkó. Mivel minden egyéb kommunikációs lehetőséget kizár a szörny agresszív magatartása, felkészülsz a csatára.

Támadó varázslatot alkalmazol: ellenfeledre háló varázslatot lősz. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). A sok gyakorlás növelte tudásodat (+1 taumaturgia). Varázsenergiád fejlődik. (+6 max. varázspont.) Szemöldöködet ráncolva, lélegzetedet visszafojtva koncentrálsz, hogy a hosszú íjjal célbatalálj. Elrepül 4 ezüsttollú nyíl. Pár lövedéked átjárja az ongóliant testét. (4 támadással 160 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Vad csatakiáltással, felemelve a biami kvazárlándzsát a másikra ugrasz. Biami kvazárlándzsával tökéletesen perforálod az ongóliant testét. (6 támadással 405 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+82 életerő). Transzformálsz! (+8 varázspont.) Agyartőrrel kicsit megsebzed az ongóliant testét. (1 támadással 34 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+7 életerő). Az ongóliant pusztító erejű támadást indít, félresöpörve védekezésedet. (2 támadástól 51 életpontot vesztesz.) A másik elterül, rángatózik egy kicsit majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 4 ezüsttollú nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Átvizsgálod a testet. Nemhiába, alkalmas tápszereket találsz! Nézzük, milyen kincsre bukkantál: egy szent jogar [szent jogar ládikóba-> 15 arany, -2 ÉP], egy ezüst papi karkötő [ezüst papi karkötő ládikóba-> 30 arany, -2 ÉP] és 3 arany. 2924 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 göcsörtös bunkót [göcsörtös bunkó ládikóba-> 8 arany, -2 ÉP]. [36 pontot használtál fel, van még 446.]

lm 20 14 14 mozogsz 20 14 14
Továbbsuhansz a folyosón. Egy T-elágazáshoz érkeztél. [16. PONT.] Kicsit meggörnyedten, meg-meglapulva mész. Megtorpansz: kanyarodik az út! [18. PONT.] Egy kisebb, már-már kamraszerű helyiségbe érkeztél. [19. PONT.] Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy jégelementál. Legjobb védekezés a támadás, kiáltod, és már ugrasz is.

Egy számodra ismeretlen védekező rúnavarázst mormol el ellenfeled. Távolról háló varázslatot lősz a másikra. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Gyógyulsz (+2 életpont). Mielőtt ellenfeled a közeledbe érhetne, megcélzod a hosszú íjjal. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Több lövedéked átfúrja a jégelementál testét. (6 támadással 174 életpontot sebezve.) Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Félelmet nem ismerve ellenfeledre ugrasz. Vámpírtőrrel nagy lendületekkel át- meg átszúrod a jégelementál nyakát. (7 támadással 353 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+71 életerő). Transzformálsz! (+7 varázspont.) Agyartőrrel épp hogy megszúrod a jégelementál testét. (1 támadással 33 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 4151 tapasztalati pontot kaptál. Egy jégelementált pillantasz meg. Úgy döntesz, itt az ideje, hogy demonstráld hatalmadat. Rárontasz a szörnyre.

Ellenfeled számodra ismeretlen védekező varázslattal készül a csatára. Egy háló varázslattal köszöntöd a másikat. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). A hosszú íjjal célzol és lősz. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Több lövedéked átfúrja a jégelementál testét. (6 támadással 212 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Meglengetve a vámpírtőrt ellenfeledre rohansz. Vámpírtőrrel tökéletesen perforálod a jégelementál jobb karját. (6 támadással 308 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+14 életerő). Transzformálsz! (+6 varázspont.) Agyartőrrel kicsit megsebzed a jégelementál testét. (1 támadással 33 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Mielőtt észbekapnál, a jégelementál megsorozza az oldaladat és a hasadat mancsával. (2 támadástól 64 életpontot vesztesz.) Törpregenerálsz! (+15 életerő.) Ennyi! A másik kigúvadt szemmel borul a földre. Meghalt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 4151 tapasztalati pontot kaptál. Egy lépcső aljához érkeztél. Igyekezve a felfelé vezető utat bevilágítani, felóvakodsz. [20. PONT. --> 2. SZINT, 1. PONT.] Kicsit meggörnyedten, meg-meglapulva mész. Megtorpansz: kanyarodik az út! [2. PONT.] A falhoz lapulva osonsz előre. Az út szélesedik, majd elérkezel egy tágasabb helyiséghez. [3. PONT.] Egy tűzelementál lakik itt. A ellenséges teremtmény a földbe akar döngölni. Nem hagyod magad.

Még megfelelő a távolság - felhúzol egy agytaposás varázslatot. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). A másik mormol valamit: egy láthatatlan védekező varázslat! Üdvözlésképpen egy háló varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! A szilánk működik (+2 életpont). Ellenfeled néhány elegáns kézmozdulata után már süvít is feléd egy tűzgolyó. Az agytaposásnak köszönhetően a varázslat kudarcot vallott! Ellenfeled hibázott: túl távol van tőled. Ezért lőhetsz rá a hosszú íjjal. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Alaposan megsorozod a tűzelementál testét. (6 támadással 196 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Vad csatakiáltással, felemelve a vámpírtőrt ellenfeledre ugrasz. Vámpírtőrrel néhányszor teljesen átdöföd a tűzelementál testét. (6 támadással 307 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+45 életerő). Transzformálsz! (+6 varázspont.) Agyartőrrel meghorzsolod a tűzelementál nyakát. (1 támadással 28 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) A tűzelementál mancsai a bordázatod épségét veszélyeztetik! (2 támadástól 51 életpontot vesztesz.) Ellenfeled lángcsóva varázslatot lő rád. Az agytaposásnak köszönhetően a varázslat kudarcot vallott! Törpregenerálsz! (+2 életerő.) A másik elterül, rángatózik egy kicsit majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 4179 tapasztalati pontot kaptál. Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy tűzelementál van előtted! Kicsit sokat tud ez az állat. Majd Te megtanítod a jómodorra...

Megfontoltan felméred a helyzeted, majd elmormolsz egy agytaposás varázslatot. Gyógyulsz (+2 életpont). Egy láthatatlan védekező rúnavarázst mormol el ellenfeled. Egy kézmozdulatot teszel, majd ellősz egy háló varázslatot. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! A szilánk működik (+2 életpont). Egy lángcsóva varázslatot dob rád a másik. Az agytaposásnak köszönhetően a varázslat kudarcot vallott! Megveted a lábad, és a hosszú íjjal ellenfeledre lősz. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Pár lövedéked átjárja a tűzelementál testét. (6 támadással 203 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Meglengetve a vámpírtőrt a másikra támadsz. Vámpírtőrrel néhányszor teljesen átdöföd a tűzelementál testét. (6 támadással 309 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+45 életerő). Transzformálsz! (+6 varázspont.) Agyartőrrel megkarcolod a tűzelementál testét. (1 támadással 30 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Mielőtt észbekapnál, a tűzelementál megsorozza az oldaladat és a hasadat mancsával. (2 támadástól 36 életpontot vesztesz.) Ellenfeled támadó varázslatot alkalmaz: tűzeső varázslatot lő rád. 28 életpontot vesztettél. Törpregenerálsz! (+15 életerő.) A másik elterül, rángatózik egy kicsit majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 5 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 4179 tapasztalati pontot kaptál. Egy viharóriást veszel észre magad előtt. Végre egy kis testmozgás. Fincsi!

Ki tudja, mire készül a másik - jobb az óvatosság! A biztonság kedvéért felraksz egy elektromos pajzs varázst. Gyógyulsz (+2 életpont). A mészárlásra kiszemelt áldozat láthatatlan védekező varázst lök magára. Egy kézmozdulatot teszel, majd ellősz egy háló varázslatot. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Gyógyulsz (+2 életpont). Távolról villámsújtás varázslatot lő rád a másik. A támadásnak - hála az égnek - semmi eredménye sem volt. (elektromos pajzs védelmez.) Ellenfeled hibázott: túl távol van tőled. Ezért lőhetsz rá a hosszú íjjal. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Pár lövedéked átjárja a viharóriás jobb oldalát. (6 támadással 202 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Vad csatakiáltással, felemelve a biami kvazárlándzsát ellenfeledre ugrasz. Biami kvazárlándzsával nagy lendületekkel át- meg átszúrod a viharóriás testét. (7 támadással 442 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+68 életerő). Transzformálsz! (+8 varázspont.) Agyartőrrel többször eltalálod a viharóriás testét. (3 támadással 95 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+1 életerő). Transzformálsz! (+1 varázspont.) A viharóriás nagyot üt a bal karodra. (1 támadástól 72 életpontot vesztesz.) Ellenfeled támadó varázslatot alkalmaz: villámsújtás varázslatot lő rád. Semmi hatás! (kiválóan működik felrakott elektromos pajzs védelmed.) A szörny még egy utolsó halálüvöltést hallat, majd eldől. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Szereztél 90 aranyat. 7032 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Folytatod az utat. Innen csak egy út van: előre! [4. PONT.] Egy jókora, faragott falú helyiségbe érkezel. Első pillantásra minden csendes. [5. PONT.] Egy szörnyet pillantasz meg - innét úgy tűnik, hogy egy jégelementál. Nem tetszik a szörny képe. Úgy döntesz kiplasztikázod egy kicsit.

A mészárlásra kiszemelt áldozat számodra ismeretlen védekező varázst lök magára. Néhány elegáns kézmozdulat után már süvít is ellenfeled felé egy háló. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Mielőtt ellenfeled a közeledbe érhetne, megcélzod a hosszú íjjal. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Több lövedéked átfúrja a jégelementál testét. (6 támadással 201 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Meglengetve a vámpírtőrt a másikra ugrasz. Vámpírtőrrel néhányszor teljesen átdöföd a jégelementál testét. (6 támadással 310 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+44 életerő). Transzformálsz! (+6 varázspont.) Agyartőrrel kicsit megsebzed a jégelementál testét. (1 támadással 28 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Mielőtt észbekapnál, a jégelementál megsorozza az oldaladat és a hasadat mancsával. (2 támadástól 90 életpontot vesztesz.) Törpregenerálsz! (+15 életerő.) Ennyi! A másik kigúvadt szemmel borul a földre. Meghalt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 4151 tapasztalati pontot kaptál. Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy jégelementál van előtted! Nyugodtan várod, hogy megleckéztethessed a pimasz lényt.

A halálraítélt, aki veled szemben áll, küszködik életéért: elmormol egy számodra ismeretlen védekező varázst. Ellenfeledre háló varázslatot lősz. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). A hosszú íjjal célzol és lősz. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Pár lövedéked átjárja a jégelementál testét. (6 támadással 191 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Elszántan a másikra támadsz. Vámpírtőrrel tökéletesen perforálod a jégelementál bal vállát. (6 támadással 305 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+62 életerő). Transzformálsz! (+6 varázspont.) Agyartőrrel kicsit megsebzed a jégelementál testét. (1 támadással 34 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) A jégelementál leken néhány pofont. (2 támadástól 90 életpontot vesztesz.) Törpregenerálsz! (+15 életerő.) A jégelementál összeesik, és nem mozdul többé. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 4151 tapasztalati pontot kaptál. Mész tovább, előre. A gyér világításnál gyors pillantást vetsz a térképre. [6. PONT.] Az út egy széles, tágas szobába torkollik. [7. PONT.] Egy hegyi góliátot pillantasz meg. Fegyvere egy bunkó. Ha a szörny harcolni akar, ám legyen. Majd megmutatod neki.

Mélyen koncentrálva, megidézel egy háló varázslatot, majd ellenfeledre küldöd. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! A szilánk működik (+2 életpont). Megveted a lábad, és a hosszú íjjal ellenfeledre lősz. Elrepül 4 ezüsttollú nyíl. Pár lövedéked átjárja a hegyi góliát fejét. (4 támadással 151 életpontot sebezve.) Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Meglengetve a vámpírtőrt ellenfeledre ugrasz. Vámpírtőrrel néhányszor teljesen átdöföd a hegyi góliát testét. (4 támadással 206 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+42 életerő). Transzformálsz! (+4 varázspont.) Agyartőrrel kicsit megsebzed a hegyi góliát jobb oldalát. (1 támadással 28 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. A másik elterül, rángatózik egy kicsit majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 4 ezüsttollú nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Szereztél 12 aranyat. 2026 tapasztalati pontot kaptál. Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 bunkót[*]. (A [*]-al jelölt tárgyakat egyáltalán nem vagy nem mind vetted fel, a GYJ parancs miatt, vagy azért, mert betelt a hátizsákod.) Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy ongóliant. Fegyvere egy göcsörtös bunkó. Felkészülsz, hogy minél jobban el tudd kalapálni az agresszort.

Távolról háló varázslatot lősz a másikra. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Gyógyulsz (+2 életpont). Megveted a lábad, és a hosszú íjjal ellenfeledre lősz. Elrepül 4 ezüsttollú nyíl. Több lövedéked átfúrja az ongóliant testét. (4 támadással 157 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Elszántan ellenfeledre támadsz. Biami kvazárlándzsával néhányszor teljesen átdöföd az ongóliant testét. (7 támadással 433 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+63 életerő). Transzformálsz! (+8 varázspont.) Agyartőrrel megkarcolod az ongóliant testét. (1 támadással 33 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+1 életerő). Nem sikerült az ongóliant ravasz és erős ütései közül mindet hárítanod. (2 támadástól 67 életpontot vesztesz.) Törpregenerálsz! (+1 életerő.) Véres nyál csordul ki az ongóliant száján, majd halk hörgéssel a porba hull. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 3 ezüsttollú nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Alaposan átvizsgálod a tetemet. Úgy tűnik, alkalmasan betápoltál. Szerzeményed: egy pular kristály [pular kristály ládikóba-> 8 arany, -2 ÉP], egy ezüstshuriken [ezüstshuriken ládikóba-> 8 arany, -2 ÉP] és egy nagy vaskulcs [nagy vaskulcs ládikóba-> nem kaptál semmit! -2 ÉP]. 2924 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 göcsörtös bunkót [göcsörtös bunkó ládikóba-> 8 arany, -2 ÉP]. Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy viharóriás! A szörny a halálodat akarja, és neked ront.

