V. Szindikátusi jelentés


A KT újság fő témája az SF ( Sötét Föld ) lenne, megpróbálok összeírni mindent, ami lényeges.
Egy kis statisztika is lesz benne, meg némi összesítés a ryoku invázióról, az Idő Porszemei KT honlap segítségével.

SÖTÉT FÖLD

A közlekedés a Sötét Földre a dimenziókapukon keresztül zajlik, az egyrészt vagy Kragorunál megvehető vagy a keleti városokban 500+35 TVP árán megtanulható dimenzióugrás spell segítségével, amely 55 VP-be kerül.
Fontos, hogy a dimenzióugrás használata mozgásnak számít! Ajánlott nagyobb mennyiségű kaja, purifikátor háj, kristályfolyadék, stb. átvitele. Kezdeti parancsba ajánlott berakni az esszenciavédelem 1-2-őt és a tulajdonságpajzsot. Minél nagyobb szerencsét próbáljon mindenki összehozni, valamint mindenképpen szerezzél egy őselemek köpenyét, valamint sok-sok angyalok gyűrűjét is, valamint állítsd a demedet 0-ra ( DX 0 ).


Városok

Három város található az SF-en, ezekben a városokban 4 féle épület van, vegyesbolt, fegyverbolt, mágustorony és a Borzalom Fellegvára. A boltokba ha agresszíven mész be, akkor thargodan légióssal, kufárral, stb. lehet harcolni, amely megölése +5 jóságot ad. A fellegvárban küldetést adnak, az első ilyen, hogy hozz 30 mópat tetemet, a második, hogy hozz 30 mutáns csontot, a harmadik, hogy hozz 1 gyémántkoponyát. Ha mindegyiket teljesíted, akkor megadja az első labi térképét, amely a 97-es labirintus. Eddig ezt a labit tudtommal csak Sir Criminal járta be, de még ő sem végzett vele.
A vegyesboltban kapható angyalok gyűrűje, ami erősen ajánlott az SF-re, a mágustoronyban különböző érdekes varikat tanulhatsz meg, amelyek közül ajánlott a jégoszlop, mivel ezzel 20-szal csökkentheted az ellenfél védelmét. A városok az SF területének NY-i oldalán vannak, tehát egy egyszerű városi teleporttal elérheted őket, ha előtte persze megtanultad a thargodan illúziót 3000 ap-ért, mert enélkül nem léphetsz be.

Mópat boly

A legelső küldetést, amelyet kapsz a fellegvárban, itt lehet teljesíteni, ha a boly előtt lesben állsz egy fegyverrel, és megpróbálod leütni a megjelenő mópatot. Mivel ez így eléggé hosszadalmas lenne, ajánlott a kreáció vari, amivel picit gyorsabban meg lehet oldani ezt a problémát.
A mópatokkal lehet kereskedni is, ha adsz nekik csalánvirágot, akkor vagy mópat tokent adnak vissza, vagy eknozolt. A tokennel megint kereskedhetsz velük, s ekkor van rá esély, hogy olyan értékesebb tárgyakat kapsz, mint pl. toxyl üvegcse, vörös zyel, stb.

Viharóriás barlang

Ha szerzel 3 eknozolt, és szert teszel viharamulettre is, vagy ha nem, akkor kérsz kölcsön, akkor, ha ezeket beviszed a barlangba 1-es agresszióval, akkor kereskednek veled az óriások. Jó esély van rá, hogy valamelyik saját tárgyukat adják neked cserébe, ami lehet óriás fülbevaló vagy óriások öve. Viharamulettet is itt találhatsz, ha agresszíven mész be, és megölsz egy viharóriást vagy sámánt, akkor van rá esély, hogy ezt találsz nála.
A legszerencsésebb akkor vagy, ha Ovgun jön szembe, és meg is tudod ölni, mert akkor megkaphatod a nyakláncát, amely igen tápos kis artifact. Azonban ha ezután bármikor üzletelni akarsz, akkor előtte le kell venned, mivel ha meglátják nálad, akkor elküldenek a sunyiba.

Ében sziklatorony

A harmadik küldetést itt tudod megcsinálni, amelyet a palotában kapsz, mivel a gyémántkoponyát egy rebellis nothermanthi báró rabolta el. Az első szörny egy ében szörny ( hadúr, halálhajcsár, stb. ), a második egy drakón, a harmadik pedig lehet nothermanthi báró, taalru herceg és sötétség hercege. A felmászáshoz min. 17-es mászás kell, és mászó karperec. Ha megölöd az összes szörnyet, akkor nagyon értékes kincseket találhatsz, pl. pszi kristály, angyalok kesztyűje, toxyl üvegcse, stb. Ha a végén nothermanthi báró jön, akkor van rá 50% esély, hogy találsz nála gyémántkoponyát, de a harc elején nagyon erős mágiatörést lő, ajánlott a 80+ taumaturgia!
A legerősebb szörny itt Ylgoroth, a többezer éves nothermanthi báró, fején a lidérckoronával, amelyet elvehetsz tőle, ha megölöd. Csak SF-es varik sebzik!

Thargodan tábor

A thargodan csatamező SF-es változata. Az első szörny egy thargodan csatamezős főszörny, a következő 2 szörny a thargodan mágus, thargodan zsoldos, thargodan légiós, lidérckirály, káoszbajnok 5-ösől kerülhet ki.
A végén főszörnynek jöhet ezerszemű bestia, sötét ölész, sötétség hercege, Rém. A kincsek is eléggé jók, hasonlóak az ében sziklatoronyéhoz.

Sárkánybarlang

A legkeményebb dió az SF-en, többek között itt találkozhatsz Folranggal, az ősöreg rubin sárkánnyal is.
Először egy sárkánykölyök jön, aztán pedig egy nagy sárkány.
5 féle nagy sárkány van, smaragd, ében, rubin, zafír és márvány.
Ha meg tudod ölni, akkor 5-6 sárkánypikkellyel leszel gazdagabb, valamint értékes kincset találhatsz itt is, hasonlóan a sziklatoronyhoz.

Ércek

Ha van nálad bányászcsákány, akkor feltételes ásással, vagy ennek hiányában trákin csákánnyal direkt ásással törpe bányában értékes fémeket áshatsz, amely lehet mihlanil vagy adamantit. Ezekből csizmát, kesztyűt, stb. készíthetsz, ha van formázó mintád és megfelelően magas bányászat szakértelmed. Mihlanilt csak gejzír mellett lehet ásni.