Úgy ítéled meg, hogy nem árt egy elektromos pajzs védekező rúna felrakása. A következő pillanatban már meg is idézted. Gyógyulsz (+2 életpont). Egy láthatatlan védekező rúnavarázst mormol el ellenfeled. Mormolsz, majd ujjaidból kirepül egy háló varázslat. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! A szilánk működik (+2 életpont). Ellenfeled egy kézmozdulatot tesz, majd ellő egy villámcsapás varázslatot. Semmi eredménye! (elektromos pajzs védelmez.) Mielőtt ellenfeled a közeledbe érhetne, megcélzod a hosszú íjjal. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Alaposan megsorozod a viharóriás villámló testét. (6 támadással 211 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Marokra fogva a biami kvazárlándzsát a másikra támadsz. Biami kvazárlándzsával több döféssel felnyársalod a viharóriás oszlopos lábát. (7 támadással 441 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+67 életerő). Transzformálsz! (+8 varázspont.) Agyartőrrel jól megszúrkálod a viharóriás bal lábát. (3 támadással 103 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+1 életerő). Transzformálsz! (+2 varázspont.) Csatapartnered bevisz egy gyors, egyenes ütést. (1 támadástól 77 életpontot vesztesz.) Ellenfeled egy kézmozdulatot tesz, majd ellő egy villámcsapás varázslatot. Szerencsére nem hatott rád. (köszönhetően elektromos pajzs védelmednek.) Törpregenerálsz! (+5 életerő.) A szörny még egy utolsó halálüvöltést hallat, majd eldől. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Szereztél 84 aranyat. 7032 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Továbbsuhansz a folyosón. A folyosó kanyarodik. [8. PONT.] Bármennyire is ügyelsz lépteidre, néha meg-megcsikordul lépésed egy kövön. Óvatosan lépsz be egy nagyobb terembe. [9. PONT.] Egy szörnyet pillantasz meg - innét úgy tűnik, hogy egy tűzelementál. Az ellenfeled láthatólag harcra készül. Te felkészülten várod.

Úgy ítéled meg, hogy nem árt egy agytaposás védekező rúna felrakása. A következő pillanatban már meg is idézted. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Sajnos ellenfeled sem kezdő: felhelyez egy láthatatlan védekező varázslatot. Néhány elegáns kézmozdulat után már süvít is ellenfeled felé egy háló. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Gyógyulsz (+2 életpont). Mélyen koncentrálva, ellenfeled megidéz egy tűzeső varázslatot, majd rád küldi. 49 életpontot vesztettél. Szemöldöködet ráncolva, lélegzetedet visszafojtva koncentrálsz, hogy a hosszú íjjal célbatalálj. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Pár lövedéked átjárja a tűzelementál testét. (6 támadással 202 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Marokra fogva a vámpírtőrt ellenfeledre rohansz. Vámpírtőrrel néhányszor teljesen átdöföd a tűzelementál lángoló testét. (6 támadással 303 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+61 életerő). Transzformálsz! (+6 varázspont.) Agyartőrrel megkarcolod a tűzelementál testét. (1 támadással 31 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) A tűzelementál Neked esik, és mancsaival püffölni kezd. (2 támadástól 50 életpontot vesztesz.) Egy tűzgolyó varázslattal köszönt csatapartnered. Az agytaposásnak köszönhetően a varázslat kudarcot vallott! Törpregenerálsz! (+15 életerő.) Véres nyál csordul ki a tűzelementál száján, majd halk hörgéssel a porba hull. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 4179 tapasztalati pontot kaptál. Haladsz előre. Az egyenes folyosó közepén vagy. [10. PONT.] Mindenfelé figyelve haladsz tovább. Az út egy nagy szobába torkollik. [11. PONT.] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy viharóriás van előtted! A szörny a halálodat akarja, és neked ront.

Még megfelelő a távolság - felhúzol egy elektromos pajzs varázslatot. Gyógyulsz (+2 életpont). Ellenfeled varázstudó! Elmond magára egy láthatatlan védekező varázslatot. Támadó varázslatot alkalmazol: ellenfeledre háló varázslatot lősz. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Ellenfeled villámcsapás varázslatot lő rád. A támadásnak - hála az égnek - semmi eredménye sem volt. (elektromos pajzs védett meg.) Megveted a lábad, és a hosszú íjjal ellenfeledre lősz. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Lövedékeiddel perforálod a viharóriás testét. (6 támadással 201 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Meglengetve a biami kvazárlándzsát ellenfeledre rohansz. Biami kvazárlándzsával tökéletesen perforálod a viharóriás oszlopos lábát. (7 támadással 460 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+84 életerő). Transzformálsz! (+2 varázspont.) Agyartőrrel megdöfködöd a viharóriás testét. (3 támadással 97 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+1 életerő). Csatapartnered bevisz egy gyors, egyenes ütést. (1 támadástól 78 életpontot vesztesz.) Ellenfeled egy kézmozdulatot tesz, majd ellő egy villámcsapás varázslatot. A támadása szerencsére hatástalan volt. (mivel elektromos pajzs van rajtad.) A szörny még egy utolsó halálüvöltést hallat, majd eldől. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Szereztél 88 aranyat. 7032 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Egy szörnyet pillantasz meg - innét úgy tűnik, hogy egy viharóriás. No, ma sem fognak berozsdálni az izmaid. Felkészülten várod ellenfeled.

Megfontoltan felméred a helyzeted, majd elmormolsz egy elektromos pajzs varázslatot. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). A halálraítélt, aki veled szemben áll, küszködik életéért: elmormol egy láthatatlan védekező varázst. Távolról háló varázslatot lősz a másikra. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Egy villámcsapás varázslattal köszönt csatapartnered. Semmi eredménye! (mivel elektromos pajzs van rajtad.) A hosszú íjjal ellenfeledre célzol és lősz. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Alaposan megsorozod a viharóriás oszlopos lábát. (6 támadással 184 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Megmarkolva a biami kvazárlándzsát ellenfeledre támadsz. Biami kvazárlándzsával nagy lendületekkel át- meg átszúrod a viharóriás jobb lábát. (7 támadással 462 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+71 életerő). Agyartőrrel megdöfködöd a viharóriás oszlopos lábát. (5 támadással 164 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+1 életerő). Csatapartnered bevisz egy gyors, egyenes ütést. (1 támadástól 91 életpontot vesztesz.) Ellenfeled támadó varázslatot alkalmaz: villámsújtás varázslatot lő rád. Szerencsére nem hatott rád. (kiválóan működik felrakott elektromos pajzs védelmed.) Törpregenerálsz! (+15 életerő.) A szörny még egy utolsó halálüvöltést hallat, majd eldől. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Szereztél 90 aranyat. 7032 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 norgat kulcsot. Meg-meg torpanva, lábaidat lassan, puhán egymás után rakva mész. Az út itt elkanyarodik. [12. PONT.] Merészen, fegyveredet markolva mozogsz. Egy tömör sziklából kifaragott ajtóban végződik az út. Megvizsgálod: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő norgat kulcs nyitja az ajtót. Nem tudod a varázsszót, ezért a kulcs elfüstöl. A falhoz lapulva osonsz előre. Az út szélesedik, majd elérkezel egy tágasabb helyiséghez. [13. PONT.] Egy jégelementált pillantasz meg. Mivel meglepni nem sikerült, ezért gondolkodás nélkül neked ront a szörny. Persze te sem maradsz tétlen.

A másik mormol valamit: egy számodra ismeretlen védekező varázslat! Támadó varázslatot alkalmazol: ellenfeledre háló varázslatot lősz. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Mielőtt összecsapnátok, a hosszú íjjal ellenfeledre lősz néhány lövedéket. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Lövedékeiddel perforálod a jégelementál testét. (6 támadással 205 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Marokra fogva a vámpírtőrt ellenfeledre ugrasz. Vámpírtőrrel nagy lendületekkel át- meg átszúrod a jégelementál fagyos testét. (6 támadással 304 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+48 életerő). Agyartőrrel épp hogy megszúrod a jégelementál testét. (1 támadással 28 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Mielőtt észbekapnál, a jégelementál megsorozza az oldaladat és a hasadat mancsával. (2 támadástól 63 életpontot vesztesz.) Törpregenerálsz! (+13 életerő.) A másik elterül, rángatózik egy kicsit majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 4151 tapasztalati pontot kaptál. Egy jókora, faragott falú helyiségbe érkezel. Első pillantásra minden csendes. [14. PONT.] Némi kutatás után találsz egy kisebb faládikót. Nincs bezárva: óvatosan kinyitod. Mohón felnyitod a ládát, és drágán fizetsz óvatlanságodért: fehér lángnyelvek csapnak ki, alaposan összeégetve. (-11 életerő.) A sok gyakorlás növelte tudásodat (+1 csapdaészlelés). Megnézed, hogy mi a zsákmány: 1 drakolder kulcs, 3 gyógykenőcs, 1 manakristály, 1 obszidián függő [obszidián függő ládikóba-> 10 arany, -2 ÉP] és 1 din formázó minta [din formázó minta ládikóba-> 25 arany, -2 ÉP]. Gyorsan kiüríted a ládát. Egyhelyben toporogsz. [51 pontot használtál fel, van még 395.]

lm 16 16 3 mozogsz 16 16 3
Egy nagyobb terembe érkezel. [13. PONT.] Merészen, fegyveredet markolva mozogsz. Egy tömör sziklából kifaragott ajtó jelent átmeneti akadályt. Elővigyázatosan próbát teszel: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő norgat kulcs nyitja az ajtót. A kulcs sajnos tönkrement. Bátran haladsz tovább. Egy mindennek ellenálló titanit ajtót látsz. Az ajtót vörösen vibáló mágikus aura védi. Szemöldöködet ráncolva gyors ujjmozdulatokba és kántálásba kezdesz. Ismerős meleg fut végig karjaidon. Egy utolsó kézmozdulattal kisütöd a rúnapukkasztás varázslatot! Némi mágikus vizsgálattal megállapítod, hogy pontosan mekkora mágikus energiára lenne szükséges a perfekt Rúnapukkasztáshoz. Pukk! Elpukkant a Rúna, megszűnt a védővarázslat. [-30 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Lenyomod a kilincset: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő drakolder kulcs nyitja az ajtót. A kulcs sajnos tönkrement. Egy nagyobb terembe érkezel. [15. PONT.] Egy ongóliantot pillantasz meg. Fegyvere egy göcsörtös bunkó. Itt csata lesz.

Egy háló varázslatot dobsz ellenfeledre. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! A szilánk működik (+2 életpont). A hosszú íjjal ellenfeledre célzol és lősz. Elrepül 3 ezüsttollú nyíl. Több lövedéked átfúrja az ongóliant jobb lábát. (3 támadással 117 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Megmarkolva a biami kvazárlándzsát a másikra ugrasz. Biami kvazárlándzsával néhányszor teljesen átdöföd az ongóliant testét. (7 támadással 466 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+84 életerő). Agyartőrrel meghorzsolod az ongóliant hatalmas bokáját. (1 támadással 37 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+1 életerő). Az ongóliant újból meg újból lesújt rád. (2 támadástól 52 életpontot vesztesz.) A másik elterül, rángatózik egy kicsit majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 3 ezüsttollú nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Átkutatod a tetemet. Érdemes volt keresni: kincsre bukkansz! A zsákmány 2 ezüst nyaklánc [ezüst nyaklánc ládikóba-> 20 arany, -2 ÉP], egy réz papi karkötő [réz papi karkötő ládikóba-> 20 arany, -2 ÉP], egy nagy bronzkulcs [nagy bronzkulcs ládikóba-> 14 arany, -2 ÉP] és egy vas dobónyíl [vas dobónyíl ládikóba-> 7 arany, -2 ÉP]. 2924 tapasztalati pontot kaptál. Elegendő gyakorlatra tettél szert ahhoz, hogy szúrófegyverek szakértelmedet megnövelhesd egy fegyvermesternél. (ezt a kar.lapon * jelöli.) Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 göcsörtös bunkót [göcsörtös bunkó ládikóba-> 8 arany, -2 ÉP]. Elértél a felfelé vezető lépcső aljához. Felkukázol, majd lassan fellépkedsz. [16. PONT. --> 3. SZINT, 1. PONT.] Meg-megállsz, fülelsz miközben előrehaladsz. A térképen is jelölt hármas elágazáshoz érsz. [2. PONT.] Halvány fényt látsz magad előtt: habozva mész tovább. Egy nagyobb terem! [16. PONT.] Egy ongóliant hadúrt veszel észre magad előtt. Fegyvere egy csontpálca. Legjobb védekezés a támadás, kiáltod, és már ugrasz is.

Egy háló varázslattal köszöntöd a másikat. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! A szilánk működik (+2 életpont). A hosszú íjjal ellenfeledre célzol és lősz. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Alaposan megsorozod az ongóliant hadúr testét. (6 támadással 193 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Félelmet nem ismerve ellenfeledre támadsz. Biami kvazárlándzsával nagy lendületekkel át- meg átszúrod az ongóliant hadúr hatalmas bokáját. (7 támadással 436 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+57 életerő). Agyartőrrel többször eltalálod az ongóliant hadúr testét. (5 támadással 165 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+1 életerő). Az ongóliant hadúr kemény csapásokat osztogatva kényszerít védekezésre. (3 támadástól 133 életpontot vesztesz.) Biami kvazárlándzsával kicsit megsebzed az ongóliant hadúr jobb lábát. (1 támadással 69 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+14 életerő). Agyartőrrel épp hogy megszúrod az ongóliant hadúr testét. (1 támadással 35 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+8 életerő). Az ongóliant hadúr kemény csapásokat osztogatva kényszerít védekezésre. (3 támadástól 115 életpontot vesztesz.) Törpregenerálsz! (+15 életerő.) Az ongóliant hadúr most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Átkutatod a tetemet. Kincs! KIIINCS! Lássuk, mire bukkantál: egy igazgy. fülbevaló [igazgy. fülbevaló ládikóba-> 20 arany, -2 ÉP], egy sárga erőöv [sárga erőöv ládikóba-> 25 arany, -2 ÉP] és 2 shinai gömb. 7700 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 csontpálcát [csontpálca ládikóba-> 15 arany, -2 ÉP]. Minden neszre ügyelve folytatod a felderítést. Hoppsz, már itt is van a T-elágazás! [2. PONT.] Egy nagyobb terembe érkezel. [3. PONT.] Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy pszi elementál lord. A szörny a halálodat akarja, és neked ront.

Nem árt az elővigyázatosság! Egy agytaposás varázslattal készülsz a csatára. A szilánk működik (+2 életpont). Ellenfeled felkészül egy esetleges mentális támadásra egy láthatatlan védekező pszi felhúzásával. Ellenfeledre háló varázslatot lősz. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Gyógyulsz (+2 életpont). Mentális támadást alkalmaznak ellened: ellenfeled rádzuhogtat egy teljes őrület pszit. Semmi hatás! Még elég távol vagytok egymástól ahhoz, hogy a hosszú íjjal beleereszthess néhány lövedéket. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Alaposan megsorozod a pszi elementál lord ködlő zsumókját. (6 támadással 211 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Meglengetve a vámpírtőrt ellenfeledre rontasz. Vámpírtőrrel tökéletesen perforálod a pszi elementál lord párolgó héját. (3 támadással 155 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+32 életerő). Agyartőrrel megkarcolod a pszi elementál lord párolgó héját. (1 támadással 35 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Ellenfeled koncentrál, majd megindít egy teljes őrület pszi támadást. Semmi hatás! Ellenfeled végigsöpör rajtad egy az agy kifacsarása pszi támadással. A támadása szerencsére hatástalan volt. Csápjaival a pszi elementál lord csapásokat mér a hasadra. (4 támadástól 19 életpontot vesztesz.) A szörny agyi energiáidból táplálkozik. (-11 pszi pont, -2 TU.) A pszi elementál lord összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Alaposan átvizsgálod a tetemet. Úgy tűnik, alkalmasan betápoltál. Szerzeményed: egy Eldaran karkötője [Eldaran karkötője ládikóba-> 50 arany, -2 ÉP], egy nagy bronzkulcs [nagy bronzkulcs ládikóba-> 14 arany, -2 ÉP], egy szent jogar [szent jogar ládikóba-> 15 arany, -2 ÉP] és 3 gyöngymangó. 3622 tapasztalati pontot kaptál. [21 pontot használtál fel, van még 374.]

lm 5 905 6 mozogsz 5 905 6
Úgy suhansz, mint az árnyék. A gyér világításnál gyors pillantást vetsz a térképre. [4. PONT.] Bátran haladsz tovább. Egy tömör sziklából kifaragott ajtó állja utadat. Elővigyázatosan próbát teszel: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő smaragd kulcs nyitja az ajtót. Hangot hallasz szemből - megtorpansz, figyelsz, de aztán semmi. Még óvatosabban mész tovább. [5. PONT.] Minden lépés után igen alaposan körbevizsgálódsz, hogy nem csapdagyanús-e a környék, minden ismert típus után kutatsz. Az út végetér - egy zsákutca! [6. PONT.] Az egyik sarokban találsz egy nagy tölgyfaládát. Egy csapda védi a ládát - még szerencse, hogy észrevetted. Hatástalanítod. Sajnos zárva van. Rövid próbálkozás után kiderül, hogy a birtokodban levő rézkulcs nyitja a ládát. Megnézed, hogy mi a zsákmány: 10 a fiatalság itala. Gyorsan kiüríted a ládát. [14 pontot használtál fel, van még 360.]

lm 900 7 mozogsz 900 7
Mostantól nem foglalkozol a csapdákkal. Meg-megállsz, fülelsz miközben előrehaladsz. [5. PONT.] A fenébe! Egy zsákutca. [7. PONT.] [6 pontot használtál fel, van még 354.]

kpcs 3 7 kapcsoló 3
Meg vagy róla győződve, hogy valahol a közelben egy kapcsolónak kell lennie, ezért kutatni kezdesz. Sikerrel jársz! Éles szemmel körbevizslatsz. Hohó, az egyik követ a falban be lehet nyomni! Lassan, vigyázva elmozdítod a követ. Kő mozog kövön, ahogy az ősi mechanika mozgásba lendül. Vajon mi történik? [20 pontot használtál fel, van még 334.]

lm 9 12 15 mozogsz 9 12 15
Testsúlyodat a lábujjhegyeidre helyezve, nesztelenül lopakodsz tovább. Egy T-elágazáshoz érkeztél. [4. PONT.] Hangot hallasz szemből - megtorpansz, figyelsz, de aztán semmi. Még óvatosabban mész tovább. Megtorpansz: kanyarodik az út! [8. PONT.] Halvány fényt látsz magad előtt: habozva mész tovább. Egy nagyobb terem! [9. PONT.] Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy bibircsók-óriás van előtted! Fegyvere egy bunkó. Úgy döntesz, itt az ideje, hogy demonstráld hatalmadat. Rárontasz a szörnyre.

Megveted a lábad, és a hosszú íjjal ellenfeledre lősz. Elrepül 3 ezüsttollú nyíl. Pár lövedéked átjárja a bibircsók-óriás jobb lábát. (3 támadással 113 életpontot sebezve.) A másik elterül, rángatózik egy kicsit majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 3 ezüsttollú nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva az óriásölőt, szereztél 6 aranyat. 615 tapasztalati pontot kaptál. Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 bunkót[*]. (A [*]-al jelölt tárgyakat egyáltalán nem vagy nem mind vetted fel, a GYJ parancs miatt, vagy azért, mert betelt a hátizsákod.) Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy gránitelementál van előtted! Mivel minden egyéb kommunikációs lehetőséget kizár a szörny agresszív magatartása, felkészülsz a csatára.

A hosszú íjjal célzol és lősz. Elrepül 3 ezüsttollú nyíl. Pár lövedéked átjárja a gránitelementál testét. (3 támadással 116 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Félelmet nem ismerve ellenfeledre rontasz. Vámpírtőrrel több döféssel felnyársalod a gránitelementál gránittestét. (2 támadással 103 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+21 életerő). Agyartőrrel jól megszúrod a gránitelementál testét. (1 támadással 31 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) Mielőtt észbekapnál, a gránitelementál megsorozza az oldaladat és a hasadat mancsával. (2 támadástól 41 életpontot vesztesz.) Törpregenerálsz! (+15 életerő.) A gránitelementál most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 3 ezüsttollú nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1640 tapasztalati pontot kaptál. Egy pszi elementált pillantasz meg. Nyugodtan várod, hogy megleckéztethessed a pimasz lényt.

Ellenfeled mentális energiáit gyűrűbe gyűjti, majd útjának ereszt egy agybénítás pszi támadást. A támadásnak - hála az égnek - semmi eredménye sem volt. Ellenfeled végigsöpör rajtad egy agykorbács pszi támadással. 9 életpontot vesztettél. A hosszú íjjal célzol és lősz. Elrepül 1 ezüsttollú nyíl. Lövedéked átfúrja a pszi elementál bal lábát. (1 támadással 37 életpontot sebezve.) Törpregenerálsz! (+9 életerő.) A másik elterül, rángatózik egy kicsit majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 1 ezüsttollú nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 560 tapasztalati pontot kaptál. Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy jégelementál! Ha a szörny harcolni akar, ám legyen. Majd megmutatod neki.

A mészárlásra kiszemelt áldozat számodra ismeretlen védekező varázst lök magára. Egy háló varázslattal köszöntöd a másikat. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Gyógyulsz (+2 életpont). Még elég távol vagytok egymástól ahhoz, hogy a hosszú íjjal beleereszthess néhány lövedéket. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Több lövedéked átfúrja a jégelementál fejét. (6 támadással 192 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Vad csatakiáltással, felemelve a vámpírtőrt a másikra ugrasz. Vámpírtőrrel néhányszor teljesen átdöföd a jégelementál fejét. (7 támadással 356 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+72 életerő). Agyartőrrel épp hogy megszúrod a jégelementál testét. (1 támadással 30 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) A jégelementál mancsával csapásokat mér karjaidra. (2 támadástól 79 életpontot vesztesz.) Törpregenerálsz! (+5 életerő.) Ennyi! A másik kigúvadt szemmel borul a földre. Meghalt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 4151 tapasztalati pontot kaptál. Szoborrá dermedsz, amikor észreveszed, hogy egy hegyi góliát van előtted! Fegyvere egy vasalt bunkó. Ha a szörny harcolni akar, ám legyen. Majd megmutatod neki.

Ellenfeledre háló varázslatot lősz. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Gyógyulsz (+2 életpont). A hosszú íjjal ellenfeledre célzol és lősz. Elrepül 3 ezüsttollú nyíl. Több lövedéked átfúrja a hegyi góliát bal lábát. (3 támadással 120 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Megmarkolva a vámpírtőrt ellenfeledre rontasz. Vámpírtőrrel több döféssel felnyársalod a hegyi góliát fejét. (4 támadással 205 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+42 életerő). Agyartőrrel megkarcolod a hegyi góliát testét. (1 támadással 33 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) A hegyi góliát feléd sújt, de csak horzsolja a jobb karodat. (1 támadástól 12 életpontot vesztesz.) Ellenfeled ütését nem sikerült teljesen hárítanod. (1 támadástól 21 életpontot vesztesz.) Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 3 ezüsttollú nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Szereztél 12 aranyat. 2026 tapasztalati pontot kaptál. Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 vasalt bunkót [vasalt bunkó ládikóba-> 35 arany, -2 ÉP]. Valami mozog előtted! Közelebb lopódzol. Egy tűzelementál! Az ellenfeled úgy döntött, eljött a halálod napja. Szerinted pedig az övé.

Még megfelelő a távolság - felhúzol egy agytaposás varázslatot. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Egy láthatatlan védekező rúnavarázst mormol el ellenfeled. Egy háló varázslatot dobsz ellenfeledre. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Gyógyulsz (+2 életpont). Ellenfeled egy kézmozdulatot tesz, majd ellő egy tűzgolyó varázslatot. Az agytaposásnak köszönhetően a varázslat kudarcot vallott! Mielőtt összecsapnátok, a hosszú íjjal ellenfeledre lősz néhány lövedéket. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Pár lövedéked átjárja a tűzelementál testét. (6 támadással 214 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Marokra fogva a vámpírtőrt ellenfeledre rontasz. Vámpírtőrrel több döféssel felnyársalod a tűzelementál testét. (6 támadással 309 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+62 életerő). Agyartőrrel megérinted a tűzelementál fejét. (1 támadással 34 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) A tűzelementál mancsai a bordázatod épségét veszélyeztetik! (2 támadástól 40 életpontot vesztesz.) Üdvözlésképpen egy tűzeső varázslatot ereszt meg irányodba ellenfeled. 18 életpontot vesztettél. A tűzelementál most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 4179 tapasztalati pontot kaptál. Egy ongóliantot veszel észre magad előtt. Fegyvere egy göcsörtös bunkó. Nem tetszik a szörny képe. Úgy döntesz kiplasztikázod egy kicsit.

Támadó varázslatot alkalmazol: ellenfeledre háló varázslatot lősz. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Szemöldöködet ráncolva, lélegzetedet visszafojtva koncentrálsz, hogy a hosszú íjjal célbatalálj. Elrepül 3 ezüsttollú nyíl. Alaposan megsorozod az ongóliant hatalmas bokáját. (3 támadással 109 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Megmarkolva a biami kvazárlándzsát a másikra rohansz. Biami kvazárlándzsával több döféssel felnyársalod az ongóliant bal oldalát. (7 támadással 455 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+92 életerő). Agyartőrrel megbököd az ongóliant ragyás lábszárát. (1 támadással 32 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+7 életerő). Az ongóliant nem hagy pihenőt: lesújt a karodra és a mellkasodra. (2 támadástól 44 életpontot vesztesz.) Az ongóliant összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 3 ezüsttollú nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Átvizsgálod a testet. Nemhiába, alkalmas tápszereket találsz! Nézzük, milyen kincsre bukkantál: 6 fekete gyöngy [fekete gyöngy ládikóba-> 36 arany, -2 ÉP] és egy rejtőköpeny [rejtőköpeny ládikóba-> 14 arany, -2 ÉP]. 2924 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 göcsörtös bunkót [göcsörtös bunkó ládikóba-> 8 arany, -2 ÉP]. Egy viharóriás lakik itt. Felkészülsz, hogy minél jobban el tudd kalapálni az agresszort.

Nem árt az elővigyázatosság! Egy elektromos pajzs varázslattal készülsz a csatára. Gyógyulsz (+2 életpont). A halálraítélt, aki veled szemben áll, küszködik életéért: elmormol egy láthatatlan védekező varázst. Néhány elegáns kézmozdulat után már süvít is ellenfeled felé egy háló. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Gyógyulsz (+2 életpont). Egy villámcsapás varázslatot dob rád a másik. Semmi hatás! (elektromos pajzs védett meg.) Mielőtt ellenfeled a közeledbe érhetne, megcélzod a hosszú íjjal. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Több lövedéked átfúrja a viharóriás bal lábát. (6 támadással 205 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Megmarkolva a biami kvazárlándzsát ellenfeledre ugrasz. Biami kvazárlándzsával több döféssel felnyársalod a viharóriás testét. (7 támadással 452 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+91 életerő). Agyartőrrel valamennyire megsebezgeted a viharóriás jobb lábát. (2 támadással 64 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+13 életerő). A viharóriás egy villámgyors mozdulattal a derekadra sújt. (1 támadástól 77 életpontot vesztesz.) Mélyen koncentrálva, ellenfeled megidéz egy villámsújtás varázslatot, majd rád küldi. A támadásnak - hála az égnek - semmi eredménye sem volt. (köszönhetően elektromos pajzs védelmednek.) A szörny még egy utolsó halálüvöltést hallat, majd eldől. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Szereztél 88 aranyat. 7032 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Egy viharóriást veszel észre magad előtt. Mivel meglepni nem sikerült, ezért gondolkodás nélkül neked ront a szörny. Persze te sem maradsz tétlen.

Néhány mozdulatot teszel, mormolsz, és a következő másodpercben már elektromos pajzs vibrál körülötted. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Egy láthatatlan védekező rúnavarázst mormol el ellenfeled. Egy háló varázslatot dobsz ellenfeledre. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Ellenfeled egy kézmozdulatot tesz, majd ellő egy villámsújtás varázslatot. Szerencsére nem hatott rád. (mivel elektromos pajzs van rajtad.) Mielőtt ellenfeled a közeledbe érhetne, megcélzod a hosszú íjjal. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Alaposan megsorozod a viharóriás villámló testét. (6 támadással 193 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Marokra fogva a biami kvazárlándzsát ellenfeledre rohansz. Biami kvazárlándzsával több döféssel felnyársalod a viharóriás villámló testét. (7 támadással 441 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+89 életerő). Agyartőrrel többször eltalálod a viharóriás testét. (4 támadással 128 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+12 életerő). Csatapartnered bevisz egy gyors, egyenes ütést. (1 támadástól 63 életpontot vesztesz.) Ellenfeled villámsújtás varázslatot lő rád. A támadásnak - hála az égnek - semmi eredménye sem volt. (mivel elektromos pajzs van rajtad.) Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Szereztél 86 aranyat. 7032 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 drakolder kulcsot. Meg-megállsz, fülelsz miközben előrehaladsz. Egy kanyarhoz érkeztél. [10. PONT.] A felderítést egy szobával folytatod. Odabent félhomály fogad. [11. PONT.] Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy tűzelementál. Nem tetszik a szörny képe. Úgy döntesz kiplasztikázod egy kicsit.