Gyilkos csalán

Ha szedsz csalánvirágot, akkor egyrészt kereskedhetsz a mópatokkal, másrészt készíthetsz csalánkoktélt, amelyet felhörpintve, kapsz +4 sebzést minden csapásra, ha thargodannal harcolsz.

Fekete kaktusz

Ha a kaktuszról ében tobozt szedsz, akkor ha ezeket a tobozokat beledobod egy gejzírbe, akkor van rá esély, hogy iknegurint találsz benne. Ezt visszaviheted a királyi palotába egy-egy mihlanil és eknozol társaságában, a ekkor letudod a küldetést, vagy még magát a tobozt eladhatod olyannak, akinek isteni küldetése ennek áldozása

Áldozati oltár

Sajnos, úgy néz ki ( de még nem 100% ), hogy itt varázslatot nem kaphatsz gonoszként, mint pl. a sheran vagy fairlight hivők kapnak az életsziklánál, csak +papi hitet, TP-t, stb.

Fegyvermester

Eredetileg az SF-en nem volt fegyvermester, de Sir Rasolphius paplovag lerakta egy városmező alapjait, ahol mindenki építheti a készülő fegyvermester épületét. Ez a mező a 360, 64 - es mező. 9000 TVP kellett bele anno, jelenleg már 3200 beleépült.


Most sorra veszem a "problémásabb szörnyeket". Nagyon ajánlott a háló/puha ütés/izomernyesztés varázslatok használata az SF-en, sok bekapott sebzést meg tudsz spórolni.

Pszi Őselementál   ajánlott rá a háló, így nem szív se TU-t, se pszi pontot
Viharóriás   ajánlott az elektromos pajzs
Halálelementál   csak ft-vel támadható, angyalok gyűrűje legyen rajtad
  1. Ezerszemű bestiahacsak nincs fiatalításod vagy nagyon sok fiatalság italod, akkor inkább BA rá. Savlehelet, tűzgolyó, öregít, leköpi a tárgyidat, stb. Nagyon-nagyon magas tauval háló esetleg segít a gondon
  2. ölészcsak ft-vel támadható, kritikus ütés, magas védelem, angyalok gyűrűje nélkül ne próbálkozzál.
  3. tulajdonságot, max. vp-t szív, magas védelem, két kör alatt leverni nagyon nehéz.
  4. Lidérckirálymax vp-t szív, félelemaura
  5. Thargodan mágusaz egyik legszívatósabb szörny. Csak varázsol, de azt nagyon tud. Igen kellemetlen tud lenni, mikor szopókövet hoz nálad létre, pl. egy thar táborban, ami után jön egy lidérckirály a maga félelemaurájával.. 65-ös szerencse felett már nem okoz gondot, háló is igen jól fogja, valamint ha van nálad áldott kő, végső esetben az is segít
  6. Nothermanthi Bárónagyon erős mágiatörés, jégoszlop minden körben.
  7. Smaragd sárkányméregfelhő 3-mal és asylux átkával kezd, és így kezdéskor -35 támadással indulsz, ha beszopod, ami 70-es szerencse alatt 100%.agytaposás ajánlott. A nagy sárkányokat, ha sebző vari nélkül meg tudod ölni, 100+ tauval nagyon megéri izomernyeszteni, mert akkor a farokcsapásával nem sebez, amivel a legnagyobb sebzést szokta leadni.
  8. sárkányHatalom szava, nerkomanta csókja, savhurrikán, savlehellet
  9. Márvány sárkányElnyelés, jégoszlop, asylx átka, jéglehellet.
  10. sárkányTalán a leggyengébb nagy sárkány. Elektromos pajzs, elektromos lehellet, ősvillám, gömbvillám, agy kifacsarása. Ajánlott elektromos pajzs
  11. sárkányarmageddon, háló, elnyelés
  12. Folrangantimagikus aura, csak upgradelt rubin sárkány, 2000 ép-vel, 82-es védelemmel. Tűzúr csizmája van nála
  13. angyalaenergiaspirál, vakytó fény és puha ütés minden körben. Energiapajzs ajánlott. Angyalok gyűrűje van nála


  14. INVÁZIÓ

  15. kapcsolatban gyakorlatilag teljes egészében az Idő Porszemei KT HP-jén található anyagra
  16. hagyatkoztam,ezúton is köszönet érte Péter Zolinak.

Ryuku invázióról amit eddig tudunk...
Az invázió - ha nevezhetem így, 2000.01.13.-án indult, ekkor látták az első ryuku lényeket.
Az invázió pár, a kontinens északi partján kikötött hajóból áll, de pontosat még nem tudni... Mintha lenne egy másik kontinens a világban, ahol még rajtunk kívül túlélték a tűzvihart. Örvendezhetnénk, de a túlélők azonnal hódítók is kívánnak lenni, ezért máris elárasztották Ghalla északi részét. (a csatornától nyugatra eső részekről van szó)

Chardonnay IdőPorszem

Az invázió és egyéb vadhajtásai
ORK SÁMÁN (345. SZÖRNY)
Még a mérhetetlenül primitív orkok között is előfordul nagy ritkán, hogy születik egy-egy varázstudó. Ha nem eszik még meg kisebb korában az ifjú tálentumot, akkor minden bizonnyal belőle lesz a törzs sámánja. Persze nem kell aggódnod, az ork sámán mágikus képességei igencsak korlátozottak, zsenge varázslatait hókuszpókuszokkal és a törzs szédítésével toldja meg, de ezek kevés segítséget jelentenek neki, amikor veled kell szembenéznie.

SZÜRKE RINOCÉROSZ (346. SZÖRNY)
Ezek a hatalmas orrszarvúak, bár növényevők, hamar dühbe gurulnak, ha valaki csak úgy betrappol területükre - és akkor aztán kalandozó legyen a talpán, aki elé mer állni a támadó sebességgel rohamozó rinocérosznak. A rinók ellen talán a rohamkor magad elé tartott szúrófegyver a leghatékonyabb, és az ütőfegyverrel fogsz a legkevésbé boldogulni a vastag bőr ellen.

VARKAUDAR KÓSZA (347. SZÖRNY)
Néhány varkaudar a törzstől elszakadva, magányosan járja a vadont. Ezek a természetet kedvelő, az állatokkal szót értő varkaudarok ugyan nem gonoszak, de fajtársaikhoz hasonlóan, gondolkodás nélkül megtámadják a humanoid lényeket, igaz, más okból mint a többi varkaudar - ők úgy gondolják, a földet meghódító kalandozók idővel a természet elpusztítói lesznek. Ezek a renegát varkaudarok képzettek bizonyos mértékig a mágia használatában is.