Hatalmadat demonstrálandó, mormolni kezdesz. Létrejött egy agytaposás. A szilánk működik (+2 életpont). Ellenfeled ujjai a levegőben táncolnak, ajkai hangtalanul mozognak. Varázsol! Aha, egy láthatatlan védekező mágia... Egy háló varázslattal köszöntöd a másikat. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Gyógyulsz (+2 életpont). Ellenfeled néhány elegáns kézmozdulata után már süvít is feléd egy tűzgolyó. 26 életpontot vesztettél. A hosszú íjjal ellenfeledre célzol és lősz. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Több lövedéked átfúrja a tűzelementál jobb oldalát. (6 támadással 193 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Félelmet nem ismerve a másikra rohansz. Vámpírtőrrel néhányszor teljesen átdöföd a tűzelementál testét. (5 támadással 264 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+53 életerő). Agyartőrrel kicsit megsebzed a tűzelementál lángoló testét. (1 támadással 31 életpontot sebezve.) (Nincs értelme vámpirizálni.) A tűzelementál mancsával csapásokat mér karjaidra. (2 támadástól 45 életpontot vesztesz.) Ellenfeled mormol, majd ujjaiból kirepül egy tűzgolyó varázslat. 28 életpontot vesztettél. Törpregenerálsz! (+15 életerő.) A szörny még egy utolsó halálüvöltést hallat, majd eldől. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 4179 tapasztalati pontot kaptál. Elegendő gyakorlatra tettél szert ahhoz, hogy lőfegyverek szakértelmedet megnövelhesd egy fegyvermesternél. (ezt a kar.lapon * jelöli.) A szoba, amelybe belépsz, első pillantásra nagyon elhagyatottnak tűnik. [12. PONT.] Csodás dolgot pillantasz meg: egy nekrofun trón! Rövid tétovázás után beleülsz a trónba. Fantasztikus érzés! Minden varázserőd visszatért. A nekrofun trón kiszürkül: úgy látszik, kimerült, nyilván sok idő, amíg újratöltődik. A belépés pillanatában felkészülsz a legrosszabbra. [11. PONT.] Testsúlyodat a lábujjhegyeidre helyezve, nesztelenül lopakodsz tovább. A folyosó kanyarodik. [10. PONT.] Meg-meg torpanva, lábaidat lassan, puhán egymás után rakva mész. A gyér világításnál gyors pillantást vetsz a térképre. [13. PONT.] Felkészülve a legrosszabbra is, tovább merészkedsz. Egy mindennek ellenálló titanit ajtó állja utadat. Megpróbálod a kilincset: Sajnos be van zárva. Kis keresgélés, próbálkozás után rájössz, hogy a nálad levő norgat kulcs nyitja az ajtót. A törékony mágikus kulcs összeroppan! A szoba, amelybe belépsz, első pillantásra nagyon elhagyatottnak tűnik. [14. PONT.] Egy pszi elementált pillantasz meg. A szörny a halálodat akarja, és neked ront.

Ellenfeled speciális támadást alkalmaz: harsogva csattan rajtad egy agykorbács pszi hatás. 13 életpontot vesztettél. Mentális támadást alkalmaznak ellened: ellenfeled rádzuhogtat egy agykorbács pszit. 9 életpontot vesztettél. Megveted a lábad, és a hosszú íjjal ellenfeledre lősz. Elrepül 1 ezüsttollú nyíl. Lövedéked becsapódik! Eltaláltad a pszi elementál ködlő zsumókját. (1 támadással 37 életpontot sebezve.) Törpregenerálsz! (+15 életerő.) Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 1 ezüsttollú nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 560 tapasztalati pontot kaptál. A szoba, amelybe belépsz, aránylag kicsi. [15. PONT.] [33 pontot használtál fel, van még 301.]

kpcs 3 15 kapcsoló 3
Meg vagy róla győződve, hogy valahol a közelben egy kapcsolónak kell lennie, ezért kutatni kezdesz. Sikerrel jársz! Óvatosan megtapogatod a falat, és nem is hiába! Egy mozgatható kőre bukkantál. Bizonyára valamilyen titkos funkcióval bír! Vigyázva benyomod. Tompa dübörgést hallasz a távolból. [20 pontot használtál fel, van még 281.]

v 205 15 elmormolod a 205. varázslatot
Ujjaid táncba kezdenek, ahogy hozzálátsz az idézéshez. A földből energia áramlik testedbe. Elmondtad a Pörhemór köre varázslatot! Elmúlt a Pörhemór köre hatása. Elhelyezed Pörhemór körét. [-30 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [5 pontot használtál fel, van még 276.]

lm 13 905 17 mozogsz 13 905 17
Amint belépsz, látod, hogy ez a helyiség akár egy őrposzt is lehetne. [14. PONT.] Úgy suhansz, mint az árnyék. [13. PONT.] Minden lépés után igen alaposan körbevizsgálódsz, hogy nem csapdagyanús-e a környék, minden ismert típus után kutatsz. Egy jókora, faragott falú helyiségbe érkezel. Első pillantásra minden csendes. [17. PONT.] Egy szörnnyel találkoztál. Közel osonva látod, hogy egy triklem drakolder. Az ellenfeled láthatólag harcra készül. Te felkészülten várod.

Ki tudja, mire készül a másik - jobb az óvatosság! A biztonság kedvéért felraksz egy agytaposás varázst. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Egy háló varázslatot dobsz ellenfeledre. Sajnos nem hatott ellenfeledre. A szilánk működik (+2 életpont). Ellenfeled néhány elegáns kézmozdulata után már süvít is feléd egy mágiatörés. Átok! Ellenfeled kioltotta az összes varázslatot, ami rajtad volt. Ellenfeled mormol, majd ujjaiból kirepül egy árnyéktűz varázslat. Fairlight botja bíbor fénnyel felizzik, erőteret vonva köréd! Hihetetlen, de igaz - nem hatott rád az árnyéktűz! Ellenfeled mormol, majd ujjaiból kirepül egy pusztító végzet varázslat. Semmi eredménye! Fairlight botja kékes fénnyel felizzik. Eljött az idő! Rámutatsz a drakolderre. Iszonyatos fájdalom hasít beléd, ahogy a bot elszívja életenergiádat (1 ÉP-re kerültél). Az életenergiát pusztító energiává transzformálva, irtózatos energianyaláb csapódik a drakolder testébe. Fülsiketítő visítás hallatszik, ahogy a drakolder teste szinté kettészakad! A felszabaduló mágikus energiáknak köszönhetően Fairlight botja apró darabokra robban, de még elég energiája van ahhoz, hogy védelmező energiaburkot vonjon köréd: így nem semmisülsz meg az elkövetkezendő percekben tomboló pokolban. Ahogy a füst elül, megpillantod a hatalmas testet magad előtt. Még mindig van benne élet! A szörny felnyöszörög: - Legyőztél, mert alábecsültelek. A testem ugyan újra manifesztálódhat, de ehhez még sok időnek kell eltelnie. Meghajolok előtted! Te vagy a leghatalmasabb kalandozó, akivel eddig találkoztam. - érzed istened elismerését [ha le akarod imádkozni a triklem drakolderes isteni küldetést, mostantól bármikor megteheted]. A szörny folytatja - Vidd a kincseimet, megérdemled őket! - ezzel kileheli lelkét. Vajon csak képzelted a gúnyt az öblös hangban? Mindegy, amit véghezvittél mindenképpen hihetetlen tett! (+3% halhatatlanság.) Törpregenerálsz! (+14 életerő.) A triklem drakolder szemében félelem villan, aztán lassan lehúnyja, miközben lelke kitör testének fogságából. Felhasználva az óriásölőt, szereztél 1 drakolder szemet. (ld. enc.) Messze hajítod a vacak kis ősöreg góliát trófeát, és kinyersz egy alkalmas triklem drakolder trófeát. 100000 tapasztalati pontot kaptál. Átkutatod a szörnyet. Találsz nála 1 drakolder kulcsot. Némi kutatás után találsz egy bronzból öntött nagy dobozt. A ládán csapda van: óvatosan hatástalanítod. Sajnos zárva van. Rövid próbálkozás után kiderül, hogy a birtokodban levő drakolder kulcs nyitja a ládát. Nem tudod a varázsszót, ezért a kulcs elfüstöl. Megnézed, hogy mi a zsákmány: 1 Morgan pálcája (ld. enc.), 4 tudás gyöngye, 1 őstroll agyaló, 1 mithril láncing, 1 moa töltő, 1 Luthius karkötője (ld. enc.) és 1200 arany. Gyorsan kiüríted a ládát. Magadra kensz egy adag gyógykenőcsöt. Már érzed is a hatást. ( +102 életerő.) Magadra kensz egy adag gyógykenőcsöt. A hatás rögtön érezhető! ( +94 életerő.) Magadra kensz egy adag gyógykenőcsöt. A hatás szinte azonnal jelentkezik. ( +84 életerő.) Magadra kensz egy adag gyógykenőcsöt. A hatás rögtön érezhető! ( +96 életerő.) Magadra kensz egy adag gyógykenőcsöt. A hatás rögtön érezhető! ( +83 életerő.) Magadra kensz egy adag gyógykenőcsöt. A hatás szinte azonnal jelentkezik. ( +102 életerő.) [14 pontot használtál fel, van még 262.]

vv 209 109 26 elmormolod a 209. varázslatot a 109. varázslatot a 26. varázslatot
Beizzik a turbómágia. Felkészülsz a vadászatra. [-40 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 260.] Gyorsvarázsolsz! Elhagyva a sötét labirintust, kiteleportálsz a felszínre. [-25 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 258.] Fürgén varázsolsz! A varázslat működésbe lép, láthatatlanul védelmezve testedet. [-16 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 256.]

v 1 9999 elmormolod az 1. varázslatot
Varázsolni kezdesz. Pezsgő mágikus energia terjed szét benned. Sikerült elmondanod a vámpirizáció varázslatot! Ellenfeled közelharcban elfüstölő életenergiájának egy részét fel tudod fogni. [-8 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [5 pontot használtál fel, van még 251.]

kf 527 kézbeveszed/felveszed az 527. tárgyat
Leveszed az arany papi karkötőt, majd a csuklódra húzod a Luthius karkötőjét. [0 pontot használtál fel, van még 251.]

v 181 185 31 elmormolod a 181. varázslatot
Szemöldöködet ráncolva gyors ujjmozdulatokba és kántálásba kezdesz. Ereidben a vér forrón lendül előre. Megidézted a városi teleport II varázslatot! Vuuush, elteleportálsz!

A teleportálás pillanata előtti térképed

(193,12) a 94. labirintus bejárata, átokmurgattyúk (#225), agyagelementál (#203), bazaltelementál (#204), tűzelementál
(#276), viharóriás (#278), jégelementál (#277), bávatag golombár (#165), bibircsók-óriás (#120), hegyi góliát (#244),
ongóliant (#159), gránitelementál (#205), pszi őselementál (#258), ongóliant hadúr (#178), pszi elementál lord (#272),
pszi elementál (#221), triklem drakolder (#275)

[185,31] Egy kisebb településhez érkeztél. Oldalt pillantva, meglátsz egy templomot. Tharr híveié. Északra látsz egy viharfelhőt, benne a következő név rajzolódik ki: Wild Dread. Hatodik érzéked veszélyt jelez. Jobban megnézed, és rájössz, hogy ez csak egy csapat őrjáratozó katona lehet. Már éppen kezdted elunni a céltalan bóklászást. Egy kis csata éppen jól jön.

Úgy ítéled meg, hogy nem árt egy varázsvédelem II védekező rúna felrakása. A következő pillanatban már meg is idézted. Gyógyulsz (+2 életpont). Egy kézmozdulatot teszel, majd ellősz egy tűzgolyó varázslatot. 161 életpontot sebeztél. Gyógyulsz (+2 életpont). Távolról izomernyesztés varázslatot lő rád a másik. A támadásnak - hála az égnek - semmi eredménye sem volt. Távolról puha ütés varázslatot lő rád a másik. Kevesebbet fognak csapásaid sebezni! Ellenfeled néhány elegáns kézmozdulata után már süvít is feléd egy vakító fény. Semmi hatás! Ellenfeled mentális energiáit gyűrűbe gyűjti, majd útjának ereszt egy agybénítás pszi támadást. A támadás átmenetileg megbénított (nem tudsz lőfegyvert használni). Meglengetve a biami kvazárlándzsát ellenfeledre rohansz. Biami kvazárlándzsával többször eltalálod az őrjáratozó katona jobb lábát. (7 támadással 177 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+36 életerő). Agyartőrrel valamennyire megsebezgeted az őrjáratozó katona jobb lábát. (5 támadással 70 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+15 életerő). Nem vagy felkészülve a 13 őrjáratozó katona gyors oldaltámadására. Többször eltalálja a bal karodat. (13 támadástól 118 életpontot vesztesz.) A varázsló kezéből apró villámok repülnek ki. Alig pörkölődsz. 23 életpontot vesztettél. Ellenfeled regenerálódik! Biami kvazárlándzsával jól megszúrkálod az őrjáratozó katona testét. (7 támadással 189 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+38 életerő). Agyartőrrel párszor épp hogy megérintgeted az őrjáratozó katona bal karját. (5 támadással 75 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+16 életerő). Szúrásokat kapsz a válladba és a felkarodba. (10 támadástól 99 életpontot vesztesz.) A mágus kezéből láng csap feléd. Félig megúsztad. 19 életpontot vesztettél. Ellenfeled regenerálódik! Biami kvazárlándzsával megdöfködöd az őrjáratozó katona jobb karját. (7 támadással 210 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+43 életerő). Agyartőrrel néhányszor megkarcolod az őrjáratozó katona nyakát. (5 támadással 68 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+14 életerő). Szúrásokat kapsz a válladba és a felkarodba. (7 támadástól 80 életpontot vesztesz.) A mágus kezéből láng csap feléd. Alig pörkölődsz. 14 életpontot vesztettél. Ellenfeled regenerálódik! Biami kvazárlándzsával többször eltalálod az őrjáratozó katona bal oldalát. (7 támadással 199 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+40 életerő). Agyartőrrel gyengén megszurkálod az őrjáratozó katona bal vállát. (5 támadással 71 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+15 életerő). Ellenfeled nagyon fürge: döféseket kapsz a lábadba és a lábfejedbe. (4 támadástól 40 életpontot vesztesz.) A varázsló tenyeréből lángnyelvek csapnak elő. Félig megúsztad. 21 életpontot vesztettél. Törpregenerálsz! (+14 életerő.) A másik elterül, rángatózik egy kicsit majd csendben meghal. Átkutatod a tetemet. A következő kincseket találtad: 2 ezüst nyaklánc [ezüst nyaklánc ládikóba-> 20 arany, -2 ÉP] és egy nagy bronzkulcs [nagy bronzkulcs ládikóba-> 14 arany, -2 ÉP]. 10208 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont).
(Feltételes gyógyítás:) A mezei mekkencs igen ritka állat. Ennek az az oka, hogy frissen lenyúzott bőrének erős gyógyhatása van. Kettőtök közül te vagy a szerencsésebb, ezért módod van kipróbálni a sokat hallott módszert. Homlokodra rakod a gőzölgő bőrt, és vársz. Pár perc múlva már áramlik is beléd a mekkencs gyógyenergiája. (+13 életerő.) A következő épületeket látod: egy kvazár kohó (627. épület.) és egy fegyvermester háza (630. épület.). [-60 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). [20 pontot használtál fel, van még 231.]

be 630 2 bemész a 630. épületbe
Belesel az ajtón. Párba állított kalandozók vívnak egymással, ki kőhegyű lándzsával, ki szöges bunkóval, ki rövid karddal harcol. Vannak, akik egzotikusabb fegyvereket forgatnak. Odasétál hozzád az oktatást vezető fegyvermester, és megkérdezi, mit parancsolsz. Elmondod, hogy szeretnél néhány professzionális trükköt ellesni szúrófegyverek szakértelem terén. A hátsó terembe vezetnek, és megkezdődik a tanulás. A fegyvermester elismeri, hogy nagyon profi a technikád, majd megtanít néhány új trükkre, amelyet még te sem ismertél! (+1 szúrófegyverek.) Hálásan megköszönöd a segítséget, majd átnyújtod a most már nevetségesen kevésnek tűnő 225 aranyat fizetségképp. Köszönsz és távozol. [50 pontot használtál fel, van még 181.]

m 6 mozogsz nyugatra
[184,31] Továbbmész a város utcáján. Hatodik érzéked veszélyt jelez. Amint közelebb ér rögtön tudod, hogy mi az! Egy csapat őrjáratozó katona. Legjobb védekezés a támadás, kiáltod, és már ugrasz is.

Megfontoltan felméred a helyzeted, majd elmormolsz egy varázsvédelem II varázslatot. A szilánk működik (+2 életpont). Üdvözlésképpen egy tűzgolyó varázslatot eresztesz meg ellenfeled irányába. 157 életpontot sebeztél. Gyógyulsz (+2 életpont). Ellenfeled egy kézmozdulatot tesz, majd ellő egy izomernyesztés varázslatot. A támadása szerencsére hatástalan volt. Ellenfeled támadó varázslatot alkalmaz: puha ütés varázslatot lő rád. Semmi eredménye! Távolról vakító fény varázslatot lő rád a másik. Megvakultál! (Gyengébben fogsz támadni.) Ellenfeled speciális támadást alkalmaz: harsogva csattan rajtad egy agybénítás pszi hatás. Semmi eredménye! Mielőtt összecsapnátok, a hosszú íjjal ellenfeledre lősz néhány lövedéket. Elrepül 6 vashegyű nyíl. Alaposan megsorozod az őrjáratozó katona testét. (6 támadással 160 életpontot sebezve.) Elszántan a másikra támadsz. Biami kvazárlándzsával nagy lendületekkel át- meg átszúrod az őrjáratozó katona bal vállát. (7 támadással 397 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+80 életerő). Agyartőrrel jól megszúrkálod az őrjáratozó katona testét. (5 támadással 144 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+29 életerő). A 8 őrjáratozó katona megrohamoz, és hátrébb taszít. Ahogy megperdülsz, fegyverét többször a hátadba döfi. (8 támadástól 72 életpontot vesztesz.) A mágus kezéből elektromos szikrák repülnek elő! Alig pörkölődsz. 17 életpontot vesztettél. Ellenfeled regenerálódik! Biami kvazárlándzsával jól megszúrkálod az őrjáratozó katona bal vállát. (3 támadással 164 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+33 életerő). Agyartőrrel meghorzsolod az őrjáratozó katona testét. (1 támadással 29 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+6 életerő). Szúrásokat kapsz a válladba és a felkarodba. (2 támadástól 19 életpontot vesztesz.) A mágus kezéből láng csap feléd. Félig megúsztad. 21 életpontot vesztettél. Yeeee! Lenyomtad az ellenfeledet, esélye sem volt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 6 vashegyű nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Átvizsgálod a testet. Nemhiába, alkalmas tápszereket találsz! Nézzük, milyen kincsre bukkantál: egy kristálygömb [kristálygömb ládikóba-> 10 arany, -2 ÉP], 2 fekete gyöngy [fekete gyöngy ládikóba-> 12 arany, -2 ÉP] és egy ezüst nyaklánc [ezüst nyaklánc ládikóba-> 10 arany, -2 ÉP]. 8640 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Felfedeztél egy templomot. Raia hívői építették. Egy fehér kőből kifaragott, tiszta vizű szökőkutat találsz. Teletöltöd vízzel a kulacsodat. Megtorpansz, mert valami felkelti a figyelmedet. Aha! Találtál egy félig kész királyi emlékműt. (Ahhoz, hogy felépüljön, még 9300 pontot kell rá költeni.) Felfedeztél egy Vlagyimir szobrát. Északkeletre látsz egy viharfelhőt, benne a következő név rajzolódik ki: Wild Dread. Veszélyt érzel az utca végén feltűnő alakból. Egy őrült varázsló közeledik. Mivel nyilván Te vagy az erősebb, elmosolyodsz. Felkészülsz, hogy minél jobban el tudd kalapálni az agresszort.

Nem árt az elővigyázatosság! Egy tompítás varázslattal készülsz a csatára. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Ellenfeled ujjai a levegőben táncolnak, ajkai hangtalanul mozognak. Varázsol! Aha, egy láthatatlan védekező mágia... Távolról háló varázslatot lősz a másikra. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! A szilánk működik (+2 életpont). Ellenfeled mormol, majd ujjaiból kirepül egy pszi ragyogás varázslat. Semmi hatás! Mélyen koncentrálva, ellenfeled megidéz egy izomernyesztés varázslatot, majd rád küldi. A támadásnak - hála az égnek - semmi eredménye sem volt. A hosszú íjjal célzol és lősz. Elrepül 3 ezüsttollú nyíl. Pár lövedéked átjárja az őrült varázsló jobb lábát. (3 támadással 87 életpontot sebezve.) Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Marokra fogva a vámpírtőrt a másikra rohansz. Vámpírtőrrel tökéletesen perforálod az őrült varázsló fejét. (4 támadással 158 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+32 életerő). Agyartőrrel kicsit megsebzed az őrült varázsló törékeny testét. (1 támadással 23 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+5 életerő). Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Ennyi! A másik kigúvadt szemmel borul a földre. Meghalt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 3 ezüsttollú nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Érdemes volt keresni: kincsre bukkansz! A zsákmány egy karbin plazma és 2 mocsári penke [mocsári penke ládikóba-> 2 arany, -2 ÉP]. 2181 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Megpillantasz egy épületet. Közelebbről látod, hogy egy királyi palota (650. épület.). [7 pontot használtál fel, van még 174.]

be 650 bemész a 650. épületbe
Félve beóvakodsz a nyitott bronzkapun, majd tovább sétálsz a széles márvány lépcsősor felé. Amikor elédlép egy palotaőr, tisztelettudóan közlöd vele, hogy mi járatban jöttél, mire az őr biccent, és továbbmehetsz. Belépsz a palotába. Itt is nyüzsögnek a palotaőrök! Ajtót látsz jobbra és balra, majd az őrökön túl van egy folyosó, az emeletre újabb márványlépcső vezet. Elmondod neki, hogy mi minden történt veled az utóbbi időben. Bemasírozol a cupfos-puccos írnoki irodába, majd amikor sorra kerülsz, bemész, és nemes egyszerűséggel közlöd: a vállalt feladatot teljesítetted. - Nagyszerű! - mondja az írnok. [ 21600 tapasztalati pontot kaptál.] - Őszintén szólva nem hittük, hogy BÁRKI képes lenne ennek a feladatnak a végrehajtására. Node, te vagy Borax személyes futára! Remélhetőleg most már sikerül a boszorkány átkát megtörni. A következő feladat jóval egyszerűbb lesz: nem messze innen emelkedik az Iszonyat Citadellája néven ismert ősi várrom. Persze ne ijesszen el a név, manapság már néhány kóbor macskán kívül nemigen tanyázik ott más, persze előfordulhat néhány rusnya csapda. Állítólag valahol ebben a Citadellában elrejtve van a Tudás Könyve. Egy ősi, poros könyv, amelynek inkább csak muzelológiai értéke van számunkra. Vigyázz, amikor megszerzed, ki ne nyisd a könyvet, mert esetleg a régi, törékeny lapok megsérülhetnek! A Citadella belsejét kizárólag a pincén át, egy rejtett hátsó bejáraton keresztül lehet megközelíteni. Szerencsére, sikerült egy térképet szereznünk a könyvtárból, hiszen a régi tulajdonos, valami Morgan nevű földműves a királytól kapta az építési engedélyt. Nos, íme a térkép, és sok szerencsét! *p1646x532Y

*p1646x82Y

Ez a 95. labirintus térképe. A bejárat innét keletre 42, északra 9 mérföldre található. Méltóságteljes léptekkel elhagyod a királyi palotát. [5 pontot használtál fel, van még 169.]

m 1 1 mozogsz északkeletre, északkeletre
[185,30] Továbbmész a város utcáján. Egyszercsak megtorpansz. Hohó, nicsak, mit fedeztél fel: egy templomot. Dornodon hívei emelték. Magad fölött látsz egy viharfelhőt, benne a következő név rajzolódik ki: Wild Dread. Egy kapualjban gyanús árnyat pillantasz meg. Egy őrült varázsló nem ijeszthet meg. Nyugodtan várod a találkozást. No, ma sem fognak berozsdálni az izmaid. Felkészülten várod ellenfeled.

Még megfelelő a távolság - felhúzol egy tompítás varázslatot. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Egy láthatatlan védekező rúnavarázst mormol el ellenfeled. Távolról háló varázslatot lősz a másikra. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! A szilánk működik (+2 életpont). Üdvözlésképpen egy sötét rítus varázslatot ereszt meg irányodba ellenfeled. 26 életpontot vesztettél. Üdvözlésképpen egy méregfelhő II varázslatot ereszt meg irányodba ellenfeled. Szerencsére nem hatott rád. Még elég távol vagytok egymástól ahhoz, hogy a hosszú íjjal beleereszthess néhány lövedéket. Elrepül 3 ezüsttollú nyíl. Lövedékeiddel perforálod az őrült varázsló bal lábát. (3 támadással 87 életpontot sebezve.) Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Elszántan ellenfeledre rohansz. Vámpírtőrrel tökéletesen perforálod az őrült varázsló testét. (4 támadással 162 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+33 életerő). Agyartőrrel eltalálod az őrült varázsló bal lábát. (1 támadással 29 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+6 életerő). Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Az őrült varázsló még megpróbál elszaladni, de két-három lépés után összeesik, és nem mozdul többet. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 3 ezüsttollú nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. A következő kincseket találtad: egy téfea-agy [téfea-agy ládikóba-> 8 arany, -2 ÉP] és egy manifeszt.nyúlvány. 2181 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Megpillantasz egy épületet. Közelebbről látod, hogy egy fekete mágustorony (641. épület.).

(Továbbmész...) Gyomorkavaró érzés vesz erőt rajtad: a teleport varázslat befejezéseképp most visszarepít a kiinduló mezőre. Hushhh, elteleportálsz! [193,12] Lápos, ingoványos területet jársz. Hideg borzongás fut rajtad végig, amikor egy nagy, fekete test bukkan fel a közeledben a vízből, de aztán alámerül. Megpillantod egy lezuhant ónix piramis romjait. Micsoda hátborzongató látvány! A távcsővel lassan körülnézel. Messze délre látsz egy Thargodan csatamezőt. Északnyugatra nézve látsz egy Tharr oltárt. Északra egy Sheran oltár van. Leereszted a távcsövet, és továbbindulsz. Bekapsz pár falatot. (-1 kaja.) [14 pontot használtál fel, van még 155.]

vv 88 165 188 elmormolod a 88. varázslatot a 165. varázslatot a 188. varázslatot
Sajnos nincs a birtokodban valamilyen komponens, ami feltétlenül szükséges lenne a varázslat elmondásához (1 szopókő.) [0 pontot használtál fel, van még 155.] Hihetetlen sebességgel varázsolsz. [-15 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 153.] Fürgén varázsolsz! [-15 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [2 pontot használtál fel, van még 151.]

m 7 2 8 mozogsz északnyugatra, keletre, északra
[192,11] Dombos vidékre érkeztél. Ki nyitott szemmel jár, talál: esetedben egy borkonyó cserjét. Oopsz, e mellett nehogy elmenj! Éles szemeddel kiszúrtál egy oltárt. Tharr hívei emelték. Két tazunkarókakölyök talált egy kerek sajtot, de nem tudják megfelezni. Ahhoz, hogy segíthess nekik, szükséged van egy mérlegre és 5 TVP-re (31. jellempróba). Ahogy továbbmész, egyszercsak bizsergető érzés kerít hatalmába: aha, itt valahol fém (óndarab) van a föld alatt! Felkapaszkodsz egy magasabb pontra, ahonnét jó kilátás nyílik, és körbevizsgálódsz a távcsővel. Ahogy a szemedet erőlteted, észreveszel északkeletre egy Dornodon oltárt. Keletre nézve látsz egy Sheran oltárt. Leereszted a távcsövet, és továbbindulsz. Megpilantasz egy felfelé kapaszkodó élőlényt. Hamar rájössz, hogy a feléd közeledő szörny egy woorgard. Kicsit sokat tud ez az állat. Majd Te megtanítod a jómodorra...

Távolról háló varázslatot lősz a másikra. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! A szilánk működik (+2 életpont). A közelharc előtt még megeresztesz a hosszú íjjal néhány lövedéket. Elrepül 3 ezüsttollú nyíl. Pár lövedéked átjárja a woorgard testét. (3 támadással 58 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Megmarkolva a biami kvazárlándzsát ellenfeledre rohansz. Biami kvazárlándzsával néhányszor teljesen átdöföd a woorgard idétlen masszáját. (7 támadással 320 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+65 életerő). Agyartőrrel gyengén megszurkálod a woorgard testét. (5 támadással 79 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+16 életerő). A woorgard csápjai a jobb lábad köré tekerednek. Kikászálódsz, de milyen áron! (6 támadástól 16 életpontot vesztesz.) Biami kvazárlándzsával tökéletesen perforálod a woorgard szörcsögő hátát. (7 támadással 311 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+63 életerő). Agyartőrrel néhány helyen meghorzsolod a woorgard testét. (3 támadással 55 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+12 életerő). A woorgard csápjai a jobb lábad köré tekerednek. Kikászálódsz, de milyen áron! (6 támadástól 14 életpontot vesztesz.) A woorgard összecsuklik, majd megpróbál feltápászkodni, de végleg elhagyja az ereje, és elterül. Megölted. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 3 ezüsttollú nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 2268 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Öreg nyomkövetőként körbeszaglászol. Elég régi (kb. 3 hetes) kobudera nyomok vezetnek délkeletre.

(Továbbmész...) [193,11] Továbbra is dombság. Utad során felfedezel egy hóhérbimbót. Egyszercsak megpillantasz egy vermet. Egy kövér ember nő üldögél benne. Elhaló nyöszörgéssel próbálja a segítségedet kérni. Ha segíteni akarsz rajta, szükséged van egy szuperkötélre és 8 TVP-re (42. jellempróba). Látsz egy oltárt. Sheran hívei emelték. Oopsz, e mellett nehogy elmenj! Éles szemeddel kiszúrtál egy manóodút. (ld. enc.) Megtudod, hogyan szerezhetsz sötét kámzsát. (ld. enc.) Egyszercsak megtorpansz. Hohó, nicsak, mit fedeztél fel: egy olvasztókemencét. Keresel egy magasabb pontot, és onnét körbenézel a távcsöveddel. Amikor északra nézel, észreveszel egy Dornodon oltárt. Elégedetten elrakod a távcsövet, és továbbmész. A feléd lépkedő lény meg sem próbál rejtőzni, ezért hamar kiszúrod. Már távolról sem tűnik túl veszélyesnek a szörny. Amint közelebb ér, rá is ismersz. Egy woorgard. No, ma sem fognak berozsdálni az izmaid. Felkészülten várod ellenfeled.