KHÓR DARÁZS (348. SZÖRNY)
Az erdőjáró vadász varkaudarok és varkaudar kószák által Khor bányáiból betelepített "házikedvencek" gyorsan az erdő rémeivé váltak. Ezek a kutya méretű, iszonyatos darazsak képesek az erdő bármely kisebb állatát egy pillanat alatt megölni, és a nagyobbakra is veszélyesek. A folyton repkedő darazsat nehéz szúrófegyverrel eltalálni, de egy ütőfegyverrel könnyedén lecsaphatod.

LIUMBE (349. SZÖRNY)
A liumbék az erdők mélyén elő, növényszerű lények. Leginkább egy óriási, színpompás virágra hasonlítanak, amely halálos csapdává válik, aki elég közel megy hozzá, hogy megcsodálja. Mérges gázzal elbódítja, majd csápjaival és nyelvével pillanatok alatt magához ragadja áldozatát, és elevenen megemészti! Szerencsére, a liumbe igencsak korlátozott helyváltoztatásra képes csak, ezért könnyű előle elszaladni, ha idejében felfigyelsz a veszélyre. Ha mégis a harcot választod, nos, természetesen a vágófegyver a legpraktikusabb ellene.

ÉSZAKI AURACH (350. SZÖRNY)
Ezek a vastag bőrű, disznóhoz hasonlatos teremtmények az északi dombokból érkeztek a tűzvihar utáni időjárás változás eredményeképp, és azóta benépesítették Erdauin nyugati részét. Ezek a testes mindenevők kiválóan tudják magukat álcázni, bőrük kaméleonszerűen alkalmazkodik a környezethez, ezért elég nehéz őket észrevenni. Sok-sok apró fogukkal általában gyökerek és kisebb emlősök után kutatnak, de eléggé rövidlátóak és buták, úgyhogy néha még az emberre is rátámadnak. Elpusztításuk vagy megfutamításuk egy tapasztalt kalandozó számára nem jelent nehézséget, ámbár visszataszító bűzük miatt legtöbbjük inkább más lényekre vadászik.

HALÁLMADÁR (351. SZÖRNY)
Egyszer, amikor a békés erdőben sétálsz, élvezet a napsugarakat, és elmerengsz gondolataidban, irtózatos sikoly hallatszik. A szíved a torkodba ugrik, hideg futkos a hátadon, ahogy a földöntúli hang a csontjaidig hatol. Az egész erdő elcsendesedik, a madarak sem mernek versenyre kelni a halál hírnökével. Mert nem mást hallottál, mint Leah halálmadarát, amelynek már hangja is nehezen elviselhető halandó fül számára. Ha azonban leküzdöd félelmedet, akkor talán legyőzheted ezt a gonosz szárnyast, egy kicsit jobbá téve vele a világot.

LÁPLIDÉRC (352. SZÖRNY)
A Túlélők Földjének mocsarai sötét, iszonyatos és alattomos dolgokat rejtenek. Az egymásra vadászó, organikus borzalmak között megtalálhatóak a különböző hatalmú élőholtak, és a más síkról érkezett teremtmények is. A láplidérc, ez a mágiára immunis élőholt, az elesettek éppen távozó lelkével táplálkozik, sokszor kísér nagyobb hatalmú lényeket. Persze egy nyomorult humanoidot önmagában is képes elpusztítani ez a sárral borított, vörösen izzó szemű, ösztövér teremtmény. Amikor kitátja száját, torkából kékes fény sejlik elő - ne akard, hogy megharapjon...

TESH ALLIGÁTOR (353. SZÖRNY)
A mocsarak veszélyes ragadozói az alligátorok, szerencsére a tesh fajba tartozók az apróbbak. Persze ezek a kétméteres "apróságok" is elég nagyot tudnak harapni, különösen, ha nem vigyázol, és sikerül egynek meglepnie. A tesh alligátor ellen a szúró a legjobb, az ütő a legkevésbé hatékonyabb, és harcművészeknek különösen kellemetlen ellenfél, a bőrén meredező tüskék miatt.

ERSZÉNYES ELKAROG (354. SZÖRNY)
Nagyapád történeteire visszaemlékezve, egyből a legendás állatfaj, a kenguru jut eszedbe amikor erre a két lábon álló, szökdécselő emlősre nézel. Az elkarog azonban a békés növényevő fej helyett egy hatalmas ragadozófejet hord a nyakán, éles fogakkal teli állkapoccsal. Rettenetesen fürgén mozog, és fáradhatatlan üldözője prédájának, úgyhogy ha le akarod győzni, alaposan fel kell kötni a nadrágszárat...

NEKTORAF (355. SZÖRNY)
Sárgás, viaszos testű, szőrnélküli óriásmajmok - rettenetesen agresszívek és sunyik. A bozótosban lapítva várják, hogy arra járjon valami, ami náluk jóval gyengébb, és aztán lesből támadnak. Különleges regenerációs képességük miatt nagyon nehéz őket elpusztítani, viaszos testükről a szúrófegyver könnyedén lecsúszik, további problémákat eredményezve - talán az vágófegyver a legjobb választás.

VÖRÖS RAKOLITS (356. SZORNY)
A móleon távoli rokona, a vörös rakolits egy majd két méter magas, sáskaszerű, felegyenesedve járó teremtmény. Otthonosan érzi magát a sivatagban, és kiválóan ért a mágia használatához. Sokszor a homokban rejtőzve meditál, és afféle sivatagi rabló módjára, megtámad minden magányos kalandort, akiről úgy gondolja, el tud vele bánni. Kemény, kitines páncélját legkönnyebben ütőfegyverrel zúzhatod be.

DŰNEKUKAC (357. SZÖRNY)
Majd két méter hosszú, gusztustalanul kunkorgó férgek a sivatagban - inkább visszataszítóak, mint ijesztőek. Persze, előbb-utóbb óriási homokférgek fejlődnek ki belőlük - úgyhogy jobb, ha most rögtön agyoncsapod! A dűnekukac ellen a vágó a leghatékonyabb, a szúró és ütőfegyverekkel nehéz igazán komoly kárt okozni benne.

BÍBOR SZULFAGOR (358. SZÖRNY)
Ezek a vörös bundájú, disznóagyarú, menyétszerű teremtmények az alacsonyabb hegység apró ragadozói. Természetes tűzleheletüknél fogva elevenen megsütik áldozatukat, és utána már nincs más hátra, csak a ropogós, omlós húsú ebéd elfogyasztása.