Egy kézmozdulatot teszel, majd ellősz egy háló varázslatot. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! A szilánk működik (+2 életpont). A hosszú íjjal ellenfeledre célzol és lősz. Elrepül 3 ezüsttollú nyíl. Pár lövedéked átjárja a woorgard testét. (3 támadással 61 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Meglengetve a biami kvazárlándzsát a másikra támadsz. Biami kvazárlándzsával tökéletesen perforálod a woorgard testét. (7 támadással 316 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+64 életerő). Agyartőrrel gyengén megszurkálod a woorgard szörcsögő hátát. (5 támadással 80 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+17 életerő). Csápjaival a woorgard lecsap a jobb karodra. (6 támadástól 17 életpontot vesztesz.) Biami kvazárlándzsával tökéletesen perforálod a woorgard szörcsögő hátát. (7 támadással 302 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+61 életerő). Agyartőrrel gyengén megszurkálod a woorgard testét. (5 támadással 83 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+17 életerő). Csápjaival a woorgard lecsap a bal karodra. (6 támadástól 15 életpontot vesztesz.) A woorgard összeesik, és nem mozdul többé. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 3 ezüsttollú nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 2268 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Egy elhulott vaddisznó tetemére bukkansz. Félretéve a finnyáskodást, lebontasz mindent, ami még emészthető. (+2 kaja.) Körbevizsgálódsz. Szinte felismerhetetlen (kb. 3 hetes) kobudera nyomok vezetnek nyugatra.

(Továbbmész...) [193,10] A buckák mögötted maradnak, síkságon vagy. Vad szamóca illatát hozza a szél. Megtorpansz, mert valami felkelti a figyelmedet. Aha! Találtál egy tűzbokrot. Döbbenetes látvány tárul a szemed elé: egy hatalmas méretű verem szélén egy óriási fa álldogál, egy vastag ágáról a verem fölé egy ketrec lóg. A ketrecben egy rémült tekintetű mutáns lapul. A verem mélyéről mocorgást hallasz. Ha segíteni akarsz a szerencsétlen mutánson, egy zárnyitó készletre, legalább 5-ös zárnyitás szakértelemre, és 14 TVP-re van szükség (43. jellempróba). Ki nyitott szemmel jár, talál: esetedben egy oltárt. Dornodon hívei emelték. Keresel egy magasabb pontot, és onnét körbenézel a távcsöveddel. Néhány mérföldre délnyugatra megpillantasz egy Tharr oltárt. Északra nézve látsz egy Thargodan csatamezőt. Elteszed a látcsövet. A fű zizzenésére felfigyelve, észreveszel egy feléd törtető szörnyet. Már gyerekkorodban sem ijedtél meg, ha egy quwarg harcos közeledett feléd. Most sem aggódsz különösebben. Legjobb védekezés a támadás, kiáltod, és már ugrasz is.

Ellenfeled hibázott: túl távol van tőled. Ezért lőhetsz rá a hosszú íjjal. Elrepül 3 ezüsttollú nyíl. Alaposan megsorozod a quwarg harcos testét. (3 támadással 63 életpontot sebezve.) Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Meglengetve a vámpírtőrt a másikra rontasz. Vámpírtőrrel néhányszor teljesen átdöföd a quwarg harcos testét. (3 támadással 91 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+19 életerő). Agyartőrrel megdöföd a quwarg harcos bal hátsó lábát. (1 támadással 17 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+4 életerő). A quwarg harcos feléd sújt csáprágóival, de mellé! Véres nyál csordul ki a quwarg harcos száján, majd halk hörgéssel a porba hull. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 3 ezüsttollú nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1102 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). A vadszőlő még egy kicsit éretlen, de azért Te érdemesnek tartod egy kis előszüretre. Mazsola lesz belőle vagy bor? Hmmm, inkább ebéd. (+2 kaja.) A feléd lopakodó szörny nem volt elég óvatos, ezért már messziről kiszúrod. Egy élőholt quwarg közeledik. Mivel nyilván Te vagy az erősebb, elmosolyodsz. Végre egy kis testmozgás. Fincsi!

Szemöldöködet ráncolva, lélegzetedet visszafojtva koncentrálsz, hogy a hosszú íjjal célbatalálj. Elrepül 3 ezüsttollú nyíl. Lövedékeiddel perforálod az élőholt quwarg testét. (3 támadással 92 életpontot sebezve.) A szörny koncentrál. Rosszat sejtesz: valamilyen mentális támadásra készül! Mentális barikád mögé bújva, ellenállsz a félelem-sugaraknak. Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Meglengetve a vámpírtőrt a másikra támadsz. Vámpírtőrrel több döféssel felnyársalod az élőholt quwarg potrohát. (3 támadással 130 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+27 életerő). Agyartőrrel megdöföd az élőholt quwarg torát. (1 támadással 25 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+6 életerő). Ellenfeled feléd csápol, de csak apró sebet ejt a jobb bokádon. (1 támadástól 8 életpontot vesztesz.) Az élőholt quwarg szemében félelem villan, aztán lassan lehúnyja, miközben lelke kitör testének fogságából. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 3 ezüsttollú nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. 1410 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). [21 pontot használtál fel, van még 130.]

m 8 8 8 mozogsz északra, északra, északra
[193,9] Síkság, továbbra is csak síkság. Oldalt pillantva, meglátsz egy Thargodan csatamezőt. Találsz egy teljesen lerombolt oltárt. Egyszercsak megpillantasz egy vermet. Egy kövér ember nő üldögél benne. Elhaló nyöszörgéssel próbálja a segítségedet kérni. Ha segíteni akarsz rajta, szükséged van egy szuperkötélre és 8 TVP-re (42. jellempróba). A feléd lopakodó szörny nem volt elég óvatos, ezért már messziről kiszúrod. A fűben meglapulva reménykedsz, hogy az ellenfeled nem vesz észre. Természetesen sikeres volt a rejtőzködés. Aztán a tudásvágy győz, és kipillantasz. Ez nem lehet más, mint egy kronoelementál. Amint eltűnik szemed elől, kikecmeregsz a rejtekhelyről. Az irányodba osonó szörny tehetségtelen a rejtőzködésben, ezért rögtön kiszúrod. Jobban megnézed, és rájössz, hogy ez csak egy ősdentor lehet. Mivel minden egyéb kommunikációs lehetőséget kizár a szörny agresszív magatartása, felkészülsz a csatára.

Megfontoltan felméred a helyzeted, majd elmormolsz egy agytaposás varázslatot. Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Ellenfeled ujjai a levegőben táncolnak, ajkai hangtalanul mozognak. Varázsol! Aha, egy láthatatlan védekező mágia... Egy háló varázslatot dobsz ellenfeledre. Semmi hatás! A szilánk működik (+2 életpont). Egy méregfelhő II varázslattal köszönt csatapartnered. Semmi hatás! Ellenfeled hibázott: túl távol van tőled. Ezért lőhetsz rá a hosszú íjjal. Elrepül 3 ezüsttollú nyíl. A harcművész megpróbálja félreütni, de elügyetlenkedi. Alaposan megsorozod az ősdentor testét. (3 támadással 95 életpontot sebezve.) Marokra fogva a biami kvazárlándzsát a másikra támadsz. Biami kvazárlándzsával néhányszor teljesen átdöföd az ősdentor ragyás testét. (7 támadással 409 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+82 életerő). Agyartőrrel meghorzsolod az ősdentor jobb lábát. (1 támadással 28 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+6 életerő). Az ősdentor többször végigkarmolja a derekadat. (2 támadástól 33 életpontot vesztesz.) Egy méregfelhő II varázslatot dob rád a másik. Semmi eredménye! Ennyi! A másik kigúvadt szemmel borul a földre. Meghalt. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 3 ezüsttollú nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva az óriásölőt, szereztél 1 dentor bőrt. [dentor bőr ládikóba-> 35 arany, -2 ÉP] 3672 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont).

(Továbbmész...) [193,8] Még mindig füves síkságon vagy. Utad során felfedezel egy tűzbokrot. Egy Baar-ork lány szalad oda hozzád, és sírva meséli, hogy elvesztette az egyik bakkura csizmáját. Leesett a lábáról, és nem is vette észre. Biztosan a környéken veszett el. 18 TVP és legalább kettes felderítés kell ahhoz, hogy segíthess neki (36. jellempróba). A távcsővel lassan körülnézel. Amint a kukkert északkeletre fordítod, megpillantasz egy rúnakövet. Elrakod a távcsövet. (Feltételes támadás:) Egy Raia szent lovagja! Ezt kerested. Nem tetszik a szörny képe. Úgy döntesz kiplasztikázod egy kicsit.

Úgy ítéled meg, hogy nem árt egy agytaposás védekező rúna felrakása. A következő pillanatban már meg is idézted. A szilánk működik (+2 életpont). A halálraítélt, aki veled szemben áll, küszködik életéért: elmormol egy láthatatlan védekező varázst. Ellenfeledre háló varázslatot lősz. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Gyógyulsz (+2 életpont). Az esélyek kiegyensúlyozása céljából ellenfeledre lősz a hosszú íjjal. Elrepül 3 ezüsttollú nyíl. Több lövedéked átfúrja a Raia szent lovagja fejét. (3 támadással 101 életpontot sebezve.) Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Vad csatakiáltással, felemelve a vámpírtőrt a másikra ugrasz. Vámpírtőrrel néhányszor teljesen átdöföd a Raia szent lovagja jobb oldalát. (5 támadással 211 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+29 életerő). Agyartőrrel megérinted a Raia szent lovagja testét. (1 támadással 30 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+1 életerő). Ellenfeled megpróbál kikászálódni a hálóból, de szerencsére az erősen fogva tartja. A másik elterül, rángatózik egy kicsit majd csendben meghal. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 3 ezüsttollú nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Szereztél 1 ezüsttőrt. [ezüsttőr ládikóba-> 8 arany, -2 ÉP] 2683 tapasztalati pontot kaptál. Végeztél egy jó lénnyel. (+2 gonoszság.) Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). Itt a lunch ideje. (-1 kaja.)

(Továbbmész...) [193,7] Szűnni nem akar a zöld síkság. A zöld mező egyhangúságát csak néha töri meg egy-egy fehér szikla. Megérezve magas fűből érződő szagot, rájössz, hogy valami rád leselkedik. Pár lépést teszel a szörny felé, és felismered. Egy kultúrmasztodon. Az ellenfeled láthatólag harcra készül. Te felkészülten várod.

Támadó varázslatot alkalmazol: ellenfeledre háló varázslatot lősz. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Gyógyulsz (+2 életpont). A hosszú íjjal ellenfeledre célzol és lősz. Elrepül 3 ezüsttollú nyíl. Lövedékeiddel perforálod a kultúrmasztodon ormányát. (3 támadással 82 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Fegyvert váltasz: előkapod a vámpírtőrt. Marokra fogva a vámpírtőrt ellenfeledre ugrasz. Vámpírtőrrel tökéletesen perforálod a kultúrmasztodon testét. (6 támadással 252 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+1 életerő). Agyartőrrel épp hogy megszúrod a kultúrmasztodon bal hátsó lábát. (1 támadással 30 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+1 életerő). Néhány döfést ejt rajtad a kultúrmasztodon agyarával. (2 támadástól 16 életpontot vesztesz.) A kultúrmasztodon szinte eltipor támadásaival! (2 támadástól 39 életpontot vesztesz.) Törpregenerálsz! (+14 életerő.) A kultúrmasztodon most már meggondolná a harcot, de egy kicsit elkésett. Megölted! Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 3 ezüsttollú nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva az óriásölőt, szereztél 14 kaját. 2397 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Ahogy sétálsz, egyszercsak megragadja valami a figyelmedet. Megvizsgálod közelebbről: találtál egy borkonyó cserjét. A távcsővel lassan körülnézel. Messze keletre látsz egy rúnakövet. Leereszted a távcsövet, és továbbindulsz. [21 pontot használtál fel, van még 109.]

m 7 mozogsz északnyugatra
[192,6] A sík vidéket bozótos váltja fel. (Feltételes támadás:) Egy kputtyintó csalán! Ezt kerested. Felkészülsz, hogy minél jobban el tudd kalapálni az agresszort.

Egy háló varázslatot dobsz ellenfeledre. Ellenfeled teljesen belegabalyodott a hálóba! Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). Mielőtt összecsapnátok, a hosszú íjjal ellenfeledre lősz néhány lövedéket. Elrepül 3 ezüsttollú nyíl. Alaposan megsorozod a kputtyintó csalán ragacsos virágát. (3 támadással 52 életpontot sebezve.) Ellenfeled ügyesen kibújik a hálóból, de legalább most ezzel volt elfoglalva. Vad csatakiáltással, felemelve a biami kvazárlándzsát ellenfeledre támadsz. Biami kvazárlándzsával tökéletesen perforálod a kputtyintó csalán egyik csápját. (7 támadással 305 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+55 életerő). Agyartőrrel megbököd a kputtyintó csalán húsos levelét. (1 támadással 17 életpontot sebezve.) Vámpirizálsz (+1 életerő). Csápjaival a kputtyintó csalán csapásokat mér a hasadra. (2 támadástól 13 életpontot vesztesz.) Csápok tekergődznek feléd. Megpróbálod elkerülni őket, de néhány lecsap a testedre. (2 támadástól 16 életpontot vesztesz.) Véres nyál csordul ki a kputtyintó csalán száján, majd halk hörgéssel a porba hull. Megpróbálsz minél többet összegyűjteni az ellőtt lövedékekből. 3 ezüsttollú nyilat találsz meg, amelyet még használni tudsz. Felhasználva az óriásölőt, szereztél 7 csepp ragasztót. 2547 tapasztalati pontot kaptál. Megújítod a vámpirizáció varázslatot. [-8 varázspont.] Gyógyulsz (+2 életpont). Észreveszel egy quwarg bolyt. A mesebeli kis vakondot pillantod meg, ahogy egy nadrág megszövésére próbálja rábírni a pókot. A pók vállakozna rá, de az alapanyagok lent vannak a földön, a pók hálója pedig a fa egyik ágán. Ha segíteni akarsz rajta, szükséged van egy mászókaromra. Ez a tevékenység 6 TVP-be kerül (22. jellempróba). [7 pontot használtál fel, van még 102.]

szk 360 keresed a 360. szörnyet
A táborozás ideje alatt majd megpróbálsz nyomokat kutatni, hátha találsz egy ryuku gárdistát. [0 pontot használtál fel, van még 102.]

vv 83 167 elmormolod a 83. varázslatot a 167. varázslatot
Szupersebesen mormolsz. Elkezted a szörnycsábító illat gerjesztését. [-14 varázspont.] Morgan szilánkja gyógyít (+2 életpont). [1 pontot használtál fel, van még 101.] Beizzik a turbómágia. Sikeresen létrehoztál egy felszentelt oltárt! Áldott legyen az istened! [-50 varázspont.] A szilánk működik (+2 életpont). A sok gyakorlás növelte tudásodat (+1 teológia). [5 pontot használtál fel, van még 96.]