FÖLDSÁRKÁNY (359. SZÖRNY)
Nem kell megijedni, nem igazi sárkányok ezek - inkább csak amolyan földelementálok, amelyek gyíkformájúak, és apró villámokat köpnek, ezért is ragadt rajtuk a sárkány név. A földsárkányok kiválóan rejtőzködnek, és kőkemény testük miatt mindenfajta fizikai támadás csökkentett sebzést okoz - mindezek ellenére, mégis lelkesen vadásznak rájuk, hiszen nem egy földsárkány testében találtak már mélyen a föld alól felhozott értékes drágaköveket.

RYUKU GÁRDISTA (360. ELLENFÉL)
Ennyi évvel a világégés után kiderült, hogy máshol is túlélték a katasztrófát - igaz, ez egy távoli kontinens! Az öröm azonban nem tart sokáig - a díszes, tarkabarka hajók nem kereskedőket, hanem hadsereget hoztak, akik készen állnak a Túlélők Földjének meghódítására. A félsziget északi partját elborítják az idegenek sátortáborai. Az alacsony, ferde szemű, sárga bőrű katonák rettenetesen fegyelmezettek. Szívósságuk, kitartásuk és katonai képzettségük messze felülmúlja az alanori katonákét. Szerencsére úgy tűnik, a seregek még nem indulnak el a kontinens belsejébe - talán várnak valamire? Le kell sújtani rájuk, megvédeni a szülőhazádat! Az elit gárdisták a különlegesen képzett ryuku katonák - előfordulhat, hogy korábbi hőstetteikért a ryuku császári testőrség egy-egy mágikus páncélját vagy fegyverét kapják jutalmul. Egy ilyen megszerzése igazi trófea számodra!

RYUKU LÉGIÓS (361. ELLENFÉL)
Ennyi évvel a világégés után kiderült, hogy máshol is túlélték a katasztrófát - igaz, ez egy távoli kontinens! Az öröm azonban nem tart sokáig - a díszes, tarkabarka hajók nem kereskedőket, hanem hadsereget hoztak, akik készen állnak a Túlélők Földjének meghódítására. A félsziget északi partját elborítják az idegenek sátortáborai. Az alacsony, ferde szemű, sárga bőrű katonák rettenetesen fegyelmezettek. Szívósságuk, kitartásuk és katonai képzettségük messze felülmúlja az alanori katonákét. Szerencsére úgy tűnik, a seregek még nem indulnak el a kontinens belsejébe - talán várnak valamire? Le kell sújtani rájuk, megvédeni a szülőhazádat! Az elit légiósok a ryuku hadtest különleges katonái - előfordulhat, hogy korábbi hőstetteikért a ryuku császári testőrség egy-egy mágikus páncélját vagy fegyverét kapják jutalmul. Egy ilyen megszerzése igazi trófea számodra!

RYUKU OSTROMTEKNŐS (362. SZÖRNY)
A félsziget északi partján partra szállt ryuku inváziós hadsereg hátas állatai ezek az óriási méretű, szárazföldi teknőcök. Ugyan igencsak lomhák, azonban hatalmas méretüknek és páncéljuknak köszönhetően megállíthatatlan harci gépezetek. Az ostromteknős étvágya igencsak kielégíthetetlen - talán ez az oka, hogy a partraszálló egységek kénytelenek voltak szabadon engedni állataik egy részét, és azok most szabadon kószálnak.

FEKETE AMŐBA (364. SZÖRNY)
Ocsmány, vonagló massza a mocsárban - egy óriási méretűre hízott amőba! Legjobb, ha nagy ívben elkerülöd, hiszen ezek a teremtmények közel elpusztíthatatlanok. Ha pedig mégis megölöd, ugyan mit érsz vele?

TROLL RITUALISTA (365. SZÖRNY)
Néhány vadtroll alapvető mágikus képességekkel rendelkezik, sőt mit több, képes is ezeket használni - ha még csak ösztönösen is. Ezek a trollok veszélyesebbek, hiszen mágiájuknak köszönhetően tovább maradnak életben, és ezért nagyobbra is nőnek... Persze, egy tapasztalt kalandozónak nincs igazán félnivalója egy nyomorult vadtrolltól!

DOMBI YETI (366. SZÖRNY)
A dombi yetik elvadult ősmajmok, mindenkivel szemben agresszívak. Hatalmas pofonokat képesek osztani, és agyaraikkal is szétharapnak mindent, ami él és mozog. Még szerencse, hogy közelharcban a dombi yeti általában vakon támad, nem törődik a védekezéssel - ha beviszel egy precíz ütést, akkor a dombi yetinek vége. A tudósok a dombi yetik származásával magyarázzák az ősmajmok teljes immunitását a mágiával szemben.

DOMBI ÓRIÁSYETI (367. SZÖRNY)
Sosem gondoltad volna, hogy a dombi yeti nem más, mint egy kölyök! A dombi óriásyeti kölyke. Ezek a hat méter magas monstrumok megállíthatatlanok, apró darabokra szaggatják még az ongóliantokat is, ha barlangjuk közelébe merészkednek. Egy kalandozónak sincs semmi esélye ellenük - miután magadhoz tértél a DEM-ed füstöléséből, gyorsan add tovább az információt az óriásyetiről barátaidnak, hogy ők már el tudjanak bújni előle!

KÉRŐDZŐ ETRA (368. SZÖRNY)
A kérődző etrák eredetileg békés növényevők voltak. Nagytestű, szarv nélküli bivalyok, akik a légynek sem ártottak. Azonban a csordákat kísérő nukleáris cickányok megfertőzték az etrákat - csillogó, fehér szőrük helyett mostanra már fakó, beteges szürke, cafatokban lemálló bőr borítja testüket, véreres szemükkel révetegen merednek a semmibe, és gyakran ok nélkül támadnak mindenre, ami mozog. Rothadó leheletük miatt manapság már csak a cickányok mennek a közelükbe, még a ragadozók sem vadásznak az etrákra, hiszen tudják, az állatok olyan betegséget hordoznak, ami rájuk is veszélyes lehet.

RŐTMANÓ BERZERKER (369. SZÖRNY)
A rőtmanókat a legtöbb kalandozó veszélytelen, ártalmatlan lényeknek tartja. Az utóbbi időben azonban megjelentek a dombok között a vérben forgó szemű, ámokfutóként támadó és harcoló rőtmanók. A legtöbbek szerint valamiféle betegség támadta meg a nyomorult lényeket, de a jobban értesültek állítják: a ryuku mágusok oltják be a félsziget szörnyeit valamiféle gonosz méreggel, a kontinens lényeit fordítják először a lakosság ellen, ezzel megtéve inváziójuk első lépését. Akárhogy is, a rőtmanó berzerkerrel szemben készülj fel a legrosszabbra, hiszen nem ismer fájdalmat, egyetlen célja a pusztítás.