* 1. BP: használod a 147. tárgyat
Ravasz csapdát állítasz a táborhelyed közelében. [3 pontot használtál fel, van még 93.]
* 2. BP: használod a 396. tárgyat
Sajnos nincs a birtokodban az a tárgy. [0 pontot használtál fel, van még 93.] Egy kis vizet iszol a kulacsodból. [KT képesség hatása:] Üzenetet kapsz a Fairlight banktól: mivel ebben a körben elfelejtettél lottót vásárolni, megtették helyetted, 1 szelvénnyel, általuk választott számokkal játszották meg neked. A 10 arany költséget a bank fizette. Vásárolsz egy lottószelvényt, amelyen a tippjeid: 18, 28, 17. Etetési idő! Megeteted a szörnyeidet. 3 kaját töm magába a sivatagi doareg. Egy szögletes követ habzsol be az agyagelementál. 2 kerek követ töm magába a kőtipró. Kimerülve a megpróbáltatásoktól, találsz egy pontot, ahol tábort verhetsz. Percek sem kellenek hozzá, hogy mély álomba merülj. A megpróbáltatások egyre szívósabbá tesznek. (Szerencséd egy picit megnövekedett - kb. 5 TVP-nyi fejlesztésnek megfelelő mértékben.)

Gratulálok, a következő szintbe léptél! A minősítésed mostantól félisten hatalmú kalandozó helyett isteni hatalmú kalandozó. Ennek eredményeképp, karaktered a következő fejlődést tapasztalja: +36 max. varázspont, +12 max. életerő, +1 támadás, eloszthatsz 4 tulajdonság-pontot, és 4 képesség-pontot. Elmúlt a vadászat hatása. Elmúlt a tulajdonságpajzs hatása. Elmúlt az esszenciavédelem hatása. Elmúlt az esszenciavédelem 2 hatása.
Ebben a körben 93 pontod maradt, ebből a következő körre 93 pontot vihetsz át. Kapsz még 475 pontot. A következő körben tehát 568 pontot költhetsz el.

Nekik írhatsz
Gilthanas (#5940) : Csicsics Gábor, Ercsi, Kodály Z. u. 49., 2451 E-mail: chaarlee@freemail.c3.hu
Gonzo G. Gonzo (#2300) : Barocsai József, Simontornya, Gyár u.9., 7081 E-mail: bozso@sednet.hu


ENCYCLOPEDIA FANTASIA


ÓRIÁSÖLŐ (528. TÁRGY)
Ezt a kardot Mording, az egyik legnagyobb ősi törpe kovács készítette, nem kevés varázserő beleadásával. A fegyver normál körülmények között egy +4 támadást adó, 4D6+6 sebzésű mágikus vágófegyver (ami önmagában sem csekélység), de ezenkívül minden ütésre +30 sebzést kapsz óriások ellen, és +10-et elementálok ellen. Egy ilyen fegyverrel még egy viharóriás kifektetése sem lehetetlen! Igaz, a kard forgatásához min. 20-as vágófegyver szakértelem szükséges.
PÖRHEMÓR KÖRE (205. VARÁZSLAT)
Pörhemór egy különc Fairlight pap volt, aki ideje nagy részét sötét labirintusok felderítésével töltötte. Nem csoda, hogy varázslatok sorát fejlesztette ki, amely ebbéli foglalatosságát könnyebbé teszi. A Pörhemór köre ezek közül az egyik legpraktikusabb: elhelyezheted egy labirintusban, és később egyetlen szó kimondásával visszateleportálhatsz erre a pontra! Használata a V 205 <ref. pont> paranccsal történik. (<ref. pont> ne legyen 1!) <ref. pont>-ot nem muszáj megadnod, de ha megteszed, a varázslatot csak akkor fogod elmondani, ha a megadott ref. ponton állsz. Legközelebb ha kiadod a V 205 1 parancsot, akkor huss, visszateleportálsz Pörhemór körére. Egyszerre csak egy köröd lehet érvényben, ha újat raksz le, az előző törlődik. Egy körre többször is visszateleportálhatsz. A varázslat 30 VP-be és 5 TVP-be kerül, anyagi komponense egy ezüstdarab. A visszateleportáláskor nincs szükség VP-re vagy anyagi komponensre, de vagy a labirintusban kell lenned, vagy legalábbis azon a mezőn, ahol a labirintus van. Vigyázat, Pörhemór köre beleszámít abba a tíz varázslatba, ami egyszerre rajtad lehet!
DRAKOLDER SZEM (478. TÁRGY)
"Leölve egy triklem drakoldert, kinyerheted nagy, guvadt, vizenyős szemét..." - hát ez mégiscsak nevetségesen hangzik! Hogy Ghalla egyik legnagyobb hatalmú, némely vidékeken kisebb istenként uralkodó, mágiától lüktető lényét csak úgy egy kalap alá venni a csontjáért, bőréért és hasonlókért leölt szerencsétlen szörnyekkel! No igen, a drakolder szem ezúttal nem egy átlag komponens, hanem a hihetetlen teljesítményedet (vagy egyszerűen csak szerencsédet) jelképező trófea.
MORGAN PÁLCÁJA (503. TÁRGY)
Morgan pálcája egy fekete kőből készült, kb. kar hosszúságú rúd, melynek végén egy obszidián gömb pihen. Ez a hihetetlen hatalmú varázstárgy számos speciális képességgel bír, amelyek legtöbbjének használatához több évszázada praktizáló ősmágusnak, de legalábbis a mágiában járatos ősöreg Thargodannak kell lenned. Az egyszerű halandók számára sem teljesen használhatatlan azért a pálca. Ha egy harc végeztével életerőd menekülés% alá zuhan, automatikusan maxba gyógyítod magad 3 max. életerő elköltésével, ha a beállított menekülés%-od 1-re végződik (pl. 31%, 41% stb.)
LUTHIUS KARKÖTKŐJE (527. TÁRGY)
A legendák szerint Luthius mágikus karkötőjének köszönhette, hogy mindig tapasztaltabb, mindentudóbb volt kalandozótársainál. Bizony, ha Luthius karkötőjét viseled, minden alkalommal, amikor tapasztalati pontot kapsz, 8%-al többet kapsz! És ha ez még nem lenne elég, állítólag több karkötő hatása is összeadódik, de hogy mennyi a maximális hatásfok, arról nem szól a fáma. A karkötőnek csak egy kellemetlen tulajdonsága van: igencsak nehéz tőle megszabadulni.
MANÓODÚ (698. TEREPTÁRGY)
Megpillantasz egy sötéten ásítozó barlangnyílást. Valaki álcázni próbálta, de elég siralmasan! Kíváncsian, közelebb óvakodsz. A barlang mélyéből egy pislogó szempár világít. Kacagva szólalsz meg. - Gyere elő nyugodtan, nem bántalak! - biztató szavadra egy rongyos árnymanó ólálkodik elő. Bizalmatlanul mér végig téged. - Gazdagnak látszol, vándor kalandozó! Van valamim, aminek biztos hasznát vennéd! Persze, az alapanyagokat és a munkadíjat fizetned kell... Egy csinos sötét kámzsa! - először tiltakozni próbálsz, hogy neked ilyesmire semmi szükséged nincs - de aztán az árnymanó céloz rá, hogy később esetleg még jobb üzletekről is lehet szó. Lehet, hogy érdemes megcsináltatni vele azt a fránya kámzsát, és utána valami értelmes dolgot is szerezhetsz tőle... [Figyelem: a küldetést bármely manóodúban leadhatod (több is van), nem csak ebben.]
SÖTÉT KÁMZSA (699. TÁRGY)
A sötét kámzsa elkészítéséhez az árnymanó mindössze egy aurach bőrt, 10 csepp tintát, és 50 aranyat kér tőled. Persze, a tárgy igazándiból egy kezdő tolvajnak lehet jó: ha viseli a KF 699 paranccsal, akkor ha kudarcot vall lopáskor, a lopás szakértelme az átlagosnál jóval gyorsabban fejlődik. Ez azonban tényleg csak kezdőknek jó, a kámzsa 20-as lopás felett már nem csinál semmit. A tárgy elkészíttetéséhez a Küldetése Teljesítése: KT 699 parancsot add ki, 5 TVP-ért a manóodúnál.

KARAKTERLAPOD


Egy Isten, egy barna, göndör hajú, kék szemű törpe férfi vagy. Hosszú szakállad és harcsabajuszod van. A bőröd kreolszínű. Tharr korlátlan hatalmú főpapja vagy. Papi hited: 418. A Vashegyek Nemzete (#9122) K.T. tagjai közé tartozol. Ez a 334. fordulód.

erő : 51
iq : 45
ügyesség : 42
egészség : 46
szerencse: 60
tudatpont: 14/ 3
szint : 39
támadás : 43
védekezés: 63
életpont : 630/917
varázspt : 1403/680
pszi pont: 94/155
merészség: 10/ 5
agresszió: 3
menekülés: 30 %
jellem:semleges(-8)
pénz : 5446 arany
halhatatlanság: 4%
magasság: 121 cm
testsúly: 80 kg
életkor: 67/151 év
tul.pont: 17
kép.pont: 18
EFejl: 20 TU

Eddig összesen 3995 szörnyet (66 ebben a körben) öltél meg. Ebben a fordulóban 342886 TP-t kaptál. Jelenleg 7549717 TP-d van. A következő szinthez még 550283 TP szükséges. Trófeáid: zafír sárkány, ében sárkány, triklem drakolder. A quwarg rajzásban leölt quwargjaid: 21 ősmágus, 13 anyakirálynő, 21 ősquwarg, 17 kisebb istenség. A 317. fordulódban 9030 arany került a bankszámládra. 9797 aranyat vehetsz fel a kamatokat is beleszámítva.

Harci ismeretek (szint)


víziharc: 13/54 ökölvívás: 7/18 szúrófegyverek: 45/07 vágófegyverek: 9/53 ütőfegyverek: 8/68 lőfegyverek:*37/00 dobófegyverek: 8/68 Felt. fegyverváltás: << Pusztítás Botja (60%) << vámpírtőr (200%) Felt. lőfegyver használat: semmi (0.); ezüsttollú nyíl (1-17.); ezüsttollú nyíl (18-23.); vashegyű nyíl (24-28.); vashegyű nyíl (29-997.); ezüsttollú nyíl (998.); tüske (kalandozókra); Óvatosság (labirintusokban): 5 KPCS: automatikus nyomkodás kikapcsolva

Egyéb ismeretek (szint)


rejtőzködés: 30/53 nyomkövetés: 101/43 csapdakészítés: 19/82 csapdaészlelés: 15/14 gyógyítás: 45/79 titkosírás: 7/17 felderítés: 30/44 szörnyidomítás: 12/54 teológia: 64/02 taumaturgia: 88/55 szerencsejáték: 2/94 harcművészetek: 5/14 zene: 22/08 szörnyismeret: 16/64 pszi:*20/00 vadászat: 14/47 bányászat: 44/62 úszás: 13/52

Feltételes parancsok


DX 8; ásol max. 80 pontért csak 352. fémet vagy jobbat; *készítesz 582. tárgyat (max. 50 db-ot); *készítesz 623. tárgyat (max. 10 db-ot); gyógyítasz 80 % életerő alatt, 10 pontért max. 1 alkalommal; *készítesz 447. tárgyat (max. 100 db-ot); maradék tvp-dből 4. tulajdonságodat TF-eled; Felt. támadás: *154; 234; *239; *247; *279; *314; *319; *288; *223; 331; *250; *252; *135; *177; 275; Barátságosság: 3; 9139. KT; 281; semleges jelleműek; jó jelleműek; 9141. KT;

Varázslataid és pszi képességeid (#sorszám, *hány pontba kerül)


vámpirizáció (#1 *8) éber kakukk (#3 *6) áldomás (#6 *5) alkímia (#7 *7) erőpajzs I (#12 *6) hadiszerencse I (#13 *4) méregsemlegesítés (#14 *10) vak őrület (#18 *3) kitartó ló (#19 *10) korgó gyomor, huss (#21 *3) unkreáció (#22 *0) hadiszerencse II (#24 *6) tündérfény (#25 *1) tulajdonságpajzs (#26 *16) csupasz izom (#28 *10) energiatüskék (#29 *5) izomernyesztés (#33 *6) varázsvédelem (#34 *8) mágiatörés (#35 *10) védelem sav ellen (#36 *12) tompítás (#40 *8) villámcsapás (#50 *18) elektromos pajzs (#51 *14) óriáserő (#53 *24) a lélek védelme (#57 *32) azonnali gyógyítás (#58 *15) hadiszerencse III (#59 *15) puha ütés (#60 *18) tűzeső (#61 *16) erőpajzs II (#63 *24) pszi-ernyő (#64 *6) auratranszformáció (#65 *10) pszi-regeneráció (#66 *12) felejtés (#68 *5) kí koncentráció (#69 *14) agyletapogatás (#70 *20) szürkeáll. aktiv (#71 *12) mentális pajzs (#72 *9) pszi fejlesztés (#73 *20) molekulaátrendezés (#74 *20) mágiafeloldás (#75 *5) láthatatlanság (#76 *15) láth. észlelése (#78 *7) oltár eltörlése (#79 *60) vadítás (#81 *8) szörnyészlelés I. (#82 *8) szörnycsábítás (#83 *14) szörnyidézés (#84 *72) vasszervezet (#86 *8) szopókőpusztítás (#88 *21) agyburok (#90 *11) fürgülés (#92 *22) rúnapukkasztás (#94 *0) DEM kreálása (#95 *50) városi teleport (#96 *50) agykorbács (#97 *18) pszi-acéltorony (#98 *14) tudatkutatás (#99 *20) varázsital főzése (#100 *30) térképelemzés (#104 *50) kontinuum-tágítás (#105 *60) savhurrikán (#107 *40) varázsvédelem II (#108 *18) felszínre ugrás (#109 *25) tudatrombolás (#111 *25) pszi-gyűjtés (#112 *300) erőpajzs III (#127 *30) varázslatfelejtés (#130 *20) élőholt pozdorja (#134 *40) tárgyészlelés (#135 *30) földelem idézése (#144 *70) tharr haragja (#145 *16) ongóliant tombolás (#146 *40) mágikus ütés (#147 *18) tűzgolyó (#155 *25) varázspáncél (#156 *15) tűzmágia (#157 *24) becsületjel (#158 *14) varázskő készítés (#160 *120) dimenzióugrás (#163 *55) esszenciavédelem (#165 *15) oltár teremtése (#167 *50) áldomás II (#169 *10) planetáris őrdémon (#172 *18) szopógödöreltörlés (#173 *30) szopókőirtás (#174 *10) tárgyvédelem (#178 *14) gyorsvarázslás (#179 *0) agytaposás (#180 *12) városi teleport II (#181 *60) kényszerport (#183 *8) varázsszem (#184 *9) vízlélegzés (#185 *15) háló (#186 *24) esszenciavédelem 2 (#188 *15) tiltott teleport (#198 *100) Pörhemór köre (#205 *30) kisebb kívánság (#208 *300) vadászat (#209 *40) áldomás III (#217 *15) hatalomvarázs (#220 *25) a munka gyümölcse (#224 *10) a mágia megértése (#226 *0) jégoszlop (#231 *24) Thargodan illúzió (#242 *50)

Jelenleg rajtad levő aktív varázslatok és pszi hatások


vámpirizáció szörnycsábítás Feltételes varázslat-használat: 19. és magasabb szintűek ellen Támadó varázslat lista (var. szám) : 186 Védekező varázslat lista (var. szám): 180 Feltételes támadó/védekező varázslat használat: Mit 33 33 33 231 155 186 186 51 36 108 108 146 51 108 108 Kire 248 326 329 288 274 250 239 329 327 314 318 288 278 274 200 Mit 40 Kire 255

Elfogott szörnyeid: kőtipró (#260) (hátas: 10 lépés/kör; 7 TVP/lépés;) státusz: OK; agyagelementál (#203) (őrzi a holmidat) státusz: OK; sivatagi doareg (#240) (málhás: +40 kg teher) státusz: OK;

Isteni küldetéseid


1.) Jó úton vagy ahhoz, hogy arrthon váljék belőled: imádkozz, amint halhatatlanságod legalább 4%! 2.) Mesés anyag az iknegurin. Hozz nekem belőle 4 darabot, és áldozd fel oltáromnál! 3.) Mutasd meg, hogy BÁRMI legyőzésére képes vagy: Imádkozz úgy, hogy foglyod egy triklem drakolder!