TÁRGYAK ENC.-ei

SÁMÁN ERSZÉNY (650. TÁRGY)
Ha legyőzöl egy ork sámánt, néha előfordul, hogy találsz nála egy koszos, bőrből készült erszényt, benne mindenféle megmagyarázhatatlan eredetű izével - megfeketedett füvek, félig elrohadt lényszervek stb. Ezt az ocsmány tárgyat nem adhatod oda más kalandornak, még a boltban sem veszik meg, legfeljebb eldobhatod a D 650 paranccsal.

RINÓBŐR (651. TÁRGY)
Néha, ha elejtesz egy rinocéroszt, elég ép és jó állapotban marad a bőre a csata után ahhoz, hogy le tudd nyúzni, és félre tudd tenni későbbi felhasználásra.

DARÁZSSZÁRNY (652. TÁRGY)
Szép kis trófea a gyűjteményedbe, ha már az egész darazsat nem rakhatod el. Talán egy szép napon irtózatos erejű mágikus relikviát tudsz belőle kovácsolni, de ha azt nem, talán jó lesz valamilyen varázslathoz.

VARKAUDAR TEKERCS (653. TÁRGY)
Ez az apró, varkaudar rúnákkal televésett bőrtekercs minden bizonnyal valamilyen titkos rituálé leírását tartalmazza. Ámde bárhogy próbálod, képtelen vagy a misztikus jeleket megfejteni, nemhogy az írást el tudd olvasni. Mindenképp találnod kell egy hozzáértőt! A varkaudar tekercset féltve őrzöd, nem adod át senkinek, amíg rá nem jössz a titkára.

LIUMBE HAJTÁS (655. TÁRGY)
Legyőzve az óriásnövényt, lemetszhetsz róla egy zsenge hajtást - láthatóan, a fantasztikus regeneráló képességű lény folyamatosan növeszti az újabb és újabb csápokat!

AURACH FOG (657. TÁRGY)
Kigyűjtve néhány ép aurach fogat - és megtisztogatva őket - apró szegecsekhez jutsz, amelyek hasznosak lehetnek bizonyos tárgyak elkészítéséhez.

AURACH BOR (658. TARGY)
Néha előfordul, hogy egy jobb állapotban levő aurachhal hoz össze a sors, amely nem mocskos, nem szutykos, nem szakadt irhájú. Ilyenkor az ép irhát lenyúzod, és félreteszed későbbi használatra.

ALLIGÁTORBŐR (661. TÁRGY)
Ha egy alligátort zsákmányolsz, természetes, hogy lenyúzod és félreteszed a bőrét - a kereskedők szép pénzt fizetnek érte, hiszen minden városi dáma alligátorbőrből készült táskára és cipőre áhítozik. Persze, esetleg te is készíthetsz belőle valami hasznosat

ELKAROG SZŐR (665. TÁRGY)
Ha gigászi összecsapásban győzedelmeskedsz az elkarog felett, és kissé kifújtad magad, összegyűjthetsz némi elkarog szőrt. Kissé büdös ugyan, és irritálja a bőrödet, de szinte bizonyos, hogy használható lesz valamire.

NEKTORAF FAGGYÚ (667. TÁRGY)
A nektoraf bőréről lekapargatva a dús faggyút, félreteheted egy tetszőleges koszos edénybe vagy üvegcsébe, nem lesz semmi baja a dús zsiradéknak. Hogy mire jó? Hát, enni azt biztos nem...

SÁSKA AMULETT (668. TÁRGY)
Ez a misztikus nyaklánc minden kétséget kizáróan valamiféle fétis. Egy apró sivatagi állatnak a koponyáját fűzték egy vörösrézből készült láncra. A koponya tapintásra egész meleg, láthatóan átfűti a mágia.

RAKOLITS POR (669. TARGY)
Egy kőkalapáccsal apróra zúzva a rakolits kitinpáncélját, rakolits porhoz juthatsz - amelyet egy tetszőleges üvegben vagy edényben tárolsz. Ez a vöröses por sokak által megbecsült komponens, a kereskedők is szép summát hajlandók érte fizetni.

LÁPI HAJLÉK (670. TEREPTÁRGY)
Egyszer csak egy apró, nádból épített, takaros kis házat pillantasz meg az egyik stabilabbnak tűnő zsombékon. Közelebb merészkedsz. A ház előtt egy töpörödött gnóm üldögél. Amikor megpillant téged, elmosolyodik. - Á, egy kalandozó! Mi járatban erre, a mocsár szívében? Te is illően köszöntöd, bemutatkoztok, mesélsz a külvilág híreiről. A kimondhatatlan nevű gnóm elgondolkodva bólogat, majd megkérdezi. - Mondd csak, nem hallottál esetleg Tiumbéról ? Már jó ideje, hogy eltűnt, de hiába keressük a többi mocsárlakóval együtt. Segíts nekünk megtalálni őt, és megtaláljuk a módját, hogy megjutalmazzunk téged. Megígéred, hogy megteszel minden tőled telhetőt, aztán búcsút intesz a remetének. [Figyelem: a küldetést bármely lápi hajlékban leadhatod (több is van), nem csak ebben.]
Ismert lokációk 127:69 92:62 147:65 189:18

NYOMKERESŐ TALIZMÁN (671. TÁRGY)
A lápi hajlékban élő gnóm egy nyomkereső talizmánt ajánl neked, ha hírt hozol Tiumbéról! Tiumbe batyuján kívül a gnómnak el kell vinned 2 rókafarkat és 12 elkarog szort is, hogy a mágikus tárgyat elkészíthesse neked. A tárgyak átadásához a lápi hajlékon a Küldetés Teljesítése: KT 671 parancsot kell kiadnod, 5 TVP-ért. A talizmánt nem kell KF-elned, varázsereje enélkül is működik: ha a birtokodban van, az SZK parancs sikerére 13%-kal nagyobb esélyed van, és ezzel az esély az SZK-nál leírt maximális fölé is mehet!

SÁFRÁNYKRISTÁLY (675. TÁRGY)
A dűnekukac, a homokféreg lárvája elméletben még nem képes ugyan a Fűszer termelésére, azonban néhány kivételes példányban mégis találnak kristályos állapotban levő sáfrányport. A sáfránykristály az univerzumban ismert legtöményebb méreg, tehát belélegzése nem ajánlatos, azonban az alkímista mesterek kizárólag ebből képesek előállítani a legendás tűzfényt, amely viszont állítólag minden bajok orvossága, az örök élet forrása...

SZULFIN (676. TÁRGY)
A szulfin egy különlegesen ritka anyag, amely hihetetlenül hosszú időn keresztül képes égni és meleget adni. Ha nem volna még az aranynál is sokkal ritkább, minden bizonnyal már minden városban ezzel fűtenének fa helyett - így azonban csak méregdrága mágikus kísérleteknél alkalmazzák.

SZULFAGOR AGYAR (677. TÁRGY)
Leölve a bíbor szulfagort, trófeaként elteheted hatalmas agyarait. A kemény, tűznek tökéletesen ellenálló csont bizonyára felkelti majd valamelyik faragómester érdeklődését.

SMARAGDKŐ (678. TÁRGY)
A különlegesen ritka smaragdköveket a jelenkor törpéi már nem képesek a föld felszínére hozni - talán már soha nem tudják újjáépíteni őseik hihetetlenül mélyen, a föld alá nyúló tárnarendszereit. Az egyetlen mód, ahogy a nyers smaragdkő a felszínre bukkanhat, ha legyőzöl egy földsárkányt, és megtalálod a gyomrában. Nem csoda, hogy minden kalandozó úgy vigyáz a smaragdkőre, hogy gyakorlatilag lehetetlen tőle ellopni.

HIBÁTLAN GYÉMÁNT (680. TÁRGY)
Egy tökéletesen csiszolt, a fényt a szivárvány ezer színében visszaverő gyémánt - csodálatos! Vajon honnan jutott hozzá a gnóm? Mohó tekintetedet látva, a gnómocska gyorsan visszasüllyeszti a gyémántot a zsebébe. - Ha meg akarod kapni, hozz el nekem néhány apróságot! Szükségem lenne egy darázsfarokra, egy aurach bőrre, és egy alligátor fogra! [Ha a szükséges tárgyakat megszerezted, a lápi hajlékon add ki a Küldetés Teljesítése: KT 680 parancsot, és a gnómtól megkapod a gyémántot.] De vajon mire lehet jó ez a csodálatos gyémánt azon kívül, hogy értékes? Egy biztos - semmi pénzért nem leszel hajlandó odaadni senkinek ezt a csodát!

ELF KÓSZA HÁZA (681. TEREPTÁRGY)
Ahogy az erdőben sétálsz, egyszer csak megpillantasz valamit az egyik fa tetején. Igen, semmi kétség, egy házikó, méghozzá igencsak takaros! Kíváncsian járkálsz körbe, és már épp nekilátnál, hogy felmászol, amikor egy kötélhágcsón egyszer csak lehuppan melléd egy zöldbe öltözött elf. Terepszínű ruhája szinte észrevehetetlenné teszi, ahogy mozdulatlanul áll. Vállán hosszú íj van átvetve, kezében vadásztőrt tart. A fegyverek óvatosságát jelzik, de azért udvariasan szólít meg. - Üdv, kalandor, mi járatban itt, az erdő mélyén? - Izé... csak sétálok... - az elf elmosolyodik bizalmatlanságodon, majd biccent. - Sétálgass csak nyugodtan! De látom, nem vagy túl jó bőrben! Szívesen készítek neked orvosságos zacskót, persze a hozzávalókról neked kell gondoskodnod. - biccentesz. [Figyelem: a küldetést bármely elf kósza házban leadhatod (több is van), nem csak ebben.]
Ismert lokációk 103:66 118:93 192:52

ORVOSSÁGOS ZACSKÓ (682. TÁRGY)
Végre egy szakavatott gyógyító által összeállított orvosi segédcsomag! Ezt a finom illatú mágikus füveket tartalmazó zacskót az elf kósza állítja össze, a hozzávalók: sámán erszény, 5 liumbe hajtás, 3 rakolits por, és egy mákrózsa. Ha mindent összeszedtél, keresd fel újra az elf kószát, add át neki ezeket a tárgyakat, és megkapod az orvosságos zacskót! (Ehhez a Küldetés Teljesítése: KT 682 parancsot kell kiadnod, 5 TVP-ért.) A zacskót KF-elned nem kell, automatikusan használod a továbbiakban: minden GY parancsod 33%-kal hatékonyabb lesz ezután.

ELF TEKERCS (683. TÁRGY)
Megpillantasz egy zöld színű papírtekercset az elf övébe tűzve. Megkérdezed, mi az. - Óh, csak egy elf tekercs, egy mágikus rítus, amelyet egy kalandozó kérésére készítettem. - Hmm... esetleg tudnál nekem is csinálni? - Persze, szívesen segítek! Hozz egy rinóbőrt, arra írom a szöveget, szükség lesz Morgan kristályára, amelyet porrá zúzva megfelelő mágikus tintát kapok - a rítus töltését pedig egy sáska amulett fogja biztosítani! - Err... egyszerűbben nem megy, ugye? - az elf bánatosan rázza a fejét. [Ha összegyűjtötted a szükséges komponenseket, a KT 683 parancsot add ki az elf kószánál, 5 TVP árán.] Az elf tekercset nem lehet átadni és ellopni.

TÍMÁRKUNYHÓ (684. TEREPTÁRGY)
Egy szakállas férfit látsz, amint különböző állatbőröket tereget ki a kunyhója mellett. Beszédbe elegyedsz vele, és megtudod, hogy ő egy letelepedett kalandozó, aki most már békés foglalkozást űz, ruhákat készít az arra járó kalandozóknak. Megkérdezed, tudna-e csinálni neked valami hasznos, esetleg mágikus holmit. Végigmér téged, aztán biccent. - Egy rinóbőr övnek biztosan örülnél! [Figyelem: a küldetést bármely tímárkunyhóban leadhatod (több is van), nem csak ebben.]
Ismert lokációk 133:111 180:18 93:76

RÍNÓBŐR ÖV (685. TÁRGY)
A rinóbőr elkészítéséhez a tímárnak a következő tárgyakat kell vinned: 5 db rinóbőr, 8 adag nektoraf faggyú, és 20 aurach fog, az öv díszítéséhez. Ezenkívül, ha azt akarod, az öv némi mágikus potenciálissal is rendelkezzen, szerezned kell egy varkaudar tekercset, amely egy páncélkészítő rítus leírását tartalmazza. A rinóbőr övet a Küldetés Teljesítése: KT 685 paranccsal kérheted el a tímártól, 5 TVP árán. A rinóbőr öv a védettségedet 3-mal, a max. ép-det 20-szal növeli meg.