Tárgyaid (*-gal jelöltek bekészítve, zárójelben tárgy sorszáma)


Páncélok és pajzsok

$1*zafír erőöv (#397) 1 zangrozi csizma (#451) 1*mithril kesztyű (#463) 1*törpe bakancs (#475) 1*Rhatt páncélja (#458) 2*mágusköpeny (#453) 1 kvazár kesztyű (#445) 1*Morgan sipkája (#466) 1 királyi korona (#338) 1 mithril láncing (#457)

Fegyverek és lövedékek

1 fúvócső (#20) 14 vashegyű nyíl (#176) 1 hosszú íj (#111) 3 ezüsttollú nyíl (#363) 1 óriásölő (#528) 1*biami kvazárlándzsa (#568 1 vámpírtőr (#364) 1 kőkés (#6) 3*agyartőr (#420) 1 esszenciakristály (#350) 3 szögletes kő (#17) 1 őstroll agyaló (#427) 13 kerek kő (#19) 17 nyílvessző (#108)

Ékszerek és egyéb csecsebecsék

$1*obszidián karkötő (#229) 12*angyalok gyűrűje (#529) 1*Rughar gyűrűje (#518) 1 arany papi karkötő (#309) 2 smaragd védőgyűrű (#223) 1*Ovgun nyaklánca (#615) 1*zafír fülbevaló (#477) 1*Luthius karkötője (#527) 1*Tharr Keresztje (#287)

Eszközök, használati tárgyak, készletek

5 pszi kő (#248) 9 deus ex machina (#1) 1+hebrencs csapda (#147) 13 manakristály (#500) 26 varázskő (#305) 50 kaja (#2) 7 tudás gyöngye (#522) 100 gyógykenőcs (#313) 9 kristályfolyadék (#449) 1 aranytermő ládikó (#504) 2 márványkulcs (#245) 1 nagy aranykulcs (#246) 1 ásó (#34) 2 shinai gömb (#348) 1 drakolder kulcs (#524) 1 dizen kulcs (#472) 2 kholden kulcs (#470) 4 norgat kulcs (#471) 1 szeksztáns (#32) 1 Morgan pálcája (#503) 1 kulcskarika (#648) 15 a fiatalság itala (#473) 1 távcső (#42) 1 Morgan szilánkja (#508) 1 moa töltő (#525)

Löttyök és porok, tartóstul

4 vizestömlő (#3) [ bennük 76 korty víz (#27) ] 14 zöld üveg (#82) [ bennük 183 csepp ragasztó (#83) ] 11 sullár hólyag (#168) [ bennük 97 csepp spiritusz (#170) ] 16 uzbány csőr (#169) [ bennük 93 csepp ugh méreg (#166) ] 3 szent kehely (#257) [ bennük 8 csepp isteni könnycsepp (#260) ] 7 kavadu iszák (#25) [ bennük 64 csepp gyenge méreg (#26) ] 17 fűszertartó (#210) [ bennük 20 csepp sáfránypor (#211) ]

Egyéb bigyók és gyanús csúnyaságok

2 sallank karom (#128) 17 óndarab (#85) 7 tükör (#43) 3 manifeszt.nyúlvány (#214) 1 iknegurin (#541) 16 fokhagyma (#403) 1 moa gyémánt (#385) 89 pirkit (#153) 8 Eldereth szilánk (#512) 10 sárkánypikkely (#292) 11 púderkő (#119) 12 ezüstdarab (#326) 6+főnixtoll (#563) 1 gór formázó minta (#444) 9 jégszív (#282) 5 csalánvirág (#582) 3 karbin plazma (#199) 7 gyöngymangó (#135) 3 eknozol (#540) 6 jégkristály (#593) 1 mutáns csont (#331) 219 madártoll (#112) 7 purifikátor háj (#269) 4 lótuszvirág (#447) 4 kaktuszbogyó (#429) 8 rókafarok (#124)

Összsúly: 125.11 kg megterheltség: 82 %

GYJ: Legalább 1 arany értékű tárgyakra, ha megterheltséged 200% alatt van.

Tárgyaid a bank széfjében


1 Tharr pajzsa (#459) $5 dentor bőr (#551) 10 gránátlövedék (#526) 1 Martian tekercse (#569) 3 ezüsttollú nyíl (#363) 1 moa stuki (#413) 50 gyöngymangó (#135) 20 mérg. vasnyíl (#187) 1 két kard szimbólum (#144) 1 fpi formázó minta (#419) 33 vasérc (#152) 40 csepp isteni könnycsepp (#260)

E körben tett lépéseid térképe

(192,6) kputtyintó csalán (#247), quwarg boly (#359), 22. jellempróba
(192,11) borkonyó cserje (#311, belőle készíthető: #312), Tharr oltár, 31. jellempróba, érclelőhely, woorgard (#231)
(193,7) kultúrmasztodon (#227), borkonyó cserje (#311, belőle készíthető: #312)
(193,8) tűzbokor (#35, belőle készíthető: #36), 36. jellempróba, Raia szent lovagja (#239)
(193,9) Thargodan csatamező (#432), oltár, 42. jellempróba, kronoelementál (#287), ősdentor (#282)
(193,10) tűzbokor (#35, belőle készíthető: #36), 43. jellempróba, Dornodon oltár, quwarg harcosok (#201), élőholt
quwarg (#202)
(193,11) hóhérbimbó (#132, belőle készíthető: #133), 42. jellempróba, Sheran oltár, manóodú (#698), olvasztókemence
(#86), woorgard (#231)
(193,12) a 94. labirintus bejárata, átokmurgattyúk (#225), agyagelementál (#203), bazaltelementál (#204), tűzelementál
(#276), viharóriás (#278), jégelementál (#277), bávatag golombár (#165), bibircsók-óriás (#120), hegyi góliát (#244),
ongóliant (#159), gránitelementál (#205), pszi őselementál (#258), ongóliant hadúr (#178), pszi elementál lord (#272),
pszi elementál (#221), triklem drakolder (#275)

ÜZENET A JÁTÉKVEZETŐTŐL


2001.03.08 10:54 Változások a számládon! 52 zseton átutalása a(z) 8642. számlára!


© Beholder Kft. 1992-1999.
Ha a játékkal bármilyen gondod van a következô címre írj: tf@beholder.hu!
Ha az e-mailes UL ill. fordulo küldéssel van gondod: beholder@beholder.hu!
Soha NE küld vissza az e-mailben kapott fordulódat!! Elég a karakterszámot, és a fordulószámot megírni!! Ha mégis megteszed, az az e-mailes játéklehetôséged elveszítését jelentheti!!!!!


Aki észrevesz egy hibát, és szeretné, ha azt javítanánk a fordulójában, az a következőkre legyen szíves fokozottan ügyelni:
1) A levelet azzal kezdje, hogy megírja KARAKTERSZÁMÁT, FORDULÓSZÁMÁT és SZÁMLASZÁMÁT.
2) Írja le - minél tömörebben - a jelenséget, a hibát. Ezt tegye meg MINDEN alkalommal, mikor erről levelezünk, utalva az addig megbeszéltekre.
3) NE LÉPJEN addig, míg nem kap tőlünk visszajelzést.
AKI MÉGIS LÉP, az a továbbiakban ÖNKÉNT LEMOND mindenfajta JAVÍTÁSRÓL, és elfogadja a hiba miatt módosult képességek korábbi forduló alapján történő visszaírását. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ha úgy gondoljuk, ne javítanánk.
Segítségeteket előre is köszönjük!
Az utóbbi idôben rendkívül sok probléma volt a drotpostagalamb nevű remek ingyenes e-mail szolgáltatóval. Ezért nagyon szépen kérek mindenkit, hogy keressen egy valóban megbízhatóan működô szolgáltatót, hiszen nektek is, nekünk is jobb, ha a kiküldött e-mailek már az elsô alkalommal hibátlanul megérkeznek. A drótposta több féle címet is kínál pl. dpg.hu, drotposta.hu, aramszu.net, stb.
Ismételten kérek mindenkit, hogy ha bármi problémád van akármelyik játékkal kapcsolatban, akkor az errôl szóló e-mail fejlécében feltétlenül tüntesd fel azt, hogy melyik játékról is van szó!!!!!!! Arra is szeretnék mindenkit megkérni, hogy a probléma taglalása mellett arra is szánjon idôt, hogy az olyan mellékesnek tünô adatokat, mint karakterszám, fordulószám, számlaszám ne felejtse ki a levélbôl. (Ha nem tudod kitalálni, hogy az adott probléma kezeléséhez milyen adatokra van szükség, inkább többfélét adj meg, mint hogy pont a szükséges hiányozzon!)
Ezúton szertnék mindenkit tájékoztatni, hogy karakterátadás e-mailben továbbra sem lehetséges!
Kérek mindenkit, hogy mielôtt UL javítás, AK stb. miatt reklamál, legalább egyszer olvassa el a fordulo végén található tájékoztatót.
Maci

Elküldött UL javítása

A már elküldött UL javítására korlátozott lehetôség van.
Ha elrontottad az UL-t, akkor minnél hamarabb küldd el mégegyszer. Ügyelj rá, hogy a forulószáma feltétlenül ugyanaz legyen, mint az eredeti UL-é volt. Az UL-ek letöltése után a konvertáló program a késöbb érkezett UL-t, javításként értékeli, és ezt fogja betáplálni az eredetileg küldött UL helyett. (Figyelem: ilyenkor az eredetileg küldött UL-re is UL OK jelzést fogsz kapni!) Szükség esetén több javítást is küldhetsz, az utolsó UL-bôl lesz a forduló. Ha egy e-mailben több UL-t is küldtél, akkor a javítás során elég csak a hibás UL-t elküldened, az UL-ek abban a sorrendben lesznek betáplálva, ahogy az eredeti e-mailben voltak. (Természetesen figyelembe véve a fenteb leírt korlátozásokat.)

Figyelem! Ez a javítás csak akkor működik, ha a hibás UL még nem került letöltésre!! Ha már letöltöttük, akkor a javító UL hibás forulószám jelzéssel visszamegy.
Az UL-ek letöltése reggel 9-10 között délután 2-4 között történik általában. (Esetenként ettôl eltérô idôpont is elôfordulhat.)


Ha M$ IE-t használsz UL küldésre, és javítani akarod az UL-t, akkor esetenként komoly problémáid lehetnek, mert az M$ IE által küldött UL-ek fejlécébôl rendszeresen hiányzik a dátum mezô. Emiatt elôfordulhat, hogy az UL-ek sorrendje felcserélôdik, és nem a javító UL kerül táplálásra. Ha biztosra akarsz menni, akkor NE használj Explorert, mert emiatt nem áll módunkban a fordulódat újra táplálni!
Többeknek problémája volt az UL-javítással. Tehát UL-t javítani csak bizonyos esetekben lehet. A javítás feltétele, hogy az új UL még az elôtt megérkezzen, hogy a régit LETÖLTÖTTÜK. (Naponta általában kétszer van letöltés: reggel 9 körül, és du. 3 körül.)
Tehát ha a reggel 8-kor elküldött UL javítását du. 2-kor küldöd, akkor az már nem lesz javítás csak egy Hibás UL.
Abban a speciális esetben ha pl. nincs zsetonod, vagy még nem léphetsz, a késôbb (esetleg másnap, harmadnap) küldött UL-re is UL OK üzenetet fogsz kapni (itt most nem részletezett technikai okokból), DE ILYENKOR IS AZ ELÔSZÖR KÜLDÖTT UL KERÜL TÁPLÁLÁSRA! Tehát egy már elküldött UL-t a letöltése után akkor sem lehet javítani, ha az valamilyen okból még nem lett betáplálva!


Ha megváltozott az e-mail címed akkor azt feltétlenül jelezd nekünk a beholder@beholder.hu címen. (A SZÁMLASZÁMODAT is írd meg!!). Amikor az új címet beírtuk, akkor kapsz egy visszajelzést. CSAK ezután küldj új UL-t!
Figyelem! A térkép megtekintéséhez szükséges class és képek letölthetôek a Beholder Kft home page-érôl. Ha nincs www hozzáférésed, akkor jelezd (beholder@beholder.hu) és elküldjük e-mailben. A java class mellett találhatsz egy dos-os progit is, amely segítségével elô tudod állítani a térképet gif formátumban.
Mostantól (97.08.19) megadhatod az un. állandó netkódodat, és így nem kell minden UL-en feltüntetni a netes kérést. A netkód a számlán lévô összes karakterre vonatkozik. Az állandó netkód megadásához a számlaszámodra és magára a kódra (u,b,u+,b+) van szükség. További részletek a Beholder Home Page-en.
Az Alanori Krónika megrendelése:
Ezentúl minden hónapban megjelenéskor megkaphatod a Krónikát. A dolgod mindössze annyi, hogy a beholder@beholder.hu címre irsz egy e-mailt amiben megrendeled az újságot, és megírod a számlaszámodat. Az újsággal együtt automatikusan elküldjük a számlán lévô összes karakter üzeneteit is! Az AK ára így 20 zseton. (Ez tartalmazza a postázás költségeit is.)
Ha késöbb le akarod mondani a megrendelést, feltétlenül jelezd, hogy a nem a hagyományos, hanem a netes elôfizetésrôl van szó (azaz a Krónikát nem a fordulóddal, hanem külön kaptad)!
Ha a fordulód fejlécében szerepel az Üzeneted jött felirat, akkor mentális üzenete érkezett a karakterednek. Az üzenetet a karaktered legközelebbi hagyományos fordulójával postázzuk. (Addig azonban minden e-mailes fordulódban meg fog jelenni az üzenet.)
Lehetôséged van azt kérni, hogy az üzeneteket külön postázzuk számodra, ez azonban 5 zsetonba kerül. Azt is kérheted, hogy az üzeneteidet egy másik karaktered hagyományos fordulójával postázzuk. (Ezt természetesen nem kerül zsetonba.)