TŰZFÉNY (686. TÁRGY)
(enc. még nem érkezett) a tímár csinálja a következőkből:
1 db sáfránykristály
1 db szulfin
5 db rakolits por

Annyit tudunk még róla, hogy a Rahn ékkövet lehet belőle készíteni, de a tímár azt mondta, hogy ő nem tudja, hogyan. A Tűzfény nem átadható tárgy.

RYUKU KARVÉDŐ (687. TÁRGY)
Ez a kék fényben csillogó, lakkozott karvédő mágikus erejének köszönhetően kettővel megnöveli a védettségedet, ha a KF 687 paranccsal viseled (karkötőként). 12-nél alacsonyabb szintű kalandozó nem viselheti

RYUKU SISAK (688. TÁRGY)
Igen, a ryuku császári testőrség legendás sisakja! Kékre lakkozott, hosszúkás sisak, oldalán két faragott szárnyacskával. Azonban nemcsak díszes viselet, de praktikus is: védettségedet néggyel, egészségedet eggyel növeli meg. 12-nél alacsonyabb szintű kalandozó nem viselheti.

RYUKU MELLVÉRT (689. TÁRGY)
Ez a díszes páncéldarab a ryuku vértezet fő ékessége. Ha kellően karbantartod, gyönyörűen csillog a napfényben, ahogy csatába masírozol. Persze, egy szörny becserkészésénél ez nem akkora előny, mint például egy császári díszszemlén. Amellett, hogy védettségedet 8-cal növeli, egyet ad az erődhöz, és 5-öt a max. ép-dhez. 12-nél alacsonyabb szintű kalandozó nem viselheti.

RYUKU KESZTYŰ (690. TÁRGY)
A díszes, kékre lakkozott ryuku kesztyűk meglepően kényelmesek ahhoz képest, hogy mennyire nehezek és kemények. Persze, észlelhető rajtuk a mágiának halvány nyoma... Védettségedet kettővel növeli, ezen kívül támadásodhoz is ad egyet. Harcművészek +3 sebzést tudnak vele okozni. 12-nél alacsonyabb szintű kalandozó nem viselheti.

RYUKU NADRÁG (691. TÁRGY)
Ez a kék páncéldarab az ágyékot és a felső lábszárat védelmezi, és persze kiválóan kiegészíti a ryuku mellvértet. Ha viseled a KF 691 paranccsal (nadrágkent KF-eled), védettségedet hárommal növeli meg. 12-nél alacsonyabb szintű kalandozó nem viselheti.

RYUKU CSIZMA (692. TÁRGY)
A ryuku csizmák puhák és kényelmesek - a többi páncéldarabbal ellentétben, itt a mozgékonyság fontosabb szempont volt a védelemnél. A csizma tehát csak kettőt ad a védettségedhez - viszont a ráhelyezett bűbájnak köszönhetően, eggyel megnöveli a szerencsédet is. 12-nél alacsonyabb szintű kalandozó nem viselheti.

RYUKU KOPJA (694. TÁRGY)
A ryuku lovasság ékessége ez a hosszú szúrófegyver. Persze gyalogosok is használhatják, de mivel ezt a fegyvert igazándiból lovasok számára tervezték, használatakor -3 támadást kapsz erre a fegyverre. A ryuku kopja sebzése 4d6+5, és legalább 10-es fegyver szakértelem kell a forgatásához.

RYUKU BUZOGÁNY (696. TÁRGY)
A ryuku nehézgyalogság elitjeinek fegyvere, ez a különlegesen kemény tüskés buzogány. Könnyen forgatható, és bezúzhatja akár a legkeményebb páncélt is - ezért használatakor +3 támadást kapsz. A fegyver sebzése 4D6+2. Forgatásához legalább 10-es fegyver szakértelem szükséges.

RYUKU SZABLYA (xxx. TÁRGY)
(enc. még nem érkezett)

MANÓODÚ (698. TEREPTÁRGY)
Megpillantasz egy sötéten ásítozó barlangnyílást. Valaki álcázni próbálta, de elég siralmasan! Kíváncsian, közelebb óvakodsz. A barlang mélyéből egy pislogó szempár világít. Kacagva szólalsz meg. - Gyere elő nyugodtan, nem bántalak! - biztató szavadra egy rongyos árnymanó ólálkodik elő. Bizalmatlanul mér végig téged.
- Gazdagnak látszol, vándor kalandozó! Van valamim, aminek biztos hasznát vennéd! Persze, az alapanyagokat és a munkadíjat fizetned kell... Egy csinos sötét kámzsa! - először tiltakozni próbálsz, hogy neked ilyesmire semmi szükséged nincs - de aztán az árnymanó céloz rá, hogy később esetleg még jobb üzletekről is lehet szó. Lehet, hogy érdemes megcsináltatni vele azt a fránya kámzsát, és utána valami értelmes dolgot is szerezhetsz tőle... [Figyelem: a küldetést bármely manóodúban leadhatod (több is van), nem csak ebben.]
Ismert lokációk 193:11 106:34

SÖTÉT KÁMZSA (699. TÁRGY)
A sötét kámzsa elkészítéséhez az árnymanó mindössze egy aurach bort, 10 csepp tintát, és 50 aranyat kér tőled. Persze, a tárgy igazándiból egy kezdő tolvajnak lehet jó: ha viseli a KF 699 paranccsal, akkor ha kudarcot vall lopáskor, a lopás szakértelme az átlagosnál jóval gyorsabban fejlődik. Ez azonban tényleg csak kezdőknek jó, a kámzsa 20-as lopás felett már nem csinál semmit. A tárgy elkészíttetéséhez a Küldetése Teljesítése: KT 699 parancsot add ki, 5 TVP-ért a manóodúnál.

TUBARKŐ (700. TÁRGY)
Az árnymanó koszos ingujjából egy még koszosabb, fekete követ varázsol elő. - Ez ám a mágikus hatalmú kő! - mondja nagy hangon. - Ha nálad van, hihetetlen szerencséd lesz - a holmijaid elpusztíthatatlanok lesznek, mit neked a szójer nyála vagy a sárkány lehelete! - nos, ha a fele igaz mindennek, akkor már jó üzlet! Az árnymanó nagyhangon folytatja. - Mindössze egy alligátorbőr cipő kellene a fázós lábamra érte, meg egy liumbe bimbó, a kedvenc csemegém! Ha a követ meg akarod szerezni, és a két tárgy a rendelkezésedre áll, a Küldetés Teljesítése: KT 700 parancsot add ki a manóodún, 5 TVP-ért. A tubarkővel kapcsolatban persze az árnymanó kicsit túlzott - valóban védelmet jelent a tárgyaidnak, de nem tökéleteset. Minden tárgynak a különböző támadási formák ellen - sav, tűz, törés, hideg, elektromosság - mentődobása van. Pl. egy üveg folyadéknak alacsony a mentődobása törés és hideg ellen, de tűzzel szemben ellenállóbb, mint pl. egy madártoll. A mentődobás 1 és 20 között van, a tubarkő a tárgy minden mentődobásához +3 -at ad! Egy második tubarkő további +2, egy harmadik további +1 bónuszt jelent - ha hajlandó vagy többször összegyűjteni a tárgyakat - tehát három tubarkő esetén összesen +6 lesz a bónusz. Háromnál több tubarkőnek már nincs jelentősége. A tubarkövet nem kell KF-elned.

RAHN ÉKKŐ (701. TÁRGY)
Az árnymanó sunyin rád sandít. - Úgy látom, eléggé megbízható vagy... Nos, én ismerem egy ősi varázstárgy készítésének a titkát! Ez pedig a Rahn ékkő, amely hihetetlen hatalommal ruházza fel használóját. Nem kell mást tenned, csak hoznod nekem egy elf tekercset, egy hibátlan gyémántot és egy tűzfényt, no meg persze 100 aranyat a költségeim fedezésére, és tiéd lehet ez a fantasztikus tárgy! - Hmmm... még meggondolom - válaszolsz bizonytalanul, magadban elálmélkodva az ismeretlen tárgyakon, amelyekről az árnymanó beszélt. A Rahn ékkövet a KT 701 paranccsal kérheted el a manóodúnál, ha már minden hozzávalót megszereztél, 5 TVP árán. A Rahn ékkövet nem kell KF-elned ahhoz, hogy működjön. Ha birtokodban van, tapasztalati pontot fogsz kapni sok olyan tevékenységért, ami eddig csak nyűg és fáradtság volt - ilyen például az építkezés, a készítés (de a Küldetés Teljesítéséért nem kapsz extra TP-t) és a ZIP. Talán mondani sem kell - a Rahn ékkő nem átadható, és nem ellopható.



TEKNŐSESSZENCIA (702. TÁRGY)
Nagy ritkán, a legvénebb ostromteknősökből, ha a tokájuk alá nyúlsz, kinyerhetsz egy kékesen pulzáló, még élő teknősesszenciát. A teknős ebbe menti át halála után minden bölcsességét - tartják a tudorok. Tény, hogy a ritka esszencia nagyon keresett, mert fontos komponense egy nagyhatalmú varázstárgynak.

KOBUDERA CSONT (705. TÁRGY)
Amit a kezedben tartasz, egy humanoid lény koponyájának az állkapocs csontja - ahogy jobban megvizsgálod, megállapítod, hogy valószínűleg egy kobuderáé lehetett. A csont sérült állapotából arra is következtetsz, hogy az illető nem természetes halállal halt meg.

SMARAGD KARKÖTŐ (707. TÁRGY)
Az elf kósza elgondolkodva mér végig. - Egész megbízható kalandozónak látszol... Nos, talán megérdemelsz egy IGAZI varázstárgyat! A szerencse smaragd karkötője nem gyerekeknek való játékszer - segítségével jóval szerencsésebb leszel, mások által ritkának hitt kincsekbe lépten nyomon belebotlasz. Persze, az elkészítéséhez szükséges komponensek listája sem rövid: szükségem lesz egy szulfagor agyarra és egy smaragdkőre a karkötő kifaragásához, 10 csepp spirituszra a kikészítéséhez, és egy teknősesszenciára és Morgan kristályára a mágikus képességekkel való felruházáshoz. A smaragd karkötőt a Küldetés Teljesítése: KT 707 paranccsal veheted át, az elf kósza házánál, 5 TVP árán. Ahhoz, hogy a karkötő működjön, viselned kell a KF 707 paranccsal. Ahányszor legyőzöl egy szörnyet, amelyben valamekkora százalék eséllyel kincset találhatsz, ez az esély a smaragd karkötőnek köszönhetően megnövekszik! Bizonyos tárgyakat lehetséges, hogy csakis smaragd karkötő segítségével találhatsz meg, viszont a ryuku tárgyak megszerzésének esélyét nem növeli. Természetesen, a smaragd karkötőt nem lehet átadni más kalandozónak.

RITUALISTA AMULETT (708. TÁRGY)
Egy kövekből és apró csontokból font nyaklánc, minden bizonnyal a troll ritualista szegényes varázstudásának forrása! Ha felveszed, magad is tapasztalhatod mágikus erejét - viselésekor +1 szerencsét kapsz!

CSONTAMULETT (711. TÁRGY)
A remete már ismerősként üdvözöl. - Ismét van valami, amit el tudnék készíteni számodra, kalandor! A legendás csontamulett! Szükségem lesz hozzá egy ritualista amulettre, és 1-1 mutáns, elf, troll, kobudera és gnóm csontra. Remélem, minél hamarabb sikerül ezeket megszerezned! A csontamulett átvételéhez a Küldetés Teljesítése: KT 711 parancsot add ki, 5 TVP-ért a lápi hajlékon. A csontamulettet ha a nyakadba akasztod a KF 711 paranccsal, 2-vel megnöveli a szerencsédet, eggyel a védettségedet, és a tolvajoknak kisebb az esélye arra, hogy lopjanak tőled - lopás szakértelmük 10%-kal kevesebbnek számít.

ETRA HÁLYOG (712. TÁRGY)
Miután megszabadítottál egy kérődző etrát a világi élet kínjaitól, érdemes átvizsgálni a tetemet - hátha rátalálsz az oly ritka etra hályogra. Ez a vékony, ámde rettenetesen ellenálló lebernyeg régen minden etrán megtalálható volt, az állkapocs és a nyak között feszült, de az etrák betegsége óta a legtöbb példányon szétrohadt, csak a legegészségesebbeken maradt meg.

RŐTMANÓ KACAGÁNY (714. TÁRGY)
Büdös, szakadozott borruha, szánalmas viselete a dombok között élő rőtmanóknak. Ha mindenféle ízlésbeli megfontolást félretéve, úgy döntesz, hogy mégis magadra öltöd a KF 714 paranccsal, meglepően kényelmes viselethez jutsz, amely 4-gyel növeli a védettségedet, és eggyel a szerencsédet.


Képességek:
CENSORED

Statisztika:
CENSORED

Fekete Tetü



Vissza a főoldalra